Orbán Viktor ismét fellebbentette előttünk politikai ars poétikáját. Ezúttal Donald Trump frissen megválasztott amerikai elnök erényeit sorolva rajzolta meg éles kontúrokkal, milyen világot szeretne építeni a szövetségesei segítségével. Nincs abban semmi meglepő, ha Orbán Trumpért szorított a tengeren túli versenyfutásban, ám azt állítani, hogy általa majd jobb lesz a világunk, finoman szólva is butaság volt. Persze mondhatjuk azt, hogy a magyar miniszterelnök legalább következetes, hiszen ő volt az első a szabad (?) világ vezetői közül, aki beállt a republikánus jelölt mögé, ám az új elnök egyelőre sötét ló a politika nagy prérijén, és fogalmunk sincs, merre veszi az irányt a következő négy évben.
Fotó: Daly Express
Voltak már az Egyesült Államoknak szerény képességű, sőt kifejezetten ostoba elnökei is, annyi indulatot azonban valószínűleg egyetlen vezető sem váltott ki a közvéleményből, mint Donald Trump. Megnyilatkozásai szélsőségesek, sértőek, olykor alpáriak voltak, intellektusa kifejezetten gyatra, vitastílusa a a falusi kocsmák hangulatát idézi. Európából nézve nem ígért túl sok jót ez a kampányszereplés, ám Trump mögött nyilván volt egy komoly kommunikációs csapat, amely finom receptoraival mérte az amerikai átlagpolgár reakcióit. Trumpnak csak úgy volt esélye, ha teljesen le megy kutyába, olyan indulatoknak enged szabad áramlást, melyek a társadalom legmélyebb bugyraiból törnek a felszínre.
Számunkra azért volt szívszorító élmény ez a kommunikációs stratégia, mert kísértetiesen hasonlít az Orbán-kormány permanens kampányához. Nincsenek tabuk, embercsoportokat, vallási közösségeket lehet gyalázni, egymás ellen lehet hangolni családtagokat, barátokat, munkatársakat. Sajnos a politikában (nem csak itthon) ma már nincsenek közösen megállapított és elfogadott határok, melyeket minden érintett politikai csoportosulás tiszteletben tart. A nyílt rasszizmus a faji alapon való politizálás épp úgy belefér egy ilyen kommunikációs térbe, mint a nők méltóságának megtiprása.
Trump és Orbán is jól tudja, hogy legfőbb fegyverük az érzelmek felkorbácsolása, lázadás a konszenzusos politizálás ellen, az egész pályás letámadás mindenhatóságának fenntartása. Orbán nem akar minden magyar miniszterelnöke lenni, Trump nem akar minden amerikai elnökévé válni. Orbán a békemenetes, érte akár a kútba is ugró, tévedhetetlenségében egy percig sem kételkedő magyaroknak kommunikál és tesz gesztusokat, a többiek érjék be annyival, hogy nem vesztik el az állásukat, vagy hagyják nyugatra távozni őket. Amerikai favoritjának győzelmétől azt várja, hogy nem kéri majd számon rajta a tengeren túli nagyhatalmi és gazdasági érdekek csorbítását.
Trump csak a fehér amerikaiakat akarta megnyerni magának, nem érdekelte az indiánok, a feketék, a muszlimok vagy a spanyol ajkúak sorsa. Kőkeményen megosztó személyiségek ők, és mint ilyenek, nem az egységet, hanem a társadalom kettéhasítását tartják fontosnak. Kifejezetten polgárháborús retorikával érvelnek, és azt a látszatot keltik, hogy azzal tesznek jót a nemzetüknek, ha az egyik csoportot a másik legyőzésére hergelik.Kerítésépítéssel és nem integrációval oldanák meg a világban jelentkező globális problémákat, összefognának akár Putyinnal is, ha egy kis politikai előnyért cserébe csak annyit kér tőlük, hogy fordítsanak hátat korábbi szövetségeseiknek.
Nem lehet tehát jobb a világ egy olyan embertől, aki nyíltan hangoztatja egyes etnikumok iránt érzett ellenszenvét, aki lenézi és megalázza a nőket, aki büszke arra, hogy adót csal, aki befolyásának köszönhetően elhallgattatja a kínos ügyeket feszegető újságokat, aki nem tiszteli mások véleményét, ráadásul azzal henceg, hogy cserben hagyja a szövetségeseit. Igen, a társadalom mélyén kavargó indulatokat így lehetett a felszínre hozni, és így lehetett diadalmaskodni az elnöki székért folytatott versenyfutásban a 21. század elején.
Fotó: bumm.sk
Könnyű azt mondani, hogy Amerikát újra naggyá kell tenni, vagy Magyarország ismét büszke, önálló állam lehet, ám az oda vezető úton nem lehet pusztán azokra számítani, akiket meggyőztek a nagy hangú demagógok céljaik és eszközeik helyességéről. Trump is megtanulja majd a pávatáncot, egyezkedik majd baráttal és ellenséggel, rá fog jönni, hogy olyan értékes és befolyásos közösségek támogatására lesz szüksége a hétköznapokban, melyeket a kampányban sértegetett. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Soha ne bízz olyan elnökben, aki békét ígér a dakotáknak, aztán katonákat küld, hogy felügyeljék a fegyvernyugvást.”
