Tizenkilencedik alkalommal hajszol bennünket abba az őrületbe Orbán Viktor, amit ő évértékelésnek nevezett el. Egy híján húsz éve kényszeríti az újságírókat arra, hogy beszámoljanak a néha hajmeresztő, néha semmitmondó beszédeiről, egy híján húsz éve lihegnek az első sorokban a legnagyobb talpnyalói, tapsolnak átszellemülten a Semjének, Kósák és Feketék, és egy híján húsz éve bolondítja az ellenzékieket azzal, hogy kötelességük nekik is valamit vakkantani arra, amit a kormányzati falkavezér mond. A leghelyesebb az lenne, ha tudomást sem vennénk arról, amit Orbán mond, akár ellenzékben osztja az észt, akár kormányon.
Fotó: 24.hu
A szokásos februári évértékelők alkalmával válik teljesen egyértelművé, hogy a Fidesz lényegében egy vallási szektához hasonlatos szervezet már évtizedek óta. A szektavezér kiáll a hívei elé, megmutatja nekik a megváltáshoz vezető utat, azok hálásan megtapsolják, mert lelkiekben megerősödve távozhatnak az eseményről. Orbán Viktor valóban szellemi vezető, és nincs is sok különbség közte egy és egy karizmatikus prédikátor között. Soha nem kételkedik a saját igazában, megjelöli az ellenséget, tüzes szónoklatával pedig fenntartja az izgalmi állapotot saját hívei körében. Igen ám, de belegondolt már valaki abba, hogy az elhangzottakat valamikor számon is lehetne kérni a miniszterelnökön?
Vegyük csak a hét évvel ezelőtti prédikáció főbb vízióit: Elmondta, mi volt 2010-ben, azt is, mi lesz 2011-ben és az azt követő években 2014-ig, de hogy a megújulást – amely nem más, mint újjászületés, küzdelem és küldetés – hogyan fogjuk elérni, arról nem sokat hallhattunk. Orbán az alkotmányozás szükségességének megindokolásán túl az államadósságnak üzent hadat, annak csökkentése miatt vezették be szerinte a válságadókat, azért lépték meg a magánnyugdíj-pénztári vagyonok államhoz folyatását, az arányos személyi jövedelemadó-rendszer bevezetését, azért jön majd, ami jön.
Orbán azt gondolja a magyar választókról, már nem is akarnak a régi keretek között élni, és elhiszik neki azt, hogy az ő vezetésével szabadul meg Európa a régi elittől, amely még elvek és törvényes keretek között képzeli a politikát.
Ezek persze csak kiragadott gondolatok, ám arra igen alkalmasak, hogy illusztrálják: körülbelül két napig emlékezik ezekre a jóslatokra, frázisokra, ígéretekre a közvélemény, aztán meg minden megy tovább úgy, ahogy eddig. Mészáros Lőrinc gyűjtögeti a vagyonkáját, Kósa Lajos majd rebeg valamit, ha nekiszegeznek egy-egy kínos kérdést, Habony Árpád meg szövögeti a választási kampány stratégiáját a háttérben. Idén is gyorsan ellőtte puskaporát a miniszterelnök, szidta Soros Györgyöt, Brüsszelt, ugyanakkor Orbán értelmezésében korábban a brüsszeli elit legalább a hazai ellenzéken keresztül próbált befolyást szerezni, a mai narratíva ezt már a civilekhez köti – még egyértelműbbé téve azt az értelmezést, mely szerint ma Magyarországon a kormány az egyetlen politikai cselekvő.
A miniszterelnök a szokásos öntömjénezésen kívül lényegében egyetlen dolgot üzent saját híveinek: a totális hatalom megszerzése már csak azon múlik, hogy sikerül-e eltakarítani néhány civil szervezetet az útból. Ha valaki ennek a nyílt hadüzenet tapsolt az évértékelőn, akkor azt ünnepelte, a Fidesz vezetője már nem szégyelli egy csöppet sem, hogy csak díszzsebkendőnek tartja a képviseleti demokráciát, és lényegében az ország korlátlan ura szeretne lenni. Nem más ez, mint egy ország totális leértékelése, polgárainak pedig azt üzeni, hogy bármit is szeretnének, az fog történni, amit ő akar.
Orbán azt gondolja a magyar választókról, már nem is akarnak a régi keretek között élni, és elhiszik neki azt, hogy az ő vezetésével szabadul meg Európa a régi elittől, amely még elvek és törvényes keretek között képzeli a politikát. Bármit is jelentsen az illiberalizmus (jelenlegi tudásunk szerint a szabadság nélküli államberendezkedést) vagy a politikai inkorrektség, Orbán faltörő kosként használja ezeket a fogalmakat az úgynevezett liberális demokráciák szétverésére. Azt nem osztja meg hallgatóságával, miért kell megszabadulnunk ezektől a nagy hagyományokkal rendelkező, békét, gazdasági felemelkedést hozó politikai rendszerektől, de lázadást és biztonságot vizionál a sajátjai számára. Ha megvakargatjuk a mondandóját, ha benézünk a felszínes mondatok mögé, akkor számtalan ellentmondást, sőt kifejezetten logikátlan következtetést találunk.
Fotó: index.hu
Orbán Viktor nagy szolgálatot tenne a hazájának azzal, ha jövőre lemondana a jubileumi huszadik évértékelőjének elmondásáról. Egyrészt a jóslatai nem jönnek be, az elmúlt év eseményeit hibásan értelmezi, az összefüggések keresésében pedig nincs semmi következetesség. Inkább hívja meg a barátait a hatvanpusztai birtokra, ha mindenképpen szeretne valamit mondani a 2017-es esztendőről, de ne közvetítse a tévé, ne hallgassák újságírók, és lehetőleg ne is szivárogjon ki egyetlen kósza gondolatmenet se ebből a beszédből. Mert, ahogy egy ősi dakota közmondás tartja: „Ülő Bika azzal tette a legjobbat a népével, amikor csak némán ücsörgött a tábortűz mellett, és amikor megszólalt volna, mélyen beleszívott a pipájába.”
