A görögök csődje sok dologra figyelmeztet bennünket. Egyrészt, ne rendezz olimpiát, ha nem elég erős hozzá a gazdaságod, másrészt az EU pénzből szőtt álmok gyorsan elszállnak, harmadrészt az államadósság nem játék. Jelenleg kedvező a gazdasági klíma térségünkben, ezért sem érezzük olyan nagy gondnak a görögök izmozását a hitelezőkkel, de ha ez a helyzet megváltozik, mi is nagy bajba kerülhetünk. A Szegedi Kattintós igyekszik összeszedni azokat az okokat, miért csak káprázat a magyar gazdaság nagy hasítása.
Fotó: mtvhirado.tumbir.com
1. A legegyértelműbb ok az, hogy a gazdaság nem dübörög, legfeljebb csoszog. Messze nem szárnyaltuk túl a válság előtti mutatókat, a tartósnak nevezett gazdasági növekedés ebben a mértékben nem folytatható, amit a 2016-os költségvetés mérsékelt prognózisa is alátámaszt. Elég egy rossz év a mezőgazdaságnak, az autóipar átmeneti visszaesése, és mindjárt korrigálni kell a sarokszámokat. Az államadósság az Alaptörvény előírásai ellenére csak nem akar érdemben csökkenni, a hitelminősítők többsége ezért sem sorolnak minket továbbra sem a stabil gazdaságok közé.
2. Ha van is a költségvetésnek többlete, azt értelmetlen, haszontalan, hovatovább ostoba dolgokba ölik. Így szállt el a torzóban maradt M4-es autópálya EU által nem finanszírozott költsége, és persze feleslegesen kidobott pénz a stadionépítésekbe beleölt milliárdok sokasága is, nem beszélve a szintén közpénznek számító nemzeti bankos alapítványok kistafírozásáról. Rengeteg pénzt elvisz a felduzzasztott államapparátus, illetve az egyre burjánzó korrupció. Hol van már az első nemzetmentő Orbán-kormány miniszterelnöke, aki 98-as hatalomkerülése után folyton arról beszélt, hogy el kell zárni azokat a csapokat, melyeken keresztül elfolyik a közpénz!
A közmunkáért járó pénz is csak vegetációra elég, így nem növeli a belső fogyasztást, ugyanakkor az állam olyan kiadásokat vállal magára, melyek nem térülnek meg soha.
3. Mi keményen robotoló kisemberek azért sem érezzük, hogy dübörögne a talpunk alatt a gazdaság (legfeljebb fütyül a szél), mert éppen a mi áldozataink tették lehetővé a nemzetgazdaság viszonylagos stabilizálódását. A bérek csak bizonyos szektorokban emelkedtek jelentős mértékben, a munkavállalói jogokat a multikkal összekacsintva radikálisan csökkentette a kormány, a fizetések vásárlóereje alig nőtt. A vasárnapi zárva tartás őrülete sem fog sokat lökni a magyar gazdaság szekerén. Az infláció hiába alacsony, (ennek oka elsősorban a rezsicsökkentés amely most éppen kimúlni látszik), az élelmiszerek jelentősen drágultak, ugyanakkor új adók bevezetésével nehezítette az életünket a kormány. Ennek is köszönhető, hogy megjelent, sőt egyre erősödik a dolgozói szegénység, ami annak a jele, hogy az állam attól marad működőképes, hogy az átlagbéreken spórolja meg a veszteségeit. Ide kívánkozik az a tény is, hogy a devizahiteleseket harmadik nekifutásra sem sikerült megmentenie a kormánynak, így a lakosság szűkös tartalékait ez a teher is apasztja.
4. Külön fejezetet érdemelnek a közmunkások, akik a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyik legnagyobb átverésének szenvedő alanyai. Jelentősen csökkentették az álláskeresési támogatás összegét és folyósításának idejét, ugyanakkor emberek tömegeit terelték bele egy olyan rendszerbe, amely kizárólag a statisztikát fényezi, érdemi hatása nincs a hazai munkaerőpiac alakulására. Ha nem tántorgott volna ki félmillió fiatal a nyugati munkaerőpiacra, olyan túlkínálattal kéne számolnia a kormánynak, amit nem tudna kezelni sem közmunkával, sem közfoglalkoztatással. Érthető hát, hogy annyira nem küzdenek a fiatalok visszatéréséért, ugyanakkor a Dunántúlon már alig vannak szakácsok, és más szakmák is szűkölködnek a jó szakemberekben. Az itthon maradókat ugyanakkor értelmetlen, olykor megalázó munkára kényszerítik. A közmunkáért járó pénz is csak vegetációra elég, így nem növeli a belső fogyasztást, ugyanakkor az állam olyan kiadásokat vállal magára, melyek nem térülnek meg soha. Ha azokat a százmilliárdok, melyeket erre a célra szór el a kormány a gazdaságélénkítésbe forgatná, sokkal több esélye lenne a költségek megtérülésének.
Fotó: kapcsolat.hu
5. A 2016-ban 15 százalékra csökkenteni kívánt egykulcsos személyi jövedelemadó olyan megalázó alamizsna, amit jóérzésű polgár el sem fogadna, ha erre lenne módja. Egyrészt ez szintén csak a statisztika fényesre csiszolására alkalmas gesztus, másrészt rögzíti azt az öt éve tartó őrültet, amit Matolcsy György erőltetett ránk, és bebizonyosodott, hogy felgyorsítja a társadalom kettészakadását. Varga Mihály ugyanazzal a sorvezetővel dolgozik, mint elődje, nem érdekli, hogy a társadalmi szolidaritás nem feltétlenül káros a gazdaságnak. Ha ugyanis végre érdemi terheket vennének le a kiskeresetűek válláról, és ezt kompenzálnák a gazdagokra kirótt kissé nagyobb adóterhek, az jót tenne a belső fogyasztásnak, élénkítené a munkaerőpiacot, enyhítené a társadalmi feszültségeket. Láthatóan a kormány kizárólag csak a statisztikai mutatókkal foglalkozik, azokat az adatokat pedig, melyek belepiszkítanának a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe egyszerűen elhallgatja. Nem csoda, hogy a csillogó máz mögött reménytelenség, kiszolgáltatottság rejtőzik, a gazdaság dübörgését pedig akkor sem halljuk, ha a földre tapasztjuk a fülünket, és úgy próbáljuk kikémlelni a kedvező jeleket, mint egy vérbeli dakota indián.
Frédi és Béni
