Egy héttel azután, hogy Simicska Lajos olyan stílusban küldte el a Fidesz prominenseit a nagy büdös francba, mint egy betépett rapper, most sokan azt találgatják, sikerült-e lehiggadnia a sértett főoligarchának az ausztriai szánkózás alatt. A legfontosabb viszont nem ez, hanem, hogy Orbán Viktor és köre felkészült-e egykori barátja visszatérésére.

Fotó: Szincsok György

Már nem az a kérdés, hogy a fülkeforradalom felfalja-e saját gyermekeit, mert azt látjuk, hogy a legnagyobb falatokat is igyekszik legyömöszölni a torkán, hanem, hogy a fülkeforradalom elpusztítja-e önmagát is ebben az igyekezetében. Az elemzők többsége biztos abban, hogy Orbán vagy karanténba zárja a lázadó oligarchát vagy ledarálja, mintha a csabai kolbászfesztiválon lenne. Kialakulhat azonban olyan állóháború is, amely maradandó károsodásokat okoz a Fidesz amúgy is romló állagú építményén. Az első repedések már most jól láthatók. Miután Simicska testnedvekhez hasonlította az eddig sérthetetlennek tűnő miniszterelnököt, nehéz lesz ezt a szentségtörést meg nem történtté tenni. Simicska karakterlegyilkolása ugyanis nem lesz olyan egyszerű, mint Gyurcsány vagy Bajnai esetében. Ő egy kollégiumi szobatárs, egy régi harcostárs, igazi ősfideszes, még ha nem is az első vonalban teljesített szolgálatot. Az ő káromkodása hitelesebb bármilyen más politikai vagy gazdasági ellenlábas szitkozódásánál. Ha ő kiborul, akkor tényleg nagy a baj, ha ő bírálja a kormány politikáját, akkor még a fideszes kemény mag is elgondolkodik azon, hogy vajon jó irányba mennek-e a dolgok. Olyan párbaj ez, amelyben annak is fáj a szúrás, aki kapja, és annak is, aki adja. Más kérdés, hogy Orbánnak több a veszítenivalója, mint Simicskának, illetve több embert ránt magával a mélybe, mint egykori szövetségese.

Ezért fontos kérdés, hogy az oligarcha utolsó nagy fegyverét, a médiabirodalmát milyen állapotban tudja harcba küldeni. Egyáltalán nem igaz ugyanis, hogy semmi sem változott a Magyar Nemzet és a Hír TV hangneme a patkók látványos összerúgása óta. Az első áldozat az a Veress Áron lett, akit hamis euró beváltása közben csíptek nyakon a rendőrök a Keleti Pályaudvaron. A Fidesz hiába igyekszik lerúgni magáról a kínossá vált figurát, tény, hogy a párt ifjúsági tagozatának prominenseként grasszált még tavaly is Azerbajdzsánban. A Hír TV alaposan kivesézte az esetet, nem asszisztált ahhoz, hogy a Fidesz kimeneküljön a kínos ügyből. Közben az RTL Híradó feltűnően puhán kezelte az ügyet, ami a közelgő paradigmaváltás jele lehet az eddig külföldi érdekek szolgálójának tartott csatornánál.

Persze nem megy olyan gyorsan a kormány közeliből kormánykritikussá válás, illetve fordítva. A szerkesztők, az újságírók nem tudják olyan gyorsan átirányítani a fegyvereiket, mint az oroszok az ukrán határon, mégis van esélye egy olyan média kibontakozásának, ami eddig nagyon hiányzott a magyar piacról. Már szinte el is felejtettük, hogy létezhetne akár olyan sajtóorgánum is Magyarországon, amely alapvetően jobboldali hangvételű, de nem követi a kormány iránymutatásait, sőt, olykor kifejezetten kritikus a hatalommal. Ha azt feltételezzük, hogy a jobboldali szavazók szenzorai érzékelik ezt a hangnemváltást, és ezzel együtt is megmaradnak a Magyar Nemzet előfizetői, a Lánchíd Rádió hallgatói és a Hír TV nézői, akkor van esély arra, hogy Simicska úgymond elszeresse Orbántól a választóit. A szkeptikusok persze azt mondják, hogy a látványos mélyrepülés után a Fidesznél kitartó szavazók csoportja annyira elvakult Orbán-rajongókból áll, hogy ők nem tolerálják a finom kritikai észrevételeket sem. Számukra ott lesz a közszolgálati csatorna új hírcsatornája, és Simicska médiavállalkozásai kénytelenek lesznek versenybe szállni a kormány kegyeiért, ha nem akarják lehúzni a rolót.

Igen ám, de nem tudjuk pontosan, mi jár az úgynevezett átlag fideszes fejében mostanság. Azt látja, hogy az eddig istenített vezérek elhízott pankrátorokként feszülnek egymásnak, hogy képtelenek kimagyarázni magukat a hazugságaikból, hogy néhány kisebb hatalmú vezetőt már a lojális rendőrség és a bíróság is célkeresztjébe vett. Kezd rádöbbenni, hogy egy nagy átverés részese, és ha nem akar meghasonulni önmagával, akkor vagy elpártol a politikától, vagy keres magának egy másik, tisztábbnak hitt pártot. Ezt bizonyítja, hogy egyre több embernek nincs pártja a közvélemény-kutatások szerint, és hogy a Fidesz vergődéséből a Jobbik profitál leginkább.

Simicska akkor nyerheti meg (illetve akadályozhatja meg, hogy elveszítse) a háborút Orbán ellen, ha a kezében lévő médiabirodalom olyan szavazókat tud megszólítani, akiknek elege lett a nyílt hazudozásokból, nem kíváncsi a szervilis közmédia emészthetetlen propagandájára, illetve szeretne végre tisztán látni azokban az ügyekben, melyekben eddig félrevezették.

Ha azt feltételezzük, hogy nincs ilyen jobboldali szavazóbázis, ha minden, a Fidesz mellett az utolsó pillanatig kitartó szimpatizánst elvakultnak tartunk, akkor nincs okunk feltételezni, hogy Simicska lázadása akár valami pozitív fejleményt is hozhat az életünkbe. A magyar értelmiség legendás pesszimizmusát félretéve azért engedjünk meg magunknak egy félmosolyt, amikor maguk az érintettek leplezik le önmagukat, hogy ujjal mutogatnak egymásra, mint az árulkodós óvodások. Beigazolják azt a feltételezésünket, hogy az ideológia és a gazdasági érdek náluk két külön szálon futott, hogy a kormányt elsősorban a kommunikációja tartotta hatalomban 2014-ben, és hogy komoly ellenállásba ütközik a Fideszen belül is az az irány, amit Orbán Viktor jelölt ki számunkra. A Simicska-Orbán háború tétje elsősorban az, hogy milyen mélyre látunk bele a Fidesz eddigi machinációiba, észrevesszük-e végre, hogy a Fidesz bort iszik és vizet prédikál, illetve mennyire sikerül eltántorítani a kormánypárt választóinak maradékát attól, hogy az időközi választásokon életben tartsák a többség kétharmadát. Ha ugyanis elbukja Veszprémet és Tapolcát a Fidesz, az jelentős mértékben Simicska Lajosnak lesz köszönhető. Ha lófejet küldenek a Fidesz vezetői az egykori szövetségesnek, az nem előre, hanem visszafelé néz majd, aminek nem örülnek majd azok, akik együtt bontották le a demokratikus jogállam megannyi fontos pillérét Simicska Lajossal. 

A Fidesz mindig jó volt abban, hogy új értelmet adjon a kommunikációjában fontos kifejezéseknek, de az idegen szavakkal különösen kreatívan bánik. A Szegedi Kattintós összegyűjtötte azokat az ókori görögöktől és rómaiaktól átvett kifejezéseket, melyeket a kormányzópárt megtanított Mari néninek is, aki jól elvolt ezek nélkül is. Más kérdés, hogy tényleg úgy kell-e érteni ezeket a szavakat, ahogy Orbán Viktor sajtóbirodalma a szájunkba próbálja adagolni.

      viralscape.com

Protekcionizmus: A közvélekedéssel ellentétben nem a cionizmus szóból származik. Ezt a kifejezést ismertük még az iskolából, amikor a párttitkár vagy a zsíros vállalkozó gyerekét nem merték megbuktatni év végén. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében már nem a hülye gyerekkel kivételeznek, hanem a dörzsölt Fidesz-közeli vállalkozóval. A belföldi piac védelmére, illetve a magyar emberek érdekeire hivatkozva olyan cégeket hoz helyzetbe a kormány, melyek tulajdonosai finoman szólva elkötelezettek az Orbán-rezsim irányában. Jó példa erre a felcsúti gázszerelő, Mészáros Lőrinc „munkássága”, aki kihasználva a miniszterelnökhöz fűződő baráti viszonyát, már lassan olyan állami pályázatokon is nyer, melyeken el sem indult. A protekcionizmus egyébként sokba kerül az állampolgároknak, mert a piaci verseny korlátozásával jár, ezáltal növeli a beruházások költségeit. A magyar emberek érdekében tehát növelik a magyar emberek terheit.

Nepotizmus: A latin nepos (unoka) szóból származik, jelentése pedig, igazságtalan pártfogás, melyben a befolyással bíró emberek közhivatalok, állások, méltóságok elnyerésénél az érdem és képesség mellőzésével rokonaikat s családbelieket - a közérdeknek természetesen nem csekély kárával - részesítik. Kötelező olvasmány ezzel kapcsolatban: Móricz Zsigmond Rokonok című regénye. De ne menjünk messzire, a Tiborcz család eklatáns példa erre napjainkban. Mióta a miniszterelnök legidősebb lánya hozzáment Tiborcz Istvánhoz, gyakorlatilag országrészeket vásárol meg bagóért a vállalkozó. De ne személyeskedjünk! A trafikmutyi a nepotizmus csúcsa volt Magyarországon. Se szeri, se száma azoknak a rokonoknak, akik protekcióval (lásd protekcionizmus) szereztek trafikos koncessziót.

Oligarcha: A görög eredetű szó eredetileg tartományurat jelentett. Egészen a 2010-es évek kezdetéig úgy gondoltuk, hogy Magyarországon az oligarchák fénykora a tatárjárás és Csák Máté halála közötti időszakban volt. Ezt a korszakot néha "feudális anarchiának" is nevezik, utalva a központi (királyi) hatalom meggyengülésére. Nos, ezen már túl vagyunk. Csák Máté kismiska (bocsi, kismáté) Simicska Lajoshoz, Nyerges Zsolthoz vagy Garancsi Istvánhoz képest. Az oligarchák világának új fejezetét nyitotta meg a napokban Simicska Lajos, aki fellázadt főnöke, Orbán Viktor ellen. Ha úgy végzi, mint Csák Máté, akkor ismét megerősödik a központi uralom Magyarországon, és túlzás nélkül állíthatjuk, a feudális viszonyok ismét kiteljesednek hazánkban. Az oligarchák természetrajzához tartozik, hogy feltűnnek, felemelkednek, majd elbuknak. Kérdés, hogy a központi hatalom képes-e fennmaradni különböző oligarcha csoportok támogatása nélkül.

           erdekesvilag.hu

Illiberalizmus: Szó, ami nincs. De mégis van, ha Orbán Viktor azt akarja. A szabadság szó fosztóképzővel azt jelenti, hogy szabadságnélküliség, ám a demokráciával kiegészítve annyit jelent, hogy jogegyenlőség nélküli állami berendezkedés. Mégsem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a szónak, mert csak kommunikációs mankó a szélsőségekre, idegenellenességre hajlamos magyar választópolgárok számára. Annyit tesz, hogy utálni kell mindenkit, aki nyitott a világra, aki befogadó, aki elismeri más népek, más kultúrák értékeit, aki elutasítja a diktatúrák módszereit.

Retardált: Latin eredetű szó, mely értelmileg lassan fejlődő egyént jelent. A részletekbe azért nem megyünk bele, mert nem akarunk személyiségi jogi vitába keveredni a kormány egyetlen tagjával sem.

Unortodox: A görög ortodox szóból képezte személyesen Matocsy György még nemzetgazdasági miniszterként. Bizonyára tetszett neki, hogy a fosztóképző nélküli szó azt jelenti, hogy a régi szokásokhoz csökönyösen ragaszkodó, maradi. Így az ő logikája szerint az unortodox újító, nyitott, szellemes. Nos, az unortodox gazdaságpolitika minden, csak nem újító, nyitott és szellemes. Sőt! Az unortodox politika komoly károkat okozott a magyar gazdaságnak, új adók egész sorát termelte ki, és hozzájárult a szegény rétegek még mélyebbre süllyedéséhez.      

Migráns: A latin eredetű szó jelentése menekült. Olyan embereket jelöl, akik vagy a nyomor elől, vagy olyan üldöztetés elől menekülnek, melyet származásuk, társadalmi helyzetük vagy vallásuk miatt szenvednek el. A migráns nem bűnöző, ahogy azt a közszolgálatinak csúfolt magyar média újabban sugallni igyekszik, hanem olyan ember, aki kénytelen volt elhagyni a szülőföldjét. Nem élősködő, nem terrorista, nem hódító. Azok persze, akik súlyos milliókért megveszik a letelepedési kötvényeket, jöhetnek, nem számít a származás, a vallási hovatartozás, a politikai szándék. A migráns szó félrefordítása az egyik legnagyobb bűne az Orbán-kormánynak, mert félelmet kelt a magyar lakosság nagy részében, egyben kiöli a szolidaritás és részvét maradékát is azokból, akik kritika nélkül átveszik a kormány értelmezését.

Frédi és Béni

A magyar hatóságok lázas gyorsasággal gyártottak bizonyítékot arra, hogy a hazát gazdasági menekültek ezrei ostromolják naponta. Pechesek voltak azok a koszovóiak, akik éppen akkor próbálták elhagyni országunkat, amikor az illetékesek kiadták rájuk a kilövési engedélyt. Vendégszerzőnk, Teofil felteszi a kérdést, mi lesz, ha a véres kardként felmutatott menekültek ezreit nem engedjük eljutni az áhított Nyugatra? Legfeljebb tényleg lesznek gazdasági menekültjeink, és megtelnek a hazai menekülttáborok.

          Fotó: hir-ujsag.hu

Jó érzés, hogy egy megbízható, szavahihető ember áll egy ország élén. Igen, igen, Orbán Viktorra gondolok. A miniszterelnök a párizsi mészárlást követően beszélt először arról, hogy Magyarország nem kér a gazdasági menekültekből, főleg akkor nem, ha azok egy másik kulturális háttérrel rendelkező országból érkeznek. Akkor sokan - jómagam is - úgy gondoltuk: Orbán belföldi fogyasztásra, szavazatszerzésre használt fel egy tragikus, nemzetközi eseményt. A legtöbben csak az időzítés otrombaságán szisszentek fel. Többen gyorsan fel is világosították a miniszterelnököt, hogy ez a veszély minket momentán nem fenyeget: “csak” tranzitország vagyunk, átmeneti szállásaink szinte konganak az ürességtől, leszámítva azokat a balfékeket, akiket elkaptak a zöldhatáron vagy voltak annyira balgák, hogy a magyar hatóságoktól kértek segítséget, mert azt hitték, már Európában vannak.

Orbánt és stábját azonban nem lehet meggyőzni a tényekkel. Hetek múltak el az első kijelentés óta és kommunikációs agytröszt megkezdte az új ellenségkép felépítését. Először persze csak verbálisan a közszolgálati tv, és rádió (mikor a "közt" leírom, mindig röhögnöm kell, nem tehetek róla!) azóta megállás nélkül szállítja a megélhetési bevándorlók szaporodásáról szóló híreket, szerencsétlen koszovóiakat mutogatnak, amint leszállítják őket a Bécsbe tartó vonatról. Halkan jegyzem meg, hogy ez bizonyítja a legékesebben azt, hogy eddig is tudtak a hatóságok a hazánkon átmenő tranzitforgalomról, de hagyták, hadd álljanak tovább az afgánok, szírek, albánok, bangladesiek, és ki tudja, még milyen nyomorból menekülő nációk. Munkájuk gyümölcse már be is ért:  Egy hetven éves hajdú-bihari bácsi hívta a rendősöket, néhány gyanúsan viselkedő idegen miatt, igaz, azt elfelejtette mondani, hova is menjenek, így kicsit nehézkes volt megtalálni. Mire a bácsi mobilját  bemérték a rendőrök, a gaz gazdasági menekültek már kereket is oldottak. De mint látjuk, a magok termékeny talajra hullottak kis hazánkban!

Valamiért azonban a kampánystáb most nem érte be a szóbeli bizonygatással, bár más esetekben beérik egy becsszóval is, (Lásd, képviselői vagyongyarapodás.) Ez azért mégis nemzetközi probléma, ugye! A múlt héten még csak azt a bizonyos hidat láthattuk a királyi tévében, amelyről a tudósító azt állította, hogy ezen a helyen naponta több százan kelnek át a déli zöldhatáron, hogy Nyugat-Európába szökjenek. Mondjuk, ez nem nagy ügy, aki a déli határszakasz közelében él, évtizedek óta tanúja lehet a folyamatnak. Embercsempészek voltak, vannak és lesznek. Úgy látszik azonban, ez nem elégítette ki a kormány PR-csapatát és az elmúlt napokban se szeri se száma a naponta lekapcsolt bevándorlóknak. Olyan, mintha varázsütésre elkezdenének szaporodni a gazdasági bevándorlók, akárcsak a felszabadulás után a partizánok.

Abban akár egyet is érthetnék a vezérrel, hogy legyünk újra a Nyugat védelmezője de egy kissé kilóg a lóláb! A menekültek tömege és az, hogy gyerekek és nők is nagy számban voltak a csoportokban arra enged következtetni, hogy ezek az utak nem a napokban szerveződtek. Ezek jól bejáratott, a menekülők számára biztonságosnak számító embercsempész útvonalak  voltak. Ezekről a csoportokról tudniuk kellett a magyar hatóságoknak és az a gyanúm, hogy tudtak is, csak valamiért, eddig nem kapcsolták le őket. Talán, mert hagyták, hadd fussanak tovább Nyugatra. Nem kell telezsúfolnunk a menekülttáborokat, nem kell etetnünk ezeket a potenciális terroristákat. Menjenek csak szépen  Nyugatra, majd ott kínlódnak velük tovább! Közben azonban megváltozott a direktíva!  Most már el kell kapni őket, bizonyítandó, hogy Orbán nem beszél összevissza, ha úgy tetszik, bizonyítékot gyárt a magyar hatóság egy korábbi állításhoz. Az utólagos magyarázat olyan jól sikerült, hogy már nyugodtan elkezdhetünk az ország bereteszeléséről is beszélni… Itt azért került egy kis homok a gépezetbe, mivel eredetileg arról szólt a fáma, hogy ezek az emberek azért jönnek, mert Magyarország szociális rendszerére akarnak tapadni, mint légy a ragacsos papírra. Nos, rövidesen megtelnek a nem túl tágas idegenrendészeti szállások, és akkor ezt a kérdést is kipipálhatjuk.

 Teofil

Az Álmoskönyv szerint ez a két dolog együtt nem sok jóval kecsegtet. A Szegedi Kattintós nemrégiben azt írta, hogy a kormány tüzérei rosszul mérték be az irányt, ezért hullottak a lövedékek a barátinak nevezett Simicska-birodalomra. Akkor jeleztük, hogy ez a következménye annak, hogy minden jel szerint lebecsülte a kormány az RTL-csoport erejét.

Fotó: Facebook

Nem véletlen, hogy akkor vált nyílt háborúvá a Simicska Lajos és Orbán Viktor közti konfliktus, amikor kiszivárgott: A kormány kénytelen meghátrálni az RTL Klubbal vívott csatájában. Hogy mi az összefüggés? Hát a pénz. Nem is sok pénz (az ő mércéjükkel nézve), rongyos 8-10 milliárd forint. És nem is a költségvetésben tátongó lyukat kell betömni ennyivel, hanem adni kell a látszatra. Ha ugyanis azt mondja a kormány, hogy levisszük az RTL reklámadóját 50 százalékról 5 százalékra, akkor nem állja meg a helyét az a tétel, hogy azok a médiapiaci szereplők, akik eddig jól éltek a magyar emberek pénzéből, most már nem is olyan nagy baj, ha nem járulnak hozzá a közterhekhez olyan nagy mértékben. Ha az RTL kevesebbet fizet, akkor a különbözetet valakinek állnia kell. Paradox módon a leghatalmasabb médiabirodalom a német csoport után a Simicska Lajoshoz köthető vállalkozás, mely magába foglalja a kormánypárti Lánchíd Rádiót, Hír TV-t, Magyar Nemzetet, és persze egyéb sajtótermékeket, melyek nem az első vonalban küzdöttek, de nagyban támogatták eddig a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Ezek főszerkesztőinek lemondása csak jelzése annak, hogy komoly irányváltás következhet a jobboldali sajtóbirodalom hangnemében. Talán keményebben fog kritikát gyakorolni, mint az RTL Klub. Érdekes lenne!

És, hogy miért lőtte hasba magát Orbán Viktor? Mert ez már nem lábon lövés, hanem annál sokkal veszélyesebb. Ott már létfontosságú szervek roncsolódnak, a legrosszabb változat is bekövetkezhet. Erre a következő napokban sokféle válasz születik. Mi úgy gondoljuk, hogy a legegyszerűbb változatnak van a legnagyobb valószínűsége. A miniszterelnök egyszerűen eltaktikázta magát. Nem mérte fel, hogy nem vethet ki internetadót, nem tehet fizetőssé elkerülő utakat, és nem támadhat rá büntetlenül az ország legnézettebb televíziós csatornájára. A jobboldali médiabirodalmat pedig nem tekintheti a saját hitbizományának, még akkor sem, ha azt egykori szövetségese, hű társa irányítja. Mert Simicska Lajos is bekattanhat egyszer (jól hallhatóan gecinek nevezte a miniszterelnököt és Bayer Zsoltot). A kiakadás konkrét okait még nem tudjuk, de az biztos, hogy Orbán a közszolgálati hírcsatorna belengetésével kiásta a csatabárdot, az állami hirdetések megvonásával pedig kesztyűt dobott Simicska elé. Lajos azonban dühös, és nincs kétség, oda fog csapni. Sokat tud, és ezt Orbán is tudja. De vajon ezúttal jól méri fel a miniszterelnök a helyzetét? Meglátjuk!

Putyinon innen, Merkelen túl már csak az a kérdés, mikor ébered rá Orbán Viktor, hogy két nagy hal között nem lehet sokáig fickándozni. A magyar miniszterelnök szeretné elhitetni a világgal, hogy nem fél a cápáktól, pedig hétfőn kiderült, igenis tartott Angela Merkel látogatásától. Nem ok nélkül.

Mottó:

„Hódították ez országot
Derék, lelkes, úri szittyák,
Jóttevői szegény népnek:
Iskolában így tanítják.”

Ady Endre

Fotó: 444.hu

Angela Merkel hétfőn megmutatta, hogyan tudja egy politikus jól képviselni egyszerre a pártját, az országát és azt a szövetségi rendszert, melynek meghatározó vezetője. Orbán Viktor viszont megmutatta, hogy nem érti a történelmet, és nem képes felfogni saját pártja és az általa vezetett ország érdekeit sem. Nem érti Rákóczit, Ady Endrét, nem tanult semmit elődeitől, és a saját hibáiból. Ha azt hiszi, hogy a kuruckodás annyit tesz, hogy mindig azzal a hatalommal kvaterkázunk, amelyik többet ígér, akkor azt sem tudja, miért írták Rákóczi zászlaira a„Cum Deo pro patria et libertate!” jelmondatot.

A fideszes politikusok gyakran érvelnek azzal, hogy érdekek mentén kifizetődő a politizálás. Van egy rossz hírünk, melyet Angela Merkel többször is elismételt rövid budapesti tartózkodása alatt. A politika alapvetően értékek és elvek mentén szerveződik, aki ezt figyelmen kívül hagyja, az a történelem szemétdombjára kerül. Persze, mondhatjuk erre, hogy Orbán épp azért futott bele egy kiadós pofonba a találkozó utáni sajtótájékoztatón, mert következetesen kiállt az illiberális demokrácia nevű agyréme mellett. Csakhogy ez a mondata már Putyinnak és a hazai szélsőségeseknek szólt, nem a német újságoknak és a kancellárnak. A Merkel fintora az illiberális szólamok megerősítése után annak szólt, hogy értelmét veszítette mindaz, amit korábban a magyar kormányfőnek ajánlott. Ő ugyanis a tárgyalások során megtette a tétjeit.: jöhetnek német autógyárak, a paksi projektbe is beszállnak, helikoptereket is szállítanak jutányos áron, cserébe tartsák tiszteletben a liberális demokrácia alapvető értékeit, és persze Orbán engedje el Putyin kezét. Meglehetősen gáláns ajánlatot tett az Európai Unió legerősebb államának vezetője, de a magyar miniszterelnök szükségét érezte annak, hogy még melegében, nagy nyilvánosság előtt egyértelművé tegye, ő hajlik arra, hogy az oroszokkal folytassa a megkezdett utat, a baráti figyelmeztetések pedig leperegnek róla, mint békáról az esővíz.

Ha Orbán úgy dönt, hogy a putyini úton halad tovább, akkor Magyarország elveszíti a németek jóindulatát, és nem fogja megvédeni őket a kereszténydemokraták uniós frakciója sem. Ne higgyük el Orbán álságos megjegyzését, miszerint a politikában az erősebb nem kívánja érvényesíteni az akaratát a gyengébbeken. Ez a politika lényege, ha ezt valaki nem ismeri be, akkor vagy hazudik, vagy nem érti a világot. Merkel igenis érvényesíteni akarja a német álláspontot, de biztosak lehetünk abban, hogy erre tesz kísérletet Putyin is. Ő is kínálni fog valamit, de a magyar pávatáncosnak tudnia kell, hogy nincs sem ingyen leves, sem ingyen gáz, sem ingyen autógyár, sem ingyen atomerőmű. Két urat nem szolgálhatunk. Már nem kell sokat várnunk arra, hogy megtudjuk, Orbán politikai vaksága végleg elszakít-e bennünket uniós szövetségeseinktől. Az orosz elnök látogatása sem világít meg minden részletet ebben a nagyon bonyolult és sötét játszmában, de annyit már biztosan tudni fogunk, hogy lesz-e még remény arra, hogy Orbán visszaforduljon erről az útról. Magyarán, eljött az igazság pillanata, a hónap végére kiderül, hogy ha Orbán Viktor akarja, lehet-e értelme olyan mondatnak, hogy Cum Deo pro patria et illibertate! Vagyis: Istennel a hazáért és a szabadság nélkül!    

A Szegedi Kattintós a tél utolsó hónapját egy kissé könnyedebb témával indítja. Összegyűjtöttük a Fidesz prominenseinek legfontosabb ismert tulajdonságait, mindannyiunk okulására. Az összeállítás természetesen szubjektív, rengeteg jellegzetes tulajdonság nem fért rá a listánkba. Íme, itt a kormánypárt álomcsapata! 

Orbán Viktor

Őszinte: Soha nem hazudik.

Ezermester: Mindenhez ért.

Fotó: kanadahirlap.com

Szijjártó Péter Muzikális: Dalol, mint a csalogány, ha a Szállj el kismadárt kell énekelnie. (És jó a haja!)

Csapatjátékos: Állást szerez a csapattársainak a saját minisztériumában.

Zsiga Marcell

Nagylelkű: Leaszfaltoztatta az utcáját (a saját házáig).

Spórolós: Meg tud élni 47 ezer forintból.

Lázár János
Családbarát: Mindent családi összefogásból vásárol.

Puritán: Nem szereti a luxust.

Rogán AntalNapimádó: Szeret a tetőteraszon napozni.

Feledékeny: Az emlékezete már nem az igazi (Elfelejtette, hogy van tetőterasza).

Deutsch TamásTiszta: Soha nem drogozott.

Nyelvművelő: Kerüli a trágár szavakat.

Kósa Lajos

Környezetbarát: Gyűlöli a fémkupakokat.

Zenebolond: Új-Zélandig elmegy, hogy a kedvenc bandáját hallhassa.

Kövér LászlóÉkesszóló: Artikulálva, lassan és érthetően beszél.

Gyűjtő: A bélyegeken kívül az uniós zászlókat is gyűjti (a pincében).

 Matolcsy GyörgyAdakozó: Milliárdos alapítványokon keresztül segíti megvalósítani önmagát.

Szerény: Saját unortodox gazdaságpolitikáját egyszerűen tündérmesének hívja.

Németh SzilárdErős: Ha kell, lenyomja Hegedűs Csabát is.

Jóképű: Vele riogatják a nemzetközi energiacégek vezetőit.

 Selmeczi Gabriella 

Harcias: Megvédte a nyugdíjakat.

Önálló: Nem adják a szájába a mondandóját.

Frédi és Béni

Úgy tűnik, a miniszterelnök meghallotta az utca szavát. Péntek reggeli monológjában ugyanis finoman elkezdte ostorozni a rendszerváltás éveit, kielégítve azok óhaját, akik az elmúlt 25 évet kárhoztatják hazánk sokkos állapotáért. Vendégszerzőnk, Teofil arról ír, hogy negyedszázad távlatából bizony sok tévedés ötlik a szemünkbe, amit az úgynevezett politikai elit számlájára írhatunk. Teofil egyébként három éve Londonban él, és nem tudja, hogy visszatér-e valaha Magyarországra.

     Kép: NÉGYmadár

Azt állította Orbán Viktor szokásos péntek reggeli szeánszában a közszolgálati rádióban, hogy a rendszerváltás ősbűne volt a munkanélküliség tényének puszta elfogadása. Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy nem ez az első nagy butaság, amit a miniszterelnök kiejt a száján és időzzünk el egy kicsit ezeknél a péntek reggeli , hát, hogy is mondjam…eszmefuttatásoknál. Már eleve az elképesztő, hogy a miniszterelnök minden héten, azonos időben - mint valami folytatásos brazil szappanoperában - megjelenik a KÖZ(!)szolgálati rádió műsorában, persze szigorúan meghívásos alapon és ott elmélkedik magában, hangosan. (Ez Nagy-Britanniában elképzelhetetlen.) Ezek az alkalmak tökéletesen illeszkednek a Fidesz kommunikációs stratégiájához, amelyet nem tudom pontosan ki csinál, de tuti, hogy profi! A miniszterelnök ilyenkor ellazul, teljesen olyan, mintha a barátaival beszélgetne egy sarki kricsmiben.

De ne hagyjuk, hogy ez a kommunikációs trükk most eltérítsen bennünket a lényegtől, térjünk tehát vissza az ősbűnhöz! Mert az valóban volt néhány.

Kezdjük mindjárt a rendszerváltás utáni első kormányéval: az Antal- adminisztráció fejetlen, mindent eltipró privatizációs gőzhengerével. Nem tudok ugyanis szabadulni attól a véleményemtől, hogy az ország gazdasági hanyatlásának ez ágyazott meg. Valamilyen sajátos történelemszemlélet, a“ boldog békeidők” visszavarázslásának vágya hajtotta az akkori politikusokat, akik abbéli igyekezetükben, hogy újra gyermeknek érezhessék magukat, senkit és semmit nem kímélve dobáltak ki az ablakon komplett iparágakat.

Politikusi ősbűnnek tartom a korrupció megjelenését, megtűrését az állami intézményekben és a politikai pártok háza táján! Az elmúlt 25 évben egyetlen párt sem jeleskedett ennek a problémának az orvoslásában, sőt, kivétel nélkül mindnek sikerült legalább egy jó nagy korrupciós pofonba beleszaladnia.

Politikai ősbűnnek tartom, hogy egyetlen párt sem mert hozzáfogni a magyar társadalom reformjához. Hogy koloncként cipeljük magunkkal a szocializmusból ránk maradt nyugdíj-, és egészségbiztosítási rendszert, amely úgy tartja fogva a költségvetést, mocsár a beleragadt szekeret. A listát folytatva fogalmam sincs például, hogy az elmúlt negyed században vajon miért nem tett egyetlen kormányzat sem erőfeszítést arra, hogy csökkentse a munkabérre élősködőként tapadó hatalmas járulékokat, a vállalkozók terheit vagy az áfát?

Fotó: hetek.hu

De az eredendő ősbűn maga a Fidesz, amelynek megerősödését és kétszer kétharmados hatalomra kerülését az előző kormányok és politikai pártok szerencsétlenkedésének köszönhetjük. A most kormányzó párt szinte minden energiáját a magyar társadalom megosztására, politikai és társadalmi ellenfeleinek “karaktergyilkolászására”,hatalmának minden módszerrel való megtartására fordította és fordítja. Ez a párt, amely - akármilyen jelzőt is biggyeszt magára - egészen egyszerűen egy szimpla megélhetési párt és ezt sokáig már nem lehet takargatni. Egyre jobban feslik fel az ezt elrejteni akaró kommunikációs lepel, amelyet mindenhonnan összegyűjtve maga köré tekert Orbán és csapata és lett belőle egy, mára már a jobboldali szavazók többsége számára is értelmezhetetlen ideológiai katyvasz. A háttérben a rideg valóság, a pénz, a minél több pénz megszerzésének célja áll, no és persze a miniszterelnök szándéka, hogy hatalmas betűkkel vésse be magát a történelemkönyvekbe.

Ez, és csakis ez tartja össze ezt a pártot. De nem könnyű rendet tartani, amikor a konc körüli marakodnak a haverok és a zsoldosok. Ennek a jelei azok a repedések, amelyek mostanában megjelennek a Fidesz szilárdnak hitt építményén. Amennyiben Orbán nem tudja ezeket a réseket rövid időn belül betömködni, a kormányzópárt is hasonló lesz az általa létrehozott Alaptörvényhez, amelyről kiderült, hogy nem gránitból faragták, hanem gipszből gyúrták.

Teofil

...és kettő, akik még nem. Nem is olyan masszív párt a Fidesz, ahogy azt hirdeti magáról. Annak ellenére, hogy keményen megbüntetik a dezertőröket, néhány egykori fiatal demokrata most keményen szembe megy egykori pártjával, és a jelek szerint a mai tagságból is néhány meghatározó politikusnak tele a puttonya a kormánypárt politikájával.

Fotó: kismoszkva.blog.hu

Régebben nem volt olyan nagy bűn elhagyni a Fideszt, mint manapság, hiszen hajdanán két meghatározó liberális párt volt Magyarországon, melyek között elég nagy volt a jövés-menés. A Szabad Demokraták Szövetsége akkor nyújtott menedéket a liberális elvekhez ragaszkodó fideszeseknek, amikor a párt elindult konzervatív kalandjára. Az első dezertőrök tehát közülük kerültek ki.

1. Szelényi Zsuzsanna Ha nem hölgyről lenne szó, azt mondanánk, hogy klasszikus ősfideszes, de így maradjunk csak annyiban, hogy a 90-es választáson Veszprém megye képviselőjeként szerzett mandátumot a Parlamentben. A Fidesz 1994-es politikai irányváltása után távozott a pártból, majd az MSZP-SZDSZ kormányzás alatt a Kulturális és Oktatási Minisztérium miniszteri biztosa lett. 1996–2010 között az Európa Tanács tisztviselője, a Budapesti Európai Ifjúsági Központ (European Youth Centre Budapest) igazgatóhelyettese. 2010-ben a Roma Oktatási Alap igazgatója. 2013 májusában döntött úgy, hogy visszatér a politikába. Az Együtt 2014 alapítója, és a tavaszi országgyűlési választások után Bajnai Gordon mandátumának visszaadását követően parlamenti képviselő lett. A jelenlegi Fidesz-kormány egyik legkíméletlenebb kritikusa.

2. Ungár Klára 1988.. októberében, az I. kongresszuson csatlakozott a fiatal demokratákhoz, és a 90-es választásokon országos listáról bekerült az első szabadon választott parlamentbe. A közgazdász végzettségű képviselőnő az Országgyűlés költségvetési, adó-és pénzügyi állandó bizottsága, ezen belül az államháztartási, valamint a monetáris albizottságokban tevékenykedett, majd a szociális, egészségügyi és családvédelmi állandó bizottságban dolgozott. A 90-es önkormányzati választásokon a Fidesz főpolgármester-jelöltje volt, és a képviselő-testületben a párt frakcióját vezette. 1993-ben Molnár Péterrel és Fodor Gáborral együtt lemondott parlamenti mandátumáról, majd kilépett a Fideszből. A következő évben belépett az SZDSZ-be, és a következő választásokon már a liberális párt színeiben szerzett mandátumot. 2009-ben ebből a pártból is távozott. Jelenleg Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt elnöke. Szintén kemény bírálója a jelenlegi rezsimnek.

3. Fodor Gábor. Mint az előbb említettük, ő is 93-ban döntött úgy, hogy elhagyja a Fideszt annak ellenére, hogy egykori Bibó Kollégistaként szoros szálak fűzték Orbán Viktorhoz, Kövér Lászlóhoz és Deutsch Tamáshoz. Meghatározó SZDSZ-es politikus lett belőle, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban a párt országos listájáról jutott képviselői mandátumhoz. A Horn-kormányban megkapta a művelődési és közoktatási tárcát, de egy év után lemondott. 2007-ben megkapja a környezetvédelmi tárca irányítását, de egy év múlva lemond, pártja pedig kilép a kormányból. 2013. április 27-én jelentette be, hogy megalapította a Magyar Liberális Pártot. 2014-ben képviselői mandátumot szerzett. A pártba fiatal, politikai múlttal nem rendelkező fiatalokat toborzott, a programjuk címe Együttérző liberalizmus lett.

4. Tölgyessy Péter. Ő Fodorhoz, Ungárhoz és Szelényihez képest fordított utat járt be, hiszen az SZDSZ-ből érkezett a már konzervatívvá vált Fideszbe, de gyors karrierje végén ismét elhagyta a fiatal demokratákat. 1990 és 1991 között az SZDSZ-frakció vezetője, 1991 és 1992 között a párt elnöke volt. 1990 és 2006 között országgyűlési képviselő, 1996-ig az SZDSZ képviselőjeként, majd két évig független képviselő volt, 1998 és 2006 között a Fidesz-frakció tagja. A pártba nem lépett be, de az országos listán igen előkelő helyre került, Orbán Viktorral pedig egy ideig kifejezetten jó viszonyt ápolt. A 2006-os országgyűlési választáson nem indult, ekkor visszavonult az aktív politizálástól. Parlamenti munkássága többek között arról is nevezetessé vált, hogy 1993 óta egy alkalommal sem szólalt fel az Országgyűlésben, helyette publicisztikákban és interjúkban fejtette ki véleményét a közéleti eseményekről. Ezekben meglehetősen kritikus egykori pártjának tevékenységével kapcsolatban.

        Fotó:emberiség.hu

5  Ángyán József 2006-ban lett a Fidesz-frakció tagja, a Magosz akkori szakértője. Mivel a Fidesz agrárpolitikusa volt a 2010-es választások után a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkárává nevezik ki, de miután világossá válik számára, hogy pártja nem azt a földprogramot hajtja vére, melyet a kampányban ígért, keményen kritizálni kezdi a Fidesz vidékstratégiáját, és a földmutyiról kezd beszélni, mellyel a kormány saját embereit juttatja nagy földterületekhez ahelyett, hogy a helyben lakó, földművelésből és állattartásból élő gazdákat segítené. Rövidesen azt vette észre, hogy saját kollégáit egymás után távolítják el a minisztériumból, így rövidesen neki sem maradt más, mint a távozás. A ciklus hátralévő részében keményen ostorozta saját pártja és volt minisztériuma ténykedését, így szóba se kerülhetett, hogy 2014-ben ismét képviselő-jelölt legyen. Közeledett az LMP-hez, de a 2014-es választásokon az Élőlánc Magyarországért párt színeiben indult, sikertelenül.

6. Hadházy Ákos Soha nem volt országgyűlési képviselő, de nevét jobban ismerjük, mint sok fideszes parlamenti képviselőjét. A szekszárdi orvos szemét az úgynevezett trafikmutyi nyitotta fel. Miután nyilvánosságra hozta, hogy párttársa, a helyi polgármester lényegében úgy osztotta el néhány párttaggal a trafikos koncessziós jogokat, hogy ott szinte kizárólag a politikai hovatartozás volt szempont, kiborította a bilit. Úgy otthagyta a Fideszt, hogy a tavalyi önkormányzati választásokon már az LMP polgármester-jelöltje volt. A választást ugyan elbukta, de az Öveges-programmal kapcsolatos visszaélések feltárásával újra magára vonta a figyelmet. Tagja lett a Korrupció Ellenes Szövetségnek is, és ebben a szervezetben is a Fidesz zűrös ügyeit igyekszik feltárni.

7. Kész Zoltán A legfiatalabb dezertőr demokrata. Az Egyesült Államokban is tanult angol tanár valaha a Fideszben politizált, mára azonban az egyik legkeményebb kihívója egykori pártjának, ugyanis február 22-én ő mérkőzik meg Veszprém megye 1-es számú választókörzetében Navracsics Tibor megüresedett mandátumáért a kormánypárt jelöltjével. A tavaly őszi kormányellenes tüntetéseken tűnt fel, majd bejelentette indulási szándékát, és rövidesen szinte az összes demokratikus párt mögé állt. A legújabb elemzések szerint a hagyományosan jobboldali körzetben megközelítette a kormánypárti jelölt népszerűségét, így van rá esély, hogy a Fidesz kétharmadát egy volt fideszes veszi el.

 És akkor jöjjön a két bónusz:

1.  Illés Zoltán A vajdasági származású ősfideszes nem is olyan rég még arra figyelmeztette egy képviselőtársát, hogy Orbán Viktor nevét a szájára ne vegye, mintha az valami szentségtörés lenne. Az egykori környezetvédelmi államtitkár azonban kikerült a pikszisből a tavalyi választások után, a környezetvédelem pedig huszadrangú kérdéssé vált a harmadik Orbán-kormány számára. A nyíltan atomenergia-ellenes Illés nyilván nemkívánatos személy lett a paksi szerződés megkötése után, ezért nem csoda, hogy a volt államtitkár keményen ostorozza az oroszokkal tető alá hozott beruházást. Illés többek között azt mondta a minap, hogy attól, hogy ő fideszes, még nem hülye. Keményen bírálta a napkollektorokra kivetett termékdíjat is, ahogy nem rejtette véka alá azt a nézetét sem, hogy a szakértelem helyett a párthűség határozza meg, kik kerülnek magas pozícióba a mostani kormányban. Ha minden nap dob egy lángcsóvát a Fidesz nádfedeles házára, valószínűleg kényszerzubbonyt húznak rá azok, akiknek egyre kínosabb Illés kritikája.

2.  Bencsik János Az ő dezertálása nem olyan látványos, mint Ángyáné vagy Illésé, de már az is csoda volt, hogy pártja indította a 2014-es választásokon. Az egykor SZDSZ-es politikus ugyanis már korábban is bírálta jelenlegi pártja energiapolitikáját, nem úgy szavazott, ahogy az a frakcióban szokás (gondolkodás nélkül nyomják a gombot, melyre Rogán Antal rámutat), lépten-nyomon hangoztatta a különvéleményét, ami szintén megbocsáthatatlan bűn egy olyan mesterségesen összetartott csapatban, mint a Fidesz. A napokban közkinccsé tett dolgozata azonban olyan pontos leírása a jelenlegi kormányzás hibáinak, rossz társadalompolitikájának, amit nyilván nem bocsát meg neki a vezetés. A legenda szerint ha a Fideszben kegyvesztett lesz valaki, akkor úgy vetnek véget a karrierjének, mintha a mozgó autóból dobnák ki. Bencsikre valószínűleg ez vár, és a kocsi ajtaja mar nyitva van...   

Frédi és Béni

 ...vagy már elfelejtetted. Nem volt olyan rég, amikor a most harcos antikommunisták még a mozgalom oszlopos tagjai voltak, vagy amikor még a hitbuzgó kereszténydemokrata képviselőkön gúnyolódtak a fiatal demokraták. A teljesség igénye nélkül emlékezzünk arra a Fideszre, amelyet akár szerethettünk is volna. 

Fotó: aszabadsag.hu

1. Komoly mozgalmi múlt. Deutsch Tamás, Rogán Antal KISZ-es múltja talán nem mindenki számára ismert, ezért érdemes áttanulmányozni az ide vonatkozó szakirodalmat: Deutsch Tamás első számú szívügye a KISZ, Rogán Antal KISZ vezető volt 

A különböző fideszes kormányokban számos olyan minisztert és államtitkárt találunk, akik tagjai voltak a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Az MSZMP tagjai voltak többek között: Matolcsy György, Martonyi János, Pintér Sándor és Fónagy János.

2. Kerényi és Deutsch. A Fidesz első nagy dobása a prágai Bársonyos Forradalom idején az volt, hogy két aktivistájukat, Kerényi Györgyöt és Deutsch Tamást letartóztatták a csehszlovák hatóságok. A két magyar ellen a közrend megsértése miatt emelnek vádat. Kerényiből nem lett politikus, Deutsch viszont nagy karriert futott be. Volt ifjúsági- és sportminiszter, Csongrád megye díszpolgárává választották, jelenleg a uniós képviselő, az MTK elnöke, mellékesen igyekszik meggyőzni a magyarokat arról, hogy az internetadó nem is olyan rossz dolog. Ja, és aktív Twitter-huszár! Biztos kifelejtettünk valamit. Kerényi György helyett jött egy másik Kerényi, az Imre.

Fotó:htbt.hu

3. Az oroszok szakítottak el bennünket Európától. A Fidesz 25 évvel ezelőtt egy elkötelezetten demokratikus, liberális párt volt, mely következetesen kiállt az európai értékek mellett. Az 1990-ben megjelent Kit válasszak, mire szavazzak című kiadványban például a következőképpen mutatkozik be a párt: „A Fiatal Demokraták Szövetsége olyan országos politikai ifjúsági szövetség, amelynek tagjait a demokrácia alapértékei kötik össze, de csoportjai és tagjai fenntartják maguknak a vélemények különbözőségéhez való jogot a szövetségen belül...Magyarország európai ország volt, szerves részei voltunk a kontinens történelmének és kultúrájának. Európa továbbra is létezik, de a kelet-közép-európai országokat, így bennünket is, Jalta politikai értelemben elszakított a nyugati civilizációtól. Politikai helyzetünk ellenére minket történelmünk és kultúránk Európához köt.” És még egy tanulságos idézet ugyanebből a dokumentumból: „Olyan társadalmak ugyan ismeretesek a történelemben, melyekben a piacgazdaság és a diktatúra együttesen fordul elő, de olyan nem, ahol a demokrácia párosult volna centralizált gazdasággal.”

4. "Csuhások! Térdre, imához!" A Fidesz az Antall-kormány idején előszeretettel élcelődött a kereszténydemokratákon. Ilyen volt például a már-már klasszikussá váló "Csuhások! Térdre, imához!" hangsor felidézése, amely akkor hangzott el az Országgyűlésben, amikor valamelyik KDNP-s képviselő szót kért, és erre állítólag nem is egyetlen alkalommal került sor. Emlékezetes még az 1991-es pápalátogatást viccelődve cápalátogatásnak hangoztató fideszes móka, ám ezeknél a politikai geg kategóriába sorolható humorbombáknál azért komolyabb antiklerikális megnyilvánulásai is voltak a kezdeti Fidesz-retorikának. Az Országgyűlés jegyzőkönyve szerint a Fidesz vezetője, Orbán Viktor az alábbi "blaszfémikus" kijelentéssel fordult a képviselőkhöz a parlament plenáris ülésén: "Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!". Tette mindezt egy kisebbségek jogainak veszélyeztetését vélelmező rádiójegyzet kapcsán, 1991. június 10-én.

  Fotó: index.hu

5. Hány százalékon állt a Fidesz 1993-ban? A Fidesz biztos befutónak számított az 1994-es választások előtt. A Szonda Ipsos közvélemény-kutatási adatai szerint a Fidesz 1993 áprilisában a biztos szavazók körében 40,4, májusban 37,8 százalékon állt, míg a második helyezett MSZP, messzi leszakadva, egy hónap alatt 15,8 százalékról 16,2 százalékra tornászta fel támogatottságát. A kampányt azonban sikerült annyira elrontani, hogy 94 tavaszán mindössze a szavazatok 7 százalékát szerezték meg, éppen csak átlépve az 5 százalékos bejutási küszöböt. A szocialisták viszont akkora győzelmet arattak, hogy a szabaddemokratákkal együtt kétharmados parlamenti többségük lett. Ebben az évben Orbán Viktor pártelnöki pozíciója is veszélybe került, hiszen akkor egyszer kihívója is akadt a pártelnöki posztért folytatott csatában Wachsler Tamás személyében. Orbán győzött, Wachsler pedig a Steindl  Imre Program igazgatójaként tért vissza a Fidesz mainstreamjébe a 2010-es választások után.

6. Brüsszel nem Moszkva. 2001-ben az első Orbán-kormány egy vaskos kötetben vitairatot adott közre, melyben vázolta a jövő feladatait. Ekkor még nagyon elkötelezett volt a párt az európai értékek, az atlanti orientáció és a demokratikus hagyományok iránt. Ebben a kötetben találjuk a ma már meghökkentőnek tűnő mondatokat: „Brüsszel nem Moszkva. A „tegyünk úgy, mintha rendben lennének a dolgok, mert ezt várják tőlünk Nyugaton” jellegű félmegoldások erőletörése helyett fontosabb a „tegyünk meg mindent azért, hogy valóban rendben mehessenek a dolgok, mert ezt várják tőlünk az európai csatlakozásért eddig is sok áldozatot meghozó polgárok” elvének gyakorlati alkalmazása.”

Rég volt, de igaz volt. A leírt szavak fennmaradnak és szembesítenek bennünket a múlttal. A feledés ezért nagy felelőtlenség felelőtlenség önmagunkkal szemben.

Bizonyára parázs vita kerekedik majd arról, valóban ez az öt dolog volt a legnagyobb baj a kétharmados többséggel. Mivel a Szegedi Kattintós nem tartja magát tévedhetetlennek (ellentétben néhány politikussal), nyitottak vagyunk minden vitára azzal kapcsolatban, hogy el lehetett volna-e jobban is cseszni Magyarország utóbbi öt évét.

Kép: NÉGYmadár

 Nem konkrét intézkedéseket, hanem az azok mögött húzódó hibás, olykor kifejezetten rövidlátó egyben konzekvens szemléletet igyekszünk a probléma fő okaként megnevezni. Ha ugyanis csak az lenne a gond, hogy egy-egy döntés elhibázott, akkor azokat módosítani lehetne, ám a regnáló kormány következetesen ragaszkodik a saját hülyeségeihez. Mintha nagyobb gond lenne, ha belátjuk, hogy elbarmoltunk valamit, mintha felülvizsgálnánk a döntésünket, majd kijavítanánk a hibáit. Ezt szokták a bölcs ember erényeként feltüntetni, de az Orbán-kormány nem képes elfogadni azt az egyszerű tényt, hogy ha vasvillával feldobunk egy adag trágyát a magasba, akkor trágya fog visszahullani az égből, és nem szaloncukor, akárhogy szeretné ezt elhitetni velünk a vazallus közszolgálati média.

No, de lássuk az első főbűnt!

1. Elbarmolt, tarthatatlan gazdaságpolitika.

Valami nagyot kéne dobni – gondolta Orbán Viktor 2010 tavaszán a dicsőséges fülkeforradalom hajnalán, ezért régi harcostársát, a delejes tekintetű Matolcsy Györgyöt bízta meg a gazdasági ügyek felügyeletével. Első menetben el akarták engedni a GDP arányos hiányt akár 7-8 százalékra is, ezzel kívánták volna felpörgetni a válság után még tetszhalott gazdaságot, ám Merkel asszony belepiszkított a pénztárgépbe. A sértődött Orbán arra utasította Matolcsy nevű jobb kezét, hogy kurtítsa az orrvitorlát, és innentől kezdve egyik megszorítás követte a másikat, adó, adó hátán tobzódott, a népnyúzó nyugati multik különösen sűrűn kaptak az arcukba szektorális külön sarcokat. A bűvös 3 százalék alatti hiány azonban még így sem jöhetett volna össze, ha nem síbolják el a magánnyugdíj-pénztárak háromezer milliárdos vagyonát. Ez utóbbi a legnagyobb érvágás a magyar költségvetésnek hosszabb távon, hiszen ez a pénz nagyon fog hiányozni a költségvetésből néhány év múlva, amikor az egykori tagok teljes nyugdíját az államnak kell kiperkálnia. Ennél is nagyobb baj, hogy az államadósság növekedését még így sem sikerült megállítani. Ha Orbán Viktor úgy döntene, hogy rövidesen csatlakozunk az euró zónához, ez utóbbi körülmény eleve lehetetlenné tenné ezt. Pedig, ha eurónk lenne, nem jelentene problémát a devizahitelesek megsegítése, nem rettegnénk attól, hogy újra és újra beszakad a forint. A magyar gazdaságot az Európai Unió gigatámogatásai tartják lélegeztető gépen már évek óta, ám mi cserébe rabszolgatartó kuplerájnak tituláljuk a Brüsszel által vezetett közösséget. Az uniós szervek többször figyelmeztettek már arra, hogy a különadókra, ötletszerűen kivetett újabb és újabb terhekre épülő gazdaságpolitika fenntarthatatlan. Hiába ült azonban a nemzeti bank élére távozó Matolcsy György helyére Varga Mihály, ő is az elődje unortodox kottájából játssza el az utolsó esélyünket a gazdasági felzárkózásra.

2. Dörgölődzés Oroszországhoz

Nagyrészt a fentebb taglalt elbaltázott gazdaságpolitika következménye a nagy orosz medve keblünkre szorítása. Miután Matolcsy György sikeresen kiebrudalta drága hazákból az olcsó, ám komoly feltételekhez szabott kölcsönt ígérő IMF-et, nem igazán maradt más pénzügyi forrásunk, mint a nagy demokratikus hagyományokra visszatekintő Kína, az arab világ monarchiái, és persze Putyin cár Oroszországa. Miután sem a kínaiak, sem az arabok, de még a baltás gyilkos hazaengedéséért hálás Azerbajdzsán sem kívánt komolyabban befektetni a prosperáló magyar piacon, maradt a nagy mókamester hírében álló Putyin barátsága. Ő sem adja azonban olcsón magát, hiszen az ukrán konfliktus kellős közepén Orbánt arra is rávette, hogy eljárja a pávatáncot az Európai Unió és Oroszország között. A paksi szerződésről most csak azért nem írunk bővebben, mert arról valószínűleg az CAI egyetlen elemzője is többet tud, mint mi, magyar polgárok együttesen. Szóval, Orbán Viktor menthetetlenül belezúgott Putyin elnök illiberális, nemzeti oligarchákat kinevelő, civileket megfélemlítő Oroszországába, és ez a szerelem még némi amerikai és európai ajtócsapkodást is megért neki. És nekünk megérte? Egy biztos, előnyünk még nem származott abból, hogy miniszterelnökünk körbetáncolta a szomszédjait fenyegető, olajbevételeitől megfosztott, szankciókkal és gyenge rubellel sújtott orosz medvét. Nagyon kockázatos szerencsejátékba kezdett a magyar kormány, amit a Fideszes tagság sem néz túl jó szemmel. A párton belül ugyanis sokan gondolják úgy, hogy kitartó nyugatellenessége hajtotta főnöküket a nagy szőrös testvér karjaiba.

3.Teljesen elhibázott szociálpolitika

Ezen a területen okozza a legnagyobb gondot Orbán Viktornak az a kijelentése, hogy ne azt nézzük, hogy mit mond, hanem, hogy mit csinál. Kétségtelen, hogy folyamatosan arról papol, hogy senkit sem hagy az út szélén, ami úgy kétségtelen igaz, hogy miután az árokba lökdösi a kilátástalan helyzetbe kerülő százezreket, már nincsenek az árok szélén. Kormánya minden szociális, oktatási és gazdasági intézkedése arról árulkodik, mélyen egyetért Lázár Jánossal abban, hogy mindenkit a pénztárcája vastagsága minősít. Még a rezsicsökkentés is a szegényeket érintette a legkevésbé előnyösen, hiszen akik keveset fogyasztottak, azoknak a kedvezmény is sokkal kisebb volt, nem beszélve arról a tényről, hogy az igazi szegényeknek már áramuk sincs, és régóta fával vagy csuhéval fűtenek, így nem igazán profitálnak a gáz árának csökkentéséből. Az urizáló politikai elit egyszerűen képtelen felfogni, hogy az alávetett százezrek nem engedhetnek meg maguknak egy meleg vacsorát, nem utazhatnak el wellness hétvégékre, de a szomszéd faluba is legfeljebb gyalog vagy kerékpárral tudnak átjutni. Zsiga Marcell, egykori miskolci alpolgármester szemrebbenés nélkül állította, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból, pedig ő naponta többet keresett ennél a soványka összegnél. Valószínűleg a Szijjártó-villából vagy egy lézerblokkolós autó sötétített ablakai mögül szemlélve a világot igaz lehet a mondás, hogy Magyarország jobban teljesít, ám attól még nem igaz. A valóság az, hogy legalább félmillió magyar polgárról már lemondott a regnáló kormányzat, célja pedig az, hogy ezeket a reményt vesztett tömegeket teljesen elvadítsa a politikától, vagy választások idején egy üveg kovászos uborkáért megvegye a szavazatukat.

4. A jogbiztonság megrendítése

Nem véletlenül tekint ellenségesen a francia felvilágosodás eszméire Orbán Viktor. A törvény előtti egyenlőség, az állam és az egyház szerepének különválasztása például olyan témák, melyekben bizonyára nem értene egyet Voltaire-rel. Nyíltan persze nem mondja ki Magyarország új Alaptörvénye, hogy a törvény előtt bizonyos körök egyenlőbbek az egyenlőknél, ám a gyakorlatban számos példát látunk arra, hogy az orbáni rendszer ideológiai alapja az, hogy azok, akik a törvényeket hozzák, gyakorlatilag bármire használhatják a jogalkotás lehetőségét. Személyekre, cégekre szabtak törvényeket (lex Borkai, lex Szapáry, lex Vida, lex Matolcsy, lex RTL Klub, lex CBA stb.), ha pedig az általuk összetákolt Alaptörvénybe ütközött egy jogszabály, akkor nem a rossz rendelkezést változtatták meg, hanem a gránitszilárdságú alapszöveget változtatták meg. Ehhez jöttek még olyan európai joggyakorlattól teljesen idegen intézkedések, mint a visszamenőleges hatályú törvények, illetve kellemetlen vezetők eltávolítása azzal, hogy egyetlen kézmozdulattal átnevezték a hivatalát (lex Baka). Így lettünk a gyevi bírók országa, melyhez kezdetektől asszisztált az ügyészséget irányító Polt Péter, majd legtöbb esetben a megfélemlített Alkotmánybíróság is, melynek lassan minden tagját lecserélték már kormányhoz hű emberekre, a testület mégis néha kifogásokat emelt a rohammunkában tárgyalt és elfogadott átgondolatlan törvények ellen. A jogbiztonság nem csak a magyar ember elemi érdeke, hanem az államé is, hiszen csak így követelhetne meg jogkövető magatartást a polgáraitól. Ha azonban az alul lévők azt látják, hogy a jogrendszert csűrni-csavarni lehet pillanatnyi érdekek szerint, akkor bizalmatlan lesz az állammal szemben, a törvényeket pedig ő is olyan komolyan kezdi venni, mint az azokat elfogadó politikusok.

5. Korrupció, korrupció, korrupció

És itt kapcsolódunk az általunk legnagyobb véteknek tartott korrupcióhoz. Ha a jogalkotás kiszámíthatatlan, ha nyíltan vállaltan személyekre és érdekcsoportokra szabják a törvényeket, akkor nehezen lehet elejét venni a legmagasabb szinten kifejlődő visszaéléseknek. Ha azokat vegzálják a hatóságok, akik rávilágítanak az állami korrupció veszélyére, akkor ez beismerése annak, hogy van mit rejtegetnie az államnak. Mivel a legmagasabb szintű összefonódások miatt szinte lehetetlen hivatali úton tisztázni bizonyos korrupciógyanús ügyeket, csak a rossz érzés marad meg a polgárokban, hogy már megint azok járnak jól, akik közel vannak a tűzhöz, és esély sem mutatkozik arra, hogy az esetleges visszaélésekre fény derüljön, esetleg ezek elkövetőire a hatóságok kemény büntetést szabjanak ki. A bizalmatlanság áporodott levegője járja át a hivatalokat, a súlyos adóterheket elszenvedő polgár pedig annyit tehet, hogy elmegy tüntetni a korruptnak vélt adóhivatali elnök ellen. A korrupció gyanúját nem lehet látszatintézkedésekkel, két nap alatt lezavart vizsgálatokkal eloszlatni. Az embereknek van szemük és józan eszük. Ha egy politikus vagy egy haverja néhány év alatt a luxusnak olyan szintjére ér el, amely az átlagpolgár számára felfoghatatlan, akkor nem kell ügyészségi nyomozás, parlamenti vizsgálóbizottság, vagyonnyilatkozat, pontosan tudni fogja, hogy az illető illegális forrásokból szerezte a vagyonát, és nem fog elhinni semmilyen ügyetlen magyarázkodást. A mohóság és a cinizmus keveredik a kormánytagok minden megnyilvánulásában, ami a polgárok érdekeiről, a családok védelméről szól. Ha túlburjánzó korrupció járja át a társadalom minden szegmensét, akkor a hatalom képviselői nem védhetnek meg hitelesen egyetlen értéket sem, a hatalmat pedig csak úgy őrizhetik meg, ha elhitetik a társadalommal, hogy a korrupció az életünk része. Rajtunk áll, hogy beletörődünk-e ebbe.  

Frédi és Béni       

Eltévesztette az irányzékot az Orbán-kormány tüzérsége, amely most azokat kezdte lőni, akik eddig érte küzdöttek. Ezt a súlyos tévedést egy ennél is nagyobb stratégiai hiba előzte meg, aminek következménye akár az is lehet, hogy elakad a Fidesz kommunikációs úthengere az egyre rögösebb úton, melyet a Nemzeti Együttműködés Rendszere számára próbál egyengetni.

            Fotó: olomkatonak.hu

Amilyen meglepő, olyan mulatságos lenne, ha néhány hónap múlva a Hír TV-től kapnánk a legpártatlanabb tudósításokat, ha a legelfogulatlanabb elemzések a Magyar Nemzet hasábjain jelennének meg a magyar politika történéseiről. Pedig akár meg is eshet ez a „csúfság” a jobboldali média két zászlóshajójával, ha a kormány és a két sajtóvállalkozás tulajdonosi köre (elsősorban Simicska Lajos) nem hagy fel egymás ágyúzásával. A csapás-válaszcsapás taktika mindkét félnek okozott már komoly veszteségeket, ám az Orbán-kormány elhibázott médiastratégiája jóval korábban elkezdte szedni az áldozatait.

A saját kétharmadától, majd a három megnyert tavalyi választástól megrészegült kormányzat ugyanis rongyos négymilliárd forintos sarc kedvéért nekiment az ország legnézettebb televíziós csatornájának, amelynek legfőbb bűne az volt, hogy üzletileg lenyomta a konkurens TV2-t, melynek megszerzése bizonyos kormányközeli körök számára stratégiai fontossággal bírt. Meghozták a reklámtörvénynek csúfolt lex-RTL Klubot, amely olyan sávos adózást vetett ki a magyar médiapiacra, komoly anyagi veszteséget okozva ezzel a német tulajdonú médiacsoportnak. Az addig finoman szólva is apolitikus kereskedelmi csatornát ezzel belehajszolták egy kormánykritikus híradó elkészítésébe, ami fél év alatt nem csak roppant népszerű, de szakmailag is ütős hírműsort eredményezett. Pontosan nem tudni, hány nézőt szipkázott el az RTL Klub hírműsora az ATV-től, a TV2-től a Hír TV-től és esetleg a szervilizmus csúcsát jelentő közszolgálati híradótól azzal, hogy naponta jól odapörköl az urizáló, korrupciógyanús, újabb és újabb sarcokat kivető kormányzati vagy kormányközeli embereknek, de az biztos, hogy ügyesen facsarta ki a narancsot a saját hasznára. Magyarán, a szükségből erényt kovácsolt, ami a kormányzati oldalon nem mondható el.

Állítólag már kormányzati körökben is belátták, hogy hiba volt magukra ugrasztani az addig békésen szemlélődő német juhászt, ám ha folynak is békéltető tárgyalások a háttérben, ebből a zsákutcából nehéz lesz kijönnie a kormánynak. Ha ugyanis enged, és enyhítik az RTL terheit, akkor beismerik a vereségüket, ha pedig továbbra is fejszével esnek a renitens tévének, akkor újabb pofonokat nyelhetnek be. Az egymillió fideszes szavazó elvesztése után ez utóbbi út gyakorlatilag a biztos bukáshoz vezet, hiszen azok, akik még nem vesztették el teljesen a józan ítélőképességüket a kormányzópárt köreiben, jól tudják, hogy a népszerűségvesztés egyik kulcsa a kemény, kritikus, megalkuvásoktól mentes RTL Híradó. A médiacsoport részéről ez azt jelenti, hogy ők sem léphetnek vissza, hiszen nem csak szakmailag válnának hiteltelenné, de nézőket is vesztenének, ami a kereskedelmi tévézésben komoly kudarcnak számít. Ezért merevedtek meg a harcálláspontok az RTL Klub kontra Orbán-kormány háborúban, és ezért nyitott új frontot a kormányzati kommunikáció.

Fotó: antikea.hu

 A minap bejelentett intézkedés, mely szerint a kormány nem támogatja a saját médiájaként számon tartott Lánchíd Rádiót, Hír TV-t, Magyar Nemzetet, Demokratát és Heti Választ, a küzdelem az új frontvonalra terelését jelenti.

Orbán és tanácsadói ugyanis már nem bíznak feltétlenül a Simicska Lajos és más, egyre kiszámíthatatlanabb nemzeti oligarchák által gründolt médiavállalkozások hűségében, inkább odaadja a az eddig nekik leosztott pénzt a közszolgálati televíziónak, hogy abból méregdrága hírcsatornát működtessen. Egy lapra tesz fel mindent az eddig megfontolt pókerjátékosnak ismert Orbán, mert úgy látja, hogy az eddig őt minden fenntartás nélkül szolgáló közmédián kívül már senki sem megbízható alattvalója. A baráti média kikosarazását követően meg is jelent Surányi György ex-jegybankelnök és Illés Zoltán, kiebrudalt környezetvédelmi államtitkár a Hír TV stúdiójában, és olyan élesen bírálták a kormány intézkedéseit, ami még az ATV-nek is becsületére vált volna. A kormányközelinek mondott hírcsatorna már korábban is jelezte, hogy hajlandó megrángatni az oroszlán bajszát, ha az barátságtalanul morog rá. A szerencsétlen, indulatoktól sem mentes nyilatkozatairól elhíresült L. Simon László államtitkár ezért vált a hírcsatorna kedvenc célpontjává, amikor arra célzott egy nyilatkozatában, hogy a Hír-TV léte a kormánytól függ. Háborúzni egykori szövetségeseinkkel azért sem éri meg, mert a barátaink sokkal többet tudnak a viselt dolgainkról, mint az ellenségeink. A Magyar Nemzet a Lánchíd Rádió és a Hír-TV jóindulatára akkor is szüksége lesz a kormánynak, ha a közszolgálati tévé március 15-től nonstop ontja magából a központi propagandát, és nem szégyell majd olyanokat állítani, melyet komoly források csak cáfolni tudnak. Ez főleg akkor tűnik erősen megfontolandó szempontnak, amikor a budapesti V. kerület ingatlanügyei már-már Polt Péter főügyész számára is elhallgathatatlan állapotba kerültek, amikor az amerikaiak valószínűleg temérdek információval rendelkeznek korrupciós ügyekbe keveredett kormányzati tisztségviselőkről, amikor az Európai Unió és az Egyesült Államok egyre nagyobb nyomás alá helyezi a magyar kormányfőt, hogy szakítson orosz szövetségesével.

A közszolgálati média (mindenkori) vezetőiről ugyanakkor érdemes tudni, hogy speciális helyzetüknél fogva a politikai történések függvényében bármikor hajlamosak voltak átállni a másik oldalra, hogy mentsék a bőrüket, és ez érvényes lehet a kormány mostani vazallusaira is. Amikor légüres térbe kerülnek, (mert már minden egyéb média a maga valóságában tálalja az eseményeket) hajlamosak hirtelen a közszolgálatiság alapértékére, a független tájékoztatás igényére hivatkozni, mert már nagyon ciki lesz már elcsalni a valóságot. Habony Árpád helyében főnöke számára egy dakota közmondással világítanám meg a helyzetet: „Nem szabad ágyúval verébre lőni, mert elfogy a lőszered, mielőtt ágyúval lőnének vissza.”