Nehéz lenne vitatni, hogy a 2022-es parlamenti választások végkimenetele alapjaiban határozza meg Magyarország politikai, szellemi, gazdasági, sőt kulturális jövőjét is. A tét tehát hatalmas, amivel tisztában vannak ellenzéki és kormányzati oldalon is. Az év végén és az idei esztendő elején tett politikai nyilatkozatok lényegében élet-halál kérdésként tálalják, hogy megszakad-e Orbán Viktor 12 éve fennálló regnálása, vagy az ellenzék szab egy teljesen más irányt az országnak. Mindenki saját értékrendje szerint választ a két opció közül, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról a lehetőségről sem, hogy akár a kompromisszumos kormányzás is kényszere is előállhat.

Fotó: hvg.hu

A forgatókönyv ezúttal is hasonló, mint 2010 óta minden parlamenti és önkormányzati választás idején: a felek azzal érvelnek saját politikájuk támogatása mellett, hogy abban az esetben, ha az ellenfél győz, az felér egy tragédiával az ország számára. A szekértáborok kialakulása főként a Fidesz erősen konfrontatív kommunikációjának köszönhető, ugyanakkor az utóbbi években az ellenzék is ráérzett annak a kommunikációnak az előnyeire, amely a választópolgárokat sokkal inkább hívőként kezeli, mint önálló értékrenddel rendelkező egyénekként.

A mostani választási évhez úgy jutott el a magyar társadalom, hogy az egymással ellentétben, (sokak szerint inkább háborúban) álló nagy politikai közösségeknek van körülbelül 2 millió masszív híve, és e két nagy tömb között szinte semmilyen átjárás nincs. A Fidesz úgy reagált erre a helyzetre, hogy pénzügyi kedvezményeket igyekezett nyújtani a társadalom minden rétege számára, amit az ellenzék egyszerűen csak osztogatásként aposztrofál. Ha ezeknek a juttatásoknak a zöme nem egyszeri, illetve átmeneti lenne, a kormány jogosan utasítaná vissza a pénzen vett szavazatok vádját, de az ellenzéknek kétségtelenül igaza van abban, hogy komoly árat kell majd fizetni a következő kormánynak azért, hogy a Fidesz most lényegében kisöpörte a kasszát.

Például el tudják-e magyarázni az embereknek, hogy a kormány járvány elleni védekezése miért volt kudarc, illetve hogy a sokat ajnározott gazdasági fejlődés jóval nagyobb lehetett volna, ha az uniós forrásokat hatékonyabban használják fel, illetve ha nem a kormány környékén sertepertélő oligarchák gazdagodására fordítják annak jelentős részét.

Az erősen érződik a kormánypárt kommunikációján, hogy a következő négy év uralása létkérdés számára, ezért szinte semmi se drága a Fidesznek e cél elérése érdekében. Az ellenzék ugyanakkor apokaliptikus hangulatot kelt saját hívei körében annak érdekében, hogy elhitesse: ez tényleg az utolsó lehetőség arra, hogy megállítsák Orbán Viktor ámokfutását. Valójában a miniszterelnök játszik a kezükre azzal, hogy folyamatosan hergel különböző társadalmi csoportok ellen, és a Brüsszel ellen folytatott szabadságharca eljutott odáig, hogy sokan már az ország unióból való kiléptetését vizionálják abban az esetben, ha a Fidesz marad a kormányrúdnál 2022 tavasza után is. Az EU-hoz fűződő viszonyunk tehát az egyik legfontosabb választóvonal a két nagy tömb között, ugyanakkor szinte fel sem vetődik annak a lehetősége, hogy harcias hangvétel ellenére ebben a kérdésben valamiféle kompromisszumra jussanak.

A legfontosabb hívószó mégis a korrupció elleni fellépés az ellenzéki oldalon. Ezt az adut is a kormány adta Márki-Zay Péter és a mögötte álló politikai szövetség kezébe. Jól érzékelhető az az évek óta tartó tanácstalanság a kormány oldalán, miként tolják el maguktól a gátlástalanul tollasodó politikai haszonlesők imázsát. Egy darabig el lehetett hitetni a szavazók többségével, hogy a lopás lényegében a politika szerves része, hiszen az előző kormányok lelkét is hasonló bűnök nyomják, ám 12 év országdúlás után már tényleg csak a feltétlen hívek gondolják azt, hogy a korrupcióval együtt is a Fidesz a legjobb választás a következő kormányzati ciklusra. Ilyen háttérrel nehéz elképzelni, hogy egy szoros választási eredmény következményeként akár egy koalíciós kormányzás lehetősége is felvetődne a felekben.

Az idei esztendő nagy kérdése, hogy a közpénzekkel megtámogatott kormányzati sajtóbirodalom továbbra is fenn tudja-e tartani annak az alternatív valóságnak a képét, amit a Fidesz 12 éve építget, és a gyakran jelentkező repedések ellenére eddig egyben tudott tartani. Az is nagy hatással lehet a választás végeredményére, hogy az ellenzék képes lesz-e szembesíteni a magyarokat a realitásokkal. Például el tudják-e magyarázni az embereknek, hogy a kormány járvány elleni védekezése miért volt kudarc, illetve hogy a sokat ajnározott gazdasági fejlődés jóval nagyobb lehetett volna, ha az uniós forrásokat hatékonyabban használják fel, illetve ha nem a kormány környékén sertepertélő oligarchák gazdagodására fordítják annak jelentős részét.

Fotó: portfolio.hu

A Fidesz kommunikációja azért volt sikeres az elmúlt években, mert az emberek többsége tényleg érzett valamit abból a prosperitásból, ami az egész világgazdaságra jellemző volt az elmúlt évtizedben. Mindezt az Orbán-kormány érdemeként beállítva azt a látszatot keltette a központi propaganda, hogy Magyarország az egyik legélhetőbb hellyé vált a kontinensen, és ez a gyarapodás csak egy hosszú út kezdete. Az ellenzék feladata az, hogy figyelmeztesse a választópolgárokat azokra a veszélyekre, amelyek egy ideológiailag végletesen megosztott társadalomra, egy külpolitikailag elszigetelődő országra, és egy sérülékeny gazdaságra leselkednek. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Egy kellemes álomból akkor a legrosszabb felriadni, amikor körülötted lángol a sátrad.”