Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Amit Magyar Pétertől nem lehet elvitatni

Amit Magyar Pétertől nem lehet elvitatni

Egy tehetetlen ellenzék és egy kifulladt Fidesz küzdelmének ígérkezett a június 9-i önkormányzati és uniós választás két és fél hónappal ezelőtt. Aztán jött a kegyelmi botrány, majd annak farvizén Magyar Péter. Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal tényleg lesz három pólus, melyek összemérik az erejüket, ezzel igazi tétje lehet a két voksolásnak. Lehet vitatni Magyar Péter személyét, firtatni a céljait, az eszközeit, ám az biztos, hogy felkavarta azt az állóvizet, amit magyar közéletnek hívunk.

24_70.jpg

Fotó:24.hu

Hivatalosan is elrajtolt az EU-s és az önkormányzati választások kampánya, amire ezúttal tényleg érdemes lesz odafigyelni. Nem csupán azért, mert ilyen kombinált választásra még nem volt példa a rendszerváltás utáni Magyarországon, de azért is, mert a friss politikai szereplőként berobbanó Tisza Párt megbonthatja az ellenzék és a kormánypárt közti erőviszonyokat, melyek az utóbbi években megmerevedni látszottak. A Magyar Péter nevével fémjelzett politikai erő ugyanis szavazókat vonhat el mindkét oldalról, sőt megszólíthatja azokat a szkeptikusokat is, akik már teljesen belefáradtak az elmúlt évek közéleti iszapbirkózásába.

Sem a Fidesz, sem az ellenzéki pártok nem érzékelték Magyar politikai karrierjének indulásakor, hogy azzal inkább segítik, mint gyengítik Varga Judit egykori férjét, ha folyamatosan támadják. Ezzel ugyanis azt az állítását erősítették, hogy az igazi közéleti megtisztuláshoz el kell takarítani az eddigi politikai elitat mindkét oldalról. Ráadásul hitelesítették Magyarnak azt a törekvését, hogy egyforma távolságot tartson a Fidesztől és az ellenzéktől. Botorság volt nem észrevenni, hogy a Tisza Párt olyan új arcokat tudott népszerűsíteni a folyamatos kereszttűzben, akik más helyzetben elsüllyedtek volna az ismeretlenben.

Magyar arra világított rá, hogy az eddigi politikai felállás egy olyan árnyékbokszoláshoz hasonlított, amelyben az ellenfelek főleg arra ügyeltek, hogy megfelelő távolságra maradjanak egymástól, így ugyanis nem is adhattak, de nem is kaphattak megrendítő ütést. A 14 éve fennálló választási autokrácia persze elsősorban a Fidesz érdeke volt, de az ellenzéki politikusok jelentős része jól elvolt abban a helyzetben, hogy nem kellett nagy horderejű dolgokban döntéseket hozniuk, mégis ott ücsöröghettek a parlamentben. Persze, sokan szerették volna leváltani Orbán Viktor rendszerét, de a Fidesz ügyes megosztó manőverei mindig célba értek a fontosabb választások előtt.

Ilyen például az, hogy a demokráciánk teljesen kiüresedett, hiszen a rendszeres választások ellenére néhány hatalmon lévő család érdekeit szolgálja az ország minden lakosa.

Tény, hogy Magyarországon az utóbbi években egyre csak nőtt az úgynevezett politikai árvák tábora, így végül a törvényszerű volt egy Magyar Péterhez hasonló figura megjelenése. A társadalmi apátia ugyanis nem abból táplálkozott, hogy az embereket nem érdekli, mit tesznek a politikusok a jövőjükkel, hanem abból, hogy bármiben és bárkiben is bíztak, csalódniuk kellett a végén. Magyar most elsősorban az ő reménységük, de nyilván sok ellenzéki és Fideszben csalódott szavazó is a legjobb választásnak tartja majd június 9-én, ha a Tisza Pártra adja a voksát.

Már az önmagában nagy eredmény, hogy olyan társadalmi párbeszéd kezdődött közügyekről, amire korábban nem volt példa. A Fidesz elhasznált, mégis unásig ismételt szólamai most csengenek igazán üresen, az ellenzék pedig azon töri a fejét, milyen valódi válaszokat adjon olyan társadalmi problémákra, mint a közoktatás válsága, az egészségügy ellehetetlenülése, az ukrajnai háború hatásai, a migrációs probléma kezelése. Eddig ugyanis a Fidesz kommunikációs gépezete uralt minden fontos témát, az ellenzék számára pedig csak a folytonos replikázás maradt. Most viszont van egy hang, amely középről szó, és a kérdésfeltevések egészen másként visszhangoznak, mint a szélekről.

A legendás magyar pesszimizmus persze most is ott munkál az emberekben, és sokan azt gondolják, hogy bár sikerült az állóvizet felkavarni, de a Fidesz rövidesen rendezi a sorait, Rogán Antal pedig egy huszáros lejárató kampánnyal elnémítja a Magyar Pétert és a körülötte csoportosulókat. Ez is egy lehetséges forgatókönyv, ám a kormánypárt legbelsőbb köreiből érkező lázadó mindenképpen megváltoztatja a magyar közélet viszonyait, ha a felszínen marad, ha nem. Magyar ugyanis fontos strukturális problémákra világított rá, amire az ellenzék a nagy igyekezete ellenére sem volt képes. Ilyen például az, hogy a demokráciánk teljesen kiüresedett, hiszen a rendszeres választások ellenére néhány hatalmon lévő család érdekeit szolgálja az ország minden lakosa.

hvg_108.jpg

Fotó:hvg.hu

Egy társadalom legnagyobb ellensége az apátia, ugyanis a reményvesztettség, az érdektelenség és a kiszolgáltatottság érzése csakis a hatalmi elit érdekeit szolgálja. Ha Magyarországon eddig valami megmozdult, sokan messiást kiáltottak, de a legtöbben csak legyintettek. Most nem az a kérdés, hogy szeretjük-e vagy sem Magyar Pétert, hanem, hogy ne legyintsünk, de ne is lássunk benne megváltót. Fontos szerepe lehet ugyanis abban, hogy a társadalom végre ráébredjen a változtatások szükségességére, és belássa, ehhez le kell váltani a jelenlegi politikai elitet. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A langyos víz kellemes, ám, ha már sokan áztatták a lábukat benne előtte, nem túl higiénikus.”

502 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Amit Magyar Pétertől nem lehet elvitatni Tovább
Facebook Tetszik
0
502 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr4418385935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (502)
Az utolsó 100 komment:

ulpius66 2024.04.29. 21:19:32

Egyebekben meg ez a szülés-nőgyógyász főorvos mért úgy kommentel, hogy tuggyák, hogy ő az????
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.29. 21:24:49

MZP:„Én a következő három messiást is támogatni fogom”

telex.hu/belfold/2024/04/29/marki-zay-peter-telex-valasztasi-musor-onkormanyzati-ep-valaszt-2024

HAJRÁ!!!!

BÁR KÖVETKEZŐ BALLIBSI MESSIÁSIG ITT VAN NEKTEK EZ A MAGYAR GYEREK!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.29. 21:26:22

Ugyan ez a Magyar gyerek kicsit szadista vadállat, kicsit egoista vadbarom, meg kicsit
egy nárcisztikus pszichopata.....

NEM BAJ!!!!! A BALLIBSIKNEK JÓ LESZ!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.29. 21:30:24

"Dobrev Klára ilyen egészen ijesztő, .... de ha gyerek lennék, vagy gyerekem lenne, lehet nem tolnám ott babakocsival, nehogy megálljon a növekedésben!
– mondta Magyar Péter"

24.hu/kozelet/2024/04/29/magyar-peter-dobrev-klara-dk-video/

Mondjuk ebben igaza van a Magyar gyereknek!!!!!

Dobreva Klarova tényleg elég undorító!!!!!

Sajnálom is a gyurcsányit, hogy ezzel az anti-nővel kell minden este ágyba bújnia!!!!!
Válasz erre 

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.04.29. 22:36:01

@birkamenet: XD Baszod megölsz!
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.29. 23:13:42

@ulpius66:

De erőlködsz Roggyanttóni seggcsimbókja, hogy meg ne értsd a lényeget: WinduSSjuci fizikailag ütötte Magyarpét, de Magyarpê bem ütötte WindiSSjucit.

ROGGYANTTÓNIÉKNÁL IS ÍGY MENT: CILIKE MEGDOBÁLTA TÓNIT A MOBILTELEFONNAL, TÓNI MEG NEM MERT VISSZASZÓLNI. INKÁBB ELMENT TANÁCSADÁSRA AZ AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ HIVATALBA.
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.29. 23:26:08

@ulpius66:

Te NER DÍSZHÜLYÉJE, két Kamugerizés között a gazdáid megint hülyére vettek téged! Még le se írtad hogy Kamugeri, a Mérszaros már kapott is 5-szörös Manyup vagyont!!! Te meg csak egy puszit a seggedre Lenyintől.

15 ezer milliárd forintba kerülhet az adófizetőknek a Mészáros-féle autópálya-koncesszió

2022-ben a kormány (miután 15 éven át gyurcsányozott, hogy koncessziós szerződésbe adott egy autópályát) 35 évre koncesszióba adta egy magáncégek alkotta konzorciumnak a hazai autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat nagy részét. A Szabad Európa kiperelte a szerződés mellékleteit, ezekből kiderült, hogyaz üzlet 15-17 ezer milliárd forintba kerülhet az adófizetőknek.

Az már ismert volt, hogy a pályázaton Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó magántőkealapokból álló Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt . (MKIF) nyerte. Az iratokból az is kiderült, hogy ezek nemcsak közvetve, hanem konkrétan a két üzletember tulajdonában vannak.

Korábban csak becsülni lehetett, hogy mennyibe került az autópályák üzemeltetésének kiszervezése: miután a Transparency International Magyarország által - hosszú pereskedés után - nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján 12,6 ezer milliárd forintnyi adófizetői pénz jut 35 év alatt a nyertes pályázóhoz.

Az eredeti szerződés szerint az állam 1666 kilométernyi útszakaszt ad kezelésbe, és további 381 kilométernyi autópályát - az M5 és M6 autópálya egyes részeit - adhat opcióként még oda az MKIF-nek, ezekkel a szakaszokkal számolva a kormányzati háttérszámítás 13,7 ezer milliárdos költséget becsült.

A Szabad Európa birtokába került mellékletek szerint a szerződés a 12,6 és a 13,7 ezer milliárdnál is lényegesen magasabb összeget, 15,073 ezer milliárd forintot tartalmaz.
Válasz erre 

xxyati 2024.04.30. 09:29:21

@6.Lenin: Mit kell magyarázni? Vagy 8 éves a nickje és te most jössz rá hogy ő trollkodik és ezért ünnepled magad? Az ilyen idiótákat oltja le mint te és még láthatóan élvezi is. Benne van a nickjében - VEZÉRTROLL. Ezt ezidáig nem sikerült értelmezned?
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 09:32:19

@6.Lenin: @ulpius66:

Seggcsimbókok, újabb világraszóló orbanisztáni sikerek!

Már jobbak a fizetések Romániában, mint Magyarországon

Az Eurostat friss adatai szerint vásárlőerőparitáson (PPS) számolva a 2023-as volt az első év, amikor a keleti szomszédunk bérei elénk kerültek. Lengyelországban messze a legmagasabb a fizetés a régiós országok közül, és bár az összes országban emelkednek a fizetések, Romániában láttuk a leggyorsabb növekedést – írja a Portfolio.

Semmivel sem jobb a helyzet, ha a gyerekek után járó adókedvezményt is figyelembe vesszük. Mivel ugyanis idehaza évek óta nem változik az adókedvezmény összege, miközben a fizetések emelkednek, a gyerekek után járó pénz is elinflálódott, már egyre kisebb hatással van a nettó bérekre. Így már a romániai fizetések a gyerekes háztartásokban (két, az átlagbért kereső felnőtt két gyerekkel) is megelőzték a magyarországiakat.

A lap véleménye szerint úgy látszik tehát, hogy hazánk továbbra is az alacsony bérszinttel - leértékelődő forintárfolyam mellett - versenyez, ami relatív lassabb gazdasági felzárkózáshoz vezet, mint a humán tőkébe való befektetése (jobb képzés, több diplomás)
Válasz erre 

xxyati 2024.04.30. 09:33:09

@ulpius66: Eléggé érdekes, milyen ember lehet az a nőgyógyász aki ilyeneket képes leírni egy nőről. Te rábíznád a nőrokonaidat? Én terjeszteném ki ez a "orvos", szerintem hamar el fog párologni az összes páciense. Mint nőgyógyász, örökre elásta magát.
Válasz erre 

xxyati 2024.04.30. 09:34:21

@birkamenet: A diktatúra legnagyobb ellensége a gondolkodó ember.
Válasz erre 

6.Lenin 2024.04.30. 09:42:34

@xxyati:

Nem a kérdéseimre válaszoltál.

mi a troll, mint ember? miért is trollkodik?
A nyiregyházi főorvost miért ítéled el, a Kurtot miért nem?

vezértroll= nagyon beteg az agya , de ezt tőle akartam olvasni.
ezt már a kezdetektől tudom, de mindig kerülte a kérdéseimet ő is,

Amint látom te se vagy egy 100-as pacák.
Válasz erre 

xxyati 2024.04.30. 09:55:01

@6.Lenin: "Az ilyen idiótákat oltja le mint te és még láthatóan élvezi is."

Ezt nem sikerült értelmezned? Szerintem egyszerűen undorodik az ilyen szolgalelkű, buta emberektől, mint te is és tesz is ellenük. Kurt nem írt olyanokat a nőkről mint az a rohadék orvosnak hitt, nyiregyházi barom. Te mikor írtál a poszthoz értelmeset? Egész tevékenységed a Kurt iráni szerelmednek rendeled alá.
Válasz erre 

6.Lenin 2024.04.30. 10:08:39

@xxyati:

Dehogynem. Beteg, mert az idióták leoltása normális körülmények közt a vita, megcáfolni amit ír, mond.
"láthatóan élvezi is" írod , hát persze , hogy élvezi, eztért beteg. Mit élvez benne?
Valami hiányzik belőle, nem tudja őket megcáfolni, ezért megpróbálja őket alaptalanul megalázni. mi ebben az érthetetlen neked is?

Mit szeretnék Kurtban? A bunkóságát?
Nem, a gondolkodásmódjának az oka érdekel, de nem csak nála, nálad is. A személyeteket, kik vagytok azt leszarom.

De ezekért nem válaszolsz te se a kérdéseimre. Vagy nem érted éket, vagy beteg vagy te is.
MP is egy barom, mert miként is bánt a gyerekei anyjával?
Vagy te is Kurt vagy? Nincs kizárva.
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 10:25:26

@birkamenet:

Birkucim!

Senki sem csodálkozik, hogy ennek a Magyar gyereknek minden megszólalása,
"olyan Roggyanttónis"!!!!

Ezen mért kéne csodálkozni, hiszen a Fidesz emlőin nevelkedett!!!

Saját életrajza szerint 22 éve 2002 óta Fidesz-tag, sőt a mai napig Fidesz-tag.....

Az összes megszólalása, írásai a fideszes neveltetést tükrözik!!

TIK HÜLYE BALLIBSIK, MÉRT HINNÉTEK EL EGYETLEN SZAVÁT IS?????

HÁT MÉRT??????.... AZÉRT MERT HÜLYÉK VAGYTOK!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 10:28:31

@xxyati:

HA ENNEK A SZÜLÉSZ-NŐGYÓGYÁSZNAK EZ A VÉLEMÉNYE A CSEH "BOTMIXER" KATINKÁRÓL,
AKKOR EZ A VÉLEMÉNYE!!!!!

MÉRT LENNE EZÉRT ROSSZ SZÜLÉSZ-NŐGYÓGYÁSZ???????

GONDOLOM A CSEH KATINKA BOTMIXERES RIPORTJA VISZONT NAGYON TECCETT.....
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 10:33:40

Persze mindenki aztat hiszi el, AMIT EL AKAR HINNI!!!!

PL. EGY ÉVE ENNEK A MAGYAR GYEREKNEK EGYETLEN SZAVÁT SEM HITTÉTEK EL, MERT FIDESZES ..... MÁMA MINDEN SZAVÁT ISSZÁTOK,MERT NEM FIDESZES!

NEKTEK MÉG VÉLETLENÜL SEM AZ SZÁMÍT, HOGY MIT MOND, HANEM HOGY KI MONDJA....
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 10:38:30

"2015-ben Papp Réka Kinga a vendég Cseh Katalint szülész-nőgyógyászként mutatta be, mint aki rezidensként dolgozik majd az I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán.

Mi másról is társaloghatott a két fiatal nő egy rádióműsorban, mint az abortuszról. Papp a műtéti abortuszt egy botmixerhez hasonlította, amin a szülész-nőgyógyász (!) végzettségű Cseh jót nevetett, vállalva azt, hogy elterjeszti ezt a megnevezést a környezetében."

HÁT EZ TÉNYLEG SOKKAL CUKIBB, MINT A SZÜLÉSZ-NŐGYÓGYÁSZ VÉLEMÉNYE A
CSEH "BOTMIXER" KATINKÁRÓL..... AKI SZERINT JOBBAN JÁRT VOLNA MINDENKI,
HA A CSEH KATINKA ANYJA INKÁBB LESZOPTA VOLNA AZ APJÁT, ÉS AKKOR NEM SZÜL ILYEN HÜLYEGYEREKET!!!!!
Válasz erre 

6.Lenin 2024.04.30. 10:39:57

@ulpius66:

Majdnem tökéletes, de nem azért hisznek neki mert nem Fideszes, hanem azért mer MP azt mondja amit hallani szeretnek. Tök mind1, hogy ki mond, és mit is jelent, a lényeg Orbán takarodjon mert utálják a sikereit az se lenne nekik baj, ha utána sokkal szarabb lenne.
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 10:51:44

@birkamenet:

"Már jobbak a fizetések Romániában, mint Magyarországon"

Birkucim!

www.portfolio.hu/gazdasag/20240430/hivatalos-a-romanok-mar-jobban-elnek-a-magyaroknal-683257

Annyira, de annyira cuki az ilyen tablicskukat nézegetni!

Természetesen a lengyelek élnek legjobban, jobban, mint a szlovének,
sőt maholnap a románok is beelőzik nemcsak a magyarokat, hanem a szlovéneket is!!!!!!

ARRÓL NEM IS BESZÉLVE, HOGY BULGÁRIÁBAN SOKKAL MAGASABB AZ ÉLETSZÍNVONAL,
MINT SZLOVÁKIÁBAN!

ÉN TÉNYLEG BÍROM AZ ILYEN KIMUTATÁSOKAT!

AZ SZINTE BIZTOS, HOGY AKI EZTET CSINÁLTA, AZ ÉLETÉBEN NEM VOLT BULGÁRIÁBAN,
ROMÁNIÁBAN, SZLOVÉNIÁBAN, SZLOVÁKIÁBAN, AVAGY MAGYARORSZÁGON!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 10:54:05

@6.Lenin:

IDE VEZET A FÉKTELEN ORBÁN-GYŰLÖLET!

MÉG AZ EDDIG NORMÁLISNAK TŰNŐ EMBEREK ESZÉT IS ELVESZI A GYŰLÖLET.....

HA SZÁZSZOR ROSSZABB LESZ IS MAGYARORSZÁGNAK, VAGY SZEMÉLY SZERINT A GYŰLÖLKÖDŐKNEK, AKKOR IS INKÁBB VESSZEN ORBÁN!!!!!
Válasz erre 

xxyati 2024.04.30. 11:29:01

@6.Lenin: Te még soha semmire nem válaszoltál a többieknek. Rendszeresen kiröhögik a butaságaidat. Mi is volt az az inflációs dumád amit sokáig emlegettek?
A gondolkodás módja pedig azoknak akik hülyét csinálnak belőled, az hogy egy nagypofájú, magát fényező nyuggert helyretegyenek.
Válasz erre 

6.Lenin 2024.04.30. 11:54:47

@xxyati:

Ezzel mit is szerettél volna cáfolni? Engem igazoltál te szerencsétlen.
Mit tettek helyre, hogy beteg a gondolkodásmódjuk
már évek óta tudom,.

mi8lyen butaságaimat röhögnek ki? azt , hogy leírom azt amit igazolnak, hogy betegek?
akkor saját magukon röhögnek valójában.
Elég nagy zokni vagy te is.

Az inflációs dumával meg Kurt beégett amikor konkrétumokról volt szó. A hülye kis trükkjeit meg kezdetek óta ismerem.

Nem mert válaszolni eddig a kérdésemre, hogy mi a troll és miért is?
Te se válaszoltál, hogy mi a különbség nálad a főorvos és MP közt.
Ez pediglen nagyon jellemző rátok.
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 11:58:00

@ulpius66:

Te NER DÍSZHÜLYÉJE, A ROMÁN KERESETEK LEKÖRÖZTÉK A NERBBIRKÁK KERESETÉT, AKÁRHOGY IS ZOKOGSZ!

AVAGY HAZUDIK AZ EUROSTAT???

SZÜLETTÉL VOLNA ROMÁNNAK, OSZT AKKOR MOST JÓT RÖHÖGNÉL A LÚZER BIRKA MAGYAROKON!!!!
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 11:59:37

@6.Lenin: "Engem igazoltál te szerencsétlen."

Bruhaha, az egymutatványos cirkuszi majom produkcióját làttuk!

Mindenki őt igazolja, hogy elmebeteg!

És tényleg!
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 12:11:14

@6.Lenin: "lényeg Orbán takarodjon mert utálják a sikereit"

Te UNIVERZUM HÜLYÉJE, háppersze hogy utáljuk a gazdasegged sikereit, pl. hogy CSAK Ő EGYEDÜL AZ EU-BAN NEM KAPJA MEG PÉNZÜGYI TÁMOGATÁST

Meg hogy csak ő egyedül az EU-ban SZOPJA FEL PUTYINt. Amúgy ezzel a te orKGBánod:

HÁBORÚS BŰNÖS PÁRTI!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 12:28:00

Magyar gyerek imádók!

Jó olvasgatást!

index.hu/belfold/2024/04/29/magyar-peter-varga-judit-csaladi-vita-rendorseg-jegyzokonyv-fenyegetozes/
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 12:32:20

@birkamenet:

"SZÜLETTÉL VOLNA ROMÁNNAK, OSZT AKKOR MOST JÓT RÖHÖGNÉL A LÚZER BIRKA MAGYAROKON!!!!"

Birkucim!

Az mind semmi, hogy én hogy röhögök az EUSTAT-on.....

DE HOGY RÖHÖGNEK A SZLOVÉNOK, AKIK EGY SZINTEN VANNAK A ROMÁNOKKAL!!!!!

KOMOLY CSAPAT EZ AZ EUSTAT......
(legalábbis jókat lehet rajtuk röhögni....)
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 12:36:42

@birkamenet:

Birkucim!

Egyebekben neked irány Románia!

Ott sokkal magasabb fizetést fogsz kapni a budipucolásért a Mekiben!
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 13:12:30

@ulpius66:

Az ám te értelmi fogyatékos, amikor még volt valami Gdp növekedés Orbaniztánban, rendre azzal jöttél, hogy az Eustat nem hazudik!

Na így szarsz te mindennap a saját pofádba, bruhaha!
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 13:13:41

@ulpius66:

A románok röhögnek rajtatok, leelőzött akkugyári birka társadalmon!
Válasz erre 

6.Lenin 2024.04.30. 13:32:07

@birkamenet:

Pontosan, mert nem seggnyaló, mint ti.
Válasz erre 

6.Lenin 2024.04.30. 13:34:54

@birkamenet:

Miért, te most mit igazoltál? Talán azt , hogy ez milyen értelmes szöveg amit ide löktél?
Tényleg ekkora zokni vagy?
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 13:42:46

@birkamenet:

Vedd tudomásul az EUSTAT sohasem hazudik!

AZ ÉLETSZÍNVONAL UGYANOLYAN SZLOVÉNIÁBAN, MINT ROMÁNIÁBAN!
(én is bírom a vicceket...)
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 13:52:07

"Magyar Péter legyalulta Gyurcsány Ferencet"
mfor.hu

"Egy hónap alatt a DK 4, a Kutyapárt 3, a Mi Hazánk és a Momentum 2-2 százalékot gyengült."

MEDIÁN

Fidesz–KDNP: 46 százalék,
Tisza Párt: 24 százalék,
DK: 9 százalék,
Magyar Kétfarkú Kutya Párt: 6 százalék,
Momentum: 5 százalék.

A kutatás eredménye szerint nem jutna be az Európai Parlamentbe, mert nem éri el az 5 százalékos küszöböt:

Mi Hazánk: 4 százalék,
Mindenki Magyarországa Mozgalom: 2 százalék,
Nép Pártján: 1 százalék,
Jobbik–Konzervatívok: 1 százalék,
Második Reformkor: 1 százalék,
LMP: 1 százalék."

HAJRÁ MAGYAR GYEREK!

VERD TOTÁL HÜLYÉRE A BALLIBSIKET!

A FIDESZ 2.0 IS SOKKAL JOBB, MINT A BALLIBSIK!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 13:53:17

BÁR AKKOR INNÉK EGY ÜVEG UNICUMOT, HA EZ A KÉT BÜDÖS KURVA

A DONÁTH ANNÁCSKA ÉS A CSEH KATINKA NEM JUTNA BE AZ EU PARLAMENTBE!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 13:53:53

A LEGSZEBB ÖRÖM A KÁRÖRÖM!

TISZTA SZÍVBŐL JÖN, ÉS NINCS BENNE ÍRIGYSÉG!!!!!!!
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 15:53:44

@ulpius66:

Oszt hol mondja az Eurostat, hogy a szlovén fizetés annyi mint a román?

ÉRTEM ÉN HOGY ÉRTELMI FOGYATÉKOS VAGY, DE HOGY ENNYIRE!

A ROMAN FIZETÉSEK ELŐZTÉK A MAGYART!
KÖSZÖNJÜK O1G!
Válasz erre 

Ulрinus 2024.04.30. 17:29:12

AZ A LÉNYEG, HOGY MAGYAR PÉTER AKKOR MEGVADULOK ÉS HOGY ÜVÖLTÖZÖK ÖSSZE MEG VISSZA ÉS EGYENESE RIKOLTOZOK!!! VÚ. ÉS A ZSIDÓK.
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 17:37:21

@birkamenet:

Birkucim!

Te nagggyon-naggggyon hülye!

www.portfolio.hu/gazdasag/20240430/hivatalos-a-romanok-mar-jobban-elnek-a-magyaroknal-683257

ITTEN VANNAK AZ eustat adatok!

ELMAGYARÁZOM NEKED, MERT HÜLYE VAGY ÉS MAGADTÓL NEM ÉRTED MEG!

2010-ben az EUSTAT aztat mérte, hogy a román 1 fős háztartás átlagbére kb. 7.000 euró,
míg a szlovéneknél ugyanez kb. 13.000 euró, azaz közel a duplája a románnak!!!!

2023-ban a szlovén 1 fős háztartás bére kb. 19.800 euró,
míg a hasonló románé kb. 19.000 euró, azaz csak pár százalék a különbség.....

MIT NEM LEHET EZEN MEGÉRTENI???????

EBBŐL IS LÁCCIK, HOGY A ROMÁN ÁTLAGBÉR MINTEGY 1.600 EURÓ/HÓ!!!!!!!!

TE NAGYON HÜLYE BIRKUCIM.... REMÉLEM MEGÉRTETTED, MÉRT SZINTE EGYFORMA A SZLOVÉN ÉS ROMÁN BÉRSZÍNVONAL!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 17:41:38

"Minden idők második legalacsonyabb áramára alakult ki ma a magyar áramtőzsdén a holnapi munkaszüneti napra mínusz 108,16 euró/megawattórás szinten, ami a 6000 MW feletti beépített naperőmű kapacitás, a napsütéses idő és a munkaszüneti nap kombinációja mellett született. Ez, és az elmúlt napokban kialakult mínusz 40-60 euró körüli napközbeni árszintek még komoly következményekkel járhatnak a naperőmű piac egyes szereplői, illetve az ipari energiafogyasztók számára is."

MOST ÉRDEMES ÁRAMOT VENNI.......

BE KELL INDÍTANI AZ ÖSSZES ÁTEMELŐ SZIVATTYÚT, AMI A FOLYÓK VIZÉT SZIVATTYÚZZA ÁT AZ ÖNTÖZÉSI CSATORNÁKBA!

ANNYI ÁRAMOT FOGYASZTANAK, AMENNYIT AKARNAK, MINÉL TÖBBET FOGYASZTANAK, ANNÁL TÖBBET KAPNAK ÉRTE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.04.30. 17:44:20

Persze ez nem olyan nagy ügy!

Mán máma is több Magyarország áramtermelése, mint a fogyasztása!!!!!!!!!!!!

www.mavir.hu/web/mavir/energia-mix-eromuvi-termeles-primer-forrasok-szerinti-megoszlasa-es-az-import-export-szaldo-brutto-uzemiranyitasi-meresek-alapjan
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 18:40:47

@ulpius66:

Te funkcionális analfabéta NER DÍSZIDIÓTA, saját magad bizonyítod, hogy míg Orbanisztán pangásban van 14 éve, addig a románok rakéta sebességgel fejlődtek, lehagyták ezt a rabszolgatörvény alapú lúzer országot. Hála orbán eftárs teljesen inkompetens rezsimjének. Ahol a gázszerelő felfejlődik a multimillárdos kereseti szintjére, a társadalom meg lefejlődik egy csóresz zsákfalusi gázszerelőjéére.

Hazánk továbbra is az alacsony bérszinttel - leértékelődő forintárfolyam mellett - versenyez, ami relatív lassabb gazdasági felzárkózáshoz vezet, mint a humántőkébe való befektetése (jobb képzés, több diplomás). A 13 eurós egy órára jutó teljes bérköltség (adókkal és járulékokkal együtt) az egyik legalacsonyabb az EU-ban, ami továbbra is olyan vállalatok számára jelent vonzerőt, amelyek az olcsó munkaerőre helyezik a hangsúlyt, mintsem a magas képzettségre és a nagy hozzáadott érték teremtésére.

A fentiek alapján igencsak úgy tűnik, hogy Magyarország nem tartja a lépést a régióval, a relatív pozíciónk romlása trendszerű. A jegybank friss jelentése szerint az elmúlt években a régiós országokhoz képest összességében relatív fejlettségünk és relatív termelékenységünk is kedvezőtlenebbé vált. "Az egyensúlyi és versenyképességi hiányosságok következtében a magyar gazdaság érzékenyebb volt a külső hatásokra, mint a régió más országai" - írja az MNB, miközben arra figyelmeztet, hogy az új évtized kulcsterületein (tudástőke, digitalizáció, zöld energia) nem éri el hazánk teljesítménye a régiós átlagot. A gyors felzárkózáshoz tehát nagy változásokra lenne szükség, ehhez pedig teljes kormányváltás kellene.
Válasz erre 

birkamenet 2024.04.30. 18:43:54

@ulpius66:

Te vén hülye szaros NER IDIÓTA, 800 euró az neked kéthavi nyugdíjad! Míg a szlovén véig él ebből 12 hónapot, addig te a 10-ik hónapban bekteoálsz az éhhaláltól!
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.01. 00:07:01

@ulpius66:

Ezzel a Magyarpé jegyzőkönyv fake propagandával is hülyét csináltak belőled a hülye gazdáid:

Jobbágyok kék villogóval: a Magyar Péter-jegyzőkönyv és a NER beteges romlottsága

Tényleg érdemes volt publikálni a Jegyzőkönyvet: többet árul el az Orbán-feudalizmus mindennapjairól, a csőnadrágos NER-kiskakasok által csicskáztatott rendőrökről, az Új Uraik és szolgáik viszonyairól, magyarán az egész rendszerről, mint Varga Judit és Magyar Péter nagyjelenetéről.

Egészen fantasztikus olvasmány a Varga Judit és Magyar Péter 2020. december 29-i veszekedéséről készült rendőrségi jegyzőkönyv, amit a Mandiner publikált. De nem igazán a két főszereplő között állítólag történtek aprólékos leírása miatt. Pontosan tudjuk, hogy az Orbán-rendszer hányszor próbált meg rá veszélyesnek tartott figurákat nettó hazugságokkal lejáratni. Azt is pontosan tudjuk, hogy azon belül is mennyire szeretik a kínos-ragadós magánéleti hazugságokat. Lehet, hogy minden igaz abból, amit róluk írnak, lehet, hogy semmi, lehet hogy valahol a kettő között. De ez igazából teljesen mindegy. Ebben a jegyzőkönyvben pont az a fantasztikus, hogy annak is szemnyitogató lehet, akinek őszinte meggyőződése, hogy amit Magyarról írnak benne, annak az érintett állításával megegyezően „kilencven százaléka hazugság”, és annak is, aki szó szerint hisz benne, mint fundamentalista a Bibliában.

A jegyzőkönyv legérdekesebb, egyben legsúlyosabb része ugyanis a rendőr reakcióit – illetve nem-reakcióit – rögzíti Magyar beszólásaira és cselekedeteire. A szövegnek ez a rétege azért választható le a házaspár veszekedéséről írottakról, mert ha a játék kedvéért feltételezzük is, hogy a rendőr – vagy Rogán Antal – fikciója az, amit a házban történtekről írnak, arra semmi okuk nem volt, hogy saját magukat rossz színben tüntessék fel.

Amennyire életszerű, hogy a cucc forró részét manipulálják, pont annyira életszerűtlen, hogy saját magukat tudatosan annyira kínos színben tüntessék fel, ahogy ez ebben a szövegben történik.Nem véletlen az általános többesszám: a jegyzőkönyv a rendőrségre és az egész Orbán-rendszerre nézve is elképesztően ciki és leleplező.

Röviden összefoglalva az derül ki belőle, hogy a Rendszer szűknadrágos-sikermellényes káderei úgy alázhatnak, csicskáztathatnak, fenyegethetnek és abúzálhatnak rendőröket, mint valami különösen szar fej földesúr az utolsó jobbágyát, de még azt is csak a középkor legsötétebb korszakában. Ehhez kapcsolódva az is kiderül, hogy nemcsak az igazi nagykutyák, de a NER másod- és harmadvonalbeli törtetői is a törvények felett állnak, és olyan dolgokat úsznak meg nap mint nap, amik miatt bárki mást letartóztatnának, elítélnének és jó eséllyel még brutálisan össze is vernének.
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.01. 00:12:22

.......

Képzeld most el, hogy amikor a kocsiddal direkt elállod egy rendőrségi autó útját, az abból kiszálló zsaru nem utolsó figyelmeztetéssel indít, majd ránt fegyvert rád, hogy már bilincselés közben ütni-rúgni kezdjen, hanem előbb szépen kér, aztán amikor látja, hogy nem fűlik a fogad az egészhez, fogja magát, s.k. elhúz egy szemeteskukát az útból, majd miután direkt újra eltorlaszoltad a kijáratot, újabb trágár beszólásokkal kísérve, inkább a saját testével védi azt a részt, ahol a társa kiügyeskedi a kocsit.

Na és hogyan képzeled azt a jelenetet a való életben, amikor beordítasz a kékeknek, hogy biztos kúrnak a feleségeddel?

A szöveg vége felé található még egy, hasonlóan hideglelős szakasz. Ez végképp annyira terhelő a jegyzőkönyv szerzőjére és a neki érezhetően szimpatikus Varga Juditra nézve is, hogy semmi okunk pont ennek a hitelességében kételkedni.

Ez a bekezdés arról szól, hogy a megterhelő nap végén, miután Magyart rég lepattintották, Vargát és a 2 gyereket leszállították Miskolcra, a rendőr és a miniszter beülnek a rendőrautóba, hogy „átbeszéljék a történteket”.

És ennek az átbeszélésnek az az eredménye, hogy az egészről írnak ugyan jegyzőkönyvet, de azt eleve titkosításra szánják – hiába a benne szereplő köztörvényes bűncselekmények –, és elsüllyesztik.(!!!!!!!!)

A szöveg azután azzal zárul, hogy a rendőr előbb összefoglalja Magyar azon lépéseit, amik bárki más esetében azonnali büntetőfeljelentést vonnának maguk után, 3-4 különböző bűncselekmény gyanújára hivatkozva, majd közli, hogy minderről tájékoztatta a védett személyt, aki megkérte, hogy „a történteket szigorúan bizalmasan kezeljék”.

Mik mehetnek ebben a perverz panoptikumban, ahol házastársak is jegyzőkönyveket gyártatnak egymásról, mi más, mint későbbi zsarolás céljából, különösebben nem is titkolva a dolgot. A jegyzőkönyv tehát leginkább arról szól, hogy ezek az emberek egy másik világban, de legalábbis egy Másik Magyarországon élnek. A mi Magyarországunkon a rendőrség rendszeresen magasról tesz a bizonyítottan erőszakos, például börtönviselt partnerük által életveszélyesen megfenyegetett nők segélykiáltásaira, ami nem egy esetben végződött bestiális gyilkossággal.

Mindenki sejti persze, hogy az ő romlott, mesterséges világukban normális ember számára elképzelhetetlen események zajlanak nap mint nap. De más dolog sejteni, vagy akár tudni vélni valamit, és más jegyzőkönyvben olvasni róla. Mindenkinek javaslom, hogy olvassa végig a NER beteges romlottságát leleplező jegyzőkönyvet, mert még csak nem is túl hosszú. Még a legostobább Orbán seggcsimbókok is megérthetik.
Válasz erre 

Bаnki beöntés 2024.05.01. 08:06:23

@ulpius66: a szakirodalmi konszenzus szerint heti egy mélyöblítés preventív alapon is javallott 65 év fölött.
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2024.05.01. 15:46:12

Naon leült a blog. Én ma telefingtam a teraszt, mielőtt elmentem kakkantani.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2024.05.01. 19:18:28

Most olvastam. :-))
Felcsúti harci koca. :-))
Válasz erre 

6.Lenin 2024.05.01. 19:44:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Womb Rаider2020.09.29. 12:09:47
"@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem értek hozzá.. de meg kell kérdenem, hiszen nyilvánvaló, hogy itt komolya szaktekintélyek gyűltek össze.. szóval minek floodolni? Nem az a lényeg, hogy lehet, vagy sem.. hanem ahogy minek? Az az első lépés a Matyivá válás felé vezető úton."

"Nem az a lényeg, hogy lehet, vagy sem.. hanem ahogy minek? Az az első lépés a Matyivá válás felé vezető úton"

Minek nevezted itt Matyit?

Ja és a kérdés is jó, Minek kell ezt csinálni? _Szórakozás, kényszer?
Mi szerinted a Matyi? Te miért nem?
Válasz erre 

6.Lenin 2024.05.01. 19:50:02

Ja, mellesleg az igazi kérdés mindig az, hogy ő miért, én miért nem? Vagy fordítva.
Neki miért nem lehet, nekem pedig miért is dicsőség?

Mondjuk verni a kedves nejt, lehetőleg a gyerekek előtt. Miért is? Amikor MP -r3e szavazol gondold ezt végig.
Válasz erre 

Manuális 2024.05.01. 19:57:47

@6.Lenin: de jó, hogy végre előbújt hatos bácsi. Magának ez már sajnos nem megelőzésről szól.

Azt kellene csinálni, lehajol és megoróbálja megfogni a bokát. A sajátját, nem az enyimet, hülye. Lehet egy kicsit rogyasztani a térgyén, ha máshogy nem megy.
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.02. 23:12:27

@6.Lenin:

Te funkcionális analfabéta demences csődtömeg, Magyarpé nem verte WindiSSjucit, bár ráfért volna arra a betegesen hazudozó picsára, akinek a NER felszopása többet ér a csaladjánál.

Na de a vélemény helyett a valóság: a hírhedt Jegyzőkönyvből a következő BŰNCSELEKMÉNYEK DERÜLNEK KI:

1. Beosztott rendőr eftársék nem tettek feljelentést Magyarpé ellen, aki többször is fizikailag akadályozta a hatóságot a kocsijával (más jármű elé hajtani jényszerítést neg alósítva már önmagában büntetebdő), illetve ( ha igaz), akkor a rendőrökkel szidalmazasával azoknak a becsületét megsértette, ráadásul szexuális tartalommal. Amelyik rendőr nem test feljelentést az észlelt szabálysértés illetve bűnxselekmény miatt, az BTK-s vűncselekményt követ el.

2. WindiSSjuci befolyással való visszaélése, miszerint a rendőröket rábeszélte a törvényszegésre, miszerint azok álljanak el a feljelentéstől és csupán csak jegyzőkönyvezzenek, szintén BTK- S BŰNCSELEKMÉNY

KI JELENTI FEL WINDISSJUCIT ÉS A RENDŐRÖKET??
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2024.05.03. 07:30:01

Jó reggelt, buzik. Mai napon erős melegfront várható, váltakozóan napos felhős időszakokkal. Nyomokban szarszag kialakulhat.
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 10:28:03

"AMIT MAGYAR PÉTERTŐL NEM LEHET ELVITATNI"

"Akár a Fidesz-KDNP után a legnagyobb frakciója is lehet a fővárosi közgyűlésben Magyar Péter pártjának, ám a listaállításnak, mint politikailag racionális döntésnek van kockázata. A Tisza Párt budapesti színre lépése az ellenzéki pártoknak fog főleg fájni, így az első ellenzéki reakciók okkal jeleznek pánikot. Ráadásul Magyarék mindhárom polgármester-jelöltjükkel DK-s politikus újraválasztási esélyeit rontják a VII., a XI., és a XVIII. kerületben."

Hajrá Magyar gyerek! Csak így tovább!!!!!!!

Hajtsátok el a halál faszára a kerületemből (11. ker.) azt a buzi, pedofil-simogató Imre Lászlót!!!!!!!

hvg.hu/360/20240503_magyar-peter-karacsony-gergely-onkormanyzati-valasztas-kozgyules-budapest-ellenzek
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 10:47:27

"A Fidesz-KDNP jelöltjének támogatottsága 23 százalékra nőtt,
miközben az LMP és a saját magáról elnevezett civil szervezet jelöltjéé 21 százalékra csökkent."

A márciusi közvélemény-kutatásban Karácsony 37 százalékot ért el, áprilisra pedig 5 százalékponttal még nőtt is a támogatottsága, 42 százalékra – derül ki a kutatásból, amelynél a két, egyenként 1000 fős felmérés március, illetve április második felében zajlott telefonon."

.... és ha a Vitézy visszalép az Alexandra javára???????

24.hu/kozelet/2024/05/03/szentkiralyi-alexandra-vitezy-david-karacsony-gergely-kutatas/
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 10:58:37

Na, eztet is megértük!

Újhülye távozik az EU Parlamentből!

"Ujhelyi marad Brüsszelben, júniustól az ENSZ turisztikai világszervezetének brüsszeli vezetője lesz, lesz egy NGO-ja, és egyszerre lesz amerikai és kínai hátterű felkérése"

EZ A KÍNAIAK SEGGÉT NYALÓ PÖCS, TÖBB KÁRT OKOZOTT MAGYARORSZÁGNAK,

MINT AZ EGÉSZ MSZP!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 11:03:40

Teljesen nyilvánvalóan az Újhülye gazdijai azért fizetik eztet a vadbarmot,
hogy minél több kárt okozzon Magyarországnak, a magyaroknak!
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.03. 12:04:56

@ulpius66:

Az az orKGBán akinél senki több kárt nem tud okozni se az országnak, se a magyaroknak. A ruszki, kínai gazdáinak a parancsára.
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 13:43:01

AZTA KURVA ÉLETBE!!!!!

HOGY MIK VANNAK?!!!!

"Molnár Gyula MSZP-s politikusként 2002 és 2010 között volt a főváros XI. kerületének polgármestere. 2010-ben elbukta az önkormányzati választást a Fidesz jelöltjével szemben, aki 2019-ig vezette a kerületet. Akkor viszont a DK-s László Imre, az ellenzék közös jelöltje kapta a legtöbb szavazatot. László Imre 2022 óta foglalkoztatja tanácsadóként Molnár Gyulát, akinek kezdetben havi bruttó 800 ezer forintot, tavaly szeptember óta pedig havi bruttó 1,2 millió forintot fizet ezért az önkormányzat."

HAVI 1,2 MILLA A SEMMIÉRT........ NEM IS OLYAN ROSSZ!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 13:50:28

atlatszo.hu/kozpenz/2024/05/02/molnar-gyula-havi-12-millio-forintert-ad-tanacsokat-az-ujbudai-polgarmesternek/
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 13:57:59

"Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Lamperth Mónika volt belügyminiszter és Komlódi Gábor ügyvéd arról fejtették ki a véleményüket, hogy Magyar Péter pártja, a Tisza Párt fővárosi listát állít. Lamperth szerint ez kockázatos lépés, mert olyan kerületekben indulnak polgármester-jelöltek, amelyeket a Fidesztől vett vissza az együttműködő ellenzék. Komlódi szerint azonban nincs valódi összefogás Budapesten."

"Komlódi szerint március 15-e óta – amikor Magyar Péter „igazán kilépett a nagy nyilvánosság elé” – egyetlen párt sincs, amelyik normálisan tudta volna ezt kezelni. Az ügyvéd azt is megjegyezte, hogy számára a Momentum a legmókásabb, ugyanis amikor kiderült, hogy Magyar Péter jelenség lényegében nullára írta őket, akkor azt mondták, hogy szívesen együttműködnének vele. Majd hozzátette: „akkor, amikor Magyar Péteren számon akarjuk kérni, hogy majd mi fog történni egy politikussal egy kerületben, akkor a választópolgároknak a döntését akarjuk számon kérni.”
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 14:51:11

" Erre Gy. Németh Erzsébet azt válaszolta, hogy szerinte az a közös lista, amit a főpolgármester, Karácsony Gergely vezet a legerősebb lista a DK, az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek összefogásával. Hozzátette, hogy szerinte nemcsak a fővárosi választáson ez a közös lista a legerősebb, hanem az EP-választáson is."

A "LEGERŐSEBB KÖZÖS LISTA" TÁMOGATOTTSÁGA:
- DK ---- 15%
- MSZP ---- 1%
- PÁRBESZÉD-ZÖLDEK ---- 0,0%

KEMÉNY CSAPAT!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 14:58:03

"Élethosszig tartó munka vár Falusi Mariannra, olyan alacsony a nyugdíja"

"Ahogy elnézem a nyugdíjamat, élethosszig kell dolgoznom. De azért az a 86 ezer forint, amit én kapok nyugdíjnak, az nem hiszem, hogy olyan nagyon sok, amiből én nagyon meg tudnék jól élni"

SOKALLOM!
(egyebekben mennyi nyugdíjjárulékot teccett fizetni abból a hétvégi haknikból befolyó 1-2 milla után????)
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2024.05.03. 15:13:04

@ulpius66: Ismerünk olyat akinek ennél is kevesebb. :-)) Igaz ő a bolhapiacokon haknizott.
Mi ez ez őrjöngésed megint? Karácsony vezeti a népszerűségi listát? :-))
Nem tudsz megbirkózni ezzel mentálisan? :-))
Válasz erre 

Ulрinus 2024.05.03. 17:55:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a magyar Péter üti ki a biztosítékot. Megvadul tőle és üvöltözik. Felszínre tör a látens buzi.
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.03. 18:16:57

@Ulрinus:

"Felszínre tör a látens buzi."

Eztet kikérem magamnak!

Én nem vagyok látens buzi!!!!!!!!!
Válasz erre 

Ulрinus 2024.05.04. 08:21:43

Már hogy nem látens???
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.04. 11:44:29

"A DK szerint Magyar Péter folyamatosan hazudik!"

Eztet nem hiszem el!

Hogyan mondhat ilyet a DK egy fideszesről?

index.hu/belfold/2024/onkormanyzati_valasztas/2024/05/04/molnar-csaba-dk-magyar-peter-tamadas-vita-hazugsag/
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.04. 12:31:32

Egyebekben aztat végképp nem értem, hogy ez a Magyar gyerek mért nem indított minden budapesti kerületben, mind a 23-ban, és a megyei jogú városokban mind a 25-ben polgármester-jelöltet!

BIZTOS, HOGY TAROLTAK VOLNA!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.04. 12:33:53

Ez a Magyar gyerek tényleg egy tehetséges kölyök!

Tehetséges árulásban, és még ennél is tehetségesebb a titkos felvételek készítésében!!!!!

Egyebekben a volt nejéről nem készített intim felvételeket, amivel tudná zsarolni??????

... és ezeket mikor teszi fel az internettre????
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.04. 12:41:44

Donáth Anna

2 órája
"Magyar Péterrel nagyon mást gondolunk Európáról és a Magyarország érdekeit képviselő Európa-politikáról. Azt gondolom, egy EP-választás előtt egy hónappal a választók megérdemelnének egy személyes vitát is, ahol megismerhetik a TISZA, a Momentum és a többi párt Európa-politikáját.

Van miről vitázni: láthatóan vannak különbségek a TISZA és a Momentum Európa-politikája között, a választóknak pedig joguk van megismerni ezeket, mielőtt döntést hoznak június 9-én."

AZTÁN MIT VITÁZZON EGY MAGYARGYŰLÖLŐ HAZAÁRULÓVAL EZ A MAGYAR GYEREK?????

ANNÁCSKA, HAMARABB KELLETT VOLNA FELÉBREDNI!!!!!!

...ÉS A POLITIKÁTOKAT NEM ARRA ÉPÍTENI, HOGY MINDEN EU-S PÉNZT MEGVONNI
MAGYARORSZÁGTÓL, A MAGYAR EMBEREKTŐL!!!!!

NAGYON REMÉLEM 1 HÓNAP MÚLVA MEGLESZ A POLITIKÁTOK EREDMÉNYE, ÉS A MAGYAR VÁLASZTÓK ELHAJTANAK BENNETEKET MELEGEBB ÉGHAJLATRA!!!!!!!

MAGYARUL: AZ ANYÁTOK PICSÁJÁBA!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.04. 12:46:46

Hol vannak mán azok a régi szép idők..... amikor a Kamugeri csak két Unicum után orrbefogva
savazott a gyurcsányira és családi vállalkozására......

MÁMA MÁN A KAMUGERI A GYURCSÁNYI LEGHŰSÉGESEBB CSELÉDJE!!!!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.04. 12:52:42

"Karácsony Gergely fénykardot ragadott, és üzent"
Propeller

"Az erő legyen veletek a Star Wars-napon is! - írta új fotója mellé Karácsony Gergely főpolgármester.
A politikus a hivatalos Star Wars-nap, azaz május 4-e alkalmából
markolta meg a műanyag, világító fénykardot."

propeller.hu/itthon/4014803-karacsony-gergely-fenykardot-ragadott-hogy-meltokepp-emlekezhessen-meg?utm_source=hirkereso.hu&utm_medium=referral

Hát ez nagyon komoly!

OLYAN HALIVUDIS EZ A KAMUGERI A KÉPEN.....
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.04. 12:57:15

VISZONT MEGVAN A MAI NAP EDDIGI LEGJOBB HÍRE!

sassy.hu/sztar/osvath-zsolti-es-a-parja-most-megmutatta-amit-sokan-nem-lathattak-az-eskuvojukbol/

SZENZÁCIÓS!

"Nincs is szebb dolog, két egészséges férfi tiszta szerelménél!"
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.04. 12:58:31

"Engem a MINŐSÉG és a MENNYISÉG NEM ÉRDEKEL!!!!!

Csak minden finom legyen, és jó sok!"
Válasz erre 

Кáming áut 2024.05.04. 17:04:12

@ulpius66: gecit akarol?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2024.05.04. 22:45:47

foolpiusra megint rájött az őrjöngés? Hol a pattogatott kukoricám? :-))
Válasz erre 

Ééén vagyokh azz, a Púúúzó! 2024.05.05. 08:37:02

Új poszt kéne, ez már büdös.

Addig is kettőt mondok:

Wé
Cé.
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.06. 00:36:24

SZENZÁCIÓ!!!!

MAGYAR PÉTER ROGÁN GYEREKEINEK AZ APJA!!!!

Újabb tények derültek ki Magyar Péter botrányokkal teli életéről. Egy magát megnevezni nem akaró női személy titkos interjút adott lapunknak, melyben elárulta, hogy a már serdülő korban levő gyerekeinek nem Rogán Antal, hanem Magyar Péter az apja. Magyar Péterrel egy békemenet után ismerkedett meg, aki meg se kérdezte, hogy akarja-e amit ő is hanem egyből cselekedett. Eközben szíjjal verte a hátát, Gyurcsány képeket mutogatott neki, hogy minél jobban szenvedjen.
Végülis a gyerekeinek nem Rogán Antal, hanem Magyar Péter az apja, ezt most bevallja.

origo.ru
Válasz erre 

6.Lenin 2024.05.06. 09:33:00

@birkamenet:

"Egy magát megnevezni nem akaró női személy titkos interjút adott lapunknak,.."

Nem tudják ki volt Rogán felesége?
Hú de hiteles ez az egész.

Ez biztosan csak az agyatlan ballipsi náciknak szól, azok ekkora barmok, hogy bevesznek mindent.
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 10:48:44

A külkereskedelmi aktívum: márciusban 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, ami 510 millió eurós javulást jelent egy év alatt. A jelentős többletben egyrészt szerepet játszik, hogy az energiaárak jelentősen csökkentek, ami az elmúlt időszakban kulcstényezője volt az egyensúly helyreállásának, másrészt az is az aktívumot növeli, hogy az import nagyobbat esett az exportnál. Mindezek hatására a 12 havi gördülő többlet csaknem 12 ezer millió euró, ami rekordmagas szintnek számít."

MINDEN REKORDOTT MEGDÖNTÖTT A MAGYAR GAZDASÁG EXPORT-TÖBBLETE!

HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

HAJRÁ MAGYAROK!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 10:53:56

"Publicus: Ha most vasárnap lennének a választások, csak három párt jutna be a parlamentbe"

hvg.hu/itthon/20240506_publicus-felmeres-fidesz-tisza-part-dk

A vér-ballibsi Publicus szerint is csak 3 szereplős a magyar politikai élet!

UGYANÍGY CSAK 3 PÁRTNAK LESZNEK EU-PARLAMENTI KÉPVISELŐI IS!!!!!!!

A KISEBB PÁRTOKRA LEADOTT SZAVAZAT VESZTETT SZAVAZAT!

SZAVAZZ A FIDESZRE!!!!
(az mán teljesen mindegy, hogy a Fidesz 1.0 vagy a Fidesz 2.0-ra adod szavazatodat...)
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 10:55:59

Budapesten hasonló a helyzet!

MINDEGY KIRE SZAVAZOL, CSAK A KAMUGERIRE NE!

TŐLE MÉG A LŐTÉRI SÁNTA KUTYA IS JOBBAN ELVEZETNÉ BUDAPESTET!

MINDEGY KI, CSAK KAMUGERI NE!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 11:03:05

MINDEGY KIRE SZAVAZOL, CSAK A KAMUGERIRE NE!

TŐLE MÉG A LŐTÉRI SÁNTA KUTYA IS JOBBAN ELVEZETNÉ BUDAPESTET!

Töredelmesen bevallom, ezt a szlogent a ballibsiktől "loptam".....

Csak ők Orbán Viktorra és Magyarországra használták.......
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 12:32:09

Egyebekben meg ... bőven elég 3 párt a magyar Parlamentben is!

Mi a tököm szükség van egy 4 tagú Párbeszéd frakcióra????
(mondjuk Tordai Bence a gyurcsányi udvari bolondja jókat szokott mondani....)
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.06. 13:21:26

@6.Lenin:

De ez csak igaz lehet és Rogány ezért utálja Magyarpét, mert még a gyerekeinek is az áruló az apja!
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.06. 13:24:04

@ulpius66:

Nagy a fosás nálatok orbán seggcsimbókoknál, már helyezkedsz is Magyarpé seggébe??!!
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.06. 13:25:19

@ulpius66: "Fidesz 1.0 vagy a Fidesz 2.0-ra"

Takarodsz a ruszkik által pénzelt pedofideSSel meg a Mihasznákkal a picsba!
Válasz erre 

6.Lenin 2024.05.06. 13:25:33

@birkamenet:

"Egy magát megnevezni nem akaró női személy titkos interjút adott lapunknak,.."
Ez a része a cikis nem a gyerekek.
Mellesleg az ügy teljesen érdektelen.
MP egy felejthető senki lesz 2026-ra.
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 13:53:42

"Magyar Péter: Orbán 2000 embert állított rám, de megöletni nem akar"

magyarnarancs.hu/belpol/magyar-peter-orban-2000-embert-allitott-ram-de-megoletni-nem-akar-267742

SZERINTEM IS BŐVEN ELÉG, HA VARGA JUDIT APUKÁJA FELFOGAD HÁROM MISKOLCI
CIGÁNYT, AKI HÜLYÉRE VER, AZÉRT, AMIT A LÁNYÁVAL ÉS UNOKÁIVAL TETTÉL......

HA EKKORA SZEMÉTLÁDA LENNE A VEJEM, ÉS EZTET TENNÉ A LÁNYOMMAL, UNOKÁIMMAL
AMIT TE TETTÉL, ÉN BIZTOS HÜLYÉRE VERETNÉM A VEJEMET!!!!
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 13:54:37

Egyebekben tuggya valaki, mennyit kap, aki megveretteti a volt vejét?
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 14:54:09

Két-három éve minden, de minden a Jákob Petyáról szólt!!!!

"Jakab Péter visszatért a lájkbajnokság trónjára, és még parizer se kellett hozzá"
telex.hu
BELFÖLD
2022. augusztus 2.

"IDEA Intézet: Dobrev Klárát tartják a legjobb válságkezelőnek az ellenzéki szavazók"
2022. november 8. 17:46
rtl.hu

A DK árnyék-miniszterelnökét a Jobbikból kilépett Jakab Péter, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely követi."

BŐ KÉT ÉVE MÉG JÁKOB PETYA VOLT A MÁSODIK LEGNÉPSZERŰBB POLITIKUS A
DOBREVA KLAROVA UTÁN!!!!!!

KÉRDEM ÉN: HOL VAN MÁMA JAKAB PÉTER?
(mán a húsz ezer aláírást sem képes összegyűjteni az EP induláshoz......
.... kb. ez vár erre az egoista nárcisztikus vadbaromra is...)
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 15:12:39

Kedves ballibsi elvtársak!

Ha osztályozni kéne a Kamugeri főpolgi tevékenységét, akkor mely területen osztályoznátok
jobbra egyesnél?
(mondjuk Budapest csődbevitelét kitűnően csinálta....)
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.06. 15:19:18

@ulpius66:

Inkább arra váladuolj te agyváltott műtött fidernyák, hogy mi ez a páni menekülésed Magyarpé seggébe?

Össze tudtad adni, hogy Magyarpé 16% + DK 12% az nagyobb mint Viktátor 24%?
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 15:21:11

Dobrev Klára a Tisza Párt budapesti indulásáról: „Én ezért nagyon mérges vagyok”
24.hu
A DK vezetőpolitikusa szerint mindez megkérdőjelezi, hogy Magyar Péter az Orbán-rendszert
akarja-e leváltani."

Egy hónap múlva azért előbb elhajtja a Budapestet csődbe vivő ballibsi bűnbandát.....
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 15:23:02

@birkamenet:

Birkucim!

Képzeld össze bírom adni.....

De mért kéne összeadnom, amikor ez a Magyar gyerek kerek perec kijelentette, hogy a gyurcsányival nem közösködik......
Válasz erre 

birkamenet 2024.05.06. 15:39:55

@ulpius66:

Csak annyiban, hogy orbántalanítja a fideSSt és aztán fideSSteleníti az országot.
Utána meg Dobrev hátát megdobálja könyvekkel és ezután egyedül marad a porondon.
Ezért kell neked mielőbb helyet bérelned Magyarpé seggében.
Válasz erre 

ulpius66 2024.05.06. 17:14:34

@birkamenet:

"Csak annyiban, hogy orbántalanítja a fideSSt és aztán fideSSteleníti az országot."

Birkucim!

Reménykedj!

A remény hal (sül) meg utoljára!
Válasz erre 

törррicur 2024.05.07. 07:52:22

Igazán lehetne mar új poszt, de most eszembe jutott a 6. Balfasz. Nézd, Lenyin, nem is szégyen:

telex.hu/zacc/2024/05/06/donald-trump-szavazo-rajongo-pelenka-michael-cohen

Rendelhetsz pólót is.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard