Az előző nemzeti konzultációk bugyuta, irányított kérdéseihez hasonlítva akár konstruktívnak és hasznosnak is nevezhetnénk a legújabb kormányzati kérdéssort, ám a látszat ezúttal is csal. A lényeg ugyanis ezúttal is az, hogy egyrészt utólag igazolja a kormánynak a járvánnyal kapcsolatban meghozott döntéseit, másrészt támogatást szerezzen a már meghozott intézkedéseihez. A hab a tortán persze ezúttal is Soros György ármánykodásainak leleplezése, no meg a nemzetközi nagytőke megregulázása.
Fotó: MTI
Sikerült a koronavírus-járvány elleni védekezésből is igazi nemzeti ügyet fabrikálnia a magyar kormánynak. A totószelvénynek is beillő 13 kérdés ugyanis koncepciózusan megrajzolja azt az ideológiát, melyet járvánnyal vagy anélkül képvisel Orbán Viktor és köre. Előtérbe kerül például a protekcionizmus ügye a gazdaság járvány utáni irányának kijelölésénél, hiszen arra próbálja rávenni a magyar polgárokat néhány irányított kérdéssel, hogy támogassák a hazai termékek vásárlását, és lehetőleg itthon költsük el a nyaralásra félretett pénzünket is.
Orbán elővette harcos antikapitalista retorikáját is, hiszen a kérdések egy részével azt sugallja, hogy a külföldi nagytőke fel akarja vásárolni a magyar vállalatok egy részét. Ez persze klasszikus utánlövés, hiszen a felvásárlást korlátozó jogszabály már megszületett, és Palkovics innovációs miniszterre bízta, hogy eldöntse, egy-egy ilyen kontraktus mennyire zavarná a magyar kormányt. Ezzel meghagyta azt a kiskaput, hogy esetleg néhány baráti ország esetében kivételt tegyenek, ugyanakkor durván sérti a szabad tőkeáramlásra vonatkozó uniós alapelvet ez a rendelkezés.
Ezek persze csak apróságok ahhoz képest, Brüsszel megint virtuális sallert és kokit kapott Orbán Viktortól a csattanóként a legvégére hagyott kérdéssel. Klasszikusokat csak pontosan szabad idézni, így következzen szó szerint a legfrissebb nemzeti konzultáció legdurvább kérése: „Ön egyetért azzal, hogy a magyar kormány a Brüsszellel való nyílt konfliktus árán is tartson ki a bevándorlást tiltó szabályok mellett?”
Egyszóval, az Orbán-kormány szokásos cinizmusa és kétszínűsége szépen kirajzolódik ebből a 13 kérésből, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy továbbra is csak a saját tábora egyben tartása a célja a milliárdos költségvetésű, és lényegében semmi érdemi visszacsatolást nem feltételező össznépi hülyítésnek.
Itt érhető tetten leginkább, hogy Orbán propagandagépezete a nemzeti konzultáció segítségével próbálja ismét átállítani a kommunikációs vágányokat a régi irányba. Az első néhány kérdés ugyanis tényleg a járvány elleni védekezésről, a várható gazdasági visszaesés következményeinek kezeléséről szól, aztán szépen jönnek a gonosz nyugati tőkések, akiket meg kell állítani, majd azok koronázatlan (?) királya, Soros György kerül a célkeresztbe, és legvégül a csattanós befejezés, amely odavág Brüsszelnek és a migránsoknak egyaránt.
Úgy is mondhatnánk, hogy tökéletes lenyomata ez a kérdéssor Orbán Viktor világképének, ugyanakkor jelzi, mennyire görcsösen ragaszkodik azokhoz a témákhoz, melyek eddig sikert hoztak számára. Abban bízik, hogy például Soros György esetében az emberek elfelejtik, hogy a milliárdos üzletembert nem kevés pénzzel támogatta Budapestet a járvány idején, míg a magyar kormány forrásokat vont el a fővárostól és más önkormányzatoktól, amikor a legnagyobb szükség lett volna a pénzügyi segítségre. Azt se felejtsük el, hogy a most újfent szidalmazott Európai Unió gigantikus segélycsomagja nélkül Magyarország sokkal rosszabb gazdasági helyzetben lenne, mintha ezt megtagadták volna tőle ideológiai okokra hivatkozva.
Egyszóval, az Orbán-kormány szokásos cinizmusa és kétszínűsége szépen kirajzolódik ebből a 13 kérésből, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy továbbra is csak a saját tábora egyben tartása a célja a milliárdos költségvetésű, és lényegében semmi érdemi visszacsatolást nem feltételező össznépi hülyítésnek. Lehet majd hirdetni a kormányhoz hű sajtóorgánumokban, plakátokat lehet majd ragasztgatni az utcákra, melyek eljuttatják a kormány soviniszta, rasszista üzeneteit a sajátjaihoz. Ugyanakkor elgondolkodtatja majd a baloldali szavazók egy részét arról, vajon nem kéne támogatniuk egy olyan kormányt, amely ilyen elszántan küzd a nemzetközi nagytőke ellen?
Szokásához híven tehát az Orbán-adminisztráció egy csomó legyet szeretne lecsapni egyetlen nemzeti konzultációs ívvel. Abban bízik, hogy a koronavírus és annak kedvezőtlen gazdasági hatásai egyre kevésbé fogják foglalkoztatni az embereket, és a kommunikációs gépezet végre visszatérhet ahhoz a verklihez, melyet olyan eredményesen működtettek az elmúlt öt évben. A képlet azonban egyelőre zavaróan sokismeretlenes, így elképzelhető, hogy a nemzeti konzultáció légüres térben próbálja majd kifejteni hatását. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „A bölény nem folyó, ezért ne várd, hogy mindig ugyanabba az irányba legelje a füvet.”
