Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Kik Orbán Viktor szavazói?

Kik Orbán Viktor szavazói?

A magyar kormánypárt szavazóbázisát sokszor próbálták már egzakt módon beazonosítani, ám kevesen tapintottak rá arra a kohéziós erőre, aminek a Fidesz az elmúlt évtizedek sikereit köszönhetően. Igen, évtizedek, mert nem csupán a kormányzásban eltöltött időt kell ide számítani, hiszen már ellenzékben is népszerűbb volt a többi parlamenti pártnál. Orbán Viktor számára azóta is létkérdés, hogy ne csak a parlamenti választásokat nyerje meg, hanem a voksolások közti időszakokban is vezesse a Fidesz a népszerűségi listákat. Így tudja demonstrálni, hogy csakis egyetlen politikai erő határozza meg Magyarország sorsát, és az a személye köré épült párt.

startlap_1.jpg

Fotó: startlap.hu

A Fidesz nem nevezhető egyértelműen jobboldalinak - bár hivatalosan ide sorolja magát -, mégis sok baloldali jellemzője van a kormánypárt ideológiájának. Nem mondhatjuk teljesen nacionalistának sem, bár a nemzeti érzelmekre operál már a 2000-es évek eleje óta. Ugyan kifejezetten ellenséges a liberális ideológia főbb intézményeivel és képviselőivel szemben, a díszletek szintjén mégis megtartotta a polgári demokráciákra jellemző jogállami struktúrákat. Egyértelműen populista a hangvétele, ugyanakkor nem korlátozza olyan látványosan más vélemények kinyilatkoztatását, mint Putyin Oroszországa vagy Kínában a kommunista párt.

Orbán Viktor olyan elegyet gyúrt össze különböző politikai irányzatokból és ideológiákból, ami rokonítható ugyan a keleti autokráciákkal, ám mégis kötődik az európai demokratikus hagyományokhoz. Igaz, ez utóbbi értékéből sokat levon az a tény, hogy ezt főként az a kényszer szüli, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, és a gazdaságunk is ezer szállal kötődik a vén kontinens meghatározó hatalmaihoz, főként Németországhoz. Orbán tehát jól kitapintható érdekből tart fel szoros kapcsolatot a nyugati hatalmakkal, világfelfogása viszont már saját bevallása szerint is messze eltávolodott ezektől az országoktól.

Ennek a kormánynak ugyanis nincs kiforrott ideológiája, a döntéseit vélt vagy valós érdekei mentén hozza meg.

 

Az oroszok ukrajnai agressziója miatt bekövetkezett hirtelen világpolitikai szakadás viszont nem tett jót ennek a sajátos, vegyes ideológiának. Orbán egyre látványosabban sodródik Putyin és a kínai pártvezetés közvetlen közelébe, ugyanakkor egyre több ellenséget szerez magának a nyugati szövetségi rendszerekben. Ezek a nemzetközi fejlemények azonban mintha meg sem érintették volna a hazai közvéleményt, vagyis, aki eddig utálta a Fideszt, az továbbra is kritizálja a kormányt, aki pedig Orbán Viktor nagy csodálója volt eddig, továbbra is kitart mellette annak ellenére, hogy a politikai elszigeteltség hátrányos gazdasági hatásai már elég jól érezhetők a mindennapokban.

Most látszik csak igazán, milyen keményen beásta magát a hatalomba Orbán Viktor pártja. Lassan középiskolások lesznek azok, akik a 2010-es „fülkeforradalom” idején születtek, vagyis eddigi életük folyamán csak a Fidesz irányította az országot. Ezt a helyzetet csak súlyosbítja az a tény, hogy Orbán Viktornak soha nem kellett egyetlen koalíciós partnerrel sem bíbelődnie, sőt minden ciklusban kétharmados többséggel rendelkezett a kormánya. Olyan hihetetlen dominancia jellemezte az utóbbi 13 évet, amire az Európai Unió tagországaiban soha sem volt példa.

Valószínűleg ezért sem értették meg sokáig az EU politikusai, miért nem lehet demokratikus választások útján leváltani Orbán Viktort. A kormány olyan szinten uralja a közéletet, a sajtót és a gazdaságot, hogy a magyarok jelentős része már el sem tudja képzelni az életét más struktúrában. A Fidesz meghatározó politikusai úgy beleégtek az emberek elméjébe, hogy szinte el sem tudják képzelni, milyen lenne az élet Semjén Zsolt, Rogán Antal, Lázár János vagy netán Orbán Viktor nélkül. És ez alatt nem csak a kormánypárti szavazókat kell értenünk, de a szkeptikusokat és részben az ellenzékieket is.

Ez az az állapot, amikor már az sem számít igazán, hogy a kormány erőszakos, hogy szánt szándékkal veri szét az egészségügyet, az oktatást, hogy recesszióba taszította a gazdaságot, vagy elidegenítette az országot egykori szövetségeseitől. Nincs jelentősége annak sem, hogy a kínai kommunisták és az orosz nacionalisták szövetségében szemet hunyunk az emberi jogok megsértése és háborús bűnök fölött. Ennek a kormánynak ugyanis nincs kiforrott ideológiája, a döntéseit vélt vagy valós érdekei mentén hozza meg.

hvg_105.jpg

Fotó: hvg.hu

A Fideszt tehát nem a valós politikai teljesítménye tartja hatalmon, hanem az a tény, hogy a kormányhoz érdekből kötő apparatcsikok sokasága elhiteti velünk: nincs már alternatíva, az életünket a legalsó szinttől kezdve a legfelsőbb vezetőkig csakis egyetlen párt határozza meg. Olyan apátia telepedett a magyar társadalomra, mint amilyen a szocializmus éveiben jellemezte az országot. Oda jutottunk, ahonnan elindultunk 1989-ben. Akkor a szovjet blokk szétesése hozta el a változást, most az EU egysége nyújthat reményt arra, hogy a 2010-ben születetteknek nem kell úgy leérettségizniük, hogy csak Orbán Viktor valóságát ismerték. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak a szomszéd faluig lovagoljunk.”

596 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Kik Orbán Viktor szavazói? Tovább
Facebook Tetszik
0
596 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr5818144350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

Nevem senki. 2023.06.11. 20:36:11

A cikkel 97%-ig egyetértettem valamivel több mint feléig. Aztán csak kibukott belőled a megkattant balos libsi. Mégsem te vagy Fodor Gábor. Kár érted.
Válasz erre 

Boldeone2 2023.06.11. 21:02:10

A kormány olyan szinten uralja a közéletet, a sajtót és a gazdaságot, hogy a magyarok jelentős része már el sem tudja képzelni az életét más struktúrában"

- Ez minden pártállami rezsim, abszolút hatalom lényege. A diktatúrák mindig tömegbázissal működnek, az alanyok a kevésbé tanult, kevésbé autonóm személyek, így a legjobb alanyai a kollektív agymosásnak

Erdogán alatt pokoli méreteket öltött az infláció, az elszegényedés, kb olyan a líra helyzete, mintha most 2000 Ft lenne egy euró, mégis újraválasztották...

Vagy: ott van a patkányképű, drezdai KGB- ügynök, aki totalitárius hadiállamot csinált Oroszországból, politikai bebörtönzöttek vannak, embereket ölnek, a ruszofasizmus állameszme, véres haborút visel ahol emberek százezrei halnak, de közvetve milliárdok szenvednek

Végül sajnos Magyarország ... Itt is beköszöntött - újra- a pártállam: az emberek agyát százezerrel mossák ...Ebben a pillanatban is, amikor ezt írom, megy a Duna Tv- n a hazug, elterelő békegalamb propaganda, amikor nyilvánvaló, hogy EGYEDÜL akkor lesz béke, ha Putler, Orbán szövetségese KITAKARODIK a megszállt Ukrajnából

Itthon be kellene már fejezni a putyinizmust, mert a vak is látja: Orbán Erdogánnal és Putyinnnal érti meg jól magát, nem pedig a demokratikus vezetőkkel...
Az orbáni lator-politika soha nem látott módon rombolta le Magyarország jó hírét
Lényegében még a lengyel szélsőjobb kormánnyal sincs közös nevező, azok is megértették, hogy Putler nem cimbora, hanem ellenség....
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.11. 21:02:14

@Nevem senki.: fáj az igazság? Nem ízlik a kétharmad?!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.11. 21:07:38

@Boldeone2: a birkák akkor is megválasztják ha bevezetik a kenyérjegyet, merthát Gyurcsány alatt még kenyérjegy se lenne!
Válasz erre 

Boldeone2 2023.06.11. 21:15:41

Az emberek agyát lassan 13 éve mossák a hazug narratíváikkal, a féligazságaikkal. Mindent átalakítottak, az alkotmányos rendszert, a választási rendszert az önös hatalmi érdekeiknek megfelően. Az összes közjogi méltóságot lecserélték a saját pártembereikre, a kultúrát gleichschaltungolták, az MTA autonómiáját felszámolták, az egyetemekét is, végül átjátszották haveri kézbe ( alapítványok)
A közmédiát pedig aljas propaganda- szócsővé silányították , a Médiatácsban nem lehet ellenzéki
Ezzel párhuzamosan százmilliárdos média- propagandagépezet működtetnek ( KESMA)
Ebből már milliárdos közpénz jut a " Megafing " Trollközpontra is ....
Válasz erre 

Boldeone2 2023.06.11. 21:19:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

- Orbán a félelem és/ vagy a hisztériakeltés eszközével operál, láthatóan sikeresen...

Miközben 2 év alatt "beleült az ország a szarba" mégsem látszik sok a népszerűségüken ....
Válasz erre 

2025. 2023.06.11. 21:52:35

"Akkor a szovjet blokk szétesése hozta el a változást, most az EU egysége nyújthat reményt arra, hogy a 2010-ben születetteknek nem kell úgy leérettségizniük, hogy csak Orbán Viktor valóságát ismerték."

Őszirózsa, szovjet megszállás, a szovjet blokk szétesése.

Ennyi maradt nektek: újabb törésre várni. Mert az orbáni juttatások, a majdnem teljes foglalkoztatottság és az ellenzék szüntelen lejáratódása közepette az 1989-90-ben kialakult rendszerben esélyetek sincs a nyerésre.
Válasz erre 

Nevem senki. 2023.06.11. 22:02:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Kattant képzelt igazsága. A 2/3-ad valóban nem ízlik, 3/4-et akarok. :)
Válasz erre 

Boldeone2 2023.06.11. 22:40:49

@2023: 1989-90-ben kialakult rendszerben esélyetek sincs a nyerésre."

- Pontosabban a 2010- után kialakult állampárti rezsimben nincs esélye senkinek. A munkahelyeket meg nem Orbán teremtette hanem , a nyugati befektetők, pont úgy, ahogy a többi keleti tagországban

és az ellenzék szüntelen lejáratódása"

- Miről beszélsz? Az ellenzék pártjainak többsége még soha nem kormányzott, az ellenzék lejáratás az orbáni propagnda eszköze, miközben az orbáni putyinista rezsim VALÓBAN és FOLYAMATOSAN járatja le az országot!
Válasz erre 

Boldeone2 2023.06.11. 22:45:34

@Nevem senki.: Kattant képzelt igazsága. A 2/3-ad valóban nem ízlik, 3/4-et akarok. :)

- Ez is mutatja, hogy mennyire NEM működik a plurális demokrácia- egypárti rezsim van, nem valós és egyenlő feltételekkel zajló politikai verseny

Orbán győzelem a putyinihoz , az erdogánihoz hasonló: százmillirdos erőfölénnyel , hazug demagógiával, az állam eszközeivel a háta mögött érte el!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.11. 22:49:31

Orbán szavazóinak megoszlása:
- 20 % elkötelezett jobboldali,
- 40 % pártsemleges, aki szerint a baloldal a nagyobb rossz,
- 40 %, aki leszarja, de nem szeretne ismét Gyurcsány-Bajnai szakértősködést.
Válasz erre 

lobaszopiatej 2023.06.11. 23:02:53

Az ország agyát elszívta a nyugat, maradtak itthon a média leuralása után joystickkal irányítható jobbágyok.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.11. 23:20:48

@Boldeone2: hagyd! Az egyik propagandista, a másik idióta. Minél több kétharmad, annál hamarabb gallyra megy az ország. Ha nekik ez kell....
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 06:04:59

@lobaszopiatej: Ez így van. Az ország kirablása nem az hogy a multik itt létesítenek gyárakat. Az ország vesztesége a szabad munkaerőáramlás. Aki tehetséges és képes jól dolgozni, az az itteni kilátástalan helyzet miatt elhúz innen.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 06:07:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Figyelj te Kreml propagandista! Miben volt rosszabb a Gyurcsány? Ha megnézed az országba érkezett EU-s pénzeket, Gyurcsány alatt 15 milliárd euró, Orbán alatt 45 milliárd. És míg GYF alatt 77 milliárd euró volt az adósságunk, az most már 100 milliárdra nőtt. Na hogy is van ez?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 06:10:39

@2023: " az orbáni juttatások, a majdnem teljes foglalkoztatottság" - hahaha... orbáni juttatások. 100 milliárd eurós államadósság, rengeteg eu-s pénz, óriási költségvetési hiány, brutális infláció, brutális adók. Teljes foglalkoztatottság? Hahaha.. mennyi munkaerő is hagyta el az országot?
Te teljesen hülye vagy.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 06:12:44

Fideszes erkölcs.

"BORKAI ZSOLT: AZ BIZTOS, HOGY NŐKET TÖBBET NEM VISZÜNK A HAJÓRA"

Esetleg a feleségek?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 06:33:58

@Sorállományú előfelvételis:

Meg lehet ezt is vitatni, kis pedó, de a kérdés nem ez volt. Hanem az, az emberek szerint ki rosszabb, Orbán vagy Gyurcsány.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 07:02:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: No, a válaszodból is látszik, kis repedt ánuszú, hogy mennyire számít a propaganda. A sok buta illibsi csak benyeli, a számokról nem is tud. A totális, elnyomó állami propaganda az amivel o1g nyer. Különben nem én teszem ki az unokám meztelen képék a faszbukra, hanem te, kis pedókám.
Válasz erre 

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 07:04:09

@Sorállományú előfelvételis: Az csak egyszer volt és akkor is volt egy plüssmaci a pöcse előtt.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.06.12. 07:05:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Amit szembesítenek téged a valósággal, rögtön eltereled a témát.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 07:08:43

A posztolo sem érti:))))))))
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.06.12. 07:15:31

@a nagy hohohorgász: Mi azt nem értjük miért vagy ennyire hülye. Ezt ismételgeted, miközben lefetyeled az örökítő anyagunkat.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 07:22:23

@birca szerint a meghalt két t:

Kevered pedoballib fantáziádat a valósággal.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 07:41:05

@birca szerint a meghalt két t: persze:)))) a poszt is arról szól hogy ti szoptok:)))))) nem érted ezt sem:))))))))))) ha értenéd nem tünnél el a választások után 1 hétig:))))))))
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.06.12. 08:30:13

@a nagy hohohorgász: Sokat röhögsz erőtetetten. Be fog gyulladni a torkod. De vigasztaljon téged hogy kapsz sok testmeleg örökítő anyagot a torkodra! :-))

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Pedig ez ténykérdés, hiszen ki is baszott téged ezéert a faszbuk.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 08:34:20

@birca szerint a meghalt két t: már megint a virtuális térben ragadtal???:)))))
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.06.12. 08:45:14

@a nagy hohohorgász: Nem, csak véletlenül F5-öt nyomtam. De látom te folyamatosan figyelsz, mert minden pillanatban szopni szeretnél.
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.06.12. 08:46:31

@a nagy hohohorgász: A sorállományú számairól is tudsz valamit írni? Ja, azt nem érted. Tipikus o1g szavazó vagy.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 08:48:19

@birca szerint a meghalt két t:

Akkor hogyan lehet ott élő profilom?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 08:48:31

@birca szerint a meghalt két t: Nem érti a hülyéje, hogy a poszt róla és a hasonszőrüekről szól.
@a nagy hohohorgász: Nem érted a posztot pecás. :-))
Válasz erre 

birca szerint a meghalt két t · https://wagmg.blog.hu/2022/12/17/orosz_hirek_a_szankciokrol#c41718126 2023.06.12. 08:49:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nincs is ott élő profilod. :-))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 08:51:08

"A lengyel szárazföldi erők egykori parancsnoka, Waldemar Skrzypczak tábornok az ukrán médiának adott interjújában azt mondta, „ha Orbán zsarolni akarja a NATO-t, Magyarországot ki kell zárni a szövetségből”."
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 08:52:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Bárki mondhatja hogy van élő azonosítója a fészbukon. Téged rég kibasztak onnan a pedo tevékenységed miatt.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 08:54:43

"Kegyetlen fosztogatásba kezdtek az oroszok a gátrobbantás áldozatainak otthonában
A Herszon régió ideiglenesen megszállt területein az oroszok fosztogatják azokat a településeket, ahol a víz emelkedni kezdett, miután múlt kedden felrobbant a kahovkai gát.

Az RBC beszámolója szerint az oroszok lezárják ezeket a területeket, hogy utána aktív fosztogatásba kezdjenek az ottani házakban.

Most kezd visszahúzódni a magas víz, és a helyiek haza akarnak térni. Az oroszok azonban lezárták a falvak és városok bejáratait, és aktívan fosztogatják a házakat. Különösen a szkadovszki járásban található Veljka Kardasinka faluban. Az oroszok még azokat a házakat is kifosztják, ahol emberek laknak

– írja a Nemzetbiztonsági és Védelmi Központ."
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 08:56:32

@birca szerint a meghalt két t:

Nézd meg. Mekk fox lepődni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 08:57:15

@Sorállományú előfelvételis:

Én viszont bizonyítani tudom az ellenkezőjét.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 09:24:17

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ugyanmár! Brendel egyszer már kikotorta a profilod még az előtt hogy kibasztak téged. Csináltál egy másikat. És? Mit akarsz bizonyítani? Hogy egy másik néven van egy másik? :-)) Ne röhögtess!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.12. 09:26:03

mia
Nép
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 09:36:32

@Sorállományú előfelvételis:

Nem kell kotorni, ott van minden aatomnál. S persze láétható a létrehozás dátuma is.

Azaz lebuktál.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 09:57:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ideges vagy hogy ennyit melléütsz? :-)) Órák óta nem voltál kisfiúval?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 09:58:14

@ez a nevem senki: Nem, ti a birkanyáj vagytok.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 10:20:01

1990-ben az SZDSZ-re szavaztam, 94 óta a Fideszre. Orbán szerint-és szerintem is- nem ideológia kell a kormányzáshoz, hanem olyan rendszerek, amik működnek is. Egy 3 milliós választói réteg is pontosan ezt mutatja, hiszen a választók ekkora tábora már sokkal színesebb "ideológiák" mentén. Nem lehetne CSAK egy táborhoz kötni a résztvevő szavazókat.
Én sem elméletek mentén szavazok a Fideszre, hanem mert működőképes. tudja követni a változó igényeket is. Előre látja a várható változásokat és megkeresi hozzá a működő megoldásokat is.

Ezt eddig nem volt képes az ellenzék megérteni. szerintem sokáig nem is lesz képes.
BETEG A GONDOLKODÁSUK ezt mutatják az ide is írogató ellenzéki kommentelők írásai, gondolatai (?) is.
Próbálkoznak sokféle baromsággal, de a lényeget nem értik, soha nem is értették (a komcsik, nácik, libsik. Csak mások kiszolgálását látják a maguk útjának. Saját elképzeléseik nincsenek, nem is lesznek még egy jó darabig, vagy soha)

A megoldáshoz az ellenzéknek is meg kéne tanulnia gondolkodni, de ez eddig nem jött össze. szerintem nem is fog.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 10:34:35

Ja, és a posztba csak beleolvastam (még a felét sem) pontosan igazolja, amit írtam. a poszt írója se lát tovább az orránál,
Neki is meg kéne tanulni gondolkodni és nem zsigerből marhaságokat írogatni. Hosszú folyamat, de .....mind1, ez az ő dolga. Lassan úgyis eltűnnek a P-ba.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 10:41:09

@6.Lenin: Már többször kifejtetted, hogy neked jó, mert összeloptad magad a pártállami időkben és ezért szavazol a fideszre. Egyáltalán nem tűnik működőképesnek az a rendszer ahol több százazezernyi jó munkaerő vándorol el az oszágból, nőt az államadósság, minden szövetségesünkkel összevesztünk. Te vagy aki nem látsz az orrodnál tovább.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 10:44:06

@127.0.0.1: ..nőtt...
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 10:48:54

@6.Lenin:
Államadósság:

2010 április 72 milliárd euró
2023 május 129 milliárd euró

Mellesleg mi nem tűnünk el a picsába, terólad előbb veszik le az utolsó pelenkát a patológián.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 10:50:47

@127.0.0.1:

Pontosan igazoltad amit írtam. Zsigerből (genetikailag vagy ilyen)írogatsz te is.
könnyű lenne cáfolni amit írsz, de szerintem úgysem értenéd.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 10:56:40

@127.0.0.1:

Te szerencsétlen, lehet, hogy hamarább elmegyek, de te attól még pontosan olyan hülye maradsz, mint amilyen most vagy.
Nem kell igazolnod, hogy képtelen vagy gondolkodni, már régen tudom.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 12:05:16

@Sorállományú előfelvételis:

Igen, retteggek, hogy lelepleztél, hogy ninccs FB profilom!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 13:39:02

@6.Lenin: Savanykás ez a duma munkásőrkém. Azért próbáld meg cáfolni! Ja nem érted amit írtam ezért meg sem próbálod. :-))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 13:45:27

index.hu/kulfold/2023/06/12/meghalt-silvio-berlusconi-olaszorszag-ac-milan-miniszterelnok/

Sajnálom. Nagy formátumú politikus volt. Többek között nem lopott nyakra-főre.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 13:45:53

@127.0.0.1:

Mit kéne cáfolnom? Azt, hogy képtelen vagy gondolkodni? Ezt viszont mindig te igazolod, ahogy most is.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.12. 13:47:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "Igen, retteggek, hogy lelepleztél, hogy ninccs FB profilom!"

Ebből is látszik hogy nincs. :-)) Pedóknak ott nincs helyük.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 13:52:39

@127.0.0.1:

Vagy az államadósságra gondoltál? Mit cáfoljak? Megint nem gondolkodtál. A kiadásokról írt5ál, de a bevételekről, lehetőségekről, nem. Vagyis megint nem gondolkodtál.

Van tartozásom: x összegű. A bevételem meg kevesebb, mint x. Nem látszik, hogy ez javulhatna.
Van x összegű tartozásom, de 5x bevételem, és hosszú távon akár ez több is lehet.

Melyik a szarabb helyzet?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 13:54:02

@6.Lenin: "Egyáltalán nem tűnik működőképesnek az a rendszer ahol több százazezernyi jó munkaerő vándorol el az oszágból, nőt az államadósság, minden szövetségesünkkel összevesztünk."

Ezt cáfold, te szerencsétlen! Még olvasni sem tudsz, annyira elhatalmasodott rajtad a demencia?
Vagy az állítást nem érted amit tettem. Ne igyál már többet, neked minden agysejted elveszése már legalább egyszámjegyű százalékban kifejezhető! Vagy ez a mondat is bonyolult volt neked?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 13:56:29

@6.Lenin: Okoska! Ha az adósság többszöröse a bevétel, akkor miért emelkedik az adósság? Na megyek. Majd a pelenka cseréd után talán tisztább lesz a fejed, mert a nővérkék megtalálják az odarejtett piádat.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 13:59:14

@127.0.0.1:

Még egy gondolat....

Tartozom x összeggel. A bevételem jóval több, mint a tartozásom. Miért nem fizetem ki a tartozásom? Mert ha befektetem a tartozásomnak megfelelő összeget, vagy egy részét, több bevételt hoz, mint amennyi a tartozásom. hosszútávon mindenképpen előnyösebb inkább tartozni.
(majdnem 40 évig voltam vállalkozó, a gyakorlatban nekem ez vált be)
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 13:59:24

@Sorállományú előfelvételis:

A gond csak az, hogy van.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 14:01:31

@127.0.0.1:

Mert közben gondolok a jövőre és inkább befektetek, mint törlesztek. Pl.
Már megint nem gondolkodtál, gyökér.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.12. 15:09:50

Így akarják ellenőrizni és befolyásolni az ukrán hatóságok a szövetséges nyugati országok tudósítóit és riportereit(is)
Gazda Albert
HÁBORÚ
június 12., 14:14
Vannak nemszeretem témák, az ukrán fegyveres erők morális állapota vagy veszteségei ilyenek, de a szélsőjobbos áramlatok bemutatásának sem örülnek. Szeretik viszont a sajtóattasék szervezte túrákat. Aki „nem megfelelő” anyagokat publikál, búcsút inthet az engedélyének. Pedig hadiállapot ide vagy oda, az igazság és a valóság is fontos lenne.
444.hu/2023/06/12/igy-akarjak-ellenorizni-es-befolyasolni-az-ukran-hatosagok-a-szovetseges-nyugati-orszagok-tudositoit-es-riportereit
Ha jó leszel, lesz akkreditációd
Ezzel együtt Smith részletesen beszámol róla, hogy a nyugati újságírók Ukrajnában jelentős nyomásnak vannak kitéve a hatóságok részéről, amelyek minden módon iparkodnak befolyásolni háborús anyagaik tartalmát. Eszközeik között első helyen az akkreditációk ideiglenes megvonása vagy megtagadása szerepel, az amúgy kreatívan értelmezhető szabályok be nem tartására hivatkozva.

Az ukrán védelmi minisztérium sajtószolgálata rigorózus ellenőrzésnek vet alá minden újságírót – mint fentebb már írtam, olykor a hazugságvizsgáló bevetése is terítékre kerülhet –, a riportereknek a szabályok betartását ígérő nyilatkozatokat kell aláírniuk, ezután kapnak engedélyt arra, hogy egyik-másik háborút zónába látogassanak, és interjúkat készíthessenek gondosan válogatott tisztségviselőkkel. Sok esetben felügyelet alatt, minthogy útjaikra elkísérik őket a szak- vagy a sajtószolgálatok munkatársai.
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2023.06.12. 15:10:14

@6.Lenin: Aha. Miközben alig emelkedik a GDP. Megint leégetnek téged, te vén szaros.
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2023.06.12. 15:11:09

@Bandibacsi34: Oroszországban meg börtönbe kerül aki bírálja a háborút.
Válasz erre 

meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci 2023.06.12. 15:12:07

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ezt senki sem hiszi el neked.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 15:12:57

@127.0.0.1:

Az EU egy közösség, bárkinek joga van (jelenleg még) bárhová költözni, dolgozni.
Nagyon sok emberkét ismerek akik kimentek dolgozni (szerencsére) sokan vissza is jöttek (sajnos).
Néhányat, akiknek sikerült valamilyen álmukat megvalósítani kint.
Sokan visszajönnének, de itthon anno felszámoltak mindent és nem megy a visszajövetel.
Általánosan levonhat egy jellemző ezekről az esetekről nem írható.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 15:21:11

@meztelen gyerek pöcse előtti plüssmaci:

Aki nem akarja megnézni, az biztos nem, de hát ez nem is igazi érdeklődés.
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.12. 15:51:28

Még mindig nem értitek, nem értitek;))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2023.06.12. 15:53:56

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: mikó lesz a seggtáncparti?
Válasz erre 

Ulрinus 2023.06.12. 16:09:26

Én is mennék! Én leszek a pinus!!
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 16:12:26

@a nagy hohohohorgász:

Alex még nem küldte el a döntést New Yorkból.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 16:36:25

@6.Lenin: Már megint csak terelsz. Hatalmas államháztartási hiány, hatalmas infláció, stagnáló gazdaság. Milyen többszörös keresetről beszélsz? Eleve a GDP 73,3 százaléka az adósság!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 16:37:25

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: De azért vazelinnal készültél ugye? Meg homopornó filmekkel?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 16:41:33

@127.0.0.1:

Nem, most erotikus panda videókat kaptam. Vazelin helyett jobb ilyenkor az eukaliptusz lé.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 16:54:58

@127.0.0.1:

Csak Mo-on? Gyere ki a pincéből.

Az USA-ban mekkora a hiány? (mindjárt más lesz a véleményed) Szarul kormányoznak a demokraták?
Nagy gyökér vagy.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 17:52:20

Ez a produkció kevés az 1/4hez libsik:))))))) értitek????:))))))) bár gyanús hogy az ellenzék ukrán tankokon akar bevonulni ahogy az őseik:)))) csak szóljatok az ukránoknak hogy karigeci bicikli sávjában nem szabad tankkal közlekedni:)))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 18:08:47

@6.Lenin: Faszfej! Emeld már ki a fejed a szaros pelenkádból! Nem az USA-ról van szó hanem a GYF és o1g összehasonlításáról!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 18:09:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A pandákra is gerjedsz? Mit szólnak ehhez a kínaiak?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 18:16:26

"Brutális videó: az oroszok kivégezték a saját, menekülő katonáikat az ukránok szerint
Az ukránpárti közösségi oldalak szerint egy ukrán drón készített felvételt arról, hogy miként végezték ki hét menekülő katonájukat az oroszok Délkelet-Ukrajnában, ahol nemrég előrenyomultak az ukránok.

A videón az látható, hogy a hét katona gyakorlatilag fejvesztve menekül egy erdő felé. Többségük fegyvertelen volt, csak az egyiküknek volt a kezében a gépkarabélya.

AKKOR JÖTT SZEMBE VELÜK HÁROM MÁSIK OROSZ KATONA, AKIK KÖNYÖRTELENÜL KIVÉGEZTÉK ŐKET.
Az erről készült felvétel saját felelősségre itt megtekinthető."
Válasz erre 

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.12. 18:32:49

Nem tudjátok hogy lehet pandákat bérelni seggtánc bulihoz?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 18:34:12

@127.0.0.1: apadnak is le kellett volna lőni téged mikor megbasztad anyádat:)))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 18:46:00

Szerintem a tanárokat is lojjuk le hiszen minden generációban a fidesz szavazók vannak többségben:))))) hát tanárok az ilyenek?????:)))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 19:23:36

Amúgy meg minden apát és anyát lojjunk le, hiszen nem értik hogy gyerek nélkül teljes az életed!!!!!én minden Putyin elől menekülő oroszt bekoltoztetnek a magyar balliberálisokhoz, hiszen mindenki megerto és elfogado:))))) jutabutapestet teleraknam enyingi cigányokkal, na akkor biztos megszunne az autoforgalom mert minden autós torkát elvagnak!!!! Ja és megtiltanam azon emberek jutabutapestetre való belepeset akik nem judabutapesti lakcimmel rendelkeznek:)))) egyék meg a gdpjuket:)))))) ja hogy onnantól kezdve gdp sem lenne:)))))))))))))) de kaja sem:))))))))
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.12. 19:27:44

@127.0.0.1:

Gyurcsányt a ciklus felénél kirúgták. Orbán 4x nyert kétharmaddal zsinórban.
Mit szeretnél ezen összehasonlítani?

Mi történt 2010-ben? Erre válaszolj, magadnak.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 19:50:45

Milyen ördögi kör hogy az ukrán nácik egy buziert ontjak az életüket:))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 19:53:25

A kurt úrfi meg szopassal szeretne megszegyeniteni másokat mikor meg szopkodja a buzik faszat:))))))) és még mindig nem érted:))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 19:58:10

Na mi van kurt úrfi? A Friderikusznal takaritasz???:))))))) mekkora művész:)))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 20:01:43

De a legszebb az egészben:))))) hogy a borkai azt nyilatkozta hogy most már nem nőket hívni a hajóra:))))))))))) nem azt hogy nem hazudik lop és csal:)))))) hanem azt bmeg hogy nem hív nőket a hajóra:))))))))
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.06.12. 20:37:10

"most az EU egysége nyújthat reményt arra, hogy a 2010-ben születetteknek nem kell úgy leérettségizniük, hogy csak Orbán Viktor valóságát ismerték."

Szóval még most is egy sorosista-unionista puccsról ábrándozol, te kis geci? Behívod az uniós rendcsinálókat? Nem rohad ki a szemed?
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.06.12. 20:39:59

@127.0.0.1: Egykori parancsnoka. Tehát egy vagy kiebrudalt, vagy kiöregedett katonatiszt. Hogy mivel zsaroljuk a NATO-t, az nem derül ki, de valaki talált egy lengyelt, aki mondott egy jó nagyot, hát idézik nekünk.
Válasz erre 

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.06.12. 20:41:56

@127.0.0.1: "Az oroszok még azokat a házakat is kifosztják, ahol emberek laknak"

A háború mindig is szar ügy marad. Jó lenne, ha az oroszok abbahagynák, de nem fogják.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 21:06:46

Band of brothers!!!!! Avagy aki kapja marja:)))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 21:17:49

Concsita wurst legyen veletek és a ti seggetekkel:))))))))))))))))))))))))))))))))) Darwin díjazza:))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.12. 21:30:34

@6.Lenin: Még mindig nem beszélsz a pénzről. Nagyon kerülöd.

Államadósság

2002 - 40 milliárd euró
2010 április - 72 milliárd euró, EU támogatás 15 milliárd euró, félretett pénz a manyupban 10 milliárd euró
2023 május - 129 milliárd euró, EU támogatás 45 milliárd euró, lenyúlt manyup 10 milliárd euró, plusz 2 milliárd euró az Eximbank adóssága

Összesítve szocik eltapsolása 37 milliárd euró
Orbánék eltapsolása 114 milliárd euró
Ez több mint háromszoros te vadbarom!

Na akkor ki kormányzott jobban?

Erre válaszolj vén szaros!
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.12. 21:38:41

@127.0.0.1: Ez szép volt!

Tedd hozzá hogy a 2002-es kormányváltásnál a devizatartalék 10,5 milliárd euró volt, míg a 2010 áprilisinál ez 30 milliárd euró volt. Most 40 milliárd euró.
Vagyis ebben az esetben is van a szociknak 10 milliárd euró előnyük az elszámolásban.
De az a vén fasz ezt úgysem érti.
Válasz erre 

braking news · https://szeka.blog.hu/2023/05/14/ketyeg_az_ora_es_orban_tudja_hogy_egyre_nehezebb_lesz_strategiat_va 2023.06.12. 21:44:05

@a nagy hohohorgász: BRAKING NEWS!!! BRAKING NEWS!!! A pecás megint seggekről álmodozik!!!!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 21:46:12

Szóval nem a qurcsanyt akarod vissza:))))) aha:))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.12. 21:47:58

Tudod hogy szól a demokrácia? Tessék választást nyerni:)))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.12. 21:57:15

Seggekről álmodok!
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.12. 22:09:32

@a nagy hohohorgász: Az a baj hogy az olyan sültbolondból mint te túl sok van.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.12. 22:32:50

@Androsz:

Mi van valóságtagadó seggcsimbók, tagadod, hogy orKGBán meg Szargyártó a ruszkik ügynöke kenne? Há akkor meg miért teljesitik mi den parancsukat?????
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.12. 22:34:16

@a nagy hohohorgász:

Lenyin, lenyin, te szopni jársz ide!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.12. 22:37:27

@127.0.0.1:

A ruszki Roncshaccsereg már jó ideje atétesőben van.
A ruszki állam az államcsőd fele rohan.
Putyin 300 méterrel a föld alatti bunkerében remegi végig az utolsó napjait.
Moszkvában meg egyre többen váltják ki a lámpavas gyártási iparengedélyt.
Válasz erre 

Nevem senki. 2023.06.12. 23:48:50

@Boldeone2: Nem lenne "egypárti rezsim", ha az ellenzékünk nem hőzöngő hülye gyerekekből állna, akiknek még jövőképük sincs arról hogy mihez kezdenének ha ők kerülnének hatalomra. Mert bizony jó volna, ha nem csak abból állna a kommunikációjuk hogy váltsuk le Orbánt. Bár ezeket mára már annyira kiismerte a társadalom, hogy mondhatnak bármit nem fognak soha labdába rúgni.
Asszem a Jobbik mondta valamikor hogy ellenzékváltás kell és igazuk volt. Az más téma hogy azóta ők is lejáratták magukat és nem kér belőlük senki.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.12. 23:57:20

@Nevem senki.: Persze persze....
Én a gazdádéknak drukkolok. Kúrják csak szét minél jobban, minél hamarabb ezt az országot.
Jó űton haladnak. :))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.13. 04:46:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: le
győzte a
kovidot a rezsiválságot
most a
zinfláció áll vereségre
kicsinálta asorost a háborút is le
győzi
V. a leg sikeresebb a vikágon!
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.13. 06:33:26

Az orosz hadsereg folytatja erőteljes ellentámadásait a "Vremjevszkij-szirt" elvesztett részén

orosz páncélos csoportok és rohamgyalogság, harci helikopterek masszív támogatásával Makarovkánál és Urozsnojánál(Макаровка éѕ урoжaйное) пyomulnak előre,igyekeznek kiszorítani az előrenyomuló AFU erőket ezekről a területekről.

■ Az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek csöves és rakétatüzérsége erőteljesen lövi a célpontokat.

☐ Erről a front ezen szektorának harcosai számolnak be.

Az információt lényegében ukrán katonai elemzők is megerősítik: "Makarovka(Makaровкa) falutól délre és Urozsnoje(Ypожайное) falu térségében folytatódnak az ádáz harcok" - áll az esti Összefoglalóban.

"Urozsnoje(Ypoжайное) falu szürke zónába került, mivel az orosz csapatok ellentámadást folytatnak ezen a területen. Az események ilyen alakulása várható volt, mivel a délre fekvő Sztaromlinovka(Старомлиновка) elfoglalása operatív mozgásteret nyit az AFU számára, hogy több irányba is előrenyomuljon. A harcok folytatódnak."
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.13. 06:34:06

@birkamenet: Ideje kelni es dolgozni nedves álmok helyett!
Válasz erre 

Az a nevem senki 2023.06.13. 06:36:13

@ez a nevem senki: seggé
be bú
jjál vissza!
Oda vagy való
örök segg
nyaló.
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.06.13. 06:42:58

@Bandibacsi34: látom, te már szolgálatban vagy, te ruszki spicli.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.13. 07:08:44

@birkаmеnet: te szerencsétlen:))))))))
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.13. 07:08:51

@Bandibacsi34: Vicces. A "szuper" orosz hadsereg nem bír az ukránokkal. Csak annyi kellett hozzá hogy kapjanak rendes nyugati fegyvereket. A NATO megenné az orosz medvét (inkább játékmackó) reggelire. :-))
Szánalmas a ruszkik teljesítménye.
És a modern háborúk már nem a katonák számáról szól. Hiába küld putyin tízezreket vágóhídra, ez a háború már a fegyverek minőségén dől el. Mi lenne ha az ukránok kapnának nyugati repülőket és nagy hatótávolságú rakétákat? A Kreml romjai alatt döglene meg putyin.
A rengeteg olajon és gázon ücsörgő oroszok gazdasági, katonai teljesítménye röhejesen gyenge.
A seggükön a szar meg biztosan ízlik neked, hiszen állandóan azt nyalod.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.13. 07:10:59

@a nagy hohohorgász: Láttam, tegnap este is Kurtot próbáltad üldözni a szerelmeddel. De biztos unja az udvarlásod és nem jár erre. :-))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.13. 07:20:22

@depressziót okozó sült krumpli: aha, biztos:)))))
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.13. 08:06:56

@a nagy hohohorgász: De hát már mióta nem járt erre. Te meg epekedsz utána. :-)) Mi miatt lobbant fel benned ez a szerelem? Nem értem.

"a nagy hohohorgász2023.06.12. 19:53:25
A kurt úrfi meg szopassal szeretne megszegyeniteni másokat mikor meg szopkodja a buzik faszat:))))))) és még mindig nem érted:))))))))))

a nagy hohohorgász2023.06.12. 19:58:10
Na mi van kurt úrfi? A Friderikusznal takaritasz???:))))))) mekkora művész:)))))))"
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.13. 08:13:24

David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete is reagált Orbán Viktor reakciójára. Miután kiderült, hogy Soros György birodalmának vezetését a dollármilliárdos fia veszi át, Orbán Viktor közölte: szerinte semmi sem változik. Az amerikai nagykövet szerint pedig aggasztók a magyar kormány kommunikációs stratégiái.
Korábban megírtuk, Alexander Soros decemberben vette át a Nyílt Társadalom Alapítványok vezetését, valamint ő az egyetlen családtag a Soros Fund Management befektetési bizottságában, amely az alapítvány és a család pénzét felügyeli.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor egy filmes giffel reagált a hírre a Twitter-oldalán, valamint annyi leírást is adott, hogy „Soros 2.0”.

Ezt követően David Pressman is elmondta a véleményét, bár ő inkább a magyar kormány politikai kommunikációját vette célba.

A kutyasíp összeesküvés-elméletek olyanok, mint a Keresztapa 3 cselekménye: kiszámíthatók és aggasztók
– olvasható a nagykövet bejegyzésében.

A „kutyasíp-politika” olyan politikai kommunikációs stratégiát foglal magában, amelyben a politikusok által hangoztatott mondatok az átlagos polgárok számára nem jelentenek semmit, azonban egy szűk csoport részére fontos üzenetekkel bírnak a frázisok. Tehát ezek az üzenetek úgy viselkednek, mint a kutyasípok: nem mindenki hallja meg, csak akinek szól.

A nagykövet néhány napja is beleszállt a magyar kormányba. David Pressman szerint Magyarország egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát Moszkvával, miközben világok választják el egymástól az Egyesült Államokat és Magyarországot.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.13. 08:15:52

@depressziót okozó sült krumpli: Állandóan utána lohol. Képtelen feldolgozni hogy annyiszor lealázta, annyiszor csinált hülyét belőle. Kurt meg csak szórakozik ezzel a szerencsétlen hülyével. Néha dob neki egy csontot, ez meg őrjöng rajta mint foxi a lábtörlőn.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.13. 08:21:41

A svéd cserediákok így rendezik a vitáikat. Multikulti? Ja nem, ez egymás között volt.

nypost.com/2023/06/10/man-stabbed-to-death-in-nyc-street-brawl-was-wanted-for-murder-sources/
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 10:07:40

@127.0.0.1:

Mi történt 2010-ben, és miért?
Ja, és azóta. Magyarázd el magadnak, hátha felfogsz belőle valamit.,

Kiragadtok mindig 1-1 adatot, amit a saját részetekre jónak láttok. De a gyakorlat nem így működik.

a világon szinte mindenhol valaki nyer egy hatalmas összeget, és csodák csodája néhány éven belül hajléktalan lesz.
Te is ebben a körben gondolkodsz.

Szerencsére az ország meg közben szépen megy előre, de ti ezt soha ne lesztek képesek felfogni.
Ebben rejlik Orbán tehetsége. azt teszi ami jó az országnak, de ti ezt soha nem fogjátok megérteni.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 10:29:24

@a nagy hohohorgász: Szájert hívja?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 10:35:53

@Nevem senki.: ismét lesújtott az orbáni átok. Trump vád alatt, Bo Jo nincs már a parlamentben, Berlusconi meghalt...Felkészül: putyin, Erdogan...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 10:37:39

@127.0.0.1: volt növekedés? Volt. Nahát akkor?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 10:39:59

@Androsz: unionista rendcsinálók? Mire gondolsz? Az orosz bankra, vagy a kínaira?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.13. 10:43:53

@6.Lenin: Na! Mi történt 2010-ben? Mesélj! Én konkrét számokat soroltam fel, amire te köpni nyelni nem tudsz. Na lássuk azt a 2010-es történést! Konkrétumokka!
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 10:48:16

@127.0.0.1:

Megbukott az előző kísérlet. Gyurcsányt kirúgták a kormányzása felénél, Bajnai megbukott.

Mo meg elindult szép lassan felfelé. Az ellenzéktámogatottsága meg lefelé.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.13. 10:50:20

@6.Lenin: Nem mondtál semmit konkrétumot. Látom a propaganda szövegen kívül mást nem tudsz.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 10:51:07

@127.0.0.1:

kozvelemenykutatok.hu/havipartpreferenciak/
2010 -től 4x kétharmados Fidesz győzelem.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.13. 10:51:19

@6.Lenin: A számok szerint Magyarország háromszor annyi pénz felhasználásával ment felfelé. Fel tudod fogni?
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 10:52:15

@6.Lenin: "Szerencsére az ország meg közben szépen megy előre, de ti ezt soha ne lesztek képesek felfogni.
Ebben rejlik Orbán tehetsége."

Hehe, megjött A NAP HÜLYÉJE!

Az ország lecsúszva az EU legszegényebb országai közé, az EU támogatások a soha napján jönnek, az oktatás már szét van esve, nincs olyan nap amikor ne zárna be valahol egy kórházi osztály, az EU meg NATO már rúgná ki a magyarokat maguk közül, ez neked seggcsimbóknak a haladás(!!!), amit az egészségesagyú ember nem tud felfogni? Csak ti értelmi fogyatékos idomitott birkák?

AorKKGbán tényleg nagy tehetség, 15 milliárd euró EU támogatást lopott el magának és ehhez a kétmillió értelmi fogyatékos jobbágya még tapsol is.

Lenyin, lenyin, te szopni jöttél Magyarországra!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.13. 10:52:35

@6.Lenin: Ennyi? Az elbutított tömeg szavazataira hivatkozol? Te vagy a mintapéldány ebből a tömegből, mert nem érted a számokat.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 10:56:26

@127.0.0.1:

Én mindig a dolgokat összességében nézem, nem részletekben.

2010-ben megbukott az jelenlegi ellenzék, támogatottsága megy lefelé. Az ország meg fejlődik.
Természetesen figyelembe veszem a belső, és külső tényezőket is.
Te álmodozol.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 10:56:36

@6.Lenin:

putyinnak meg 80%-os a győzelme, úgyhogy a Felcsúti Kispuryinod itt is szopásban van!
Hát még ti birkaagyú jobbágynépsége az orKGBnak, hogy titeket minél jobban szopat orbán, annál boldogabbak vagytok. Ilyen nyomorult deformákt agyú emberekre tudott már Lenin, Sztálin, Rákosi is kétharmadot épiteni! Na meg az utódjuk orKGBán.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 10:59:44

@127.0.0.1:

Ha ilyen kiváló az ellenzék, miért nem ők nyernek?
Összességében számukra minden adott. 5 millió szavazásra jogosult, hatalmas lángelmék ellenzéki oldalon. mégis a béka seggénél kurutyoltok.

Vajon mi az oka?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:01:56

@birkamenet:

Te beleőrültél a hülyeségeidbe. Komolytalan vagy. Szart sem ér amit írogatsz.
Szakorvoshoz kéne menned, vagy már elkéstél ezzel is.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 11:02:55

@6.Lenin: "Az ország meg fejlődik."

Na nézd mán, megjött A NAP KÉTSZERES HÜLYÉJE!

Fejlődik ám rendesen, most éppen a megtakaritásokat einstandolja mán megint a Fekcsúti Kisputyin, ez rendszetes szokása neki, amikor épp államcsőd fele viszi az országot.
Jaj mennyit fejlődltt az ország a nanyup lenyúlással is! Rögtön lett pénz belőle kifizetni a fidernyákok végtörlesztését. Te meg kaptál puszinak egy 27%-os áfát, te értelmi fogyatékos diszhülye!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 11:03:44

@6.Lenin: te, fordítva ülsz a lovon. Nem az ellenzékről van szó, hanem az orbán rezsimről.
Szerinted Erdogan a legjobb Törökországnak? Nos, a számokból nem ez látszik.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:05:02

@birkamenet:

Menj orvoshoz, hátha van még egy halvány remény a gyógyulásodhoz.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 11:06:33

@6.Lenin: az, hogy hányan szavaznak a fideszre, nem érv. Ismered a graffitit: egyél lószart! Kétmilliárd légy nem tévedhet!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 11:06:49

@6.Lenin:

Miért nem nyer az értelmi fogyatékosokban túltengő országokban az ellenzék, na miért nem, lenyin? Megvan a válasz vagy mondjuk el, hogy az értelmi fogyatékosok országában csak az egyeduralkodó nyer. Nem az ellenzék nyer és pláne nem ti, a hasznos hülye értelmi fogyatékos jobbágyai az egyeduralkodónak.

Lenyin, lenyin, te szopni jöttél a világra!
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:07:29

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Megnyerte a választást ő is. Orbán 4x zsinórban.
Ez a jelenlegi helyzet.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:09:32

@birkamenet:

Bp-en, Szegeden és más helyeken is ezek szerint bunkók laknak, mert nyertek. Igaz ellenzékiek.
Tényleg menj már szakorvoshoz.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 11:09:54

@6.Lenin: még mindig nem érv. Egyél lószart!
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:10:28

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Már lementél bunkóba.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 11:16:56

@6.Lenin:

Lenyin, lenyin te értelmi fogyatékos alig háromelemis, há ha azon okádsz, hogy miért nem az ellenzék vezeti az országot, akkor minek bizonygatod, hogy az ellenzék csak néhány helyen nyer, főleg ott, ahol nem betanitott gombák laknak. Há igy jársz mindig, amikor az ápolóid nem néznek rád, te meg elkezded injekció meg kényszerzubbony nélkül beütni a gépbe az üres fejed magvas lázálmait. Seggcsimbók sors.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 11:18:35

@6.Lenin: nem, idéztem a graffitit. Ami arról szól, hogy a nagy számok törvénye nem mindig érvényesül.
Tudod, a populizmus nagyon hatásos, Quasimodo elhiszi, hogy szép.
Lásd Angliát, ahol megszavazták a Brexitet, mert a szavazópolgár közgazdaságilag nem felkészült. Aztán Farage tűnt el, most újságíró, jelenleg pedig Boris Johnson degradálódik .
Már a parlamentben sincs benn.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 11:20:50

@6.Lenin: "Bp-en, Szegeden és más helyeken is ezek szerint bunkók laknak, mert nyertek. Igaz ellenzékiek"

Ez megint nem volt logikus érv.
Ezzel azt állítod, hogy minden szavazó, aki a nyertesre szavazott, bunkó.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 11:22:01

@6.Lenin: azaz, ha te a fideszre szavaztál, és a választókörzetben a fidesz nyert, akkor állításod szerint bunkó vagy.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:23:08

@birkamenet:

Ha 5 millió kurvára magát okosnak tartó választára jogosult nem képes már 14. éve legyőzni 3 millió bunkót, az csak azt jelentheti, hogy ők sokkal nagyobb bunkók lehetnek.
Gondolkozz el ezen.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:27:39

@Igazamvanvagyigazamvan?:

NEM. Én azt állítottam, hogy te bunkó vagy , és mindenki aki úgy gondolkodik, mint te is.
Te egy kicsit is bonyolultabb szöveget már képtelen vagy értelmezni.

Minden adott lehetne egy ellenzéki győzelemhez. 5 millió választásra jogosult 3 millióval szemben. Kiváló szakemberek, politikusok ellenzéki oldalon . Néhány helyen nyernek is.

Vajon mi lehet a VALÓDI OK?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.13. 11:38:39

@6.Lenin: B+ te olyan vagy mint egy megakadt lemez. Az MSZMP, meg Putyin, Erdogán is zsinórban nyerik a választásokat. A számokról beszélünk, de te csak mondod a magadét.
Körülbelül annyit ér veled erről értekezni, mint amit a pelenkádban van.
Na még írd le ötvenszer hogy hányszor nyert o1g, hátha még életedben sikerül mégegyszer elélvezned! :-))
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.13. 11:40:11

@127.0.0.1: Ezt nem hatják meg az érvek. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert.

Ennyire képes a pali.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.13. 11:44:40

@depressziót okozó sült krumpli: Viktor győzni fog
nem engedjük hazánkat idegen kézre adni
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:45:25

@127.0.0.1:

Orbán, Erdogán, Putyin nyernek.
Tehát valakik hazudnak.
Miközben az EU meg 1re közelebb a béka seggéhez.

Drága Ellenzéki Honfitársaim!
Nem kéne már normálisan gondolkodnotok? Miért kell még magatoknak is hazudnotok?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:46:38

@127.0.0.1:
Magadból csinálsz hülyét az ilyen szövegekkel.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.13. 11:48:50

@6.Lenin: Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 11:51:25

@depressziót okozó sült krumpli:

Mo ME-e már 2010 óta Orbán Viktor. Ez tény.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 12:05:15

@6.Lenin:

Te születésedtől fogva értelmi fogyatékos vagy. Ez is tény.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 12:08:03

@ez a nevem senki: csak kínai kézre.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 12:10:07

@6.Lenin: "Miközben az EU meg 1re közelebb a béka seggéhez."

Te HÁOMSZOROS NAP HÜLYÉJE, akkor orKGBánod a béka seggéből várja, hogy mikor aggya mán az EU azokat a támogatásomat, különben államcsőd meg teljes megtakaritás lenyúlás.
Bár ez utóbbi téged nem érint mert az összes megtakaritásod pár kiló műanyag a téli fűtésre, azt meg meghagyja neked orbán gazdád. Csak hogy el tudd mondani, hogy halad előre az ország.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 12:12:55

@6.Lenin: leírtam a valódi okot. A szavazók érzelemből, zsigerből szavaznak.
Kommunisták! Fúj!
Gyurcsány? Mégegyszer nem!
A fidesz elbasszarintotta, nézzük , hogy lapátolják vissza a lóba a szart!
Orbánt akarok!
Avagy: Orbán takarodj!

A populista politika pont ittvtud hatni. Tehát, a szavazás pusztán azt jelenti, melyik oldal tud hatni az érzelmekre. Itt a valóságnak nincs helye.
Mert, amint írtam, Quasimodo elhiszi, hogy szép. Te ilyen Quasimodo vagy.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 12:14:40

@6.Lenin: "
Mo ME-e már 2010 óta Orbán Viktor. Ez tény"

És? Senki nem vitatta. Te tényleg visszamaradott vagy.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 12:18:16

@6.Lenin: "Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva.

fenti összeg azt jelenti, hogy egy hónap alatt nagyjából 1,5 milliárd euróval nőtt a jegybanki tartalék. Ez elsősorban a január elején látott 4,25 milliárd dolláros devizakötvény-kibocsátás eredménye volt. Azonban a számok azt is megmutatják, hogy enélkül jelentősen visszaesett volna a tartalék

Ez a cikk a Net Média Zrt. tulajdona. Minden jog fenntartva."

Tehát HITELBŐL tartjuk fenn a magas tartalékot. Oka, hogy a forint devizapiaci romlását megakadályozzuk. Ugyanis a forint támaszra szorul.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 12:21:16

@6.Lenin: de tényleg! Törökország gazdasági összeomlás előtt, Oroszország már elkezdte, Magyarország csak a beáramló idegen tőke miatt van felszínen, miközben csúszik le a szomszédos államokhoz képest.
Ha a cél az államcsőd, akkor tényleg nyerőben vannak...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 12:31:09

@6.Lenin: ja, még valami: Orbán első ciklusa gazdasági adatokon érvelve megbukott a választáson. Azóta az érzrlmekre hat.
Most vondd le a következtetést: ki az, aki értlemi, és ki az aki zsigeri alapon dönt?
Válasz erre 

Mérnork 2023.06.13. 12:57:38

"Ennek a kormánynak ugyanis nincs kiforrott ideológiája, a döntéseit vélt vagy valós érdekei mentén hozza meg."
Hát bazmeg, a saaját érdekei szerint hozza meg a kormány a döntéseit? Mekkora hülyék mán!! Pedig mindenki tuggya, hogy csakis a ballib szakértők által adott instrukciók alapján lehet jó kormányzati döntést hozni. Ja nem. ;-))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.13. 13:18:55

@depressziót okozó sült krumpli: mit nem értesz sült krumpli:))))))))??????
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 13:22:03

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Ne erőlködj. Csak magadat égeted.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.13. 13:22:45

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem érti. A válasz ez lesz:

Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert. Orbán nyert.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.13. 13:25:41

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Mert, amint írtam, Quasimodo elhiszi, hogy szép. Te ilyen Quasimodo vagy."

Most őszintén! Biztos el akarod képzelni Quasimodot felnőttpelenkában?
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 13:46:46

@Mérnork:

Nem, nem értelmi fogyatékos fidessgomba, orKGBánt nem a ballib irányiccsa, hanem putyin.
Mintha lenne valaki a világon, aki ezt ne tudná.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 13:51:52

@6.Lenin:

Mi van lenyin, egy perc szünetet tartottál az akkumulátorgyárban, hogy még egy mondatot be tudj irni? Mingyán lecsap rád a kinai gazdád, oszt mehetsz a galvanizálóba savat letüdőzni, csak igy csaljad hát a munkaidőd!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.13. 13:52:39

a putin 24 órában a natót csics
kítjabe a 25.-ben orr
bant irányí
tja
Válasz erre 

Billy Hill 2023.06.13. 14:01:21

"a kormányhoz érdekből kötő apparatcsikok sokasága elhiteti velünk: nincs már alternatíva" - nem, ezt a DK/MSZP/LMP/Momentum/P/Jobbik/Mi Hazánk létező parlamenti politikusai hitetik el.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 14:16:58

@Billy Hill: Persze, mert a birka tömeg pont a parlamenti közvetítéseket nézi. Hahaha..
Az M1-es hazugság gyárat nézi!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 15:37:38

@a nagy hohohorgász:

KOSÚT LAJOS HÁBORÚT AKAR!
KOSÚT LAJOS IDEGEN KATONÁKAT HOZNA MAGYARORSZÁGRA, HOGY VILÁGHÁBORÚVÁ FAJULJON A KÜLFÖLDI PETROVICSOK LÁZADÁSA!

MAGYAROSZÁG AZONBAN BÉKÉT AKAR!

MONDJ NEMET KOSÚT LAJOSRA, PETROVICS SÁNDORRA MEG AZ ÖSSZES KŰFŐDI TÁBORNOKRA MEG KATONÁRA AKIK MAGYARORSZÁGÉRT HARCOLNAK!

MONDJ IGENT A HAPSZPURGOKRA ÉS MIKLÓS CÁRRA!

FIDESS-KREML SZÖVETSÉGE
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.13. 16:07:54

@birkamenet: cár
evics atyuska meg
sütött anaphogyígy
őrjöngsz
Válasz erre 

luis5 2023.06.13. 16:22:10

Ha elbizonytalanodnek elég meghallgatnom Szabó Timeat v a Bolgár Bojlert v Fegyort. És akkor még kihagytam Csekatol Donatkacsaig sok mindenkit.
Az utóbbi emberek mindig elerik h sikítva rohanjak a Fideszre szavazni.
Válasz erre 

s 2023.06.13. 17:17:30

"nem lehet demokratikus választások útján leváltani Orbán Viktort."

Ennek én kifejezetten örülök. Ugyebár annak idején mussolinit sem lehetett. Sőt, hitlert sem. Nem szeretném jobban kifejteni, de annyit talán mégis elárulhatok: ennél biztosabb módja nem létezik, hogy végül felkössék ezt a szardarabot.
Válasz erre 

s 2023.06.13. 17:28:07

@Sorállományú előfelvételis: Ezek buzik lettek? Akkor vigyék szájert. Aki egy ereszcsatornán le tud csúszni egy szál faszban, annak az árbóc sem jelenthet gondot.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.13. 17:29:29

Ajaj, aktivaltak s ügynököt is:))))))))
Válasz erre 

s 2023.06.13. 17:39:01

@birkamenet: "Az a rohadt . . . imperialista, neokolonialista . . . kapitalista . . . fúj, mocsok nyugat. Nekik most rossz. És nekünk ezért nem jó."

Hofi

Akár ma is mondhatná.
Válasz erre 

s 2023.06.13. 17:40:36

@a nagy hohohorgász: Megbaszhatod anyádat. Megengedem. Ha odaférsz egyáltalán.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 18:05:39

@6.Lenin: csak magamat égetem. Hogy egy ilyen szellemi nyomoréknak érveket sorolok, mint te.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 18:07:59

@depressziót okozó sült krumpli: hát, inkább Quasimodo, mint Lenyin.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 18:11:16

@6.Lenin: namost, két dolog lehetséges. Vagy akkora selejt vagy, hogy nem vagy képes értelmezni, amit írtam, vagy igazam van, ezért inkább menekülsz.
Hiába, te már óvodában megbuktál játékból.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 18:12:35

@s: állítólag már két nevezetessége van Brüsszelnek. A maneken pis, és a szájer slide.
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 18:12:46

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Igen, de nem érveket írsz hanem kiabálsz a pöcegödörből.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 18:13:47

@6.Lenin: ez nem válasz.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 18:22:46

@6.Lenin: azért Magyarországot pöcegödörnek nevezni, elég árulkodó....ki is a pöcegödör kiskakasa?
Válasz erre 

6.Lenin 2023.06.13. 18:47:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Az óvodában osztály idegen voltam és kibasztak (a komcsik) aztán visszavettek, de megint kidobtak, utána önként mentem illegalitásba. Igaz, ezért otthon jól elvertek. Belefért a 40-es évek végébe.
Válasz erre 

s 2023.06.13. 19:11:09

@Igazamvanvagyigazamvan?: Fellendítjük a turizmust, de azt sem Magyarországon. Ez van.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.13. 19:31:10

@s: mi van???? Zokon vetted a tegnapit kurt úrfi?:)))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.13. 20:05:47

@s: te anyabaszo szarva született:)))))) nem érted mi????? Hahaha
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.13. 20:34:19

Látom azért kapizsgalsz vmit:)))))))) vagy csak teli van a szád????:)))))))
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.06.13. 20:38:18

@a nagy hohohorgász: mi van megint szart eszel?
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.13. 20:41:22

"KIK ORBÁN VIKTOR SZAVAZÓI?"

Történelmi idősorrendbe ágyazva, de egymásra épülő tényezők alapján:

1.Akiknek elege volt a 2002-2010 közötti gazdasági, politikai, társadalmi káoszból
2. Akik egyetértettek azzal, hogy a káoszból csak egy határozott kormányzás lehet a kiút, az államnak pedig feladata a szociális piacgazdaság megteremtése, ahol nem egyedüli és kizárólagos rendező elv a piac.
3. Akik meg akarják őrizni Magyarország legértékesebb történelmi, nemzeti hagyományait, identitását, kultúrális örökségét.
4. Akik a környező -és távolabbi országokkal egyenrangú kapcsolatokra törekszenek a kölcsönös előnyök alapján, ideológiai megkötöttség nélkül.
5. Akik ellenzik a háborús eszkalációt és a béke mielőbbi helyreállítását akarják tűzszüneti, majd fegyverszüneti tárgyalások útján.

Az 1., 3., 5. pont olyan faktor, amelynek mellőzésével Magyarországon nem lehet megnyerni a választók többségét.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.13. 21:23:04

@birkаmеnet: már hogy ennék, felfaltál előlem mindent:))))))))) ne legyél ideges kuvasz:))))))))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:10:33

@a nagy hohohorgász: Ki vagy éhezve? Percek óta nem szoptál?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:18:12

@atomic power 1986DucaDuca:
"Akiknek elege volt a 2002-2010 közötti gazdasági, politikai, társadalmi káoszból"

Miről beszélsz? Az most van!
Idézek a localhosttól, erre nem tudtok mit mondani.

"Államadósság

2002 - 40 milliárd euró
2010 április - 72 milliárd euró, EU támogatás 15 milliárd euró, félretett pénz a manyupban 10 milliárd euró
2023 május - 129 milliárd euró, EU támogatás 45 milliárd euró, lenyúlt manyup 10 milliárd euró, plusz 2 milliárd euró az Eximbank adóssága

Összesítve szocik eltapsolása 37 milliárd euró
Orbánék eltapsolása 114 milliárd euró
Ez több mint háromszoros!"

A különbség 77 milliárd euró. Ha azt szétosztod 13 évre, akkor az majd 6 milliárd euró évenként. Ebből van a "jólét".

Na akkor ki kormányzott jobban?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:20:46

@6.Lenin: Tudjuk, voltál disszidens, aztán besúgó és vállalkozó, munkásőr.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 22:21:35

@atomic power 1986DucaDuca: akkor én fid3sz szavazó volnék? Nocsak. Mondjuk a 4. Pontba Kína p9nt nem fér bele.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:22:00

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Hiába, te már óvodában megbuktál játékból."

A jele is faék volt.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 22:24:44

@atomic power 1986DucaDuca: a fidesz szociális piacgazdaságot csinál? Indokold kérlek.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:25:16

@s: Birca mindenkit átoperáltatott. Mondjuk a pecásnak nem is volt soha pöcse, őt nem kellett.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 22:25:34

@Sorállományú előfelvételis: túlbecsülöd.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:26:21

@atomic power 1986DucaDuca: "az államnak pedig feladata a szociális piacgazdaság megteremtése"

Hűűűűű... nem is tudtam hogy posztkomcsi vagy.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:27:20

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nem az volt? Akkor mi? Feketelyuk?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:34:20

Újabb értelmetlen áldozat.

"Az ukrajnai háborúból származó sajtóhírek szerint egy ukrán rakétatámadás következtében hétfőn meghalt az orosz hadsereg egyik vezető tábornoka Dél-Ukrajnában. Szergej Gorjacsev halálhíréről a brit sajtóorgánumok is beszámoltak.
„Ellenséges rakétatámadás következtében meghalt a 35. Összhaderőnemi Hadsereg vezérkari főnöke, Szergej Gorjacsov vezérőrnagy” – írta Telegram-csatornáján a Voenkor név mögé bújó orosz blogger, vette észre a bankingnews.gr."
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.13. 22:35:05

@Igazamvanvagyigazamvan?:
@Sorállományú előfelvételis: a faék hozzá képest integrált áramkör, a fekete lyuk meg atomvillanás.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 22:35:08

@atomic power 1986DucaDuca:

Ha valaki nem tudná, hogy hogyan néz ki az értelmi fogyatékos kétmillió fidessbirka, akkor te pont itt vagy élő példának. Nemzeti szarhányásba csomagolt, akkumulátor alapú társadalmi, agymosott jobbágya a ViKGBtátornak.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:37:18

"Putyin üzent Zelenszkijnek: Akinek zsidó vér folyik az ereiben, miért támogatja a neonácikat?"

Mondja ezt egy neonáci aki a nagy orosz restaurációról álmodozik.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 22:38:08

"Putyin szerint a háború csupán önvédelem."

Ez hülye.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 22:38:51

@Sorállományú előfelvételis: "ukrán rakétatámadás következtében hétfőn meghalt az orosz hadsereg egyik vezető tábornoka Dél-Ukrajnában. Szergej Gorjacsev halálhíréről..."

Válaszhatott: vagy ukrán rakéta vagy egy polóniumos tea putyintól. Igy legalább poszt humusz megkapja majd a Szovjetunió hőse kitüntetést, ami havi 30 rubel plusz bevétele lesz a feleségének.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.13. 22:42:32

@Sorállományú előfelvételis:

300 méterrel a Kreml alatti bunkerjában elsáncolva már rég megbomlott a vén szaros putyin diktátornak az agya. Eközben Moszkvában egyre többen váltják ki a lámpavas gyártási iparengedélyt.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.13. 22:48:58

@s: Baszdki! Ahogy jó tíz éve beszéltünk ezekkel a tetvekkel!
Bár ezek már az idiótább verziók.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.13. 22:49:39

@birkamenet: Megölsz baszod! XD
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.13. 22:51:12

@a nagy hohohorgász: hahaha hehehe hihihi hazudozok és terelek, a pecás vagyok!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:14:30

@Sorállományú előfelvételis: rosszabb. Valamibsűrű a pöcegödör alján.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 23:15:47

@birkamenet: Birca többet kap 30 rubelnél amikor vazelint csempész Orosországba a seggében. :-))
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:15:52

@Sorállományú előfelvételis: valószínűleg kiesett az ablakon.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 23:17:24

@Igazamvanvagyigazamvan?: Várj csak! Lehet hogy szaros pelenka volt a jele?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:17:32

@Sorállományú előfelvételis: nem vazelin! Vaszilij!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:18:23

@Sorállományú előfelvételis: ha be volt csomagolva...
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 23:18:40

@Igazamvanvagyigazamvan?: És ezt egy rakétával álcázták, hogy az ukránokra lehessen fogni? Mondjuk kinézem belőlük.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 23:19:33

@Igazamvanvagyigazamvan?: Azóta is kiséri az emlék. :-))
Válasz erre 

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.13. 23:22:35

@Igazamvanvagyigazamvan?: Vaszilij csak a vazelin után. Tudhatnád, ha járnál velünk seggtánc buliba!
Válasz erre 

ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.13. 23:23:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: És a lényeg hogy Vaszilij nem lehet több 12 évesnél.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 23:24:10

@Igazamvanvagyigazamvan?: Jó meglátás!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:25:03

@Sorállományú előfelvételis: mondjuk a hír orosz. Tehát nem biztos, hogy ukrán, rakéta, és belehalt. Lehet, öngyilkos lett, három tarkólövéssel.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 23:25:17

@ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: birca végszóra. Neked valami scripted ami feldobja neked az oldalakat ahol vazelinről és seggekről van szó?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.13. 23:26:26

@Igazamvanvagyigazamvan?: Balesetet is szenvedett. Elgázolta egy teherautó. Kétszer. Egyszer előre, egyszer hátramenetben.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:27:34

@ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: akkor Lenyin ki is esett?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:28:29

@Sorállományú előfelvételis: persze! Az, amit ő vezetett.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:30:22

@Sorállományú előfelvételis: mióta Prigozsin nem küld lét birkának, valahogy alább szállt az oroszimádata.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.13. 23:32:41

@ⲘⲁхѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Vazelin az ukrán barátod?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.14. 00:04:28

@atomic power 1986DucaDuca: " a vásárolni ingázók elszálló számának köszönhetően termékekre és szolgáltatásokra is 13,3 milliárd forinttal több pénzt költöttek a magyarok. Ez az impresszív, 54 százalékos növekedést pedig annak ellenére következett be, hogy már tavaly is jócskán motiváltak voltak a magyarok a hasonló túrák megtételére, a szárnyaló infláció miatt"

Mert Magyarország jobban teljesít!
Orbánra szavazok, mert Komarnoban vásárolhatok!
Válasz erre 

s 2023.06.14. 01:59:09

Na, menjetek a buzi kurva rohadt faszszopó ribanc anyátokba mindahányan. Vigyétek a viktort is, hogy ne hiányozzon nektek. Egyétek ki a szart a valagából, mert más már úgysem lesz nektek zabálnivaló. Hogy basznátok meg anyátokat lóhátról.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.14. 04:39:01

Hihetetlen! A 444 szerint az ukránok manipulálják a nyugati sajtót

Első olvasatra igazán meglepő cikk jelent meg ma a 444-en, bár arról gondoskodtak, hogy csak egy szűk körhöz jusson el – a tartalom ugyanis fizetős. Gazda Albert azt írja: Kijev szigorúan ellenőrzi, mi jelenhet meg a szövetséges nyugati országok sajtójában. Sőt, vannak újságírók, akiket kémkedés gyanúja miatt az ukránok hazugságvizsgálóra kötöttek, pusztán azért, mert korábban Donyeckből és Luhanszkból is tudósítottak.

„Vannak nemszeretem témák, az ukrán fegyveres erők morális állapota vagy veszteségei ilyenek, de a szélsőjobbos áramlatok bemutatásának sem örülnek. Szeretik viszont a sajtóattasék szervezte túrákat. Aki »nem megfelelő« anyagokat publikál, búcsút inthet az engedélyének. Pedig hadiállapot ide vagy oda, az igazság és a valóság is fontos lenne” – derül ki az anyagból, de tegyük hozzá gyorsan: a portál ezúttal sem lépett ki az árnyékából, pusztán „Ben Smithnek, a Semafor című újság tekintélyes főszerkesztőjének, a New York Times volt kolumnistájának” véleményét tolmácsolták.

Az amerikai sajtó, különösen a Washington Post és a New York Times az utóbbi időben furcsán viselkedik.

Az egész a Pentagon-iratok (avagy a Discord-botrány) feldolgozásával kezdődött. A dokumentumok alapján a Post igazolta például azt, hogy az ukránok hajtották végre az Északi Áramlat elleni terrortámadást, és rántotta le a leplet arról, hogy dróncsapást akarnak mérni a Kremlre. A Times pedig a napokban elismerte, hogy az ukrán erőszakszervezetekben hemzsegnek a neonácik, egyúttal azon lamentált: szabad-e írni erről vagy sem? A dilemma szerintük a következő: ha továbbra is szemet hunynak efelett, akkor azzal voltaképpen védelmükbe veszik az ordas eszmék képviselőit, ha viszont foglalkoznak velük, akkor azzal akaratlanul is az „orosz propagandát” tolják, mely szerint az ukrán erőszakszervezetekben hemzsegnek a neonácik.

De meglepő fordult állt be a Fehér Ház kommunikációjában is. A Nova Kahovka-i gát felrobbantása után rengeteg vérgőzös nyilatkozat hangzott el, de Washington kimondottan visszafogott volt. Néhány hónapja az is elég lett volna egy újabb vádemeléshez Vlagyimir Putyin ellen, ha kiderül, hogy úttörő korában a Dnyeperben pecázott. Ehhez képest az USA most vonakodott attól, hogy Moszkvára hárítsa a felelősséget. Ez Ukrajnában is feltűnt. Az egyik reggeli televíziós műsor vezetője teljesen kiakadt. „Bizonyítékok. Bizonyítékok? Hát, komolyan! Én ilyet még nem láttam. Mi az, hogy bizonyítékokat akarnak? Mi van ezekkel, beijedtek Oroszországtól?” – kérdezte hisztérikus állapotban a vendégétől.

Mi következik mindebből?

1) Az ukrajnai háború 2022. február 24-i kiszélesedésekor az Amerikai Birodalom és csatolt részei szinte mindent megelőzve igyekeztek gondoskodni arról, hogy Oroszországot elszigeteljék a médiatérben. Számtalan tv-csatornát, rádióadót és internetes portált blokkoltak; a fősodorból kilógó médiumokra rászabadították az algoritmusokat és vastagon kitömték a „független tényellenőreiket”, hogy minél szélesebb körben fel tudják homályosítani az embereket arról, hogy mit kell gondolniuk a világról. Mindezt természetesen annak a nagy igazságnak a védelmében, amiről most kezd kiderülni, hogy hazugság.

2) Talán az amerikai vezetés számára is kezd világossá válni, hogy Volodimir Zelenszkijék notórius hazudozók és totálisan megbízhatatlanok. Legalábbis az utóbbi hónapok tényfeltárásai és Kijev bizonyos akciói (politikai gyilkosságok, a belgorodi portya stb.) miatt Washington rendre magyarázkodni kényszerült, ami vagy úgy nézett ki, hogy „ők nem tudtak semmiről”, vagy úgy, hogy „mondták az ukránoknak, hogy ne csinálják, de megcsinálták”. Mindeközben a féléve halogatott ellentámadás a világ minden pénze és a modern nyugati fegyverek ellenére is nyögvenyelősen indult.

Egy és egynegyed évvel ezelőtt a Nyugat Oroszország gyors összeomlására, és arra számított, hogy az majd elveszi a hegemóniáját veszélyeztető erők kedvét a szervezkedéstől. Mivel azonban a történet más irányt vett, a fent említett cikkek, a narratíva finomhangolása, akár azt is jelezheti, hogy az USA-nak fogy a türelme, és adott esetben kész átlépni ezen a konfliktuson, de a kijevi rezsimen biztosan.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.14. 04:48:51

Bill Clinton Vlagyimir Putyinrol
4:46
BC: "Putyin úr kivételesen okos."

Pierce Maughan: "Jobban ismered őt, mint bárki más. Milyen ő a zárt ajtók mögött?"

BC: "Okos és kivételes.. Rendkívül közvetlen beszélgetéseink voltak."

PM: "Milyen közvetlen?"

BC: "Egyszerűen kemények. Megértem, hogy ez a mód nem neked való, de rendkívül őszintének kell lenned az emberekkel [például V. Putyinnal] a magánbeszélgetésekben. És ha tárgyalni akarsz, kerüld a nyilvános megaláztatásukat "Még akkor is, ha azt teszik, amivel nem értesz egyet. Mindig nagyra értékelte a közvetlenségemet és az igazságomat. Azt, hogy soha nem játszadoztam, és nem aláztam meg nyilvánosan."

PM: "Eltért Putyin valaha egy zárt ajtók mögött kimondott szótól?"

BC: "Nem. Soha. Ha megegyeztünk, mindig betartotta az ígéretét."

Bill Clinton Vlagyimir Putyinról. - 2013.

+A felesémeg utálja: rossz ember nem lehet
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.14. 05:37:46

@Bandibacsi34: én le is szopnám a kopasz kis gecit :))))))))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.14. 06:31:01

Az orosz pénzügyi uralkodo osztály harapófogóba került: félnek attól, hogy a háború bűnbakjaivá válhatnak.

A nyugati országok szankciói végképp kényszerpályára terelik az orosz milliárdosokat. Az, hogy elvágták őket világ többi részétől, meglehetősen leszűkíti a lehetőségeiket: szinte kizárólag oroszországi cégekbe tudnak fektetni(vagyis nem tudjak kilopni a penzt). Ez számukra a háború utáni valóság.

„A nyugati szankciók lényegében bezárták az ajtókat az orosz milliárdosok előtt, akik így a korábbiaknál is nagyobb mértékben a Kremlre vannak utalva. A vagyonuk feletti orosz állami kontroll megugrott, ez pedig végső soron a Putyin által preferált forgatókönyv. Többször is felszólította már a pénzügyi uralkodó osztályt, hogy Oroszországban invesztáljanak, vigyék haza a pénzt”– mondta Liana Semchuk, a brit Sibylline tanácsadó cég elemzője.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 06:36:43

@a nаgу hohohоrgász: Látod @Bandibacsi34: már szopja, te oda sem fogsz férni.
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.14. 06:44:29

@Sorállományú előfelvételis: á ekkora faszhoz többen is odaférnek :))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 06:46:58

Baloldal (GUE/NGL) német EP-képviselője, Helmut Scholz szólalt fel, aki Madisonhoz hasonlóan szintén behozott pár új elemet. Az épp pártszakadás előtt álló német Linke politikusa a háború pusztításáról beszélt, és hogy milyen fontos, hogy foglalkozzanak Ukrajna újjáépítésével.

UGYANAKKOR A BALOLDAL SZERINT NEM SZABAD KIÁRUSÍTANI UKRAJNÁT, ÉS NEM SZABADNA KÜLFÖLDI BEFEKTETŐKNEK FELVÁSÁROLNI A HONVÉDŐ HÁBORÚT FOLYTATÓ ORSZÁGOT.

Ezenkívül kifejtette, fontos, hogy úgy építsék újra Ukrajnát, hogy az ukránok odahaza tudjanak boldogulni. Emellett kifejtette, hogy az országnak fontos gazdasági, jogi és társadalmi reformokon kell átesnie, mielőtt csatlakozhatna az Európai Unióhoz – konkrét példaként a korrupciót és az oligarchákat említette.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.14. 06:48:42

Kik Orbán szavazói? Mindent elmond róluk, hogy a horgász és ulpius nem sokban üt el a tömegüktől.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 07:14:54

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az unió olyat vár el a magyar kormánytól, ami tönkre tenné a családokat és ami ellen "13 éve személyesen küzd". A költségvetésről elmondta, hogy boldogabb lenne háború nélkül, de az mostanra remélhetőleg már 22 százalék alá süllyedt és nem állnak meg az intézkedésekkel, amíg el nem érik az egyszámjegyű inflációt.

Most az újságiró ilyen hülye, vagy o1g? Melyik szedett "fogalmazásgátlót" ?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 07:22:40

Már megint kezdesz matyisodni:))))))) önkontroll kurt úrfi:)))))
Válasz erre 

gázóra ellenőr 2023.06.14. 07:59:56

@a nagy hohohorgász: Ennyire hiányzik neked? Utána epekedve töltöd itt ezen a blogon nyomorúságos életed?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.14. 09:10:04

@Bandibacsi34: jól van, Móricka. Egy dolgot tisztázzunk: ha az ukránok robbantották fel a gátat, hogyan védték azt az oroszok? Mert eleddig nem álltak elő az oroszok azzal, hogy diverzáns csoportok támadták volna meg a gátat. Avagy, emnnyire szar az orosz felderítés? Újabb betli?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.14. 09:13:24

@Bandibacsi34: a szomorú valóság az, hogy a mai világban egyetlen ország sem képes megélni a saját piacából. Tehát a saját tőke hazavitele kényszerpálya.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 09:37:45

"Csintalan Sándor ismét tagja lett a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP).
Az MSZP korábbi ügyvezető alelnöke, a párt kecskeméti szervezetéhez csatlakozott – ismertette közleményében a párt.
Mint írták, az MSZP üdvözli, hogy Csintalan Sándor újra a pártot erősíti és visszatalált a baloldali értékekhez.
Komjáthi Imre az MSZP társelnöke a politikus érkezéséről elmondta, hogy „ az MSZP közössége számára nagyon fontos, hogy tudja, hova tart, de soha nem felejti el, hogy honnan indult. Az ilyen emberek tudnak minket horgonyként kötni a múlthoz és az értékeinkhez.”
Ha én nem, akkor ki? Ha nem most, akkor mikor? "

Aha. Ez erősíti ám az ellenzéket! Lejárt szavatottságú politikusok reaktiválása. Ja, nem.
Az egész MSZP-nek el kellene már tűnnie és vigye magával a DK-t is!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 09:39:22

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nyilván békauszonyos diverzánsokra nem gondoltak. :-))
Pedig Rajk pere óta tudjuk, hogy ilyenek vannak.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 09:40:47

"Már jönne a kárpátaljai háborús hős budapesti nagykövetnek, de Novák Katalin egyelőre nem engedi"

Felesleges is hergelni ilyesmivel az oroszokat.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 09:43:15

@gázóra ellenőr: Tudjuk mennyire kötődik hozzá. Annak a szemét Kurtnak meg egy kedves szava nincs a számára. :-))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 09:45:56

@gázóra ellenőr: " Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek..." Ja, nem. Csak @a nagy hohohorgász: szerelmes, de ő kettőjük helyett is.:-))
Válasz erre 

gigabursch 2023.06.14. 09:55:59

Igazában simán lehet, hogy csak 2024-ig.
Utána átveszi a helyét Ursula van Lejjebb Fájcer boszorkánytól.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 10:29:53

Egyre biztosabb, hogy ukrán tenoristák robbantották fel az Északi Áramlat gázvezetéket

index.hu/kulfold/2023/06/14/eszaki-aramlat-gazvezetek-robbanas-ukrajna-oroszorszag-cia/

Azt viszont továbbra sem értem, ha mindezt a német-dán-svéd nyomozóhatósag már hónapok óta tuggya, AKKOR MI A TÖKÖMÉRT NEM HOZTÁK NYILVÁNOSSÁGRA?

AKKORA LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA TOMBOL NÉMETORSZÁGBAN, SVÉDORSZÁGBAN, DÁNIÁBAN,
HOGY CSAK AZOKAT A HÍREKET LEHET NYILVÁNOSSÁGRA HOZNI,
AMIHEZ AZ USA (CIA) HOZZÁJÁRUL!!!!!!!!!!!!!!!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, NYUGAT EURÓPÁBAN SAJTÓSZABADSÁG VAN!

AMIHEZ HOZZÁJÁRUL AZ USA, ARRÓL SZABAD ÍRNI!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 10:31:13

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, NEM!

A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIÁKBAN NEM MANIPUILÁLJÁK A SAJTÓT,
OTT NINCSENEK ÁLHÍREK, MEG FÉKNYÚZ, MEG ILYESMIK.....

OTT A FÜGGETLEN, OBJEKTÍV SAJTÓ AZ ÚR!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 10:32:09

A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIÁKBAN NINCSEN CENZÚRA!
(magam is elröhögtem magam, mikor ezeket leírtam....)
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 10:42:00

@ulpius66: Minek ez a sok nagybetű? Félsz, hogy kiabálnod kell? Vagy úgy érzed nem figyelnek rád? Egyik sem meglepő.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 10:58:09

@Sorállományú előfelvételis:

Ja, nagyon félek,.... mint Pistike a sötétben......

A 6 éves Pistike rettenetesen sír!
Odamegy hozzá az édesapja, és kérdi:
- Mért sírsz Pistike?
-Azért, mert sötét van... és olyan egyedül vagyok!
- Édes kisfiam, hát emiatt nem kell sírnod! Hát nem vagy egyedül!!!!!
A kísértetek, a szellemek, a lidércek azok állandóan veled vannak!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 10:59:58

@ulpius66:

De sokáig nem vóttál errefele győzike, eddig tartott mig felgyógyultál az AKKUMULÁTORGYÁRI MÉRGEZÉSedből??
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 11:05:04

@ulpius66:

MA MÁR BEBIZONYOSODOTT HOGY PUTYIN PARANCSOLTA MEG A DNYEPERI GÁT FELROBBANTÁSÁT.

Ezzel emverek tizezreit veszélyeztette. De nem baj, mert az ottani lakosok a nyár folyamán Moszkvaba fognak menni, hogy személyesen verjék ki a kártéritést a vén szaros putyinból.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 11:09:24

@Bandibacsi34:

Na takarodsz vissza a kurva anyádba a sehol meg nem jelenő RUSZKI HAZUGSÁG PROPAGANDA cikkeiddel te degenerált szüleménye az anyádnak.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:13:06

@birkamenet:

Birkucim!

Az igazán liberális és nagyon demokratikus SZABAD NYUGATI sajtó arról írhat,
amit MEGPARANCSOLNAK NEKI!

CSAK ÉS KIZÁRÓLAG A MAGYAR JOGÁLLAMISÁGI BASZKULÁRÉRÓL ÍRHATNAK,
AZ EU-VEZETŐK, INTÉZMÉNYEK KORRUPCIÓIRÓL NEM!!!!!!!!!

TEHÁT NINCS EU KORRUPCIÓ!
(amiről nem írnak, az nem létezik..... ilyen eccerű a ballibsi sajtó irányítása)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:17:28

@birkamenet:

Birkucim!

Abban viszont teljességgel egyetértek veled, hogy szinte minden orosz hír propaganda hír.....

MINT AHOGY PROPAGANDA HÍR AZ ÖSSZES NYUGATI, EU, USA HÍR IS.......

ÍGY MÜXIK A VILÁG!

HA MINDENT ELHISZEL, AMIT AZ INTERNETTEN OLVASOL, AKKOR INKÁBB NE OLVASS!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:19:20

Én mán annyi rosszat olvastam a dohányzás és az ivás káros hatásairól,
hogy ELHATÁROZTAM, HOGY LESZOKOM ........ az olvasásról!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:22:49

"Ukrán katonák szemtanúi voltak annak, ahogy orosz katonákat sodort el az árvíz és menekültek a Dnyeper folyó keleti partjáról a Nova Kahovka-i gát átszakadása után – közölte az ukrán fegyveres erők egyik tisztje. A tiszt szerint a káoszban sok orosz katona meghalt vagy megsebesült - írja az Index.hu.

Andrej Pidlisnyi százados elmondta, hogy amikor a gát kedd kora reggel összeomlott, „az orosz oldalon senki sem tudott elmenekülni. Az oroszok összes ezredét, amely azon az oldalon volt, elöntötte a víz”.

Ez szinte biztosan igaz, hiszen az index.hu is megírta....
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 11:29:26

@ulpius66:

Hehehe tr értelmi fogyatékos NER diszhülye, hápersze hogy van korrupció az EU- ban.

De amint kivágják orKGBánt a Mér$zaro$ával együtt a korrupció az EU-n kivül lesz!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:34:55

@birkamenet:

"De amint kivágják orKGBánt a Mér$zaro$ával együtt a korrupció az EU-n kivül lesz!"

ÉN MÁN NAGYON VÁROM EZT A PILLANATOT!

Mint többször írtam volt, bele sem kellett volna lépni!!!!!

Én és a családom mán 2003-ban az EU-ba való belelépés ellen szavaztunk!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 11:35:01

@ulpius66:

Na akkor felgyógyult már az amúgyis csökött agyad az akkumulátorgyári mérgezésedből vagy sem?

Vagy fel se vettek, mert a román, kinai, mongol agysebészek kiszoritottak?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 11:35:53

@ulpius66: Akkor én vagyok neked a lidérc. :-)) A gonosz démon.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:37:30

Az Orbán-kormány, a mai Parlament kilépteti az országot az EU-ból.....

Ha, ez nem jön be, akkor majd a ballibsi kormányok visszaléptetik!

Akkor a jónép legalább megtapasztalja, hogy mikor jobb az élet,
az EU-ban vagy az EU-n kívül......
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 11:39:47

@ulpius66:

Igy van te családilag értelmi fogyatékos diszhülye, nem az EU-ba, hanem putyin seggébe kellett volnabelépnetek családilag, onnan nagyobb áldást ömlik rátok, mint az EU pénzek.

Csak azt mondd mán meg te diszhülye, mi neked az élvezet abban, hogy reklámozod, hogy az egész családod rokkantagyú?
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:49:52

@birkamenet:

Birkucim!

Aztán meséljél mán.... tavaly meg idén MENNYI EU-S PÉNZ "ÖMLÖTT RÁNK"?
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:56:00

"Egyre kínosabb helyzetben Kijev, dagad az Északi Áramlat-botrány"

privatbankar.hu/cikkek/makro/egyre-kinosabb-helyzetben-kijev-dagad-az-eszaki-aramlat-botrany-.html?utm_source=rss&utm_medium=referral

Kedves ballibsi elvtársak!

Ugye tik ezt a terrorista államot támogatjátok?
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 11:58:07

Na, a kedvenc ripacsotok ismét összevissza hazudozik!

"Volodimir Zelenszkij múlt héten a Die Weltnek adott interjúban például azt mondta: „Én vagyok az elnök, és én adom a megfelelő parancsokat. Ukrajna semmi ilyesmit nem tett. Én soha nem tennék ilyet. Semmit sem tudtam. Ez száz százalék.”

Hajrá Zselé!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 12:00:15

A tények makacs dolgok!

" A New York Times és a Die Zeit tényfeltáró cikkei ugyanakkor – a most napvilágra került információkkal egybehangzóan – már Ukrajnához kötötték a támadást.

Eszerint „ukránpárti csoport” követhette el az akciót, illetve „Ukrajnába vezetnek” annak nyomai. A megbízókat nem sikerült azonosítaniuk.

Amerikai tisztviselők szerint potenciálisan Ukrajnának volt leginkább indítéka a támadásra. Az ukránok ugyanis hosszú évek óta ellenezték és nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartották a gázvezetékpárokat, mivel azok segítségével Oroszország könnyebben tudott gázt eladni Európának.

Az esetleges ukrán érintettség ugyanakkor kényes téma, mivel megterhelheti az ország nyugati kapcsolatait, rossz visszhangot szülhet a nyugati közvéleményben, és megnehezítheti a Nyugat egységének fenntartását Ukrajna támogatásában."
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 12:02:15

Pedig kibaszott eccerű lenne kideríteni az igazságot!

Rákötném egy hazugságvizsgáló gépre a vén szarost,
aztán feltennék neki néhány kérdést a robbantásról.....
(gyengébbek kedvéért: a "vén szaros" az Bidé bácsi...)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 12:07:42

Most már persze csak az a kérdés, hogy lengyel testvéreink mennyit tudnak mind ehhez hozzátenni, hiszen Lengyelországból indultak az ukrán terroristák a gázvezetéket felrobbantani.......
(az persze tényleg zavaró, hogy egy terrorista állam a szomszédunk....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 12:59:10

"A HVG-t tartják az olvasók Magyarország legmegbízhatóbb hírforrásának – derült ki az oxfordi egyetemen működő Reuters Intézet most kiadott, reprezentatív felmérésen alapuló Digital News Report című jelentéséből."

Én bírom a vicceket!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 13:04:21

"Az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka, mintegy 95,3 millió ember volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának 2022-ben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán. A jelentés szerint az érintett lakosság olyan háztartásban élt, amely a szegénység és a társadalmi kirekesztés, a súlyos anyagi és társadalmi nélkülözés, vagy a munkanélküliség kockázatával szembesült."

www.portfolio.hu/gazdasag/20230614/kiderult-hanyan-szamitanak-szegenynek-az-eu-ban-621436?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

AZ EUROSTAT ADATAI SZERINT MAGYARORSZÁGON ALIG-ALIG VAN "SZEGÉNY EMBER"!!!!!

KÖSZÖNJÜK ORBÁN VIKTOR!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 13:08:01

Sokkal, de sokkal több szegény él
Németországban, Franciaországban, Svédországban, Belgiumban, Olaszországban, az egész Baltikumban....
és természetesen az EU legszegényebb országaiban Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban, meg úgy az egész Kelet-Európában!!!!!
(mán Magyarországon kívül....)

KÖSZÖNJÜK ORBÁN VIKTOR!!!!!!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 13:35:32

@ulpius66:

KÖSZÖNJÜK ORBÁN VIKTOR!!!!!!

Az 55 ezer covid halottat!
Az utolsó helyezést az EU-ban!
A világrekord magyar 80%-os élelmiszerinflációt!
A megtakaritások újabb lenyúlását!
Az esedékes EU-ból és NATO-ból való kirúgást!
Magyarország ruszki és kinai gyarmattá való tételét!
Köszönjük az akkumulátorgyárakat, amelyek elveszik a magyar emberektől a világ legjobb termőföldjeit és a mindennapi vizüket!

És persze köszönjük a kétmillió értelmi fogyatékos fidess birkábak, akik nélkül ez a csodálatosan eredmények nem születhettek volna meg és a magyar embereknek úgy kellene élniük, mint a nyugatiaknak!

ORBÁN VIKGBTÁTOR EZT US ELINTÉZTE AZ ORSZÁGNAK, HOGY BERAGADJON A SZARBA ÖRÖKRE!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 14:18:57

Már megint jössz a covidhalottakkal:))))) te agyhalott szarva született:))))))))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 14:24:04

@birkamenet:

Birkucim!

Nyugodj le!

Mondtam mán pár tucatszor, hogy ne engem baszogass, hanem az EUROSTAT-ot, hogy nem bírják megmérni rendesen a szegény emberek számát!

MAGYARORSZÁGON SZINTE NINCS SZEGÉNY EMBER!!!!!!
(mán az EUROSTAT szerint.....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 14:28:27

Birkucim!

Látom nagyon dörgölődzől a terroristákhoz!

TE IS ILYEN TERRORISTA HAJLAMÚ GYEREK VAGY?

"Politico: a CIA figyelmeztette Ukrajnát, hogy ne robbantsa fel az Északi Áramlatot"

index.hu/kulfold/2023/06/14/eszaki-aramlat-gazvezetek-robbanas-ukrajna-oroszorszag-cia/
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.14. 14:28:43

Megint szarral álmodom :)))))))))))))))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 14:32:21

"Nem kapunk fegyvert Amerikától a svéd NATO-csatlakozás akadályozása miatt"

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ..... AZ USA NEM OLYAN, AZ USA SOHA SENKIT SEM ZSAROLT MEG!!!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 15:40:17

@ulpius66: "MAGYARORSZÁGON SZINTE NINCS SZEGÉNY EMBER!!!!!!"

Nicsak, megjött AZ ÉVSZÁZAD HÜLYÉJE!
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.14. 15:44:30

@birkamenet: de tudod milyen jól baszik az ágyban...
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 15:47:11

Szarszagu a szád anyabaszo:))))) moss fogat ha még nem rohadt ki:))))))
Válasz erre 

s 2023.06.14. 15:57:42

@ulpius66: Szerinted? Ha NATO - aminek a motorja az USA - választhat Svédország, meg a kutyabaszó orbán között, akkor mit fog választani. Ha USA lennél, pont ezt csinálnád, szóval ne legyél hülye.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 16:00:01

Szijjártó: Ha Trump nyerte volna meg a választásokat, ez a háború nem tört volna ki

Origo.ru

Szijártópéter magyar seggcsimbók kifejtette, hogy ha Donald Trump nyerte volna meg a bukott választását, akkor nem tört volna ki a háború, mert csak. Neki ezt a felolvasnivalót küldték a Kremlből, tehát hiteles a forrás, hogy Donald Trumptól megijedt volna a háború és nem mert volna kitörni.

Ráadásul ezt a Kreml jobban tudja bárkinél, hiszen ők rakták hatalomba Donald Dumbot. De mivel Robald Dumb később nem mindenben hallgatott putyinra és az irodából kilopott államtitkositott iratoknak se a mindegyikét kúldte tovább a KGB-nek, igy a liberálisok kihasználtak hogy Tonald Drummot már nem tudja teljesen védeni a KGB és elcsalták a megnyert választásukat.

Igy lett Biden a miniszterelnök, akitől a háború már nem ijedt meg és kitört.
Válasz erre 

s 2023.06.14. 16:09:40

@birkamenet: ronald krump megy a sittre. De putyin nem fog ennyire jól járni. Vele megitatják a polóniumos teát, miközben ráadják a novicsokos alsógatyát. Régi orosz recept.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.14. 16:25:34

@Sorállományú előfelvételis:

„Na akkor ki kormányzott jobban?”

Ha az államadósságot a gazdasági eredményesség szempontjából akarod értékelni, akkor tévútra jutsz, ha csak abszolút számokat hasonlítasz össze. A gazdasági teljesítőképességet egy viszonyszám fejezi ki. Adott GDP növekedéshez mekkora adósságnövekedés társul.

2003-2007 között a régiós átlaghoz képest alulteljesített GDP növekedés, és felülteljestett államadósság növekedés volt.

2015-2019 között pedig a régiós átlaghoz képest felülteljesített GDP növekedés, és felülteljesített államadósság csökkenés volt.

A gazdasági válságokkal terhelt időszakokat szándékosan kihagytam.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.14. 16:27:25

@Igazamvanvagyigazamvan?:

„a fidesz szociális piacgazdaságot csinál? Indokold kérlek.”

Olyan mértékben csinálja, amilyen mértékben baloldali kisemberek tömege eltávolodott a korábbi, önmagát baloldalnak tartó politikai pártoktól, és 13. éve a kormánypártokat támogatja.

------"az államnak pedig feladata a szociális piacgazdaság megteremtése"

Hűűűűű... nem is tudtam hogy posztkomcsi vagy.------

A Konrad Adenauer vezetése alatt álló Kereszténydemokrata Párt (CDU) valósította meg a világon legelőször a gyakorlatban.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 16:30:32

@atomic power 1986DucaDuca: És a szociális piacgazdaság amit itt Magyarországon próbáltak 1990 előtt, az sikeres volt?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 16:32:55

@atomic power 1986DucaDuca: Akkor vedd azt is hozzá hogy az adott időszakokban mennyi EU-s pénz jött és hogy félretettek több milliárd eurót a szocik a manyupba.
A fidesz a prosperitás időszakában a manyupot felélte és jóval több EU-s pénzt kapott.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 16:33:38

@s: A balesetet a teherautóval, miután kiesett az ablakon, kihagytad.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 16:34:31

@s: De az.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 16:38:50

@ulpius66: Te hülyegyerek! Az a szám az adott ország életszínvonalához van viszonyítva! Burundiban azzal a pénzzel dúsgazdag valaki aki ugyanezzel Luxemburban nyomorog.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 16:39:26

@ulpius66: "Én bírom a vicceket!"

De mi nem bírunk téged.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 16:41:52

@atomic power 1986DucaDuca:

Köszönjük Kreml propagandista, a fideSS annyira jól teljesitett, hogy a 2010-es középmezőnyből mára az EU legszegényebb országai közé csúszott le.

De lenne ez még lejjebb is, ha nem csalná a fidessbanda a deflátort. Mint ahogy a putyin gazdi csalja azt, oszt igy lesz a 30%-os inflációból csak 10, a 20%- os GDP zuhanásból meg csak 2.

Még szerencse, hogy az üres kassza elarulja, hogy az összes makroszám egy hatalmas álamilag irányitott csalás.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.14. 16:43:38

A diplomáciai sikereink jutalma.
o1g a 21.század legnagyobb magyar politikusa. Ja, nem.

"James E. Risch republikánus szenátor, az amerikai szenátus Külügyi Bizottságának tagja blokkolt egy 735 millió dollár összértékű magyar fegyverbeszerzést. Egyben azt is közölte, addig nem hagyják jóvá az ügyletet, amíg Magyarország nem hagyja jóvá Svédország NATO-csatlakozását. A szenátor közléséből derült ki az is, hogy Magyarország megvásárolná az ukrajnai háború egyik legsikeresebb eszközét. Frissítés: utóbb egy kormányzati forrásunk, és a Honvédelmi Minisztérium is cáfolta, hogy a magyar kormány meg akarná vásárolni ezeket.
Az esetről a The Washington Post számolt be. A lap információi szerint Magyarország összesen 24 darabot akar vásárolni azokból a HIMARS rakéta-sorozatvetőkből, amelyek az ukrajnai háború egyik legütőképesebb eszközének bizonyultak (és amelyekből az utóbbi hónapokban számos hadsereg kezdett el bevásárolni)."
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.14. 16:49:44

annyira szánalmas a soros ál
tal ki
tartott papa gay kommandó biz
tosan meglesz a négy/5-öd
Viktor!nak
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.14. 17:01:46

@Sorállományú előfelvételis:

"És a szociális piacgazdaság amit itt Magyarországon próbáltak 1990 előtt, az sikeres volt?"

1990 előtt nem volt piacgazdaság.

"Akkor vedd azt is hozzá hogy az adott időszakokban mennyi EU-s pénz jött és hogy félretettek több milliárd eurót a szocik a manyupba.
A fidesz a prosperitás időszakában a manyupot felélte és jóval több EU-s pénzt kapott."

A felvetés akkor lenne jogos, ha a 2003-2007 közötti magyar gazdaságtörténeti időszakot csak a 2015-2019 közötti magyar gazdaságtörténeti időszakkal vetnénk össze. Mindkét időszakban nézni kell a magyar és a régiós verenytársak (V3) eredményét.

2003-2007

Magyarországon 3,8% egy főre jutó vásárlóerő paritáson számolt GDP növekedéssel 1% államadósság növekedés társult.

A régió másik három országában 10,2% egy főre jutó vásárlóerő paritáson számolt GDP növekedéssel 1% államadósság csökkenés társult.

Ebben az időszakban Magyarországon 11,87 százalékponttal nagyobb relatív adósságemelkedés mellett 2,7-szer kisebb növekedés társult, mint a V3 országok átlaga.

2015-2019

Magyarországon 26,7% egy főre jutó vásárlóerő paritáson számolt GDP növekedéssel -9,9% államadósság csökkenés társult.

A régió másik három országában 22,8% egy főre jutó vásárlóerő paritáson számolt GDP növekedéssel -4,27% államadósság csökkenés társult.

Magyarországon tehát 2,3-szer nagyobb adósság csökkentés mellett 1,17-szer nagyobb egy főre jutó vásárlóerő paritáson számolt GDP növekedés társult.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 17:11:27

@atomic power 1986DucaDuca:

Hagyjad!

Ez a totál hülye előfelvételizős úgysem érti...... avagy nem akarja érteni!

Azt nem fogja fel, hogy államadósság 2002 ---- 53%, 2010 ----- 85%

ENNEK FELFOGÁSA MEGHALADJA AZ AGYI KAPACITÁSÁT!

El fogja kezdeni magyarázni, hogy az 53% az sokkal több, mint a 85%......
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 17:14:05

Ha usanak vannak erdekei az jó de Magyarországnak az rossz:!!!!!?????? És miért vagytok hazaarulok... nem értitek:)))))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 17:20:16

.... avagy államadósság 2002 ------ 40 milliárd euró, 2010 ------ 78 milliárd euró.

Persze évekre lebontva még szebb a helyzet:
2001. dec. 32 milliárd euró-----

2002. májusában a világ eddigi legnagyobb csalásával a ballibsik megnyerték a választást,
majd 2002. májusától - decemberig a D-209 mintegy 10 milliárd eurót vett fel a ballibsi kormány
100 napos programjának teljesítéséhez.

TEHÁT UTOLSÓ TELJES ORBÁN KORMÁNY 2001, ÉV VÉGE 32 MILLIÁR EURÓ AZ ADÓSSÁG,
ADDIG 2010 VÉGÉN 78 MILLIÁRD EURÓ!

HÁT EZ TÉNYLEG CSODÁLATOS GAZDASÁGI TELJESÍTMÉNY!!!!

AZONNAL HELYEZZÜK EZEKET ISMÉT KORMÁNYRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.14. 17:22:23

@ulpius66:

"Ez a totál hülye előfelvételizős úgysem érti...... avagy nem akarja érteni!"

Ez nagyon jól látszott, amikor szerinte 1990 előtt Magyarországon nem tervgazdasági rendszer volt (néhány piaci elemmel), hanem szociális piacgazdaság.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 17:30:19

Ennél nagyobb gazdasági teljesítményük csak az volt a ballibsiknek, amikor
DEVIZÁBAN ELADÓSÍTOTTÁK A CSALÁDOKAT, VÁLLALKOZÁSOKAT, ÖNKORMÁNYZATOKAT, AZ EGÉSZ ÁLLAMOT!

AZZAL A HÜLYE SZÖVEGGEL ETETTÉK 2002-BEN A JÓNÉPET,
HOGY NYUGODTAN VEGYEN FEL HITELT DEVIZÁBAN, MERT 2006-BAN BEVEZETJÜK AZ EURÓT,
ÉS ÍGY SZINTE MINDEGY MIBEN ADÓSODSZ EL......
HAHAAAAAHAAAAAA......

AZTÁN AZT HAZUDTÁK, HOGY NEM 2006-BAN, HANEM CSAK 2010-BEN VEZETIK BE AZ EURÓT,
MAJD VALAMI 2015-ÖS BEVEZETÉSRŐL HAZUDOZTAK A VÉGÉN A LIBATOLVAJ BENYÖGTE, HOGY NINCS IDŐPONT AZ EURÓ BEVEZETÉSÉRE......

HISZEN EGYETLEN FELTÉTELT SEM TUDTAK A BALLIBSI KORMÁNYOK TELJESÍTENI!!!!!!!!

ÚGY, HOGY 2002-BEN MINDEN FELTÉTEL ADOTT VOLT AZ EURÓ BEVEZETÉSÉHEZ!!!!!

INNEN SIKERÜLT 2010-RE ANNYIRA JÓL KORMÁNYOZNIUK, HOGY MÁN EGYETLEN FELTÉTELT SEM TUDTUNK TELJESÍTENI......

HÁT TÉNYLEG CSODÁLATOS VOLT!!!!! LE A KALAPPAL ELŐTTÜK......
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 17:37:08

Azt a szöveget nyomták a ballibsik, hogy milyen kibaszott jó lesz az EU-tagság
"kávézót nyithatsz Bécsben" osztrák életszínvonalon élhetsz, csak szavazd meg a belépésünket!!!!

Mondjuk ez azért annyira nem jött be!
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.14. 18:12:06

@atomic power 1986DucaDuca: "
Olyan mértékben csinálja, amilyen mértékben baloldali kisemberek tömege eltávolodott a korábbi, önmagát baloldalnak tartó politikai pártoktól, és 13. éve a kormánypártokat támogatja.

------"az államnak pedig feladata a szociális piacgazdaság megteremtése"

Hűűűűű... nem is tudtam hogy posztkomcsi vagy"

Te gyárihülye, te állítottad, hogy a fid3sz szociális piacgazdaságot csinál, nem én!⁶

Amúgy tudod, mi a különbség a szociális és a szocialista között? Láthatóan nem.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.14. 18:17:22

@ulpius66: "
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ..... AZ USA NEM OLYAN, AZ USA SOHA SENKIT SEM ZSAROLT MEG!"

Ezt soha, senki nem állította. De Magyarország mirefel zsarol? Akkora jelentősége nincs, ha az EU-ból kiesik, akkor sem az orosz, sem a kínai nem fog érdeklődni iránta. Addig lesz itt kínai beruházás, amíg nem kell fizetni vámot a termékekre, hisz azt a haldokló nyugaton akarják eladni. Tehát vagy a kínai hülye, vagy te.
Erre jön Orbán, és nekiáll púposkodni. Egy pillanat alatt kihúzhatják a talajt alóla. Tudod, ha nem EU tag
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.14. 18:23:15

@ulpius66: " az 1990-es évek második felében folyamatosan, jelentős mértékben csökkent, 2001-ben érte el a minimumát, 52,3%-ot, amely 8 százalékponttal a maastrichti küszöbérték alatt volt. Ezt követően folyamatos emelkedéssel 2011-re 80,3%-ra kúszott fel az értéke. (A mutató 2005-ben haladta meg újra a 60%-ot). Az adósságráta 2012 óta ismét folyamatosan csökkent, értéke 2019-ben 65,5% volt. 2020-ban a világjárvány hatására viszont 80,1%-ra ugrott"

Bocs, talán a Bokros csomagról hallottál már.
Talán arról is, hogy az MNB elnöke 2006-ig Járai volt.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 18:46:22

Na a bokros csomag:))))))) látszik hogy éttermi fogyatékos vagy:))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 18:51:18

@Igazamvanvagyigazamvan?: akkor a tanárok mire fel zsarolnak te seggfej? Hiszen így is hülye a gyerek meg úgy is! Te meg főleg! Annyira látszik hogy egy seggnyalo csicska vagy kurt úrfi:)))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 19:42:50

Úgy látszik esti vizit van a zartosztalyon kurteknal:))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 19:56:42

@a nagy hohohorgász: " Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek..."
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 20:01:13

Na mi van??? Vége a vizitnek:))))))))?????
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 20:12:21

@a nagy hohohorgász: Ha kimentek az orvosok a szobádból, akkor igen.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 20:14:20

Nem is neked írtam hanem a kurt úrfinak:))))))))) ja hogy te vagy az:))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 20:14:57

Mondtam már hogy önkontroll:))))))???? Érted:)))))?????
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 20:16:58

Te olyan vagy nekem mint o1gnek a qurcsany, ha unatkozok rugok beléd egyet:))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.14. 20:17:34

@127.0.0.1: kimentek de a kúpot előbb betették :)))))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi IP címe 2023.06.14. 20:19:42

@a nagy hohohorgász: :"Mondtam már hogy önkontroll:))))))???? Érted:)))))?????"
S ezért fosol ide 6 kommentet egy levegővel te meg :))) ééérted :)
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 20:25:52

@a nagy hohohorgász: " Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek..."
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 20:27:00

@a nаgу hohohоrgász: A kétkaros análtágítóval?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 20:32:48

Jól felszabadította putyin az ukrajnai oroszokat.

"A megszállt ukrán területeken bevezetett hadiállapotot megszegők pénzbírságra és 30 napig terjedő elzárásra számíthatnak az orosz parlament által elfogadott jogszabály értelmében – derül ki a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentéséből, amit a Sky News adott hírül.

Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon orosz ellenőrzés alatt álló régiók azok, amelyek területén hadiállapotot hirdettek ki."
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.14. 20:33:04

.@Igazamvanvagyigazamvan?:

"Amúgy tudod, mi a különbség a szociális és a szocialista között? Láthatóan nem."

Ha szerinted "posztkomcsi" az, aki szociális piacgazdaságot akar, akkor te nem tudod, hogy ezt a gazdasági rendszert először a világtörténelemben Adenauer valósította meg. Magyarországon pedig legelőször Antall József miniszterelnök vette programjába a megvalósítását:

1990. május 22-én az Országházban mondta miniszterelnök-jelöltként:

„Célunk a szociális piacgazdaság megvalósítása, vagyis olyan gazdaság, amelyben a piac nyitottságát szociális és – tegyük hozzá – környezetvédelmi szempontok, a gondoskodó és hosszú távlatokban gondolkodó társadalom elvárásai egészítik ki”.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 20:33:33

Szerintem ne alazd tovább magad:)))) de hála a jó égnek úgy sem hallgatsz rám:))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 20:36:43

" Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek..."
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.14. 20:46:23

@a nagy hohohorgász: Az Úr 6 nap alatt teremtette a Világot, a hetedik napon téged, hogy legyen min röhögnünk.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 20:51:10

Kurt úrfinak írogatok ti meg szopkodjatok a faszomat:)))))) még szerencse hogy elég nagy hogy jusson minden nickednek:)))))))) írjál még:))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.14. 20:56:40

" Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek..."
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 20:59:09

Látom beakadt a lemez megint:))))) dehat az igazság beszéd volt:)))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.14. 21:25:21

Miniszterelnök Úr, ugye nem akar hazugsaggal választást nyerni???:)))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.14. 21:52:12

@a nagy hohohorgász: be kell
vallani Viktor! fül
lentett a múlt
kor
nem ü
resen eszi
a rántottát tesz be
le némely hagymázt is
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.14. 22:18:42

@ez a nevem senki: jaj nem érted te se :)))))))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.14. 22:49:06

"Környezetvédelmi aktivisták festékkel öntöttek le egy Monet-képet Stockholmban"

Az akciót később az Aterstall Vatmarker (Állítsd vissza a Nedves Övezeteket) nevű szervezet vállalta magára.

Vörös festékkel öntötték le a stockholmi Svéd Nemzeti Múzeumban környezetvédelmi aktivisták a Claude Monet egyik festményét, majd a kép keretéhez ragasztották a tenyerüket."

hvg.hu/elet/20230614_Svedorszag_Monet_festmeny_leontes_muzeum

Hát a svédeknél is magas szinten van a kultúra szeretete.....

....ÉS EZEK AKARNAK NATO-TAGOK LENNI......
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 23:51:51

@ulpius66:

Hagyjad!

Ez a totál hülye előfelvételizős úgysem érti...... avagy nem akarja érteni!

2002: 0 kivándorló magyar
2022: 1 millió elvándorolt magyar

Csak az értelmi fogyatékosok nem látják, hogy orKGBán Viktátor ebben is jobban teljesitett!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.14. 23:56:48

@ulpius66: "2002. májusától - decemberig a D-209 mintegy 10 milliárd eurót vett fel a ballibsi kormány a100 napos programjának teljesítéséhez."

AMELY 100 NAPOS PROGRAMOT A TELJES FIDESS FRAKCIÓ MEGSZAVAZOTT!
A FIDESS TEHÁT 100%-BAN TÁMOGATTA AZ ELADÓSIDÁST ÉS ÁLLAMCSŐDÖT!

Gomba Győzike, te ma is csak szopni jártál ide!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.15. 00:34:49

@birkamenet: ezt a nép
számlálóknak is bé
gesd el, mert ezek
szerint
el számolták
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.15. 01:54:01

@a nagy hohohorgász: mivel az IQ-d nulla, így nem foghatod fel ésszel, hogy a gyerekeket a tanárok tanítják. Tudod, ha nem lesz tanár, mert nincs, aki akarjon Orbánnak ingyér szopni, akkor nem lesznek okos felnőttek. Tudom, az lesz a te időd.

Bokros csomag: te, nyomoronc, nézd már meg a ksh adatsorát. Amikor Orbán először átvette a stafétát, azért nem kellett konszolidálni a gazdaságot, mert Bokros megtette. Tudom, a hited erősebb, mint a valóság, a számok pedig taszítanak.
A GDP pedig valami autóipari fejlesztés neked. Vagy nemibetegség.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.15. 01:55:35

@a nagy hohohorgász: a tanárok amúgy hogy jönnek a svédek NATO csatlakozásához? Hiába, Isten elbaszta a teremtést. Férgeket nem kellett volna...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.15. 01:57:52

@atomic power 1986DucaDuca: "
Ha szerinted "posztkomcsi" az, aki szociális piacgazdaságot akar"

Szerintem ilyet nem írtam. Ezt te írtad.
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2023.06.15. 02:00:25

@atomic power 1986DucaDuca: azt Sorállományú előfelvételis írta, te szellemi toprongy.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 06:54:45

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nana! A férgeket ne vonjuk bele egy ilyen megalázó összehasonlításba! A pecás maximum egy pár idegsejt és szinapszis. Azokból is egy vegetatív, kettő gátló.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 07:09:32

Bokros csomag:)))))))) az kellene nektek megint:)))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 07:10:39

Megint korán reggel rám gondolva recskazol te buzi kurt úrfi???:))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.15. 07:15:03

Egy csomag szart kuldj már kúrt urfi! Éhes vagyok :)))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 07:36:16

Az a baj veled szarevő szarva született hogy te bloggazdakent is csak a nickhamisitasig jutsz:)))))))))) te nímand:))))))) anyád nem szart neked agyat sem nem csak gerincet:)))))) nem csodálom hogy baszogatod:))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.15. 07:52:51

És az is a baj, hogy nem vagy hajlandó pofán szarni, és így mindig a púzónál meg a bircánál kell kuncsorognom, te nímand :)))))))))))))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 07:56:05

@a nagy hohohorgász: "" Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek...""
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 07:57:59

"Egyesek a harmadik világháború kitörésétől tartanak
Más tisztviselők szerint ez kérdéseket vetne fel azzal kapcsolatban, hogy mi lépne a folyamat helyébe, beleértve a biztosítékok megszerzését arra vonatkozóan, hogy a korrupcióval sújtott és háborúban álló Ukrajna nem válik tekintélyelvűvé.

Egyéb hangok pedig amellett érvelnek, hogy az ukrán tagság iránti erőteljesebb elkötelezettség csak belejátszik abba az orosz narratívába, miszerint a háború a NATO erőfeszítése Oroszország kormányának destabilizálására. Ez pedig még inkább ösztönözheti Vlagyimir Putyin orosz elnököt a háború folytatására vagy annak fokozására."
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 07:59:55

Anyád esett volna verembe mint teherbe:)))))))) na toljad nichamisito:))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 08:00:29

Apa! Kezdődik! Na most o1g szavazók! Ez jó vagy rossz hír nektek?

"Putyin áldását adta a Wagner-csoport „államosítására”
A katonai vezetők és Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezér közötti pusztító viszály után Vlagyimir Putyin a jelek szerint a legfelsőbb vezetők oldalára állt, és azt követelte, hogy az Ukrajnában harcoló orosz „önkéntes különítményeket” helyezzék a védelmi minisztérium közvetlen ellenőrzése alá – írja a The Guardian.

Ez a döntés súlyosan aláássa a tekintélyét Prigozsinnak, aki a Wagner-csoport Bahmut elfoglalásában játszott szerepe következtében Oroszországban kiemelkedő közszereplővé lépett elő.

Az újdonsült népszerűséget a zsoldosvezér Putyin tábornokainak szidalmazására és saját maga népszerűsítésére használja fel.

Az orosz elnök kedden orosz háborús tudósítók egy csoportja előtt tartott beszédet és azt mondta, üdvözli Szergej Sojgu védelmi miniszter kezdeményezését, mely a zsoldoscsoportokat arra kötelezné, hogy szerződést kössenek a minisztériummal – ezt a parancsot Prigozsin nem volt hajlandó követni."
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 08:02:14

@a nagy hohohorgász: Milyen gyakran nyomogatod a frissítést? Ez tölti ki az életed? :-))
Azt a nyomorúságosat?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 08:03:40

Vélemény? Halihó, narancstálibok!

"Új feladatot kapott az ukrán harci Vámpír
Az ukrán Vámpír harci drón, amely korábban oroszokat pusztított, most humanitárius segélyt szállít a megszállt területeken élő ukránoknak – közölte Mihajlo Fedorov digitális átalakulásért felelős miniszter a Telegramon.

Elmondása szerint az oroszok nem evakuálják a helyieket a kahovkai gát felrobbantása miatt elárasztott területekről, és nem engedik, hogy Ukrajna ezt megtegye. A technológia azonban az árvízben rekedt emberek segítségére siet."
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 08:05:06

@a nagy hohohorgász: Most rághatod a körmöd, mert majd beleőrülsz hogy válaszolj, de ha azonnal ezt tennéd, engem igazolnál. :-))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 08:09:24

Nem kell nyomni frissitest te seggfej:))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 08:11:23

Próbálj meg egy szint fölé jutni és akkor nem szopatlak:))))
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.15. 08:13:16

@Igazamvanvagyigazamvan?:

"azt Sorállományú előfelvételis írta, te szellemi toprongy."

Elnézésedet kérem, nem te írtad. Ez az, amikor kevés az idő a hozzászólásra, és eltévesztem. Azért nem kellene ilyen ingerülten reagálni, te is tévedhetsz!
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.15. 08:49:32

@a nagy hohohorgász: Te nem nyomsz frissítést? csak várod az értesítéseket? :-)) Vagy fizettél Brendelnek hogy írjon neked scriptet?
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.15. 10:00:37

@ulpius66:

2000 MILLIÁRD FORINT VESZTESÉGE LESZ AZ MNB-NEK 2023-BAN!

A TAVALYI 400 MILLIÁRD UTÁN!

MOST MI LESZ, 10-SZERESEN VISSZA KELL ADNIA MATOLCSINAK A JOBB IDŐKBEN KILOPOTT ALAPITVÁNYIT??

OSZT A FIÁNAK IS VISSZA KELL ADNIA AZ ÁLLAMNAK A PORSCHE GYŰJTEMÉNYÉT???
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.15. 10:19:09

@birkamenet: Ááááá... ők csak a nyereségből részesülnek, a veszteségből nem. Ez a cimborakapitalizmus.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 10:42:16

@birkamenet:

Hát, ha így van, akkor Matolcsy valamit nagyon elbaszott!

Mi köze mindehhez a magyar kormánynak, Orbánnak?

NEM FIGYELI AZ EGÉSZ EU-VEZETÉS ÁRGUS SZEMEKKEL AZ MNB FÜGGETLENSÉGÉT?
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 10:48:40

"Lecseréljük az EU-pénzeket kínai tőkére?"

A kormány az elmúlt időszakban egyre többször nyilvánult meg úgy, hogy az uniós források helyett a külföldi működőtőke beáramlásával érdemes biztosítani a magyar gazdaság tőkeigényét. A EU-támogatások és a külföldi működőtőke teljesen csereszabatosak, hiszen mindkettő külföldi devizában van és mindkettő vissza nem térítendő forrás - állítja."

HÁT AKKOR MAXIMUM A KÍNAIAK FOGNAK BELEUGATNI A MAGYAR POLITIKÁBA,
AZ EU MEG ELHÚZHAT MELEDEBB ÉGHAJLATRA!
(a kínai vezetés sokkal barátibb a magyarhoz, mint az EU vezetés......)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 10:56:24

@birkamenet:

JOBB HELYEKEN ILYENKOR AZ EGÉSZ NEMZETI BANK VEZETÉSE LEMOND!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 10:57:48

kedves ballibsi elvtársak!

Ha a kínaiak nagyobb támogatást adnak, mint az EU, akkor mért ne őket válasszuk?
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.15. 11:19:21

@ulpius66: Bezzeg hogy vertétek a melleteket, amikor a Gyurcsányék alatt beszerzett olcsó valutát magas áron váltotta át forintra az MNB és mutatott ki nagy nyereséget.
Aztán az szórta el ingatlanokra, festményekre, alapítványokra.
Ja, most azt vissza kellene rakni a közösbe, de már régen "elveszette" a közpénz jellegét.
Az elvesztette az ellopták finom megfogalmazása.
De te csak tapsolj nekik, mert a pontszerű agyaddal ezt nem fogod fel.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.15. 11:19:51

@ulpius66: Nem adnak támogatást a kínaiak, csak hitelt.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.15. 11:21:54

@ulpius66: "JOBB HELYEKEN ILYENKOR AZ EGÉSZ NEMZETI BANK VEZETÉSE LEMOND!"

Ne mondjanak le, tegyék vissza a lóvét! Hűűű... Matolcsy fiának esetleg el kell adnia a new yorki luxus lakását! Na még abból nem látunk semmit!
De te csak tapsolj annak hogy kilopják a szemed is, ahogy a gázárral is, te szerencsétlen, megvezetett hülye.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.15. 11:57:54

A vádirat szerint a büntetett előéletű helybéli férfi 2022 áprilisában egy kiskunhalasi sörözőben iszogatott ismerőseivel. A férfi a rendelt italokat egy-egy hamis 10 és 20 ezer forintos bankjeggyel fizette ki, amelyek hamisságáról már a megszerzésükkor is tudott.
A vádlott által átadott bankjegyeket egy korábbi választási kampány alatt egy párt (Magyar Kétfarkú Kutya Párt – a szerk.) készíttette
a hamis 20 ezer forintos bankjegy előoldalán Jean-Claude Juncker, míg a hamis 10 ezer forintos bankjegy előoldalán Soros György szerepelt.

ezek vagy
tok gyúrcsány kutyák
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 12:20:20

@ez a nevem senki: Nem. Ez mu
tat
ja milyen sö
tét szav
azókkal nyeritek a válasz
tást, hogy ezt valaki
1
álta
lán meg meri próbálni.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.15. 14:01:06

Az IDEA Intézet mérése szerint az ellenzéki oldalon önállóan indulva négy párt jutna be a parlamentbe:

a Demokratikus Koalíció (13 százalék),
a Mi Hazánk Mozgalom (6 százalék),
a Momentum Mozgalom (6 százalék),
valamint az MKKP (5 százalék).

hahaha
hohoho
hihihi
hehehe
höhöhö
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.15. 14:16:33

@ulpius66:

Na mi van te NER diszhülyéje, még az akkumulátorgyárba se vettek fel, kiszoritottak a román, kinai, mongol agysebészek?
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.15. 14:19:27

@ulpius66:

orKGBán jobbkeze csak orKGBán tudomásával tudta elkúrni.

De sebaj, jön a következő sarc, a köcetkező metakaritás lenyúlás, különven államcsőd!

ORBÁN EZT IS ELINTÉZTE A MAGYAROKNAK!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.15. 14:26:04

@ulpius66:

Zuhan is a forint mint az állat a kóklerbanda orKGBán legújabb 2000 milliárdos HŰTLEN KEZELÉSE miatt. Te meg júliusban megpuszilhatod az 1500 forintos kenyeret meg a 800 forintos benzint!
Válasz erre 

s 2023.06.15. 15:21:09

@ez a nevem senki: hitler is nyert. Egy ideig. Aztán meg már nem. Evett egy spagettit, aztán fejbe lőtte magát. De előtte mérget vett be. Biztosra ment. orbánnak is biztosra kellene menni. Eljött az ideje.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 16:11:10

@s: s ügynök miért akarja ügynök társa halálát:))))?????
Válasz erre 

s 2023.06.15. 16:13:34

@a nagy hohohorgász: Hülye -e vagy -e? -E? A kérdés költői. Nyilván az vagy.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 16:36:37

@ulpius66: Hahó! Zuhan a forint! Akkor most ezt is elintézte o1g?
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.15. 16:53:48

Az orosz védelmi minisztérium nyilvánosságra hozott egy felvételt, amelyen állítása szerint orosz katonák Zaporozsjei területen a NATO által szállított páncélosokat vizsgálják, amelyeket az ukrán erőktől zsákmányoltak.
A kedden közzétett videón látszólag egy izgatott orosz katona látható, amint több sérült felszerelés, köztük egy német gyártmányú Leopard 2 harckocsi és egy amerikai gyártmányú Bradley gyalogsági harcjármű körül járkál. Megjegyezte, hogy néhányuk motorja még működik.

“Ez a fegyver nem is olyan ijesztő, mint amilyennek látszik” – hallani, ahogy a férfi mondja.

minisztérium, amely megosztotta a felvételt a közösségi médiában, a nyugati járműveket “trófeáinknak” nevezte, és azzal érvelt, hogy az állapot, amelyben megtalálták őket, “a bevetés gyors ütemét és a harcképes eszközök elhagyását jelzi az ukrán fegyveres erők részéről”.
Miközben Kijev az Oroszország elleni ellentámadásra készült, a nyugati országok páncélozott járművek tucatjaival, köztük harckocsikkal látták el őket. Ukrán tisztviselők, köztük Olekszij Reznyikov védelmi miniszter, az adományozott “páncélosokat” úgy hirdette, mint amelyek megváltoztattják a konfliktus menetét.

A hadművelet végül a múlt héten indult el, és eddig nem hozott drámai változásokat a frontvonalon. Moszkva azt állítja, hogy meghiúsított minden ukrán kísérletet arra, hogy áttörje védelmi vonalait.
Válasz erre 

s 2023.06.15. 16:54:25

Énekeljük el együtt a kurva anyád szövegű dalt!

Kurva anyád, kúúúúúúúrva anyáááááááááááád,
kurva anyád, kurvaaaaaaa aaaaaanyááááád,
Kurva anyád, kúúúúúúúúúúúúrva aaaaanyáááááááád,
kurva anyááááád, kúúúúúúúrva aaaaanyááááád.

A zenéjét nem én szereztem. Csak a szöveg van tőlem.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.15. 16:59:08

Hírek: Heves harcok folynak : Az orosz hadsereg tartalékai leállították az ukrán fegyveres erők offenzíváját a Vremevszkij-párkányon, és ellentámadásba lendülnek

• Az RF Fegyveres Erők átcsoportosított tartalékai stabilizálták a frontvonalat és folytatják az ellentámadásokat, számos irányban visszaszorítva az ukrán fegyveres erőket.

☐ A 2 napja feltörő friss erők egy ellentámadással visszaszorították Ukrajna Fegyveres Erőit, kiegyenlítve az arcvonalat Harvesttól Novodonyeckig.

Urozhaynoye térségében nem szűnnek meg a harcok, ennek a területnek egy része több napja a szürke (vitatott) zónában van. A miénk az ellenséges támadásokat tükrözi.

4 napig tartanak a harcok Makarovkáért: a mieink az uralkodó magasságból tűzsebzést okoznak, megsemmisítve az ellenséges felszereléseket és állásokat az alföldön. Incl. Az ukrán fegyveres erők páncélozott járműveit égetik a Lancet kamikaze drónok és mások. Az ukrán fegyveres erők harcosai dél felé igyekeznek előrenyomulni, de sűrű tűz fogadja őket. Tehát a gyalogság a légiközlekedés és a tüzérség támogatásával egy nappal ezelőtt 4 harckocsival és 11 páncélozott járművel visszaverte az Ukrán Fegyveres Erők 2 motoros gyalogsági századának támadásait. A csatában 4 tank és 7 AFV megsemmisült.

• A párkány csúcsán lévő Rivnopolt mi tartjuk, visszaverjük a támadásokat, az ellenség páncélozott járművekben és I/s-ben szenvedett veszteséget.

Levadnoje továbbra is a szürke zónában van, az APU egységei a leszállóhelyeken telepedtek le
Prechistovka közelében az ellenség is igyekszik áttörni: az Ukrán Fegyveres Erök ezek mentén próbálnak eljutni a Prijutnoje felé, itt megsemmisült az APU harckocsija és páncélozott járműve.
Az APu 2 század taktikai csoportjának támadásait visszaverték: 5 harckocsit és 5 páncélozott járművet ütöttek ki az elmúlt nap folyamán.

Új erősítések közelednek a Vremevszkij- központhoz.

Általában elmondható, hogy az RF fegyveres erők megerősítésének bevezetése után sikerült stabilizálni a helyzetet a front ezen forró szektorában, az ellenség harmadik napja nem tudott előretörni.

■ Az ukrán fegyveres erők parancsnoksága is tartalékokat gyűjt az offenzíva újabb hullámaihoz
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 17:22:49

S ügynök, ha te nem vagy hülye akkor én büszke vagyok hogy hülye vagyok:)))))))
Válasz erre 

s 2023.06.15. 17:28:37

@a nagy hohohorgász: Megbaszhatod a ribanc, fogatlan, szifiliszes, buzi, kurva rohadt anyádat.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.15. 17:44:18

ezek a lib
ri miatt
bőgnek
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 17:48:05

Folytassa munkáját s ügynök, büszkék vagyunk magára:)))))))
Válasz erre 

s 2023.06.15. 17:49:40

@a nagy hohohorgász: Szopjad le orbánodat.
Válasz erre 

s 2023.06.15. 17:51:28

@ez a nevem senki: Te meg nem. Nem szoktál segget törölni nyomtatott papírral. Az az igatság, hogy semmivel nem szoktál. Anyád nyalja ki a szaros valagadat.
Válasz erre 

taga20 2023.06.15. 17:54:08

@ulpius66:

"Ha a kínaiak nagyobb támogatást adnak, mint az EU, akkor mért ne őket válasszuk? "

te fogyatékos vagy munkásőr?

hol a kurvaanyádba adnak a kínaiak pénz nekünk, te agyhalott fasz?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 18:05:25

S ügynök, este 9ig várjuk a jelentést! Üdvözlettel cia:)))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 18:19:23

Tagaszar, téged is aktivaltak????:))))) akkor az ukránok szarban vannak:)))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.15. 18:32:02

Ezeknek nagyon vastag bőr van pofájukon.

"Lázár János: Ha Márki-Zay Péter marad, a kormánytól semmi támogatásra nem számíthatnak
Kéfer Ádám
KÉFER ÁDÁM
KÖVETÉS

2023.06.15. 17:30
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester árt a közösségnek, ha továbbra is a politikában marad. Emiatt pedig szerinte a kormány semmiféle támogatására nem számíthat a város, amíg Márki-Zay Péter a polgármester.
A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő fideszes politikus csütörtökön a Rádió 7 Közös nevező című műsorában a korábbi ellenzéki miniszterelnök-jelölt helyi és országos politikai lépéseit „lassú halálnak” nevezve egzisztenciális okokra vezette vissza Márki-Zay Péter azon bejelentését, hogy újra indulni akar a polgármesteri posztért.

Lázár János úgy fogalmazott, bízott abban, hogy ha valaki akkorát bukik az ország első számú vezetői pozíciójáért folytatott küzdelemben, mint Márki-Zay Péter, akkor saját magától rájön arra, árt a közösségnek, ha továbbra is a politikában marad.

Azt gondoltam, talán marad benne annyi józan ész, hogy félreáll, hagyja boldogulni a városát és eltűnik a politika és a közélet színpadáról, merthogy a választók ezt a parancsot adták neki 2022-ben

– fogalmazott a miniszter.

Hozzátette, a kormány tagjaként azt kell mondania, ha a hódmezővásárhelyiek megválasztják Márki-Zay Pétert polgármesternek, ami persze szívük joga, és van persze lehetőségük erre, akkor

A KORMÁNYTÓL SEMMIFÉLE TÁMOGATÁSRA ÉS EGYÜTTMŰKÖDÉSRE NEM SZÁMÍTHATNAK."
Válasz erre 

taga20 2023.06.15. 18:33:03

@a nagy hohohorgász:

mi a kurvaanyád van fityeszork?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 18:47:48

Megjöttél a fő nickeden s ügynök:))))))) hozzám se mersz szólni????:)))))) nem igaz bloghoz vezet ha csak saját magaddal beszelgetsz:))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 18:49:05

@taga20: te sem érted????:))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.15. 18:55:15

@a nagy hohohorgász: Csak a szádban olvad, nem a kezedben. Mondtam már. :-)) Hiába udvarolsz! Fogazol és azt nem szeretem. Na! Erre a hétre csak ennyi figyelmet kapsz, oszd be jól!
Válasz erre 

taga20 2023.06.15. 18:57:10

@a nagy hohohorgász:

tényleg nem értem pecás azt, hogy te mi a faszt pofázol nap mint nap itt!

fityeszork, rólad mindig ez a nertársad ugrik be. ugyan az a retardált gyökér, mint te, és a többi 2,5misi agyhalott!:)))

uploads.disquscdn.com/images/21ed28a096d63a37ffd9766a76bd1ec717c90f099ccda0f07f508891e0eba357.gif
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 19:02:25

@127.0.0.1: "Hahó! Zuhan a forint! Akkor most ezt is elintézte o1g?"

Húúúúúúúúúúú..... akkorát zuhant a forint, hogy csak úgy koppan!

Ja!

AZ EURÓVAL SZEMBEN 371,5-ról "ZUHANT" 373,0-RA AZAZ 1,5 FORINTOT, O,5%-OT

A DOLLÁRRAL SZEMBEN MEG ERŐSÖDÖTT 1,6 FORINTOT, 0,5%-OT

AZAZ A FORINT UGYANOTT VAN, MINT TEGNAP VOLT,
CSAK AZ EURÓ ERŐSÖDÖTT A DOLLÁRRAL SZEMBEN, AMIT LEKÖVETETT A FORINT!

EGYÉB KÉRDÉS?
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.15. 19:02:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: nem gyenge fenyegetőzés.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:04:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: miért a te kamu nickednek válaszolsz????:))))) nekem nem mersz írni???:)))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 19:05:34

"Algéria elnöke: Hiába a nyugati nyomás, mi mindig is Oroszországot fogjuk támogatni"
KÜLFÖLD
2023. június 15. – 18:07

Vlagyimir Putyin találkozott Abdelmadjid Tebboune algériai elnökkel, aki egy háromnapos látogatáson van Oroszországban, írja a Guardian.

A két vezető szerint a találkozó csak tovább építette az országok közötti stratégia partnerséget, amiről egy közös nyilatkozatot is írtak. Az orosz államfő szerint Algéria kulcsfontosságú partnere az arab világban és Afrikában, Tebboune elnök pedig azt mondta, hogy „a nyomás, amit a nyugati országok gyakorolnak Algériára, nem befolyásolja a két ország közti kapcsolatot”, Algéria mindig is támogatni fogja Oroszországot."

ÚGY LÁTSZIK AFRIKÁBAN ÉRTELMESEBB EMBEREK VEZETIK AZ ORSZÁGOKAT,
MINT NYUGAT-EURÓPÁBAN......
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.15. 19:13:09

@ulpius66: nálad meg az efftársaidnál kb. mindenki értelmesebb.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:23:54

@taga20: neked mindenről a ner ugrik be:))))))) kezeltesd magad:))))))
Válasz erre 

s 2023.06.15. 19:35:36

@a nagy hohohorgász: Jelentem: leharaptad orbán faszát, és bedugtad putyin végbelébe. De neki ott nem volt jó, (kivégzésedről később intézkednek) lemosta polóniumos teával, megtörölte novicsokos alsógatyával, és a szájába vette. Ezért nemzetközi sajtótájékoztató mostanában nem várható - amúgy sem lett volna egyébként - de ez a kifogás putyin részéről kifejezetten kapóra jött. Tele van a pofám egy EU -s miniszterelnök faszával, aki ráadásul még NATO tag is, mégis mit képzelnek, hogy fogok így bármit is mondani.

Most más nincs, ha bármi adódik jelentkezem.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:35:55

Na mi van szarva született????:)))) nem mersz nekem írni, csak a kamu nickednek?????:)))))))
Válasz erre 

s 2023.06.15. 19:38:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Vannak ott fideszes szavazók is. lézerjohnny velük is kibaszik éppen. Ehhez persze túl hülye a dohányboltos faszszopó.
Válasz erre 

taga20 2023.06.15. 19:39:40

@a nagy hohohorgász:

"neked mindenről a ner ugrik be"

csodálod fityeszork?

vodafon, libri, autópálya, bankrendszer, egyetemek, a kurvaanyátok!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:41:37

S ügynök folytassa, minden hozzaszolasaval bizonyitja hogy elég buta és elég gerinctelen ahhoz hogy hozzánk tartozzon, üdvözlettel a CIA ! még egy hozzaszolast ír és ígérjük megkapja a koncsita vurst díjat is, a napi 1 dollár mellett:)))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:42:30

@taga20: tetszettek volna választást nyerni:)))))))
Válasz erre 

s 2023.06.15. 19:43:38

@a nagy hohohorgász: Mi a kurva anyádról hangolsz itt, te értelmi fogyatékos barom?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:45:07

Ezek a hülye ellenzéki berkommentelok napi 1 dollárért árulják a hazát:))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:45:57

Mit nem ért s ügynök????:)))))
Válasz erre 

taga20 2023.06.15. 19:46:07

@a nagy hohohorgász:

pecás, neked tényleg teccik ez ami itt megy?
Válasz erre 

s 2023.06.15. 19:47:07

@a nagy hohohorgász: Megbasztad anyádat. Előtte bekented vazelinnel, és levizelted.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:51:40

"Teccik"???????:))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 19:53:35

S ügynök, tisztelettel kérjük ne lépje túl a hatáskörét! Maga csak egy csicska ! Üdvözlettel a CIA:)))))
Válasz erre 

taga20 2023.06.15. 19:57:58

@a nagy hohohorgász:

bazdmeg anyádat retek!

ez, hogy teccik moslék?

444hsz.com/kommentek/lazar_ha_a_hodmezovasarhelyiek_ujravalasztjak_marki_zayt_a_kormanytol_semmifele_tamogatasra_es_egyut
Válasz erre 

s 2023.06.15. 20:04:55

@taga20: lézerjohnny bérletet váltott az akasztófára. Remélem többször is felhasználják, egy azért kevés lenne.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 20:06:10

Tagaszar ügynök, vegyen vissza a tempóból. Hűségesen szolgálja maga a ciat már évtizedek óta, de ez a hangnem nem tűrhető. Az apját szidja, ahogy az a szerződésunkben meg van írva. Tudja mekkora kárt tudnak okozni a feministák???? :))))) Utolsó figyelmeztetés, üdvözlettel:CIA:))))))))
Válasz erre 

s 2023.06.15. 20:06:32

@a nagy hohohorgász: Csak a száraz tények. Illetve nem. Csöpög a hugyodtól, a vazelintől, meg a semmire sem jó, punnyadt gecidtől.
Válasz erre 

taga20 2023.06.15. 20:12:09

@s:
az ember nem tud választani, hogy melyik fityesz politikust húzná fel az első fára.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 20:12:42

S ügynök, a héten nem kap fizetést! Mert egy bőgatyás igaz magyar szarrá alázta ! Feküdjön le, hétfőtől atvezenyeljuk a 444re! Üdvözlettel a CIA
Válasz erre 

s 2023.06.15. 20:15:26

@taga20: Hogyhogy melyiket? Mindet egyszerre. Egy elég nagy I szelvénybe lukakat kell fúrni, láncot átfűzni rajta, csörlős IFA -val megemelni. Menne ez, csak akarni kell.
Válasz erre 

s 2023.06.15. 20:15:58

@a nagy hohohorgász: Megint megbasztad anyádat.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 20:16:19

Tagaszar ügynök magát az ukrán frontra vezenyeljuk! Zelenszkij ügynök szereti a fasszopokat! Mostantól az ertekallo hrivnyaban kapja a zsoldjat. Üdvözlettel a CIA
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 20:17:58

S ügynök utoljára szolitom fel hogy ne rontsa a pozicionkat Magyarországon. Irány a 444, üdvözlettel a CIA
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.15. 20:47:27

horgász egyre hülyébb.
Pedig azt hittem ez már nem lehetséges.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.15. 20:48:10

Mondjuk ez csak terelni meg hazudozni van itt.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 20:50:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ha a CIA hez akar csatlakozni, töltse ki jelentkezési lapunkat! Üdvözlettel a CIA
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.15. 20:52:13

@taga20:
@s:
Idézet egy régi kommentből:"ha ez így lenne viki, akkor azt te külföldről mondanád, az elvtársaidnak meg az Andrássyn az északi szél fütyülne a talpuk alatt."
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.15. 20:52:58

taguccit új
ra be
vetették
nagy lehet a baj odalent
hehehe
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 20:56:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: látom kitoltotte a jelentkezési lapunkat. A tagaszar és s ügynök garanciát vállalt magáért. Ezért holnap kérjük jelentkezzen Szabó Tímea ugynoknel, várható beosztása: kordonbonto hazaarulo:))))))) üdvözlettel a CIA:))))))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 20:58:38

KIK ORBÁN VIKTOR SZAVAZÓI?

SZÓL A CÍMBEN A KÉRDÉS........HÁT VALÓSZÍNŰLEG ŐK!!!!!!

"Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2022-ben Magyarországon a lakosság 18,4 százalékát érintette a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázata, ez jelentős csökkenést jelent a 2015-ben mért 30,6 százalékhoz képest."

"Az Európai Unió lakosságának csaknem 22 százaléka volt kitéve a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatának. Az érintettek aránya a legmagasabb Romániában (34,4 százalék), Bulgáriában (32,2 százalék), Görögországban (26,3 százalék) és Spanyolországban (26 százalék)

Kitért arra, hogy míg 2015-ben a magyar lakosság 24,1 százaléka élt súlyos anyagi és szociális nélkülözésben, addig 2022-re ez 9,1 százalékra csökkent."

IGEN, EZT IS MEGCSINÁLTA!

KÖSZÖNJÜK ORBÁN VIKTOR!!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 21:00:07

Kedves ballibsi elvtársak!

Mint többször írtam volt, ha valami nem teccik, akkor ne engem baszogassatok,
hanem hívjátok fel az EUROSTAT-ot, és nekik mondjátok el, hogy mekkora barmok!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 21:02:41

@ulpius66: ulpinus a stílus az ember:)))))))) "teccik" érteni?????:)))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 21:05:49

"A MOL tavaly rekordnyereséget ért el. A 4,77 milliárd dolláros tisztított, CCS-alapú Ebitda minden idők legmagasabb vállalati profitja a cégnél."

CSAK JELZEM, HOGY A MOL LEGNAGYOBB TULAJDONOSA A MAGYAR ÁLLAM!
(szerencsére Orbán Viktor ezt is visszavásárolta a Szurgutnyeftyegáz-tól,
a MOL-t "természetesen" a gyurcsányi játszotta át az oroszoknak szarért-húgyért.....)

KÖSZÖNJÜK ORBÁN VIKTOR, HOGY VISSZAVÁSÁROLTAD A MOL-T AZ OROSZOKTÓL!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 21:11:22

"Párizs csatát veszített a patkányokkal szemben: durvábban szaporodnak, mint valaha"

A véget nem érő tüntetések és a kukások három hetes sztrájkja miatt 10 ezer tonnás szemétcunami gyűlt össze a francia fővárosban.

Patkányvédő aktivisták
Párizs patkányai minden eddiginél jobban láthatóak, most már szinte mindenhol ott vannak: a Szajna mentén, a festői Tuileriák ösvényein és az elegáns külvárosi házak kertjében.

Meglepő, ám a párizsi patkányok elleni hatékony fellépést egy sor állatvédő szervezet kritizálja, köztük talán a leghangosabban a PAZ (Paris Animals Zoopolis), amelynek aktivistái szerint a város patkányoktól való megszabadítása csapdákkal és patkányméreggel teljesen embertelen.

A szemétsztrájk során a PAZ egyik tagja, egyben városi tanácsos, Douchka Marcovitch azzal érvelt, hogy a patkányok naponta több tonna hulladékot esznek meg:

Hasznos eszközök Párizs tisztán tartásában.
Ezért ő a kiirtás helyett, a patkányokkal történő humánus együttélésben hisz, és úgy döntött, hogy együttélési bizottságot alakít – számolt be róla a CNN."

HAJRÁ!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.15. 21:11:55

Mondjuk Budapesten is sok a patkány!

TÖBB, MINT VIDÉKEN!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.15. 21:24:20

Bircaman ügynök, figyelmeztetésben részesítem ugynoktarsai cserbenhagyasaert! Üdvözlettel a CIA:))))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 23:54:22

@ulpius66: Na! Te meg @a nagy hohohorgász: ti vagytok a blog patkányai, felzabáltok minden szar, szemét, fideszes hazugságot.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 23:55:17

@ulpius66: " MOL-t "természetesen" a gyurcsányi játszotta át az oroszoknak szarért-húgyért"

Hazudsz, az OMV adta el a részét az oroszoknak.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.15. 23:56:05

@a nagy hohohorgász: De te nem vagy ember, olyan is a stílusod.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.16. 00:13:20

Ezek az állatok mészárszékre küldik az orosz férfiakat.

"Óriási blama: 100 orosz katona halhatott meg egyetlen csapásban
Körülbelül 100 katona halhatott meg, és további 100 megsebesülhetett egy ukrán csapásban, amely pár napja történt. Az eset miatt az orosz hadibloggerek is felháborodtak – írja a The Guardian.

Az akció még szerda reggel történhetett a kelet-ukrajnai Kreminna térségében. A csapást a feltételezések szerint egy HIMARS rakéta-sorozatvetővel hajthatták végre, és egy videó is készült nem sokkal utána.

Úgy tudni, hogy egy orosz alakulat katonái azért gyűltek össze a helyszínen, mert a hadosztály parancsnoka, Szuhrab Ahmedov egy lelkesítő beszédet akart tartani. A parancsnokra a katonák közel két órát várhattak, de nem érkezett meg, és akkor csaptak le rájuk az ukránok.

Az orosz Rybar Telegram-csatorna szerint a katonákat támadó műveletre küldték volna a beszéd után. A csatorna a történteket kommentálva azt is hozzáfűzte: a csapásban sokkal többen haltak meg „egy hadosztályparancsnok hülyesége” miatt, mint az utóbbi napokban a Donyecki területen folytatott harcokban. Egy orosz hadiblogger pedig azt írta, hogy az ilyen parancsnokokat az alakulat előtt kellene főbe lőni.

Ahmedovot ráadásul már korábban is kritizálták a hadibloggerek amiatt, hogy tavaly év végén rengeteg orosz katonát küldött a halálba egy rosszul sikerült offenzívában."
Válasz erre 

s 2023.06.16. 02:19:14

@a nagy hohohorgász: Kurva az anyád.
Válasz erre 

s 2023.06.16. 02:20:45

@a nagy hohohorgász: Edd ki a szart orbánod seggéből. Ha egyáltalán hagytak neked a többiek valamit.
Válasz erre 

s 2023.06.16. 02:29:44

Remélem a mai napot nem éli túl sem a pintérsanyóca, sem a hülyeorbán. Baszódjon rájuk a parlament kotonszerű kupolája, de úgy, hogy a Duna is kitér a medréből. Rohadjon el a recskabajnok, tetűbaszó kurva ribanc kormányzat úgy hogy az értelmi fogyatékos, szifiliszes folyós picsájú kurva rohadt anyja sem ismer rá. Dögöljetek meg mindahányan a rák egy fájdalmas és gyógyíthatatlan változatában. Vagy legyen meg a karóba húzásotok az éljenző tömeg előtt. Halál rátok.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 05:51:31

S ügynök, a színvonal tökéletes csak a hely rossz!:)))))) irány a 444:))))) üdvözlettel a CIA
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.06.16. 07:13:17

Végre új poszt! Visszatértem fingni
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.06.16. 07:24:12

@a nagy hohohorgász: pecás, a szarszag tökéletes, csak a segg rossz! :)))))) irány a fing.hu:)))))) üdvözlettel a FING
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 07:46:47

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: Örömmel értesítjük hogy a vegyi osztályon is van felvétel:))))) üdvözlettel a CIA
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2023.06.16. 08:21:21

@Ééén vagyokh azz, a Púúúzó!: Engem szarszag mintának vettek fel.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 08:33:54

skhiizoo
Válasz erre 

а nagy hohohorgász 2023.06.16. 08:45:09

@ez a nevem senki:
n
em
tucc
val
ami
értl
eset b
epöt
yögni?
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.16. 10:12:11

@a nagy hohohorgász:

Na mi van te alkesz lenyin, há nem lesz neked bajod abból, hogy orKGBánt a sziáéba akarod beszervezni a KGB-ből?

Emiatt zuhantak már ki fogmosás közben a 23-ik emeletről Moszkvában!
Ja, persze neked már nincs is fogad, te vén szaros seggcsimbók.
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.06.16. 10:13:41

@а nagy hohohorgász: de ahhoz is gyenge vagy! Méghogy szarmint :)
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.16. 10:15:10

@ulpius66:

Azért mekkora égő mán neked seggcsimbóknak, hogy orKGBán gazdatestednek a Zusa nem adja el Himarst, mert tudják, hogy a KGB kém orbán azonnal küldené a technikai titkokat Moszkvábak. Meg még az egész szállitmányt is.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 11:19:18

"Visszavonulót fújt az infláció: feltűnően csökkent az élelmiszerek ára"

index.hu/gazdasag/2023/06/16/inflacio-kereskedelem-bolt-makronom-intezet-kutatas/

"AZ ALAPVETŐ ÉLELMISZEREK ÁRAI JELLEMZŐEN 5-13 SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTEK AZ ELMÚLT NEGYEDÉVBEN, A PARADICSOM ÁRA PEDIG CSAKNEM FELÉRE, 47 SZÁZALÉKKAL ESETT VISSZA
– állapították meg a kutatásban. Márciushoz viszonyítva komoly árcsökkenést mértek. A láncok mintegy 5-8, esetenként 11-12 százalékos árkorrekciót hajtottak végre a kenyérfélék, a sajt, a tej, a vaj, a tejföl – és egyébként más tejtermékek – esetében."

KÖSZÖNJÜK ORBÁN VIKTOR!!!!!!

IGEN, EZT IS ELINTÉZTE!!!!!!!
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.06.16. 11:45:07

@ulpius66: te nem szólt még neked senki, hogy nyáron érik a paradicsom és olcsóbb, mint az üvegházi? Te fogyatékos.

Vagy Vitkorod intézte el azt is, hogy május után június jön?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.16. 11:58:37

@ulpius66: Nahát! Neked biztos újdonság, hogy érik a paradicsom a földeken. Sosem engednek ki a veremből ahol a rabszolga kommentelőket tartja a fidesz?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 12:04:01

Melegszik az átlag hőmérséklet mert egy több a buzi.:))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.16. 12:04:17

Megint egy értelmetlen halál, egy kiváló katonatiszt, akit valószínűleg az ellenfelei is tiszteltek.

"Ukrán rakétatámadás végzett egy magas rangú orosz tábornokkal

Szinte biztosan meghalt egy parancsnoki állás elleni rakétatámadásban Szergej Gorjacsov orosz tábornok – jelentette a brit védelmi minisztérium.
Ezt támasztja alá Jurij Kotyonok neves oroszbarát haditudósító Telegram-bejegyzése is, aki azt írta, hogy Szergej Gorjacsov vezérőrnagy, az orosz 35. hadsereg vezérkari főnöke hétfőn meghalt a zaporizzsjai fronton, ahol az ukrán erők az elmúlt napokban területeket foglaltak vissza."
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.16. 12:05:19

@a nagy hohohorgász: Ha a buziság melegítené a környezetet, te szupernóvaként ragyognál.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 12:17:12

@127.0.0.1: Ja ez regi sztori csak ujra betettek az ukran ujsagokba..

Hirek Az ellenség(APU) páncélozott járműveken támadást indított a Zaporizzsja fronton a csata folytatódik.

■ A Zvporozhsky régió Vasziljevszkij körzetében az ellenség ismét aktív támadó hadműveletekre váltott. Az Ukrán Fegyveres Erők páncélos csoportja

legfeljebb 15 páncélozott járművel és rohamgyalogsággal támad a Lobkovoe - Pjatihatka vonal mentén.

■ A támadás NATO páncélozott járműveket, páncélozott szállítójárműveket/M113 típusú gyalogsági harcjárműveket, harckocsikat és Hummereket tartalmaz.

"A tüzérség mindkét oldalon aktív. ☐ Már a másfél héttel ezelőtti offenzíva első hulláma során az ukrán fegyveres erők behatoltak Lobkovébe, amely egy alföldi szürke zónában található, és azóta csapataink tűzirányítása alatt áll. Tüzérségünk aktívan üti a területet a magasból

Az ellenség folytatja a támadást dél- donyecki és donyecki irányban - Védelmi Minisztérium.

■ A nap folyamán az ukrán fegyveres erők továbbra is jelentős veszteségeket szenvedtek a dél-donyecki és donyecki irányú offenzív műveletek sikertelen kísérletei során.

☐ A Vremevszkij-párkányon a legaktívabb csaták Rivnopol és Urozhaynoye közelében zajlottak, az Ukrán Fegyveres Erők 5 támadását visszaverték a Vosztok csapatcsoport harcosainak bátor fellépései,

légicsapások és tüzérség.

Több mint 200 fegyveres, 5 harckocsi, 7 gyalogsági harcjármű, 5 harci páncélozott jármű, 4 jármű és 2 aknavető üteg semmisült meg.

Donyec irányban 5 támadást is visszavertek, a település területein. Pervomaiskoye, Petrovskoye és Staromikhaylovka.

Legfeljebb 215 fegyveres, 3 harci páncélozott

jármű, 5 jármű és 2 D-20 tarack pusztult el.

N. o. Novgorodszkoje (New York), a 109. Terodefense Brigád lőszerraktárát megsemmisítették.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 12:20:27

A RIA jelentése szerint május 29-én megsebesült Kijlo Budanov, az ukrán hírszerzés főigazgatóságának vezetője.

Az állami média állítása szerint ez az irodaházát ért csapás során történt, egy rakéta "csapódott be" a Budanov irodája melletti irodába.

A RIA szerint Budanovot a sebesülése után helikopterrel a lengyelországi Rzeszowban lévő katonai bázisra szállították, onnan Berlinbe szállították kezelésre, és súlyos állapotban van.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 12:24:23

@127.0.0.1:

VÉGRE EGY IGAZÁN JÓ HÍR!!!!!!

"Karácsony Gergely bejelentette: idén is kitűzik a szivárványos zászlót a Városházára!"

"A 150 éves Budapest köszönti a 28. Pride Közösségi Fesztivált. Budapest elfogadó és szabad város, Budapest büszke minden egyes polgárára, aki kiáll a saját és mások szabadságáért.
Mert senki nem korlátozhatja a másik szabadságát anélkül, hogy azzal a magáét ne csorbítaná."
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 12:25:50

Amit irsz abból látszik, hogy fogalmad sincs az egészről Ahmedov a csecsen erők egyik parancsnoka többször terjesztették már róla, hogy elintézték, de ahogyan most is, megint nem volt más, mint a szokásos ukrán hazugság. Harcolt Mariopulnál és Severodonecknél, mivel mindig ukrán vereség lett a vége így nem igazán szeretik ahogy az ukrán sem élén a brit "tudosokkal" ezért gyakorta terjesztik halálhírét.....

Viszont a másik része annak amit irsz állítólag Kremmina mellett történt, hogy mikor nemtudni, hogy igaz-e azt sem tudni, nem lepne meg, ha ez is ukrán propaganda lenne Valamivel el kellene feledtetni az ellentámadás iszonyatos veszteségeit és kudarcát. Mert gyakorlatilag sz@rrá verték zelenszkyj bohóc csapatait, a komplett nyugati felszereléssel együtt.
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.06.16. 12:32:37

@ulpius66: na igen, most örülhetsz, te buzi :)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 12:58:00

@127.0.0.1: @birkаmеnet:
"Nahát! Neked biztos újdonság, hogy érik a paradicsom a földeken"

".... te nem szólt még neked senki, hogy nyáron érik a paradicsom és olcsóbb, mint az üvegházi?"

LEHET, HOGY NEKTEK ÚJAT MONDOK, DE MÁJUSBAN UGYANAZT AZ ÜVEGHÁZI PARADICSOMOT VETTÜK, MINT MÁRCIUSBAN!

A FÖLDEKEN MAJD, - JOBB ESETBEN - JÚNIUSBAN FOG ÉRNI A PARADICSOM.....
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 13:00:35

@ulpius66: ne alázd a bel
város szél
i értelmi
eségiket nemtudhatnak azok minde
nt
Válasz erre 

s 2023.06.16. 13:04:15

Kurva az anyátok.
Válasz erre 

s 2023.06.16. 13:05:15

Lóhátról basztátok szájba, úgy, hogy még a szeméből is a geci fröcskölt kifelé.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 13:07:34

Lázár János is rábólintott, épülhet az új híd a Dunán
Orbán Viktor miniszterelnök februári évértékelőjén is utalt arra, hogy valóban meg akarják építeni a hidat. Azt mondta, hogy a keleti országrészt fel akarják zárkóztatni, egyesíteni akarják „Hunniát és Pannóniát”, és e cél érdekében hamarosan a mohácsi híd építését is megkezdik.

hunnia nevében is kösz
önjük Viktor!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 13:28:47

@ez a nevem senki:

Én nem alázom szét őket..... de annyit még a panel-proli legbunkóbbja is tud:
a paradicsom a földeken júliustól érik..... a májusi paradicsom az üvegházi....
Válasz erre 

birkаmеnet 2023.06.16. 14:05:10

@ulpius66: @ez a nevem senki: buzikáim, az a helyzet, hogy az országhatáronel túl is vam még világ, és mondjuk Spanyolországban jóval melegebb van ;) de azért nice try :D
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 14:54:01

gutemalibuba megmég meleg
eb van r-go Robi!
Viktor! meg int vyktory
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 15:04:42

ól láthatóan politikai szerepre készíti fel a dollárbaloldal és persze a Soros-birodalom Nagy Ervint, baloldali politikai aktivista sorozatszínészt. Mindez abból a propagandainterjúból is világosan kiderült, amit a volt indexesek Telex nevű blogjának adott. A megszokott trágárkodás és semmitmondás mellett azért Nagy Ervin több furcsa dolgot is mondott. Így például, hogy ő már az apja mellett ült egy Mustangban, amikor Rákay Philip még gyerek volt, miközben a Kádár-rendszerben ilyen autója még a legfelsőbb pártvezetőknek is meglehetősen ritkán volt. Nagy édesapja egyébként egy átlagos NB 1-es futballista volt, így még érthetetlenebb, hogyan tett szert egy ilyen autóra. Feltéve, ha Nagy Ervin nem hazudik. A beszélgetésben a sorozatszínész egyébként úgy beszélt magáról, mint aki nem a hatalomnak, hanem a népnek akar megfelelni. Ez utóbbi akár egy középszerű politikus PR-szövegének is betudható. Nyilvánvaló: miután Biden embere, az amerikai nagykövet, Pressman meghívta a botrányos széderestére (az antiszemita Jobbik-elnökkel együtt), a sorozatszínész kiképzése megkezdődött.
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 15:38:24

@ez a nevem senki:

valaki, egy senki vagy.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 16:07:43

Zaporozsje irányában az AFU offenzívát folytatott Rabotino felé. Ez az útvonal a stratégiailag fontos Tokmak felé vezet. Kisebb előrenyomulás történt. Az AFU-nak Dorozsnjanka közelében is sikerült új állásokat elfoglalnia. Ez az út a stratégiailag fontos Polohij felé vezet. Az orosz tüzérség ukrán egységeket lőtt Guljapol és Krasne környékén. Az AFU ütötte az orosz fegyveres erők állásait Pjatihatszkiban. (1. ábra)

Az Ugledar szektorban Sztaromajorszke és Urozsajnoje közelében folytatódtak az ellentámadások. A felek a kezdeményezésért harcoltak. Az ukrán csapatok Pavlovka közelében rohamakciókat hajtottak végre. Levadnoje, Zelenoje Polje, Novopol, Novodarovka, Volnoje Polje, Makarovka, Neskucsne, Vremevka, Bolsaja Novoselka, Novy Komar, Zolotoj Nova, Precsisztovka, Ugledar és Vodjane (nem tévesztendő össze a Donyecktől északnyugatra fekvő azonos nevű településsel) AFU-állások kerültek ágyúzás alá. (2. ábra)

A donyecki fronton az orosz fegyveres erők tüzérséggel támogatva folytatták a rohamakciókat Marinkánál, és ezúttal sikerült előrenyomulniuk. Hasonló akciók Avdejevka délnyugati megközelítéseinél sikertelenek voltak. Az ukrán fegyveres erők Nevelszkoje közelében támadtak és több állást elfoglaltak. Az orosz tüzérségi tevékenység gyorsan fokozódott. Támadás alá kerültek az ukrán egységek Novomikhailovkában, Georgejevkában, Kurakhove, Ostrom, Krasznogorovka, Nevelszkoje, Pervomaiskoje, Karlovka, Netailovka, Szevernoje (Avdejevkától nyugatra fekvő település),

Jasznobrodivka Ulman Szemenovka Berdics Georgejevkában, Kurakhove, Ostrom, Krasznogorovka, Nevelszkoje, Pervomaiskoje, Karlovka, Netailovka, Szevernoje (Avdejevkától nyugatra fekvő település), Jasznobrodivka, Uman, Szemenovka, Berdics, Berdics, Novokalinove, Alekszandropil, Szuhaja Balka, New York, Toreck és Druszba településeken. Az ukrán hadsereg viszont az Orosz Fegyveres Erők állásait lőtte Sztaromijkajlovkában, Vodjanében,

Novobahmutovkában (az Avdejevkától északra fekvő, orosz ellenőrzés alatt álló település) és Troicskban. (3. ábra)

Bahmut irányában az orosz fegyveres erők

ellentámadást intéztek Jagodne és Berkhovka

közelében. Támadó akciókat hajtottak végre Veszeljojé

közelében is. Tűz alá vették az AFU állásait Bila Gora,

Ivanovskoje, Bogdanovka, Gregoeovka, Orehovo-

Vasiljovka, Vasyukovka, Rozdolovka, Szpornij és

Verhnekamenskoje településeken. (4. ábra)
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 16:27:11

„Zelenszkij nem zsidó, hanem a zsidó nép szégyene. Ez nem vicc. Neonácikat állítottak ma a pódiumra, hősként ünnepelték őket. Kötelesek vagyunk harcolni ellene. Oroszország a leginkább érintett ország a nácizmus elleni harcban. Ezt soha nem fogjuk elfelejteni” – jelentette ki az elnök.

Ukrajna „nácimentesítése” az egyik legfontosabb feladat – hangsúlyozta.
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 16:31:22

@ez a nevem senki:

tényleg egy senki vagy.
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 16:35:06

@Bandibacsi34:

bandibá, remélem úgy végzed, mint prigozsinevtárs.

asztán putyinevtárs!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 16:37:47

Totális kudarc: a multikulturalizmus és az illegális bevándorlás tönkretette Svédországot

"A multikulturalizmus a bűnözés növekedéséhez, a megosztottsághoz és a szolidaritás gyengüléséhez vezetett Svédországban" – írja Jimmie Akesson, a Svéd Demokraták, a második parlamenti erő vezetője. A bevándolók nem tudnak és legtöbbjüknek nincs meg a kognitív képessége arra, hogy beilleszkedjenek és integrálódjanak a társadalomba. Totális káosz uralkodik, elszabadult a bűnözéshullám Svédorszgában.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.16. 16:47:26

@ez a nevem senki: Szóval az amcsi nagykövet meghív valakit egy estére, máris be vagytok szarva tőle és megkezditek a lejáratását. :-))
Nagyon retteghettek.
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 16:53:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

senki és a csuti hazaszaladnak, indiába:)))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.16. 16:56:57

@ulpius66: "annyit még a panel-proli legbunkóbbja is tud:
a paradicsom a földeken júliustól érik"

De aki nem panelproli mint te, az azt is tudja hogy a korai fajtákat március végén vetik és 80 nap az érési idejük, vagyis június közepére már tele lesznek vele a boltok.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.16. 16:57:40

@taga20: Akkor Indiának annyi.
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 17:05:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

nekünk is.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 17:08:28

vannak, akik tényleg képesek ezeket a mantrákat ismételgetni éjjel-nappal. Mert ezt tolja nekik a DK és a Momentum, ezeket olvasták a Telexen, 444-en, HVG-n, stb. Egyik nap ezt, másik nap azt – hiszen ezek a politikusok és propagandalapok is állandóan ellentmondásba keverednek önmagukkal. De őket nem zavarja, mert ezért kapják a pénzt a külföldi gazdáktól. És láthatóan a követőik, olvasóik egy részét sem zavarja.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.16. 17:21:33

vannak, akik tényleg képesek ezeket a mantrákat ismételgetni éjjel-nappal. Mert ezt tolja nekik a Fidesz, ezeket olvasták a a Pesti Srácokon, az Origón, stb. Egyik nap ezt, másik nap azt – hiszen ezek a politikusok és propagandalapok is állandóan ellentmondásba keverednek önmagukkal. De őket nem zavarja, mert ezért kapják a pénzt az állami gazdáktól. És láthatóan a követőik, olvasóik egy részét sem zavarja.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 17:37:05

Mai szaromat melyik ügynök nickeden kéred kurt úrfi????:)))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 17:45:57

hahaha
ezzel a si
lány term
eléssel nem kap
tok alamizsnát gyuribától
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 17:46:42

Na gyorsan írj a hamisitott nickeden rakurt ügynök:)))))))))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 18:06:20

Oroszország jelentősen fellendítette a kereskedelmet azokkal a nemzetekkel, amelyek nem engednek a külföldi nyomásnak, és ezzel ismét bebizonyította, hogy a világ felhagyott a régi neokolonialista rendszerrel – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken. Az emberiség most egy új, többpólusú berendezkedés felé halad – tette hozzá.
Miután Oroszországot nyugati gazdasági nyomásnak tették ki, nem az önelszigetelődést választotta, hanem fellendítette az együttműködést a világgazdaság néhány kulcsfontosságú mozgatórugójával – mondta az orosz államfő pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon tartott beszédében.

“KERESKEDELMÜNK NÉHÁNY OLYAN NEMZETTEL, AMELYEK VEZETŐI NEM ENGEDNEK A SOKSZOR SZEMÉRMETLEN KÜLFÖLDI NYOMÁSNAK, ÉS NEM MÁSOK, HANEM SAJÁT NEMZETI ÉRDEKEIK VEZÉRLIK ŐKET, NEM TÖBB TUCAT SZÁZALÉKKAL, HANEM A TÖBBSZÖRÖSÉRE NŐTT” – FOGALMAZOTT PUTYIN, JELLEMEZVE OROSZORSZÁG JELENLEGI HELYZETÉT A VILÁGGAZDASÁGBAN.

“Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a józan ész, az üzleti energia és az objektív piaci törvények erősebbek a politikai megfontolásoknál” – tette hozzá.

Ez azt jelenti, hogy a ronda nemzetközi rendszer, amely neokolonialista jellegű volt, megszűnt létezni. Eközben a többpólusú világrend megerősödik. És ez a folyamat elkerülhetetlen.
Putyin beszéde az orosz gazdaságban a tavalyi fórum óta bekövetkezett változásokra összpontosított, amelyen ő is részt vett. Ismertette értékelését, miszerint a kormány politikai döntései, amelyeket az USA-val és szövetségeseivel való konfrontáció közepette hozott, helyesnek bizonyultak.

AZ ELNÖK TÖBBEK KÖZÖTT AZ ALACSONY INFLÁCIÓS RÁTÁKAT, A REKORDALACSONY MUNKANÉLKÜLISÉGET, AZ OROSZ EXPORT SZERKEZETÉBEN BEKÖVETKEZETT POZITÍV VÁLTOZÁSOKAT EMLÍTETTE.

A nyugati országok példátlan számú gazdasági szankciót vetettek ki Oroszországra, miután az ukrajnai feszültségek tavaly nyílt ellenségeskedéssé eszkalálódtak. Moszkva mind a fegyveres konfliktust, mind a korlátozásokat egy Washington által Oroszország ellen folytatott proxy-háború elemeinek tekinti.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 18:07:19

Több mint tízezer orosz katona kapott jutalmat ellenséges haditechnikai eszköz megsemmisítéséért vagy elfogásáért az ukrajnai különleges hadművelet kezdete óta – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
A tárca beszámolója szerint tavaly 7064 katonát jutalmaztak 11 586 ukrán és nyugati haditechnikai eszköz megsemmisítéséért, az idei év öt hónapjában pedig 3193-at 4145-ért.

“A KIFIZETÉS, AMELYET A KATONÁK SZEMÉLYES BANKSZÁMLÁJÁRA UTALNAK ÁT, A KATONAI EGYSÉGEK PARANCSNOKAINAK UTASÍTÁSA ALAPJÁN TÖRTÉNIK. MINDEMELLETT NINCS SEMMILYEN KORLÁTOZÁS A KATONÁKNAK TÖRTÉNŐ KIFIZETÉSEKBEN AMIATT, HOGY KORÁBBAN HÁNY ELLENSÉGES HADITECHNIKAI ESZKÖZT SEMMISÍTETTEK MEG” – HANGZOTT A MOSZKVAI KATONAI TÁRCA TÁJÉKOZTATÁSA.

A minisztérium szerint idén az orosz katonák 300 ezer rubelt kaptak 45 ukrán helikopter és 71 repülőgép mindegyike után. (egy rubel négy forint) Ugyancsak 300 ezer rubel járt az összesen 15 Tocska-U taktikai rakétarendszer-indítóállvány és HIMARS sorozatvető megsemmisítéséért.

A haditengerészek hat tengeri drónnak a Krím térségében történt megsemmisítéséért egyenként 200 ezer rubelt kaptak. A tárca szerint a zaporizzsjai és a dél-donyecki hadvezetés most szervezi a kifizetéseket, amelyek azoknak a katonáknak járnak, akik német Leopard harckocsikat, valamint amerikai és más NATO-országok által gyártott páncélozott járműveket semmisítettek meg.

A tárca azt követően tette közzé jelentését, hogy Vlagyimir Putyin haditudósítókkal folytatott találkozóján kifogásként merült fel, hogy a megsemmisített Leopardokért még nem fizettek jutalmat. Az orosz elnök akkor megígérte, hogy tisztázni fogja a helyzetet.
A nyugati haditechnika megsemmisítésének honorálására az orosz üzleti és kulturális élet képviselői részéről is érkeztek felajánlások
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 18:14:37

Elég ciki hogy nem mersz írni raqurt ügynök:))))))) te vagy az feri?????:)))))
Nem azt mondták feri:))))) hanem azt hogy.......:)))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 18:31:53

a magyar baloldal életképtelen.

Nincs ugyanis meg benne az a védekező képesség, amely minden élő, lélegző teremtmény túlélésének kulcsa. Olyan a magyar ellenzéknek Gyurcsány, mint az emberi testnek egy agresszív vírus: legyengítette a baloldal politikai immunrendszerét és minden újabb kórság, amely tovább betegíti őket, az eredeti fertőzésnek „köszönhető".

Ha a baloldalnak lenne immunrendszere, már kivetette volna Gyurcsány Ferencet. De nem képes rá. Sőt: az olyan gyengécske kórságokat, mint a komoly fekélyből szagló keléssé zsugorodott MSZP-t, a veszélytelen, de kellemetlen herpeszként viselkedő Momentumot, a gyulladt pörsenésnyi Párbeszédet vagy a jobbról balra vándorló bőrpírt, a Jobbikot egyaránt a magyar politikai élet autoimmun betegsége, a Gyurcsány-féle DK táplálja.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 18:41:29

elqurtuk, nem kicsit hanem nagyon!:))))) ekkora boszmeseget még Európában nem csinált senki:)))))))
100 szónak is egy a vége, oltozzunk szivárvány szinbe és énekeljük el az internacionalet:))))))))))
Válasz erre 

s 2023.06.16. 18:43:18

@ez a nevem senki: Téged fog kibaszni az immunrendszer orbánoddal együtt, úgy, hogy a kurva anyád is megbánja, hogy peteérése volt, apád pedig inkább recskázott volna a klotyóba, semmint hogy te a világra szaródj.
Válasz erre 

s 2023.06.16. 18:44:20

@a nagy hohohorgász: Basszad telibe a fogatlan ribanc kurva rohadt anyádat.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 18:52:26

S ügynök :)))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 18:54:46

Te nyertél s ügynök, raqurt úrfi ma a te nickeden eszi meg a szaromat:)))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 18:56:12

A nemzeti valuták növekvő használata a határokon átnyúló elszámolásokban, beleértve az energiakereskedelmet is, azt jelzi, hogy az amerikai dollárnak mint globálisan domináns valutának vége – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon tartott beszédében.
Az orosz elnök szerint a világ nagy gazdaságainak dollártartalékai gyorsan csökkennek, ahogyan az amerikai valutával történő kereskedelmi elszámolások is, miközben számos nemzet új tartalékvaluták létrehozására irányuló projektekkel áll elő.

“A DOLLÁRBAN TÖRTÉNŐ ELSZÁMOLÁSOK ARÁNYA CSÖKKEN. A JÜANBAN TÖRTÉNŐ ELSZÁMOLÁSOK ARÁNYA NÖVEKSZIK. A VEZETŐ ARAB ORSZÁGOK OLAJTERMELŐI MOST AZT MONDJÁK, HOGY KÉSZEK JÜANT ELFOGADNI AZ OLAJÉRT… HA EZ A TENDENCIA LENDÜLETET KAP, ÉS MEGJELENNEK MÁS OLAJ- ÉS GÁZBÖRZÉK, AHOL NEM DOLLÁRBAN TÖRTÉNIK AZ ELSZÁMOLÁS, AKKOR EZ A VÉG KEZDETE ENNEK A VALUTÁNAK” – MONDTA PUTYIN.

Az elnök megjegyezte, hogy Oroszországnak soha nem állt szándékában sem a hazai gazdaság, sem a világgazdaság dollármentessé tétele, de a washingtoni kormány szankciós politikája miatt kénytelen volt lemondani a zöldhasúról.

“SEMMI KÖZÜNK SINCS HOZZÁ. ŐK MINDENT A SAJÁT KEZÜKKEL CSINÁLNAK… AZZAL, HOGY RÖVID TÁVÚ, OPPORTUNISTA POLITIKAI CÉLOKAT KÖVETNEK, ALÁÁSSÁK A HATALMUKAT. BELEÉRTVE A VILÁG PÉNZÜGYEIT IS. MERT AZZAL, HOGY A DOLLÁRT HÁBORÚS ESZKÖZKÉNT HASZNÁLJÁK – ÉS EZT MÁSKÉPP NEM LEHET MEGFOGALMAZNI -, KÉTSÉGEKET ÉBRESZTENEK AZ AMERIKAI VALUTA MEGBÍZHATÓSÁGÁVAL KAPCSOLATBAN MIND A VILÁGKERESKEDELEMBEN FIZETŐESZKÖZKÉNT, MIND PEDIG TARTALÉKESZKÖZKÉNT” – HANGSÚLYOZTA PUTYIN.

Oroszország azután kezdett átállni a nemzeti valutákra a határokon átnyúló kereskedelemben, hogy szankciókkal szembesült, amelyek gyakorlatilag megtiltották a dollár használatának lehetőségét a pénzügyi tranzakciókban. Putyin szerint Oroszországnak az Eurázsiai Gazdasági Unió országaival folytatott elszámolásainak nagyjából 90%-a most rubelben történik, míg a Kínával folytatott elszámolások több mint 80%-a rubelben vagy jüanban történik.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 19:11:02

Hallgat Donáth Anna momentumos európai parlamenti képviselő és a Momentum Mozgalom arról, hogy elítélték Donáth Anna apját, Donáth Lászlót, Gyurcsány Ferenc bizalmasát. Az egykori MSZP-s politikust testi sértés és szeméremsértés miatt ítélték el, és 1 millió forintos pénzbírságot szabtak ki rá a megismételt elsőfokú eljárásban.
az evangélikus lelkész, Donáth Anna apja korábban több esetben is szexuálisan közeledett felé, fogdosta és ajánlatokat tett neki. Egy esetben pedig egy konfliktus kapcsán fojtogatta.

mocskok ezek a soros ügynökök
Válasz erre 

s 2023.06.16. 19:15:36

@a nagy hohohorgász: Anyád szájából folyik a geci. Idd meg.
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 19:16:42

@Bandibacsi34:

ruszki ork, és a maradék 20%-a miben folyik?

slava ukraini!
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 19:19:29

@s:

szerintem túl értékeled a pecást.

engedd el, me lehúz!;)

zenét szoktál nyugger? nesze egy jó;)))

www.youtube.com/watch?v=BowjATQloVA
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 19:29:32

Látom éhes s ügynök:))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 19:30:59

@taga20: Rubel, jüan stb.

Németország nem engedheti meg magának, hogy több pénzt fizessen be az uniós költségvetésbe – mondta Christian Lindner pénzügyminiszter a Die Welt című lapnak pénteken. Bár Németország az EU legnagyobb befizetője, a gazdasága zsugorodása miatt megszorításokra kényszerül.
“TEKINTETTEL A NEMZETI KÖLTSÉGVETÉSÜNKBEN SZÜKSÉGES MEGSZORÍTÁSOKRA, JELENLEG NEM VAGYUNK KÉPESEK TOVÁBBI HOZZÁJÁRULÁSOKAT FIZETNI AZ EURÓPAI UNIÓ KÖLTSÉGVETÉSÉBE” – MONDTA LINDER BRÜSSZELBEN ÚJSÁGÍRÓKNAK, HOZZÁTÉVE, HOGY MÁS TAGÁLLAMOK IS UGYANERRE A FELISMERÉSRE JUTOTTAK.

Lindner kifejtette, hogy az EU 2027-ig kimerítette hosszú távú költségvetését, ami nagyrészt a blokk Ukrajnának nyújtott óriási segélycsomagjainak köszönhető. A legfrissebb brüsszeli adatok szerint az EU 72 milliárd euró értékben nyújtott Kijevnek gazdasági, katonai és humanitárius segélyt azóta, hogy Oroszország tavaly februárban megkezdte ukrajnai katonai műveletét.

Annak ellenére, hogy ez a példátlan mértékű kiáramlás kimerítette az Európai Bizottság pénztárát, a hírek szerint az Európai Bizottság további 72 milliárd eurós pénzügyi segélycsomagot készít elő, hogy az ukrán gazdaság 2027-ig működni tudjon. Lindner szerint a bizottság a jövő héten jelentést tesz közzé, amelyben további pénzt kér a tagállamoktól a számla fedezésére.

Németország az EU legnagyobb nettó befizetője, 2021-ben 21,4 milliárd euróval járult hozzá a blokk költségvetéséhez. Szomszédja, Lengyelország a költségvetés legnagyobb nettó haszonélvezője, amely 2021-ben 12,9 milliárd eurót kapott.

Az egykor Európa ipari erőközpontjának és az EU legellenállóbb gazdaságának tartott Németország jelenleg az ipar leépülését éli meg, ami annak a döntésnek a következménye, hogy elzárkózik az olcsó orosz gáztól, és átáll a drágább zöld energiára. A német gazdaság az idei év első három hónapjában recesszióba zuhant, és Olaf Scholz kancellár kormánya még ebben a hónapban mintegy 20 milliárd eurós költségvetési megszorítást tervez.

A költségvetés megszavazása azonban elhalasztható, mivel Scholz és Lindner koalíciós partnerei, a Zöldek pártja a kiadások csökkentése helyett adóemelések mellett érvel.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.16. 19:33:17

Fogdossag össze a maradek ukrán férfilakossagot a húsdaráloba. Zelenszkij az utolso ukránig harcol.
Az Ivano-Frankivszki területen általános mozgósítást hirdettek az emberi és közlekedési erőforrások terén – jelentette a Kurír című ukrán lap.
“Az Ivano-Frankivszk Városi Területi Toborzási és Szociális Támogatási Központ (TCK) vezetője Roman Plitusz június 13-án aláírta az “Általános mozgósításról” szóló rendeletet. A dokumentum kimondja a humán és közlekedési erőforrások mozgósítását, a lakóhelyváltoztatás szabályait és a városi toborzási központokban való 10 napon belüli jelentési kötelezettséget” – olvasható a lapban.

A dokumentum szerint minden Ivano-Frankivszki területen lakóhellyel rendelkező, katonai szolgálatra kötelezett férfinak a parancs közzétételétől számított tíz napon belül jelentkeznie kell a városi területi toborzási és szociális központban.

Ezenkívül a vállalatok, intézmények és szervezetek minden tulajdonformája, alárendeltségtől függetlenül, azok a polgárok, akik az ukrán fegyveres erők és más katonai alakulatok szükségleteihez járműveket szállítanak, kötelesek biztosítani a járművek és felszerelések időben történő szállítását és átadását, a mozgósítás során a felszerelések szállítására vonatkozó összevont parancsokban meghatározott mennyiségben és címekre.

“Az általános mozgósítás során a sorozás alól kibúvó állampolgárok, akik a területi toborzási és szociális támogatási központokba való behíváskor nem jelennek meg, adminisztratív és büntetőjogi felelősséggel tartoznak” – idézi a lap a dokumentumból vett részleteket.

Ukrajna 2022. február 24-én vezette be a hadiállapotot, másnap pedig Volodimir Zelenszkij elnök aláírta az általános mozgósításról szóló rendeletet. A 18 és 60 év közötti férfiak a hadiállapot ideje alatt nem hagyhatják el Ukrajnát.
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 19:39:04

@Bandibacsi34:

www.youtube.com/watch?v=aLtmq0g_4Og
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 19:43:48

Zelenszkij férfi vagy sem?????:)))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 19:45:33

Mekkora botrány lenne ha az összes ukrán gendersemlegesnek vallana magát:))))) s ügynök a CIA ezt hogy oldana meg?????:))))))))
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 19:56:15

@a nagy hohohorgász:

Mekkora botrány lenne ha az összes apád lemondana rólad!:)))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 20:00:27

@Bandibacsi34: eu be
leöntötte a pénzit egy vesztes há
borúba
grat
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 20:04:32

@ez a nevem senki:

csetbot jobbágy geci fityeszork!

uploads.disquscdn.com/images/2c3df13e82e697a2c1044ebb219322771a1f1b6be35cc502cf54c8401d357919.gif
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 20:11:32

és ennek tapsikolnak itt a le
morzsolódók
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 20:31:24

@ez a nevem senki:

Minden úgy jó, ahogy van!

NEM KELL, HOGY TÖBB SZAVAZÓJA LEGYEN A FIDESZNEK!

TÉNYLEG SEMMI ÉRTELME!!!!!! LENNE 4/5-ÜNK, AZTÁN MINEK?

KELL, HOGY LEGYEN ILYEN ÉRTELMIFOGYATÉKOSOKBÓL ÁLLÓ ELLENZÉK IS......

SŐT!

Azt is megkockáztatom, NEM KELL, HOGY NYERJEN A FIDESZ BUDAPESTEN,
HISZEN AKKOR SOKKAL TÖBB PÉNZT KELL ADNI A BUDAPESTIEKNEK!!!!!!!

NYERJENEK BUDAPESTEN A BALLIBSIK, A BUDAPESTIEKNEK JÁRÓ PÉNZEKET
MEG KAPJÁK MEG A VIDÉKIEK!!!!!
(az összes vidéki emberke annak szurkol, hogy Budapesten nyerjenek a ballibsik, annál több pénz jut nekik......)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 20:34:05

Egyebekben így vagyok Vásárhellyel is......

NYERJEN AZ A TOTÁL IDIÓTA MZP......
(a vásárhelyieknek járó pénzeket meg kapja meg Békéscsaba, Szolnok, Kecskemét.....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 20:58:27

Nagy Ervin kiakadt, amiért a felesége még nem Kossuth-díjas: „Az, hogy ő ezt nem kapta meg, kirívóan szakmaiatlan dolog...”

Nagy Ervin nem köntörfalazott, őszintén kimondta, hogy szerinte a párja, Borbély Alexandra megérdemelne egy Kossuth-díjat."

Persze nekem fogalmam sincs ki a tököm az a Borbély Alexandra....
(azt tudom, hogy Nagy Ervin valami buzi zsidó gyerek.... aki állandójan mindenbe belepofázik....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 21:01:37

Fellapoztam, hogy 2002-2010 között a ballibsi korszakban kik kaptak Kossuth díjat.

Hát tényleg kemény csapat!

SZINTE MIND SZÉLSŐSÉGESEN BALLIBSI ZSIDÓ GYEREK.....
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.16. 21:02:27

Nem érted, nem érted, hahaha ;))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.16. 21:05:57

Mi van veled nugat szelet????:)))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 21:12:29

Míg másfél évtizede szinte szégyenkezni kellett, ha valaki kiment egy válogatott meccsre, addig az elmúlt időszak sikereinek köszönhetően előbb divat, majd már-már életforma lett mindenhova elkísérni a nemzeti tizenegyet.
A magyar szurkolók ezrei - sőt, olykor tízezrei - pedig nem csak az olyan nagy csapatok ellen, mint Anglia, Németország vagy Olaszország pakolnak fel, hanem már egy montenegrói túra is mozgásba hozza a gépezetet. A legnagyobb szervezett szurkolói csoport közösségi oldalán olvasható bejegyzés szerint bár a montenegrói szervezők nagyon kevés jegyet biztosítottak, a szurkolótábor így is ott lesz Szoboszlai Dominikék mögött.

köszönjük
Viktor!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 21:13:24

"David Pressman a Pride megnyitóján: senkinek nem kéne választania a szabadság és a szerelem között"

"A nyíltan meleg amerikai nagykövet megtartotta első, LMBTQ-témában tartott beszédét Magyarországon és keményen odaszólt a kormánynak és propagandagépezetének is."

hvg.hu/itthon/20230616_David_Pressman_Pride_megnyito_LMBTQ

NA VÉGRE, ITT VAN A PRESSZMANUSZ NAGY NAPJA!

EZ A ZSIDÓ BUZI GYEREK VÉGRE ÖNMAGÁT ADJA!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 21:21:04

@ulpius66: undorodom
ezektől a
nyíltan tagáktól
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 21:26:45

@ulpius66:

munkásőr! orbán gazsi pusziltat!

tudod, akié a függöny lesz:)))
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 21:27:52

@ez a nevem senki:

a fajtádtól is undorodsz, te vidéki fityeszork!:)))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 21:29:38

@ez a nevem senki:

A LEGNAGYOBB "DICSŐSÉG" NYILTAN FELVÁLLALNI BUZISÁGODAT, SŐT KÉRKEDNI VELE!!!
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 21:39:02

@ulpius66:
munkásőr, akkor itt a vissza nem térő pillanat!

én akkor is szeretni foglak, ha bevallod, hogy köcsög vagy!:)))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.16. 21:41:59

...."mondta a nagykövet, majd arról beszélt, hogy a kirekesztés mindig apró lépésekkel kezdődik, ez történt a Holokauszt idején is."

NA, ENNEK A BUZI ZSIDÓNAK CSAK SIKERÜLT BELEKEVERNIE A HOLOKAMUT IS!!!!
Válasz erre 

törррicur 2023.06.16. 21:52:14

Hallottátok ezt? Holokauszt tagadó. Jelentsük!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.16. 21:56:40

@törррicur: ávós apád most büsz
kén te
kint felrád a pokolból
Válasz erre 

taga20 2023.06.16. 22:05:20

@törррicur:

jelentsed!
Válasz erre 

a nagy hohohohorgász 2023.06.16. 22:24:41

Spicli vagy szarva született :))))) hahaha :))))))))
Válasz erre 

s 2023.06.17. 01:27:04

@ulpius66: Ezzel aláírtad, hogy te, és a többi fidesz droid hülye, mint a segg. Miért van Budapestnek több pénze, ha a ballibsik nyernek? Mert nekik van eszük megtermelni a pénzt. Miért kell ezt a pénzt a vidéknek adni, ahol a fidesz szopancsok tanyáznak? Mert ők hülyék, és mások pénzéből képesek csak megélni. És ezt te simán leírod, mert egy fasz vagy.
Válasz erre 

s 2023.06.17. 01:39:01

@ulpius66: A szájerjocó ugye nem verte nagy dobra. (Máshova verte.) Azért annyi maradt a gyerekben, hogy másnak előírta, hogyan kellene élni, de ő maga egy narkóval megrakott tarisznyával lekúszott egy ereszcsatornáról a meglepett egybegyűltek közé egy szál faszban. Ez az igazi coming out. Nem kell lacafacázni. Azt tegyük hozzá, hogy fideszes eu képviselő. Volt.

A másik a borkai, a lófaszlengés és lukas zokniban baszás kelet-közép-európai fedett pályás világbajnoka. Most újra indul, csak még nem tudni, miben is. Anyabaszás lenne talán a műsor, de vazelinezett tacskó seggbe baszása is szóba jöhet esetleg. Meglátjuk, mit hoz a holnap.
Válasz erre 

s 2023.06.17. 01:42:44

@taga20: Miért, ez kérdés? Nyilván az, a sitten majd kiéli magát, ahol lagzilajcsi megrakja egy trombitával, és felfújja, mint egy Michelin babát.
Válasz erre 

s 2023.06.17. 01:44:20

Megbaszhatjátok anyátokat, gecibaszók.
Válasz erre 

s 2023.06.17. 02:06:41

A technika ördögei:

telex.hu/belfold/2023/06/16/levelezes-klebelsberg-kozpont-kk-kiszivargas-honvedelem-tantargy-kerdes-maruzsa-zoltan

Már a nemzet nagymamája, az agyvérszegénységgel küszködő müller cecilia sem tudta kezelni a levelezőrendszert (sem). Hanem aztán az az érdekes, hogy ezek állítólag egy országot vezetnek (hova a kurva anyátokba is). No, sebaj. Jobb ez, mint a vesebaj.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.17. 05:55:40

@a nagy hohohorgász: "két szerelmes pár mindig együtt jár egy tányérból esznek mindig összevesznek" :-)
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.17. 06:12:50

Putyin agyában áttétek vannak. A seggén is van, több is, például @Bandibacsi34:
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.17. 06:44:31

Már megint rám gondoltál reggeli recskazas közben te buzi???:)))))))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.17. 07:30:19

@a nagy hohohorgász: Te állandóan itt csücsülsz? 12 perc és már válaszoltál is neki. :-) Te itt éled nyomorúságod életed?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.17. 07:32:29

@ez a nevem senki: Te dumálsz akinek nyilaskeresztes, volt keretlegény nagyapja, lent fő egy üstben?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.17. 07:34:40

Már megint sunnyogsz raqurt ügynök:)))???? Te fedett ügynök:))))))
Válasz erre 

а nаgу hohohorgász 2023.06.17. 07:41:14

@Sorállományú előfelvételis: én itt élem az életemet! Hahaha))))))))))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.17. 07:57:31

Dübörög az ellentámadás – Ukrajna közel száz négyzetkilométert szabadított fel – ezzel a címmel közölt egy írást az Index.hu. Mint egy magas rangú ukrán parancsnokra hivatkozva írták, Ukrajna visszaszerezte az ellenőrzést 38 négyzetmérföldnyi terület felett az ellentámadás során. Azt is kifejtették ugyanakkor, hogy a Sky News szerint az ellentámadás megkezdése előtt Oroszország mintegy 40 ezer négyzetmérföldnyi (103 ezer négyzetkilométer) ukrán területet ellenőrzött.

A tényekre következzenek a vélemények:

1, Nem tudom, mennyire lehet dübörgő ellentámadásnak nevezni, ha 40 ezer négyzetmérföldnyi területből az ukránok mindössze 38-at foglaltak el. Ez ugyanis nincs 0,1 százalék.

2, Vegyük azt, hogy igazak a névtelenség homályába burkolózó ukrán parancsnok állításai, és az ellentámadás szűk két hete alatt a Kijevhez hű erők tényleg elfoglaltak csaknem száz négyzetkilométernyi területet. De milyen áron tették? Ha elosztjuk kettővel az orosz hadijelentésekben foglaltakat, az ukránok akkor is legalább több ezer katonát és több száz harci járművet vesztettek. Ez nagyon súlyos ár 38 négyzetmérföldért, körülbelül mindegyikért egy századot adtak.

3, Mi a garancia arra, hogy az oroszok a kérdéses területen vagy máshol nem indítanak egy nagyobb támadást? A Wagner a fáradalmait piheni ki, utána Prigozsin ígéretei szerint augusztusban újra harcra készen lesznek, és úgy hisszük, Mariupol óta a csecsenek sincsenek benne az események sűrűjében. De mi lesz, ha mindketten benne lesznek? Gyanítom, az nem száz négyzetkilométernyi területbe fog fájni az ukránoknak…

+ Végül ne feledjük, hogy a hírek szerint a Nyugat egyre nehézkesebben szállítja a fegyvereket és a lőszert Ukrajnának, az orosz hadigazdaság viszont magasabb fokozatba kapcsolt. Na az tényleg dübörög!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.17. 08:24:03

@Sorállományú előfelvételis: úgy látszik ma te vagy a SOROS a szarom megevesere:)))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.17. 08:26:20

Putyin: ha Ukrajnán kívülről szállnak fell az F-16-osok, akkor a NATO belesodródik a háborúba
HÍREK12 ÓRÁJAMTI - POGÁR DEMETER MOSZKVA
FacebookTwitterPinterestMail
Nincs esélye az ukrán ellentámadásnak egyetlen frontszakaszon sem - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén.

Megismételte állítását, hogy az ukrán hadsereg több mint tízszer akkora veszteségeket szenvedett az ellentámadás során, mint az orosz erők. Azt mondta, hogy az ukrán fél az ellenoffenzívában már 186 harckocsit és 418 páncélozott járművet veszített.

Kilátásba helyezte, hogy az Ukrajnának ígért amerikai F-16-os harci repülőgépek ugyanúgy égni fognak, mint a német Leopard harckocsik. Arra figyelmeztetett, hogy a NATO, amely eddig is szállított hadfelszerelést és nehézfegyvereket, a repülőgépekkel az eddiginél is jobban bevonja magát a háborúba.

De ha Ukrajnán kívüli légi bázisokon állomásoznak majd (az F-16-osok), és felhasználják őket a harci cselekményekben, akkor kénytelenek leszünk megvizsgálni, hogyan és hol semmisítsük meg azokat az eszközöket, amelyeket ellenünk irányuló harci cselekményekben használnak. Ez annak komoly veszélyét jelenti, hogy a NATO még jobban belesodródik ebbe a fegyveres konfliktusba mondta.
Arra hivatkozva, hogy az orosz hadsereg az ukrán főváros környékén öt Patriot légvédelmi rakétarendszert semmisített meg, kijelentette, hogy Oroszországnak semmibe se telne akármelyik épületet megsemmisíteni Kijev központjában, de ezt számos megfontolásból nem teszi meg.
Arról is szólt, hogy negatívan viszonyul a taktikai nukleáris fegyver bevetéséhez. Az orosz katonai doktrínára utalva emlékeztetett arra, hogy Oroszország elvileg alkalmazhat ilyen eszközt abban az esetben, ha veszély fenyegeti a területi integritását, függetlenségét és szuverenitását és magát az orosz állam létét.
A nukleáris fegyvereket azért hozzuk létre, hogy a szó legtágabb értelmében véve biztosítsuk biztonságunkat és az orosz állam létét. De nekünk, egyrészt, nincs erre szükségünk mondta Putyin. Hozzátette, hogy magának a témának a latolgatása csökkenti a lehetséges fegyverhasználati küszöböt.

Utalt arra, hogy az Egyesült Államok teremtett precedenst az atomfegyver bevetésére. Elismerte hogy Oroszországnak több nukleáris fegyvere van, mint a NATO-nak, amely rá akarja venni, hogy számukat csökkentse. Erre Putyin, népies fordulattal élve, elutasítóan reagált.

A Nyugattal folytatandó párbeszéd lehetőségével szólva hangsúlyozta, hogy nem Moszkva utasította el a párbeszédet.

Ők azok, akik úgy döntöttek, hogy megszakítják velünk ezt a párbeszédet. Ha nem akarnak velünk beszélni, nem is kell, majd akarni fognak. És majd mi meglátjuk, hogy melyik pillanatban és miről tudunk beszélni velük

mondta.

Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország teljes joggal tekinti a nácitlanítást az egyik kulcsfeladatnak, mert Ukrajnában ma állami szinten dicsőítik a holokausztban szerepet vállaló banderistákat. Az ukrán nacionalisták második világháborús rémtetteiről archív felvételeket játszatott be a tanácskozáson. Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt azzal vádolta meg, hogy zsidó származása ellenére fedezi a neonácikat.

Az orosz elnök azt hangoztatta, hogy a lengyelek Nyugat-Ukrajna visszaszerzéséről álmodnak és "a jelek szerint efelé haladnak".

Putyin kezdeményezésére a plenáris ülés felszólalói - köztük Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök - és közönsége egyperces néma felállással adózott Silvio Berlusconi néhai olasz miniszterelnök emlékének.
Válasz erre 

а nаgу hohohorgász 2023.06.17. 09:43:45

Kúrt úrfi miért szopkodod a faszonat?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.17. 10:11:19

Ma megyek horgászni, vigyázzatok ügynökök nehogy kifogjam valamelyikőtöket:))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.17. 11:40:32

s buzi
ezt a sok buziságot honn
an szeded saj
át buzi fej
ből vagy linnri buzikép
regényből
buzi
nem látens te igazibuzi
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.17. 12:54:58

Finnország orbáni fordulatot hajtana végre

a fej
lődő orr
szágok is Viktor!
t tekintik vezetőnek
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.17. 14:13:33

@ez a nevem senki:
Fa
szfe
jke!
ráre
jszolsz egy 6
ás vadás
z
címre, ami cs
ak a
rrol szól
h szigo
tittyák a bev
ándo
rlást.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.17. 14:17:30

Minek beszélsz k ügynök????:)))) üdvözlettel a CIA:)))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.17. 14:47:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: k ügynök mint azt megbeszeltuk az igazság nem a mi oldalunkon van, maradjon a megbeszélt nickhamisitasnal!!!!! Üdvözlettel a CIA:)))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.17. 15:16:18

A kormány az új pedagógus életpálya-modellel reformot hajt végre, egy soha nem látott mértékű béremelkedést kezdett meg a kabinet a tanárok számára. A kitűzött cél pedig az, hogy 2025-re 800 ezer forint legyen az átlag pedagógus bér. A baloldali hiába hergel a törvény ellen, az erőszakosságuk miatt nincs tömegtámogatásuk. Az új törvény növeli a szabadságot és rögzíti a tanórák számát is
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.17. 15:18:23

Az amerikai hadseregtől elbocsátott drogosok most Ukrajna oldalán harcolnak – írja a The American Conservative amerikai kiadása.

A cikk emlékeztet arra, hogy az amerikai katonák kábítószer-használata komoly problémává vált az amerikai hadsereg számára.

Több katona halt meg fentanil-túladagolásban az elmúlt évben, mint az afganisztáni harcokban ugyanebben az időszakban. Még a vezérkari főnökök egyesített vezetője, Mark Milley tábornok is arról beszélt, hogy sürgősen foglalkozni kell ezzel a problémával.

Hirdetés
2021 és 2023 között több mint 15 000 kábítószer-használat miatt elítélt katonát bocsátottak el az amerikai hadseregtől.

A drogfüggők nagy része az ukrán konfliktus kitörése után zsoldosként csatlakozott az ukrán fegyveres erőkhöz. Sokan közülük még mindig az úgynevezett „Nemzetközi Légióban” szolgálnak.

Ukrajnában a drogfüggő amerikai zsoldosokat gyakran vádolják kifosztással. Az ukrán fegyveres erők katonái arra panaszkodnak, hogy az amerikai zsoldosok kollégáik halála után azonnal eltávolítanak mindent, ami értéket jelent kollégáik testéből.

Hirdetés
„Bakhmutban (Artyomovszk) a zsoldosok, akik pénzt gyűjtenek a következő adaghoz, pénzt, telefonokat, táskákat vittek el halott katonáinktól” – mondta az Ukrán Fegyveres Erők 57. különálló motoros gyalogdandárjának egyik katona. .

Ráadásul az amerikai zsoldos egységekkel kapcsolatba kerülő ukrán katonák arra panaszkodnak, hogy legtöbbjük helytelenül viselkedik. Egyre gyakrabban értesülnek arról, hogy az amerikaiak nyugat által szállított fegyvereket vesznek el ukrán katonáktól későbbi továbbértékesítés céljából.

Forrás: rusvesna.su
Válasz erre 

а nаgу hohohorgász 2023.06.17. 18:00:14

Nеm baj, hogy szopkodod Kúrturfi, de ne fogazd :))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.17. 18:28:45

Úgy látszik k ügynök kimult:))))))) kár érte, jó ügynök volt:)))))))))
Válasz erre 

gázóra ellenőr 2023.06.17. 19:04:07

@a nagy hohohorgász: Neked Kurt tényleg az agyadra ment. :-))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.17. 19:15:50

ne szól
ongazsd kúrt úrfit nem
érrá
szombat van a kék oszt riga
fiú napot tart
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.17. 19:24:42

@ez a nevem senki: tényleg te jössz a seggtánc partiba? Ma is a birca dugványoz.
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.17. 19:30:22

@a nаgу hohohоrgász:

bi
rcától m
últk
or
berepedta aseggem me sa
jnálta a vazelint
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.17. 19:32:03

@a nаgу hohohоrgász:
Ink áb lesz
opom a K
urtot.
Válasz erre 

gázóra ellenőr 2023.06.17. 19:34:30

@a nagy hohohorgász: @ez a nevem senki: Teljesen bebuzultatok? Szájer a kedvenc politikusotok, igaz?
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.17. 19:38:23

@gázóra ellenőr:
ver
senyzünk @a nagy hohohorgász: -al a K
urt kegyeiért. Én még a me
tsző fogaim is kih
uzatom, h
ogy puhán tartsam a far
kát az
ajk
aimmal
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.17. 19:39:04

@gázóra ellenőr: mi
ért váltod ilyenlas
san a nikkek
et ezmár az idő
skori elme butulás vagymég az örök
ölt retard
ságod
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.17. 19:41:03

@ez а nevem senki: kurt az enyém, csak én szophatom!
Válasz erre 

6.Lеnin 2023.06.17. 20:02:27

@ez а nevem senki: Én csak simán kiveszem a műfogsorom amikor @a nagy hohohorgász: -t lepippantom.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.17. 21:24:57

Érdesre nyaltad a seggem k ügynök:)))) hagyd abba mert már nem esik jól:))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.17. 22:40:28

Érdes a seggem, de majd a birca felpolírozza!:)))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.18. 01:47:39

Szombat délután lövöldözéstől volt hangos a Szabadka környéki erdő. A szerb sajtó beszámolói szerint rengeteg rendőrt riasztottak az esethez, amely két illegális bevándorlócsoport között alakult ki.

Folyamatos lövöldözés volt hallható az erdő tőzegbányánál lévő részén a kora délutáni órákban – írja a Pannonrtv.

A beszámoló szerint a helyszínre több rendőregység érkezett ki, továbbá a különleges erőket is riasztották. A helyiek beszámolói szerint a makkhetesi erdőben is lövöldözés volt, ahová meg nem erősített információk szerint nagyszámú mentőegységet is kivezényeltek.

A Szabad Magyar Szó információi szerint a fegyveres leszámolás két illegális bevándorlócsoport között tört ki szombaton 14 óra körül a Szabadka menti erdőben. Két személyt mellkasi és hasi lőtt sebekkel láttak el a szabadkai kórházban.

köcsög liberók mértnem
védtétek+ azokat
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.18. 07:17:11

De jót buzultunk tegnap este, eetásak :))))))))))))))))))))) ❤️
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.18. 07:27:22

@a nagy hohohorgász: "két szerelmes pár mindig együtt jár egy tányérból esznek mindig összevesznek" :-)
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.18. 07:31:59

A remek magyar foci. Ja, nem.

"A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott Montenegró otthonában az Európa-bajnoki kvalifikációs sorozat harmadik játéknapján. "
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.18. 07:33:48

index.hu/kulfold/2023/06/18/kosztur-andra-kazahsztan-ukrajna-oroszorszag-tokajev-kereskedelem-semlegesseg/

Kazahsztán lehet a következő Ukrajna?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.18. 07:37:59

Index interpretációja, amikor Montenegrót sem tudják legyőzni a falábúak.

"Fontos pontot szerzett a magyar válogatott az Eb-kijutás szempontjából"
Válasz erre 

Az a nevem senki 2023.06.18. 08:11:15

Fontos?
Sajtos
negyedfontos.
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.18. 08:38:02

@127.0.0.1:
Én egy dö
ntetle
nre is rejszolok.
His
zen orbá
n
szava
z
ó vag
yok.
A horgász is, de ő a
kkor is Kur
tra recskázik.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.18. 10:11:38

Putyin bemutatta a tavaly márciusi, ukránok által is aláírt békemegállapodást az afrikai vezetőknek
Moszkva és Kijev a 2022. márciusi béketárgyalások során megállapodott Ukrajna semlegességének és biztonsági garanciáinak általános feltételeiről, de Kijev ezután hirtelen elállt a delegációja által már aláírt dokumentumokat – közölte szombaton Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Putyin az afrikai vezetők egy csoportjával Szentpéterváron tartott találkozóján mutatta meg először azokat a dokumentumtervezeteket, amelyekről az orosz és az ukrán küldöttek több mint egy évvel ezelőtt Törökországban tárgyaltak.

Putyin szerint az Ukrajna állandó semlegességéről és biztonsági garanciáiról szóló szerződés című dokumentumot az ukrán küldöttség már aláírta.

A TERVEZET ELŐÍRJA, HOGY UKRAJNÁNAK AZ ALKOTMÁNYÁBAN RÖGZÍTENIE KELL AZ “ÁLLANDÓ SEMLEGESSÉGET”. A GARANCIAVÁLLALÓK KÖZÖTT OROSZORSZÁG, AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK, NAGY-BRITANNIA, KÍNA ÉS FRANCIAORSZÁG SZEREPEL.

A tervezethez csatolt, Putyin által is bemutatott függelék mind az orosz, mind az ukrán javaslatokat tartalmazza Ukrajna békeidőben állandó hadseregének méretére, valamint felszerelésére vonatkozóan. Moszkva azt javasolta, hogy a katonai állomány létszámát 85 ezer főben, a Nemzeti Gárda tagjainak számát pedig 15 ezer főben maximálják. Kijev eközben azt javasolta, hogy a fegyveres erők létszáma legfeljebb 250 000 fő legyen.

Moszkva azt javasolta, hogy Ukrajna 342 harckocsit, 1029 páncélozott járművet, 96 többszörös rakétavetőt, 50 harci repülőgépet és 52 “segédrepülőgépet” tarthasson fenn. Kijev eközben 800 harckocsit, 2400 páncélozott járművet, 600 többszörös rakétavetőt, 74 harci repülőgépet és 86 “segédrepülőgépet” támogatott.

A felek javaslatokat cseréltek többek között az ukrán aknavetők, páncéltörő fegyverek és légvédelmi rakétarendszerek korlátozásáról is.

A tárgyalások 2022 tavaszán gyakorlatilag megszakadtak, nem sokkal azután, hogy ukrán tisztviselők azzal vádolták az orosz csapatokat, hogy civileket öltek meg több Kijev környéki kisvárosban, Bucsában. A vádak napokkal azután hangzottak el, hogy az orosz katonák kivonultak az ukrán fővároson kívüli területekről, amit a Kreml akkor “jószolgálati gesztusnak” nevezett. Moszkva azóta többször is tagadta, hogy atrocitásokat követne el Ukrajnában.

Szombaton Putyin azt mondta, hogy Ukrajna felelős a tárgyalások szabotálásáért. “Miután kivontuk csapatainkat Kijevből – ahogy azt megígértük – a kijevi hatóságok … a történelem szemétdombjára dobták kötelezettségvállalásaikat” – mondta. “Mindent elhagytak”.

“HOL VANNAK A GARANCIÁK ARRA, HOGY A JÖVŐBEN NEM LÉPNEK VISSZA A MEGÁLLAPODÁSOKTÓL?”. MONDTA PUTYIN. “MI AZONBAN MÉG ILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT SEM TAGADTUK MEG SOHA A TÁRGYALÁSOK LEFOLYTATÁSÁT”.

Az afrikai küldöttség, amelynek tagja volt Dél-Afrika, Szenegál és Zambia elnöke, valamint Egyiptom miniszterelnöke, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel pénteken Kijevben folytatott találkozót követően érkezett Moszkvába. Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök kilencpontos útitervet terjesztett elő az ellenségeskedések befejezésére, és mindkét felet a de-eszkalációra szólította fel.

Zelenszkij eközben megismételte Kijev álláspontját, miszerint a tárgyalások csak azután kezdődhetnek meg, hogy Moszkva feladja a Krímet, amely 2014-ben szavazott az újraegyesülésre Oroszországgal, valamint négy másik régiót, amelyek 2022 szeptemberében népszavazások nyomán ugyanezt tették. Putyin szombaton azzal érvelt, hogy a területek Oroszország általi megszerzése “a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmánya szempontjából kifogástalan”. Hozzátette, hogy Moszkvának joga volt beavatkozni a 2014-es kijevi puccsal szembeszegülő donbasszi nép védelme érdekében.

Ukrajna tavaly tisztázott minden vitát egy esetleges semlegességről, és azóta hivatalosan is kérte, hogy csatlakozhasson a NATO-hoz.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.18. 10:14:10

Ha az Ukrán Fegyveres Erők teljes vereséget szenvednek, a lengyel hadsereg veszi át a helyüket. Erről Scott Ritter volt amerikai hírszerző tiszt a Myśl Polska című lengyel lapnak beszélt.
Véleménye szerint az ukrán hadsereg veresége a legveszélyesebb és elkerülhetetlen pillanat, “mert lesznek olyan felhívások, hogy az ukránokat lengyelek váltsák fel a harctéren”.

Ritter szerint Lengyelországon és balti szomszédjain múlik, hogy eldöntik, belemennek-e egy “veszélyes harcba”, amelynek során Varsó elveszítheti függetlenségét. A volt hírszerző tiszt úgy véli, hogy a NATO nem fog katonai tömbként fellépni, és “a legjobb embereit veszélybe sodorni”.

A The New York Times forrásai szerint amerikai és európai tisztviselők úgy vélik, hogy az ukrán hadsereg nem lesz képes az orosz csapatokat a 2022 február 24-i határokhoz szorítani. A nyugati hatóságok azonban nyilvánosan Kijevre bízzák az ellentámadás sikerének értékelését.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.18. 13:03:40

Halott lehet az ukrán hírszerzés vezetője
A volt ukrán parlamenti képviselő, Ilja Kiva szerint az ukrán hírszerzés vezetője, Kirilo Budanov halott. Közösségi oldalán megosztott bejegyzésében azt írja, ezt az információt a németországi ukrán nagykövetségről kapta.

Kijev most azon gondolkodik, hogy mit tegyen, ha tegnap Zelenszkij – nyilvánvalóan kábítószeres állapotban – azt mondta, hogy a hírszerzés vezetőjével, Budanovval megbeszélést tart

– fogalmazott. Hozzátette, hogy az ukránok ezt az információt addig titkolják majd, ameddig csak lehet.

Mindeközben az ukránok reagáltak a megjelent hírekre, mondván, hogy az egész hazugság, Budanov életben van.
Válasz erre 

Az a nevem senki 2023.06.18. 13:50:18

Bandi
bá mindig há
romszor fosi
k ide
zsinórban.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.18. 14:19:48

Soros György fia bizonyára támogatni fogja az abortuszt, a drogliberalizációt és az azonos neműek házasságát, ezzel együtt össztűz alatt tartja majd a család intézményét is. Biztosnak tűnik, hogy Ukrajna támogatását szintén erősíteni akarja, hiszen ahol háború van, ott pénz is van, és a Soros-hálózat mindig fölbukkan, ha üzletet gyanít

a zsidó szervezetek tiltakozása is jelzi, hogy Sorosék kritizálása nem értelmezhető antiszemitizmusként. Hálózatuk maga is ellensége a zsidó államnak, ugyanúgy igyekeznek rendszeresen és rossz színben föltüntetni, ahogy Magyarországot.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.18. 14:32:36

Az ukrán hadsereg egyik katonája, aki az oroszokhoz állt át, egy június 17-ei videóban elárulta, hogy nemcsak ő, hanem az egész szakasza át akar állni Oroszország oldalára.
Megosztás Facebookon
Küldés Messengeren

A most nyilatkozó katona és két társa önként csatlakozott az oroszokhoz, az ukrán hadseregből való szökésükre május 28-án került sor Szofijivka és Vasziljevka települések között, ahol önként adták meg magukat
A katona szerint nemcsak ő és két társa, hanem az egész szakaszuk az oroszokhoz akar csatlakozni.

rossz
ul dro
gozták be ezeket az ukraln nácik bot
rány
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.18. 15:10:07

Levagytok maradva. Van új poszt.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.18. 17:52:42

@127.0.0.1: le vagyol
te
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.18. 22:14:45

@ez a nevem senki:

Már a magadfata értelmi fogyatékosan született selejteket is felveszi Prigosin Kreml propagandista trollnak??? Micsoda emberállomány hiány van már a ruszki jobbágy társadalomban!!!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.18. 22:26:09

@birkamenet: to
dod mi
vel tennéd bol
doggá a pelenká
zó anyu
kád

ha meg
tanulnál írni
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.24. 18:56:56

@ez a nevem senki:

A te degenerált kurva anyádat, te degenerált orKGBán seggcsimbók.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.07.13. 13:28:58

Ideírom, mert itt nem veszik észre. Kiváncsi vagyok melyik illibsi kezd el majd prájdozni. :-))
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard