Gulyásoligarchizmus. Körülbelül így lehetne legrövidebben megfogalmazni azt, amit az egyébként értelmezhetetlen szellemi tartományban mozgó Nemzeti Együttműködés Rendszere célként tűzött maga elé. A gulyáskommunizmusból a kicsit sem fogyókúrás magyar ételt, az eredeti tőkefelhalmozásból az oligarchák hatalmát vette át leginkább az Orbán-kormány, ám ideológiának ezt túlzás lenne nevezni. A pragmatikus szemléletéről elhíresült kormányfő nem is erőlteti túlságosan a politikai keretek meghatározását, hiszen az csak akadályozná híres pávatáncát.

Fotó: 24.hu

1. Lassan négy éve úgy kormányoz a Fidesz, hogy nincs sem választási programja, sem kormányprogramja. Egyetlen dolog, amit üzenni hajlandó a választóknak, hogy: Folytatjuk! Nem tudjuk, pontosan mire érti ezt a kormánypárt, hiszen azon kívül, hogy szisztematikusan államosították a különböző gazdasági területeket, önkormányzati fenntartású intézményeket, teletömték a hozzájuk kötődő vállalkozók zsebeit, összevesztek szinte minden szövetségesünkkel, és dörgölőztek olyanokhoz, akik a magyar kormányfőhöz hasonlóan illiberális álmokat kergetnek, nem sok minden rajzolódott ki abból az eszmerendszerből, amely a Fidesz sajátja lenne. Az illiberalizmus is Orbán találmánya, de többnyire olyankor emlegetik, amikor autokratikus vezetőknél próbál jó pontokat szerezni. Ezek a vezetők azonban sokszor jobboldali, baloldali, vallási fundamentalista kormányokat irányítanak, így egységes ideológiai irányultságról ekkor sem beszélhetünk.   

2. A Fidesz úgy váltogatja az ellenségeit, mint más alsónadrágját. Ha korábban sejtettünk valamiféle koncepciót abban, hogy éppen kinek üzen hadat Orbán Viktor kormánya, mára el kell fogadnunk a tényt, hogy épp azt fenyegeti a Fidesz, akik éppen útban vannak, vagy akik ellen a leginkább lehet mozgósítaniuk a saját szavazóikat. Az ellenségek között szerepeltek magánszemélyek, cégek, szakmák, de olyan nehezen megszemélyesíthető ellenlábasok is feltűntek, mint az államadósság. Az ellenségek kiválasztásában tehát nem ideológiai szempontok játszottak szerepet, hanem érdekek. Inkább üzenni, megfélemlíteni, demonstrálni akartak azzal, hogy kikre támadtak, mint meghatározni az eszmei irányvonalat. Az Orbán-kormány például Budai Gyula elszámoltatási biztoson keresztül nekitámadt nyolc filozófusnak, akikről később kiderült, hogy egy fillért sem loptak el, ám elég erős üzenet volt ez annak a liberális értelmiségnek, amely kritizálni merészelte a Fidesz politikáját.

3. A Fidesz nem tudja és nem is akarja elhelyezni magát olyan politikai térben, amely közelítené valamelyik korábbi vagy kortárs ideológiai vonulathoz. Tett ugyan lépéseket a Horthy-korszak rehabilitálására, ám Orbán Viktor jól tudja, hogy nyíltan és őszintén nem vállalhatja fel az egykori kormányzó örökségét. Elsősorban külpolitikai okok miatt tart némi távolságot a két világháború közti hivatalos magyar politikától, de jól tuja, hogy Horthy Miklós pozitív fényben való feltüntetése sok szélsőjobbos szavazatot hoz neki. A fő irányvonalat a kormányfő viszi, ő pedzegette például a halálbüntetés visszaállítását, amikor éppen csökkent pártja népszerűsége, de a visszavonulót már alvezéreivel fújatta meg, így nem csorbult a hívek Orbán tévedhetetlenségébe vetett hite. A miniszterelnök ugyanakkor bármikor képes elengedni egy-egy ügyet, ha éppen az a hatalma stabilitását veszélyezteti. Orbánnak például fontos volt az olimpia és a vasárnapi boltzár is, ami akár ideológiai elkötelezettséget is jelenthetett volna, ám könnyű szívvel lemondott ezekről, amikor úgy látta, hogy nem nyerheti meg az értük vívott csatát.  

      Fotó: femina.hu

4. Az ideológiai háttér hiányát bizonyítja az is, hogy a magyar kormány ma már lényegében összeesküvés-elméletekkel operál, amire legjobb példa a civilek és a CEU-val szemben indított boszorkányüldözés, aminek betetőzéseként megérkezett a főgonosz Soros György képében. Orbán stratégiája, hogy mindenkit összekössön egy lehetséges rendszerré, akikkel szemben ellenséges érzelmeket gerjeszthet a magyar nép lelkében, így ő egy megmentőként érkezhessen meg a 2018-as választási kampány finisébe. Orbán tényleg népmesei hősként szeretne bevonulni a magyar történelembe, aki egyszerre győzte le a globális tőke mesterkedéseit, a muszlim fundamentalizmust, gátat szabott a bevándorlásnak, és életre hívta a nemzeti burzsoáziát, amely letéteményese az orbáni világszemlélet több évtizedes (akár évszázados) fennmaradásának. Ám e világszemlélet mögött nincs egységes ideológia, nem jobboldali, nem baloldali, nem nemzeti és nem nemzetközi. Egyetlen jellemzője, hogy csak a holnapra gondol, nem érdekli a holnapután, csak a hatalom megtartására koncentrál, és nem törődik azokkal, akiknek a sem a holnap, sem a holnapután nem hoz felemelkedést. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha csak egy dombot látsz magad előtt, gondolj arra, hogy azon túl is vannak magaslatok, és azok mögött lapulhat az ellenség.”