Hogyan lett a rendszerváltáskor még lelkes liberális fiatal politikusból sajátos fajelmélettel kampányoló autokrata vezető? Orbán Viktor politikai krédóját jól nyomon követhetjük, ha a székelyföldi Tusnádfürdőn elmondott programbeszédeit elemezzük. A valaha reálpolitikusként aposztrofált kormányfő mostanra korábbi jóslatai foglya lett. Főként azért, mert soha nem lenne képes beismerni, hogy valaha is rosszul értékelte volna a politikai, gazdasági vagy nemzetközi helyzetet. Orbán mára elrettentő példa lett a nemzetközi politikában, ugyanis rendszere épp úgy araszol hátrafelé, ahogy az ő gondolkodása is egyre régebbi és egyre riasztóbb szellemi elődök felé keres kapaszkodókat.

Fotó:24.hu

Orbán Viktor legutóbbi tusványosi beszéde olyan volt, mint egy Madonna koncert. Hatalmas hírverés és várakozás előzte meg, voltak ismert előzenekarok, látványos fény- és hangeffektek, profi tánckar, monumentális díszletek, no meg rengeteg rajongó. Amikor viszont színre lépett az est főszereplője, a régi slágerek kissé rekedtesen, sablonosan, sőt megkopva jöttek ki a torkából, ám, hogy fenntartsa a közönség figyelmét, néhány ponton erőlködve próbált énekelni. Orbán ugyanis ma már csak azzal tudja fenntartani a sajátjai és ellenségei figyelmét, ha a korábbi szólamait felturbózva egyre szélsőségesebb kijelentésekkel sokkolja a hallgatóságot.

Az idei beszéd azért tűnt különösen szélsőségesnek, mert a koronavírus-járvány miatt két évig nem léphetett színpadra Tusnádfürdőn a magyar kormányfő, így kimaradt néhány sebességi fokozat, így Orbán féktelen száguldása az eszmék terepén talán a saját szimpatizánsait is meglepte. Mintha teljesen felülírta volna a pávatánc korábbi fogalmát, így programalkotásában már leplezni se próbálta megvetését mindennel szemben, ami nyugati, liberális és demokratikus. Ma már csak néhány súlytalan kormánypárti politikus tétova gesztusai emlékeztetnek arra, hogy Magyarország az Európai Unió tagállama, ahol elviekben léteznek olyan intézmények, melyek féken tudnak tartani a realitásoktól teljesen eltávolodott politikusokat.

És ha tényleg faji elkülönülés a megmaradásunk, jólétünk záloga, miért akar Budapestre telepíteni egy hatalmas kínai egyetemet a regnáló kormány?

Persze, Orbán pont fordítva látja, hiszen beszédéből minduntalan visszaköszönt az az álláspont, hogy a nyugati politikusok és a hazai ellenzék tökéletesen félreértik a világot. Csak ő tudja, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni, és csak ő képes felmérni annak a következményeit, hogy a nyugatiak igyekeznek minden segítséget megadni Ukrajnának annak érdekében, hogy országukat ne tépje szét az orosz medve. Orbán a háborút végtelen egyszerű logikával zárná le: Ha az EU és az USA nem támogatná fegyverrel és pénzzel az ukránokat, és visszavonná az oroszokat sújtó szankciókat, Kijev előbb-utóbb kapitulálna, és így megoldódna Európa és Magyarország összes baja.

Ez a gondolatmenet nagyon jellemző Orbánra, hiszen a szolidaritás és a hosszú távra szóló stratégia teljes hiányáról árulkodik. Mivel a független sajtó érdemben alig kérdezheti a kormányfőt, sajnos senki sem tudta eddig feltenni neki azt a kérdést, hogy ugyanez lenne a véleménye akkor is, ha Magyarországot támadta volna meg egy idegen hatalom? Mintha Orbánt soha nem foglalkoztatta volna a történelemnek azok az időszakai, amikor az agresszorokat kompromisszumokkal, sőt, igényeik kielégítésével próbálták jobb belátásra bírni. Szerencsére az európai politikusok zöme még jól emlékszik az 1938-as müncheni egyezményre, amikor a nyugati hatalmak Csehszlovákiát dobták oda a náci Németországnak a saját biztonságuk és békéjük érdekében.

Ha már a náci időszaknál tartunk, érdemes idézni a mostani Orbán-beszéd leghátborzongatóbb részét: „Ez egy történelmi és szemantikai szemfényvesztés, mert összekever különböző dolgokat. Ugyanis van az a világ, ahol az európai népek összekeverednek az Európán kívülről érkezőkkel – na, az kevert fajú világ. És vagyunk mi, ahol Európán belül élő népek keverednek össze egymással, mozognak, munkát vállalnak, meg átköltöznek. Ezért például a Kárpát-medencében mi nem vagyunk kevert fajúak, hanem egész egyszerűen a saját európai otthonában élő népeknek vagyunk a keveréke. Amikor szerencsés a csillagok állása, ezek a népek egy ilyen hungaropannon mártásban össze is olvadnak, egy sajátos európai kultúrát hozva létre. Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, nem akarunk kevert fajúvá válni”

Nem túlzás azt állítani, hogy ezek a sorok az 1935-ben a Reichstag által egyhangúlag megszavazott nürnbergi törvények szellemiségét idézik. Lényegében a faji tisztaság ideológiáját népszerűsíti azzal a kitétellel, hogy akikkel már összekeveredtünk, maguk is a „hungaropannon mártás” részeivé váltak. Kérdés, hogy ide sorolja-e Orbán a hazai cigányságot vagy zsidóságot, illetve a magyarországi nemzetiségeket? És ha tényleg faji elkülönülés a megmaradásunk, jólétünk záloga, miért akar Budapestre telepíteni egy hatalmas kínai egyetemet a regnáló kormány?

Fotó: index.hu

Volna még néhány kérdés, melyeket e kijelentés kapcsán érdemes lenne feltenni a miniszterelnöknek, de jelen helyzetben erre sajnos sem az ellenzéki politikusoknak, sem a független sajtó képviselőnek nincs reális esélye. Azt érdemes lenne megtudni, hogy a Fidesz politikusai közül hányan borzongtak meg e kijelentések hallatán? Abban biztosak lehetünk ugyanis, hogy nem minden kormánypárti képviselő, hivatalnok vagy civil gondolja azt, hogy virtigli náci ideológiával lehet egy szebb, boldogabb jövő felé menetelnünk. Mert, ahogy egy régi dakota bölcsesség tartja: „Ha egyértelművé válik, hogy a törzsfőnök már nem látja szabad szemmel a horizontot, ne félj a kezébe nyomni egy távcsövet.”