Túlságosan egyértelmű a magyar kormány álláspontja Kínával kapcsolatban, hogy bármiféle kétségünk legyen afelől, hogy valami nagy háttéralku áll az egyre mélyülő barátság mögött. Már túl vagyunk azon a teórián, hogy olyan kapu szeretnénk lenni Európában, melyen keresztül az ázsiai nagyhatalom az áruit el tudja juttatni az öreg kontinens országaiba, de az sem tűnik valószínűnek, hogy kínai beruházások tömegét remélné a magyar kormány, mely jól jöhet majd a gazdaság újraindításánál.
Fotó: privatbankar.hu
Akik ismerik a kínaiak gondolkodásmódját, azt mondják, hogy minél jobban elmélyülünk a kultúrájukban, annál inkább tudatosul bennünk, hogy semmit sem tudunk róluk. Valójában nagyon másként szemlélik az anyagi és szellemi világot a világ legnépesebb országában, mint az alapvetően materialista felfogású nyugati országokban. A két világ közeledését az is hátráltatja, hogy a modern Kína identitását alapvetően egy kommunista ideológia határozza meg, melyet megtámogat az a hagyományos nacionalizmus, mely távol-keleti ország politikai és gazdaság expanzióját alapozza meg.
Mivel már a 90-es évek óta az a közvélekedés a világban, hogy Kína lesz a következő évtizedek szuperhatalma, az Egyesült Államok pedig lassan átveszi a másodhegedűs szerepét, sok olyan ország kezdett közeledni a kommunista államhoz, melyek ideológiai alapon távolabb nem is állhatnának tőlük. Magyarország az Orbán-kormány 11 éves regnálása alatt nemhogy betagozódott ezen országok közé, de épp olyan gyorsasággal távolodik az Európai Unió értékrendjétől, mint ahogy közeledik a kínai politikai vezetéshez.
Ha ez az egyetem itt lesz, akkor a kínai típusú kommunizmus és nacionalizmus gyökeret ver nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.
Mivel Orbán Viktorról lehetne mintázni az eszményi pragmatikus politikai vezető szobrát, már meg sem lepődünk azon, hogy Mao Ce-tung szellemi örököseivel parolázik, és olyan kommunista vezetők emlékműveit koszorúzza meg nem csupán Kínában, de Közép-Ázsia posztkommunista vezetésű országaiban, melyek ellen még szenvedélyesen szónokolt 15-20 évvel ezelőtt. Saját érdekeit szem előtt tartva lavíroz az ingyen pénzt biztosító Európai Unió és a gazdasági, valamint politikai alternatívát kínáló keleti autokráciák között. Mintha ezzel akarná bebiztosítani magát arra az időre, amikor az EU már nem tolerálja tovább a magyarok szabotázsakcióit, melyekkel megakadályozzák, hogy közös nyilatkozatban ítélje el a közösség Kína vagy Oroszország demokráciaellenes lépéseit.
A helyzet viszont az, hogy a magyar kormány a Fudan egyetem Budapestre telepítésével már olyan szinten kötelezte el magát a kínai vezetés felé, ami már nem csak abban merül ki, hogy hivatalos szövetségeseivel szemben Pekinget támogatja abban, hogy a kommunista rezsim vegzálja Hongkongot, az ujgur vagy tibeti kisebbséget, esetleg az ott élő keresztény közösségeket. Ez a lépés nem csupán egy óriásegyetem beengedése a magyar felsőoktatásba, és egy teljesen más szellemiség terjesztése, mint amit a mi nyugatos gondolkodásunk megszokott.
Itt már nem csak arról van szó, hogy a frissen pártfelügyelet alá vont magyar egyetemek lépéshátrányba kerülnek majd egy olyan órással szemben, amely anyagi lehetőségeit tekintve messze felülmúlja majd a hazai felsőoktatási intézményeket, hanem arról is, hogy hídfőállást biztosítunk ahhoz a szellemi és gazdasági expanzióhoz, melyet a kínaiak már megvalósítottak Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egyes térségeiben. Ha ez az egyetem itt lesz, akkor a kínai típusú kommunizmus és nacionalizmus gyökeret ver nemcsak Magyarországon, hanem Európában is.
Fotó:hirtv.hu
A legfontosabb kérdés azonban ezzel kapcsolatban az, hogy mit ígérhetnek Orbánnak e feltétlen támogatásért cserébe? Mert abban biztosak lehetünk, hogy még a konfliktuskereső magyar kormányfő sem akaszt szívesen bajuszt az uniós vezetéssel és az Egyesült Államokkal csak azért, hogy barátságosan meglapogassák a hátát a Kínai Kommunista Párt vezetői. Egyelőre csak tippjeink lehetnek, hogy mi az alku tárgya, de ezeket egyelőre még leírni se szeretnénk. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Engedd be a kínait, kiver a hideg.”