Putyin magához rendelte legjobb magyar tanítványát, Orbán Viktort. Ha ezt a mondatot három éve olvastuk volna, azt gondolhattuk volna, hogy valami posztkommunista paródiából való az idézet. A szomorú valóság azonban az, hogy a nagy orosz medve megüzente a kicsi magyar miniszterelnöknek: elérkezett az ideje annak, hogy viszonozza a szívességét. Egyelőre azt sem tudjuk pontosan, Putyin milyen szívességet tett Orbánnak, de az biztos, hogy most valamit kérni fog tőle.

 Fotó:femina.hu

Sokat tépelődtünk már azon, miért olyan fontos a magyar kormány számára az oroszok jóindulata, vagy ha úgy tetszik, barátsága, és a február közepén esedékes Orbán-vizit talán megvilágít néhány részletet ebből a nagy, homályos foltból. Az biztos, hogy Orbán szabadságharcos politikájához külső segítséget kell kérnie, hiszen az Európai Unió elleni küzdelméhez nem igazán tudott uniós tagállamokat megnyerni. Az egész morbid szabadságharcos retorika is arra épül, hogy azok, akik elvben a szövetségeseink, nem szeretnek bennünket, de vannak olyan lélekben hozzánk közelebb álló nemzetek (különösen a kazahok!), melyek megértik a törekvéseinket.

Orbán úgy viselkedik, mintha még mindig a puszták népe lennénk, és olyan szövetséges törzseket keresnénk a nagy keleti sztyeppén, akik szívesen jönnek velünk együtt kalandozni a gazdagabb nyugati királyságokba. Hogy Orbán éppen az oroszokban látja ezt a kalandozó partnert, annak egyetlen kézzelfogható indoka lehet. Az egyetlen regionális nagyhatalom a közelünkben ugyanis Oroszország, amely valós ellensúlyt tud képezni az EU gazdasági erejével szemben. Orbánnak nagyon nem fűlik a fogához az a kifinomult uniós intézményrendszer, amely ragaszkodik a demokratikus döntéshozatal minden apró részletéhez, a döntések végrehajtásának precíz ellenőrzéséhez, és most már komoly feltételekhez kezdi kötni a vissza nem térítendő támogatásokat.

Az orosz hagyományokban azonban olyan példát lát, amely közel áll az egyéniségéhez: alávetett, megvásárolt és/vagy megfélemlített tömegek, a hatalomhoz hű oligarchák, egyszemélyű irányítás, zsarolás, árulás, keménykedés a külpolitika színterén. Hogy ez egy keleti hagyomány, és hogy ez mennyire kompatibilis a papíron még mindig nyugatos államfelfogásunkkal, az a magyar miniszterelnököt kevésbé érdekli. Lényeg, hogy az oroszokkal lehet háttéralkukat kötni, egyezkedni, seftelni, és még az sem baj, ha nem tartjuk be a szavunkat maradéktalanul.

Fotó.origo.hu

Csakhogy az oroszhoz hasonló keleti rendszerek lényegében úgy működnek, mint a maffia. Amíg megy az üzlet, mindenkinek jó, a szövetségek működnek, a családok tisztelik egymás érdekeltségeit, de ha valahol megborul az egyensúly, akkor előkerülnek a fegyverek, és néhány maffiafőnök levágott lófejet talál az ágyában. Orbánnak tudnia kell, hogy kivel üzletel. Paksot és a metrófelújítást nyilván nem ingyen ígérte oda Putyinnak, ami indokolja azt a makacsságot, ahogy ragaszkodik az országnak gyaníthatóan nem túl előnyös beruházásokhoz,. Azt azonban nem tudjuk, hogy Putyin mit ígért neki. A Paksra szánt milliárdokat ugyanis vissza kell fizetni, úgyhogy ez nem visszatérítendő uniós támogatás, hanem kőkemény uzsora.

Hogy Virág elvtársat idézzük szabadon a Tanú című filmből: A párt most kér valamit Orbán Viktortól, és rajta keresztül persze tőlünk is. Putyin állítólag szeretné, ha a magyar miniszterelnök lobbizna azért, hogy feloldják az Európai Unió gazdasági szankcióit Oroszországgal szemben. Ez elsőre elég lehetetlen kérésnek tűnik, hiszen az uniós tagországok közül egyedül Lengyelország járja az orbáni utat, ám a lengyelek számítanak az oroszok legádázabb ellenfeleinek az EU-ban. Ha Orbánnak mégis sikerül valami csellel bármi enyhítést elérnie, akkor tényleg nagy mágus, és biztos meg is lesz a jutalma.

Fotó: index.hu

Azonban hadd éljünk a gyanúperrel, hogy azért másról is eszmét cserélnek majd a forró szamovár mellett a felek. A teaszürcsölgetés közben például előkerülhetnek újabb ötletek arról, hogyan jusson el az orosz földgáz Ukrajna megkerülésével a kontinens nyugati felébe, és persze a szíriai konfliktusról is ejthetnek néhány szót, aminek különlegessége az, hogy az oroszok és a NATO tag magyarok két különböző erőt támogatnak a véres polgárháborúban. Nem mintha sokat számítana a magyar álláspont ezen a területen, de Putyin esetleg bevethetné kedvenc uniós bábját annak érdekében, hogy a nyugati hatalmak fogadják el Asszad elnök hatalmon maradását, és a béketárgyalásokon a jelenlegi elnök személyének köszönhetően nekik is fontos szerep jut.

Számunkra azonban mégis a paksi bővítés a legfontosabb kérdés. Még mindig le lehetne állítani a gigaberuházást, hiszen az előkészületek még olyan stádiumban vannak, melyek presztizsveszteség nélkül visszafordíthatók. Az Európai Unió már megtette azt a szívességet, hogy kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen több Pakshoz kötődő kérdésben, így az uniós ellenállásra való hivatkozással ki lehetne farolni ebből az egyre kínosabb történetből. Igazi döntési helyzetben persze csak Putyin van, aki most emlékeztetheti magyar kollégáját arra, hogy Magyarországnak szinte egyetlen valamire való szövetségese sem maradt, így az orosz támogatásra égetően szüksége van. Most látja csak igazán a hátrányát a magyar diplomácia annak, hogy a szabadságharc ürügyén szinte az összes eddigi szövetségesével összerúgta a port.

Fotó: 168ora.hu

Orbánnak persze van ideje felkészülni a találkozóra, így nyilván gyűjti a muníciót a Putyinnal való tárgyalásra. Kicsi, de hangos ország vagyunk, ami olykor előny, olykor hátrány. Gyanítható, hogy sok minden nem fog kiszivárogni a tárgyalások érdemi témái közül, de ha az oroszok nem ölelik látványosan a keblükre a magyar miniszterelnököt, az akár jó is lehet az országnak. Ha ugyanis egy nagy medve elkezd ölelgetni valakit, az nagyon tud fájni annak, aki belekényszerül egy ilyen helyzetbe. Ahogy egy ősi dakota mondás tartja: „Ha medvére mész vadászni, ne köpőcsövet vigyél magaddal, mert akkor már annak is örülhetsz, ha egy nyesttel térsz haza.”