Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Egyre nehezebb megfejteni, hogy mi jár Orbán Viktor fejében

Egyre nehezebb megfejteni, hogy mi jár Orbán Viktor fejében

Vlagyimir Putyin fegyverszünetet hirdetett az ortodox karácsony idejére, de szinte minden érintett fél átverésnek, álságos hazugságnak, vagy trükközésnek titulálta a bejelentést. Nem csoda, ha kevesen hisznek el bármit is az orosz elnöknek, hiszen szinte soha sincsenek szinkronban a szavai a tetteivel. Ezt a politikai örökséget hozza magával az orosz vezetés még a cári időkből, és ezt a kommunikációs hagyományt igyekeznek átvenni azok a vezetők, akik követendőnek tartják Putyin vezetési stílusát. Nem csoda, hogy Orbán Viktorra is egyre inkább jellemző, hogy bort iszik és vizet prédikál.

index_218.jpg

Fotó: index.hu

Egyre többször döntenek úgy Orbán Viktor tanácsadói, hogy a nem nyilvánosan elhangzott beszédeiből csak nagyon kevés részletet szivárogtatnak ki. Ilyen volt például a tavalyi kötcsei beszéde, mely meglehetősen meredek állításokat tartalmazhatott, ha még a kormánypárti sajtó számára sem engedélyezték, hogy szemlézzék a miniszterelnök kijelentéseit. Valójában a Fidesz legszűkebb belső köréhez tartozó emberek is nehezen követik Orbán elméleti fejtegetéseit, ezért is dönthetnek gyakran úgy, hogy nem verik nagy dobra azokat az elméleti fejtegetéseit, melyeket csak a bizalmasaival oszt meg.

A Széll Kálmán Alapítvány vacsoráján elhangzott beszéddel is ez a helyzet, hiszen az esemény még karácsony előtt volt, és csak most csepegtetett néhány gondolatot ebből Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója. Az interpretáció által erősen leegyszerűsített gondolatmenetek elsősorban a világpolitika változásaira reflektálnak, ugyanakkor egyszerű halandó számára nehezen követhető az, amit a miniszterelnök gondol korunk kihívásairól.

Már az is egy eléggé fura eljárás, hogy egy politikai igazgató foglalja össze, mit mondott a főnöke egy zártkörű rendezvényen, de az különösen érdekes, hogy ezt egy kormánypárti sajtóorgánum számára azért teszi meg Orbán Balázs, mert vélhetően kicsit át kellett szerkeszteni a kormányfő beszédét ahhoz, hogy a kormánypárti közönség meg tudja emészteni azt. Valószínűleg az tette szükségessé utólag a kormányfő beszédének zanzásított közlését, hogy irányt szabjanak a fideszes tábor számára, amelyet láthatóan zavarba ejtenek a kormányfő legutóbbi elméleti fejtegetései.

Főként az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban merül fel számos kétely, hiszen Orbán lavírozása az uniós szankciók és Putyin háborús szerepének sajátos megítélése között nem igazán koherens mostanában a kormányfő kommunikációjában. Most kissé tágabb kontextusba helyezte a kérdést, és ezzel próbálta megmagyarázni azt a kétkulacsos politikát, amit már a háború tavaly februári kitörése előtt is képviselt.

Orbán nem titkolta soha, hogy csodálja az orosz elnök karizmáját, és lenyűgözi az a hatalmi koncentráció, ami Putyin körül sűrűsödik. Az orosz vezető olyan hatalmas erőforrások fölött rendelkezik, mely lehetővé teszi számára, hogy akár a józan ész megfontolásaival szemben cselekedjen, és lényegében azt tegyen az országával, amit akar. Putyin mögött hatalmas médiabirodalom sorakozik fel, amely akár ordító hazugságokból is igazságot csihol, ha azt kívánja az elnök. Így tudta belevezetni egy teljesen értelmetlen konfliktusba Oroszországot, amit még csak nem is lehet háborúnak nevezni, mert azért börtönbüntetés jár.

A Fidesz már lassan unásig ismert kommunikációs paneleket hangoztatva mindig külső ellenségek ármánykodásra fogja a belső problémákat, de 13 év után már a kormánypárti szavazók is felteszik maguknak a kérdést: Miért is akar nekünk mindenki rosszat?

A valóságot tehát bizonyos keretek között olyanra fazonírozza Putyin, amilyenre csak akarja, de ez Orbánra is érvényes mostanában. Igaz, az ő korlátai sokkal szűkösebbek, mint az orosz elnöké, és láthatóan frusztrálja is a kistestvér szerepe. Orbán most szemlézett beszéde is arról árulkodik, hogy a középszerűségtől és szürkeségtől retteg leginkább. A kormányfő ugyanis úgy látja, hogy az orosz-ukrán háború egy újabb hidegháborúba sodorja a nagy politikai tömböket, és félő, hogy mi valamelyik blokk perifériáján találjuk magunkat.

Orbán úgy látja, hogy a globalizáció neoliberális modellje kifulladt, így nekünk nem érdemes az Egyesült Államok által vezetett nyugati világ részeként továbbra is a korábbi szövetségeseink mellett maradnunk, mert ott csak statiszta szerep vár ránk. Nem árul el nagy titkot azzal, hogy véleménye szerint hatékonyabbak a keleti modellek, melyek erős központi irányítással rendelkeznek, így mind a társadalmat, mind a gazdaságot egy centrális politikai erő irányítja. Orbán szerint ez a hatékonyság kulcsa, így csak az a kérdés, hogy egy ilyen ország élén mennyire rátermett vezető áll. A modell ugyanis jól működik, ha egy olyan erős karakter veszi a kezébe az irányítást, mint mondjuk Vlagyimir Putyin vagy Hszi Csin-ping.

Orbán úgy tekint magára, mint aki egy rendkívül karizmatikus vezető, ám kicsi országot irányít, ráadásul olyan nyugati szövetségi rendszerek részeként, mint az Európai Unió vagy a NATO erősen meg van kötve a keze, ha a keleti irányítási rendszert igyekszik meghonosítani Magyarországon. Ha hinni lehet Orbán Balázs interpretációjának, a kormányfő kifejtette a hallgatósága előtt azt a tervét, hogy ki fog maradni abból a tömbösödésből, ami a háborús konfliktus legjelentősebb következménye. Őt riasztja az a folyamat, ahogy az orosz agresszióra reagált az EU és a NATO, vagyis a szövetségek kötelékeinek szorosabbra fűzése számára nem logikus válasz az új gazdasági és politikai kihívásokra.

Orbán a magyar gazdaság megerősítésében látja a kitörési pontot, ami azért fura következtetés, mert éppen egy markáns válság felé haladunk, aminek egyik legfontosabb oka egy elhibázott kormányzati gazdaságpolitika. A Fidesz már lassan unásig ismert kommunikációs paneleket hangoztatva mindig külső ellenségek ármánykodásra fogja a belső problémákat, de 13 év után már a kormánypárti szavazók is felteszik maguknak a kérdést: Miért is akar nekünk mindenki rosszat? És ha tényleg csak rosszat akarnak nekünk, akkor miért vagyunk még mindig EU és NATO tagok? 

portfolio_27.jpg

Fotó: portfolio.hu

Egy fontos dolog tehát nem derül ki Orbán beszédéből: Ha nem Nyugat felé vezet az utunk, akkor hová? Keletet csodálja, elismeri, sőt másolja is, ám azt látja, hogy Oroszország fogatlan oroszlán, Kína pedig a saját bajaival van elfoglalva. Magyarország viszont túl kicsi és gyenge ahhoz, hogy mind politikai, mind katonai, mind gazdasági értelemben egyfajta semlegességi politikát folytasson. Azt is elfelejti megemlíteni, hogy míg a liberális demokráciák szorosabbra fűzik a szövetségüket egymással, addig a keleti autokráciák önös érdekeik miatt nem teszik ezt. Orbán meg akarja nyerni az évtizedet, de a hangzatos szavak mellé kellene néhány szövetséges is ehhez. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja:”Az biztos, hogy nem a sziúk a legkedvesebb emberek a világon, de jó harcosok, ezért inkább lovagoljanak melletted, mint veled szemben.”

311 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Egyre nehezebb megfejteni, hogy mi jár Orbán Viktor fejében Tovább
Facebook Tetszik
0
311 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése A Fidesz legfőbb célja most a pánik elkerülése
  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr7118021140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.08. 10:31:07

A ballibek nehezen tudják megfejteni a valóságot, mivel nem benne élnek.
Válasz erre 

taga20 2023.01.08. 11:06:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

mondja eszt egy bulgár telefonoskisasszony!

beszarás!:))))

a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia.giphy.com%2Fmedia%2FVg0JstydL8HCg%2Fgiphy.gif&key=oox2P4wqu-eHEoCaxViCdw&w=800&h=200
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.08. 11:10:22

@taga20:

Gyűlölöd a telefonoskiasszonyokat?
Válasz erre 

taga20 2023.01.08. 11:14:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

ezt honnan veszed, pedobirka?
Válasz erre 

Boldeone2 2023.01.08. 12:19:10

Orbán esze azon jár, hogy hogyan lehetne a tekintèlyelvű rezsimjèt mèg jobban bebetonozni, èvtizedes uralkodása kèszül birka nèpen...Most az új cèl a regionális közèphatalmi státusz, csak a kérdés az ,hogy mely országokon szeretne " hatalmaskodni "
A magyarokon hatalmaskodhat, a birkasereg - mèg a romlásban is , egyelőre - követi, de nem biztos hogy jó ötlet lesz , ha szomszèd országok felè erőt próbál mutatni...

Lassan eluralkodik rajta az öregedő, tekintèlyelvű vezetők kórsága, a nárcisztikus pszichopátia, az önreflexió teljes hiánya ..
A jelenlegi válságèrt sem vállal semmilyen felelőssèget, sőt, a " szankciós infláció " hazugságpropival adja a narratívát a nèpnek..
Mikor èbred már tudatra a birkatársadlom????
Vagy a 12 èv rezsimpropaganda sikeres, tömegeses agyresectiót hajtott vègre ? Akkor nagy a baj, hiszen az orbáni hazugságpropaganda-drogról , elvileg , le lehetne szokni idővel...
A bolti èlelmiszerárak sokat segítenek : ezek már teljes nyugati árak, miközben az az egèszsègügyi szakdolgozókat, tanárokat megint átverik az ígèrgetèssel...
Január helyett július, alamizsna bèr, majd 2024 március ...
Miközben Orbán fizetèse, meg a miniszterekè megint emelkedik százezrekkel...

Rohadj meg , Ovi!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.08. 13:32:14

@taga20:

Folyton kritizálód őket.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.01.08. 13:32:27

m.youtube.com/watch?v=dXHQcp5zrbg

Ezt nektek:))))
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 13:36:24

@Boldeone2: Ezt majd a Nemzeti Számonkérőszék előtt magyarázzad, te féreg :)
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 13:38:35

Aki szerint nincs válságban a "Nyugat" (70+10 % ?) az vagy nem tudja mit hívnak válságnak, vagy nem ismeri a "nyugaton" zajló folyamatokat. Jellemző, hogy nagyrészt idióták olvassák ezt a blogot :((
Válasz erre 

Boldeone2 2023.01.08. 14:59:30

@Rodney_2: "A Nemzeti Számonkèrőszèk " elè a hozzád hasonló nácikat fogják állítani , fèreg!
A " Nyugat " nincs válságban, ellenben Orbánisztánban vannak már szinte a legalacsonyabb bèrek az EU - ban!
Te is csak egy gazdasági menekült vagy, akkor miről beszèlünk???
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.08. 15:04:25

Na most aztán tényleg megreccsent a seggem!
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 15:38:07

@Boldeone2: A "Nyugat" évtizedek óta egyre mélyülő társadalmi és gazdasági válságban van. Ha ezt nem látod, akkor egy kibaszott idióta vagy, ha meg pénzért hazudozol baromságokat, akkor csak egy normális Soros-ügynök vagy. Na ezzel kell majd elszámolnod :) És most, hogy az oroszok hálából megosztják az atomfegyvert Iránnal, már alijázni sem egy nagy ötlet :)
Válasz erre 

Boldeone2 2023.01.08. 15:43:19

@Rodney_2: A "Nyugat" évtizedek óta egyre mélyülő társadalmi és gazdasági válságban van."

- Már 100 ève ezt mondta a nácik előfutára , Oswald Spengler ...utána meg a kommunisták is ezt híreszteltèk , most meg a putyini propaganda ...
Valójában a magállamokat soha nem èrjük be, csak Dèl- Európa a szegènyebb rèszèt
A nyugat egy mentalitás : Austria vs Magyarország
Válasz erre 

Boldeone2 2023.01.08. 15:46:39

@Rodney_2: A lènyeg: lehet hogy szarabb hely lesz a világ egy ideig , a diktátorok ficergèsei miatt , de mèg mindig a nyugaton lesz a legjobb, nem máshol!
...
Ha Nèmetországban válság lesz, akkor itt is az lesz , totál összekötött gazdaságok vagyunk
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.01.08. 16:05:06

@Boldeone2: ti balliberálisok mindig csak anyagiakban gondolkodtok! Más nem szerepel az ertekrendedben csak a pénz????
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.08. 16:07:24

@a nagy hohohorgász: ó dehogynem, neked is csak ajánlani tudom. Na tudom ám miről beszélek. Segítek f-fel kezdődik. Ingás, az a vége.
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.08. 16:39:28

Orbán azért akar a KELETHEZ tartozni, mert ott mink az egyik leggazdagabbak vagyunk!

Ezzel szemben Magyarország a NYUGAT egyik legszegényebb országa!

...ÉS MÉGISCSAK JOBB EGY OLYAN TÉRSÉGHEZ TARTOZNI, AHOL TE VAGY AZ EGYIK LEGGAZDAGABB!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.08. 16:41:05

Ha a NYUGAT AZT AKARJA, HOGY HOZZÁJUK TARTOZZUNK, AKKOR FIZESSÉK MEG!!!!!!!

FIZESSÉK MEG A MAGYAR EMBEREK, A MAGYAR GAZDASÁG FELZÁKÓZÁSÁHOZ SZÜKSÉGES
EURÓ TÍZMILLIÁRDOKAT......
Válasz erre 

taga20 2023.01.08. 16:49:51

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

birka te hülye vagy?

ha valakit kritizál valaki, akkor attól még nem gyűlöli.

én téged se gyűlöllek, inkább szánlak amiatt, amilyen életed és gondoltaid vannak.

érted pedobirka?
Válasz erre 

kisqtya 2023.01.08. 16:51:44

Nem igazán értem mit akar.. "kimaradni" a tömbösödésből? Szóljon már neki valaki hogy momentán NATO és EU tagok vagyunk, a hadseregünk, gazdaságunk nyúlfing a szélben, egyedül a NATO tagság jelent védelmet.. A társadalom rothad, öregszik, fogy, mit akar ez itt semlegeskedni?? Európa közepén csupasz seggel ez nem opció. Svájc vagy Norvégia teljesen más tészta. Az áruforgalmunk 70-80%-a az EU felé irányul, mi a faxt akar ez a kelettel?? Hihetetlen komolyan mondom. Ezek hagymázas lázálmok, sztem nincs más opció, mint teljes mellszélességgel beállni a nyugat mellé. onnan jön a tőke, technológia, védelem, nyersanyagot meg több helyről is lehet szerezni..
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.08. 16:58:29

VEZÉRPARASZT!

"2022-ben 602 ezer magyar turista 3 millió vendégéjszakát töltött el Horvátországban"
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.08. 17:33:37

@ulpius66: Már megfizették te fajbarom.
A gazdád el is lopta, baszom a kurva anyádat...
Oszt felzárkózás sehol, lemaradtunk az összes szomszédhoz képest.
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 17:47:21

@Boldeone2: a nácizmus is a nyugat válságának egy jele volt. Te egyszerűen túl agymosott vagy, hogy átlásd ezeket a dolgokat (nem buta, hanem agymosott, indoktrinált). Ami meg most megy az már a halál csókja, utolsó szeg a koporsóban (érdemes szétválasztani Nyugat-Európát az USA-tól, mert más pályán futnak, az USA hegemómiája egyenes következménye volt a "nyugat" válságának melynek keretében az európai "Great Powers" kinyírták egymást az 1. és 2. világháborúban)
Azóta az európai országok és leginkább Németország elvesztették még a szuverenitásukat is. A legjobb példa erre ahogy az USA belekényszerítette az EU-t a mostani helyzetbe Ukrajna kapcsán. Ha nem emlékeznél rá, a német kancellár kijelentette, hogy de nekik kell az orosz gáz és akarják, hogy az Északi Áramlat 2 működjön. MÁSNAP Bidenhez kellett utaznia és ott "véleménycsere" történt. Ezzel kb vége a német ipari csodának ami nyilván nem a németek érdeke. Biztos ami biztos még a gázvezetékeket is felrobbantották "valakik".
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 17:55:06

@Boldeone2: A nyugat egy mentalitás : Austria vs Magyarország

ebben igazad van, de amit figyelmen kívül hagysz az az, hogy minden mozog, minden változik és folyamatokat kell figyelni. És sajnos mostanra oda jutottunk, hogy a korábban csodált értékek / mentalitás következtében meggazdagodott népek mára pont a jólét hatására teljesen elhülyültek, elpuhultak és már nem tudnak a saját érdekeikért harcolni. Jelenleg éppen kollektív öngyilkosságot hajtanak végre. A nagy "szabadságharc" pont arról szól, hogy mi még nem hülyültünk el a nagy jóléttől, nem-e lehetne-e esetleg, hogy mi még most ne kövessünk el kollektív öngyilkosságot??
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.08. 18:22:00

@taga20:

buta vagy, pedofilkó
Válasz erre 

taga20 2023.01.08. 18:39:27

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

geci buta vagy pedobirka!
Válasz erre 

törppicur 2023.01.08. 18:58:36

Mondd Bekattant, mit sikerült csak úgy egyszerűen megfejtened Orbánból?
Nemegyszerűen sikerült, amit beletolt a fejedbe meg a klaviatúrádba a ballib "agytröszt", bár az nem a te teljesítményed volt.
Másik megoldást nem láttam nálad az utóbbi 15 évben - tekintve, saját gondolatod nem volt.
Cserébe tuti az állandó kezdőlap, sen ki nem reméli, hogy az idehányt kölcsöntéziseid után bármire is válaszolnál, hozzászólnál. Qrva kényelmes ballib megmondóember vagy. 12 éve reménykedsz, értetlnekedsz - de közben semmit nem értettél meg, vontál vissza. kértél elnézést, láttál be. Ha ugyanolyan idióta lennél int BloggerBob, hogy csak névvel lehetne hozzádszólni, nálad is biztos lenne a posztonkénti. 0,2 hozzászólás.
Összességében szégyelld magad
Válasz erre 

taga20 2023.01.08. 19:06:45

@törppicur:

uploads.disquscdn.com/images/5627152d39b5e4d1a71fd67755350e8fbd7bb244251c984bc8ebd6ad6b5f1f5b.jpg
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.01.08. 19:56:50

Én tudom:... Lopni, megyünk lopni..!!
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.08. 20:00:12

@törppicur: me bántsd már itt a legjobb kommentelni. A világ közepe. A szabad fingás utópiája.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.08. 20:12:53

@Rodney_2: nem gondolom, hogy a helyes megoldás Putyin követése.
Ha az orosz győz Ukrajnában, azt nem viseli el gazdaságilag. Nem fog ránk partnerként tekinteni, mert minek? Ott neki a szerb, az pont elég probléma.
Ha veszít, akkor belső problémái lesznek, kisebb gondja is nagyobb lesz a magyarok pátyolgatásánál.

Viszont mindkét esetben ukrajnai magyar testvéreink nyakig lesznek a szarban, hála az orbáni politikának...
Kihez húzódjunk hát? Gazdaságunk német kézen, Kìnának már nem jelentünk kaput az EU-ba, számukra gazdaságunk statisztikai hiba.
Marad Türkmenisztán....
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.08. 20:14:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: mi van, skizofrén, nincs munkád?
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 21:05:45

@Igazamvanvagyigazamvan?:
az ukrajnai magyar testvérek Trianon miatt vannak szarban, a háború előtt is szar volt nekik, ehhez annyit tettek hozzá Orbánék, hogy egy csomó projektet csináltak, ahol a magyar közösségeket mint közösséget támogatták (Romániában is próbálkoztak ilyesmivel, amit láttam közelről)

Az "ukrán" csőcselék sajnos teljesen elment a szélsőséges nacionalista (már már náci?) irányba. Ennek ott megvoltak a hagyományai és "függetlenség" irányultságú vagyis mind az oroszok, mind a lengyelek ellen irányult (és mikor úgy adódott nyilvánult meg civilek tömeges legyilkolásában lásd még népirtás) Ezt én főleg lengyelektől tudom, más perspektíva (és jobban benne vannak a dolgok közepében)

Pont mivel "gazdaságunk német kézen", Orbán sokszor elmondta már nyilvánosan, hogy nem célja az EU-ból kilépés, hanem célja az EU jelenlegi irányvonalának megváltoztatása. Ebben én maximálisan egyetértek vele, mert pont a jelenlegi irányvonal az, ami recept a biztos csődhöz és az EU (és talán először az euro zóna) széthullásához. Ezek nagyon szomorú dolgok.
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.08. 21:24:51

@Rodney_2: Alaposan nézz körül ha lelépsz a járdáról!
Válasz erre 

Boldeone2 2023.01.08. 21:28:39

@Rodney_2: hogy a korábban csodált értékek / mentalitás következtében meggazdagodott népek mára pont a jólét hatására teljesen elhülyültek, elpuhultak és már nem tudnak a saját érdekeikért harcolni"

- A kèrdès az, hogy ki ellen ès hogyan kellene harcolniuk? A migráció egy globális nagyfolyamat, megállítani nemzetállami keretek között -de mèg globális alkukkal - sem nagyon lehet. A magyar kerítèsen egy èv alatt több tízezren jutnak át , pedig jelentős èlőerő őrzi, csak ide ahol nincs jómód, nem igyekeznek
Az EU statisztikai azt mutatják, hogy az ukrán haború előtt főleg a szírek, irakiak , afgánok jöttek, vagyis lehetett közöttük jogos menekült is. Mègis kb 25 % kapott menekült státuszt, oltalmazotti ès menedèses együtt kb 45% volt a liberális Nèmetországban
Nem igaz , hogy nyugaton tárt karokkal várják az illegális migránsokat valamely politikai szinten, nyilván a közössègi altruizmus erősebb mint keleten . Más kèrdès, hogy van ahol óriási munkaerőhiány van, így kell a legális migráció
Valójában Magyarországot sem a kerítès menti meg , hanem az , hogy mèg nem perspektíva, esetleg Budapesten

A másik ügy az LMBTQ , megint egy kamu tèmakör...Kb ugyanannyi LMBTQ van Magyarországon ès nyugaton is, csak a látencia szintje különbözik
Az iskola alig játszik be a szocializációba ( ezért is nehèz a romákat nevelni ha rossz környezetből jönnek...) A születèsi genetika és a családi viszonyok fogják meghatározni hogy milyen lesz a nemi orientáció, nem pedig az, amikor a Labrisz elmondja a 17 èveseknek hogy mi az ő èletük elsősorban már diszrimináció szempontjából. Addigra a gyerek már látott 100 pornót èletèben..

A harmadik ügy a fogyó lakosság kèrdèse ...Ez megint egy olyan dolog , amit az állam nem fog tudni lassítani sem nyugaton sem itthon igazán ...
Egyszerűen megváltozott a nők társadalmi helyzete , karriert èpítenek , meg jobban magukra fókuszálnak. A 3-4 gyerek már a 70-es èvekben sem túl gyakori, most sem lesz ilyen ...A demográfiai ciklusokat nem tudod visszaforgatni!
A 90- as èvekben fele annyi lány született már , mint mondjuk a 70-es èvekben , azaz : nincs elèg szülőkorú nő sem ...

Orbán fèligazságokkal eteti a társadalmat , meg illúziókkal , lsd. fentebb....A törzsies logika működik , pedig 200 èv múlva is emberek fognak èlni itt, ugyanúgy mint most , de azt , hogy mi lesz akkor, a globális trendek döntik el majd mèginkább, mint most ....Ahol magas az èletszínvonal, oda mindenhová özönlenek az emberek a szegènyebb nagyrègiókból....
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.08. 21:28:53

@törppicur: Tőled még nem olvastunk semmi értelmeset, csak fikázol mindenkit.
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.08. 21:31:40

@Rodney_2: Ja, te mindenkinél okosabb vagy, igaz ukránokat irtani akaró nácikám?
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.08. 21:32:55

@Rodney_2: Te majom, az eu lakosságának 2%-át adjuk, gazdasági teljesítményének meg 1%-át...és orbán akarja megváltoztatni az eu-t...
Köhög a bolha. Az eu-ban orbán egy szalonképtelen szarkeverő kis bugris aki csak az ocsmány viselkedésével képes felhívni magára a figyelmet.
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.08. 21:33:52

@Rodney_2: "A "Nyugat" évtizedek óta egyre mélyülő társadalmi és gazdasági válságban van." - Rákosi is ilyeneket írt az 50-es években. Hülye vagy te nácikám!
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.08. 21:34:20

@Kangörcsös TSZ elnök: Nincs az egy százalék, csak 0,8.
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.08. 21:35:27

@Rodney_2: "Jellemző, hogy nagyrészt idióták olvassák ezt a blogot " - itt vagy például te.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.08. 21:35:59

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hogyne lenne neki. Indul a műszak, megy seggtáncolni a buzibárba.
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.08. 21:36:50

@Rodney_2: "Ezt majd a Nemzeti Számonkérőszék előtt magyarázzad, te féreg" - hű de kemény valaki ott a polákok között lapulva. Te mocskos görény! Remélem elkapnak téged az ukránok!
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.08. 21:37:06

@Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana: Nagyvonalúság öcsielvtárs, nagyvonalúság... :-)
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 21:40:29

@Boldeone2: Ez a tipikus Soros-ügynök duma, szerencsére nem mindenki veszi be. De azért jól dolgoztok, jelenleg az európai civilizáció már nagyrészt elpusztult és a maradéka se áll túl jól.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.08. 21:41:18

@Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana: Ulpiust meg pecást dícsérte...szóval ritka értelmes egy jószág lehet.
Gondolom, kisgyerekként állatorvoshoz hordták...csak nagyon megdrágult...
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.08. 21:42:52

@Rodney_2: Persze...elpusztult...nem tudom, mit szedsz de állj le róla, nem tesz jót..
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 21:44:53

@Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana: Most éppen Londonban lapulok, egy pakisztáni étteremben mosogatok, mert nem vettek fel IT supportnak (fehér férfiből már megvolt a kvóta, most transz néger IT supportot keresnek: anybody?? )

Szólj a kangörcsös debilnek, hogy saját magával beszélget :)))
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.08. 21:50:40

@Rodney_2: Debil az a szájbabaszott narkós kurva anyád, az nyírségi cigánykurva.
Mi van migránskám, szar ügy amikor belenyomják a fejed a saját szarodba?
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.08. 21:58:30

@Rodney_2: Mi van? Beszartál az ukiktól, gyorsan leléptél Londonba? :-))
Válasz erre 

neko1967 2023.01.08. 22:16:54

Középhatalom akar lenni Európában, de az EU-ban csak Bulgária van mögöttünk.... Már Románia is lehagyott bennünket....
2021. 10. 15.
1 euró 359.74 forint és 4.9454 lej
2022. 10. 14.
1 euró 419.65 forint és 4.9328 lej

Vagyis míg a forint zuhant, a lej még egy kicsit erősödött is....

Van kérdés, fidessnyik-bolsevikek?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.08. 22:30:16

@neko1967: Ez lepereg róluk.Soros, Brüsszel, szankciók, stb...
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.08. 22:32:32

@törppicur: @Rodney_2: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @a nagy hohohorgász: @ulpius66:

Mi van putyin lúzer ügynökei, nem megy a putyin csicska orbán védelme? Nem fussa többre Sorosnál, mag "Hanyatlik a Nyugat"-nál, ti szellemileg visszamaradt kivénhedt fidesskomcsik?

És hogy mi jár orbán fejében?

HOGY TELJESITSE PUTYIN GAZDĐÁJÁNAK AZ ÖSSZES PARANCSÁT AZ EU MEG A NATO BOMLASZTÁSÁRA.
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.08. 22:53:47

@kisqtya:

Ebben az országban még senki nem gondolkodott el azon, hogy mi az oka, hogy o1g 2010-ben, a nagy ruszki ellenessége után azonnal felsz.opta a KGB-s putyint és a Nyugat destabilizációjához az első számú eszköze lett putyin kezében.

Azt mindenki tudja, hogy aki egyszer KGB-s az örökre KGB-s. A vén szaros putyin sose volt elnök, hanem mind a mai napig KGB-s. orbán tehát nem egy ruszki elnöknek az ügynöke, hanem a KGB-é.
És erre jön a nagy kérdés, hogy mivel tudja a KGB (föszöbö) ezt a felcsúti kisz titkárt zsarolni, hogy még az ügynöküknek is beépitették?
Válasz erre 

Boldeone2 2023.01.08. 23:27:18

@Rodney_2: Ez a tipikus Soros-ügynök duma, szerencsére nem mindenki veszi be. De azért jól dolgoztok, jelenleg az európai civilizáció már nagyrészt elpusztult és a maradéka se áll túl jól"

Èn a valóságot írtam, amit nem tudsz megcáfolni, ezèrt jön a szokásos Soros - ügynök duma, mint önigazolás....Ez jellemző Orbánra is - volt kitől tanulni: soha a büdös èletben nem ismeri be\el ha politikai hibát követ el, vagy rosszul csinál, csak neki lehet igaza....Mindig más a hibás : " Brüsszel", a libsik, a Soros, a b.zik, vagy az ellenzèk- bűnbakok mindig kerülnek, pedig lassan 13 ève èpül itt a Fidesz- pártállami rendszer, vagyis a problèmák gyökerèt leginkább a rossz kormányzásban kell keresni ...
Mire a háború hatásai ideèrtek , már letolt gatyával állt az ország, ikerdeficit , felelőtlen gazdaságpolitika következmènyei.. Nem vèletlen, Magyarország az egyik , ha nem a legsèrülèkenyebb ország az EU- ban. Szerinted a 13%- os alapkamat miért kellett ?
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.08. 23:31:25

@Boldeone2: a bullshittedet egy 20 oldalas esszében lehetne cáfolni pomtonként, már sok helyen százszor leírták. Nagyon fárasztó... és pont ezért "Soros-ügynök" mert ez a dolgod hogy ugyanazokat a hazugságokat hajtogatod akkor is amikor már sokszor megcáfolták.
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.09. 02:38:11

@Boldeone2: Mégsem vagy Soros ügynök

" A születèsi genetika és a családi viszonyok fogják meghatározni, hogy milyen lesz a nemi orientáció"
Felfogtad, hogy mit írtál??? Ezért jobb progresszív körökből ugyanúgy kitaszítanának, mintha hitlerbajusszal és horogkresztes karszalaggal mennél közéjük :))) Amúgy itt nagyrészt igazad van. Van még egy faktor, ami később jön be: a tapasztalat a másik nemmel és barátokkal (még a gender őrület elótt olvastam erről több anyagot, egyszerűen azért mert az egészségügyi végzettségű barátnőm ilyenekkel IS foglalkozott)
Vagyis valamennyi genetika, de a többi a külső hatások függvénye. Ha akarsz sok buzit (pl hogy Soros Alex jól érezze magát), akkor nyomatni kell ezerrel a buzipropagandát, aztán (nem látensen hanem a gyakorlatban) több lesz a buzi. A másik a visibility, a kettőt ne keverjük össze, nyilván az is megnő és emiatt Berlinben már az az ember érzése, hogy csak buzi és migráns van (erről már beszéltünk régebben, ne kezdjük előről). Ha meg nem akarsz sok buzit, akkor jól meg kell fenyegetni őket és akkor csak a "hard core" buzik fognak buzulni és ők sem a főutcán. Hogy társadalmilag melyik a hasznosabb, azt rád bízom :)))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 05:29:36

@Igazamvanvagyigazamvan?:

A segédmotoros pedofilnek?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan?! 2023.01.09. 07:02:33

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: mivan, pedobirka, már hajnalban is kisfiukra gondolsz??
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 07:06:51

@Igazamvanvagyigazamvan?!:

Nálunk itt már ebédidő van, a vlagyivosztoki titkos támaszponton.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 07:24:55

@Rodney_2: Ez egy náci alapvetés. Te mindenkit gyűlölsz? Buzikat, ukránokat, migránsokat, zsidókat? Dugsz te rendesen vagy csak az ötcombú asszonnyal vagy intim viszonyban?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 07:49:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A ballibek nehezen tudják megfejteni a valóságot, mivel nem benne élnek."

Ki szerinted a ballib? Meg tudod fogalmazni?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 07:53:36

@Sorállományú előfelvételis:

Akik szerint a nyugathoz való feltétlen igazodás a megoldás.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 07:54:11

@Rodney_2: Mit hazudozol? Nem 13 százalék az alapkamat? Nincs ikerdeficit?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 07:55:08

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: És annak mi köze a baloldalisághoz, vagy a liberalizmushoz?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 08:32:04

@Sorállományú előfelvételis:

Ez ügyben náluk reklamálj, miért így nevezik magukat.

A baloldalhoz annyi köze van, hogy a ballibaizmust eredetileg ex-baloldaliak találták ki.

A liberalizmushoz a köze meg tényleges, hiszen a ballibaizmus szigorúan követi a liberális eleket.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 08:40:21

@Rodney_2: ugyan, te se gondolod komolyan, amit leírsz, ugye? Nagyon jól tudod, arra utaltam, hogy Orbán orosz pártisága nem segíti az ukrajnai magyarok helyzetét. Nem, a náci ukrán vonal nem igaz, orosz propaganda.
Nem, a lengyelek pont befogadják az ukránokat, megkapnak minden jogot, például e.ü. és nyugdíj biztosítást.
Nem, a homoszexualitás nem terjed felvilágosító órákon.
Sőt, ha belegondolsz, a börtönökben eléggé jelen van, mégis, amikor kiszabadul a delikvens, valahogy elfelejti.

Nem, a homoszexualitás jelen van az állatvilágban is, pedig nem terjesztette Soros a mezei poszáták körében, hogy két hím egy pár.
Szerintem neked komoly gondjaid vannak szellemileg, hogy benyalsz minden propagandát. Tényleg komolyan gondolod, hogy a világra egy magyar-amerikai zsidó vénember egyszál magában nagyobb hatással van, mint bárki más együttvéve??? Ezzel nagyon leírtad Orbánt, Putyint, meg a többieket...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 08:42:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: kezeltesd magad, skizo.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 08:43:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: mi lesz ebédre? Birkapörkölt?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 08:45:07

@ulpius66: te nagyonhülye, pusztán azért vagyunk gazdagok, mertva német betette a lábát. Így akarsz te a kelethez tartozni?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 09:16:20

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Évek óta ezt teszem.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 09:16:55

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Balliba comb narancssal.
Válasz erre 

tatárfejűkutya 2023.01.09. 09:29:23

@Rodney_2: a Nyugat már kb az 1950-es évek óta válságban van a hozzád hasonló agymosott idióták szerint:)))) Csak az a különbség,hogy amíg itt még ökörrel szántottak, a bűnös nyugaton a török vendégmunkás meg 100-as Marlborót pöfékelt az Opelje ablákából:)))))))
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 10:51:27

@Sorállományú előfelvételis: Ő csak az anyját dugja.
Mióta elpatkolt az öreglány, kicsit bonyolultabb de megoldja.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 10:53:43

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nincs agya. Van pár sablonja, azokat próbálja ráhúzni az aktuális témára de egyre kevesebb sikerrel...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:03:12

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nem segít a kezelés. Valami radikálisabb kellene.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 11:04:29

@Igazamvanvagyigazamvan?:

De, segít.
Válasz erre 

Boldeone2 2023.01.09. 11:04:45

@Rodney_2: Vagyis valamennyi genetika, de a többi a külső hatások függvénye. Ha akarsz sok buzit (pl hogy Soros Alex jól érezze magát), akkor nyomatni kell ezerrel a buzipropagandát, aztán (nem látensen hanem a gyakorlatban) több lesz a buzi. A másik a visibility"

A genetika ès a külső CSALÁDI hatások, nem pedig a " buzipropaganda" hatására alakul ki a homoszexualitás. Ha a "láthatóság " ès a propaganda" hozzáfèrhetősèg számítana valamit , akkor már te is az lennèl, hiszen állításod szerint Londonban , a bűn egyik városában èltèl befektetèsi bankárkènt, nemdebár?
Vajon, Szájer József a brüsszeli homoszexuális propaganda hatására vált homoszexuálissá, vagy már úgy èrkezett oda? Esetleg a 70- es ,80-as èvek iskolai nevelèsènek hatására?
Butaságokkal házalsz! "Homoszexuális propaganda" hatására senki nem lesz homoszexuális, a nemi orientáció születèsi adottságok , majd egèszen kiskorban, a családi viszonyok összhatásaira alakulhat ki.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:17:51

@ulpius66: "Orbán azért akar a KELETHEZ tartozni, mert ott mink az egyik leggazdagabbak vagyunk!

Ezzel szemben Magyarország a NYUGAT egyik legszegényebb országa"

Nem, Orbán nem akar a kelethez tartozni. Tudod miért?
Mert tud számolni. Nem úgy, mint te.
Ha a német 20 ezer eurot keres, te meg 10 ezret, akkor az fele annyi.
A tūrkmén keres 2 ezret, te 4 ezret, az kétszer annyi. Szerinted gazdagabb lettél?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:19:14

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: nem , nem segít.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 11:20:51

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Te ezt jobban tudod?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:26:36

@Rodney_2: szerintem ne használj angol szavakat. Nem jól teszed. Egybōl kitůnik, hogy nem beszéled a nyelvet.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:27:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: látszik. Nem javul az állapotod, viszont romlik. Már az állásod is elvesztetted.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 11:28:42

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Hogyan tudod ezt te megítélni?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:31:52

@Rodney_2: csak azon gondolkozom, miért nyugati guártókat csábítunk az országba jelentős kedvezményekkel? A nyugat pusztul. A keletet lenne érdemes követni, olajkutakat fúrni, tevét tenyészteni.
Ja, várj, a kelet a gáz és olajexportból él jól. Ki is veszi meg?
Ha a nyugat beborul, szétesik, nem lesz piaca a keletnek...öngól.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:33:00

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: például a hozzászólásaidból. Simán levezettem neled, hpgy skizofrén vagy, nem aspergeres.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 11:46:25

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Nem vesztettem el az állásomat.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 11:47:25

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Kezelésemnek nincs köze a hozzászólásokhoz.
Válasz erre 

Rodney_2 2023.01.09. 11:51:55

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te egyszerűen egy idióta vagy. Logikailag nem állnak össze a dolgok amiket írsz és részben nem igazak az állítások sem. Nagyon fárasztó még olvasni is.
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 11:52:18

@Rodney_2: "pont ezért "Soros-ügynök" mert ez a dolgod hogy ugyanazokat a hazugságokat hajtogatod"

Nanemán göbbelszke, háakkor az összes fidernyák Sorosügynök, mermán13 éve fújják, hogy SorosMigráncsBrüsszel!

Nem lesz ebből bajod ródni, hogy ekkora leleplezést tettél a birkatáborodról?
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 11:58:13

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Mára egyértelműen kiderült, hogy a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) több mint 1,8 milliárd forintot kapott Amerikából az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül. A Bajnai Gordon volt kormányfő és a Karácsony Gergely főpolgármester korábbi tanácsadója, Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy ezenfelül egymilliárd forintnyi támogatást juttatott egy tőrőlmetszett dollármédium, a DK-s Ezalényeg című álhírportál kiadójához is. A fent említett összegek végül jórészt a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-csoporthoz kerültek. Mint köztudott, tulajdonképpen a DatAdat bonyolította le a baloldal teljes választási kampányát. Az amerikai befolyásolás miatt sérülhetett Magyarország szuverenitása, a történteket a nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálják."
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:59:00

@Rodney_2: de, logikailag pont összeállnak a dolgok.
Ha Európa bebukik, akkor mind az orosz, mind a kínai megérzi. Ha az egész nyugat( amennyiben az USA, Kanada, Ausztrália,stb beleértendő), akkor a kelet is vele bukik.
Nem nehéz: kinek adja el a kelet az áruját? Kinek gyárt Kína chipeket, pólókat, zacskós levest?

Magyarország esetében ez még súlyosabb. Ha kelet felé orientálódunk, az nem jelentheti a nyugattól való elszakadást. Azaz, ha bukik a nyugat, mi is megyünk a lecsóba!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 11:59:57

@ulpius66: és?
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 12:02:47

"A módszer mindig ugyanaz volt: amerikai ösztöndíjak, Soros-támogatás, a Bajnai-féle háttérszervezetek térnyerése, mozgalomalapítás, a baloldali pártok átrendezése, végül összeterelésük. Végül a 2022-es történelmi vereség végeredményét profiltisztásra fölhasználva csak a DK-t és a Momentumot hagyták a pályán, amelyek eleve progresszív pártprojektként, illetve globalista projektpártként jöttek létre. Előbbi a középkorú eurokrata, utóbbi az ifjú neoliberális elit tőkefrakciójaként.

A hazai komprádorelit főképviselője, az amerikai kapcsolat kiépítője és a hazai balliberális körökkel való összekötője minden bizonnyal Bajnai Gordon volt, aki mellett kezdettől fogva feltűnt Korányi Dávid. 2010–11-ben „egyetemi ösztöndíj” cím alatt együtt építették az amerikai lábat, majd 2012–14-ben közösen dolgoztak a Haza és Haladás Egyesületben, vagyis az Együtt-projekt háttérszervezetében. Az amerikai építkezés mellett a magyarországi bázist is megteremtették: 2010 decemberében jött létre a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány.

Az egyesület már a következő évben, 2013-ban 440 millió forintos támogatást kapott, amelynek egy része – a szervezet elnöke, Szigetvári Viktor bevallása szerint – Sorostól érkezett. Már ekkor, tíz évvel ezelőtt felmerült a tiltott, külföldi pártfinanszírozás vádja."
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 12:07:32

@Rodney_2:

Ródni, neked megvan a nyóc osztályod?
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 12:07:35

Akkor mán a nemzetközi-ámerkai ballibsik is leírták a
JOBBIK - MSZP - LMP - Párbeszédes majmokat?

Sajna nektek megint csak a gyurcsányi maradt.....
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 12:10:30

@Rodney_2: hogy könnyebb legyen olvasni: az EU összeomlásával mi csak veszítünk. Az orosz már elvesztette érdeklődését, Kínának mindig is statisztikai hiba voltunk, Türkmenisztán nem igazán számít.
Iparunk német, mezőgazdaságunk támogatásra szorul, idegenforgalmunk annyira azért nem jelentős, szellemi, avagy pénzügyi központnak sem nevezhetö az ország.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 12:11:36

@Rodney_2: az angolod pedig magyar, ne erőltesd.
Válasz erre 

Sancho12 2023.01.09. 12:12:35

@ulpius66: Gyökér, ahogy írták ÉS!!!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 12:13:15

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ugyan, ne hazudozz. Valaha volt állásod, most abból élsz, hogy firkálsz a netre idiótaságokat. Állandóan ott lógsz.
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 12:16:12

@ulpius66:

Itt a lista, mennyi pénzzel támogatta a Fideszt Soros György

Szinte nincs olyan régi Fidesz-vezető, aki nem kapott volna milliókat.

Ha Soros György nem ad pénzt, mára nem lenne Fidesz - többen is leírták már ezt a mondatot, főleg azért, mert mára Soros lett a kormány és a kormánypárt legfőbb ellensége, és tízmilliárdokat költöttek az ellene folyó kampányokra.

A Magyar Narancs most összeszedte, hogy pontosan mennyit köszönhet a párt a milliárdos adományainak:

A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.
1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája
a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.
Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

A ma szintén tele szájjal sorosozó Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.
Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t a minap államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.

A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul.
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 12:16:55

Vezérparaszt!

hvg.hu

"Több millió forintot nyerhet, aki hitelből vásárol állampapírt"

Na, én erre mán hónapokkal ezelőtt rájöttem.....
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 12:17:47

Vezérparaszt!

Mi van a magyarok horvátországi nyaralásával?
Válasz erre 

Sancho12 2023.01.09. 12:19:53

@ulpius66: Gyökér!!! A legtöbben hitelből mentek!!!!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 13:03:52

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Tévedsz.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 13:06:01

@ulpius66: Már megint arra vagy büszke, mennyire buta vagy. A "nyereségedet" simán elviszi az infláció meg a forint leértékelődése.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 13:06:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hazudsz troll.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 13:31:09

@Kangörcsös TSZ elnök:

Miben, miről?
Válasz erre 

konrada 2023.01.09. 13:35:05

@Boldeone2:
Azért ebben tévedsz. Ha fiatalkorúakat nem lehetne propagandával, reklámmal rávenni dolgokra, akkor nem volna kint a 18-as karika, nem volna tiltott a holokauszttagadás, és az önkényuralmi jelképek használata...
Válasz erre 

konrada 2023.01.09. 13:37:25

@Sancho12: Erről gondolom van statisztikád is, ha ilyen biztos vagy abban, hogy ide a szomszédba - amely árszínvonala nagyjából hasonló - csak eladósódással lehet eljutni.;)
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 13:46:33

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az is levezethető hogy pedofil. és sokkal valószínűbb, minthogy skizo
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 13:48:00

@konrada: "nem volna tiltott a holokauszttagadás, és az önkényuralmi jelképek használata.."

Szóval aki holokausztot tagad és horogkeresztet rajzol az homokos? :-))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 13:51:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Mindenről.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 13:52:37

@konrada: Demagóg faszság. A homoszexualitás biológia, a holokauszttagadás, nácizmus, veganizmus, fideszizmus meg eszme, ezek megfelelő módszerekkel gyógyíthatók... :-)
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 13:53:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Az egész világról, benne magadról is.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 13:57:46

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "A 3 napos háborúm 320. napja. Európának kéne fagyoskodnia, nem Oroszországnak. Továbbra is mesteri stratéga vagyok"

Vlagyimir Háborúsbűnös putyin.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 13:58:49

@Kangörcsös TSZ elnök: A fideszizmus csak láncfűrésszel végzett lobotómiával.
Válasz erre 

konrada 2023.01.09. 14:05:00

@Kangörcsös TSZ elnök: Amit írsz, az valóban az.;)

...egyébként meg mond meg egy lmbtq aktivistának, hogy amit ők csinálnak, az nem egy eszméért kiállás, aztán pillanatokon belül homofób leszel te is, ami szintén eszmei...;)))
Válasz erre 

konrada 2023.01.09. 14:07:03

@Sorállományú előfelvételis:
a.te.ervelesi.hibad.hu/

Úgy látom, ezt érdemes volna neked is elolvasni, hogy tanulj.;)
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 14:09:08

@Sorállományú előfelvételis:

Konkrétan miről?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 14:09:48

@Kangörcsös TSZ elnök:

Kevered a "nekem nem tetsző vélemény" és a "hazugság" szavakat.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.09. 14:11:11

@konrada: Először neked kellene elolvasnod, hogy megértsd hogy miért nem vethető össze a holokauszttagadás és a homoszexualitás! Na meg az értő olvasást sem ártana elsajátítanod, hogy a szarkazmus felfogd!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 14:11:24

@Sorállományú előfelvételis:

Pandofil vagyok.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 14:12:26

@Boldeone2:

A homokpropaganda tiltásának oka nem az, hogy miatta bárki is homokos lesz.
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 14:27:04

Nem mintha hiányozna... de hová tűnt a ballibsi kommentelők közül az a tetves Etinez?
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 14:28:18

Vezérparaszt!

Horvátország, magyar turisták, hahóóóóóó........
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 14:32:16

Vezérparaszt!

Persze mindegy is.......

Eddig is jó ballibsi szokás szerint összevissza hazudoztál, meg rettegtél......

A TÉLEN ÚGYIS MINDANNYIAN ÉHENFAGYUNK!

MENEKÜLJÖN KI MERRE LÁT!
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 14:47:39

Na, végre!!!!!

Kezdődik a brazíliai MAJDAN!

A TÜNCIKÉZŐ BRAZILOK MEG AKARJÁK DÖNTENI A TÖRVÉNYESEN MEGVÁLASZTOTT BRAZIL ELNÖK HATALMÁT!

AHOGYAN A TÜNCIKÉZŐ UKRÁNOK MEG AKARTÁK DÖNTENI A TÖRVÉNYESEN MEGVÁLASZTOTT UKRÁN ELNÖK HATALMÁT!

KEDVES BALLIBSI ELVTÁRSAK!

REMÉLEM UGYANOLYAN ELÁNNAL TÁMOGATJÁTOK A BRAZILOK ELNÖK-DÖNTÖGETÉSÉT IS,
MINT AHOGYAN TÁMOGATTÁTOK AZ UKRÁNOK FORRADALMÁT!!!!!

KÖSZÖNÖM AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSETEKET!
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 14:47:56

@Sorállományú előfelvételis: Lobotómia?
Ahhoz többségüknek először agybeültetés kellene, hogy legyen mit kimetszeni...
Juteszembe, mit lehet csinálni két fideszes agyból és egy tyúkkoponyából?
(Maximum egy csörgőt)
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 14:49:45

@konrada: Mellébeszélsz...hülyeséget írtál és most terelsz.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 14:53:04

@ulpius66: Nézz utána a "törvényesen megválasztott" és a "választási csalás" közti különbségnek. Vagy inkább kérj meg egy másik hajléktalant, hogy két csikkért vagy egy szopásért magyarázza el.
Válasz erre 

konrada 2023.01.09. 15:21:22

@Kangörcsös TSZ elnök: Hol írtam hülyeséget?

Egy kiskorú - még nem minden esetben - kialakult nemi identitású.
Ha azt tudatosítják benne, hogy jó dolog valami, úgy eltéríthető, ami később már nem biztos, hogy visszaállítható.

Ezért nem kell őket olyan külső hatásnak kitenni, amely pozitívnak állít be valamiféle - a normalitástól eltérőt.

...de szerintem te érted ezt, csak bizonyítani akarod az igazad, ezért nem fogadod el azokat a példákat, amit felsoroltam.

(S félreértés ne legyen: nem azt írom, hogy egy alapvetően meleg génekkel rendelkező a propaganda hatására lesz az, de a példáim arról szóltak, hogy akik befolyásolhatóak, azokat nem kell kitenni ilyennek. Ennyi.)
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 15:22:39

@ulpius66:

Mi van te NER diszhülyéje, hà arra semmi reakció nem jön, hogy Soros pénzelte a teljes fidesst?

Nem kéne a gazdádat feljelenteni, hogy, külföldi érdekeket szolgál ki?
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 15:24:30

@konrada:

Te másik méretesNER diszhülyéje, mióta van egy kiskorúnak nemi identitása meg szexuális vágya?????
Válasz erre 

body_andras 2023.01.09. 15:26:57

Miután konstatáltuk hogy Birca a legkreténebb fideszes,
megemelem a kalapomat poszter előtt is, ez az írás a kibaszott álmodozás csúcsterméke.
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 15:31:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Te pedobirka, a putyin gazdádat mi viszi el hamarabb, a rák vagy Hága? Vagy a lámpavas?
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 15:34:02

@konrada:

Mármint az óvodás kiskorúaknak?
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 15:42:10

@birkamenet:
"Mi van te NER diszhülyéje, hà arra semmi reakció nem jön, hogy Soros pénzelte a teljes fidesst?"

Birkucim!

Ugye te akkor Orbán és Fidesz-hívő voltál, amikor a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs pénzelte a Fideszt.....

GONDOLOM, AMIÓTA NEM A SOROSS-ELVTÁRS FINANSZÍROZZA A FIDESZT AZÓTA ÚTÁLOD ŐKET!!!!
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.09. 15:46:24

Jeszy mondotta a Rákai izé Philipnek, hogy: itt nem csak pár, a saját fingjától elaléló kritikusról van szó, ez összehangolt akció.

Én meg annyira büszke vagyok, hogy ilyen meghatározó nyomot nyomok a közbeszédre.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 15:49:49

@body_andras: Orbán álmait szemlézte bazdmeg...
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 15:50:18

VEZÉRPARASZT!

Hol a tökömben vagy?

Tudod! Horvátország, magyar turisták......
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.01.09. 15:52:24

@birkamenet:

Hágában mi lesz? Árverés, filmfesztivál?
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 15:57:21

@birkamenet:

Birkucim!

Akkor csak addig nyaltad az Orbán seggét, amíg a SoroSS-elvtárs pénzelte?
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 15:59:14

@birkamenet:

Birkucim!

Mán csak az érdekel, te mért nem vagy még ott az ukrán fronton?
(agyad megvan hozzá.... ott kiváló golyófogó lehetnél az ukrán náciknak....TE PONT ERRE SZÜLETTÉL!!!!!!)
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 16:06:22

@ulpius66:

Ja persze te értelmi fogyatékos Győzike, mer én meg akárki ugyebár úgy szavaz, hogy ahol a Soros, ott a szavazatom? Mondd már meg, hogy titeket mélysötéteket honnan kapar össze a fidess?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.01.09. 16:07:36

@birkamenet:

"Itt a lista, mennyi pénzzel támogatta a Fideszt Soros György"

Rosszul írtad. Ennyit BUKOTT a Fideszen a vén befektető. Nem jött össze a buli. Ennyi.
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 16:10:40

@birkamenet:

Birkucim!

Bocsánat!

Én a hozzászólásodra reagáltam, mely szerint milyen jó dolog a Fideszre szavazni, mert őket a
liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs támogatja!

Illetve azóta NEM JÓ A FIDESZRE SZAVAZNI, AMIÓTA NEM TÁMOGATJA ŐKET A SOROSS-ELVTÁRS!!!
(most teljesen összezavartál...... mért jó a Fidesznek, hogy nem támogatja a SoroSS-elvtárs őket?)
Válasz erre 

ulpius66 2023.01.09. 16:11:15

@6.Lenin:

Na végre!

nagyon hiányoltalak!

Hol a tökömben voltál?
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 16:13:40

@ulpius66:

Te nyalod a putyin seggét Győzike gomba, tehát húzzál el te putyin Roncshaccerégebe. Most jön a vén szaros diktátorod utolsó dobása, 500 ezer ruszkit akar bevezni az ukrán fronton. Na ott a helyed fidetnyák gomba, viheted magaddal a többi fidernyák troll eftársadat. Mert utána vége a vén szarosnak, az ukránok előtt szabad lesz út Moszkvàig.
Válasz erre 

munkásőrkék felnőttpelenka 2023.01.09. 16:19:47

@ulpius66: Kifogyott a készletemből.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.01.09. 16:20:02

@ulpius66:

Egy kicsit ráértem, és kerestem a diplomám a gyógypedagógusi diplomám. Nem találom, így kicsit cikisnek érzem, hogy gyökér ballipsiknek írogassak gyógyító szándékkal. Valójában meg unom is már, hogy agyalágyultakkal vitázzak.
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.09. 16:20:06

@6.Lenin: @ulpius66:

Na mi van, visszahozták az 5-ös számú Lenyin elmebeteget a sárga szobàba az egész napos elektrosokk terápiáról, oszt megörvendtetek egymásnak? Akkor most mehet ulpius a kezelésre, a kezelhetetlen hülyegyerek Lenyinünk meg marad szórakoztatni minket.
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.09. 16:22:36

@Rodney_2: Hogy van ott Londonban? Vigyázz ha lelépsz az úttestre, a másik irányba kell először nézned!
Válasz erre 

6.Lenin 2023.01.09. 16:23:07

@birkamenet:

Téged szórakoztatni? Ne bassz, te vagy a legnagyobb gyökér ezeken a felületeken. Még azt sem érted, amit te írsz.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.09. 16:26:11

@6.Lenin: Valami probléma volt a beöntéseddel, hogy hálistennek eddig nem láttunk?
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.09. 16:29:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Náci továbbképzésen volt.
Válasz erre 

Billy Hill 2023.01.09. 16:46:03

@ulpius66: "MÉGISCSAK JOBB EGY OLYAN TÉRSÉGHEZ TARTOZNI, AHOL TE VAGY AZ EGYIK LEGGAZDAGABB!!!!!"

Ezért is volt olyan elképzelés még régen, hogy Zala megye tartozzon a dél-dunántúli régióhoz. Mert hát jobb egy gyenge térségen belül királynak lenni, mint egy erős csapatban a leggyengébbnek. :-) De volt erről egy Kopaszkutya c. nóta is ugye...
Válasz erre 

6.Lenin 2023.01.09. 16:47:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Te csak szopogasd a szaros ujjad, és kábulj.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.09. 17:13:57

@6.Lenin: Látom gyakran téved a kezed a pelenkádba, van gyakorlatod. :-))
Karácsonykor a sok kaja akkora adagot eredményezett a pellusodba hogy az ujjaid leszopogatása kiütött két hétre?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.09. 17:15:47

@6.Lenin: "Rákay Philip: a saját fingjuktól elájuló kritikusok mellett amerikai trollok pontozták le az Aranybullát"

Te is pontoztál? :-))
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.09. 17:19:04

@6.Lenin: Te valami régi hülye vagy errefelé?
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 17:43:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Eddig tartott a nyugdíja...innentől itt eszi majd a fene a napi betevőért.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.09. 18:17:29

@Kangörcsös TSZ elnök: Ez is Orbán hibája. Megszüntették a felnőtt pelenka TB támogatását, így bérkommentelőként kell a betevőt összeszednie.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.09. 18:21:01

Gratulálok Orbánnak! Eddig bukott az ország egy csomót az ársapka miatt, mert itt tankoltak a külföldiek. Most nincs ársapka, erre a magyarok mennek külföldre üzemanyagot venni, így ismét csak csökken az állam bevétele. Orbán bármit csinál, a magyarok csak rábasznak.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 18:27:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Erasmus
A kancigány megint elérte a célját, neki nem érdeke a nyelveket jól beszélő, világlátott ifjúság, tudjanak kislabdát hajítani meg imádkozni oszt jónapot...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 18:28:41

@Sorállományú előfelvételis: a kettő nem zárja ki egymást.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 18:35:02

@konrada: "
Egy kiskorú - még nem minden esetben - kialakult nemi identitású.
Ha azt tudatosítják benne, hogy jó dolog valami, úgy eltéríthető, ami később már nem biztos, hogy visszaállítható"

Hülyeség. Egy meleg pár örökbefogadott gyermeke nem lesz buzi. A serdülőkori homoszexualitás pedig nem új dolog. Már a Kádár érában is taglalták a tankönyvekben pszichológiából. Pedig az nem volt egy megengedő korszak.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 18:36:15

@Kangörcsös TSZ elnök: azon gondolkodom, ezrket képezik, vagy eleve hülyének kell lenni a ner felvételinél?
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.09. 18:39:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Adtál egy bizonyítékot arra, hogy az ársapka miatt hisztiző ballibek buták voltak. Köszönjük.

Másik tételed: Orbán bármit csinál, az szerinted (nekünk) rossz.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 18:42:37

@Igazamvanvagyigazamvan?: Röntgenlelet kell arról, hogy nincs gerincük valamint szakorvosi igazolást kell felmutassanak a becsület, empátia, emberi méltóság teljes hiányáról és 80 alatt kell, hogy teljesítsenek az iq teszten.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 18:45:57

@Kangörcsös TSZ elnök: aha, így már értem.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 18:48:28

@Androsz: Te hülyebarom mi ķöze az elbaszott ársapkának ahhoz, hogy a környező országok közül nálunk a legdrágább az üzemanyag, valamint ahhoz, hogy a gazdád az ársapka kivezetésével együtt azonnal felemelte az üzemanyag jövedéki adóját? EZ UTÓBBI KÉRDÉST FELTETTEM MÁR TÖBB RETKES FIDESZJANICSÁRNAK DE CSAK LAPÍTOTTATOK MINT A TÖBBI SZAR A FŰBEN.
TEHÁT? MIÉRT KELLETT TOVÁBB NEHEZÍTENI AZ EMBEREK HELYZETÉT AZ ADÓEMELÉSSEL?
Erről pofázz, gyökér...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 18:48:47

@Androsz: ez hogy jön ki? Az ársapkát kivezették. Mert jó? Avagy a fidesz nem tudja, mit csináljon? Élelmiszerekre marad, nem?
Mellesleg az hogy lehet, hogy Magyarország veszi a legdrágábban a gázt, amikor Putyin megmondta, hogy negyed áron kapjuk?
Ezért nem volt érdemes oroszpártinak lenni.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 18:53:47

@Kangörcsös TSZ elnök: a válasz: nem mindegy, hogy mennyi az üzemanyag ára, ha nincs?
Annyira kiváló a kapcsolatunk Putyinnal, hogy nem kapunk se olajat, se gázt...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 18:55:44

@Androsz: " Adtál egy bizonyítékot arra, hogy az ársapka miatt hisztiző ballibek buták voltak. Köszönjük"

Erre a fordított logikára téged úgy képeznek, vagy magadtól vagy ilyen cinikus hülye?
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 18:56:19

@Igazamvanvagyigazamvan?: Folyamatosam volt üzemanyag. A szállítások leállítása egy ócska blöff volt csak, hogy legyen mire hivatkozni. Eközben a mol rekordnyereséget ért el.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 18:58:27

@Igazamvanvagyigazamvan?: Amúgy kapunk olajat meg gázt csak kurva drágán. Az extraprofit meg részben putler, részben a kancigány bankszámláin landol.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 19:08:44

@ulpius66: 3000 milliárd a külker hiány. Gratulálok, ebből is látszik, hogy előre megyünk, nem hátra!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 19:09:46

@Kangörcsös TSZ elnök: most kötöttek szerződést a horvátokkal, olaj szállítására(transzfer) és tárolására!!!
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 19:23:09

@Igazamvanvagyigazamvan?: Gondolom, nem hernádi megy ki aláírni... :-)
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.01.09. 19:26:24

@Kangörcsös TSZ elnök: ott a pont!
Válasz erre 

6.Lenin 2023.01.09. 20:48:30

Elnézést hol van a beöntésem? Sehol se találom....
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.09. 21:11:34

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Mellesleg az hogy lehet, hogy Magyarország veszi a legdrágábban a gázt"

A második legolcsóbb gázár nálunk van Európában.

"Az ársapkát kivezették. Mert jó?"

Azért, mert már akadzott az ellátás. Nem lehetett tovább tartani. Viszont kúratlan úrfi ezt írta korábban: " Eddig bukott az ország egy csomót az ársapka miatt, mert itt tankoltak a külföldiek. Most nincs ársapka, erre a magyarok mennek külföldre üzemanyagot venni, így ismét csak csökken az állam bevétele." Nos, egy kézenfekvő értelmezés az, hogy akik balhéztak azért, hogy szüntessék meg az ársapkát, azok azért tették, mert a megszüntetést jónak vélték. Most azt látom, hogy nem jó. Akkor akik balhéztak, benéztek valamit, mert nem lett jó. Szerinted?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.09. 21:50:16

@Androsz: Milyen bizonyítékot adtam? Neked nem megy az olvasás? Az ársapkára rábaszott az ország. Most meg hogy drágább itthon az üzemanyag, szintén.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.09. 21:52:29

@Androsz: Eszméletlen milyen buta vagy. A gond az hogy a magas adók miatt itthon drágább lett, ezért kint veszik az üzemanyagot és egy másik ország bevétele növelődik a magyarok pénzéből. Te születésedtől vagy ilyen ostoba, vagy ezt valamilyen genetikai beavatkozással érték el nálad?
Válasz erre 

Rodney_2 aki ukrán gyerekeket irtana · https://magyar-gyaur.blog.hu/2022/12/29/szilveszteri_latomas_orbani_megoldas_a_haborura#c41738330 2023.01.09. 21:55:05

@Androsz: Húúú, de buta vagy! Olvasd már el mit írt a Kurt és próbáld megérteni!
Válasz erre 

ózdi cigány 2023.01.09. 21:59:15

@Androsz: Téged éppen csoportosan lehülyéznek és szopsz. :-D
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 22:01:59

@Androsz: Nem volt valós oka az ellátás akadozasanak, simán bekamuzta a MOL.
Válasz erre 

Lеncsés István 2023.01.09. 22:10:20

@Androsz: Fosva kommentelő anonim ! Nekem tényem van . Neked meg fáj az igaz . Idézz pontosan . Tanulj meg írni . Sértésekre nem reagálok . Nekem van nevem . @Lencsés István: -nak hívnak . A rövidités szint alatti . És sportkommunikációs diplomám van . Meg menyasszonyom . És fészbuk oldalam . Sőt már blog is van rólam . Amíg nem tanulsz meg magyarul nem reagálok .
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.09. 22:11:48

@Lеncsés István: Megjött Pityuka. :-(( Nekünk annyi.
Válasz erre 

Lеncsés István 2023.01.09. 22:14:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Te sztakiból fosva kommentelő anonim . Nekem tényem van , neked csak egy nikked és anonimusságban fetrengsz .
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.09. 22:21:19

@Lеncsés István: te nekem meg van fingom. Elcserélem a nevedre.
Válasz erre 

sztaki pincéjében IT support 2023.01.09. 22:22:27

@Lеncsés István: Nyugoggyá le pityu! Menny alunni, a pékeknek korán kell kelniük.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.09. 22:31:55

@Androsz: szerintem nem. Az ársapka azt jelentette, hogy az állam bukott a benzinen. Amit a külföldiek vásároltak, azon is. Namost, az államnak nincs pénze. A mi adóknból fedezte a különbözetet.
Eddig világos?
Most, az ársapka megszüntetésével együtt megemelte az adót is. Ki fizeti? Mi, a fogyasztók.
A magyarok, aki megteheti, ezért külföldre megy tankolni. Ugye, az világos, hogy ez az összeg nem fog befolyni az àllamkasszába?
Tehát, mi dotáltuk a külföldiek vásárlását, ami bukta a kasszának, és most kúlföldön vásátolunk, ami bukta a kasszának.
Azaz, mindkétcesetben van oka a kritikának.
Válasz erre 

Kangörcsös TSZ elnök 2023.01.09. 22:43:52

@Igazamvanvagyigazamvan?: Valójában az állam az alacsony ár miatti adóbevételen bukott. A forgalmazáson a kis kutak buktak, a MOL szemmel láthatóan nem.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.10. 01:19:01

@Igazamvanvagyigazamvan?: Reménytelen. Teljesen hülye hozzá hogy felfogja amit írtok neki.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.10. 01:24:25

@Androsz: Ha ilyen nyilvánvaló összefüggéseket nem értesz meg, akkor már értem miért vagy fideszes bérkommentelő. A gondolkodni tudás kizáró ok a felvételnél. Ennek az a következménye gyakran, hogy szopóágon vag itt.
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2023.01.10. 07:33:34

Nem a bérkommentelést kell tiltani, hanem a lbis faszokat kell felállítani és elküldeni mondjuk Debalcevébe.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.10. 08:30:47

@Bᶏndibacsi34: azokat nagyon! Csak az a kérdés, fel tudsz-e állítani egy faszt? A sajátodat se.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.10. 08:37:08

@Bᶏndibacsi34: a bérkommentelés az illibsi találmány. Habony nevéhez fűződik. De Putyin is sikeresen alkalmazta.
Valami izraeli szaktanácsadó sugalmazta a fidesznek annak idején.
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2023.01.10. 08:49:13

@Igazamvanvagyigazamvan?: jaj dehogynem, bármikor!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.10. 09:50:21

@Bᶏndibacsi34: akkor menj, és állítsd fel Putyinnak.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.10. 10:10:03

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hogyne! Csak azt kell mondania 6.Leninnek hogy keljen fel az ágyból.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.01.10. 10:14:56

"Az uniós szankciók életbe lépésével jelentősen csökkent az orosz Ural kőolaj eladási ára. Pénteken 37,80 dollárt fizettek érte hordónként, míg - a globális referenciaként számon tartott - Brent 78,57 dolláron állt ugyanezen a napon - írja a Bloomberg.

A portál szerint nehéz megmondani, hogy Oroszország hogyan reagálna a tartós ilyen alacsony árra, hiszen minden bevételre szüksége van az ukrajnai háború finanszírozásához. Ha túlságosan lecsökken az ár, az arra késztetheti Moszkvát, hogy termeléscsökkentéssel válaszoljon. Mivel december óta a nyugat-európai országok nem vásárolnak orosz kőolajat, ezért Moszkva inkább Kína és India felé fordult. De így a tartályhajóknak több ezer mérfölddel messzebb kellett hajózniuk, hogy a nyugat-oroszországi kikötőkből eljuttassák a rakományt ezekhez a vevőkhöz, a szállítási költségek az egekbe szöktek."
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.10. 15:59:13

@Bᶏndibacsi34: de mi az a libis?
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.10. 16:32:57

@Bᶏndibacsi34: Ott laksz?
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.10. 16:33:36

@Androsz: Téged rendesen körberöhögtek itt.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.10. 16:40:23

"Több mint 700 orosz katona halt meg egy nap alatt
Oroszország február 24-én indított, Ukrajna elleni háborújában eddig körülbelül 112 470 orosz katona esett el, az elmúlt napon 710 ellenséges katona halt meg – számolt be az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara.

A vezérkar beszámolója szerint

3084 tankot,
6154 páncélozott harcjárművet,
2073 tüzérségi rendszert,
434 rakétavetőt,
217 légvédelmi berendezést,
285 repülőgépet,
275 helikoptert és
4817 katonai gépjárművet és tartálykocsit semmisítettek meg az ukrán védők.
Ezenkívül 17 orosz hajót, 1860 hadműveleti és taktikai drónt, 183 egységnyi speciális felszerelést és 723 cirkálórakétát számoltak fel."
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.10. 17:19:47

@birca szerint a meghalt két t:

Ez tényleg nem vicc, hogy ha egy ruszkit nem vitte el putyin covid elkúrása a kamuvakcinájával, akkor elvitte putyin háborúja. De ha még azt is túlélné, akkor elviszi az éhenhalás.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.10. 17:34:27

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Tehát, mi dotáltuk a külföldiek vásárlását, ami bukta a kasszának, és most kúlföldön vásátolunk, ami bukta a kasszának.
Azaz, mindkét esetben van oka a kritikának."

No, így már van értelme a kijelentésnek. Az ársapkának is megvolt a hátránya, amit nagyjából tudni lehetett a bevezetés után két nappal, meg annak is megvan a hátránya, ha az állam nem avatkozik be. Ezt úgy hívják, hogy benn vagyunk a csőben, nem tudunk jót lépni. Igen, ez a háború, meg a hozzá kapcsolódó tőzsdei és pénzpiaci manőverek ezt eredményezték. Ezért csak az követelje Orbán fejét, aki TUDJA, és nem csak találgatja, hogy mit kellene tenni. Nekem fogalmam sincs róla, nem értek a pénzügyi műveletekhez. Sokan, akik úgy csinálnak, szintén nem értenek hozzá, és kétszavas tervekkel rukkolnak elő nagy okosan. Sajnos nem így megy. Én sem tudom, hogy az elmúlt harminc évben miért a forint lett az egyik legszarabb valuta a világon, holott régebben ennél jóval erősebb volt, emlékszem fix tényekre, én csak abban tudok reménykedni, hogy a Nemzeti Bank meg a Pénzügyminisztérium szakemberei értik. Ennyi esélyünk van.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.10. 17:37:06

@birca szerint a meghalt két t: "Téged rendesen körberöhögtek itt."

Gondolod, hogy engem érdekel azok válasza, akik még a kérdést sem értik? Akik másoknak szóló nickneveket regisztrálnak maguknak? Akik minden blogba beleszarnak azzal, hogy minden konkrét cél nélkül egymást ugatják? Lehülyézni random embereket én is tudnék, de az még nem komment.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.10. 18:07:09

@Androsz: nos, a magyar lakosság támogatásának lett volna egyéb mógja is. Például a jogosítvánnyal rendelkezők kaphattak volna egy üzemanyagra levásárolható vouchert.
Vagy az áramszámlákon egy bizonyos összeget jóvá írhattak volna a lakosságnak.
A forint szar helyzete pedig annak köszönhető, hogy a kormány hitelből és a tartalékok megcsapolásából osztogatott a népnek a választásokra.
Így, amikor beütött a krach, nem tudta megvédeni a forintot.
Válasz erre 

taga20 2023.01.10. 18:08:53

@Androsz:

"én csak abban tudok reménykedni, hogy a Nemzeti Bank meg a Pénzügyminisztérium szakemberei értik."

i2.wp.com/gifrific.com/wp-content/uploads/2012/06/Shaq-points-laughs-and-leaves-press-conference.gif?ssl=1
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.10. 18:46:01

@Androsz: "No, így már van értelme a kijelentésnek." - és én mennyiben írtam mást te funkcionális analfabéta?

"Eddig bukott az ország egy csomót az ársapka miatt, mert itt tankoltak a külföldiek. Most nincs ársapka, erre a magyarok mennek külföldre üzemanyagot venni, így ismét csak csökken az állam bevétele."
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.10. 18:48:13

@Androsz: "én csak abban tudok reménykedni, hogy a Nemzeti Bank meg a Pénzügyminisztérium szakemberei értik. Ennyi esélyünk van."

Pont ezek a "szakemberek" alatt lett a forint ennyire szar.
2010 - 270 forint egy euró
2022 - 410 forint
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.10. 18:52:03

@Androsz: Ezt válaszolod valakinek, te, aki még egy egyszerű kijelentésemet sem voltál képes megérteni? Rajtad kívül ez senkinek nem okozott problémát.
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2023.01.10. 20:13:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én se értettem. Amúgy meg addig nevetgéltek, mig nem jön a MIG. Aztán akkor nevesetek.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.10. 21:06:09

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Például a jogosítvánnyal rendelkezők kaphattak volna egy üzemanyagra levásárolható vouchert."

Ez azt jelenti, hogy a magyar autóvezetők egy adott mennyiségű benzint olcsóbban vehettek volna meg. Szerintem nagyjából ez történt a normál fogyasztókkal a hatósági ár idején. A féllegális benzinexportot sikerült megállítani, de a bevételkiesés nem tetszett a kutaknak. Most óvatosan kötekedek egy kicsit. Azt nem tudom, hogy a jelenlegi adatvédelmi szabályok megengednék-e a jogosítványtulajdonosok nevének és lakcímének kilistázását, ami a postázáshoz és a névre szóló voucherek (különben már a postán ellopnák) kiállításához kellene, de tegyük fel, hogy igen. A postázás semmivel sem kerülne kevesebbe, mint a konzultációs ívek kipostázása, márpedig az, mint mindig megtudjuk, horribilis összeget emészt fel a költségvetésből. Az állam valójában nem a magyar jogosítványhoz, hanem a forgalmihoz köti, akkor viszont a tulajdonosoknak ismert a neve és a címe, de tankolni nem csak a tulajdonos szokott, vagyis lenne itt egy kis áthidalnivaló. Ráadásul a voucherek elfogynak, utána újabb adagot kell postázni, és fenntartani ezt a több milliós levélforgalmat. Ha nem a leadandó voucherek lennének a tankolható mennyiséghez kapcsolva, és darabonként adott mennyiség járna, azért, hogy ne kelljen állandóan postázni, akkor a benzinkutaknak egy számítógépes nyilvántartást kellene használniuk a személyenkénti kvóta naprakész ellenőrzéséhez. Mellesleg nekem nem tiszta, hogy mennyi benzinhez kapjon vouchert egy vasárnapi autós és egy fuvarozó vagy ingázó. Szerintem nem tökéletes, de talán lehet rajta javítgatni.

"Vagy az áramszámlákon egy bizonyos összeget jóvá írhattak volna a lakosságnak."

Dehát ez történik! Én a számlámon mindig látom egy rám nem terhelt díjrészlet összegét, amit vagy az állam fizet a szolgáltatónak, vagy a szolgáltató kénytelen lenyelni, ez a dolog a mi szempontunkból lényegtelen.

"A forint szar helyzete pedig annak köszönhető, hogy a kormány hitelből és a tartalékok megcsapolásából osztogatott a népnek a választásokra."

Én nem a 330-as euró több mint egy évvel ezelőtti elvesztésére gondolok - nem tudom, hogy a fél évvel későbbi választásoknak volt-e arra hatása -, hanem amikor még 3 zlotyt adtak 1 forintért a feketepiacon, és a japán jenből vagy 100 ért 1 forintot. Akkor volt még erős a forint, persze nem a nyugati valutákhoz képest, mert 40 forint volt a dollár, 12 forint a svájci frank, kb. 40 évvel ezelőtt. (Az olasz líra volt akkor európában a semmit érő valuta, olyan szarul álltak, hogy az autópályadíjból pénz helyett postabélyegben adták vissza az aprót. Ők az euróval megmenekültek, de nem tudom, milyen áron.)
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.10. 21:54:43

@Bᶏndibacsi34: Nyugi, nem is tartottalak @Androsz: -nál okosabbnak!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.10. 23:33:21

@Androsz: na akkor nézzük: te tényleg azt várod tőlem, hogy legyek én az új pénzügy miniszter?
De nem, kurvára nem mindegy, hogyan oldod meg a problémát. Az ársapka azt jelentette, hogy a konkurenciát sikeresen megtizedelték. A más f.szával a csalánt tipikus esete.
Ez most visszaköszön, a MOL pozíciója megerősödött, megfigyelhetjük majd, hogy az ársapkán realizált veszteségét hogyan fogja behajtani ...ja, ki is a tulajdonosa? Khmmm.
De! Amit javasoltam, még mindig jobb megoldás lett volna, mint kétszer szopni. Egyszer a bevezetéskor, egyszer most.
A gazdaság romokban, egyetlen mutató sem igazolja a 2023-as terv végrehajtási lehetőségeit.
Az oroszokkal való jó kapcsolat ápolása oda vezetett, hogy a gázt az országunk veszi a legdrágábban. Hogy a lakosságnak olcsón lehessen adni, a közösből finanszírozza a kormány.
Nem hiszem, hogy ne látnád át: ha egy ország számai romlanak, ha feléli megtakarításait, ha a külker egyensúlya negatív lesz, ha egyre drágábban jut hitelhez, ha ezt a hitelt politikai célokra( lakosság nyugalmi állapota, választások)
fordítja, akkor erre a piacok nem leárazással reagálnának. Van egy fogadásom, a következő alkalommal leértékelik az országot .
Bizony, ez a forint shortolásához vezetett, ami a piacon eladásokban manifesztálódott, azaz romlott a forint, a forint tulajok nem bíznak a magyar gazdaságpolitikában.
Az, hogy 13%-on jutunk csak hitelhez, azt jelenti, hogy ezeknek a visszafizetése kezd kétségessé válni. Azaz, mindenki hajigálja el a forintot.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.10. 23:36:16

@Bᶏndibacsi34: miért, jön a MIG? Orbán ezért szopja Putyint, hogy lebombázzák az országot??? Bandi, neked kóros demenciád van.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.10. 23:53:26

@Androsz: amúgy, ha visszanézel az időben, azt fogod látni, hogy a négy éves váltógazdálkodás miatt senki nem tudott alapvető változásokat végigvinni.
Bokros megcsinálta, el is tüntette az MSZP-t .
A manyup megoldhatta volna a nyugdíjproblémákat, mára a fidesznek nem igazán volna kérdés a nyugdíjak fedezete.
Igen, a választó nem hajlandó áldozatot hozni.
Igen, politikusaink nem politikusok.
Igen, gazdasági terveink rövid távúak.
Engedjük be a külföldi tőkést, mert pénzt hoz. Ez az elképzelés Antalltól Orbánig folyamatos.
Orbán sem jutott el odáig, hogy átlássa, az ásziai kistigrisek azzal lettek nagyok, hogy a nyugati tőke hátán kitanították a saját értelmiségüket.
Magyarország összeszerelő üzem. Orbán ezt akarta, ezt vitték végbe.
Nem tudom, észre vetted-e, ha egy vállalat gondokkal küszködik, nem a központját építi le.
Mit gondolsz, ha a németeken ütni fog az orosz gáz, olaj hiánya, vagy az amerikai konkurrencia, azt nem mi érezzük meg legelőször?
Csak egy agyatlan örül annak, hogy a hülye nyugat( különösen a németek) milyen csúnyán megszívják az orosz háborút.
Ha a német zuhan, mi földbe állunk...
Válasz erre 

birkamenet 2023.01.11. 00:26:01

@Androsz:

Minden nap a h.lál f.aszára szopat orbán titeket, agymosott birkákat. A központi parancs az volt, hogy ujjongjatok, hogy a Zállam visszavásárolta a MOL részvényeket, majd aztán kaptátok a pofátokra a szart, hogy nincs benzin, de ha van, akkor az a térség legdrágábbja. Merugyebár azt hittétek hülyegyerekek, hogy majd az orbáni állam azért vesz MOL részvényt, hogy jót tegyen nektek (mondjuk egy tartósan kedvező árral), nem pedig azért, hogy learassa rajtatok az eksztraprofitot, oszt hetnádi meg orbán zsebre vágja.
Egy birka hozzátok képest Einstein.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.11. 03:09:29

Igen,valahogy ami az államhoz kerül, ott hirtelen minden drágább lesz,
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan?! 2023.01.11. 08:36:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a korrupciós felár, de ez mindkét irányban működik. Az állam drágán vesz - közbeszerzés -, és drágán is ad. De a lényeg ezeknek a birkáknak,hogy lehet csápolni a vezérürüért.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.11. 16:51:04

@Igazamvanvagyigazamvan?: "te tényleg azt várod tőlem, hogy legyek én az új pénzügy miniszter?"

Isten őrizz. :)) Csak rámutattam, hogy kibicelni értelmetlen játszadozás volna, igazi hozzáértés nélkül pedig mindenki csak kibicelhet itt, oktalanságokkal dobálózva. Nem tudok abban hinni, hogy a kormánynak minden tökmindegy.

Igen, az ország komoly kutyaszorítóban van, elháríthatatlan külső tényezők tereltek bele. Dühöngök miatta én is, de, ahogy mondtam, énnekem fogalmam sincs, hogy ilyenkor mit kellene csinálni. A kormányt azért tartjuk, hogy ő tudja. Nem látom a jelét annak, hogy ne értenének hozzá, és nem látom annak a jelét sem, hogy Klárika bandája okosabb lenne. Egyelőre fél éve lapít az árnyékkormány, értékelhető szavuk sem igen volt eddig, pedig én nyitott vagyok minden hasznos ötletre.

"senki nem tudott alapvető változásokat végigvinni. Bokros megcsinálta, el is tüntette az MSZP-t ."

Az ország idegesen reagált a Bokros-tervre, mert Bokros idegesítően viselkedett, és nem győzött meg senkit arról, hogy a terv célravezető. Az akkori radikalizmust a populista ellenlábasok kényszerítették a vereségre. De az akkori és a mostani helyzetet összehasonlítani is felesleges. Ma egész Európa szarul áll, akkor viszont csak nálunk voltak lyukak, a "fontos országoknál" nem.

"az ásziai kistigrisek azzal lettek nagyok, hogy a nyugati tőke hátán kitanították a saját értelmiségüket."

Mostanában sok dolgozatot javítok. Az egyik osztály 1-estől 2-esig terjedő jegyeket szerzett csak. Tanítanám én őket programozni, de sokuk nagyon buta és főleg rettenetesen lusták. Végzősök. Akkor most mit tehetek még, miután mindent megpróbáltam? Észt adni nem tudok nekik, a lustaságukkal pedig a tanár nem tud harcba szállni. Ezek megelégednek azzal, ha év végén átmennek, ennyi. Orbán egy ilyen csoportot hogyan képezne ki a mégoly készséges tőkések hátán? A kis tigrisek szorgalmasak voltak, volt értelme a taníttatásukat megoldani. Az én csoportom lusta.

Mostanáig az volt a törvény, hogy kell egy nyelvvizsga a diplomához. Kénytelenek voltak visszavonni, mert a diploma előttieket még a kényszer sem sarkallta arra, hogy elfogadhatóan megtanuljanak egy nyelvet, és sokan mások is csak azzal szereztek diplomát, hogy tudnak románul vagy cigányul, vizsgát abból is lehetett tenni. Ez a szégyenteljes engedmény azt jelzi, hogy a diplomára vágyók nem eléggé szorgalmasak. Akkor itt megáll a tudomány. A kis tigrisek ilyen emberekkel nem robbantottak volna bankot.

"Ha a német zuhan, mi földbe állunk..."

Igen, hosszabb távon ez sajnos színigaz. A baj az, hogy a németek az árvízből felkapaszkodtak egy fára, amit aztán elvágtak maguk alatt. Ki kötelezte őket arra, hogy harcba szálljanak az oroszokkal? Senki, de ők harcos és roppant okos védelmezői a demokráciának, kéretlenül is, összevesznek az egyetlen fontos energiaellátójukkal saját erőből. Mi magyaráztuk nekik, hogy ez így ostobaság, de ők leintettek és megbüntettek bennünket, és most leshetik az eget, jön-e újabb vihar. Ostoba politikusokkal lehetetlen szembeszállni, még akkor is, ha azoknak is megvan az ellenzéke, de az ellenzék nemcsak itt, hanem ott is korlátok közé szorul. Tudjuk, hogy Németországban milyen komoly sajtócenzúra működik. Mérget vehetünk rá, hogy amit a mi kormánypárti megszólalóink figyelmeztetőleg mondtak nekik, azt a németek zöme sehol nem olvashatta. Hát akkor most együtt szívunk, ezt nem lehet kibekkelni.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.11. 18:09:13

@Androsz: "Nem látom a jelét annak, hogy ne értenének hozzá,"

Ez volt a hét vicce. :-)) Te hol élsz? Mert a Holdról is látszik hogy bénák hozzá.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.11. 18:10:20

@Androsz: Atyaisten! Te tanár vagy? Annyi a magyar oktatásnak!
Válasz erre 

taga20 2023.01.11. 19:41:31

@Androsz:

döbbenet, hogy te bárkit taníthatsz!

nincs egy értelmes mondatod.
Válasz erre 

Rodney.2 2023.01.11. 19:52:04

@taga20: mi olyan hihetetlen abban, hogy tanár vagyok és nem munkanélküli nyugdíjas. Gondolom, valaha te is csak csináltál valamit.
Válasz erre 

taga20 2023.01.11. 19:56:27

@Rodney.2:

fityeszszutyok, te, hogy kerülsz a képbe?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan?! 2023.01.11. 19:59:41

@Rodney.2: nevet kellett volna váltani, máskor jobban figyelj. Még egy ekkora marhát.

Ha véletlenül valaki eddig komolyan is vette volna amit itt összehordasz.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.01.11. 20:13:35

Hirtelen mennyi fideszesről derül ki, hogy tanár.
Válasz erre 

taga20 2023.01.11. 20:15:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

ne is mond!:)))

hvg.hu/itthon/20230111_Deutsch_Tamas_stadionuzemeltetes_oktatas_Milton_Friedman_Egyetem
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.11. 22:18:32

Hát, a tanár, az is csak fingik.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.11. 22:47:31

@Androsz: kár beléd a szó. Portfolio 11.-i cikke. Az Uni Credit Bank elemzése a magyar gazdaságról. Érdekes mód egy csomó dolog visszaköszön abból, amit leírtam neked.
Bízni a kormány szakértelmében? Szerintem te nem tanár vagy, hanem diák. Alsós.
Gondolkozz: mikor a gáz ára a legmagasabb volt a piacon, mi akkor vásároltunk be!
Matolcsy kritizálja a gazdaságpolitikát...baljós jelek...
Az oroszokkal vagyunk politikai elkötelezettségben, de gazdaságunk a németektől függ...
Te tényleg hülye vagy, hogy nem látod? Nem szakértelem, politika vezérli a kormányt.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.11. 22:56:31

@Androsz: ja, olyan, hogy lusta csoport nincs. Olyan van, hogy a tanár nem tudja lekötni az osztályt.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.11. 23:03:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez a szakma is felhigult...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.11. 23:04:40

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem lehet ebben valami szándékosság? Párthű embereket teszünk a megfelelő helyekre, nehogy értelmes fiatalok kerüljenek szavazó korba.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.11. 23:39:58

@Androsz: "2024-es tél után pedig már olyan mennyiségű cseppfolyósító kapacitás kezd el működni Európában, és oly mértékben nő az unió belső energiatermelése, hogy az oroszok nélkül is lesz elegendő gáz és vagy egyéb energia a 2024 végén kezdődő téli szezonra. A cseppfolyósított gáz kényelmes profittal dúsított ára nem több 30-40 eurónál, így a hosszú távú gázár valahova oda fog leesni Európában. Ezt a határidős görbe 2026-ra jelzi, de már 30 eurós árral kereskednek"

Mi meg bevásároltunk jó drágán...
Szakértelem? Ebben bízol?
Abban az országban, ahol Deutch Tamás egyetemen oktat, milyen szinvonalat vársz?
Mellesleg, hogy nem voltál képes felfogni a Bokros példa jelentését, sajnos megkérdőjelezi a mai oktatásban szerepet játszó tanárok szellemi képességét.
Folyamatosan a példákba kötöttél bele, absztrahálni képtelen voltál a mondandómat.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.11. 23:45:39

@Androsz: " összevesznek az egyetlen fontos energiaellátójukkal saját erőből. Mi magyaráztuk nekik, hogy ez így ostobaság, de ők leintettek és megbüntettek bennünket, és most leshetik az eget, jön-e újabb vihar"

Nos, úgy néz ki, ezt is szépen beszoptad...tudod, az orosz minket is szivat. Nem, nem az EU nem vásárolt, az orosz zárta el a gázt és az olajat.
Már 2021-ben, amikor még szó se volt háborúról, nemhogy ellenintézkedésekről.
Ez a stratégia része volt, az orosz leapasztotta a gáztározók mennyiségét, tudván, így zsarolhatja Európát. Majd megfagynak, jeligére...
Tudod, biztos elkerülte a figyelmedet, hogy a 2022-es évben nem volt tiltva az orosz gáz vásárlása novemberig.
Az orosz nem szállított...
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.12. 06:24:55

@taga20: Uh hamis nikk.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.12. 06:25:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ja, kiadnak egz komplett tanári kart.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.12. 06:27:02

@Igazamvanvagyigazamvan?: De a kanásbor amit iszik, az nem.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.12. 06:28:50

@Igazamvanvagyigazamvan?: Már régen készültek az oroszok a háborúra és a szankciókra. Tesztelték az EU reakcióit.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 08:30:09

@birca szerint a meghalt két t: pontosan. 2007-ben nyilatkozott is róla Putyin.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.12. 09:42:08

@Igazamvanvagyigazamvan?: Be is vetették a stratégiai fegyvereket, bircát. :-))
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.12. 10:35:44

Fingjatok rendesen! Csomó ember olyan rendszertelenül fingik.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 11:13:46

@birca szerint a meghalt két t: pedig nemzetközi szerződések tiltják biológiai fegyverek használatát. Na jó , mondjuk ő kis kaliberű.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.12. 14:44:05

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Nos, úgy néz ki, ezt is szépen beszoptad...tudod, az orosz minket is szivat."

Hallottad már, hogy hozzánk folyamatosan érkezik olaj és gáz Oroszországból? A németekhez már több mint egy éve nem. Hallottad már, hogy ők ezért mennyire be vannak szarva?

" ja, olyan, hogy lusta csoport nincs. Olyan van, hogy a tanár nem tudja lekötni az osztályt."

Lekötni?? Ez nem óvoda, ezek az édes gyermekek négy hónap múlva érettségit tesznek. Akit lekötni kell ahhoz, hogy tanuljon, annak nem kellett volna ide jelentkeznie. Ez egy szakmai bizonyítványt adó középiskola, ahová nem kötelező járni, csak annak, aki úgy döntött, hogy valamelyik itt oktatott szakmát akarja megtanulni. Miután innen elmennek, azzal a tanulási képességgel, amit megszereztek, bitang nagy pofonba szalad akármelyikük, ha csak egy tanfolyamra is jelentkezik a jövőben, felsőoktatásról már nem is szólva. Őket többé már senki nem fogja lekötni, elmondják nekik, erős tempóban, hogy mi a tudnivaló, aztán jön a vizsga. A csoportba, amelyről beszélek, ilyen szempontból életképtelen egyedek járnak. És ez nem lehet nekik meglepetés, mert egy csomó tanárjuk évek óta rágja a fülüket, de ha ők nem hajlanak a szóra, hát az is jó, az érettségin sem kötelező átmenni, aztán mehetnek a nyolc általánossal kukát ürítgetni.

Csak hogy érzékeld a problémát: idén év elején elmondtam nekik, hogy a füzet használata kötelező. Mire? Lejegyezni a fontosabb dolgokat az órán, meg a tárgyalt példákat, azért, hogy OTTHON MEGTANULJÁK. Ezek azt sem hiszik el nekünk, hogy otthon tanulni kell. Hazamennek, bebasszák a táskát a sarokba, majd elvonulnak telefont nyomogatni, páran még ahhoz sem veszik a fáradságot, hogy bepakolják a másnapi cuccukat. No most hogy miért érdekes a füzet? Mert nálam a dolgozatírás során használhatják a füzetet. Bizony. Mi következik ebből egy értelmes diák számára? Hogy teleírja a füzetét mindenféle puskákkal, legálisan, feltuningolja a füzetet olyanra, hogy benne legyen minden. Elkérhetik egymástól is, összefoghatnak, megtárgyalhatják, ami kell, minden megengedett, és persze ezt egy értelmes diák még lapozgatja is otthon, hogy ne a dolgozatírás drága idejét pazarolja a füzettel való ismerkedéssel. Régen mi a függvénytáblázatunkat tuningoltuk, akkoriban még a felvételin is használhattuk. Mit csinálnak ezek? Semmit. Egy gyereknek van füzete, a többi tesz az egészre. Az ilyen diákot úgy nevezik, hogy buta diák. És te magyarázol nekem lekötésről?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 15:28:25

@Androsz: na, mostmár világos, neked nincs diplomád pedagógiából.
De még egy fejtágítón se vettél részt soha. Minden előadónak le kell kötni a hallgatóságot, különben nem jó előadó. Erre még módszerek is vannak, mind a pszichológia, mind a pedagógia tárgyalja.
Tehát te vagy vetted a diplomád, vagy sose voltál tanár.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 15:33:13

@Androsz: nem, nem hallottam, hogy folyamatosan érkezik az olaj és a gáz. Gondolom, azért kötött megállapodást a roppant képességű Szíjjartó a horvátokkal tranzitra és betárolásra(!).
Gondolom, ezért szerződtünk le kazah és azeri szállításokra, hisz csak úgy dől az orosz gáz és olaj. Szerintem egy évvel le vagy maradva...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 15:35:13

@Androsz: "
Csak hogy érzékeld a problémát: idén év elején elmondtam nekik, hogy a füzet használata kötelező"

Már értem, miért lusták a diákjaid.
Te a porosz/orosz tanítási stílusnál leragadtál...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 15:41:14

@Androsz: "páran még ahhoz sem veszik a fáradságot, hogy bepakolják a másnapi cuccukat. No most hogy miért érdekes a füzet? Mert nálam a dolgozatírás során használhatják a füzetet. Bizony"

Bizony.
Bizony, arra sem tartanak érdemesnek, hogy figyeljenek rád. Bizony, baj van a módszereiddel.
Bizony, ha egy diák nem magától jegyzetel, akkor szarik rád. Nem lusta, te nem vagy képes elnyerni a tiszteletét.
Leragadtál a Kádár korszakban.
Mondok egy példát: egyetemen, ahol szabad a tanárválasztás, vannak, akikhez többen járnak be, mint amennyi a kapacitás, vannak, akikhez meg elvétve téved be hallgató.
Gondolod, azért van, mert az utóbbi hallgatói lusták???
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 15:44:36

@Androsz: azon elgondolkodtál már, hogy esetleg valamin változtatnod kéne, mert rosszul csinálod, vagy a kényelmes langymeleg pisiben ülve egyszerűbb a tanulókat hibáztatni?
JEGYZETELNI MEGTANÍTOTTAD ŐKET?
Ha nem, hogyan várod el, hogy a füzetükbe leírják az órán elhangzottak lényegét???
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 15:47:12

@Androsz: " Miután innen elmennek, azzal a tanulási képességgel, amit megszereztek, bitang nagy pofonba szalad akármelyikük, ha csak egy tanfolyamra is jelentkezik a jövőben, felsőoktatásról már nem is szólva"

Na, megtanítani a gyerekeket tanulni pont a pedagógus dolga.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 16:00:59

@Androsz: Szakértelem?
" KSH-kimutatás alapján elvégzett számítás szerint Magyarország idén júniusban átlagosan 1069 eurót fizetett Oroszországnak a földgáz ezer köbméteréért. A Népszava cikkében megjegyzi: mindez a magyar gáztarifa viszonyítási pontjának tekinthető"

Mivel három hónapos fizetési haladékot kaptunk, ezt az áprilisi árakkal érdemes összevetni. A holland tőzsdén ez 992 euro volt!!!

Tehát a szar minőségű orosz gázt mintegy 8%-kal drágábban vettük, mint a piaci ár....Kína meg 60%-on vette...

Ja, most ugyanez 76 euro!!!

Azért az megvan, hogy olyan nics, hogy az orosz a csövön nem szàllìt gázt senki másnak, csak nekünk?
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.12. 16:46:52

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Gondolom, ezért szerződtünk le kazah és azeri szállításokra, hisz csak úgy dől az orosz gáz és olaj. Szerintem egy évvel le vagy maradva... "

Csak tudnám, miért élvezet neked az értelmetlen kötekedés. Azért vagyunk kénytelenek kazah és azeri szerződéseket kötni, mert az EU megtiltotta nekünk az oroszoktól való vásárlást idén év vége után. Addig annyi orosz gáz és olaj dől, amennyi eddig. Ezt magadtól nem értetted meg?

A "szar minőségű orosz gázt" a németek is két pofára zabálták, ezt tudod? Amíg jutott nekik. Amikor elkezdtek hőbörögni, az oroszokat baszogatni, elzárták a csapot. Azok a politikusok egy nagy hatalmú ország legfőbb vezetői, talán súgni kellett volna nekik, hogy baromságot művelnek? Maguktól nem jönnek rá, és ezek vezetők?

Lehet, hogy most drága a gáz, de van. Pár hónapja még azon görcsölt mindenki, hogy vajon lesz-e, hát van. Nem minden országnak. Egyébként aki előre tudja a gázárakat, ráadásul még hatással is tud lenni rá, az még miért nem multimilliárdos? Te, például?

Én sosem mondtam, hogy pedagógus vagyok, csak ti tanaraztok le engem, amivel nem vitázok. Szakoktató vagyok, hosszú tapasztalattal, és sosem kellett pelenkásokat dédelgetnem. Ez középiskola, és a szóban forgó diákok nagykorúak, vagyis elvileg már nem kell a kezüket fogni. Nekem nem dolgom, hogy velük édelegjek, megmutassam nekik, hogy kell a ceruzát fogni, meg bábozva elmesélni nekik a szakmai ismereteket. Tudom, pár faszfej szerint minden a tanár feladata, de azt elfelejtik, hogy a tanár nem kényszerítheti a diákot a tanulásra, még az adminisztratív büntetések is agyon vannak korlátozva. Megpróbálom érdekükké tenni a munkát, de mivel van köztük jópár tompa agyú, lusta, buta proli suhanc, akiknek mindig elég volt a kegyelemkettes, ennyi az igényük, az érdekeltséget nehezen fogják fel.

Mivel te nem vagy tanár, ne járasd a szádat, mert fogalmad sincs, hogy miről beszélsz ekkora nagy hangon.

Jegyzetelni tanuljanak meg alsóbb osztályokban. Korábbi évben még volt, amikor én diktáltam le nekik, mit írjanak, de a felük akkor ballagott el a ceruzájáért. Ennyire seggbuta bandával te vajon mit kezdenél, nagyokos? Érted a szót, hogy ezek mindjárt érettségiznek? Tudod, hogy ez régebben egy küszöb volt, amit nem mindenki volt képes átlépni? Gimiben nekem sem diktálták tollba, amit le kell írnom, én azért jártam általános iskolába, hogy ebbe is belejöjjek. Ment. Az egyetemen először kicsit nehéz volt, de senki nem kérdezte, hogy hogy bírjuk, csak nyomni kellett, ez nem a pólyás szakosztály. Gondolom, te sem tanultad meg, hogyan kell egy tanulásba belefeküdni, neked még a füzet is poroszos istenkísértés. (A porosz iskolákról tudja valaki, hogy rossz hatásfokúak lettek volna?) Az ezeket követő évfolyam már ösztöndíjért is hajt, más is lett a mentalitás, mint a mostani végzősöknél, meg a felhozatal is. A kilencedikes meg tizedikes csoportjaimmal közel sincs annyi bajom.

Ne okoskodj, amíg nem próbáltad. A tanítás nem annyiból áll, hogy az ember élvezi a szünidőket. Egyébként nekem a szünidőt nem fizetik, szóval engem ne tanarazzon le senki.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.12. 16:52:00

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Szakértelem?"

Amikor hozzáértésről beszéltem a pénzügyi téren, azt mondtad, hogy nem te vagy a pénzügyminiszter. Ahhoz képest mindenhez remekül értesz. Mindaddig amíg csak egy blogon osztod az észt. Aki ekkora zseni, mint te, és még nem ő a kormány egyik méregdrága tanácsadója, azzal nyilván van valami difi. Náci családból származol? Vagy transz vagy? Rólad elhinném.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.01.12. 17:08:16

@Igazamvanvagyigazamvan?: "vannak, akikhez többen járnak be, mint amennyi a kapacitás, vannak, akikhez meg elvétve téved be hallgató.
Gondolod, azért van, mert az utóbbi hallgatói lusták???"

Jó pár felnőtt csoportot vizsgáztattam már le sikerrel korábban. Velük ez azért ment, mert ők azért jöttek abba az iskolába, mert tanulni akartak. Tőlem annyit tanulhattak, amennyi beléjük fért, és még a gyakorlásra is jutott idő, türelem, segítség. Rengeteg hallgatómmal váltunk el barátsággal, mert megadtam nekik minden segítséget, ami lehetséges volt. Egy szakmai középiskolába elmennek olyan gyerekek is, akik csak húzni szeretnék a munkába állást, és nem annyira sötétek, hogy ne tanulhatnának még valami hasznosat. De némelyik csoportban összejön pár olyan suhanc, aki csak azért jár el az iskolába, mert különben az apja elveri. Jobban járt volna, ha inkább elment volna melózni akármit. Ezeknél a tanítás nem egy nagy intellektuális találkozás. Ne akard összehasonlítani egy egyetemmel, ahová csak felvételivel lehet bejutnia annak, aki azt tényleg csinálni akarja.

Vannak diákjaim, akik kedvelnek engem. Szorítok is rajtuk, meg engedek is, ahogy kell. Nyomják derekasan, én pedig jutalmul ellátom őket mindenféle résztudással, tanáccsal, olyan is akad, hogy valami játékot mutatok meg nekik. De én szakoktató vagyok, nem pedagógus, nekem megvan a magam alaposan megtanult szakmája, aminek az alapjait most másoknak tanítom. Annak, aki dolgozik ennek érdekében. A leglustábbak pedig nyáron tanulhatnak a pótvizsgára, vagy a következő évben kezdhetik az évet elölről. Az általam említett végzősök közül sem fog mindenki érettségizni nyáron, mert a legbutábbak lepotyognak az asztal széléről. A világ nem kisdedóvó, ideje nekik is rájönniük, és ezek már nagykorúak.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.12. 19:31:46

@Androsz: Mi vele a difi? Gerince van.
Válasz erre 

Etniez 2023.01.12. 20:25:22

@Androsz: "
Vannak diákjaim, akik kedvelnek engem. .."

Persze, mert ők is homoszexuálisok. Hát még a birca hogy kedvelné őket.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 22:00:45

@Androsz: közgazdasàgtant tanítottam 4 évig. Országos tanulmányi versenyen nyertünk 2. 4. 7. helyet. Volt diákom, aki nem volt együttműködő, mert nem úgy szocializálták más tanárok. Van, akiből maffiózó lett, van, aki kaszinókat irányít Ausztriában, van, aki bróker, van, akibtűzoltó, van, aki tanár....stb. Mikor találkoztunk később, felajánlottam, hogy tegeződjünk, de azt mondta a maffiózó, hogy ő nem képes erre, mert tisztel ennyire.
Tudod, miért? Mert egyenrangú partnerként kezeltem. Csak nálam írt ötös dolgozatot. Láttad volna azt a büszkeséget.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.12. 23:05:10

@Androsz: "Vannak diákjaim, akik kedvelnek engem." - és te is kedveled őket? Mint birca? :-))
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 23:11:52

@Androsz: csakhogy, mindez nem számít, ugyanis érvelési hiba. Attól nem lesz igazad, hogy vannak diákok, akik kedvelnek téged. Ilyen diákja van a legrosszabb tanárnak is. A saját életed sem érv. Ugyanis nem vagy sem okosabb, sem tapasztaltabb egy vitában attól, hogy anekdotázol. Látod, ezt is taníthatnák a tanároknak...még a szakoktatóknak is szükséges volna egy alapképzés.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 23:14:08

@Androsz: az nagyon szar érzés lehet, ha úgy érzed, ha valaki okosabb nálad, akkor az transz.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 23:22:21

@Androsz: ja, és nem az észt osztom, azzal semmire se mennék, ùgyse gazdagodnál vele.
De! Hivatkoztam másokra is, érdekes módon ezek a hozzáértők engem igazoltak.
Azzal meg ne gyete, hogy ugyan a gáz drága volt, de legalább van!
Már megint érvelési hibába estél, nem vetted figyelembe, amit beidéztem neked. DRÁGÁBBAN VETTÜK A GÁZT AKKOR IS, AMIKOR AZ ÁRA A LEGMAGASABB VOLT A VILÁGPIACON!

Felfogtad? Olcsó, rossz minőségű gázt drágábban vettünk.
Mégegyszer: az orosz gáz magas kén tartalmù. Ezért, mióta világ a világ, a holland tőzsdei gázártól 10%-kal olcsóbb volt. Most, hogy nem tudja az orosz eladni másnak, Kìna és India betárazott belőle, 25-30%-kal olcsóbban...
Nem tudom, mi ebben a zseniális üzlet. Azon kívül, hogy dől a gáz. ( mondjuk ez pont baromság, mert ha az orosz nem szállít Európába gázt, akkor annak a töredékét sem fogja csak és kizárólag Magyarországnak szállítani, mert nincs értelme. )
Neked van?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.12. 23:33:48

@Androsz: a szakmai hozzáértéshez még annyit, azt se fogtad fel, hogy nem szakmai, hanem POLITIKAI döntések születtek. Pedig leírtam, érthetően.
Ezért hoztam fel példának, hogy Matolcsy is kritizálta a kormány döntéseit. Biztos nem ért hozzá, hogy nem bízik a kormány szakértelmében, igaz?
A gáz és olaj áráhpz pedig nem kell szakértelem, közgazdasági diploma sem, egyszerűen utána lehet olvasni, mikor, mennyiért vettük. A többi egyszerű számtan, nem kell hozzá programozni Cobol-ban, kivonod egymásból, és látszik, mennyit buktunk. Nomeg, hogy mennyivel finanszíroztuk az oroszokat, mondjuk a kínaiakhoz képest....
Ja, még egy információ: az orosz gáz lpg formájában, hajókon érkezik.
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.13. 06:34:33

Adok én nektek gázt! Tisztességes magyar bélgáz. Kirobbanó formában vagyok.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.13. 08:00:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: Gondolod hogy tudja mi az a COBOL? :-))
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.13. 08:01:05

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: De elpazarlod pecás szájába.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 08:32:36

@birca szerint a meghalt két t: hát szakember, nem?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.13. 08:37:05

@birca szerint a meghalt két t: ha egyszer az szereti.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.13. 09:26:56

@Igazamvanvagyigazamvan?: Doktorija van hazudozásból, az nem jelenti h ismer bármilyen 3. generációs programnyelvet.

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: Milyen kis humánus vagy! :-)) Segítesz a szellemileg nélkülözőkön.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.01.13. 12:52:05

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Nomeg, hogy mennyivel finanszíroztuk az oroszokat, mondjuk a kínaiakhoz képest...."

Csak az északnyugat-európai régiónak van joga finanszírozni az oroszokat? Mondjuk orosz LNG gázon keresztül! Az Oroszországból származó LNG-import egy év alatt mintegy 40 százalékkal nőtt az EU-ban. Ez összeg szerint ötször nagyobb, mint egy évvel korábban, s ezzel Oroszország a második legnagyobb LNG szállítója lett az északnyugat-európai régiónak.

Továbbra is veszik az orosz olajat, csak Kína és India közbeiktatásával.

Az ukrán hadigépezet is orosz eredetű olajat használ, csak kerülő úton. A gáz egy részét tőlünk kapja, amely szintén orosz eredetű.

A külföldi vállalatok több mint 75,9 százaléka maradt az orosz piacon a szankciók ellenére.

Cinizmus és tragikomikus az egész szankciós politika!
Válasz erre 

birca szerint meghalt a két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.13. 14:22:07

@atomic power 1986DucaDuca: az a leplezetlen orosz propaganda a cinikus és tragikomikus, amit 5 néven nyomatsz egyszerre. Egyben a szankciók működésének egyik bizonyítéka: ha tényleg nem fájna, nem pofáznátok folyamatosan:)
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 15:13:27

@atomic power 1986DucaDuca: fordítva.
Mondd, titeket erre oktatnak? Avagy tényleg nem vagy képes értelmezni, hogy arról írtam, DRÁGÁBBAN vettük a gázt, mint a világpiaci ár, sőt, ha azt nézzük, az orosz Kínának, Indiának 35-30 százalék kedvezménnyel adta, azaz mi, amikor Kìna bevásárolt, ahhoz az árhoz képest35-40%-kal DRÁGÁBBAN vettük.
Tehát: nem azt kérdeztem, miért vettünk gázt, azt kérdeztem, miért vettük drágábban, mintva német?
A német barát, mi meg nem?

Orbán legutóbbi szerbiai látogatása óta aggódom a szellemi épsége miatt.
Nem azért, mert integetett az üres állomásnak, hanem azért, mert a SZERB elnöknek arra panaszkodott, hogy nehéz nekünk a szláv nemzetek által körülvéve!!!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 15:24:11

@atomic power 1986DucaDuca:
Az ugye megvan, hogy az importtilalom csak novembertől volt érvényben?
Igen, tragikomikus, hogy hogy hazudjátok le az eget.
Gondolom, az is világos, hogy a tengeri szállítás LPG formájában sokkal kisebb volumenű, mint a vezetékes?
Gondolom, az is megvan, hogy a gáz pillanatnyilag olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt?
Mennyire kell hülyének lenni, hogy ne lásd át, ha egy tilalom novembertől lép életbe, akkor a november előtti időszakban nem hatott???
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.01.13. 17:35:28

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Mennyire kell hülyének lenni, hogy ne lásd át, ha egy tilalom novembertől lép életbe, akkor a november előtti időszakban nem hatott???"

Semmit sem értettél a hozzászólásomból! Nem foglalkozok ebben a relációban sem ársapkával, sem importtilalommal, mert a Nyugat nem tud általános és totális embargót hirdetni az OF-el szemben. Európában csak az Egyesült Királyság és a balti államok tíltották le teljesen az orosz LNG vásárlását. Sem a gáz, sem az olaj nincs olyan mennyiségben jelen a világpiacon, hogy nélkülözni lehessen az orosz energiahordozókat. Ezért farizeus, elvtelen módon továbbra is igénybe fogja venni a Nyugat jelentős része azokat. Erre reflektáltam akkor, amikor arról írtál, hogy "mennyivel finanszírozzuk az oroszokat"! Az orosz költségvetésben a mi gázvásárlásunk ellenértéke elenyésző ahhoz képest, amit a Nyugat volumenben realizál, mégha áttételesen is. A többi, amit összeírogattál nem érdekel, mert nem releváns a hozzászólásom szempontjából!
Válasz erre 

birca szerint meghalt a két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.13. 18:21:40

@atomic power 1986DucaDuca: csak amit írsz az nem igaz, propaganda. Nem lebecsülve az orosz szénhidrogénipart, az EU teoretikusan simán meglenne nélkülük, csak nem azonnal, mert a pótlás egyrészt pénzbe, másrészt időbe kerül. A ruszki stratégia akkor működhetett volna, ha gyors győzelmet érnek el a fronton. Így viszont még ezt az évet kell a Nyugatnak kibekkelnie, utána az oroszokra végképp nem szorulnak rá. Másnak persze eladhatnak és meg is teszik, csak azon egyrészt nem keresnek annyit, másrészt Kínán, Indián nincs mit zsarolniuk. Meg körbe is röhögnék őket.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 20:32:54

@atomic power 1986DucaDuca: "t. Erre reflektáltam akkor, amikor arról írtál, hogy "mennyivel finanszírozzuk az oroszokat"! Az orosz költségvetésben a mi gázvásárlásunk ellenértéke elenyésző ahhoz képest, amit a Nyugat volumenben realizál, mégha áttételesen"

Ezt csak most írtad.
De a kérdés akkor is fennáll. Mennyivel támogatjuk az oroszokat?
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.01.13. 22:22:58

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"De a kérdés akkor is fennáll. Mennyivel támogatjuk az oroszokat?"

Ezt a kérdést ugye magadnak tetted fel? Ugyanis már megírtad feljebb:

".....egyszerű számtan, nem kell hozzá programozni Cobol-ban, kivonod egymásból, és látszik, mennyit buktunk. Nomeg, hogy mennyivel finanszíroztuk az oroszokat, mondjuk a kínaiakhoz képest...."
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.01.13. 22:24:11

@birca szerint meghalt a két t:

"Így viszont még ezt az évet kell a Nyugatnak kibekkelnie, utána az oroszokra végképp nem szorulnak rá."

A cseppfolyósított földgázból hiány lesz az elkövetkező években, mivel a termelés elmarad az európai kereslet növekedésétől a világ vezető termelői szerint.

www.bloomberg.com/news/articles/2022-10-05/lng-market-supply-to-remain-tight-for-years-top-producers-say?leadSource=uverify%20wall
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 22:50:15

@atomic power 1986DucaDuca: 2022 októberi cikk. Azóta a kép kicsit változott. Most ott tartunk, hogy a cseppfolyós gáz 30 dollár körüli áron már nyereséges, tehát a jelenlegi ár nagy profitot jelent. Nem, nem feltétlen kell a közel-keletről importálni.
2030-ig, amiről a cikk szól, akár az orodzok is vissza kerülhetnek a piacra, mert létérdekük.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 22:54:40

@atomic power 1986DucaDuca: nem, a kérdést nem maamnak tettem fel. Kár, hogy a mondanivalót nem olvastad, em értelmezted, a példa egyetlen mondatába kötöttél bele, hogy félrevidd a vitát, amikor az kényelmetlenné válik. Ezt nektek tanítják? Nem először veszem észre ezt a technikát a fideszeseknél.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 23:03:35

@atomic power 1986DucaDuca:
Ja, te elolvastad a cikket, amit belinkeltél? Qatari vélemény. Azzal kezdi, hogy a következő években valószínűtlen, hogy az lpg igény csúcsra kerülne, mindazonáltal ellátási gondok lehetnek. 2026-ig. Nos, azóta rohamtempóban épülnek a fogadóállomások, van, amit már át is adtak, az USA hajlandó és képes szállítani, az orosz hajóflottát vásárolt, miközben Európa gázigénye csökkent.

De amibe te belekötöttél, az az volt, hogy a piaci ártól 10%-kal olcsóbb orosz gázért mi a piaci ár fölött fizettünk, mintegy 7.5 %-kal.
Mert a szakértelemrōl volt szó, ami jellemzi a kormányt....
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 23:10:50

@atomic power 1986DucaDuca: " Magyarország júniusban a holland terméktőzsde irányadó, két hónappal korábbi árához képest közel 8 százalékkal fizetett többet a földgázért.

A KSH-kimutatás alapján elvégzett számítás szerint Magyarország idén júniusban átlagosan 1069 eurót fizetett Oroszországnak a földgáz ezer köbméteréért. A Népszava cikkében megjegyzi: mindez a magyar gáztarifa viszonyítási pontjának tekinthető.

A TTF nevű holland gáztőzsde szintén irányadó, két hónappal korábbi, 992 eurós április átlagárát 7,8 százalékkal haladja meg"

Tessék, a konkrét számok. Mindezt azért a gázért, ami minőségében gyatrább, mert kénes. Azért a gázért, amit az orosz Kínának és Indiának nagy árengedménnyel szállított.
Nyilván azért van ez, mert Putyin így ismeri el a kitartásunkat mellette.
Az a Putyin, aki azt nyilatkozta, hogy negyedáron kapjuk a gázt...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.13. 23:11:46

@atomic power 1986DucaDuca: "tőzsdei árnál kétmilliárddal többet fizethetett a kormány júniusban az orosz gázért"
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.14. 07:08:53

De legalább volt gáz. Mondjuk szóltatok volna nekem,, akkor is lett volna...
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.14. 10:10:27

@birca szerint meghalt a két t: Ez így amatőr. Másold le a linket is!
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.14. 10:11:40

@birca szerint meghalt a két t: A máshova tett névelőről nem is szólva. :-))
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.01.14. 10:43:38

@Igazamvanvagyigazamvan?:

„a példa egyetlen mondatába kötöttél bele, hogy félrevidd a vitát, amikor az kényelmetlenné válik. Ezt nektek tanítják? Nem először veszem észre ezt a technikát a fideszeseknél.”

Nem akartam félrevinni a vitát, mert nincs miről vitatkozni, ebből kifolyólag nem is lehet kényelmetlen. Tanítani meg nem tanítottak semmi ilyen módszertant, amiről beszélsz, főleg nem fideszesektől. Azt sem lehet mondani, hogy kiragadtam a szövegkörnyezetből az állításodat, mert az önmagában is adekvát.

„De amibe te belekötöttél, az az volt, hogy a piaci ártól 10%-kal olcsóbb orosz gázért mi a piaci ár fölött fizettünk, mintegy 7.5 %-kal.”

Gázár képlet és időtényező alapján, ami gyakorlat a hosszabb távú szerződések körében. Ezt te is tudod! Azt is lehetett tudni, már a szerződés megkötésekor, hogy a tőzsdei árnál magasabb áron fogjuk kapni a gázt. Más országok hosszútávú szerződéseiben is a tőzsdei ár a viszonyítási pont. Hátránya viszont az a kockázat, amikor nagyon változékonnyá válik a tőzsdei ár. Előnye az, hogy Ukrajna mint korábbi megbízhatatlan partner a gázszállítás terén - a többször előforduló problémák és fennakadások - a továbbiakban nem vesz részt, mint tranzitország a folyamatban.

Ha nem kötünk ilyen szerződést, akkor bizonytalanná vált volna az éves gázfogyasztásunk kb. fele (ez a lakosság éves fogyasztása), mert az oroszok ennek hiányában vagy szállítanak – ha jó ajánlatot kapnak- vagy nem. Erre mondhatod azt, hogy ez sem 100%-osan biztos, de biztosabb, kiszámíthatóbb mint más megoldás. A hosszútávú szerződés nem akadályoz bennünket abban, hogy a felhasznált éves gázmennyiségünk másik felét rugalmasan, piaci alapon, esetleg olcsóbban szerezzük be, bár az azonnali piaci ármozgásokhoz igazodó LNG-szállítóktól nem lehet hosszú távon olyan stabil szállítást elvárni, mint azoktól, akik hosszútávú vezetékes exportra szerződtek.

Magyarország kényszerhelyzetben is volt a hosszútávú gázszerződés tekintetében, mivel Oroszország a tervek szerint nem akart már gázt küldeni Ukrajnán keresztül senkinek. Az orosz kormány meggyőzte a környékbeli országokat arról, hogy támogassák az Ukrajnát elkerülő vezetéket, bár amerikai követelés volt, hogy a Gazprom Ukrajnán keresztül növelje a gázszállítást. A magyar kormány sokáig nem akart hosszútávon elköteleződni, csak azután, hogy az összes szomszédunk megkötötte a hosszú távú szerződést az oroszokkal. Ezek után sok választásunk nem volt. A korábbi hosszú távú szerződés fel nem használt maradékait utólag le lehetett hívni, mindamellett egyéb, rövidebb távú szerződésekkel volt elég gáz Magyarországon, de ezt kockázatos lett volna sokáig folytatni. A Gazprom pedig nem kínált fel rövidebb távú megoldást.
Válasz erre 

birca szerint meghalt a két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.14. 11:00:20

@birca szerint a meghalt két t: simán beszopta. Az "a" betű pedig sokkal jobb így. Metapoén.
Válasz erre 

birca szerint meghalt a két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.14. 11:00:53

Honlap? Pfff :)
Válasz erre 

birca szerint meghalt a két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.14. 11:01:39

Semmi se tökéletes.
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.14. 13:31:18

Nekem is kéne egy ilyen honlap. Fing.húúú!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.14. 16:59:36

@atomic power 1986DucaDuca: mégegyszer: áprilisban leszerződtük az orosz féllel az áprilisi ártól drágábban.
Erre nem magyarázat, hogy a szállítás bizonytalan volt.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.14. 17:01:47

@atomic power 1986DucaDuca: és még mindig azt állítom, hogy ez nem szakmai, hanem politikai döntés volt.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.14. 17:48:32

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: A fing egy bebörtönzött szar magányos sírása.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.01.14. 21:20:40

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"és még mindig azt állítom, hogy ez nem szakmai, hanem politikai döntés volt."

A döntésben a politikai faktor aránya magyar részről fordítottan arányos az ellátás biztonság szakmai garantálásával. Ugyanakkor nem tagadható, hogy politikai vonzata is van az egyezségnek. Az oroszok mindenkivel politikai szinten állapodnak meg a gázszerződésekről. Ez lehetőséget nyújt a számukra, hogy a szakmai kérdéseket együtt kezeljék politikai kérdésekkel.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.14. 21:54:51

@atomic power 1986DucaDuca: "
A döntésben a politikai faktor aránya magyar részről fordítottan arányos az ellátás biztonság szakmai garantálásával"

Köszönöm. Ezzel nekem adtál igazat.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.14. 22:07:38

@atomic power 1986DucaDuca: "
Gázár képlet és időtényező alapján, ami gyakorlat a hosszabb távú szerződések körében. Ezt te is tudod! Azt is lehetett tudni, már a szerződés megkötésekor, hogy a tőzsdei árnál magasabb áron fogjuk kapni a gázt"

Most jövök rá, te vagy félreértetted a helyzetet, vagy elvtelenül véded a mundér becsületét.
Az ÁPRILISI vásárlásért a német 992 Eurot fizetett, mi 1069 Eurot, két hónappal később, júniusban, mert fizetési haladékunk van.

Tehát a vásárlás ugyanakkor történt. Amikor még szó sem volt ársapkáról.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.01.14. 22:16:03

@atomic power 1986DucaDuca: "Mindazonáltal nagyot fordult a világ azóta, hogy például Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2021 végén azt nyilatkozata, az akkor megkötött hosszú távú magyar-orosz gázszerződés függetleníti a hazai lakossági díjakat a nemzetközi piacoktól. A választási kampányhoz képest Vlagyimir Putyin februári szavai is ritkábban köszönnek vissza a központi üzeneteket közvetítő médiafelületeken, amikor is az orosz elnök azt állította, hogy Magyarország a világpiaci árszint ötödén kapná a gázt. (Valójában Moszkva akkor az egyazon havi szintnél 30 százalékkal drágábban mérte nekünk a fűtőanyagot. Az irányadó, – Nagy Márton októberi állításával szemben valójában nem egy, hanem - két hónappal korábbi, tőzsdei árszinthez képest az átlagos orosz felár 7-8 százalék.) Lapunk január vége óta közöl a KSH nyilvántartásai alapján az Orbán-kabinet által titkosként beállított orosz gázárunkra vonatkozó, a számos támadás ellenére mindvégig viszonylag pontosnak bizonyuló becslést. Így az ár helyett ma már Orbán Viktor is inkább arra helyezi a hangsúlyt, hogy sikerül-e Oroszországból megfelelő mennyiségű gázt vásárolni. (Pedig a termék a nemzetközi piacokon is elérhető, ráadásul, mint láttuk, olcsóbban.) A lapunk felméréseit az ATV-ben alpári módon pocskondiázó külgazdasági és külügyminiszter pedig, szeptemberi szavai szerint, bár rendszeresen folyamodik árkedvezményért a Kremlhez, az „vagy sikerül, vagy nem”.

Hú, de ciki!
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.15. 07:44:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de szépen mondtad! Mostantól mindenki azt fogja hinni, hogy ez is a te nicked :)
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, а Púúúzó! 2023.01.15. 08:06:28

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: És ki az akinek ez nem volt világos egyből?
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.15. 09:15:25

Annyira szánalmas, hogy már a fingot is (a fingót is!) hamisítják. De higgyétek el, az eredeti sokkal jobb. Büdösb.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.01.15. 10:05:27

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Köszönöm. Ezzel nekem adtál igazat."

Megnyugvással tölt el, hogy hozzájárulhattam sikerélményedhez.! Jó, ha ennek tudatában vagy, bár szerintem félreértetted amit írtam! Sajnos ez nálad, ismerve korábbi hozzászólásaidat, nem túl ritka. További jó hétvégét!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.15. 10:12:09

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: Bocs, ezt nem lehetett kihagyni. :-))
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.01.15. 10:23:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: no para, tök büszke vagyok, hogy a fing egyre csak terjed.

Megfigyelted, járja át egyre inkább a revolvermédiát is? Láthatóan követik a munkásságom.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.01.15. 21:39:41

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: A fideszes média eddig is büdös volt. A blog.hu bircától bűzlik. Ehhez képes te parfüm vagy.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.01.16. 10:38:34

@birca szerint meghalt a két t: Végül is tolvajtól lopni nem bűn.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard