Talán. Most például rövid történelemórát tartott a Magyar Rádióban, amikor szokásos hajnali monológjában a muszlim világról festett sajátos, képzeletbeli tablót a hallgatósága számára. Ilyen pillanatokban mindig elfog bennünket a kétség, vajon a magyar miniszterelnök megfelelő pályát választott-e magának, hiszen prédikációi alapján pap, előadásmódja szerint tanár, víziói miatt pedig spirituális tanácsadó is lehetne. Persze a jó politikai vezető mindezeket az ismereteket alaposan összegyúrja magában, és megpróbálja kamatoztatni ezeket a saját népe érdekében.
Fotó: 168ora.hu
Bárcsak az év minden napján foci EB lenne! Mennyi gyötrelemtől óvná meg ezzel választóit a kormánypárt, és személyesen Orbán Viktor! Lényegében a sportesemény helyszínére települne a magyar parlament kormánypárti többsége, így kihelyezett ülésen tárgyalhatnának csak hazájuk ügyes-bajos dolgairól. (Az ellenzékkel úgyis csak a baj van, ezért nem hiányoznának a képviselőik.) Orbán Viktor esetleg néha beülne magyar szpíker közvetítőállásába, és onnan küldene néhány magvas gondolatot a képernyők előtt és a rádió mellett a magyar csapatért szurkoló népének. Ezzel legalább a szokásos péntek hajnali imamalmot megúsznánk, és nem kéne úgy tennünk, mintha komolyan vennénk azt a sok oktondiságot, amit országunk első számú vezetője kész tényként közöl a rádióban.
No, de vegyük néhányat a legfrissebb tételek közül, melyeket úgy nyilatkoztatott ki a miniszterelnök, mintha birtokában lenne minden bölcsességnek, mely ezt az univerzumot irányítja: „A demokráciaexport nevű őrület, hogy az itt bevált módszerekkel akarjuk boldoggá tenni a más civilizációkban élő embereket, megbukott.” – közölte például rendkívül velősen Orbán Viktor. Ha ez így lenne, nem próbálnák tengereken, kerítéseken, kormányokon átverekedni magukat olyan emberek, akik utálják az európai értelemben vett demokráciát. Orbán lényegében azt mondta ezzel, hogy vannak népek (főleg keleten), melyek diktatúrában érzik jól magukat.
Fotó: MTI
Hogy szavainak nyomatékot adjon, istenítette Abdel-Fattáh esz-Szíszit, akit szerinte szabályos választásokon emelt hatalomra az egyiptomi nép, ami persze nem igaz, mert a tábornok egyrészt puccsot hajtott végre, másrészt kizárta az ezt követő választásokról a legnagyobb ellenzéki erőt, a Muszlim Testvériséget. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez utóbbi szervezet tagjai cukor falatok, de azért ne tegyünk úgy, mintha az egyik diktátor bármit megtehetne annak érdekében, hogy a másik diktátort legyőzze.
Orbán lényegében hagyná, hogy az egymásnak feszülő vallási és politikai erők kivéreztessék egymást a keleti országokban, így persze nehezen képzelhető el, hogyan szűnne meg az a menekültáradat, amelytől annyira szeretné megóvni Európát. Nem mellesleg az oroszok szíriai beavatkozását még soha nem bírálta pedig nekik is köszönhetünk néhány százezer menekültet. Úgy állítja be az Irakban és Szíriában történteket, mintha Soros György bombázói elől menekülnének a civilek ezekből a válsággócokból, Hillary Clinton pedig szeretne kis demokrata szavazókat nevelni minden polgárháború elől menekülő gyerekből.
De Orbán rátromfol az előbbi kijelentésére is. „Engem mindig visszataszított az a nyugati szokás, hogy a jócselekedetekkel kérkednek.” Az általa üldözött civil szervezetek soha nem kérkedtek azzal, hogy a menekültválság legnehezebb napjaiban ellátták azokat a feladatokat, melyeket az állam nem volt hajlandó elvégezni. Ő pedig inkább uszított a menekültek ellen, nehogy valaki jócselekedetekkel vádolja meg. Neki egyébként az is mindegy, hogy Soros György kiket támogat ebben a helyzetben, lényeg, hogy a nép nem kér a menekültekből, és neki csak ez számít.
Fotó: origo.hu
A péntek reggeli észosztások azért teszik különösen nehézzé a hét utolsó napját a magyar polgárok számára (már akik hajlandók ilyenkor a Kossuth Rádiót hallgatni), mert ilyen gondolatokkal kell szembesülniük, ha kíváncsiak arra, milyen víziója van a világról és Magyarországról a miniszterelnöknek. Ha permanens foci EB-t rendeznének valahol a kontinens egyik távoli pontján (mondjuk Izlandon), talán nem Soros Györgyről, közel-keleti diktátorokról, hepciáskodó magyar civilekről regélne Orbán Viktor, hanem csapatfegyelemről, taktikai érzékről és helyzetkihasználásról. Nem biztos, hogy abban egyetértenénk vele, de ebben az esetben nem tízmillió, hanem csak tizenegy magyarnak szeretné elmagyarázni, mit kell tennie, hogyan kellene gondolkodnia a pályán. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki tud kiskabátban, az tud nagykabátban is.”
