Tudják, hogy ma már nem is a Brexit, de nem is a Huxit, esetleg a Frexit jelenti a legnagyobb veszélyt az Európai Unióra? Egy új őrület kezd kibontakozni az európai közéletben, melynek neve flexit. Nem országot jelez, nem is a kilépést szorgalmazza, hanem egyszerűen a széthúzást és a szétszakadást népszerűsíti. Bonyolítja a helyzetet az, hogy a szóösszetétel a flexibilisre és a flexelésre egyaránt utal. Az előbbi egyelőre csak rugalmas Európát, a második viszont feldarabolt kontinenst vizionál.
Fotó: komlomedia.hu
Divat lett feszegetni a határokat szó szerint és képletesen is. Egyes politikusok (például a magyar miniszterelnök) úgy tesznek, mintha az uniós szimbólumok egy céllövöldében lennének kiállítva. Ha például ellövik az uniós kitűzőt, kapnak érte egy plüss nyuszit. Ráadásul nem is a pálcikára céloznak, hanem egyenesen a csillagok közé. Ha célba találna, büszkén mutogatják a trófeájukat, ugyanakkor nagy hangon követelik a jutalmukat. Úgy tekintenek a közössége, mint egy vásári látványosságra, amelytől ingyen megkapunk mindent, amire csak szükségünk van.
A kísérlet lényege, hogy miként lehet a legtöbb golyót beleereszteni az uniós szimbólumokba úgy, hogy közben hazavigyük a lehető legtöbb plüss állatkát. Az önzésnek és az önsorsrontásnak olyan egyvelege ez, ami előbb-utóbb meg fogja bosszulni magát. A britek úgy akarnak például megszabadulni az uniós kötelezettségektől, hogy közben a közösséghez tartozás előnyeiről nem szívesen mondanának le. Vagyis: szétlőjük az uniós matricát, de azért adják ide nekünk a legszebb plüss mackót. Hát ez lenne a híres flexit, ami egyszerre teszi próbára az EU rugalmasságát és ellenálló képességét.
A sok vita közepette egy dologról szinte soha nem ejtünk szót: Az Európai Uniót többek között az a kényszer hívta életre, hogy csak egy közös piacot, egy jól együttműködő, vámunióban egyesülő, szabad munkaerő-áramlást biztosító gazdaság képes felvenni a feltörekvő nagy ázsiai és amerikai országok gazdasági erejével a versenyt. Ha ez nem valósul meg, ha mindenki csak a közös pénzforrásokra ácsingózik, akkor a kis acsarkodó nemzetállamok a kínaiak, indiaiak, katariak és dél-koreaiak prédái lesznek.
Igen beszédes például a minapi hír, mely szerint még Varga Mihály gazdasági miniszter is belátta, több tízezer külföldi munkavállalóra lenne szüksége az országnak ahhoz, hogy fenntartható legyen a gazdasági növekedés Magyarországon. A betelepítési kvóta elleni népszavazás hevében égő kormány részéről ez igencsak hervasztó beismerése annak, hogy a hazai gazdaság hiába is vonzaná az olcsó ukrán vagy kínai munkaerőt, a kormány idegenellenes retorikája miatt gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy ez a szükséges pluszt hozzáadjuk a nemzetgazdasághoz.
Pedig a szabad munkaerő-áramlás akár hasznot is hozhatna a hazai gazdaságnak. Ha magas átlagbérekért dolgoznának a magyar munkavállalók, akkor épp úgy, mint Lengyelország és Szlovákia esetében, hozzánk is tódulnának a kevesebb bérért is dolgozni hajlandó keleti munkavállalók, főleg az ukránok és moldávok. A kormány – a sokat szidott hazai multik kiszolgálóiként – azonban alacsonyan tartja a minimálbért, ezáltal a munkaerő kifelé áramlik az országból, befelé pedig alig érkezik utánpótlás.
Jó példa ez arra, hogy Magyarország az uniós lét előnyeit pusztán a könnyen jött pénzben látja, a közvetett előnyökkel nem is foglalkozik. Pedig ha ez így marad, teljesen lemaradunk a többi tagországtól gazdaságilag. Úgy tűnik, ez nem zavarja Orbán Viktort és csapatát, ugyanis van B terve. A flexit gyakorlati alkalmazójaként ugyanis igyekszik még egyszer jó alaposan megcsapolni a vastag uniós erszényt, aztán keresne magának egy kevésbé aggályoskodó szövetségest. Vagyis először próbára tenné a közösség rugalmasságát, és ha az nem bírja ki a kemény igénybevételt, akkor nekiállna felxelni, hogy véletlenül se higgye senki, hogy a magyarok alkalmazkodnak olyan közösséghez, amely elvárásokat is megfogalmaz vele szemben.
Fotó: indafoto.hu
A felxitben lényegében Orbán Viktor pávatánca kristályosodik ki. Egy keleti politikai kultúrát próbál meghonosítani Európában, és miután ez már nem hoz eredményt számára, kormányát és országát igyekszik kivezetni a számára terhessé váló közösségből. Lényegében erről szól az október 2-ára kiírt népszavazás, amelyen nem a menekültkvótáról voksolhatunk, hanem arról, hogy felhatalmazzuk-e Orbán Viktort e terve megvalósítására. Mivel Európát valószínűleg nem tudja a maga képére formálni, az intézményrendszereit nem tudja a maga kénye-kedve szerint nyújtani, nekiáll flexelni, ami nem csak nagy zajjal, de hatalmas bajjal is jár majd. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Bolond az, aki olyan embertől fogad el pénzt, akit nem becsül semmire.”
