A NER rendszere továbbra is unikumnak számít Európában, hiszen ezen a hétvégén sem sikerült a nagy jobboldali populista áttörés a kontinensen. Orbán Viktor szlovéniai szövetségese súlyos, francia partnere pedig újabb vereséget szenvedett az aktuális választásokon. Az sem tett jót a magyar kormányfő külföldi megítélésének, hogy az Ukrajna elleni kegyetlen háborúja miatt szankciókkal sújtott Oroszország mellett még mindig kiáll, pedig sem diplomáciai, sem gazdasági haszna nem származik belőle. Igazából nehezen lehet megérteni, mire játszik Orbán, de az is elképzelhető, hogy kényszerpályára került.

Fotó: France24

Szavakkal, gesztusokkal és pénzzel is támogatta Orbán Viktor kormánya Marine Le Pen szélsőjobboldali tömörülését, illetve Janez Jansa jobboldali populista pártját. Ez utóbbi nagy pofonba szaladt bele vasárnap, hiszen az eddig kormányzó Szlovén Demokrata Párt (SDS) csak 27 mandátumot szerzett a 90 fős parlamentben. Pedig a NER minden tudását, tapasztalatát igyekezett átadni a szlovéniai szövetségesnek, a magyar modell azonban nem működött dél-nyugati szomszédunknál.

Talán ennél is nagyobb érvágás Orbán Viktor számára, hogy az Európai Unió egyik legerősebb és legbefolyásosabb országában továbbra is a centrista Emmanuel Macron marad az elnök. A magyar kormányfő nemzetközi elszigeteltségén sokat enyhített volna, ha a Nemzeti Tömörülés nevű jobboldali populista párt első embere vezeti tovább Franciaországot. Ismert, hogy korábban orosz bankok finanszírozták Le Pen kampányait, ám most a Mészáros Lőrinc érdekeltségi köréhez tartozó MKB Bank adott 10,6 millió euró hitelt a szélsőjobboldali politikus korteskedésére.

Mivel mind Jansa, mind Le Pen elvérzett a legutóbbi megmérettetésen, adódik a kérdés, hogy miért nem képes a hibrid populista magyar modell működni más európai országokban? Az biztos, hogy a jogállami struktúra majdnem teljes lerombolása nélkül nem hatékonyak azok az eszközök, melyekkel Orbán Viktor és csapata operál. Például a francia elnökválasztási kampányban és a szlovén parlamenti választások finisében is volt televíziós vita az aspiránsok között. Nem úgy, mint nálunk. Ezek a nyílt megmérettetések főként azért hasznosak egy demokráciában, mert a politikusokat lehet szembesíteni a korábbi kijelentéseikkel, illetve, ha az ellenfelükről állítanak valamit, annak módjában áll arra reagálni.

Egy ilyen bebetonozott hatalom ellen pedig már nem lehet sem papíron, sem a valóságban választást nyerni.

Magyarországon kívül kevés olyan hely van a kontinensen, ahol ilyen nyíltan és drasztikusan zajlott le a kiegyensúlyozott politikai küzdelem feltételeit garantáló intézményrendszer lerombolása. A választókörzetek átrajzolása a Fidesz számára előnyös határokkal, a kétfordulósból egyetlen tollvonással egyfordulós választás kialakítása, illetve a kampány folyamán felmerülő jogsértések részrehajló megítélése csak a felszín. Az igazi baj az, hogy olyan mértékben uralja az állampárt a médiafelületeket, ami teljesen irracionálissá teszi a politikai erők közti versengést.

A jogállami intézményrendszert ért támadásokhoz szinte hozzászoktunk az utóbbi években idehaza, ám egy ilyen brutális mértékű átstrukturálást elképzelhetetlennek tartanak olyan demokratikus hagyományokkal bíró országokban, mint Franciaország vagy Szlovénia. Nem elég lecserélni az alkotmánybírákat, az ügyészség vezetőit, vagy a médiahatóság elnökét a kormányhoz hű csinovnyikokra, hanem meg is kell győzni a polgárokat arról, hogy ezek az intézmények továbbra is ellátják azokat a funkciókat, melyeket eredetileg szántak nekik. Nálunk a közvélemény jelentős részét sikerült erről meggyőzni, más államokban azonban erre nem igazán látnak esélyt a politikai vezetők.

Pedig a NER 2010-ben még a korábban kialakított intézményi rendszerben tisztességes politikai versengés után szerezte meg a választók kétharmados felhatalmazását. Bizonyára Orbán Viktor is felmérte, hogy ha nem nyúl hozzá érdemben az akkori jogállami struktúrához, ez a szinte korlátlan hatalom előbb-utóbb kicsúszik a kezéből. Gyökeresen átalakította ezért a fékek és ellensúlyok rendszerét, amiből most már épp úgy hiányoznak a fékek, mint az ellensúlyok. Egy ilyen bebetonozott hatalom ellen pedig már nem lehet sem papíron, sem a valóságban választást nyerni.

Fotó: 24.hu

Igen ám, de a többi ország demokratikus intézményrendszerei felveszik a harcot az ilyen törekvésekkel, és biztosítják minden polgáruk számára a tisztességes és szabad választásokon való részvételt. Míg Magyarországon szinte esély sincs a Nemzeti Együttműködés Rendszerének leváltására, az EU többi tagországában működik a politikai váltógazdaság, ahol, ha egy kormány megtartja vagy megszerzi a hatalmat egy választáson, azt nem arra használja fel, hogy törvénymódosításokkal előnyökhöz jusson a következő megmérettetésen. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem baj, hogy az egyik csapat az amerikai, a másik az európai focit játssza, csak ne egymás ellen tegyék azt.”