Úgy tűnik, hogy a magyar választók preferálják, ha a kormányuk irracionális intézkedések sorával nehezíti az életüket. Mi mással is lehetne magyarázni azt, hogy akkor nőtt a kormánypárt népszerűsége, amikor abszurd, sőt kifejezetten ellentmondásos intézkedések sorával teszi tönkre saját polgárai jövőjét. A Szegedi Kattintós összegyűjtött az Orbán-kormány legirritálóbb intézkedéseit az utóbbi öt évből.

           Fotó: vecseshirek.hu

1. Forráskivonás az egészségügyből és az felsőoktatásból, emellett stadionok építése. Nem kell hozzá túl sok gógyi, hogy belássuk, a jövőnk záloga a színvonalas oktatás, hogy az állam olyan képzett és motivált munkaerőhöz jusson, amely képes a modern világ kihívásaival megbirkózni, előállítsa azokat a javakat, melyek egy fejlődő gazdaságban elengedhetetlenek ahhoz, hogy a nyugdíjak megőrizzék vásárlóértéküket. Ahhoz azonban, hogy a nyugdíjas éveket élvezhessük, jó egészségügyi ellátás is kell, ami épp olyan távolra került tőlünk, mint a magas szintű, egyre több fiatal számára elérhető és perspektívát jelentő felsőoktatás. Ehelyett gombamód szaporodnak a stadionok, melyek finoman szólva sem jelentik a gazdaság motorját, hiszen a foci nem úgy működik, mint egy üzem, nem termel hasznot, a stadionokat viszont fenn kell tartani, nézőket kell csalogatni a lelátókra, hogy az egyesületek működése és a létesítmények üzemeltetése minél kevesebb veszteséggel járjon. Egy normálisan működő országban nem a felsőoktatást akarják önfenntartóvá tenni, hanem a sportklubokat. A gazdaság szereplőinek nem a stadionépítéseket, hanem a felsőoktatást kell támogatniuk, hiszen az ő érdekük nem a focisták jóléte, hanem a jó szakemberek kinevelése. Az egészségügy esetében is fordítva ül a lovon a kormány. Nem elég törvényt hozni arról, hogy rövidebbnek kell lenniük a várólistáknak, hanem olyan körülményeket kell teremteni, hogy a listák rövidüljenek. Nem úgy lehet itthon tartani a nővéreket, szakápolókat és orvosokat, hogy csak hűségeskü fejében támogatjuk a tanulmányaikat, hanem olyan bért kell adni nekik, hogy eszükbe ne jusson külföldön dolgozni.

2. Kerítés építése olyan menekülő civilek ellen, akik nem akarnak itt maradni. Ebben a témában sikerült olyan tévhiteket táplálni a magyar társadalomba, melyeket csak hosszú évek alatt lehet majd helyre tenni. Olyan menekültek ellen viaskodik a kormány hónapok óta, akik rajtunk keresztül szeretnék elérni úti céljukat, Nyugat-Európát. Ráadásul azok az országok, ahová ezek a menekültek igyekeztek soha nem kérték tőlünk, hogy építsünk ellenük kerítést, sőt…Sikerült úgy egymás ellen hergelni a magyar társadalom egyes csoportjait, hogy a heves szópárbajok közepette a lényegről senki sem beszélt: ez pedig az a kérdés, hogy mennyibe is került mindez nekünk, és ki fizeti a számlát? Pintér Sándor belügyminiszter bevallása szerint csak kerítésre húsz milliárdot költött a kormány, és akkor nem beszéltünk a rendőrség, az egészségügy, a honvédség, a különböző ellátórendszerek pluszkiadásairól. Mindezt csak azért vállalata be a magyar állam, hogy azok a menekültek, akik eddig a legrövidebb, rajtunk keresztül vezető úton jutottak el céljukhoz, most kerülő úton, a szomszédaink útba ejtésével tegyék meg mindezt. Közben persze összevesztünk mindenkivel, osztottuk az észt a németeknek, az amerikaiaknak, a délszlávoknak. Arról már nem is szólunk, hogy ezt a kerítést egyszer le is kell bontani, és fogalmunk sincs arról, kinek lehet elpasszolni ennyi pengés műszaki zárat.

A magyar társadalom rendkívül érzékeny a korrupcióra, ugyanakkor a menekültválság hevében senki sem figyelt arra, milyen gyorsan tollasodott meg Tiborcz István, a kormányfő veje, illetve Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kebelbéli barátja.

3. Paksi beruházás hitelből teljes titoktartás mellett. Az Orbán-kormány egyik legrejtélyesebb, legátláthatatlanabb, ugyanakkor legfeleslegesebb beruházása. Eleve akkor kezdtünk barátkozni az oroszokkal, amikor minden demokratikus állam lerugdosta magáról Vlagyimir Putyint az ukrán belpolitikába való beavatkozása miatt, ráadásul Paks II megépítése nem sürgető feladat, ezért a hatalmas orosz hitel felvétele sem indokolt. A menekültválság hónapjai alatt a paksi projektről keveset hallottunk, hacsak azt nem számoljuk is, hogy fű alatt lényegében mindet titkosítottak, ami a beruházással kapcsolatos. Míg a menekültválság kapcsán világos, hogy politikai haszonszerzés volt a cél, a paksi építkezés sem gazdasági, sem politikai előnyökkel nem kecsegtet. Míg néhány éve sietve vásárolta meg az oroszoktól a magyar állam a Mol részvényeinek mintegy 25 százalékát, mondván ne legyen ilyen nagy hányad az ellenségnél, Paks esetében úgy feküdt le Orbán Putyinnak, mint pincsi kutya a dán dognak. A 2014-es választások előtt hirtelen fellángolt szerelem az oroszok iránt mostanra kissé alábbhagyott, de azért annyira kitartott, hogy a 3-as metró felújítását az előnytelenebb ajánlatot tevő ruszkik happolták el. Erős a gyanúnk, hogy a paksi beruházás valódi okairól és céljairól szinte semmit nem tudunk még, és ha csendben ejti a tervet a kormány, soha nem is fogjuk megtudni, milyen valós szándékok mozogtak a háttérben. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy nem a magyar polgárok jövője lebegett a döntéshozók szeme előtt, mert olyan terhet jelentene az orosz hitel az egész társadalomra, amit most még fel sem tudunk fogni.  

Fotó: 24.hu

4. A korrupció nyílt támogatása, a gazdagsággal való hivalkodás divattá tétele. Ez a téma igényel legkevesebb magyarázatot, hiszen míg korábban a Simicska Lajos érdekeltségeibe tartozó cégek nyerték sorra a zsíros állami megrendeléseket, most, hogy az oligarcha összekötötte a bajuszt volt kollégiumi szobatársával, Orbán Viktorral, a hatalom sorra keresztbe tesz Simicska cégeinek. Ez igazán önleleplező gesztus, hiszen azt üzeni minden magyar vállalkozásnak, hogy az itthon folyó gazdasági versengés mindenről szól, csak nem a piacgazdaságról. Csak politikai kapcsolatokkal lehet érvényesülni, és ha valaki összerúgja a port valamelyik kormánytaggal, pillanatok alatt a mélybe zuhanhat. A pályázatok kereteit folyamatosan úgy alakítják ki, hogy a kormány kegyeltjei nyerjenek, és az új arisztokrácia tagjai nyíltan parádéznak ismert kormánytagok oldalán. A gazdaság és a politika szereplői szemérmetlenül támogatják egymást, ha kell, segítik a másikat, ha egy-egy kellemetlenkedő konkurenst kell parkoló pályára tenni. Nem is csoda, hogy a politikai elit tagjai nem is szégyellik mesés vagyonukat, arcátlanságukat pedig még azokkal a képtelen magyarázatokkal tetézik, melyekkel vagyonukat magyarázzák. A magyar társadalom rendkívül érzékeny a korrupcióra, ugyanakkor a menekültválság hevében senki sem figyelt arra, milyen gyorsan tollasodott meg Tiborcz István, a kormányfő veje, illetve Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor kebelbéli barátja.

5. Szabadságharc a beruházási forrásaink döntő hányadát biztosító Európai Unió ellen. Ez a tény szinte felfoghatatlan mélységekbe taszítja azokat, akik logikát keresnek az Orbán-kormány ténykedésében. Korábban csak beleköptek abba a tenyérbe, amely több száz milliárd eurós támogatásban részesítette az országot, most azonban lényegében harapdálják ezt a kezet. A kormány ezt most már olyan agresszívan csinálja, hogy félő, előbb-utóbb elfogy az uniós bürokraták türelme. Az Orbán-kormány lényegében egyetlen elvet tart a maga számára kötelezőnek: ami pénz jár a központi büdzséből, azt adják oda neki, és utána senki se szóljon bele, hogy mire és hogyan költötték el. Ha pedig együtt kellene működni a többi tagországgal, mondjuk a menekültkérdésben, akkor részünkről megoldottnak tekintjük a kérdést, hiszen kerítést építettünk, elvetjük a kvótarendszert, ugyanakkor egyetlen nálunk regisztrált menekültet sem engedünk ide visszatoloncolni. Magyarország az Európai Unió elit osztályának antiszociális diákja, aki kapásból mindenre nemet mond, mielőtt átgondolta volna, mire is vonatkozott a kérés. Ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ha mindenre nemet mondasz, akkor biztosan visszautasítod a latrina takarítását, de egyúttal a vacsorát is.”