Június 24-e után egyértelművé vált, hogy Vlagyimir Putyin immár a Kremlben sincs biztonságban, így fizikai értelemben is teljesen beszűkült a mozgástere. A világ legnagyobb alapterületű országának vezetője nem utazhat külföldre, ha nem akarja megkockáztatni a letartóztatását, ugyanakkor hatalma megőrzése érdekében kénytelen volt egyezkedni egy olyan hadúrral, aki nyíltan szembefordult vele. Egy nap alatt világossá vált, hogy a Kreml ura már nem irányítja a saját országát, a háború pedig, amit másfél éve indított, kezd öngyilkos küldetéssé válni. Mindeközben a magyar kormány mélyen hallgat.

Fotó: direct36

Első látásra döntetlenben egyeztek ki a felek, de tulajdonképpen mind a ketten vesztesnek érezhetik magukat. Jevgenyij Prigozsin nemzeti hősből áruló lett, és bár zsarolással elérte, hogy ejtsék ellene a vádakat, mostantól bármelyik percben utolérheti Putyin bosszúja. Az orosz elnök viszont talán még nála is többet veszített a hétvégi villámpuccsal. Ahogy Rácz András Oroszország-szakértő írja elemzésében: „Az orosz állam és annak irányítása ugyanis tegnap tragikusan leszerepelt. Olyan a második világháború óta nem történt, hogy egy nem állami fegyveres erő több mint nyolcszáz kilométert masírozzon Oroszországban anélkül, hogy érdemi ellenállásba ütközött volna.”

A történtek ugyanakkor rávilágítottak arra is, miért olyan nyögvenyelős Oroszország ukrajnai inváziója. Nincs egységes katonai irányítás, a különböző fegyveres csoportok egymással is rivalizálnak, sőt kemény kritikát fogalmaznak meg mások tevékenységével kapcsolatban. A Wágner-csoport mellett ugyanis ott vannak a csecsenek, luhanszki és donyecki területekről érkező szakadárok, a reguláris haderő különböző potenciállal rendelkező egységei, nem beszélve a frissen besorozott újoncokról. Nehéz ezeket a harci alakulatokat központilag irányítani, főleg, ha a legfőbb tisztek Moszkvában vannak.

Ehhez hozzájön az a megtévesztő propaganda, amit az orosz média ont magából a háború első napjától fogva, és melynek farvizén a magyar kormánypárti sajtó is napról napra hamis képet nyújt a háború eseményeiről. Erre hívta fel többször is a figyelmet a lázadó Wágner-vezér, de az orosz polgárok többsége többre tartotta saját lelki békéjét, ezért inkább hitt Putyin kézi irányítású médiumainak, mint a dühöngő zsoldosvezérnek. Ne feledjük, hogy az Európai Unió tagországai közül egyedül Magyarországon másolják szolgai módon a központi orosz narratívát, ezért is lephetett meg sok kormánypárti szavazót az, ami szombaton történt.

Az orosz polgárokat meglegyintette a háború szele, így már nem tehetnek úgy, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami Ukrajnában történik.

Ha ugyanis tudták volna, hogy rendkívül megosztott az orosz katonai vezetés, hogy szerény számítások szerint is legalább 170-180 ezer katonát vesztettek Ukrajnában, és hogy Putyin egyre kevésbé tud úrrá lenni azon a káoszon, amit többek között az országa ellen hozott gazdasági szankciók idéztek elő, akkor nem csodálkoztak volna rá a Moszkva felé masírozó katonai konvojra. A szombati történések egyik legfőbb tanulsága az, hogy ha a hatalom elhallgatja a tényeket a saját polgárai elől, akkor olyan váratlan összeomlásokkal kell számolniuk az embereknek, mint amilyen egy nap alatt lezajlott Oroszországban.

A háborúkat a hátországban lehet megnyerni, de ott is lehet elveszíteni. Ennek volt ékes példája az Egyesült Államok vietnami kudarca, de a szovjetek afganisztáni veresége is. Az ukrán vezetők már többször utaltak arra, hogy az oroszországi politikai viszonyok átrendeződése hozhatja meg a békét, hiszen Putyinnal nem lehet egyezséget kötni. Az elnök most megúszta ugyan, de gyengesége, sőt kiszolgáltatottsága egyértelművé vált. Az orosz polgárokat meglegyintette a háború szele, így már nem tehetnek úgy, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami Ukrajnában történik.

Fotó: magyarhang.hu

Mindeközben a magyar kormány egy semmitmondó közleményen kívül semmit sem reagált az eseményekre, a kormánypárti sajtó pedig finoman szólva is mérsékelten foglalkozott a belső lázadással. Érzékelhető a tanácstalanság, hiszen egy meggyengült Putyin mellett állni egészen más, mint egy magabiztos orosz elnökkel smúzolni. Ha új vezető kerül Oroszország élére, mindent újra kell tervezni az Orbán-kormány külpolitikájában, ami nem lesz egyszerű. Ráadásul a gazdasági kapcsolatokra is erősen hathat egy ilyen fordulat, és természetesen új kommunikációs stratégiát is ki kell találnia Rogán Antalnak és csapatának. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Semmi sem örök, csak a vadászmező, ahová mindenki belovagol egyszer az életében.”