Eddig úgy tűnt a kormánypárt nem tud mit kezdeni a rendszerváltás után született generációval, mert egyszerűen túlöregedték a fiatal (?) demokraták (?) azokat, akik nevében előszeretettel szónokolnak. A legnagyobb arculcsapás a netadó elkapkodott bejelentése, és az azt követő tiltakozáshullám volt. Most úgy tűnik, a szükségből erényt kíván kovácsolni a 2018-as kampányra készülődő Orbán-kabinet, hiszen ezúttal rezsicsökkentést ígér a netet használóknak, vagyis elsősorban a fiataloknak. A kormányt az sem zavarja különösebben, hogy az EU illetékesei egyelőre a homlokukat ráncolják a hír hallatán.
Fotó: nol.hu
Legutoljára Fónagy János államtitkárról és Németh Szilárd rezsibiztosról derült ki, hogy lényegében digitális analfabéták, ennek ellenére megszületett a nagy áttörés: A kormány bejelentette ugyanis, hogy 2017-ben 27 százalékról 18 százalékra csökkenti "az internet áfáját", vagyis az internetes szolgáltatást terhelő forgalmi adót. Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos számításai szerint a kilenc százalékos csökkenés "megközelítőleg tíz százalékos" árcsökkentést kell, hogy jelentsen a fogyasztóknak.
Amikor a terv megfogant a kormányzati illetékesek fejében, még nem sejtették, hogy a Pokémon Go nevű őrülettel megfertőzött okostelefonozók mennyire megdobják a szolgáltatók forgalmát, így a jelenlegi 27 százalékos áfa igen jó bevétel az államnak is. A fiatalok jelentős részét nem igazán érinti meg a politika, így amíg nem nyúlt hozzá 2014 őszén igen rossz érzékkel a kormány az internetszolgáltatás árképzéséhez, addig kis túlzással észre sem vették, hogy nem minden magyar huszonéves húzott még ki Londonba mosogatni. Mivel Orbán Viktor éppen Svájcban intézte ügyes-bajos dolgait a netadó elleni tömegtüntetés idején, a kormány megbénultan szemlélete, hogyan villog át a lánchídon az okostelefonok tömege.
Persze hazajött a nagyfőnök, gyorsan visszavonta a rendelkezést, majd eljátszatta Deutsch Tamással, hogy tulajdonképpen a kormány éppen terheket kívánt levenni a felhasználók és előfizetők válláról, majd megvárta az alkalmas pillanatot a megfelelő pálfordulásra. Most már a költségek csökkentése a cél, amivel nyilván azokat a fiatalokat akarják megnyerni maguknak, akik korábban a kormány ellen tüntettek.
Orbán Viktor jól tudja, hogy a Fidesz már nem igazán a fiatalok pártja, sokkal inkább a középkorúak és az idősek között népszerű a legrosszabb horthysta és kádárista hagyományokra építő olykor elitista, máskor populista politikája. A fiatalokat kevésbé tudja megszólítani menekültellenes és Brüsszelt gyalázó szólamokkal, ugyanakkor sokan közülük nyugaton élnek vagy éltek, jól beszélnek idegen nyelveket, így akár maguk is utána nézhetnek a német vagy az angol nyelvű sajtóban annak, miként értékelik odaát Orbán Viktor politikáját.
Persze vannak olyanok, akik nem a világ felé nyitottak, és az internetet csak facebookozásra, bulvárhírek böngészésére vagy játékok letöltésére használják. Az okostelefon annyira hétköznapi tartozék egy fiatal életében, hogy a legszegényebbek sem engedhetik meg maguknak, hogy akár csak butatelefonnal „égessék magukat”, olyan pedig szinte elképzelhetetlen még az alacsony társadalmi státuszban lévők között is, hogy valakinek nincs mobilja, hiszen inkább nem esznek meleg ételt, csak ne kelljen lemondaniuk a most már inkább szórakozást, mint praktikus szolgáltatást nyújtó okos kütyükről. A kormány áfacsökkentési stratégiája tehát akár nagyot is szólhat, ám vannak olyan uniós szabályok melyek szerint egyelőre nem teheti a kormány, amit szeretne.
Az Európai Bizottság ugyanis egyszer már elutasította a magyar kormány kérését az áfacsökkentéssel kapcsolatban, ám tudjuk, egy kis kötelezettségszegési eljárás meg sem kottyan Orbán Viktor csapatának. A hatályos uniós áfairányelv keretei között a kormánynak nincs lehetősége az internetáfa csökkentésére, de Varga Mihály gazdasági miniszter abban bízik, hogy a bizottság rugalmasabb szabályokat szeretne később. Nos, ha az elutasítás tartós lesz, akkor is több mint valószínű, hogy a fiatal szavazók kedvéért a kormány bevállal egy újabb brüsszeli fekete pontot.
Fotó: hvg.hu
Van persze mit jóvátennie az Orbán-kormánynak, hiszen 2010-ben még ingyenes felsőoktatást ígért, aztán fizetőssé tette a szakok többségét, munkát ígért a pályakezdőknek, de többségükből vagy közmunkás lett vagy kénytelenek voltak nyugaton munkát keresni, kiszámítható életpályát ígért a legtöbb szakmában, ám alig valósult meg valami ezek közül. Mintha a Fidesz csakis a saját utánpótlását jelentő fidelitaszos elittel törődött volna eddig, hiszen a párt elitcsapatában szocializálódott fiatalok koruk és tapasztalatlanságuk ellenére válogathatnak a jó fizető minisztériumi és kormányhivatali állások közül. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha jóban vagy a törzsfőnökkel, elvisz bölényvadászatra, és annak ellenére kapsz a zsákmányból, hogy csak lovagoltál az igazi vadászok után.”