Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Orbán Viktor büszkén vállalja, hogy tovább finanszírozza Putyin háborúját

Orbán Viktor büszkén vállalja, hogy tovább finanszírozza Putyin háborúját

A kormányfő igyekezett kihozni a legtöbbet abból az alkupozícióból, amit az Európai Unió sokak szerint túlzottan demokratikus döntéshozatali mechanizmusának köszönhet. Az sem zavarta, hogy szinte mindenkit magára haragított azzal, hogy késleltette a hatodik szankciós csomag elfogadását, ezzel nyerve időt Vlagyimir Putyinnak ahhoz, hogy folytathassa háborúját Ukrajnával szemben. Egyre több európai és hazai politikus és elemző teszi fel a kérdést: Orbán ezt elvi meggyőződésből vagy kényszerből teszi?

hvg_94.jpg

Fotó: hvg.hu

Bár tudjuk, hogy a magyar kormányfő elsősorban a hazai közönségnek játszik, mégis fontos lehet számára legalább néhány barát megtartása az európai közösségen belül. Erre soha nem volt ilyen kevés esélye, ugyanis az orosz kőolajexport szankcionálása körüli kavarása olyanokat is felháborított, akik eddig megértésükről biztosították Orbán Viktort. Az EU ugyanis három hetet csúszott a magyar vétó miatt a hatodik szankciós csomag megszavazásával, és ez igen sok idő egy ilyen véres háború esetében.

A szankciók minél fájdalmasabbak, annál inkább le tudják rövidíteni a vérontás időtartamát, ugyanis az orosz fél csak akkor lesz képes finanszírozni a háborút, ha a földgázért és kőolajért fizetnek neki az európai országok. Bár már három hete körvonalazódni látszott a megegyezés, mely szerint Magyarország és néhány hozzá hasonlóan az orosz szállítmányoknak kiszolgáltatott állam mentességet kapna a szankciók bizonyos elemei alól, Orbán Viktor elutasította a nagylelkű ajánlatot.

Szociális populizmussal fedi el tehát azt a tényt, hogy nincsenek erkölcsi aggályai egy ilyen nyílt agresszió láttán, sőt a háttérből még segíti is Putyin háborús törekvéseit.

Már akkor sejteni lehetett, hogy késleltetni akarja a csomag elfogadását, hiszen azt követelte, hogy az átállás költségeire kapjon még jelentős anyagi támogatást az EU-tól. Ez nyilvánvalóan inkorrekt lett volna azokkal az országokkal szemben, melyek komoly áldozatokat hoznak azért, hogy ne finanszírozzák tovább Putyin háborúját. Három hét után így visszajutottak a felek az eredeti javaslatokhoz, amit Orbán ugyan elfogadott, de az utolsó pillanatban még kivetette Kirill pátriárkát a szankcionált személyek listájáról.

Nyilván ez az utóbbi mozzanat verte ki a biztosítékot a legtöbb európai vezetőnél, hiszen a háborús uszító ortodox pap melletti kiállása nyilvánvalóan csak egy utolsó fullánk bevitele volt az EU intézményeibe. Orbán nem is rejti véka alá, hogy Putyin érdekeit szolgálja folytonos vétóival, hiszen nyíltan hangoztatja ellenérzéseit a szankciós politika kapcsán. Más kérdés, hogy rendszeresen megszavazta eddig az összes büntető intézkedést, de a voksait úgy címkézte meg minden alkalommal, hogy azt az orosz elnök is jól lássa azokat.

A magyar kormányfő ugyan a rezsicsökkentés megvédésével indokolja az ellenállását, ám ez nyilvánvaló parasztvakítás. Egyrészt az orosz gáz és olaj számunkra is rendkívül drága, másrészt Orbán lényegében nyíltan felvállalja, hogy tovább finanszírozza Putyin ukrajnai invázióját. Szociális populizmussal fedi el tehát azt a tényt, hogy nincsenek erkölcsi aggályai egy ilyen nyílt agresszió láttán, sőt a háttérből még segíti is Putyin háborús törekvéseit.

rtl_1.jpg

Fotó: rtl.hu

A kőolaj beszerzésre kapott mentesség ugyanakkor komoly extraprofithoz juttatja a MOL-t, amit maga a kormány is megerősített azzal, hogy az energetikai cégtől 300 milliárd forint bevételre számít az úgynevezett rezsialapba. A logika tehát az, hogy versenyelőnyhöz juttatja a magyar kormány a MOL-t a piacon, majd az ebből folyó bevétel egy részét befizetteti a céggel az állami kasszába. Tipikus posztszocialista gondolkodás, ráadásul erősen beavatkozik a szabadpiaci folyamatokba. Arról nem is beszélve, hogy a rezsicsökkentés így is hatalmas rést üt a magyar költségvetésen. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nincs ingyen leves!”

 

285 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Orbán Viktor büszkén vállalja, hogy tovább finanszírozza Putyin háborúját Tovább
Facebook Tetszik
0
285 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége
  • Orbán a pácban Orbán a pácban

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr1217847601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (285)
Az utolsó 100 komment:

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.04. 13:15:49

@Buchhalter: pont ezért mondhatok amit akarok.
Amúgy nem sörözök. :))
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.04. 13:16:30

@Buchhalter: ja, és :))
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.04. 13:18:38

@Buchhalter: le sem esett amit írtam, propagandamajom!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.04. 13:20:11

@alöksz róz: te meg vagy hazug vagy, vagy egy médium!! :))))
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.04. 13:23:04

Éééés még mindig semmi problémája nincsen azzal egyik propagandistáknak sem, hogy a vén demens impotens geczi megtámadott egy másik országot, mert ő megint szovjetúniót akar csinálni.
Válasz erre 

Buchhalter 2022.06.04. 13:28:52

@taga20: de ráérsz te impotens anyád véres salakja. Putyint nem bírom, de az amerikai szarkeverést se. A te léted értelmetlen. Na csá.
Válasz erre 

Buchhalter 2022.06.04. 13:30:03

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: És Amerika meg befolyási övezetet. Folyamatosan ontod a baromságaidat. Szar ha csak magadnak vagy. Na csá.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.06.04. 13:30:58

Olyat fingok, hogy a matrac is nyekereg!
Válasz erre 

midnight coder 2022.06.04. 14:19:05

@taga20: "ez akkora bulsitfaszság, hogy én szégyellem magam miattad! "

Bullshitfaszság? Ki nyer ezen az egészen? Mert az oroszok buknak, az ukránok kb. minden létező forgatókönyv végén megsemmisülnek, az EU akkora válságba fog kerülni amiből már nem biztos hogy kijön. Akik vastagon nyernek azok az amcsi olajvállalatok és a hadiipari cégek, és általában hosszabb távon az amcsik, illetve a kínaiak akik megszerzik az orosz ásványkincseket.

De picit nézhetsz távolabbra is. Hol volt a világhoz képest Európa a 80-as években, és hol van ma?
Válasz erre 

midnight coder 2022.06.04. 14:29:03

@Boldeone2: "A második vh. óta az USA több háborúban rèszt vett - a kommunista államok , terror államok, vagy iszlám terror államok ellen - ezt lehet bírálni , de a területèt nem növelte"

Ja, nyilván a derék amcsik a Jót védték a Gonosz ellen. Ezt mondjuk úgy 5 éves kor alatt nem gáz ha valaki beveszi. Kicsit később viszont azért már feltűnik az embernek, hogy az amcsik valahogy véletlenül mindig ott védik a Jót ahol gazdasági érdekük fűződik hozzá. Másrészt, az iszlám terror államok közt is leginkább azokat támadja akiktől nem vesz olajat. Más iszlám terror államokkal akik az adott térség terroristáinak a szellemi és anyagi hátteret adják kiváló kapcsolataik vannak. De hasonlóképp szelektív a megítélésük az emberi jogokkal kapcsolatban is. A kicsi kínaiak már réges-régen megszállva tartják Tibetet, palacsintát csináltak a Tienanmen-téri tüntetőkből, de ez egy percig sem zavarta az amcsikat hogy odatelepítsék az összeszerelő üzemeiket hogy ott rakják össze az IPhone-t. Az amcsik szemét akkor kezdték el zavarni a kínai emberi jogi problémák, amikor ők is elkeztek telefonokat csinálni, mi több pofátlan módon jobbat és olcsóbbat mint ők.
Válasz erre 

taga20 2022.06.04. 14:54:41

@midnight coder:

egy ilyen szép listát kérnék a ruszkikról is!

kezdhetnéd 1849-nél, asztán a gázprom legvidámabb barakja mellett elhaladnál, és egyből ott lennél a bucsai háborús bűnöknél!

várom a kommentedet!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.06.04. 15:40:17

Viktor!
a nép veled van
Válasz erre 

midnight coder 2022.06.04. 15:44:07

@taga20: Nyilvánvaló hogy a ruszkik is a saját érdekeik mentén tesznek meg bármit, pont olyan gátlástalanul mint az amcsik. Egy percig sem a ruszkikat védem ebből a szempontból, csak azt mondom, hogy nem kellene kettős mércét használni. Igen, a ruszik gyilkos gazemberek. Ahogy az amcsik is. És lehet mondani, hogy nekünk érdekünk megbuktatni Putyint, csak akkor mondjuk azt, és ne hadováljunk Jó és Rossz küzdelméről, meg erkölcsről, meg "háborús bűnökről" és hasonlókról.

Eleve ettől az egész háborús bűnök/emberiesség elleni bűnök dologtól hányingerem van. Anno azok között akik a nácikat leültették Nürnbergben fel sem merült, hogy a vádlottak padján ott kellene ülnie a derék Sztálin elvtársnak is, aki több ártatlan haláláért volt felelős mint bárki akit ott elítéltek. De bőven odafértek volna azok az amerikaiak is, akik atombombát vetettek be civilek ellen Hiroshimában és Nagasakiban. Vajon, ha ma Putyin elvtárs tenné meg ugyanezt az ukránok ellen, annak milyen lenne a megítélése ?
Válasz erre 

midnight coder 2022.06.04. 15:51:32

@taga20: Ja és még egy dolog: a ruszkiknál ma az után a Sztálin elvtárs után nosztalgiáznak az agyhalottak, aki pont azért nem kapta meg a neki járó pozíciót az emberiség szörnyetegei között, mert 45 óta Hitler a legnagyobb, a felülmúlhatatlan, az abszolót gonosz, a földre szállt Sátán aki mellett mindenki jófiú. És ennek a Gonosznak az egyik legyőzője volt Sztálin, aki így maga is jófiú lett. A ruszkik meg "nácitlanítanak" mint hajdan a jó Sztálin elvtárs, aki jó elvtárs volt, hiszen legyőzte a Gonoszt. És fel sem merült, hogy ő legalább akkora gazember volt mint Hitler.

Az, hogy Hitler lett a főgonosz sok mindenkinek az érdeke volt. Egyrészt Izraelé, aki így úgy táncoltatta Németországot a legutóbbi időkig ahogy akarta. Aztán az amcsiké ugyanezért. Aztán a nyugati baloldalé, elvégre ha Hitleren túl van más gonosz is, netán Sztálin elvtárs, esetleg Mao elvtárs, akkor az európai komcsik is felkerülnek az irtandók listájára.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.04. 16:49:42

@Buchhalter: akkor még mindig ugyanott tartunk! :))
Neked is jó mulatást!
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.06.04. 17:20:13

@taga20: Na ha ervek nincsenek jo lesz szajalas is!!!
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.06.04. 17:27:53

@taga20: 1849-ben az kroszok csak segitettek helyreallitani a regi tarsadalmi rendet. Nem foglalatak el semmilyen teruletet. Ellenben az USA par evvel azelott területrablo haborut folytatott Mexiko ellen(hasonlo a mai orosz-ukran konfliktushoz) amelyben Mexiko majdnem 50%-at elvette maganak lasd Kalifornia, Uj-Mexiko, Arizona, (Texas vegleges bekebelezese) stb stb). www.historyofwar.org/Maps/mexicanwarresults.gif www.history.com/topics/mexican-american-war/mexican-american-war
Válasz erre 

uIpius66 2022.06.04. 17:57:37

@ez a nevem senki:
Viktátor!
Az aljanép veled van!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.06.04. 18:05:43

Zelenszkij arra szólította fel - most éppen - az amerikai polgármestereket, hogy szakítsák meg az orosz testvérvárosi kapcsolataikat. Az ukrán elnök többek között példaként említette Chicagót, amelynek Moszkva a testvérvárosa. És azt is mondta, hogy adjanak pénzt.

ne
vezze ők
et sértődékeny májas hurkának
az
zal már sikere volt
úsz
kárt ne
ki
+ pénzt!
Válasz erre 

juletræ 2022.06.04. 18:33:17

@midnight coder: whataboutizmus.
Hogy fugg øssze Tibet & amerika azzal h a ruSSki mar 100 napja dulja Ukrajnat?
Válasz erre 

juletræ 2022.06.04. 18:36:49

@Bandibacsi34: whataboutizmus.
Amit mondasz annak semmi køze nincs a fø problemakhoz:
1. A ruSSki 100 napja dulja Ukrajnat
2. A ruSSki jelenleg Europara leselkedø legnagyobb biztonsagi fenyegetes
Válasz erre 

ulpius66 2022.06.04. 20:01:05

Magyarország - Anglia 1 : 0
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 20:41:11

@ulpius66: az angolok már a magyar gyerekek feljelentesen faradoznak.....
Pedig csak azt kérdezték a gyerekektől hogy milyen volt az ebéd.... erre fujjoltak:)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 20:46:20

Az ugye csak nekem furcsa hogy 1 hete a bl döntőn az angolokat a szaracenok lopták meg az európai kultúra jegyében:)))) Párizsban ahol szintén terdepel mindenki:)))) egy 10 éves magyarnak több esze van mint egy felnőtt angolnak:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 20:49:33

Ja és a szintén terdeplos hívő belpesti judapest tapasztalja csak tovább az angol terdepelve hanyos legenybucsut:)))
Válasz erre 

alöksz róz 2022.06.04. 20:52:49

@juletræ: "2. A ruSSki jelenleg Europara leselkedø legnagyobb biztonsagi fenyegetes" - nem.
A ruSSki jelenleg Europara leSSelkedo legnagyobb biztonSSagi fenyegeteSS
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:10:29

En is szoktam terdepelni de csak ha fizetnek erte.
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:11:42

@ulpius66: Ennek annyira orulok, hogy teged is leszopnalak.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:15:23

@а nagy hohohorgász: baszd meg hazajottem a kocsmából mert nincs pénzem, erre te rögtön termelsz nekem 20 rongyot:))) köszi
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:19:38

@a nagy hohohorgász: szerintem kérdezzük meg az agysebesz baloldali szavazókat, hogy a pirézek is jobban tudnák e vezrtni az országot mint az osszefosas:)?????
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:25:30

Ja és az volt már hogy a uberfasza angolok megijedtek 30ezer magyar gyerektől ezért nem basztak meg minket magyarokat???? Csak hogy valóban korrekt legyek.... callum styles, villy Orbán, loic nego.....
De a prolik által agyonutalt Szalai Ádám ott énekelte a kezdő körben a gyerekekkel a himnuszt.....
Ezt csak a magyarok erthetik.....
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:31:35

Tudjátok elismerem a zsidó marketing győzelmet.... mert egyetlen románt, zsidót, negert, kínait, cigányt sem utálok.... egyedül a hazaarulo gusztustalan mocsing féreg aljas balliberális bármely rendszertől semmit sem kapó véglényeket utálom.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:34:55

Ja amúgy Orbán Viktor szopatja az eut:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:35:52

És ez bizony nem csak a holdrol hanem Brüsszelben is látszik:)))))
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:41:01

Kár hogy nem vagyok hajlékony magamat is leszopnám.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.04. 21:50:24

@а nagy hohohorgász: kár hogy nem vagyok fidesz szavazó, akkor túl látnék az Orbán utalatomnal....
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.06.04. 22:20:32

@ulpius66:
ez még a
hold
bólis
lát
szik
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.06.04. 23:31:37

@ez a nevem senki: mi látszik? Beszartál?
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.06.05. 00:28:02

A Magyar Zene Háza után díjeső hullik az új Néprajzi Múzeumra is
Európa legjobbja után a világ legjobb középülete is a Városliget szélén álló új múzeum lett.

pedig mennyi nagy méh
le
gelőt ép
íthetett volna a hej
ére gery
Válasz erre 

midnight coder 2022.06.05. 07:34:36

@juletræ: "Hogy fugg øssze Tibet & amerika azzal h a ruSSki mar 100 napja dulja Ukrajnat? "

Olvasd el az előzményeket is és akkor megtudod.
Válasz erre 

midnight coder 2022.06.05. 07:36:51

@ez a nevem senki: Pedig szerintem ezzel megalkották Budapest legocsmányabb épületét. A szocreál is produkált pár "gyöngyszemet" anno, de ez mindent visz.
Válasz erre 

midnight coder 2022.06.05. 07:45:26

@ulpius66: "Magyarország - Anglia 1 : 0 "

A Batman meg legyőzte Jokert. És ettől most olcsóbb lesz a benzin?
Válasz erre 

oassasa 2022.06.05. 08:32:16

@Le a spammerekkel: Taknyod, nyálad összefolyva csak fröcsögsz. Tudsz valami értelmeset mondani ?
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.06.05. 09:31:09

@midnight coder: Viktot le
győzte az úni
jót ez
ért olcsó
bbitta benzin
itt
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2022.06.05. 13:42:27

@uIрius66: kiverjük egymásnak?

De semmi buzulás. Buzulás az nuku.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 14:55:06

@a nagy hohohohorgász::)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 14:59:31

@uIрius66: hiába léptek ki az angolok az eubol ezért hétfőn éjszaka kimaradtak a szopasbol, tegnap viszont tegnap bepotoltak:)))) szomorú hét ez a hazaarulo balliberális szaroknak:))))
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.06.05. 15:11:11

@a nagy hohohorgász: hé öreg, errefelé nem szeretjük a dagadt buzikat!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 15:42:37

@MAXVAL bircaman közirtó: te fütyültel tegnap te náci:)????
Válasz erre 

Gógita 2022.06.05. 16:12:35

@Androsz:
Mert precedenst akarnak teremteni arra, hogy bármely egyházi vezető ellen bármikor, bármilyen indokkal büntetőintézkedéseket hozhassanak!

Nem értem, hogy a kormány, miért nem kommunikálja azt ANGOLUL is a honlapján, kommunikációjában?!, hogy nem Kirill maga a védendő érték. Hanem a kereszténység és az egyházak.
Ha most egy egyházi legfelső vezető ellen - mondvacsinált indokkal, miszerint egyetért a saját országa vezetésével és a saját országa érdekeivel - büntetőszankciókat lehet bevezetni, azzal olyan PRECEDENST teremtenek, amely később lehetőséget ad arra, hogy BÁRMELY egyházi vezető ellen BÁRMILYEN indokkal büntetőszankciókat vezessenek be!

És tudjuk jól, hogy ehhez igaz vádakra sincs ma már szükség!!! Elég valakire RÁFOGNI, hogy ebben-abban bűnös. Magyarországgal évek óta ezt csinálják.

Tehát, ha ez most menne az orosz ortodox egyház vezetőjével, akkor minden további nélkül menne a mindenkori római pápa ellen is!!!!
És bárki mással is.

És, ha most elég indok az, hogy az OROSZ ortodox egyház vezetője támogatja az OROSZ érdekeket, akkor még inkább meg állna az, hogy a római pápa szerint bűn, ha férfiak/nők egymással szexelnek!
A mai rohamosan pogányosodó világban ez sokkal nagyobb "bűn", mint Kirill hazafisága, akár jól értelmezi azt, akár nem. Akár igaza van Oroszországnak, akár nem.

Szóval ez a történet nem egy emberről egy ember megvédéséről szól. A legkevésbé sem.

Ezt kellene gyorsan és jól kommunikálni a nyugati-keleti emberek felé is. Hogy szó sincs Kirill vagy Oroszország melletti kiállásról, az egész lényege a kereszténység védelme hosszú távon.
Hogy ne vadászhassák le bármilyen (koholt) váddal, indokkal az egyházak vezetőit, tagjait.
Válasz erre 

Gógita 2022.06.05. 16:17:53

A válasz lehetőségek között miért nincs ott a valódi: hogy azért szavaz úgy, ahogy, mert a MAGYAR érdeket nézi!!!
Nem az USA-ét, nem az ukránokét, nem az oroszokét, hanem a MIÉNKET!
Erre lett megválasztva!

Így maga a kérdőív is csak egy manipuláció.
Válasz erre 

Gógita 2022.06.05. 16:52:42

@taga20: "szerintem fontos részlet, bár én ateista vagyok.

jézuson szerinted volt ilyen cucc? "

Ebben igazad van! Keresztényként én sem értek egyet az egyházi vezetők pazarlásaival, urizálásával, luxus életvitelével. Még egy középkategóriánál jobb, drágább szolgálati autóval sem.

Kirill lehet egy gátlástalan, pénzsóvár ember is, amivel nem értek egyet. Bizonyára Orbánék sem.
Csak nem erről van szó!

Hanem arról, hogy ha ma engedjük, hogy ad hoc indokkal vegzáljanak, levadásszanak egy egyházi vezetőt, most az orosz ortodox egyházét, akkor ez precedenst teremt arra, hogy bármelyiket, bármilyen indokkal levadásszák a jövőben! Akár a pápát is.
Ha az orosz ortodoxok fejét lehet, akkor a pápát is, és bármely másikat is lehetne, ha valamiben vita van vele.

Ha Kirill lopta a vagyonát, pereljék be! És TÖRVÉNYES úton vegyék el tőle!!!
Ez lenne egy "európai jogállamisági érték"! Amit persze leszarnak ilyenkor (is).
Ahogy leszarták az összes orosz magánvagyon TÖRVÉNYTELEN ELVÉTELEKOR és az orosz művészek, sportolók... kirúgásakor is!!!

Az európai jogállamiság és "értékek" humbug! Ha bármikor, bármilyen indokkal felülírható. És éppen ezt látjuk, most már nap, mint nap.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.06.05. 16:56:18

internetfigyelo.com/kijevet-lottek-az-oroszok-valaszul-a-donyecket-ert-tamadasra-video-%f0%9f%93%ba/
Ma délelőtt cirkálórakétákkal vette tűz alá Kijevet az orosz hadsereg . Annak ellenére, hogy a kijevi kormányzat előszeretettel hangoztatja az ukrán légvédelem hatékonyságát a világmédiában, ez nem így van. A Kijevet ért délelőtti támadás során az ukránoknak nem sikerült egyetlen orosz rakétát sem megsemmisíteniük. Mindegyik rakéta célt ért – számolt be a történtekről a rusonline.org.

A nagy pontosságú rakéták célpontja Kijev külvárosában a kelet-európai országok által szállított T-72-es tankok és más páncélozott járművek voltak, amelyeket egy autójavító vállalat épületeiben helyeztek el
Válasz erre 

Gógita 2022.06.05. 17:00:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Keresztény ellenez minden másságot. "

Ez így nagy általánosságban bedobva nem igaz.
Válasz erre 

Gógita 2022.06.05. 17:07:05

@Kangörcsös TSZ elnök: A magyar államnak elővásárlási joga van a terményekre! Csak annyi mehet ki külföldre, amennyi nem veszélyezteti a hazai ellátás biztonságát!
Minden külföldre eladáshoz állami engedély kell. OV-ék nem hülyék, nekik Magyarország és a magyar emberek az elsők!!!!
Akkor is, ha a sok önsorsrontó, saját gazdaságot a SEMMIÉRT szétkúrni kész barom itthon és külföldön acsarkodik ellenük.

Enni, fűteni, közlekedni... persze ők is szeretnek...
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 17:35:26

@Gógita: ezt nem érti a sok seggnyalo, hogy azért nézzük el lolo gazdagságát mert nem az export seggnyalas az első!!! Gondoljon bele mindenki hogy kb semmivel nem lett igazán jobb a magyar gazdaság 2010 óta csak kevesebb extra profit megy ki az országból!!! Ami az elqurt 8 évhez képest itthon marad annak 50% a megy a nerhez 50% a meg a néphez... semmi truvaj csak ennyi és máris stabilabb a gazdaság.... ja hogy sír a nyugat és te aki velük sírsz nem érted hogy miért tartanak hazaarulonak???? Azért mert buta vagy bmeg!!!!!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 17:36:45

@Gógita: a te nem neked szólt hanem a matekból felmentett lmbtq fanoknak
Válasz erre 

sutyerák 2022.06.05. 18:32:58

orbán kgb ügynök.
azok meg maffiózók itt is,-ott is
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.06.05. 18:43:21

@Gógita:

Nyilván nem. De ebben a kontextusban igen.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.06.05. 19:02:26

@a nagy hohohorgász: "Gondoljon bele mindenki hogy kb semmivel nem lett igazán jobb a magyar gazdaság 2010 óta csak kevesebb extra profit megy ki az országból!!!"

Szép elszólás.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.06.05. 19:55:36

@a nagy hohohorgász: én mindennap fütyülve szarom fejen lenint :)))
Válasz erre 

taga20 2022.06.05. 20:55:56

@Gógita:

majdnem igazad van, de asztán mégsincs!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 20:59:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te még mindig buta vagy:)
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 21:03:20

@MAXVAL bircaman közirtó: felfelé köpni lehet de fosni és szarni nem:)))) ezért fontos az újabb 2/3 ... az unió meg titeket szopat, mindjárt levaltjuk Orbánt, már tényleg mindjárt.... de most a buzikra is eskuszunk tényleg levaltjuk Orbánt... ja még sem:)))) te fasszopo te meg azt hiszed tudsz felfelé fosni:)))))) megalol bmeg:))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 21:06:40

@taga20:
Tagbaszakadt tagaszar
Zabálná a szaromat
De szarom ügyesebb
Tagbaszakadt buzi lett:))))
Válasz erre 

taga20 2022.06.05. 21:20:57

@a nagy hohohorgász:

cigány, még a szaromat sajnálom rád, me egy szar vagy.

u.i.: asztán csodálkozunk rajtatok, hogy még mindig a pöcegödör ez az ország!

uploads.disquscdn.com/images/b824a879e767b1379a2145f14af7c09ab3392996da87e4a47fb2ce38628c5137.jpg
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 21:31:11

@taga20: miért majmolsz? Nincs saját gondolatod????? Hahaha
Válasz erre 

taga20 2022.06.05. 21:38:10

@a nagy hohohorgász:

még a nickneved is lopott, fityeszcigány!:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 21:40:39

@taga20: zsidó vagyok, nekem mindenem lopott:))))
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.05. 21:43:04

@taga20: most volt az indexen, hogy hogyan élnek Ausztriában a magyarok. Nem gyenge.
Válasz erre 

taga20 2022.06.05. 21:47:51

@a nagy hohohorgász:

te csak szeretnél zsidó lenni tolvaj fityeszgeci!

te, a csuti gazdád, és többi fityesz bűnöző, nem is értitek guttmann arnoldot, vagy radnótit, vagy richter gedeont!

a faszt vagy te zsidó, nyomorult állat!
Válasz erre 

taga20 2022.06.05. 21:50:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

tezsvérem, jó hogy nem az origoról vagy a blikről baszol be valamit!

eszednél vagy?:)))

img-9gag-fun.9cache.com/photo/aNPqV7b_460swp.jpg
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 21:55:13

@taga20: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: szerintem győztesek vagytok:((((, ja még sem:)))))
Válasz erre 

taga20 2022.06.05. 22:06:41

@a nagy hohohorgász:

te biztos, hogy csicska vagy!

a 3 misi csicska falkából egy vagy!:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 22:11:06

@taga20: @Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: látom hogy kuzdotok de minek:)???? Te nem gyozhetsz le engem mert nincs semmid:)))) én értem hogy magadat akarod meggyozni hogy te nem is vagy féreg.... de az vagy:)))) na joccakat:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 22:13:36

@taga20: szerintem te meg 1 vagy 500ezerbol:)))) megalol bmeg:)))))
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.06.05. 22:16:43

@a nagy hohohorgász: vén buzzancs, én nem hogy felfelé tudok szarni, de oldalra és srégen is. Mármost azt nem értem, te mért akarod mindig megenni, de a te dolgod, beteg vagy, sajnos lol.
Válasz erre 

taga20 2022.06.05. 22:17:34

@Bandibacsi34:

bandibá! hullanak a ruszki férgek, mint a paraziták!

jó hírek keletről:))))

hvg.hu/vilag/20220605_ukrajna_haboru_roman_kutuzov_tabornok_meghalt
Válasz erre 

uIpius66 2022.06.05. 22:18:43

@a nagy hohohorgász: Figyelj, anyukád hazudott neked. Nem azért olyan pici a pöcsöd mert a rabbi elbaszta a körülmetélést, gyári hiba...így születtél.
Nézd a jó oldalát, olyan mint az eszed, kis helyen elfér....
Válasz erre 

taga20 2022.06.05. 22:23:07

@uIpius66:

hallod, ez a pecás még bőrt is vinne, csak hogy zsidó legyen, de csak egy fityeszcsicska lesz:))
Válasz erre 

uIpius66 2022.06.05. 22:37:55

@taga20: Neki úgy kellene kezdeni, hogy először lemászik a fáról. De attól fosik, mert idelent nagyon veszélyes világ van, migránsokkal meg sorossal meg brüsszel is ott leselkedik a sarkon...
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.05. 22:47:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: hansz régenqúrt:)))) örömmel nézem a sivalkodasod:)))))))))))))))))))))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.06.06. 09:26:41

Kancsal hittérítőfing.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.06.06. 13:13:57

Vagy ez: liberális ködszurkálófing.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró 2022.06.06. 13:48:35

A prostisrácok a gyengém, hiányozni fog.

"gyurcsányiviktor2022-06-06 at 13:44
“Kedves” foxi-maxi birka,

Nem lehet olyan büdös a szád, hogy a szellentés onnan megbántaná a magyar nemzetet, amelybe a magadfajta senkik, természetesen nem számítódnak belé.

A legjobb amit tehetsz, hogy sürgősen eltakarodsz ojrópába, élvezni a gyertyás fűtést, a b.zi-né.er és a muszlim megszálló szomszédokat.

Ott a helyed, nem pedig egy több ezer éves kultúrában, hiszen ez a tefélédnek olyan idegen, mint zsidónak a disznószalonna.

Szavazz a lábaddal ! Sok jó mosogatást és egyéb agysebészi munkát kívánva,

Maradtam"
Válasz erre 

hoplita 2022.06.06. 14:43:08

@Buchhalter:
Négy mondat, négy helyesírási hiba, ebből kettő súlyos.
Műveletlen, orbángyökér faszparaszt.:)))))))))))
Válasz erre 

sancho13 2022.06.06. 14:56:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró : Na buzi bulgár birka,lehet gyászolnod!!!
Válasz erre 

Buchhalter 2022.06.06. 17:23:15

@hoplita: azt anyád hogy van,aki szopkod fűvel-fával? Bidennek nem volt túl szaros a picsája,amikor benyaltál neki? Fene a gusztusodat! És ez a mánia! Nem Orbánra szavaztam te ősgyökér kérődző.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.06. 18:31:44

@hoplita: fasszopo:))))
Válasz erre 

hoplika 2022.06.06. 19:59:26

@a nagy hohohorgász: anyádon baszok!!!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.06. 20:59:48

@hoplika: te fasszopo:)))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2022.06.06. 21:00:46

@hoplika: az "is" kimaradt, szóval te is meg hopliTa is fasszopo:)
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.06.06. 23:26:22

A faszom ezekbe a Németországba kimentem kamuprofilokba!
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.06.06. 23:32:06

@hoplita: Hol voltal hulye gyerek? Latom honapokra kiütött a Fidesz győzelme!
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.06.07. 00:40:55

Súlyos aggodalomra ad okot, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) mindeddig egyszer sem tájékoztatta Oroszországot ukrajnai orosz hadifoglyoknál tett látogatásól - jelentette ki Tatjana Moszkalkova orosz emberi jogi biztos, amikor hétfőn fogadta őt Vlagyimir Putyin elnök.

Moszkalkova szerint Moszkvának nincs információja arról, hogy fogságba esett orosz katonák esetében is betartják-e a nemzetközi normákat és szabályokat, ahogy az orosz oldalon az ukrán hadifoglyokkal szemben. Beszámolt arról, hogy Szevasztopolban az ukránok esetében erről személyesen győződött meg, és személyesen fogadott foglyokat, akiknek kérésére sorsukról tájékoztatta a hozzátartozóikat. Elmondta, hogy egyeztetések folynak a fogolycseréről.

A Parlamentszkaja Gazetának arról nyilatkozott, hogy hivatala tárgyalásokat folytat az ukrán hatóságokkal 77, Izmajil kikötőjében fogva tartott orosz tengerész szabadon bocsátásáról. Közölte, hogy eddig 45 kamionsofőrt, 36 tengerészt és a Roszatom egy leányvállalatának négy munkatársát sikerült visszavinni Oroszországba.

Tájékoztatása szerint Oroszországban jelenleg több mint 1,4 millió ukrajnai menekült tartózkodik.

Az orosz ombudsman egyébként hétfői Telegram-bejegyzésében "törvényszerűnek" nevezte, hogy az ukrán parlament kedden menesztette ukrán hivatali partnerét, Ljudmila Denyiszovát. Moszkalkova szerint az ukrán biztos inkább PR-tevékenységet folytatott, amikor Ukrajnában mások segítettek a bajba jutott embereken, és "rég ideje volt", hogy távozzon. Kifejezte reményét, hogy a hivatalba olyan ember kerül majd Kijevben, aki megérti az emberi jogok védelmének küldetését, és "aki számára a humanizmus és az irgalom értéket jelent".

A menesztés oka a hivatalos indoklás szerint az volt, hogy Denyiszova nem teljesítette a humanitárius folyosók és a fogolycsere megszervezésével kapcsolatos feladatait, és emiatt az ukrán kormánypárt aláírásgyűjtést is indított az elbocsátását kezdeményezve. Az orosz sajtóban megjelent értesülések szerint az ombudsman hitelének megrendüléséhez az is hozzájárult, hogy nem tudott bizonyítani több olyan állítást, amelyet az orosz hadsereg állítólagos kegyetlenkedésével kapcsolatban tett, köztük azt, hogy orosz katonák nyilvánosan gyerekeket erőszakoltak meg.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.06.07. 02:41:55

#free cirill
Válasz erre 

ez a nevem senki 2022.06.07. 02:45:50

@Bandibacsi34:
ebbe
naza szép, a katonának könnyebb, mint harcolni (ha rendesen tartják)
a családnak viszont nehezebb, ha a fog
ságból nem engedik üzen
ni
Válasz erre 

Bandibacsi34 2022.06.07. 07:19:28

Off topik: Titsak be a fegyvereket Mexikoban!! Ja atlagember nem vehet fegyvert csak bűnözők... Fegyveresek támadtak a lakosságra egy mexikói iskola közelében, többen meghaltak
- msz -
- MSZ -
KÖVETÉS
2022.06.07. 06:48
Helyi idő szerint hétfőn, az esti órákban fegyveres támadásról érkezett jelentés a Mexikóban található guanajuatói Salamancából, amelyben legalább hat ember meghalt.
Az országos média szerint a támadás egy általános iskola előtt történt Barrón településen. A jelentések szerint a támadás hétfő este nyolc óra körül volt. Az első jelentések szerint az áldozatok a Sor Juana Inés de la Cruz Általános Iskola előtt egy gyűlésen voltak, amikor fegyveresek érkeztek, és tüzet nyitottak.

A helyi biztonsági erők és a nemzeti gárda a helyszínre érkezett, lezárta a területet, és megkezdték a vizsgálatokat. A mexikói Vöröskereszt mentőszolgálata is a helyszínre érkezett, akik megerősítették, hogy hatan meghaltak a támadásban. A holttestek személyazonossága egyelőre ismeretlen.

Médiajelentések szerint az áldozatok között két nő és négy férfi volt, az elkövetők pedig elmenekültek a helyszínről.

Guanajuato állam főügyészsége még nem nyilatkozott a támadással kapcsolatban – írja az MVS Noticas.
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.06.07. 21:39:03

Jó a puna, ne legyetek már ekkora buzik!
Válasz erre 

MAXVAL bircaman közirtó 2022.06.08. 15:29:13

Minifing, azok vagytok.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard
Mobil