Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Mit kezd Orbán egy gyenge Putyinnal?

Mit kezd Orbán egy gyenge Putyinnal?

Június 24-e után egyértelművé vált, hogy Vlagyimir Putyin immár a Kremlben sincs biztonságban, így fizikai értelemben is teljesen beszűkült a mozgástere. A világ legnagyobb alapterületű országának vezetője nem utazhat külföldre, ha nem akarja megkockáztatni a letartóztatását, ugyanakkor hatalma megőrzése érdekében kénytelen volt egyezkedni egy olyan hadúrral, aki nyíltan szembefordult vele. Egy nap alatt világossá vált, hogy a Kreml ura már nem irányítja a saját országát, a háború pedig, amit másfél éve indított, kezd öngyilkos küldetéssé válni. Mindeközben a magyar kormány mélyen hallgat.

direkt36_3.jpg

Fotó: direct36

Első látásra döntetlenben egyeztek ki a felek, de tulajdonképpen mind a ketten vesztesnek érezhetik magukat. Jevgenyij Prigozsin nemzeti hősből áruló lett, és bár zsarolással elérte, hogy ejtsék ellene a vádakat, mostantól bármelyik percben utolérheti Putyin bosszúja. Az orosz elnök viszont talán még nála is többet veszített a hétvégi villámpuccsal. Ahogy Rácz András Oroszország-szakértő írja elemzésében: „Az orosz állam és annak irányítása ugyanis tegnap tragikusan leszerepelt. Olyan a második világháború óta nem történt, hogy egy nem állami fegyveres erő több mint nyolcszáz kilométert masírozzon Oroszországban anélkül, hogy érdemi ellenállásba ütközött volna.”

A történtek ugyanakkor rávilágítottak arra is, miért olyan nyögvenyelős Oroszország ukrajnai inváziója. Nincs egységes katonai irányítás, a különböző fegyveres csoportok egymással is rivalizálnak, sőt kemény kritikát fogalmaznak meg mások tevékenységével kapcsolatban. A Wágner-csoport mellett ugyanis ott vannak a csecsenek, luhanszki és donyecki területekről érkező szakadárok, a reguláris haderő különböző potenciállal rendelkező egységei, nem beszélve a frissen besorozott újoncokról. Nehéz ezeket a harci alakulatokat központilag irányítani, főleg, ha a legfőbb tisztek Moszkvában vannak.

Ehhez hozzájön az a megtévesztő propaganda, amit az orosz média ont magából a háború első napjától fogva, és melynek farvizén a magyar kormánypárti sajtó is napról napra hamis képet nyújt a háború eseményeiről. Erre hívta fel többször is a figyelmet a lázadó Wágner-vezér, de az orosz polgárok többsége többre tartotta saját lelki békéjét, ezért inkább hitt Putyin kézi irányítású médiumainak, mint a dühöngő zsoldosvezérnek. Ne feledjük, hogy az Európai Unió tagországai közül egyedül Magyarországon másolják szolgai módon a központi orosz narratívát, ezért is lephetett meg sok kormánypárti szavazót az, ami szombaton történt.

Az orosz polgárokat meglegyintette a háború szele, így már nem tehetnek úgy, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami Ukrajnában történik.

Ha ugyanis tudták volna, hogy rendkívül megosztott az orosz katonai vezetés, hogy szerény számítások szerint is legalább 170-180 ezer katonát vesztettek Ukrajnában, és hogy Putyin egyre kevésbé tud úrrá lenni azon a káoszon, amit többek között az országa ellen hozott gazdasági szankciók idéztek elő, akkor nem csodálkoztak volna rá a Moszkva felé masírozó katonai konvojra. A szombati történések egyik legfőbb tanulsága az, hogy ha a hatalom elhallgatja a tényeket a saját polgárai elől, akkor olyan váratlan összeomlásokkal kell számolniuk az embereknek, mint amilyen egy nap alatt lezajlott Oroszországban.

A háborúkat a hátországban lehet megnyerni, de ott is lehet elveszíteni. Ennek volt ékes példája az Egyesült Államok vietnami kudarca, de a szovjetek afganisztáni veresége is. Az ukrán vezetők már többször utaltak arra, hogy az oroszországi politikai viszonyok átrendeződése hozhatja meg a békét, hiszen Putyinnal nem lehet egyezséget kötni. Az elnök most megúszta ugyan, de gyengesége, sőt kiszolgáltatottsága egyértelművé vált. Az orosz polgárokat meglegyintette a háború szele, így már nem tehetnek úgy, mintha semmi közük nem lenne ahhoz, ami Ukrajnában történik.

magyarhang.jpg

Fotó: magyarhang.hu

Mindeközben a magyar kormány egy semmitmondó közleményen kívül semmit sem reagált az eseményekre, a kormánypárti sajtó pedig finoman szólva is mérsékelten foglalkozott a belső lázadással. Érzékelhető a tanácstalanság, hiszen egy meggyengült Putyin mellett állni egészen más, mint egy magabiztos orosz elnökkel smúzolni. Ha új vezető kerül Oroszország élére, mindent újra kell tervezni az Orbán-kormány külpolitikájában, ami nem lesz egyszerű. Ráadásul a gazdasági kapcsolatokra is erősen hathat egy ilyen fordulat, és természetesen új kommunikációs stratégiát is ki kell találnia Rogán Antalnak és csapatának. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Semmi sem örök, csak a vadászmező, ahová mindenki belovagol egyszer az életében.”

404 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Mit kezd Orbán egy gyenge Putyinnal? Tovább
Facebook Tetszik
0
404 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr5018153492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.25. 20:55:19

Továbbra is nyal neki, mert fél tőle!
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.25. 21:00:32

Fintorogva fogja nyalni a seggét.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.25. 21:01:29

Élete végéig elnök marad. Csak az élete nem fog sokáig tartani.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.25. 21:03:22

" Ne feledjük, hogy az Európai Unió tagországai közül egyedül Magyarországon másolják szolgai módon a központi orosz narratívát, ezért is lephetett meg sok kormánypárti szavazót az, ami szombaton történt."

Bandibácsi :-))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.25. 21:04:50

Hol van a narancshorda?
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.25. 21:42:29

a 2/3 ma

rad leg
közelebb 4/
5
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.25. 21:47:58

Súlyosabb büntetést kaphat Donáth Anna szexuális ragadozó apja

mi Magyarok elis
várjuk
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.25. 21:54:38

A pos
zthoz nem sz
ólok hozz
á
Nem azé
f
izetnek
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.25. 22:05:08

moszkvater.com/a-puccsista-udvari-bolond/

Ritka jó olvasmány!

Ajánlom azoknak, akit egy kicsit is érdekel a Putyin -Prigozsin csata.....
Válasz erre 

F1őr 2023.06.25. 22:05:47

Ön szerint meddig marad Oroszország elnöke Vlagyimir Putyin?
Már nem ő az elnök. Nem jött vissza a kómából és meghalt.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.25. 22:09:00

@depressziót okozó sült krumpli: igen. Ezt akartam én is.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.25. 22:10:57

nyugatifeny.hu/2023/06/24/kiegyezett-a-wagner-vezer-putyinekkal-es-elhagyja-oroszorszagot
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.25. 22:14:22

@F1őr: nemisvoltrómá
baaziga
zat alibba
ntak tuttják
rákos volt és agyhalálos demár el
múlt
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.25. 22:21:47

"Szanyi kapitány szerint ez műbalhé volt, nem puccs"

"A Szanyi Tibor elnök aláírásával kiadott hivatalos közlemény szerint az ilyen előadás „követhető mintává válhat az autokrata, netán diktatórikus hajlamokkal bíró örökös vezetőknek, akik egyébként erejük biztos tudatában vetik éles hűségteszt alá a környezetüket.”

„Erdogan és Lukansenka már elbábozott ilyesmit a maga országában, s egyáltalán nem véletlen, hogy látszólag együtt nevetgéltek Törökországban, midőn Putyin bevonta őket a moszkvai előadásba. Kiderült az, amit egyébként a fényes tekintetű hazai szakértők is olykor emlegettek, hogy a Putyin-Prigozsin csörte valószínűleg egy egyeztetett cirkusz. Most azonban ugyanezen szakértők is csúnyán bedőltek, és irgalmatlan okos látomásokkal szórakoztatták a hazai nagyérdemű közönséget mindaddig, amíg a műsor zajlott” – értelmezte a történteket Szanyi."
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.25. 22:28:42

www.facebook.com/TomposM/

Ez a Tompos Manci egy kibaszott kemény gyerek!

MÉG MINDIG AZTAT VÁRJA, HOGY A PRIGOZSIN PUCCSOLJA MÁN MEG A PUTYINT!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.25. 22:30:24

KEDVES BALLIBSI ELVTÁRSAK!

Tik most kinek drukkoltok, ebben az operett puccsban?

A Prigozsinnak vagy a Putyinnak?
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.25. 22:43:21

ne za
varjátok+ taguccit má
teg nap lá
ta az ukrajn bugyo
gót mockba föl
ott
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.25. 22:52:21

Tényleg!

Aztat tuggya valaki, hogy ezt a Prigozsin-féle Wagner csapatot ki fizeti??????
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.25. 23:04:45

@ulpius66:

"ulpius66
2022.01.24. 13:46:24
Jujjjjjj, de izgi ........

Én már alig várom, hogy feldarabolják ukrajnát!

A legnagyobb részt a Fehéroroszok kapnák, elvégre tőlük vett el legtöbbet Ukrajna, az oroszok megkapnák az egész Donyeck-medencét és a Fekete-tenger melléket, a románok Bukovinát és Moldáviát, a lengyelek Lemberg és környékét (az úgyis évszázadokig lengyel volt.........

Mink magyarok meg Kárpátalját.........

Nagyon várom mán a háborút! "
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.25. 23:05:51

@ulpius66: Az oroszok. A Wagner csapat zsoldos sereg. Azok fizetik akiknek az oldalán harcolnak. Őket putler hozta létre 2014-ben.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 04:44:40

Brüsszel miatt invázió indult a magyar kertekben
Az unió szigorított, és ezt a meztelencsigák élvezik.

gyúr
csányiné a kert
embebe nemjössz
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.26. 06:59:03

@ez a nevem senki: Egyedül akarsz fajtalankodni az összes meztelencsigával?
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.26. 07:00:02

Nem
oszt
ozom se
nkivel
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 07:22:11

Én is fajtalankodni akarok!! :)))))))))))))))))))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 07:43:12

Bármi is történik, Oroszország erős marad.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.26. 07:50:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Oroszország a káosz hazája.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.26. 07:51:40

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Egyébként fizetnek neked ebben a zűrzavarban is?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 08:03:45

Szombaton már megint elugrottal a lovocselre k ügynök:))))))) egészen estig lelkes voltál:)))))) aztán jött a kopp meg dejavu:)))) 2022 április 3:)))))))) te fasszopo:)))))))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 08:10:06

@127.0.0.1:

De csak liberális szemmel nézve.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 08:10:48

@127.0.0.1:

Nekem? Folyamatosan jönnek a titkos postagalambok.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.06.26. 08:39:17

Egy józan hang, alig akarom elhinni, hogy a maszop tagja:

index.hu/velemeny/2023/06/26/orosz-ukran-konfliktus-europai-unio-nato/
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.06.26. 08:39:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Neked galamb? Hozzám postavarjakat küld Putyin.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 08:51:54

Prigosin megmutatatta, hogy ha az ukránok átlépik a ruszki határt, akkor MINT KÉS A VAJON, ÚGY JUTNAKEL MOSZKVÁIG.

Prigosin bemutatt, hogy nincsen ruszki honvédelmi erő, az ukránoknak szabad préda lesz a vén szaros putyin.

NYÁRON MÁR UKRÁN ZÁSZLÓ FOG LEBEGNI A KREMLEN!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 09:06:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Jaj te tropálra agymosott Jauzsinéni, itt reklámozod a KREML PROPAGANDISTA HEGYI GYULÁT??

Kurvajó ez a félkegyelmű hegyigyuszi: miközben putyin gazdateste már egy éve folytatja a népirtást, ráadasul legnagyobb számban a saját népét irtja, addig Tovaris Hegyigyuszi szerint a háború a nyugati civilizáció bűne.

Hát a jóédesanyádat te KREML ÜGYNÖK HEGYIGYUSZI!

Szerintem ez az eftárs is olyan mint orbán: egy nap leszerződött a KGB országnak dealerkedni, oszt most már ha akarna se tud kiszállni, mert putyinék az élete végéig tudják zsarolni. Oszt ezért már a legótvarabb KREML HAZUGSÁG PROPAGANDA terjesztését se merik megtagadni.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 09:20:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Azok csak álcázott galambok, elvtárs!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.26. 09:27:02

@a nagy hohohorgász: "két szerelmes pár mindig együtt jár egy tányérból esznek mindig összevesznek" :-))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.26. 09:28:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Ti sem vagytok ornitológusok, az tuti. Azok keselyűk. A ti döglött ideológiátok hullarablói.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.26. 09:29:11

@birkamenet: Már nyár van.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 09:36:32

@127.0.0.1:

De Ő a következő nyárra gondolt.....
(vagy az azután következőre..... vagy akármelyikre....)
Válasz erre 

braking news · https://szeka.blog.hu/2023/05/14/ketyeg_az_ora_es_orban_tudja_hogy_egyre_nehezebb_lesz_strategiat_va 2023.06.26. 09:37:35

BRAKING NEWS!!! BRAKING NEWS!!!

"Brüsszel miatt invázió indult a magyar kertekben
Az unió szigorított, és ezt a meztelencsigák élvezik."

Akkor ezért van itt ennyi illibsi!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.26. 09:38:53

@ulpius66: Lezárult az ügyed az etikásokkal?
Végül is mennyi büntetést kaptál, hogy telefingottad a taxidat amikor utasaid voltak?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 09:41:38

Vinnyognak a libsik:)))))))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.26. 09:46:26

@a nagy hohohorgász: Mondtuk már hogy húzasd ki a metsző fogaid. Fáj amikor szopsz és közben fogazol.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 09:47:08

"Dr. Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő és az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója pontokba szedte össze, hogy szerinte egy hónapok óta tervezett színjáték szemtanúi voltunk."

Ez tényleg olyan Sékszpír királydrámás fjordulat.....
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 09:50:04

Birkucim!

Arra azért magadtól is rájöhetnél, hogy az összes jelenlegi vagy volt MSZP-s
az oroszoknak, Moszkvának drukkol az ukránok ellenében.....
(Szanyi kapitánytól Hegyi Gyulán át a Komjáthy Imréig......)
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 09:53:24

@127.0.0.1:

Soros és a CIA héjai veszélyesek, a keresztény békegalambok kénytelenek álcázni magukat.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 09:54:20

Hogy szenvedtek:))))))))) hát igen, megint behergeltetek magatokat:)))))))) debil libsi brigád :)))))))
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.06.26. 09:56:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Az enyémek tényleg valódi varjak! Egy galamb nem bírná el az aranyban küldött béremet, amit azért kapok Putyintól, hogy az orosz propagandát nyomom ezerrel.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.26. 10:07:38

"A világ legnagyobb alapterületű országának vezetője nem utazhat külföldre, ha nem akarja megkockáztatni a letartóztatását, ugyanakkor hatalma megőrzése érdekében kénytelen volt egyezkedni egy olyan hadúrral, aki nyíltan szembefordult vele. "

"Egy nap alatt világossá vált, hogy a Kreml ura már nem irányítja a saját országát....."

Akkor miért ő egyezkedett a hadúrral, ha már nem irányítja az országot? Miért a hadúr kényszerült elhagyni az országot, és miért nem az elnök?

"Olyan a második világháború óta nem történt, hogy egy nem állami fegyveres erő több mint nyolcszáz kilométert masírozzon Oroszországban anélkül, hogy érdemi ellenállásba ütközött volna.”

Mi lett volna az alternatíva? Az orosz légierő szétveri a konvojt, rengeteg halott. Ezt az utolsó pillanatig el akarták kerülni!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 10:11:28

@ulpius66:

Te éttelmi fogyatékos, a nyárnak még nincs vége! Ellentétben putyin
gazdatesteddel.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.06.26. 10:14:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ezek szerint te már tiszt vagy. Én még csak tiszthelyettes.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 10:15:18

@atomic power 1986DucaDuca:

Látom hatalmas a zavar nálatok a Kreml propaganda osztályon. A Szovjetunióban van méga gazdatestetek vagy már Észak-Koreában?
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.06.26. 10:17:54

@atomic power 1986DucaDuca:

Azért el kell ismerni, hogy ez nagy égés Putyinnak.

Mwr csak azért is, mert Prigozsinnak igaza van az orosz hadvezetés alkalmatlanságával kapcsolatban. Ahogy abban is, amit direktben nem mondott ki, hogy Putyin a háború megindítasa előtt nem tájékozódott elég alaposan.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 10:32:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Ja!

Putyin nem most baszta el, hanem 2014-ben amikor hagyta, hogy a CIA-ügynökök átvegyék a hatalmat Kijevben!!!!!!!

HGYTA A MAJDANT, MEG JANUKOVICSOT AZ OROSZ BARÁT ELNÖKÖT......

NA, EKKOR KELLETT VOLNA A CIA-ÜGYNÖKÖK, ÉS AZ UKRÁN NÁCIK KÖZÖTT RENDET TENNIE...
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 10:33:31

HA MÉG MINDIG JANUKOVICS LENNE AZ UKRÁN ELNÖK, AKKOR NEM LENNE
UKRÁN-OROSZ HÁBORÚ......
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 10:35:43

@ulpius66: Ezt miért nem még tavaly januárban írtad le amikor a háborút vártad? Amit a Kurt mindig a fejedre olvas. :-))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 10:39:16

Gondoljunk bele most a Wagner zsoldosok helyzetébe! Elhúznak a vezérükkel és örökké üldözöttek lesznek. Vagy Fehéroroszországból támadják Ukrajnát, de persze a fehéroroszok őket fogják a legrosszabb frontvonalakra irányítani. Vagy sunnyognak valahol Oroszországban, ahol elkapják őket és besorozzák. Vagy szerződést kötnek a hadsereggel és szintén ők lesznek a legvéresebb csatákban előre küldve. A Wagner zsoldosoknak annyi. Azért a zsebkendőmet nem fogom telesírni miattuk.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 10:40:13

@ulpius66: Csak most olvastam. :-))
Mi ez a taxis ügyed?
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 10:40:46

@birkamenet: Infúzión és kemón van.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.26. 10:41:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Mwr csak azért is, mert Prigozsinnak igaza van az orosz hadvezetés alkalmatlanságával kapcsolatban. Ahogy abban is, amit direktben nem mondott ki, hogy Putyin a háború megindítasa előtt nem tájékozódott elég alaposan."

Úgy tűnik ez már az oroszoknál hagyomány. Elég, ha csak 1945. június 22-re gondolok.
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2023.06.26. 10:49:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Bocsánat! Elég, ha csak 1941. június 22-re gondolok. Német-szovjet háború kezdete.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 11:23:48

@Sorállományú előfelvételis:
" Ezt miért nem még tavaly januárban írtad le amikor a háborút vártad? Amit a Kurt mindig a fejedre olvas. :-))

Tévedsz!

Én eztet mán januárban is leírtam amikor a háborút vártam.....

Mindenki várta a háborút, hiszen meg kellett állítani az ukrán nácikat.....
(bónuszként minden környező állam visszakapta volna az ukránok által elrabolt területeit....)
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 11:27:12

@ulpius66: "Putyin nem most baszta el, hanem 2014-ben amikor hagyta, hogy a CIA-ügynökök átvegyék a hatalmat Kijevben!!!!!!!"

Te értelmi figyatékos, a SZIÁJÉ ügynökök a Kremlbe lettek beépitve, hogy megtévesszék az egyre elhülyülő putyint, belerángassák egy eleve elbukott háborúba, hogy aztán putyin likvidálása utan Oroszországot feldarabolják és az olajjal meg gázzal gazdag területeket Ámérika hű orszagok kapják meg, akik Àmérikai cégeknek adják oda a termelés és forgalmazas jogát.

Forras: origo ru
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 11:27:16

@ulpius66: Nem hiszem.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 11:29:03

.... DE SAJNOS AZ EU-VEZETÉS, MEG A NATO, MEG AZ USA AZ UKRÁN NÁCIK MÖGÉ ÁLLT....

HA NINCS AZ EU, AZ USA, MEG A NATO SZÁZ MILLIÁRD DOLLÁROS SEGÍTSÉGE,
AKKOR MÁN RÉG BÉKE VOLNA UKRAJNÁBAN!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 11:30:25

@Sorállományú előfelvételis:

A taxis ügyemről nem tudok.... bár lehet, hogy volt....
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 11:30:40

@ulpius66: "bónuszként minden környező állam visszakapta volna az ukránok által elrabolt területeit....)"

Én meg külön fizettem vóna, ha a ruszkik Magyarországra is bevonultak volna és magukhoz csatolják a hazaáruló fidessnácik által lakott területeket. Az összes akkumulátorgyárral!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 11:32:33

@ulpius66: "AKKOR MÁN RÉG BÉKE VOLNA UKRAJNÁBAN!!!!!!!!"

Ja te NER diszhülyéje, pont olyan béke mint 56 után Magyarországon. A rabszolga társadalom "békéje".
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 11:33:24

@birkamenet:

Birkucim!

Nem elég neked, hogy Brüsszel, meg a NATO magához csatolt?
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 11:35:39

@birkamenet: "Ja te NER diszhülyéje, pont olyan béke mint 56 után Magyarországon. A rabszolga társadalom "békéje".

NEM!!!!!!!!!!

Olyan "béke" mint Magyarországon 1956 után volt, akkor lett volna Ukrajnában.....
HA AZ OROSZOK ERŐVEL LEVERIK A 2014-ES MAJDANT!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 11:38:33

Birkucim!

Meg persze változik a világ......

Hiába verték le az oroszok '56-t, rá ötven évvel
az isteni gyurcsányitok legnagyobb barátja Putyin volt.....

VÁLTOZNAK AZ IDŐK!!!!!!
(most pedig Orbán legnagyobb barátja Putyin....)
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 11:45:23

De 1956-ban különben is csak annyi történt, hogy két kommunista csoport,
a szátlinista Rákosi pajtás és köre, valamint a nála csak nagyobb kommunista Nagy Imre és köre
összevesztek, hogy kié legyen a hatalom, melyik kommunista csapaté!

AZ A VADBAROM KOMMUNISTA NAGY IMRE KÉPES VOLT A KOMMUNISTÁK HATALMI HARCÁBA
A JÓNÉPET IS BEVONNI A HATALOM MEGSZERZÉSE ÉRDEKÉBEN!!!!!

ERRE JÖTT A NEVETŐ HARMADIK, A KÁDÁR, AKI JÓL BEHÍVTA AZ OROSZOKAT,
ÉS A JÓL MEGÉRDEMELT BÜNTETÉSÜKET MEGKAPTÁK A KOMMUNISTA BŰNÖSÖK,
NAGY OMRÉT JÓL MEGÉRDEMELTEN FELKÖTÖTTÉK, RÁKOSI PAJTÁST MEG SZÁMŰZTÉK.....

Na, kb. ennyi volt a magyar '56...... kommunisták harca a hatalomért!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 12:03:57

Kedves ballibsi elvtársak!

Az van, hogy a görög választók is elhajtották az ottani ballibsiket melegebb éghajlatra.....

"Az athéni belügyminisztérium vasárnap esti közlése szerint Micotákisz Új Demokrácia (ND) pártja a szavazatok 40,5 százalékát tudhatja magáénak, és ezzel abszolút többséget szerzett a 300 tagú törvényhozásban.
A legnagyobb ellenzéki párt, az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015–2019) által vezetett Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) a szavazatok 17,8 százalékát kapta."

Mondjuk a görög választási rendszer sem tökéletes, ha 40,5%-kal abszolút többséget lehet szerezni.
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2023.06.26. 12:58:17

@ulpius66: én voltam az. Aki a taxidat telefingta.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 13:26:18

@ulpius66:

Te NER diszhülyéje, gyurcsány úgy álcázta a büdös komcsi, ruszki bérenc kilétét, hogy évtizedekig orbán Győző MSZMP-s párttitkár meg Kövér Fater Vas megyei elsőtitkár néven végezte a párt meg KGB-s megbizásait.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 13:28:25

@ulpius66:

Meg a győztes Micotakis is elhajtotta a
fidessnáci, ruszki csatlós orbánodat. Akárcsak Meloni meg mindenki.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 14:06:30

@ulpius66: Nem volt Oroszorszag felkeszulve. Az ido nem az USA-nak dolgozik. Es az veszit, aki ellen van.
Egyesült Államok nagyobb ellenállásra számított a Wagner magánkatonai cég puccskísérletével szemben, amikor Jevgenyij Prigozsin előrenyomult Moszkva felé – mondta egy forrás a CNN-nek, azt remélve, hogy a meghiúsult felkelés “sokkal véresebb lesz, mint amilyen volt”.
Az amerikai média beszámolói szerint a washingtoni hírszerzésnek előzetes információi voltak Prigozsin akciójáról, és szintén úgy vélte, hogy az nagyobb vérontáshoz fog vezetni.

“AZT TUDOM, HOGY ÚGY ÉRTÉKELTÜK, HOGY SOKKAL ERŐSZAKOSABB ÉS VÉRESEBB LESZ” – MONDTA A FORRÁS A CNN-NEK.

Prigozsin péntek este rendezte meg a lázadást, amit úgy jellemzett, hogy megpróbálta eltávolítani a magas rangú orosz katonai tisztviselőket, akiket hazaárulással vádolt. Nehézfegyverekkel felfegyverzett erői kevés ellenállásba ütköztek, amikor elfoglalták az orosz védelmi minisztérium egyik területi parancsnokságának, a Déli Katonai Körzetnek a központját Rosztov-na-Donu városában.

Ellenállás nélkül haladtak Moszkva felé, amikor Prigozsin szombaton lefújta a felkelést, miután elfogadta a belarusz közvetítéssel létrejött megállapodást a kormánnyal. A vérontás elkerülésére hivatkozott a leállás indokaként.

A rövid felkelés során Prigozsin azt állította, hogy erői lelőttek egy orosz harci helikoptert. Meg nem erősített hírek szólnak arról, hogy a Wagner-csoport több további katonai repülőgépet is lelőtt, és vannak olyan feltételezések, hogy az üzletember beleegyezett, hogy kártérítést fizet az általa okozott halálesetekért.

Az útvonal mentén is voltak harcok, a helyi hatóságok szerint Voronyezs régióban 19 ház megrongálódott.

Nemzetközi Valutaalap (IMF) már háromszor változtatta meg a hitelezési szabályait Ukrajna érdekében – mondta a RIA Novosztyinak Alekszej Mozsin, az IMF igazgatótanácsának orosz delegáltja.
“Ukrajna kedvéért az alap már háromszor változtatta meg a (hitelezési) szabályokat 2015-től kezdődően” – mondta.

Mozsin megjegyezte, hogy a szabályok legutóbbi módosításakor az IMF “lehetőséget adott magának arra, hogy pénzügyi segítséget nyújtson olyan államoknak, amelyek lényegében háborúban állnak”.

Hangsúlyozta, hogy korábban soha nem nyújtottak hitelt ilyen országoknak.

Ukrajna finanszírozási csomagjáról szólva Oroszország IMF-képviselője rámutatott, hogy a 15,6 milliárd dolláros hitelfelvétel teljes összegén belül a források nagy részét arra szánják, hogy visszafizessék magának az alapnak az Ukrajna által korábban kapott hitelekből származó ukrán adósságokat.

“Az alap lényegében két feladatot old meg itt. Először is, elkerüli, hogy Ukrajna nem teljesít az alap felé. Erre még soha nem volt példa az alap történetében. A második, hogy az alap egyfajta segítséget nyújt és teljesíti a fő részvényes kívánságait” – mondta Mozsin.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 14:08:59

Az orosz harckocsi betört az ukránok által ellenőrzött Makarovka faluba és megsemmisítette a NATO országoktól származó harcjárműveket. Az ukránok drónnal támadtak az orosz harckocsira, de az gond nélkül továbbhaladt.
Videón a makarovkai csata: az orosz harckocsi betört az ellenség által elfoglalt faluba és megsemmisítette a NATO páncélozott járműveit

A páncélosok hirtelen betörtek az ellenség által elfoglalt falu szélére és megsemmisítették a NATO páncélozott járműveit. Ugyanakkor az ukrán kamikaze drón csak a port söpörte le az orosz tankról, ami nyugodtan távozott a helyszínről.
t.me/oroszhirek/13785
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 14:10:37

Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) egyik tábornokát kollégái bántalmazták, amikor először részegen összeverekedtek egy kárpátaljai étteremben, majd egy erdőbe vitték – jelentette a helyi média.
A Sztrana című ukrán lap rendőrségi forrásaira hivatkozva közölte, hogy Andrij Panarin, az SZBU helyi kémelhárítási osztályának vezetője és beosztottjai Ungvár városában egy étteremben mulatoztak. Kollégájuk, Viktor Mikulin SZBU-tábornok történetesen ugyanabban az étteremben tartózkodott abban az időben, ahol egy ukrán törvényhozó tanácsadójával és egy meg nem nevezett európai szervezet képviselőivel találkozott.

Mikulin állítólag leszidta a részeg társaságot a hangos viselkedésük miatt – amit az SZBU emberei nem fogadtak jól. Panarin emberei ütlegelni kezdték a tábornokot – állította a lap.

Az ittas kollégák ezután állítólag egy erdőbe vitték Mikulint, ahol tovább ütlegelték, ami után néhány foga is kiesett.

A megpróbáltatások végén a támadók elvették a tábornok iPhone 14-es telefonját – számolt be a Sztrana.

A jelentés szerint a törvényhozónak az étteremben jelen lévő tanácsadója volt az, aki értesítette a rendőrséget.

A névtelen forrás az újságíróknak elmondta, hogy a történet középpontjában álló kémelhárítókat előzetes letartóztatásba helyezték, tettükkel kapcsolatban büntetőeljárás indult.

Egy helyi újságíró megerősítette a lapnak, hogy az incidens valóban megtörtént, és megosztott egy fotót, amelyen állítólag egy összevert Mikulin látható.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 14:17:26

...:
Donyeck a DPR első vezetőjére, Alekszandr Zaharcsenkóra emlékezik, akit ukrán terroristák likvidáltak 4 éve. Ma tölthette volna be a 47 életévét. Virágot visznek halála helyére.

Az orosz hadsereg tüzérsége likvidálja az ukrán fegyveres erők állásait a Bahmut melletti Ivanovskoye (Krasznoje) faluban.

Transformerek ezrei skandálták: „A gyerekeidért jövünk” az évente megrendezett transzvesztita menet során New Yorkban.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 14:19:06

Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 14:27:37

Putyin mindig egy rendes, becsületes, tisztességes KGB-s volt.....

Soha nem ártott senkinek!

Pl. most is megkímélte a Prigozsin életét....
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 14:32:51

Putyin finoman azzal válaszolt a NATO nyomulásra Ukrajnában,
hogy az oroszok meg nyomulnak Ázsiában, Afrikában, meg Közép- és Dél-Amerikában.....

BÁR ERŐS KÉTSÉGEIM VANNAK, HOGY AZ USA BARÁTI GESZTUS VENNÉ
HA OROSZORSZÁG BELÉPTETNÉ KUBÁT A FÜGGETLEN ÁLLAMOK SZERVEZETÉBE,
ÉS ENNEK APROPÓJÁN ATOMFEGYVEREKET TELEPÍTENE KUBÁBA!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 14:38:25

"Felelősségre vonná a politikusokat idéző újságírókat a friss törvénymódosítás Szlovákiában"

"A jövőben azért is felelősségre vonhatják az újságírókat Szlovákiában, ha egy politikust szó szerint idéznek.
A jóváhagyott fogyasztóvédelmi törvényjavaslattal a képviselők a polgári törvénykönyvet is átformálták. A módosító javaslat beavatkozik a szólásszabadságba, és a politikusok helyzetét erősíti a sajtóval szemben – hívja fel a figyelmet az Új Szó."

ISTENEM, ISTENEM!!!!!!

HA EZTET ORBÁN MEG MERNÉ LÉPNI MEKKORA BALLIBSI HISZTIKE LENNE NÁLUNK.....
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 14:45:00

"Csak színjáték lett volna Prigozsin akciója? Aligha, de Putyinnak még jól is jöhet!"

szerző
DEZSŐ ANDRÁS

2023.06.26. 14:17
"Egyesek szerint Putyin rendezte meg a Wagner vezetője által irányított, és fura véget ért hétvégi puccskísérletet, így tesztelve saját elitjét. És ha meg is gyengült Prigozsin akciója miatt, éppen az elbukott kísérlet révén szilárdíthatja majd meg a hatalmát."
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 14:49:35

"Szijjártó forró dróton tartotta a kapcsolatot hétvégén Moszkvával és Minszkkel"

Luxemburgban üléseznek a EU-külügyminiszterek, ahol Magyarország továbbra is blokkolja az Ukrajnának szánt fegyverszállítások 500 milliós eurós finanszírozását. Szijjártó Péter elmondta, hamarabb tudott a Prigozsin-lázadás “megoldásáról”, mint ahogy azt az érintettek nyilvánosságra hozták."
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 14:52:57

"Szijjártó Péter arról beszélt, hogy az orosz–ukrán eseményeknek nincs harctéri, csak diplomáciai megoldása, azonban szerinte az EU és az USA is ragaszkodnak a katonai megoldáshoz.

Ukrajnában nap mint nap rengeteg ember hal meg, és történnek egyre súlyosabb természeti katasztrófák:

Azokat terheli a felelősség, akik a katonai megoldást a diplomáciai megoldás elé helyezik!"

ÉN EZTET MÁN RÉG MEGMONDTAM!!!!!

FEL KELL DARABOLNI UKRAJNÁT, AZTÁN CSÓK ANYU!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 14:56:04

"Kína hivatalosan támogatja a Prigozsin-puccs miatt megrendült Oroszországot

Ez nem meglepő, mivel Hszi Csin-ping fontos szövetségesként tekint Putyinra."

HA MÁSRA NEM, ERRE JÓ VOLT AZ OPERETT PUCCS!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 14:59:59

ARRA IS JÓ VOLT EZ A PUCCSOCSKA, HOGY EGYRE JOBBAN ÖSSZEZÁRNAK A SZABAD VILÁG ORSZÁGAI: OROSZORSZÁG, KÍNA, INDIA, IRÁN, EGYIPTOM, TÖRÖKORSZÁG, ALGÉRIA, BRAZÍLIA...
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 15:01:44

AZON ORSZÁGOKBAN, AHOL TOMBOL A LIBERÁL-FASISZTA DIKTATÚRA, AZON ORSZÁGOKNAK
NINCS VÁLASZTÁSA!!!!!!!

KÖTELEZŐ AZ UKRÁN NÁCIKAT TÁMOGATNI!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 15:17:02

Úgy látom nagy rémületet keltett az orosz seggnyaló illibsik soraiban ez az amatőr lázadás. :-))
Ezerrel kompenzálnak. :-))
Ulpius üvöltözik, közben telefingja a taxiját, Bandibácsi túlterheli a google fordítót a sok kamu orosz cikkel. :-))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 15:34:35

ezteta kü
lönlegges hadm
űveletet csakis egyvalla
ki nyer
heti
Kína
(ésszövetségeik)
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.26. 15:36:12

Nem ö
rülök neki
je, merta kínai ku
kik kicsit, vac
akul szo
phatók
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 15:40:03

Nem mintha meglepett volna h a ruszkik nem tartják meg a szavukat. Ezért nem is lehet békét kötni velük. Lenne diplomáciai megállapodás, két év béke, megerősödnének és felrúgva mindent újrakezdenék.

"Hiába a megállapodás, továbbra is büntetőeljárás folyik Prigozsin ellen
A RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség jelentése szerint nem szüntették meg a Jevgenyij Prigozsin ellen a lázadás miatt indított büntetőeljárást – írja a The Guardian.

A hétvégi hírek szerint a Moszkva felé indított lázadás végét jelentő megállapodásban arról is határoztak, hogy megszüntetik a Prigozsin ellen folyó nyomozást.

Ezzel szemben a RIA Novosztyi most arról ír Telegram-csatornáján, hogy a nyomozást nem szűntetik meg."
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 15:44:40

@ulpius66: Szóval a kínai politika is úgy látja hogy megrendült Oroszország. Nahát!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 15:48:19

@Sorállományú előfelvételis:

Én mindig mondtam, hogy Putyin egy tisztességes KGB-s!
(egyebekben egyetértek veled.....)
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 15:49:16

@Bandibacsi34:

Te degenerált, takarodsz vissza a Kreml hazugság hireidel az anyád valagába!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 15:49:42

Valaki írta mán előttem is, ennek az ukrán-orosz háborúnak két nyertese van:

AZ USA, ÉS KÍNA!
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 15:50:21

@ulpius66: Ja, egy pillanatra sem lehet megbízni a szavában. Mi történt? Elromlott a CapsLockod? :-))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 15:50:59

@ulpius66: Ez mindenkinek nyilvánvaló.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 15:52:05

Már két napja nem tudni, hogyhol bújkal putyin!
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.26. 15:54:25

@ulpius66

A ruszki háborúnak KÉT VESZTESE VAN:

OROSZORSZÁG ÉS MAGYARORSZÁG!

Ezt is elintézte orbán!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 16:00:29

Itt a bizonyíték: dollárokért cserébe sodorta volna háborúba a baloldal Magyarországot

Nyilvánosságra hozta a magyar politikatörténet legsúlyosabb finanszírozási botrányának újabb részleteit a Nemzeti Információs Központ. A jelentés alátámasztja azt, amit eddig sejteni lehetett: a dollárokért cserébe Karácsony Gergelytől kezdve Márki-Zay Péteren át Gyurcsány Ferencig akár hazánkat is háborúba sodorták volna
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 16:04:48

De idegesek vagytok libsik:)))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 16:33:39

@ez a nevem senki: ...ásít...
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 16:43:33

A miniszterelnök Pozsonyból osztott meg egy fotót a közösségi oldalán. V4-csúcs Pozsonyban. Béke, biztonság és gazdasági növekedés. Ez a közös érdekünk! - írja a bejegyzésében Orbán Viktor

Viktor ki
jelölte az ut
at előre!
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 16:51:02

@ez a nevem senki:

Ja!

Orbán Viktor az állócsillag!

Lengyel- és Csehországban 2010 óta 4-4 minielnök volt, Szlovákiában hét......
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 16:53:29

@ulpius66: Sztálin, Hitler és Mao is állócsillag volt.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 16:59:19

A babaváró hitel összege 10 százalékkal, a falusi családi otthonteremtési kedvezményé 50 százalékkal emelkedik 2024-ben. A mostani változtatások hátterében az áll, hogy a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború, valamint a gazdasági szankciók teljesen átalakították a gazdaságot, ezért a kormány megvizsgálta a családtámogatási rendszer egyes elemeit, és úgy döntött: emeli a babaváró hitel és a jól működő falusi CSOK összegét, a mostani magas banki kamatokkal terhelt helyzetben már kevésbé működő városi CSOK helyett pedig új támogatást dolgoz ki.

kösz
önjük Viktor!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 17:00:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: pedig hogy csapoltal szombaton:))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 17:00:50

@ulpius66: mi Magyarok mind
ent Neki kösz
önhetünk
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:02:25

@a nagy hohohorgász: Ki csápolt? Idézzed!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 17:05:58

Szivárványszínű paca lett Budapest térképe

Ingyenesen parkolni szinte képtelenség manapság a főváros közigazgatási határain belül, ezért a díjfizetés nélkül igénybe vehető területekre egyre több leparkolt autó jut, próbára téve az ott lakók türelmét. Az ördögi kör pedig tovább rajzolódik: az ingyenes területek önkormányzatai a fizetős övezetek kiterjesztését fontolgatják.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:08:05

Egy családra jutó családi pótlék átlaga Ft/hó
2010 - 24442
2021 - 23 753

Köszönjük o1g! A családbarát kormány!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:10:14

Anyasági támogatás kiadásainak egy utalásra jutó összege

2010 - 66 066
2021 - 65 816

Köszönjük o1g! A családbarát kormány!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 17:11:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: aha
zug kuty át
hamar
abb utól ér
ik
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 17:13:49

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ne magyarazkodj mondtam már:))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:14:54

@ez a nevem senki: Nocsak! Szóval hazudik a KSH?

www.ksh.hu/stadat_files/szo/hu/szo0007.html
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 17:15:13

@a nagy hohohorgász: ez szerelme
s bel
éd
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:15:44

@a nagy hohohorgász: Szóval nem tudod idézni? :-))
Megint beégsz mint az IP címemmel?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:17:13

Volt ez a kis kofalárma a ruszkiknál. :-))
A magyar álláspont még nem érkezett meg Moszkvából. :-))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 17:17:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ne ég
ezsg ma
gad po
rrá
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 17:21:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:ti beszoptatok rendesen azt a kofalarmat:)))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:21:50

@ez a nevem senki: Még nem kaptad meg az iránymutatást a fidesz központból, hogy csak ilyen semmitmondó faszságokra futja?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:22:24

@a nagy hohohorgász: putler szopta be, meg ti akik a seggét nyaljátok.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:23:48

Hogy el ne felejtsük!

Egy családra jutó családi pótlék átlaga Ft/hó
2010 - 24442
2021 - 23 753

Anyasági támogatás kiadásainak egy utalásra jutó összege

2010 - 66 066
2021 - 65 816

Köszönjük o1g! A családbarát kormány!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 17:39:15

A Wagner-csoport lázadásának lezárása óta először üzent a zsoldossereg vezére, Jevgenyij Prigozsin. A Wagner-vezér 11 perces hangüzenetet tett közzé, amelyben azt állítja, hogy az általa vezetett csoport részéről senki sem járult hozzá az orosz védelmi minisztériummal kötött szerződéshez, amely alapján a Wagner-csoportnak július 1-jével meg kellett szűnnie.

Jevgenyij Prigozsin világossá tette, hogy nem Vlagyimir Putyin ellen lázadtak, amikor csapatai Moszkva ellen vonultak. Nem az orosz vezetést akarták megdönteni.

ál modjatok sz
épeket fasz
opó libba
ntak
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:43:46

@ez a nevem senki: Miért alázod meg magad ezzel a hülye írásmódoddal? Azt hiszed ettől jobban figyelünk rád? Egy óvodásnak több esze van!
Egyébként az orosz vezetést akarta megdönteni, elsősorban a katonai vezetőket.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 17:50:07

ezek mán meg
int tanácsk
öztár
saság
rúl halluc
ináltak mint apj
uk 19be
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 17:51:59

@ez a nevem senki: Neked bohóc volt a jeled az oviban? Annyira autista voltál hogy szartak rád az óvónénik? Így hívod fel magadra a figyelmet? Szánalmas!
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 17:56:22

Zelenszkij kérését teljesítik!
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 17:59:27

Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 18:00:15

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: de akkor miért vagy ideges:)))))?????
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 18:00:50

Budapesten a fák ültetését nehezíti, hogy a talajban és a levegőben is futnak közművek –mondta a hvg.hu-nak a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. Főkert Kertészeti Divíziójának Faállományi főosztálya. Ma egyébként harmincnál is több hozzájárulás szükséges ahhoz, hogy egyetlenegy fát is el lehessen ültetni egy budapesti utcán.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 18:01:11

@Bandibacsi34: "Ezt Vaszilij Nebenzja Oroszország állandó ENSZ-képviselője jelentette ki." - hiteles forrás. Ja, nem.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.26. 18:02:32

Na, megyek! Dógom van... Köll termelni az eurót az országnak, mert ezek a rohadt multik ebben fizetnek.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 18:04:13

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: menekülsz te kis ideges fasszopo:)))))????
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 18:05:41

Kedves barátaink, európai országok polgárai!
Az elmúlt évtizedekben, az anyagi jólét és a gondtalan jövőről való gondolatok leple alatt, az európai civilizáció országaiban aktívan támogatták a neoliberális forradalmat. A hagyományos életforma lerombolása a tetőfokára hágott – az identitás, a vallás, a hagyományos család elleni nyílt küzdelemhez, ahol az apa az apa, az anya az anya, jó gyermekneveléssel, alázatos tisztelettel az idősek iránt, és a diákok helyes irányú nevelésével. A fenntartott és nemzedékről nemzedékre továbbadott tűz azonban úgy tűnik, kialszik.

Nemcsak a lányokat rontották meg, ami tulajdonképpen a nemzetek jövőjét öli meg, kifinomultabb eszközöket is alkalmaztak, azokat normálisnak mutatva, hogy kigúnyolják az emberi természetet és rabszolgasorba ejtsék vele az embert, állattá lealacsonyítva, ami még rosszabb. Az európai őslakosok megaláztatásokon mennek keresztül. Helyükre migránsok lépnek, akiknek túl sokat megengednek. Valójában azoknak az európaiaknak az adóján tartják fenn őket, akiket egyszerűen kirabolnak, csökkentve ezzel a gazdasági stabilitást és a szociális biztonságot, miközben azt az üzenetet küldik az őshonos európaiaknak, hogy mindinkább fölöslegesek saját földjükön. Kevés konzervatív politikus van jelenleg, aki képes ellenállni ennek a mérgező szándéknak. Akik viszont ellenállnak, azokat a nyugati országok balliberálisai azonnal megtámadják.

Azok az országok, amelyek ellenállnak ennek a liberális, őrült rendnek, állandó fenyegetésnek vannak kitéve. Számos országban már államcsínyre is sor került.

Maradjunk most külön Ukrajnánál. A puccs után a neoliberális tábor szélsőbaloldali emberei kerültek hatalomra, hogy a „nyugati világ élcsapatává” váljanak, feláldozva a neoliberális új világrendnek az országot, annak erőforrásait és lakosságát is. Tették és teszik ezt szupranacionális és nemzetek feletti transznacionális vállalatok nagylelkű támogatásával. Így volt ez minden országban, ahol puccsot lehetett végrehajtani. Szuverenitásvesztés, hamisított történelem, pusztító ideológiák a szélsőjobbtól a szélsőbalos eszmékig, amelyeket a balliberális megszállási rendszerek szolgálatába állítottak.Továbbá agresszió, szomszédok démonizálása, bizalmatlanság, ellenségkedés
és pontosan azért teszik azt, amit tesznek.

Ez a gyűlölet és vérontás csak a NATO-t irányító Amerikai Egyesült Államok hadiipari komplexumának, energia- és pénzügyi szektorának kedvez, miközben az emberek világszerte szenvednek tőle – gyilkosságok, áruhiány és infláció.

A tartós béke Európában a világ minden népének alapvető érdeke, de az európai nemzetek kötelessége is, mert csak ők tudják megállítani az amerikai imperializmus érdekeit szolgáló, jogosulatlan európai elit harcias túlkapásait. Európa és nemzetei pedig egyszerűen nem fognak túlélni egy újabb nagy háborút.

Európa valójában megszállás, és külső ellenőrzés alatt áll. Mint már említettük, az ennek a szélsőségesen liberális rendnek ellenálló országok vezetőit kiközösítik és megtámadják. Vannak információk az ilyen országokat megcélzó puccsokról, amelyekről sokaknak tudomásuk van.

Ez a háború nem 2022 februárjában kezdődött, hanem legalább 8 évvel korábban. Ez nem csupán Oroszország és Ukrajna háborúja, hanem a világ gazdasági és politikai újrafelosztásáért folytatott küzdelem kezdete, amelyben az Egyesült Államok és az Európai Unió saját érdekeit követve az egypólusú világrend megőrzéséért küzd, mert eddig ők domináltak. Kudarcuk esetén, Oroszország és a szuverén nemzetek többpólusú világrendje győzedelmeskedik. Ugyanakkor a modern pólus nem az Egyesült Államok, még csak nem is a NATO és az Európai Unió, hanem a hatalmat irányító Transznacionális Vállalatok és kulcsfontosságú vezetőik lesznek. Amerikában is sokan vannak, akik nem tartják elfogadhatónak azt a politikát, mely a hagyományos értékrendek eltörlésén munkálkodik, és ők is csak a keresztények történelmi értékei alapján akarnak élni, dolgozni, gyermekeket nevelni hagyományos családban. Az embereket, a lakosságot túszokká és bábokká tették, a mainstream média pedig intenzíven kiszolgálja tulajdonosait, és hamis, veszélyes üzenetekkel, információkkal próbálja zombivá tenni az embereket.

2022. február 24-én Oroszország katonai csapást indított Ukrajna ellen, és azt mondják, hogy ez a nemzetközi jog súlyos megsértése, amit egyébként az USA/NATO és a jelenlegi ukrán kormány nem igazán tart be. Évtizedeken át fütyültek rá, tetszés szerint értelmezték a „nemzetközi szabályokat”. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az agresszió és a bűnözés magán Ukrajnán belül egy radikális oroszellenes politikával kezdődött, amely a területek szétválasztásához, belső ellenségeskedéshez, a donbászi polgárháborúhoz, Donbász városainak Ukrajna általi bombázásához vezetett. Az ukrán kormány tervei szerint, valószínűleg külföldi irányítással veszélyeztetik Oroszország biztonságát. Az Ukrajna területén meginduló orosz beavatkozás közvetlen előfutára az volt, hogy
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 18:07:36

Folyt.
1.) az ukrán kormány még csak nem is tárgyalt a függetlenséget kikiáltó donbászi köztársaságokkal, és Ukrajna régióinak katonai módszerekkel történő etnikai megtisztítására készült. A túlnyomórészt orosz nemzetiségű (Krím, Donbász), lakosságának megsemmisítésével és koncentrációs „szűrési” táborokba helyezésével

2.) a várható orosz válasz (ukrán-orosz háború) elleni védekezés érdekében Zelenszkij ukrán elnök 2022. február 19-én Münchenben biztonsági garanciákat követelt a NATO-tól, ennek elmulasztása esetén pedig azzal fenyegetőzött, hogy felmondja az 1994. évi budapesti megállapodást, amelynek értelmében Ukrajna lemondott az atomfegyverekről.

Külön megjegyezzük, hogy 2014-től 2022 februárjáig Oroszország a Donbász városainak bombázása, civilek meggyilkolása, sőt Oroszország területén végrehajtott provokációk, valamint Ukrajna egyéb terrorista módszerei ellenére is a „minszki megállapodásként” ismert békemegállapodások betartásának szükségességét szorgalmazta. Oroszország 2014-ben nem küldött csapatokat a Donbászba, a helyi lakosság közvetlen kérése ellenére sem, csak 2022-ben. Azonban 2022 februárjában Oroszországot már erre a lépésre rákényszerítették, amit a helyi lakosságra zúduló ukrán ágyúzás rendkívüli eszkalációja előzött meg.

Az ukrajnai háború melegágyának kialakulásáért a kizárólagos felelősséget az Egyesült Államokra hárítjuk, amely az oroszellenes ukrán rezsimet hatalomra juttatta a világuralomra irányuló törekvéseinek szolgálatában, valamint az általuk vezetett NATO-t, amely ahelyett, hogy az európai béke és biztonság garanciája lenne, annak fő fenyegetésévé vált. A NATO jelenleg a globális tőke magánhadserege, amely az Egyesült Államokra összpontosít (vagy inkább, mint már említettük, az „elit” egy részére, akik számára az Egyesült Államok nem jelent többet, mint más bábországok), amely gazdaságilag és politikailag megpróbálja újraelosztani a világot, hogy még nagyobb profitot szerezzen úgy, hogy közben akadályozza az országokat a fejlődésben a verseny megszüntetésével, szerepeket kiosztva rájuk az USA által megszabott világrendben, ezáltal egyébként megsértve az éppen általuk hirdetett kapitalizmusnak a szabad versenyről szóló elvét. Nem, ők nem tolerálják a versenyt.

A háború eszkalációja nukleáris fegyverek bevetéséhez vezethet, ami az egész emberiség pusztulásával fenyeget. Ezt a veszélyes folyamatot a lehető leghamarabb meg kell állítani!

A tartós béke feltétele a háborús góc felszámolása, amihez az amerikai fegyveres erőknek a kontinensről történő kivonására lenne szükség, hogy az európai népek és kormányok a saját kezükbe vehessék sorsuk alakítását.

A nemzetek önrendelkezési joga alapján, ha az ukrán népnek joga van saját államához, akkor ilyen hasonló joggal (autonómia, vagy önálló döntés az államiságról) Ukrajna nemzetiségeinek is joguk van az önrendelkezésre! A modern nyugati világ saját belátása szerint, de az önrendelkezési jog alapján kell figyelembe venni a nemzetek szuverenitását, bár ők – mint már említettük -, többször is megsértették a nemzetközi jogot, amivel egyre ügyetlenebbül és kényük-kedvük szerint zsonglőrködnek.

Az orosz-ukrán konfliktus nem oldható meg a nemzetek önrendelkezési jogának, valamint a történelmi realitások és a kelet-európai politika felhalmozott tapasztalatainak figyelembevétele nélkül.

Mindezek alapján követeléseink a következők:
Azonnali tűzszünet és tárgyalások megkezdése az érintettek között a nemzetközi biztonság oszthatatlanságának és a nemzetiségek önrendelkezési jogának elve alapján!

A szankciók azonnali feloldása, amelyek több száz millió embert érintenek a világon.

A békeszerető retorikához híven az EU, a NATO és az ENSZ hagyjon fel a politikájának kettősség mércéjével, és dolgozzon keményen béke megteremtésének érdekében!

Független nemzetállamok területén ne helyezzenek el külső NATO-erőket, mert az a háború célpontjává teheti ezeket az államokat velük együtt! Minden ország területén csak annak saját fegyveres erői tartózkodjanak!

Arra kérjük Európa nemzeteit, hogy támogassák felhívásunkat!
Felszólítjuk Európa békeszerető népeit és szervezeteit, hogy hazájukban képviseljék a fentieket, mozgósítsák honfitársaikat a béke megteremtésének érdekében! Azokban az országokban, ahol az jellemzően érezhető, követeljék kormányuktól, hogy hagyják abba a gyűlöletpolitikát, és tegyenek lépéseket az azonnali béke megvalósításáért!

Ebben a helyzetben, ismerve az ukrajnai konfliktus minden részletes előzményét, megértjük Oroszország kényszerű lépéseit: „Ami, go home!” amerikai katonák, menjetek haza!

Le a globális multinacionális vállalatok imperializmusával! Szuverén nemzetek és országok Európájára van szükségünk, amelyek közül az egyik, Oroszország.

Magyarok a békéért!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 18:16:09

@Bandibacsi34: ezen a nickeden is ideges vagy:)))))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.26. 18:31:57

Kell a Fidesznek egy Békemenetet szervezni, az ukrán békéért.....
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 18:42:25

Csak azt nem értem hogy a magyarorszagi libsik miért veszik a magyar államtól az orosz gázt????:))))) rohadt nagy ruszkitamogatok vagytok:)))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 18:46:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: kérdezd már meg a cias fonokeidtol hogy az USA és az oroszok közötti ügyletek értéke miért 2022ben volt a legnagyobb????:)))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 19:16:25

Csak halkan kérdezem, van olyan nick:))))) ezen a bloggon aki nem 1 az 1ben a fidesz vagy az ellenzék propagandát tolja:)))???? Na ugye hogy nincs:))))))) vesztettél k ügynök:))))) de azért ne legyél ideges:))))))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 19:43:20

@Bandibacsi34: Mintha csak Rákosit olvasnánk. :-))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 19:46:17

Ez egyre szánalmasabb az oroszok részéről.

"Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azzal vádolta meg a francia elnököt, hogy ki akarta használni a Wagner-lázadásban rejlő fenyegetést, és végzetes csapást mért volna Oroszországra. Lavrov szerint Vlagyimir Putyinnak mindenben igaza volt.
„Emmanuel Macron francia elnök a Wagner-lázadás idején esélyt látott arra, hogy megvalósítja a kísérletben rejlő fenyegetést. Végzetes csapást akart mérni Oroszországra” – mondta Szergej Lavrov az orosz állami televízióban. Az orosz külügyminiszter szerint a francia elnök az Egyesült Államok álláspontját osztotta, amikor arról beszélt, hogy teljes mértékben indokolt Ukrajna kitartó támogatása, és figyelik a Wagner-lázadás eseményeit, és megosztottságot, a hadsereg és az orosz vezetés törékenységét látják a fejleményekben.

Macron lehetőséget látott a lázadásban, azt gondolta, hogy Ukrajna ebben a helyzetben képes stratégiai csapást mérni Oroszországra, ehhez a NATO vezetői is rendíthetetlenül ragaszkodnak

– mondta Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter szerint a lázadás idején a francia elnök az ukránokhoz és a nyugati médiához hasonlóan a Kreml ellen dolgozó gépezet része volt."
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.26. 19:50:53

Mit csinál akkor Vlagyimir Putyin, ha fenyegetve érzi magát? Lehet, hogy valami szörnyűséget tesz velünk? Ezt akarja elhitetni mindenkivel, de nem ez történik. Putyin ugyanis szombaton újabb fenyegető beszédet mondott, majd felszállt egy repülőgépre és elmenekült. Később alkut kötött Prigozsinnal

Hová tűnt Vlagyimir Putyin?
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Wagner-lázadás vége óta nem mutatkozott a nyilvánosság előtt. Egy nagy valószínűséggel korábban rögzített videóban tűnt fel csupán, amelyben egy mérnöki konferencián szólalt fel.
Ja, a hivatalos oldalán a konferenciának nem is szerepel.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 19:57:03

@Sorállományú előfelvételis: miért jöttél vissza kurt úrfi:)))????
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 20:01:56

Milyen érdekes hogy sem a ruszkik, sem amerika sem a kínaiak sem az eu nem kíváncsi arra ki robbantotta fel a gátat, a balti gazvezeteket stb....???? Sehol senki:))))) a moszad kussba van 2014 óta:)))))) ennyi hülyét:))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 20:05:18

Ez kb olyan mint amikor a cia, moszad, kgb a koncentracios táborokban jött rá "csak" hogy itt bizony más is történt:)))))))) imádom hogy szerettek hülyék lenni:))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 20:08:24

@Sorállományú előfelvételis: a telex hivatalos oldala szombat 14 órára Moszkva bukasat jósolta:)))))) te hülye meg azt hitted hogy azon a szombaton:))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 20:13:42

Valaki fingjo már le rendessen, mert megint tombolok :))))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.26. 20:21:04

A baloldaltól tehát nem lehet elvárni, hogy megnevezze a tényeket, felismerje a valóságot, megkülönböztesse egymástól a fontos és lényegtelen, a meghatározó és esetleges vonatkozásait a világnak.

Aztán a baloldal előrejelző képessége is katasztrofális. Az elmúlt egy-másfél év arról szólt, hogy a magyar baloldal alig várta, hogy mikor és milyen betegségek következtében távozik az élők sorából az orosz elnök vagy éppen miféle puccs eredőjeként putyitlanítják Oroszországot.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 20:30:37

:)))))))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 20:35:43

Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 20:37:05

:)))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 20:54:03

Látom ideges vagy:)))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:08:53

:)))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:09:41

Nem kell itt baszkodni :))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:10:16

Hórgász felső fokon :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:10:47

És még ideges is bazdmeg :))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:11:22

Pedig csak ennyi az egész:))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 21:12:11

De miért vagy ideges:))))))????
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:12:29

Figyeljetek lipsik megmondok én nektek: ))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:13:22

Ideges?

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:13:53

Jobb mint a mosónedve :)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:14:36

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:20:48

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.06.26. 21:22:33

hahaha hehehe hihihi
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.06.26. 21:26:30

horgásznak rohama van. :-))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.26. 21:26:45

Majd elmulik kurt úrfi:)))) nyugi:))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:32:30

:))))))))))))))))))))))))))))))))))O
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:33:01

Kùùùrt :)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:35:14

Hahaha :)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.26. 21:58:06

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.26. 22:08:07

2023.06.26. 21:31
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn este újra beszédet mondott. Az orosz elnök bejelentette: a lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani, mert bűncselekményt követtek el, amelynek célja Oroszország meggyengítése volt.
Szombat után ismét beszédet mondott Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök akkor arról beszélt, „országa egységét egységét semmi sem fenyegetheti. Mindenféle széthúzással és árulással szemben fellépünk, teljes erőnkkel lesújtunk a lázadókra”. Az elnök név szerint említette a Wagner-csoportot, amely eddig kiválóan védte az orosz érdekeket a donyecki régióban, de most megtévesztés áldozata lett. Árulóknak nevezte a csoport tagjait, „akik tette olyan, mintha hátba döftek volna bennünket” – hangsúlyozta Putyin.

KAPCSOLÓDÓ
Vlagyimir Putyin beszédet mondott, hazaárulónak nevezte a lázadókat
Vlagyimir Putyin beszédet mondott, hazaárulónak nevezte a lázadókat
A történtek nyomán az ukrán hadsereg támadásra készül Bahmutnál – állítja az orosz védelmi tárca.

Anélkül, hogy említette volna a Wagner-csoport vezetőjét, azt mondta:

Mindezt egyesek egyéni ambíciói okozták, amelyekkel magasra akartak törni, de hazaárulás lett belőle.

Az orosz elnök nagyon kemény szavakkal tette világossá, hogy nem tűr meg semmiféle ellentmondást és rendbontást. A lázadást leverik, nem lesz széthúzás. Minden szükséges utasítást kiadott a rendrakás érdekében, és megerősítette, minden eszközzel megvédik Oroszországot.

Putyin szerint Ukrajnának köze volt a lázadáshoz
A Sky News tudósítása szerint az orosz elnök hétfő esti beszédében elmondta, „a lázadás szervezői nem tudják, de megértik, hogy bíróság elé fogják állítani őket, bűncselekményt követtek el, amelynek célja Oroszország meggyengítése volt.

Putyin csípős nyilatkozatában azt mondta, hogy „mindenfajta zsarolás kudarcra van ítélve”, és hogy a Nyugat azt akarja, hogy az orosz katonák egymást öljék meg.

Köszönetet mondott az orosz közvéleménynek a lázadás óta tanúsított „támogatásért, hazafiságért és szolidaritásért”, a belorusz Lukasenkának pedig a békés megoldásért.

Gyakorlatilag az orosz társadalom egészét egyesítette a haza védelmének felelőssége

– mondta Putyin.

Az orosz elnök ezután köszönetet mondott a Wagner tisztviselőknek is, akik „helyesen döntöttek, amikor megálltak és visszafordultak, hogy megakadályozzák a vérontást”. Putyin hozzátette, hogy a Wagner-zsoldosok többsége „hazafi”, akiket a lázadás szervezői „kihasználtak”. Putyin szerint a felkelés „kudarcra volt ítélve”, és „szervezői, még ha el is vesztették a jó és rossz iránti érzéküket, ezt nem tudták volna nem észrevenni” – folytatta.

Putyin azt is állította, hogy Ukrajnának köze volt a hétvégi eseményekhez, és a felkelést „bosszúnak nevezte a sikertelen ellentámadásukért”.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.27. 03:41:44

Egy II. kerületi bölcsész küldött félmilliárd forintot Karácsony Gergelynek

ddejóónnekik
eza bölcs
ész ki
fizeti a 3 csill
áros büntit és mind
enki jóljár
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 07:04:58

Lehiggadtal már te szerencsétlen agymosott:))))?????
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 07:14:06

Kevés a smiley. Hahaha :)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 07:32:06

Látom nem higgadtal le:)))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 07:52:22

Látom, ideges vagy Hahaha :)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 08:00:47

Na ma bukik a patas????:)))))
Válasz erre 

braking news · https://szeka.blog.hu/2023/05/14/ketyeg_az_ora_es_orban_tudja_hogy_egyre_nehezebb_lesz_strategiat_va 2023.06.27. 08:16:32

BRAKING NEWS!!! BRAKING NEWS!!!

@a nagy hohohorgász: már reggel rohamot kapott. Biztos Kurttal álmodott.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 08:30:31

Te hülye te magad írtad le hogy mindenki látja a kamu nickedidet:))))))) édes istenem, sokra megy veled a világ:))))))) na itt van 1 dollár:))))) igaz hogy nem félmilliárd.. hahaha
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.27. 09:24:00

Kocsis Máté: Jól látható, hogyan váltották néhányan dollárra a hazájukat
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.27. 09:29:56

Patkányinvázió, mocsok: teljes horror a Déli pályaudvaron

Meghökkentő videót tett közzé a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, egyúttal le is rántotta a leplet a Déli pályaudvarnál lévő áldatlan állapotokról. Patkányok, kosz, leromlott váróterem.
Ingyenes állatsimogatóval kedveskedett a MÁV a gyerekeknek – ezzel a címmel tett közzé egy videót közösségi oldalán a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. A felvételen az látható, hogy patkányok rohangálnak fel-alá a Déli pályaudvaron, egy kis zöld területen.

ez
eka kut
ya párty
ak diszk
riminalizálják a hölgyku
tyákat!
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 09:51:19

@ez a nevem senki: karigeri patkanyszaros városa:))))))) bangone segit patkanytirtani:)))))))))))))))
Válasz erre 

braking news · https://szeka.blog.hu/2023/05/14/ketyeg_az_ora_es_orban_tudja_hogy_egyre_nehezebb_lesz_strategiat_va 2023.06.27. 09:55:21

@ez a nevem senki: BRAKING NEWS!!! BRAKING NEWS!!!

Nem figyel rád az óvónéni!!!!
Válasz erre 

braking news · https://szeka.blog.hu/2023/05/14/ketyeg_az_ora_es_orban_tudja_hogy_egyre_nehezebb_lesz_strategiat_va 2023.06.27. 09:58:21

@a nagy hohohorgász:
BRAKING NEWS!!! BRAKING NEWS!!!
"nickedidet"

madzsar njelv lenni nehézség...
Akár csak az ángilus. Neked. :-))
Jó tudom én vagyok a Kurt is, ezzel nyugtasd magad! :-))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.27. 10:47:46

@a nagy hohohorgász: Nyilván az IP címéből tudod hogy ő az. Csak nem árulod el nekünk azt az IP címet. :-)) Bár nem biztos hogy ŐRÁ gondolsz, hiszen már nem is mersz néz szerint válaszolni.

@ez a nevem senki: Majd szólunk a tanítónénidnek, hogy vegye át veled írás órán, hogy kell a szavakat elválasztani.
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 10:58:18

Ideges :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 10:59:56

Meg kúrt :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 11:06:14

Nem fogotk meg lípsík! :))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 11:07:30

Nincsen értetek ellenem:)))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 11:08:11

És még mindíg nem érti:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 12:31:51

Mi van morci:)))))))?????
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 14:06:20

Hihihi :))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 14:42:04

Újra matyi vagy te ratyi:)))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 14:43:18

Mi van kulák? Folyós kulák? ;)))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 14:44:00

Duzzogsz muci? :))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 16:21:20

Még mindig nem erti :)))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 16:46:16

Mi nyomja a lelkedet,
Hogy így nyalod a seggemet????:)))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 17:11:57

Segg, segg, seggek :))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 17:13:56

Kaka mikor lesz :)))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 17:14:56

Fekofília hahaha :))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 18:23:11

Sajnálom de továbbra sem tudom viszonozni a szerelmed:))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 19:19:40

Most már bújj ki a seggembol mert szarnom kell:))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 19:22:21

Hahaha nem értitek:))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 19:23:48

És már megint a szarás! :)))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 19:40:13

Te tényleg szerelmes vagy belém, azt hittem csak viccelsz:)))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 19:40:16

Ennyit érsz :))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 19:40:59

Annyit nyalod a seggem, hogy nem kell már papir se :))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 20:09:37

1
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 20:10:40

Ez lemaradt:)))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 20:13:37

m.youtube.com/watch?v=51-bdDkvIFA&pp=ygUUbmFneSBob2hvaG8gaG9yZ8Ohc3o%3D
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 20:46:53

Már megint elmentél a bankot felmosni:))))))))) szánalmas szardarab:))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 20:52:42

Megint a szar :)))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 20:55:25

Mért vagy ideges, mi bánt? :))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.27. 21:22:56

10 órája a seggem nyalod :)))) az összes nickeden kussolsz:)))))) vesztettél:))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 21:44:33

Érdes a nyelved, mint a smirgli:)))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.27. 21:45:22

Ne legyél már ilyen ideges:))))))))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.27. 22:12:56

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2306/202306271.jpeg?w=800&h=800&t=5
ha ha
ha
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.27. 22:16:14

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2305/20230520napi-balfek.jpeg?w=800&h=800&t=5

ló
szar
tmama
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.27. 23:04:03

‼️
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.27. 23:05:47

Biden papa vegre vallott: Eladtam egy csomo allamtitkot.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.27. 23:54:28

@Bandibacsi34: Te hülyegyerek! Nők és gyerekek mentek el. Azokat milyen húsdarálóba küldenék? Te olyan szemellenzős barom vagy, hogy az elképesztő.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.27. 23:55:42

@ez a nevem senki: Mi van óvódás? Még mindig ezzel akarod felhívni a figyelmet magadra?
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.28. 00:15:46

Egymást szidják a dollárbaloldal politikusai a lebukásuk után

videa.hu/videok/hircentrum/hirek-politika/szinte-az-osszes-ellenzeki-part-99-mozgalom-arato-gergely-UHYBqZxy3RK0I8fj?start=0
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 05:54:45

Ideges vagy :))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 06:57:38

Ma is tombolsz? :)))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.28. 07:29:42

Éjszaka idemereszkedtel más nickeden is:))))????
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 08:06:03

Nyalod a seggem lukát :)))))))))))
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.28. 09:16:33

@ez a nevem senki: "Kocsis Máté: Jól látható, hogyan váltották néhányan dollárra a hazájukat"

Mert Buzimáté szerint Rubelre kellett volna váltani?
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.28. 09:35:25

@Bandibacsi34:

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn este újra beszédet mondott. Az orosz elnök bunkerjaban egy 40wattos égővel megvilágitva, remegő hanggal bejelentette: a lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani, mert bűncselekményt követtek el, amelynek célja Oroszország még jobban meggyengítése volt, miközben igy is teljes államcsődben van.

Szombat után ismét beszédet mondott Vlagyimir Putyin a bunkárjában elsáncolva. Az orosz elnök akkor arról beszélt, „országa egységét egysége már rég nem létrzik, mindenféle széthúzással és árulással szemben mar fel se tud lépni. Az elnök név szerint említette a Wagner-csoportot, amely eddig kiválóan védte a dijtatúráját a donyecki régióban, de most majdnem megpuccsolta. Árulóknak nevezte a csoport tagjait, „akik tette olyan, minthaibearálisok meg jogállam követelőkk lennének” – hangsúlyozta Putyin.

Anélkül, hogy említette volna a Wagner-csoport vezetőjét, azt mondta:

Mindezt egyesek egyéni ambíciói okozták, amelyekkel magasra akartak törni, de hazaárulás lett belőle, mert meg akartak dönteni az egyeduralmamat.

Az orosz elnök nagyon kemény szavakkal tette világossá, hogy nem tűr meg semmiféle hatalomvesztést és lámpavas állitást. A lázadást leverik ha lesz elegendő emberük meg fegyverük és nem lesz menekülés a behívók elől.

Minden szükséges utasítást kiadott a rendrakás érdekében, és megerősítette, minden eszközzel megvédik Oroszországot, ha kell atomot dobnak még Moszkvára is.

A Sky News tudósítása szerint az orosz elnök hétfő esti beszédében elmondta, „a lázadás szervezői nem tudják, de megértik, hogy ki fognak zuhanni a 23-ik emeletről vagy polóniumos teát fognak inni.

Putyin csípős nyilatkozatában azt mondta, hogy „mindenfajta zsarolás kudarcra van ítélve”, és hogy a Nyugat azon röhög, hogy az orosz katonák egymást ölik meg.

Köszönetet mondott az orosz közvéleménynek a lázadás óta tanúsított „támogatásért, hazafiságért és szolidaritásért”, hogy még nem húzták fel a lámpavasra.

Putyin azt is állította, hogy Ukrajnának köze volt a hétvégi eseményekhez, de ha nem neki, akkor az USA-nak, a CIA-nak, a Sorosnak, a migráncsnak- mindenki válassza ki a neki legmegfelelőbbet.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.28. 09:48:37

VARGAJUCI LEMOND!

HÁ MÁN A BOLSI BESÚGÓ LYÁNYÁT IS IRCSÁK BELSÓLEG? HÁ MI EZ ITT, JOGÁLLAMI ELHAJLÁS????
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 10:04:46

Sunáznám :))))))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.28. 10:11:13

birkakenet nen itt
aelaz agy
át
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.28. 12:48:55

Úgy látszik tarol a pride hónap:)))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 14:24:31

Kihagynak és ideges vagy :)))))))))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.28. 16:29:18

@ez a nevem senki: Mint egy kis hülyegyerek. A pücürkéddel nem enged játszani anyucid, hát marad ezzel a zagyva írásmóddal való bénázás? :-)) Szánalmas vagy.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.28. 16:32:30

@a nagy hohohorgász: Érdekes. Én nem tudom mikor van. De ezekszerint te számon tartod. :-)) Gondolom a netről már rendeltél is szép szivárványos tangát a bulira magadnak.
Továbbá tudtommal a felvonulás csak egy nap van. Bár lehet te annyi telefonszámot összeszedsz a kamionon rángatózva, hogy utána egész hónapban átjáróház van az ánuszodban. :-))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.28. 16:34:30

@a nagy hohohorgász: Na gyerünk, adj valami frappás riposztot, ami tőled kitelik!
Például : hahaha...hehehe...hihihi..
Tőled ez a maximum. :-))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.28. 17:34:04

Én csak röhögni tudok rajtad:))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.28. 18:21:12

@a nagy hohohorgász: Mehet jósnak @127.0.0.1: . Kitalálta hogy a "frappáns" válaszod az lesz hogy hahaha...hehehe...hihihi.. Ahogy írta, te csak ennyi vagy.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.28. 18:43:56

Vallásgyalázó tevékenységre adtak engedélyt Svédországban

eze
kaka
rnak nátőtag
ok len
ni? ha ha
ha
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.28. 18:54:11

Agyonlőtt egy bevándorló bűnöző fiút egy rendőr Párizsban, véres utcai háború következett

Elviselhetetlenné válnak a közállapotok Franciaországban. Kedd késő délután egy 17 éves, bevándorló fiú, Nahel, aki egyébként drogosan és jogosítvány nélkül vezetett és már többször büntették, a Párizs melletti közúti ellenőrzéskor nem akart megállni, majd megpróbálta elütni a rendőrt. A rendőr közvetlen közelről fejbe lőtte. Nahel azonnal meghalt, a rendőrt letartóztatták. Később egész Franciaországban - főleg persze Párizsban, de még a gazdag Bordeaux-ban és Dijonban is - egész éjszaka véres utcai háború alakult ki.

migráncsokatnekikmég
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.28. 19:03:01

Csődbe vitte az EU-t Brüsszel, miközben a magyarok és a lengyelek pénzét az ukránoknak adta
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.28. 19:07:17

@ez a nevem senki: Persze megint hazudsz. A rendőr az autó mellett állt amikor a srác gázt adott, vagyis nem akarta elütni. A balhé akkor robbant ki amikor a felvétel napvilágra került, hogy szó sincs gázolási kísérletről. Egyébként a gyerek előélete és az eset körülményei ismeretében, ha nem is helyeslem, de megértem a rendőr cselekedetét. Remélem felmentik!
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.28. 19:08:18

@ez a nevem senki: És ha a magyaroknak vagy a lengyeleknek adja ugyanazt a pénzt akkor nem megy csődbe? Gondolkodni nem tudsz?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.28. 19:14:29

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: mokuska, inkább töltsd be a bankot:))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.28. 19:39:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: te világ seggnyaloja:)))))) te még tesztelő sem vagy csak egy sima adatmento:))))) téged akkor engednek oda ha bezárt a bank hogy ha elbaszod a dolgokat még ki tudják javitani a hozzaertok:))))))))) te világ selejtje, anyád legbudosebb szarasa vagy:))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 20:05:02

Ƙurt te kurt :))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.28. 20:05:59

Sosem kurt:))))))) max rakurt:))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.28. 20:28:34

Tökéletes ellenzék szavazó vagy, sosem tanulsz semmiből:))))))) te szeretsz szopni:)))) tök mindegy mit csak szophass:)))))) hát o1g megadta nektek is amire vagytatok:)))))) szopjatok:))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.28. 20:32:00

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: miközben
lás
d ma
gyar nyel
v
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 20:49:27

Megint seggek és kaka! Hahaha :))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 20:50:24

A magyar nyel :)))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 20:51:09

Oximoron :)))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.28. 21:53:04

Magyar nyel, len gyel:)))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.28. 21:55:45

Tisztogatás kezdődhetett az orosz hadseregben, eltűnt a vezérkari főnök
A Wagner-csoport fegyveres lázadása óta teljesen eltűnt Valerij Geraszimov, az orosz hadsereg vezérkari főnöke – írja az orosz Rybar Telegram-csatorna.

Állításuk szerint az orosz seregben tisztogatás indult a zsoldosok lázadása után, és az orosz belbiztonsági tisztek már több napja vizsgálják, hogy a katonai vezetés tagjai, valamint az orosz egységek parancsnokai megbízhatóak-e.

A vizsgálatra az adott okot, hogy

A WAGNER LÁZADÁSA UTÁN SOKAN „DÖNTÉSKÉPTELENNEK” BIZONYULTAK, ÉS EMIATT MEGKÉRDŐJELEZŐDÖTT A LOJALITÁSUK.

A Rybar szerint szombat óta senki sem látta Szergej Szurovikin tábornokot, az ukrajnai hadművelet volt főparancsnokát. Egyes források szerint jelenleg is vallatják azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet játszott az eseményekben. Szurovikin esetleges érintettségéről részletesen írtunk ebben a cikkünkben is.

A csatorna azt is közölte, hogy formálisan Valerij Geraszimov maradt az orosz hadsereg vezérkari főnöke, annak ellenére, hogy a Wagner-csoport őt is le akarta váltatni. De a jelek szerint Geraszimov is eltűnt, helyette Mihail Teplinszkij tábornok, a légideszantos erők parancsnoka látja el a különleges hadművelet vezetését.

A Rybar szerint a belbiztonság tisztjei nemcsak a vezetőket vizsgálják, hanem az egyszerű katonákat is. Például azokat a pilótákat is büntetőjogi felelősségre vonhatják, akik nem voltak hajlandóak csapást végrehajtani a Wagner-csoport Moszkva felé vonuló konvoja ellen, vagy azokat a határőröket, akik nem voltak hajlandóak harcba bocsátkozni velük.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.28. 21:57:07

@a nagy hohohorgász: " Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek, paplan alá bújnak, ott is csokolóznak"
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 21:58:17

Fogyatékos :))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 21:59:51

És nem érti :))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 22:19:05

Szarva szaró szar :))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.28. 22:24:34

Halló :)))) Te segg :)))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 00:43:09

Joe Biden megint elvesztette a fonalat, ezúttal egy sajtótájékoztatón bizonyította be, hogy fogalma sincs, mi történik a világban. Egy kérdésre ugyanis azt válaszolta, hogy Putyin vesztésre áll Irakban

hahah
a putiny mind
enholve sztes
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 00:46:35

kép
zelj elegy
pu
tiny bild
en be
szél getést hahaha
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.29. 05:41:50

@ez a nevem senki: Te vagy a példa rá, a gagyi szövegeiddel.
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.29. 06:48:41

Kinevetlek :)))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.29. 07:02:56

Kúrt hej korán kezded :))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.29. 07:14:02

Látom teljesen bemasztam a fejedbe:))))))))
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.29. 08:28:53

@a nagy hohohorgász: A seggembe másztál bele. Úgy hogy megyek is és eltávolítalak a klotyón.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.29. 08:54:28

@ez a nevem senki:

De szépen kinyalta orKGBán gazdád putyin seggét a nemzetközi nyilvanosság előtt azzal, hogy putyint legyőzhetetlennek mondta, Ukrajnáról meg azt,hogy nem is szuverén, meg vesziteni is fog.

Az egész világ orKGBánról beszél!
Ezt a "hirnevet" is jól elintézte orbán a magyaroknak!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 09:49:54

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2306/2023060623.jpg?w=800&h=800&t=5

haaaaha
ha
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.29. 11:27:35

@birkamenet: Bocs de még @a nagy hohohorgász: kitolásával szenvedek, akkora. Jól jönne egy kis vazelin!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.29. 11:31:04

Előrelátóak voltak az ukik.

"Az ukránok tönkretették a Krím hajóiparát az orosz szakértő szerint
A katonai hajóipar helyreállítása teljes gőzzel folyik a krími térségben, különösen a kercsi Zaliv hajógyárban – jelentette Vlagyimir Jeranoszjan tartalékos százados, az orosz kormány alá tartozó Pénzügyi Egyetem Szociológiai Tanszékének docense.

Emlékszem, hogyan adták át a zalivi üzemet annak idején, és tudom, mi történik vele most. Az ukrán fennhatóság alatt szinte teljesen tönkretették a hajóipart. A zalivi üzemben azelőtt komoly hadihajókat gyártottak. Ez Ukrajna alatt a múlté lett

– mondta Vlagyimir Jeranoszjan a Sputnik rádióműsorában.

A katonai szakértő szerint 2014 után gyakorlatilag a nulláról kellett helyreállítani a termelést a krími hajóépítő vállalatoknál.

Jelenleg a katonai hajóépítés helyreállítása folyik a krími térség vállalkozásainál. A zalivi hajógyárban most egy helikopterhordozó projektet indítottak el – tette hozzá a százados.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 11:49:42

twitter.com/i/status/1664348366275321856

höhö hö
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 12:20:28

Kocsis Máté kiakasztotta az ellenzéket

vel
ed vagy
unk Máté Úr
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.29. 12:41:57

Látom tejesen bemasztal a seggembe :))))))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 13:09:04

Kínai akkumulátorgyár épül Fóton
Szijjártó Péter jelentette be a tízmilliárd forintos beruházást.

kösz
önjük
nagy
hatalom lettünk
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.29. 13:20:44

Faszhatalom lettünk:))))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 14:11:27

13.dik év szop
ó ágon nemsemmi
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.29. 14:34:31

Mingyá ezt a nickedet is viszem :)))))))))))))))
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.29. 16:02:41

@a nаgу hohohоrgász: Vigyed! Olyan hülye vagyok hogy nálam csak értelmesebbeket írhatsz.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.29. 19:38:13

"Az amerikai hírszerzés információi szerint Szergej Szurovikin, aki Armageddon tábornokként is ismert a köztudatban, segíthette a Wagner-csoport lázadását. Orosz médiaértesülések szerint az orosz hadsereg második számú parancsnokát letartóztatták, ám tényleg ez lett volna az a tette, amiért rászolgált a letartóztatásra? A brit védelmi minisztérium korábban „az orosz hadsereg mércéihez képest is köztudottan brutális és korrupt tábornokként” jellemezte Szurovikint."

@Bandibacsi34: Mi van? Nagyon eltűntél! Most miért nem osztogatod az orosz propagandát?
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.29. 19:48:26

Az onszopkodas libsi szokás:))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.29. 19:50:00

Iipsi szopás :))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.29. 19:50:35

Megint a szopás van :)))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.29. 19:51:07

mingyá jön majd a szaronszül szar szar is ;)))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.29. 19:59:06

Nyugi k ügynök:))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.06.29. 21:39:20

Szőrén-szálán eltűnt a 14 milliárd forintnyi közpénzzel kitömött Fudan Alapítvány
Bejelentett székhelyük teljesen üres, azt pedig senki nem tudja, hova költözhettek.

A háborúra hivatkozva tavaly tavasszal a kormány leállította a kormány a Fudan beruházást, a március 23-i kormányinfón pedig Gulyás Gergely megerősítette, hogy jelenleg nincs is napirenden, „egyelőre ott nem zajlik tervezés és nincs is semmilyen előrelépés”. Így aztán (egyelőre) nem épült fel a kínai egyetemi kampusz, pedig annak fenntartására még egy alapítványt is létrehoztak, amit teletömtek közpénzzel.

A Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány fő feladata tehát az egyetemváros fenntartása lenne, s bár ilyen egyelőre nem létezik, mégis 123 millió forintot költöttek tavaly a munkatársak fizetésére.

Június elején az RTL stábja meglátogatta az alapítvány budapesti irodáját, ahol senkit nem találtak. Így járt Tompos Márton is, aki egy teljesen kipucolt irodát talált az alapítvány székhelyén.

A momentumos politikus a helyszínen elbeszélgetett az irodaépület egyik dolgozójával is, aki szerint április 15-én elköltözött az alapítvány, azt azonban nem tudni,sem tudja hogy hova. Tompos szerint

„Ez azért érdekes, mert a székhelyük továbbra is itt van hivatalosan, de most már ők nincsenek. Nincs e-mail címük, a telefonszámuk nem él és most már a székhelyükön sincs senki. Van náluk 14 milliárd forintnyi közpénzt, és senki nem tud semmit arról, hogy ezzel a közpénzzel mi lett”.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.06.29. 21:43:41

Ma kint ülök hallstadtban a hegyek között a tóba logatva a lábam és arra gondolok hogy milyen jó hogy magyar vagyok mert nem vagyok buval baszott mint az osztrákok és arra gondolok bárcsak minden magyar úgy szeretné a rendet mint én meg az osztrákok. Simán ki tudom fizetni magyar keresettel az osztrák árakat( amúgy nemérzemhogy drágább lenne mint Magyarország), de hiányzik a virtus az emberekből, viszont a hülye bogatyas Magyarból meg hianyzik a rend!
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.29. 22:02:52

@a nagy hohohorgász: Benned van virtus, így beleszarsz a tóba.
Válasz erre 

6.Lеnin 2023.06.29. 22:07:37

@ez а nevem senki: Hol? Hol? Megyek felnyalom!
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 22:47:00

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2306/20230626tapasztalt-asszony8881.jpg?w=1193&h=795&t=4

libb
ant mű
"vészek"
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.29. 22:52:24

@ez a nevem senki: Míg a nő kezébe műbabát nyomtak, így próbálva előhívni a benne rejtőzködő anyai ösztönöket, addig a férfit spermaminta adására kötelezték, ezzel a nővérke is megvillanthatta – szigorúan a színfalak mögött – kézimunkatudását
Az előadás egy váratlan pontján ugyanis a színészek nemet cseréltek, a férfi parókát húzott és terhes hasat, a nő pedig szakállat. Ezután – nem kis bátorságról tanúságot téve – Tasnádi egy gyermek világrajövetelének összes intim pillanatát kiforgatta. Kiemelt figyelmet kapott a vagina leborotválása, a beöntés, amikor pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a „kismamát" vágni kell, a színészek láncfűrésszel kergették végig a színpadon. De ha ez még mindig nem lenne elég, a rendező még erre is rátett egy lapáttal:
a méhlepényt a köldökzsinórnál fogva rángatták ki a „kismama" méhéből.
Persze, a „szorosra varrjuk, hogy az apukának is jó legyen" mondás sem maradhatott ki a repertoárból. Ebben a felgyorsult, LMBTQ-propagandától sem mentes világban érthető, hogy néhány baloldali művésznek szúrja a szemét, hogy „az anya nő, az apa férfi", de talán „minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz".
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.30. 03:02:54

Szopás:))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 05:09:56

Gép segíti Joe Biden éjszakai légzését

gé
pember
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.06.30. 06:35:51

@ez a nevem senki: Mindenesetre ennek a hírnek az olvasása után nagyot recskáztam, majd elnyomott az álom.
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.30. 06:42:19

És is recskáztam :))))))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 06:56:00

Oroszországban ismét elmebetegeknek tekintik a melegeket
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 07:26:33

Orbán Viktor beintett az uniónak, teljes a káosz Brüsszelben

ahah
ah
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.30. 07:59:04

@ez a nevem senki:

Az EU meg beintett a Felcsuti Putyin ügynöknek, jöhet az államcsőd, te értelmi fogyatékos seggcsimbók.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.30. 08:00:09

@ez a nevem senki:

Magyarorszagon meg a fideSS vallásúakat tekintik elmebetegnek.
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.30. 08:02:16

@a nagy hohohorgász:

Lenyin, Lenyin, ekkora mérgezést kaptál az akkugyárban, hogy már azt hallucinálod, hogy a zsákfalud tócsája a hallstadti tó?????
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 08:16:25

birka
kenet
akasz
tani
akart
ok mais?
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 08:32:01

közvetlenül a vacsora előtt jött Orbán Viktor, és mindent borított.

A lap szerint a miniszterelnök határozottan közölte, elfogadhatatlan az álláspont, amelyet az unió képvisel a migráció kérdésében. Rögtön csatlakozott hozzá Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is, és ketten közölték, addig nem hajlandóak elfogadni egy közös nyilatkozatot a tanácson elhangzottakkal kapcsolatban (ahogy azt minden ilyen ülésen szokás), amíg az általuk felvetett problémákat nem orvosolják.

Ennek az lett a vége, hogy késő este több politikus győzködni kezdte a két miniszterelnököt. A Politico szerint Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök, valamint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke
körülbelül hajnal 1-ig tárgyalt velük, mindhiába.

lol
Viktor!
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.30. 09:29:11

@ez a nevem senki: Most egyet kell értenem Viktorral. LSZF-t bevándorlás! Az hogy teleszülték Afrikát és 60 év alatt a lakosság 300 millióról 1,3 milliárdra nőtt, arról csak annyiban tehetünk, hogy odavittük a modern orvostudományt és manapság nem hal meg tíz csecsemőből nyolc egy éves kora előtt mint régen. Húzzanak gumit és maradjanak otthon!
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.06.30. 09:40:28

@Sorállományú előfelvételis: javítás... LFSZ-t!
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.30. 09:53:35

@Sorállományú előfelvételis: Arról nem is szólva h az únió vezető államai kimazsolázzák majd a használható, dolgoztatható migránsokat, nekünk meg maradnak a svéd cserediákok.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.30. 10:16:25

"Annyiban a magyar miniszterelnöknek is igaza van, hogy ebből a költségvetésből Magyarország egyelőre nem kapott, mivel még nem sikerült megegyezniük az Európai Bizottsággal a jogállamisági feltételrendszerrel kapcsolatos vitája miatt. Ez technikailag Magyarországot nettó befizetővé teszi, tehát olyan országgá, amely többet ad hozzá az EU költségvetéséhez, mint amennyit kap belőle."

KÉRDÉS???????
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.30. 10:20:58

"Róna Péter: Továbbra sem fogunk egy vasat sem kapni az EU-tól"

MINK MEG NEM SZAVAZUNK MEG SEMMIT AZ EU-NAK!!!!!!!!!!
(aztán valaki majd csak enged........)

MONDJUK MINK ELVAGYUNK VALAHOGY AZ EU-PÉNZEK NÉLKÜL..... MÁN CSAK AZ A KÉRDÉS, AZ EU MEDDIG VAN EL A MAGYAR VÉTÓVAL?
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.30. 10:25:06

@ulpius66:

Mi van te NER diszhülyéje, de sokáig nem rohadtál erre. Most engedtek ki az intenzivről az akkugyári mérgezésed után?
Válasz erre 

birkamenet 2023.06.30. 10:25:40

@ez a nevem senki:

Zelenszkij frakcióvezetője: Orbán az ügynök az Európai Unión belül

2023.06.30.

David Arakhamija, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pártjának vezetője súlyos vádakat fogalmazott meg Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel szemben. „Orbán ügynök az Európai Unión belül, hogy megvédje az orosz értékeket” – mondta Arakhamija csütörtökön a brüsszeli politikai tárgyalások margóján.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 10:57:05

@birkamenet: mia
baj
odaz
orosz értékek
kel
birka kenet
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.30. 10:57:27

@ulpius66: Igen, általában a klubtagságért fizetni kell. Ez nem olyan mint a Kék Osztriga bár, ahova téged beengednek ingyen mint transzi lányt.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.30. 10:58:24

@ez a nevem senki: Tudjuk neked semmi, amíg elegendő rubelt utalnak neked.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.30. 12:02:38

"Mit kezd Orbán egy gyenge EU-val?"
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.30. 12:03:10

Vagy úgy lesz, ahogy Orbán mondja, vagy sehogy......
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.30. 12:11:12

"Már az idei első hat hónapban több beruházás érkezett Magyarországra, mint a tavalyi rekordév egészében, így jó esély van a 2022-es adatok duplázására - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Nyírbátorban."

novekedes.hu/hirek/szijjarto-peter-mar-az-idei-elso-hat-honapban-tobb-beruhazas-erkezett-mint-a-tavalyi-rekordev-egeszeben
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 12:15:50

@127.0.0.1: ne
ked miabajodaz
orosz értékek
kel hü
lyegyerek
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.30. 12:20:25

@ez a nevem senki: Az hogy egy diktatúra, te kisóvodás!
Mit nem ér-tesz raj-ta te fasz-fej?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.30. 12:21:54

@ez a nevem senki: Ez a hülye írásmód kell neked hogy kitűnj a birkanyájból? :-))
Mint a direkt rosszalkodó, figyelem hiányos debillke a kisegítőben.
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.30. 12:28:38

@ulpius66: Azt most hova szarjak?
Túlszárnyaltuk a tavalyi 1 százalékos növekedést?
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.06.30. 12:29:34

@127.0.0.1: javítás... debil
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.30. 12:59:52

Már csak nevem senki néven írok :)))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.30. 13:00:40

Annyira leszopattak :))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.30. 13:01:09

Hej, kúrt :)))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.30. 13:24:43

Tombolsz megint? :)))))))))))))))))
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.30. 14:16:14

"DK: Orbán Viktor folytatja bosszúhadjáratát Budapest ellen"

Ja!

Mert a budapestiek annyira szeretik Orbánt......
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.06.30. 15:31:39

@ulpius66: ðékás vagy, baszod?! ;)) Pont ezt mondja a dk is :)))))))))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.30. 17:15:22

Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Washington Postnak adott interjújában azt mondta, hogy dühös az ellentámadás lassúsága miatt.
“Ez felbosszant” – mondta Zaluzsnij több nyugati tisztviselő, katonai elemző, valamint Volodimir Zelenszkij megjegyzései közepette, miszerint az ukrán offenzíva a vártnál lassabban halad.

Zelenszkij korábban a brit médiának adott interjújában elismerte, hogy az ukrán ellentámadás “lassabban halad, mint ahogyan azt szeretnénk”. Zelenszkij szerint sokan úgy tekintenek az ukrán ellentámadásra, mint egy hollywoodi filmre, és azonnali eredményeket várnak.

“EZ NEM EGY OLYAN SHOW, AMIT AZ EGÉSZ VILÁG NÉZ ÉS AMIRE FOGADÁSOKAT KÖT, VAGY BÁRMI ILYESMI. MINDEN NAP, MINDEN MÉTERT VÉRREL ADNAK NEKÜNK” – IDÉZTE A WASHINGTON POST ZALUZSNIJT.

Szerinte a sikeres és gyors ellentámadás lehetetlen a Kijevbe irányuló további fegyverszállítások nélkül.

“TELJES UTÁNPÓTLÁS (FEGYVEREK) NÉLKÜL EZEK A TERVEK EGYÁLTALÁN NEM MEGVALÓSÍTHATÓAK. DE EZEK MEGVALÓSÍTÁSA FOLYAMATBAN VAN. IGEN, TALÁN NEM OLYAN GYORSAN, AHOGYAN A SHOW RÉSZTVEVŐI, MEGFIGYELŐK SZERETNÉK, DE EZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK” – TETTE HOZZÁ.

Korábban a New York Times egy másik amerikai lap arról írt, hogy ukrán katonák elismerték az ukrán offenzíva lassú előrehaladását és az orosz fegyveres erők erős védelmének tényét. A megkérdezettek szerint az ukrán média túl optimista képet ad az ukrán fegyveres erők fronthelyzetéről.

Az ukrán offenzíva a juzsno-donyecki, zaporizzsjai és artyomovszki irányban június 4-én kezdődött, az ukrán fegyveres erők a fő csapást a front zaporizzsjai szakaszára összpontosítják.

Kijev a NATO által kiképzett és nyugati felszereléssel, köztük Leopárdokkal felfegyverzett dandárokat vetett be. Június 13-án Putyin a haditudósítókkal folytatott megbeszélésen azt mondta, hogy az ukrán erők súlyos veszteségeket szenvedtek az offenzívában, és semmilyen irányban nem értek el sikereket. A kiégett Leopárdokról készült felvételek ekkor nagy visszhangot váltottak ki Nyugaton. Ezen a héten Putyin elnök azt mondta, hogy Kijev 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített az úgynevezett ellentámadás kezdete óta, csak az elmúlt héten 41 harckocsit és 102 páncélozott járművet csak az Orehovo irányában.
Válasz erre 

ulpius66 2023.06.30. 17:56:05

""Annyiban a magyar miniszterelnöknek is igaza van, hogy ebből a költségvetésből Magyarország egyelőre nem kapott, mivel még nem sikerült megegyezniük az Európai Bizottsággal a jogállamisági feltételrendszerrel kapcsolatos vitája miatt. Ez technikailag Magyarországot nettó befizetővé teszi, tehát olyan országgá, amely többet ad hozzá az EU költségvetéséhez, mint amennyit kap belőle."

Ja!

Mi tartsuk el a léhűtő brüsszeli bürokráciát, és még baszogatnak is......

MÁN MEGÉRTE EU TAGNAK LENNI!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

Bᶏndibacsi34 2023.06.30. 19:21:43

Lekapcsónak a pityeri trollfarmró' :((
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.06.30. 21:58:46

...:
❗️Az ukrán fegyveres erők 10 nap alatt több mint 700 embert veszítettek Kremennaja közelében, több tucatnyi embert elfogtak – közölte egy forrás a RIA Novosztyival.

A Washington Post nemrég ukrán orvosokra hivatkozva azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők veszteségei ezen a területen tízszeresére nőttek.

A RIA Novosztyi forrása szerint a leghevesebb csaták Torszkoje falu és a Szerebrjanszkij erdészet közelében zajlanak.

‼️
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 22:53:53

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4964/49649/496492/49649282_d060955621cd31df49bd487f96b4dbc3_wm.jpg

vi
va le fr
ankalifate
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.06.30. 22:57:06

a rendőrség péntek délelőtti adatai szerint Franciaország-szerte legkevesebb 667 embert vettek őrizetbe csütörtök éjjel (közülük 307-et a fővárosban). A rendőrség azt is közölte, 249 rendőr megsérült az összecsapásokban.

a viny
ogók sipí
toz
nakmár? szeg
ín migrác
sokat bántyák
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.07.01. 06:12:47

"Az ukrán hadsereg a tegnapi napon több mint egymilliárd embert veszett, 100 millió körüli tankjukat lőtték ki" - írták hiteles orosz források.
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.07.01. 06:23:43

el
ind
ítt
ott
ákmárahíresel
lentámadást vajon
e a
tava
szit
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.01. 06:53:16

Orbán Viktor kiemelte: a magyarok és a lengyelek még egy fillért sem láttak abból a hitelből, amit a koronavírus utáni újraindítás céljával vettek fel a tagállamok, ennek a kamatai viszont a világgazdasági helyzet miatt megnőttek.
Ezeknek kifizetésére kér most pénzt az EU a tagállamoktól. Emellett a brüsszeli bürokraták fizetésemelésére is kérnek pénzt.
Véleménye szerint ez oly mértékig abszurd, hogy majdnem minden uniós tagállam vezetőinek kinyílik a bicska a zsebében.

A miniszterelnök szerint várhatóan megindul majd egy hosszú harc, amely során Brüsszel új javaslattal áll elő, és megpróbálják meggyőzni a tagállami vezetőket, megvásárolni a szavazataikat. Mi azonban nem adunk pénzt a fizetésemelésre, amíg a rezsicsökkentés eltörlését kérik, Ukrajnának addig nem adunk több pénzt, amíg az eddigi forrásokkal nem számolnak el, és nem adunk pénzt annak a hitelnek a kamatterheire sem, amiből még egy fillért sem láttunk – tisztázta Orbán Viktor, majd a mielőbbi békekötés jelentőségére mutatott rá.

Két iskola van
Mint fogalmazott, az ukrajnai háborút illetően két iskola van.
A többség azt mondja, hogy amit eddig csináltunk, az jó. Vagyis az ukrán katonák harcolnak, mi adunk nekik fegyvert. De én azt mondom, hogy az eredmény negatív, Oroszországot nem győztük le. Ilyenkor egy normális ember azt mondja, hogy ezt nem érdemes folytatni.
Mi azt mondjuk, hogy minden eszközt arra kell használni, hogy legyen tűzszünet és béketárgyalás – szögezte le. Beszélt arról is, hogy már a teljesítőképességünk határán vagyunk, nincs pénz az uniós költségvetésben. Ukrajnában van a magyarok, a lengyelek pénze. Az európai polgárok jó okkal lázadoznak. Hatalmas összegek mennek ki, ellenőrizetlenül az Európai Unióból. A felvett hiteleket is rossz célokra használják fel – sorolta a kormányfő.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.01. 06:54:05

Minek hozunk megállapodásokat, ha nem tartjuk be?
Szóba került az is, miszerint a brüsszeli Politico migrációs lázadásként írta le a csütörtöki helyzetet az uniós tanácskozáson.
Szabadságharc volt, nem lázadás
- jelezte Orbán Viktor, aki felidézte azt a megállapodást, hogy a migráció kérdésében csak teljes egyetértéssel lehet elfogadni javaslatokat. Ennek ellenére nemrégiben "puccsszerűen" átnyomták a belügyminiszterek tanácsán azt a javaslatot, ami a kötelező migránskvótákról szól. Minek hozunk megállapodásokat, ha nem tartjuk be? – tette fel a kérdést a kormányfő.

A döntések elfogadhatatlanok Magyarország számára.

Váltás volt a Soros-birodalom élén, és ezért kellett ezt ilyen gyorsan átnyomni - tette hozzá. Olyan szabályokat fogadtak el, amely szerint több mint 10 ezer migránst kell befogadnia Magyarországnak évente. Ebből egy migránsgettó lesz. Nem áll szándékunkban végrehajtani ezeket a döntéseket - tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy valaki összekeveri a vendégmunkás-szabályozást a migrációs szabályozással. Máshol ideológiai nyomás van a nyílt társadalom érdekében - tette hozzá. Az egész mögött Soros NGO-hálózata áll. A megoldás egyszerű, mert nálunk tavaly 45 migrációs kérelmet adtak be, és nagyon erős határvédelem épült fel. Kétmilliárd eurót költött az ország határvédelemre - tette hozzá. Nem Európában kell menekülttáborokat építeni.

Infláció és fizetések
A kormányfő elmondta, hogy a háborúra adott elhibázott szankciók megemelték az energia árát, és ez nagyban befolyásolta a hazai árakat. A napenergia kiépítése terén nagyon jó eredményeket sikerült elérni. A cél, hogy Magyarország ne legyen kiszolgáltatott az energiaárak tekintetében - mondta. Az infláció ellen aktívan kell fellépni, és több döntést hozott a kormány ezen a területen - tette hozzá. Cél, hogy az év végére egy számjegyű legyen az infláció, és ezt kinevették pár hónapja, míg mostanra haladunk lefelé - mondta a kormányfő.
Nagyon nehéz hét-nyolc hónap van mögöttünk, és az év második felében jobban nőnek majd a fizetések, mint az árak.

A kötelező akciózás is fontos lépés volt a cél felé - mondta a kormányfő. A korábbi árstopos termékek is bekerülnek az akciózós termékek közé, és ez egy újabb lökést ad az infláció elleni küzdelemben - tette
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.01. 06:55:43

tervezetek egy másik vitás pontot is igyekeztek megkerülni: több ország azt szorgalmazta, hogy foglaljanak bele egy, a migrációval kapcsolatos „innovatív megoldások" keresésére vonatkozó utalást is. Ez konyhanyelvre lefordítva azt jelenti, hogy ez EU nem vetne el egy olyan lehetőséget, hogy a menedékkérőket Unión kívüli országokba küldjék. A modell hasonlítana ahhoz a brit tervhez, amely szerint a menedékkérőket Ruandába telepítenék – és amit épp csütörtökön kaszált el a brit fellebbviteli bíróság döntése.

EGYETLEN ORSZÁG TŰNT ELÉGEDETTNEK: OLASZORSZÁG, AMELY A KÖZELMÚLTBELI MIGRÁCIÓS MEGÁLLAPODÁS EGYÉRTELMŰ GYŐZTESE VOLT, MUTAT RÁ A POLITICO.

„Ez egyedülálló megközelítés volt, amely mindenki problémáját megoldotta" − mondta Giorgia Meloni a csúcstalálkozóra érkezve, De Croo belga miniszterelnök pedig dicsérte olasz kollégájának erőfeszítéseit a Magyarország és Lengyelország felé való közvetítésben.

„Nagyon, nagyon, nagyon nagy a vágy, hogy képesek legyünk dűlőre jutni" − hangsúlyozta De Croo. Az azonban, hogy ez sikerül-e pénteken, kétséges, zárja tudósítását a Politico.
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.07.01. 09:31:43

A cia igazgatója ellatogatott az ukrán vezetéshez:)))))) hát ki érti ezt??????? Hahaha kurt????:))))))
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.07.01. 09:51:10

@a nagy hohohorgász: Két szerelmes pár, mindig együtt jár, egy tányérból esznek, mindig összevesznek...
Válasz erre 

127.0.0.1 2023.07.01. 09:56:49

"Színtiszta hazugság az az állítás, hogy Oroszország a zaporizzsjai nukleáris erőmű felrobbantására készül – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki online sajtótájékoztatóján.
Amit mondanak, hogy állítólag felrobbantanánk önmagunkat, miközben egy nukleáris létesítményben tartózkodunk, nos, kell-e ezt kommentálnunk, ez színtiszta hazugság
– mondta a tárcavezető."

Na persze, mert az oroszok törödni szoktak az embereik életével. Ja, nem.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.07.01. 12:10:44

@a nagy hohohorgász: Ha a butaságnak tömegvonzása lenne, te lennél a Világegyetem legnagyobb szupermasszív feketelyuka. És több anyagot vonzanál be mint a birca segge. :-))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.01. 12:53:41

Cia kúrt :)))))))))))))))))))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.07.01. 13:33:53

Óriási csapást mértek Ukrajnára az oroszok

Meghalt az ukrán fegyveres erők két tábornoka, amikor kedden a donyecki régióban lévő Kramatorszkban vezérkari értekezlet közben precíziós csapás érte az ukrán 56. önálló gépesített lövészdandár ideiglenes állomáshelyét, a helyszínen meghalt tisztek száma elérhette a félszázat, a külföldi „zsoldosoké" és tanácsadóké pedig a húszat
Válasz erre 

ez а nevem senki 2023.07.01. 16:31:58

"Prigozsin feloszlatja trollhadseregét
Jevgenyij Prigozsin feloszlatta a Patriot Media Group nevű ernyőszervezetét, amely több tucat „hírportálnak” adott otthont, és amely a 2019-es létrehozása óta a „trollgyár” otthona volt.
A szervezet egyik volt vezetője a Meduzának elmondta, Prigozsin közölte az igazgatókkal, hogy a Patriot elhagyja a közéletet.
A VChK-OGPU nevű Telegram-csatorna eközben azt közölte, hogy Prigozsin személyesen jelentette be a Patriot médiaholding felszámolását, és hogy minden alkalmazott elbocsátása folyamatban van – írja a Meduza.
Abbasz Dzsuma, a Patriot kuratóriumának vezetője nem volt hajlandó kommentálni a szervezet helyzetét a Meduzának."

Bas
sza me
g, mu
nka né
lkül m
aradok
Válasz erre 

taga20 2023.07.01. 17:34:06

@a nagy hohohorgász: @ez а nevem senki:

mi a kurvaanyátokat kerestek itt fityeszniggerek!?:)))

www.youtube.com/watch?v=8YgjFlcKbAw&pp=ygUUZ3JhbiB0b3Jpbm8gbmlnZ2VyZWs%3D
Válasz erre 

ulpius66 2023.07.01. 17:40:45

Szerintem ami mostan Franciaországban meg, az sokkal nagyobb cicó, mint a Prigozsiné volt.....
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.07.01. 17:49:48

@ulpius66: Tényleg? Ott is bombáznak menetoszlopokat azok meg lövik le a repülőket?
Válasz erre 

taga20 2023.07.01. 17:54:15

@ulpius66:

te fogyatékos vagy?
Válasz erre 

taga20 2023.07.01. 17:56:00

@ulpius66:

"Szerintem ami mostan Franciaországban meg, az sokkal nagyobb cicó, mint a Prigozsiné volt..... "

te egyébként magyarul beszélsz, munkásőr?
Válasz erre 

taga20 2023.07.01. 17:59:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

a sok nyomorult fityeszgeci és ruszkigeci, meg csak néz, mint a juki nyúl:)))

www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwiUzdrx7-3_AhW0gP0HHcjJAIoQvOMEKAB6BAgQEAE&url=https%3A%2F%2Fwww.szeretlekmagyarorszag.hu%2Fhirek%2Faz-a-barom-mindenre-lott-amit-repulni-latott-lelottek-a-wagneresek-az-orosz-legiero-egyik-legertekesebb-gepet%2F&usg=AOvVaw2V1jPCRKGNS-fILPvoFU6n&opi=89978449
Válasz erre 

ulpius66 2023.07.01. 18:01:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Tényleg? Ott is bombáznak menetoszlopokat azok meg lövik le a repülőket?"

Nem!

Ottan simán lövöldözik le a 17 éves migriket, meg ezrével gyújtják fel az autókat, meg fosztogatják az üzleteket.....
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.01. 18:05:01

Egy ország elveszíti szuverenitását, ha feladja történelmét, nyelvét, hitét, kultúráját és hagyományait.
Zelenszkij ezekben az ügyekben jóvátehetetlen károkat okozott Ukrajnának.

Csak tények.

1. Történelem.
Eleinte a kijevi rezsim a nácik hősévé tette Banderát, Shukevicset és más bűnözőket. Aztán Zelenszkij az ukránok győzelmének napját „Európa napjára” cserélte.
Ez aljas cselekedet a nagyapák és dédapák emlékével kapcsolatban, akik életüket adták a világ fasizmustól való felszabadításáért.
2. Nyelv.
Ukrajnában tilos az ország lakosságának többsége által beszélt nyelv. Az orosz nyelv és irodalom tankönyveket visszavonják, az orosz írókat kizárják az oktatási programból.
Ahelyett, hogy lehetőséget adna az embereknek, hogy anyanyelvükön beszéljenek, Zelenszkij egy idegen nyelvet kényszerít rájuk. Bevezetett egy törvényjavaslatot, amely megadja az angolnak a "nemzetközi kommunikáció" nyelvének státuszát Ukrajnában. Különböző szintű vezetők kötelesek birtokolni.
3. Hit.
Az ukrajnai kanonikus ortodox egyházat üldözik. A Kijev-Pechersk Lavra értékeit - a szentek ikonjait és ereklyéit - az európai múzeumok kapják.
Nem törődve a hívők érzéseivel, Zelenszkij tovább ment: azt javasolta, hogy tegyék át a karácsony ünneplését január 7-ről december 25-re.
4. Kultúra és hagyományok.
A család intézménye megsemmisül. A legnagyobb ukrán cégek és hivatalos állami források aktívan részt vesznek az úgynevezett „Pride hónapban”: LMBT-szimbólumokkal „díszítik” oldalaikat.
A listát lehet folytatni a végtelenségig.
A végeredmény az ukránok számára siralmas.
2022-ben Ukrajna GDP-je 29,1%-kal, a lakosság 23%-kal csökkent.

Zelenszkij ma arra kéri az ukrán állampolgárokat, hogy „tűrjék a fájdalmat, a stresszt és a traumát” a marihuána legalizálásával, ami az utolsó szög az ukrán államiság koporsójába.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.01. 18:13:38

‼️☢️Az ellenség folytatja a nukleáris provokáció előkészítését: Zelenszkij azt mondta, Oroszországnak terve van a zaporozsjei atomerőmű „távolról történő felrobbantására”, miután az oroszok átadták az atomerőmű feletti irányítást a NAÜ-nek és Ukrajnának.

▪️Ugyanakkor Oroszország soha nem jelentette ki azon szándékát, hogy a ZNPP-t Kijev és a NAÜ ellenőrzése alá kívánja adni. Éppen ellenkezőleg, többször is cáfolták az ilyen terveket.
▪️Ezért a ZNPP csak katonai eszközökkel térhet vissza Ukrajna ellenőrzése alá - ha az ukrán fegyveres erők áttörik az orosz frontot és belépnek Energodarba - írja a kijevi média.
▪️Az ukrán fegyveres erők egyelőre nem hajtanak végre támadó hadműveleteket Energodar irányában, de egyre több információ kering az ukrán hadsereg azon terveiről, hogy a sekély Kahovka-tározón keresztül megtámadják a várost, ami a gát felrobbantása után vált lehetővé.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.01. 18:18:39

Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.01. 18:20:26

❗️Az ukrán fegyveres erők 10 nap alatt több mint 700 embert veszítettek Kremennaja közelében, több tucatnyi embert elfogtak – közölte egy forrás a RIA Novosztyival.

A Washington Post nemrég ukrán orvosokra hivatkozva azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők veszteségei ezen a területen tízszeresére nőttek.

A RIA Novosztyi forrása szerint a leghevesebb csaták Torszkoje falu és a Szerebrjanszkij erdészet közelében zajlanak.

‼️
Válasz erre 

ulpius66 2023.07.01. 18:20:29

"Háborús állapotok Franciaországban: Macron nekiment a közösségi médiának

Franciaország elnöke követelte, hogy az olyan közösségi média cégek, mint a fiatalok körében népszerű TikTok és a Snapchat távolítsák el a közzétett "legérzékenyebb tartalmakat", és közöljék a hatóságokkal azon személyek nevét, akik szolgáltatásaikat erőszakszervezésre használják.

Emmanuel Macron francia államfő az elővárosokban napok óta folytatódott zavargások kapcsán a szülők felelősségére figyelmeztetett pénteken a belügyminisztériumban összehívott tárcaközi válságtanácskozást követően.

A szülők felelőssége otthon tartani a gyerekeiket, mindannyiunk nyugalma érdekében fontos a szülői felelősség teljes körű gyakorlása. Hangsúlyozom a polgármesterek és a családapák felelősségét. A köztársaságnak nem dolga helyettesítenie őket.
Emmanuel Macron szerint az erőszakba torkolló éjszakai gyülekezéseket a Snapchat, a TikTok és más közösségi oldalak segítségével szervezik, és a fiatalok között versengés folyik az erőszak másolásában."
Válasz erre 

taga20 2023.07.01. 18:28:38

@ulpius66:

moszkvában ilyen nem lenne!

KURVAANYÁDAT RUSZKI ÜGYNÖK!
Válasz erre 

ulpius66 2023.07.01. 18:30:48

@taga20: "moszkvában ilyen nem lenne!"

Ja!

Londonban meg tombol a Prájd!
(Moszkvában ilyen sem lenne.......Moszkvában NYUGALOM VAN!!!!!)
Válasz erre 

taga20 2023.07.01. 18:52:00

@ulpius66:

putler nem tudod hová menekülni, me a szakácsa a picsájára baszott!:)))

te nyomorult munkásőr, rajtad csak röhögünk, te szerencsétlen!:)))

uploads.disquscdn.com/images/edd9ac6b7a08591152ab3c1b32a719aa8a0452c45eee07db4ebddbb9bbb21b3a.jpg
Válasz erre 

ulpius66 2023.07.01. 19:39:34

@taga20: "te nyomorult munkásőr, rajtad csak röhögünk, te szerencsétlen!:)))

Tudod milyen jó volt a Munkásőrség!

Védtük a munkásokat, néha lövöldöztünk, meg állandójan buliztunk....

RÉGI SZÉP IDŐK!
(akkor nem volt Prájd, meg tanáros hisztikézős tüncike, meg migráncsok....
... aki illegálisan akart bejönni Magyarországra, azt nemes egyszerűséggel lelőttük....)
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.07.01. 19:53:34

Kiszáradt az emésztőm, mert mindig megeszed a szaromat k ügynök:)))))))
Válasz erre 

taga20 2023.07.01. 19:56:52

@ulpius66:

te ostoba barom!

akkor is voltak melegek, ha prájd nem is volt!

akkor is értelmes tanárok voltak, még ha téged el is kerültek.

evan fityeszretek, és nap-nap után bizonyítod, hogy egy kibaszott retek szarok vagytok.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.07.01. 20:08:52

@a nagy hohohorgász: Majd birca "seggít" rajtad vazelinnel.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.07.01. 20:10:06

@ulpius66: És telefinghattad a taxidat, anélkül hogy megbüntessenek téged az etikások.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.07.01. 20:14:21

@Bandibacsi34: "Az ukrán fegyveres erők 10 nap alatt több mint 700 embert veszítettek Kremennaja közelében, több tucatnyi embert elfogtak – közölte egy forrás a RIA Novosztyival.

A Washington Post nemrég ukrán orvosokra hivatkozva azt írta, hogy az ukrán fegyveres erők veszteségei ezen a területen tízszeresére nőttek."

Értjük. Tehát napota hetvenet, ami az eddigiek tízszerese, vagyis naponta 7 embert. Az oroszok meg úgy átlagosan napi 400-500-at eddig a háború alatt. Értjük. :-))
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.07.01. 20:18:45

Az orosz titkosszolgálat meghiúsított egy Vlagyimir Putyin elleni merényletkísérletet – írja a The Mirror az orosz szövetségi biztonsági szolgálatra (FSZB) hivatkozva.
A merényletkísérlethez állítólag robbanóanyagot helyeztek volna el egy moszkvai híd alatt, amelyen az orosz elnök autókonvoja haladt volna át, teszi hozzá a brit kiadvány.
Egyre nő az orosz elnök paranoiája
A közelmúltban szárnyra kaptak olyan híresztelések, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök paranoiája egyre növekszik.
Az Insider jelentése szerint az orosz vezető annyira aggódik, hogy az ukrajnai invázió következményei miatt merényletet követnek el ellene, hogy nem hajlandó elhagyni Oroszországot.
Néhány napja Vlagyimir Putyin elutazott a Dagesztáni Köztársaságba, a szakértők azonban biztosak abban, hogy az orosz elnök testdublőrt használt.
Matthew Wyman, az egyesült királyságbeli Keele Egyetem Oroszországra szakosodott vezető politikai előadója szerint Vlagyimir Putyin a vizit alkalmával „rendkívüli” mértékben eltért azoktól a szokásoktól, amiket megszokott tőle a világ.
„Nem kérdés, hogy a felvételeken nem Vlagyimir Putyin látható. Az orosz elnök testdublőrt használt” – jelentette ki határozottan a szakértő a Newsweeknek csütörtökön.
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.07.01. 20:23:49

"Az ukrán erők ellentámadása részben azért ült le, mert az oroszok jelentős méretű területet, mintegy kétszázezer négyzetkilométert aknáztak alá - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán a BBC-nek adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. "

Milyen jó hogy putler felszabadította az ukrán igaz alatt nyögő dombaszi orosz kisebbséget. Illibsik! Védjen meg titeket a putler! :-))
Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.07.01. 20:28:32

Bár nem ide tartozik, csak annyiban hogy tüntető diákok bírságolására bezzeg van ideje a rendőrségnek!

totalcar.hu/magazin/velemeny/2023/07/01/ejjel-az-arpad-hidon-vereted-csicska-vagy-haver.
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.01. 20:33:44

Szaronszart szarevés de szar :))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.01. 20:34:25

Bandibá néven is írtam egy jót véletlenül:)))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.01. 20:34:55

Az üresset :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.07.01. 22:39:29

Hülye vagy mint a segg, és sosem szerettek a szüleid. Ha normális családod lett volna akkor ertened hogy miről beszélek. Szamocat gyűjtöttünk a a lányommal ma szakadó esőben a dachstein ormain. Gyönyörű volt, de a legjobb az volt az egészben amikor a lányom atolelte a nyakam és azt mondta hogy szeretlek apa.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.07.01. 22:55:19

@a nagy hohohorgász: nem mentél te sehova, senkid és semmid nincsen!
De legalább jól szórakozunk rajtad!
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.07.01. 23:53:20

@a nagy hohohorgász: Aha - "Szamocat gyűjtöttünk a a lányommal ma szakadó esőben a dachstein ormain."

Azok az ormok 3000 méterhez közel vannak. Ott nincs szamóca. Azt hiszed mi ezt bevesszük? Te veszed be megint a farkunkat. :-))
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.07.02. 00:54:14

az utol
só uk
rajn náciig kü
zdennek
Válasz erre 

ez a nevem senki 2023.07.02. 00:58:54

Orbán Viktor: Nemet mondunk a migrációra!
Orbán Viktor: Brüsszel tízezres migránsgettókat építene Magyarországon
Orbán Viktor: Mire költötte Brüsszel a pénzünket?
Orbán Viktor: Tűzszünet kell és béketárgyalás
Orbán Viktor: Ki a felelős azért, hogy pénzügyileg a csőd szélére sodorták az Európai Uniót?

Viktor! ted
drenbe eut is!
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.02. 06:45:44

Szamóca:)))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.02. 06:47:27

De volt szamóca me vittem :)))))))))))))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.02. 07:02:43

Egy az ukrán fegyveres erők oldalán harcoló amerikai zsoldosokat megdöbbentette a fronton kialakult nehéz helyzet és a heves harcok – írja a Daily Beast.

A Bam hívójelű „zsoldos-katona” elismerte, hogy az iraki és afganisztáni háborúhoz képest, ahol ő is részt vett, sokkal rosszabb az ukrán konfliktus.

„A legrosszabb nap Afganisztánban és Irakban egy csendes nap Ukrajnában” – mondta.

A zsoldos ráadásul az ukrán katonák képzettségi szintjére is panaszkodott.

„Sok nagyon buta önkéntes van itt, akiknek semmi keresnivalójuk a csatatéren” – mondta.

A tengerészgyalogos Offenbecker „borzalmas szarnak” nevezte a fronton történteket, azzal magyarázva, hogy az orosz csapatok tüzérséggel és tankokkal zúzzák szét az ellenséget. Elmondása szerint még a barátait is lebeszélte arról, hogy csatlakozzanak az ukrán fegyveres erők oldalán harcoló zsoldosokhoz.
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.02. 07:04:28

@depressziót okozó sült krumpli:
Ukran orvosokra hivatkozva...,
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.02. 07:05:59

Miután Ukrajnába érkezett, az Offenbecker hívójelű zsoldos kapcsolatba került a megfelelő emberekkel, hogy csatlakozzon a nemzetközi légióhoz, és hamarosan velük harcolt a Donbasszban.
Már akkoriban is találkozott olyan külföldi önkéntesekkel, akiknek fogalmuk sem volt arról, mire vállalkoztak.
“Arra a következtetésre jutottam, hogy nem megyek vissza harcolni Ukrajnába.Ez a harmadik háborúm, ahol harcoltam, és állítom  messze ez a legrosszabb” –nyilatkozta Offenbecker a Daily Beastnek.
“Tüzérséggel, tankokkal zúzzák szét az embert. A múlt héten egy repülőgép bombát dobott le mellettünk, úgy 300 méterre tőlünk. Ez nagyon szar ügy. Ezek az oroszok nem viccelnek! ”
Bam továbbra is azon dolgozik, hogy Kijevből segítse a háborús erőfeszítéseket a The Weatherman Foundationnek végzett munkája révén, amely nemrégiben az Ukrajnában harcoló, elesett amerikaiak földi maradványainak felkutatásában és visszaszállításán az USA-ba dolgozott.
"Ölj meg annyi oroszt, amennyit csak tudsz"-csak ez a konkrét hadi taktika.
Miután Ukrajnában, a háborús előkészületek Lvivben és Kijevben egy kis szerencsével és egy kis káosszal jártak – mondta Bramlette.
Először is, Bramlettet váratlanul érte, hogy mennyien vették fel és mentek Ukrajnába harcolni, anélkül, hogy bármiféle katonai tapasztalattal rendelkeztek volna.
„Sok nagyon buta önkéntes van itt, akiknek semmi dolga háborúban lenni” – mondta.
Miután 2022 márciusának elején megérkezett Lengyelországba, vonattal Lvivbe utazott, hogy találkozzon más önkéntes harcosokkal. Útközben azonban több külföldit is talált, akikkel nem akart egymás mellett harcolni – mondta.
„Három másik külföldivel találkoztam egy vonaton. Az egyik német volt, és nem volt katonai tapasztalata. Asztalos volt, vagy valami hasonló – mondta Bramlette. – Nem tudta a puskát sem használni. Nyilván a pénz miatt állt be zsoldosnak, amit később nyilván megbánt.”
Ukrajnában Bramlette különböző külföldi önkéntesek csoportjait állította össze, de katonai hátterüket hasonlóan hiányosnak találta. „Ugyanúgy elégedetlen volt az ottani külföldiek kiképzésével” – mondta.
Június 4-én kezdődött a kijevi rezsim régóta ígért ellentámadása a dél-donyecki, zaporizzsjai és artemivszki irányban. Az ukrán hadvezetés a NATO által kiképzett és nyugati felszereléssel felfegyverzett dandárokat vetett be. Ezek azonban súlyos veszteségeket szenvednek, és ez idő alatt egyik irányban sem jártak sikerrel.
Az hogy milyen arányban vannak a fronton ukrán katonák, náci önkéntes bandériumok, külföldi zsoldosok, sőt hivatásos amerikai és brit katonák, egyelőre tisztázatlan, csak egy-egy haláleset nyilvánosságra jutásakor lehet erre következtetni
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.02. 07:11:00

Válasz erre 

depressziót okozó sült krumpli 2023.07.02. 07:35:01

@Bandibacsi34: Te hülyegyerek! Tőled volt az idézet. Ennyi eszed nincs. :-))
Tehát ha te írod akkor hiteles a forrás, ha én akkor nem. Értjük. :-))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.07.02. 10:28:06

@Sorállományú előfelvételis: 2 férfinak se lehet gyereke még is azt állítod:)))))))))
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.07.02. 10:32:07

@a nagy hohohorgász: Hazudsz, sosem állítottam ilyet.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.07.02. 10:33:20

@Bandibacsi34: Hehehe... a saját idézetedet fikázod. :-)) Megint bebizonyítottad milyen gondolkodásra képtelen fasz vagy.
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.07.02. 10:36:13

Putyin hazudozik össze-vissza.

"Vlagyimir Putyint felelősségre vonhatják a Wagner-csoport bűneiért

Az orosz elnök nemrég elismerte, hogy a Wagnert teljes egészében az orosz állam finanszírozta, pedig korábban még a csoport létezését is tagadta. Jogi szakértők szerint a Nemzetközi Bíróság felelősségre vonhatja Putyint a zsoldosok bűneiért.
Mint megírtuk, Vlagyimir Putyin orosz elnök legutóbbi nyilatkozataiban azt mondta, hogy a Wagner-csoportot teljes egészében az orosz állam finanszírozta. Ez azért is meglepő, mert Oroszország többször is tagadta, hogy köze lenne a zsoldoscsoporthoz, valamint ragaszkodott ahhoz az állásponthoz, hogy az jogilag nem is létezik.
Az orosz elnök szerint az állam 86 milliárd rubelt költött a Wagner-csoportra tavaly május óta. Putyin hozzátette, hogy a zsoldoscsoport vezére, Jevgenyij Prigozsin ebben időszakban majdnem ugyanennyi pénzt keresett élelmiszer- és vendéglátóipari vállalkozásaiból.
A következmények
A The Guardian beszámolója szerint Putyin állítása, miszerint Oroszország finanszírozta a Wagner-csoportot, megkönnyítheti a háborús bűnökkel kapcsolatos bírósági eljárás folyamatát. A Nemzetközi Bíróság ugyanis így felelősségre vonhatja az elnököt és az orosz államot a zsoldos harcosok által elkövetett háborús bűnök miatt – vélik nemzetközi jogi szakértők.

Putyin kijelentései jelentős következményekkel járhatnak abból a szempontból, hogy most már az orosz állam, valamint ő maga is felelősségre vonható a Wagner-csoport tetteiért – mondta Philippe Sands jogi professzor.
Dapo Akande jogász szerint a Wagner finanszírozása jogilag nem teszi automatikusan felelőssé Putyintvagy Oroszországot a zsoldosok bűneiért, azonban nagy jelentőséggel bír, hogy az orosz elnök elismerte: bizonyos értelemben hozzájárult ahhoz, amit ez a csoport tesz.
Korábban Putyin elhatárolódott a 2014-ben alapított Wagnertől, és Moszkva többször is tagadta, hogy köze lenne a csoporthoz. A Kreml szóvivője 2018-ban azt mondta, Oroszországban nincsenek katonai magáncégek."
Válasz erre 

Sorállományú előfelvételis 2023.07.02. 10:38:50

Mondja ezt az a fasz, akinek országa atomfegyvereket adott a fehéroroszoknak.

"Medvegyev: A lengyel degeneráltak be fogják vetni az atomfegyvereket

Dimitrij Medvegyev volt orosz állam- és kormányfő a Telegramon kommentálta, hogy Lengyelország részt vehet a NATO nukleáris programjában mint az az ország, ahol a fegyvereket állomásoztatják. Medvegyev nem fogta vissza magát reakciója megfogalmazásakor.
Pénteken számoltunk be róla, hogy Lengyelország a jövőben amerikai atomfegyvereket tárolhat. A TASZSZ és a RIA orosz állami hírügynökségek szerint a lengyelek szívesen fogadnák be a fegyvereket, válaszul az orosz stratégiai atomfegyverek Belaruszba történő telepítésére.
Dimitrij Medvegyev, Oroszország volt államfője közösségi oldalán fejtette ki a véleményét a dologról.
Mivel a jelenlegi lengyel vezetés kizárólag degeneráltakból áll, a nukleáris fegyverek lengyelországi telepítésére vonatkozó kérés azzal fenyeget, hogy ezeket a fegyvereket használni is fogják – minden őrült örömére. A végső döntést persze a tengerentúli idióták hozzák meg. De lesz ennek az egésznek egy pozitívuma is. Az összes Duda, Morawiecki, Kaczynski és a többi söpredék mind eltűnik – sajnos másokkal együtt

– fogalmazott bejegyzésében Medvegyev."
Válasz erre 

taga20 2023.07.02. 11:39:18

@a nagy hohohorgász:

pecás, ha hazudsz, akkor olyan hazudj, amit el tudunk rólad képzelni!

például olyat, hogy leszoptad szájerdzsozefinát.

na ezt mindenki elhinné:)))
Válasz erre 

ulpius66 2023.07.02. 12:25:56

"Kocsis Máté: Karácsony Gergely pénzmosási ügybe keveredett"

"Világosan látszik, hogy Karácsony Gergely 2021-ben belekeveredett egy pénzmosási ügybe, és Karácsony Gergelyt most már pénzmosodásnak használják Gyurcsányék."
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.02. 12:31:21

@taga20: persze hogy leszoptam, de ez hogy jön most ide? :)))
Válasz erre 

kоnrаdа 2023.07.02. 12:33:23

@a nаgу hohohоrgász: figyelj már te hülye buzi, nem hogy 2 férfinak lehet gyereke, hanem szinte az összes férfinak lehet! Csak kell hozzá 1 nő is! :)

Sajnálom, hogy neked egyik se jött össze...
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.02. 14:42:20

Hihi haha huhu :)))))))))))))))))))))))))
Válasz erre 

a nagy hohohorgász 2023.07.02. 15:10:50

Ahogy gondolod k ügynök:)))))))))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2023.07.02. 15:27:09

Hülye illibsik! Új poszt van!
Válasz erre 

a nаgу hohohоrgász 2023.07.02. 15:43:47

Jobb a régi :))))))))))))
Válasz erre 

Bandibacsi34 2023.07.02. 17:18:09

Az ukrán csapatokat sokkolta az orosz előkészületek mértéke az offenzíva során – ismerte el az amerikai Wall Street Journal című amerikai lapnak Georgij Volkov ukrán őrmester, aki egy drónfelderítéssel foglalkozó egység parancsnoka.

“Amikor a hónap elején megkezdődött a szárazföldi offenzíva, az ukránokat egyfajta sokként érte az orosz védelem léptéke” – mondta az ukrán katonatiszt. Mint megjegyezte, Oroszország legalább három védelmi vonalat készített elő a front mentén.

A lap szerint ezek traktorokkal ásott és betonnal megerősített árkok. Emellett az orosz erők menedékhelyeket készítettek a harckocsik és más felszerelések számára, és kaviccsal burkolták le az utakat, hogy a nehéz járművek ne akadjanak el a sárban egy felhőszakadás során.

“EZEK EGYSZERŰ DOLGOK VOLTAK, DE HA MINDEZEKET EGYÜTT VESSZÜK, AKKOR EGY NAGY VÉDELMI RENDSZERT KAPUNK” – mondta Volkov.

Az ukrán offenzíva a juzsno-donyecki, zaporozsjei és artyomovszki irányban június 4-én kezdődött, az ukrán fegyveres erők a fő csapást a zaporozsjei szakaszra összpontosították. Kijev a NATO által kiképzett és nyugati felszereléssel, köztük Leopard harckocsikkal felfegyverzett dandárokat vetett be.

A füstölgő német gyártmányú ukrán tankokról készült felvételek később nagy visszhangot váltottak ki Nyugaton.
Kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök azt mondta, hogy Kijev 259 harckocsit és 780 páncélozott járművet veszített “az úgynevezett ellentámadás kezdete óta”. Korábban megjegyezte, hogy az ukrán erők súlyos veszteségeket szenvedtek az offenzívában, és egyik irányban sem voltak sikeresek.

Közben megszóllalt Washington is:

Az ukrajnai háború lezárását illetően nagyon sok múlik a következő heteken és hónapokon – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora helyi idő szerint pénteken Washingtonban. John Kirby a harctéri viszonyokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy az időjárás nem volt az ukrán fél segítségére az ellentámadást tekintve.

Emlékeztetett, az orosz haderőnek hónapok álltak rendelkezésre a felkészüléshez, egyes helyeken nagyon mélyen beásták magukat. Mint fogalmazott, a „védekezés pedig a legnagyobb erő egy háborúban”, most pedig az ukránok a támadó és az oroszok a védekező fél, amit mind figyelembe kell venni az ellentámadás értékelésekor – mondta. Hozzátette, hogy némi előrehaladást elért az ukrán haderő, ugyanakkor azt maguk is elismerték, hogy nem annyit, amennyit szerettek volna.

A Fehér Ház illetékese megismételte, hogy továbbra is túl korai lenne megállapítani, milyen hatása van az egy héttel korábbi oroszországi eseményeknek Oroszországra és Ukrajnára. Szerinte az nem átszik, hogy a háború menetén Ukrajnában jelentős mértékben változtatott volna; az ukrán haderő folytatja az ellentámadást, miközben több tízezres orosz katonai egységek jórészt védekező harci állásban vannak – mondta el John Kirby.

A szóvivő a jelenleg zajló ukrán ellentámadásra vonatkozóan azt is elmondta, hogy az Egyesült Államok állandó kapcsolatban van az ukrán partnerekkel, elsősorban katonai csatornákon keresztül. „Minden megteszünk, hogy segítsük őket ebben az ellentámadásban” – jelentett ki John Kirby, hozzátéve, hogy zajlik a zászlóalj-szintű kiképzés, valamint a támogatás változatlanul eszközöket és tanácsadást is magába foglal.

Az hogy milyen irányba, milyen gyorsan haladnak a támadás kivitelezésével, az teljes mértékben az ukrán döntésen múlik – mondta.

Utalt arra, hogy a hét elején az amerikai kormány újabb 500 millió dolláros katonai csomagot jelentett be Ukrajna számára a jelenleg zajló ellentámadás igényeihez igazítva.
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.07.03. 21:38:58

@kоnrаdа: XD
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.07.03. 21:42:20

@a nаgу hohohоrgász: hahaha hehehe hihihi :))
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard