Egyre kevesebb magyar szavaz a Fideszre, és egyre több Orbán Viktorra. Persze, sokak szerint a kettő egy és ugyanaz, ám ha alaposan megvizsgáljuk a kormánypárt szavazóinak preferenciáit, sokkal többet számít nekik a vezér iránti bizalom, mint a mögötte lévő politikai szervezet működése. Orbán hosszú évek óta tudatosan építi azt az imázst, hogy ő az a problémamegoldó személy a magyar politikában, akire a legnehezebb időkben is számítani lehet. Ehhez olyankor is ellenségeket kell kreálnia, amikor igazából senki se fenyegeti a magyar embereket, ám most a helyzet más. Ezúttal ugyanis valós veszélyekkel kell számolnia, melyek próbára teszik őt is és a mögötte álló pártot is.
Fotó: Egri Ügyek
A magyar választók már évekkel ezelőtt beárazták a Fideszt, mint politikai tömörülést. Akár ellenzéki, akár kormánypárti egy szavazó, tudja, hogy a kormánypárt egyik legfőbb tulajdonsága, hogy nyakig benne van a különböző korrupciós ügyekben, vezetőik pedig nagyban függenek a Fidesz elnökétől. Azért nem számít különösebben, hogy lebukik egy-egy korrupt kormánytag vagy országgyűlési képviselő, mert a Fidesz szavazói számára nem ez az elsődleges szempont, amikor a szavazófülke magányában eldönti, hová húzza az ikszet.
Ők ugyanis Orbán Viktorra akarnak szavazni, aki megvédi őket a háborútól, a magas energiaáraktól, a migránsok áradatától, Soros György ármánykodásaitól, az erősödő inflációtól, a külföldről pénzelt nemátalakító műtétektől, sőt Brüsszeltől is. Orbán olyan apafiguraként funkcionál a magyarok sokaságának agyában, aki nem csak megmondja, mi a rossz és mi a jó, hanem tesz is arról, hogy a rosszat távol tartsa tőlük. Minél tovább marad hatalmon, annál erősebb gyökereket ereszt a kollektív gondolkodásába az a nézet, hogy egyedül Orbán Viktor képes kormányozni Magyarország hajóját azon a viharos tengeren, amely halálos veszélyt jelent számunkra.
Most olyan feladatokat kell tehát megoldania Orbán Viktornak, melyek külön-külön is igen nagy erőpróba elé állítanák, ám ezeket együtt kezelni szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
Ezért volt meglehetősen hatásos fogás a választási kampányban az ellenzék vezetőinek alkalmatlanságát hangsúlyozni. Az orosz-ukrán háború még segített is a Fidesz kampányának, hiszen egy ilyen kiélezett helyzetben a vezetésre termett vezetőnek megnő a respektje a választók előtt, és ha azzal vádolják az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, hogy bele akarja rángatni a konfliktusba az országot, akkor olyan kontraszt keletkezik, amelyből csak az előző politikus jöhet ki jól. Orbán pontosan tudja, hogy pártjának csak a főbb vezetőit ismerik a szavazók, lényegében ő testesíti meg a Fideszt, így amennyiben meg tudja őrizni a fő védelmező imázsát, akkor nyert ügye lesz pártjának minden választáson.
Most azonban igen komoly feladat előtt áll. Szembe kell néznie olyan valós veszélyekkel, mint az elszabaduló energiaárak, magas infláció, egyre duzzadó költségvetési hiány, ráadásul a Brüsszel ellen vívott szabadságharc eredményeként most ingyen pénz is alig jön az EU-ból. És még nem beszültünk arról, hogy a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásait sem sikerült orvosolni, az oktatás és az egészségügy pedig komoly kormányzati segítség nélkül az ellehetetlenülés szélére sodródik. Most olyan feladatokat kell tehát megoldania Orbán Viktornak, melyek külön-külön is igen nagy erőpróba elé állítanák, ám ezeket együtt kezelni szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik.
Fotó:index.hu
Vannak olyan ellenzéki vélemények, melyek szerint jobb is, hogy az új Orbán-kormányra hárulnak ezek a feladatok, hiszen egyrészt a Fidesz eddigi politikájának köszönhetően eszkalálódtak a problémák, másrészt egy sokszínű ellenzéki kabinet egészen biztos, hogy nem bírt volna el ennyi kihívással. Azzal azonban nem számolnak, hogy amennyiben ebből a gödörből is képes lesz kimászni Orbán Viktor, akkor tényleg nehéz lesz megkérdőjelezni a védelmező mivoltát. A kormányfő tudja ezt, és a rá oly jellemző furfanggal és elterelő kommunikációval készül a nehéz feladatra. Mert ahogy egy dakota mondás tartja: „Ha egy pónin tanulsz lovagolni, kevésbé ütöd meg magad, de amikor át kell ülnöd egy musztángra, hatalmasakat fogsz esni.”