Mint oly sokszor, most is alternatív valóság építésével hidalja át azt a problémát a kormány, hogy az ígéretei köszönő viszonyban sincsenek a realitásokkal. Arra használják Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztert, hogy időről időre megnyugtassa a magyar polgárokat: már nem kell sokat aludnunk ahhoz, hogy megérkezzenek a várva várt uniós pénzek. Közben az idő halad, a szekér meg nemhogy haladna, de bele is ragadt a rögvalóságba. A demokratikus jogállamért pénzt csereüzlet ugyanis nagyon nem akar összejönni.

Fotó: index.hu

Ahol olyan alaposan leépítették a jogállami rendszert, mint Magyarországon, nehéz elképzelni, hogy ugyanaz a politikai hatalom, amely ezt a rombolást véghezvitte, most fogja magát, és uniós pénzekért cserébe feladja mindazt, amit eddig kialakított saját maga számára. A hatalmi ágak ellehetetlenítése ugyanis azért történt meg az utóbbi 13 évben, mert Orbán Viktor úgy döntött, ezzel sokkal nagyobb teret nyit saját elképzelései számára, így lényegében mára ő és pártja uralja az élet minden területét az országban.

Az, hogy ez a szemlélet teljesen idegen az Európai Unió tagországaiban működő polgári demokráciák felfogásától, nem igazán zavarta a miniszterelnököt, hiszen ügyes lavírozással sokáig el tudta hitetni az EU-val, hogy a jogállam alapelvei sértetlenek maradtak Magyarországon, és akik mást mondanak, csak irigykednek a Fideszre, amely egymaga irányítja az országot, ráadásul kétharmados felhatalmazással. Elég sokáig tartott, mire az uniós intézmények vezetői rájöttek, hogy Orbán a bolondját járatja velük. Ami ugyanis nálunk történt, az egyszerűen egy autokrácia szisztematikus felépítése volt.

Bár késlekedett az EU a valódi válaszlépések meghozatalával, most már nagyon úgy tűnik, hogy teljesen képben vannak a magyar viszonyokat illetően. Eltartott néhány évig, amíg sikerült azt az intézményi, jogi hátteret kialakítani, melynek segítségével sakkban tarthatják a magyar kormányt, de ez a mechanizmus most már legalább életképes, és valószínűleg hatékony is. Ami most a helyreállítási és a kohéziós pénzekkel történik (illetve nem történik), jól mutatja, hogy hosszú évek egy helyben topogása után a brüsszeli bürokraták kitapintották az Orbán-rezsim gyenge pontját. Ez pedig nem más, mint a pénz.

Ezzel kockára tennék a következő időszakok választásait, így többek között akár a 2024-es önkormányzati és uniós voksoláson is éreznék ennek hatását.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerét ugyanis főként azok az uniós források működtették, melyek a csatlakozásunktól kezdve szinte folyamatosan érkeztek. Most, hogy elapadni látszanak ezek a források, két út áll a kormány előtt. Vagy megteszi azokat a lépéseket, melyek a jogállamiságot hivatottak visszaépíteni Magyarországon, vagy lemondanak az ingyen pénzről, és máshonnan igyekeznek előteremteni a NER működtetéséhez oly fontos összegeket. Hogy ez utóbbit konkretizáljuk, ez lényegében hitelfelvételt, illetve olyan beruházások bevonását jelentené, melyek hosszú távon finanszírozhatnák a kormány és a hozzá kötődő oligarchák vállalkozásainak működését.

Nyilván az ország jövője szempontjából az első megoldás lenne üdvözítő, hiszen ez fellendítené a most eléggé szenvedő gazdaságot, ugyanakkor nem kéne azzal számolnia, hogy a drága hitelek kamatai beszűkítik a következő kormányok pénzügyi mozgásterét. De ezzel komoly kompromisszumokra kényszerülne a kormány, hiszen garantálnia kéne a bíróságok függetlenségét, egyeztetnie kéne társadalmi és szakmai szervezetekkel, mielőtt meghoznának fontos törvényeket, illetve vissza kéne állítania a sajtószabadságot, különös tekintettel a közszolgálati televízió és rádió tevékenységére, ugyanis ezek az utóbbi években harsányabban nyomják a kormánypropagandát, mint a Fidesz által pénzelt médiabirodalom, a KESMA.

A dilemma tehát a következő: A kormány vagy belemegy olyan fontos törvénymódosításokba, melyek garantálják, hogy Magyarország elindul a plurális demokrácia visszaépítésének útján, vagy húzza az időt, hátha közben olyan változások állnak be a világpolitikában, illetve az EU-n belül, melyek kedvezőek lesznek számára. Úgy tűnik, az utóbbi utat választotta Orbán Viktor. Az EU-ból való kilépés nem alternatíva egyelőre az Orbán-kormány számára, hiszen olyan méretű tőkekivonást eredményezne, amit nem bírna el az ország, ráadásul a külkereskedelmünk döntő hányada is uniós országokba irányul.

Nagyon úgy tűnik, hogy a kormány szokásos sunnyogó üzemmódban próbálja túlélni a nehéz időket, hiszen egyrészt igyekszik kijátszani az elvárásokat, másrészt azzal kecsegteti választóit, hogy jól haladnak a tárgyalások az EU-val, és még az idén megnyílnak a pénzcsapok. Arról, hogy valójában hol tartanak az egyeztetések, elég keveset lehet tudni, de az biztos, hogy az uniós szervek elég eltökéltek ahhoz, hogy ne érjék be látszatintézkedésekkel. A helyzetet rontja a kormány részéről, hogy elfogyott irányában a bizalom, ezért az EU kőkemény garanciákhoz ragaszkodik minden egyes témakörben.

Az Orbán-kormány most valóban kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen a pénzre égetően szüksége van, ugyanakkor nem akarja teljesen feladni eddigi politikáját. Ha például megígérik, hogy a közszolgálati médiumok a jövőben teret engednek az ellenzéknek is, és tartózkodnak a kormány elvárásainak szemérmetlen kiszolgálásától, akkor zavart kelthetnek saját választóikban, akik lényegében az innen szerzett információkkal nyugtatták a lelküket, hogy a világ legjobb és legigazságosabb rendszerét támogatják. Ezzel kockára tennék a következő időszakok választásait, így többek között akár a 2024-es önkormányzati és uniós voksoláson is éreznék ennek hatását.

Fotó: magyarhirlap.hu

Ingoványos terepen kell tehát közlekednie Orbán Viktornak, akit már amúgy is Putyin bábjának tartanak Európa legtöbb országában. Megoldott már nehéz helyzeteket, ám most olyan kiszolgáltatott szituációból kell tárgyalnia, ami komoly kihívást jelent számára is. A fideszes tábor abban bízik, hogy vezérük tudja, mit csinál, és ebben a helyzetben is képes lesz megtalálni a legjobb megoldást. Más kérdés, hogy nem igazán értik, miért kell a fél világgal háborúznunk, amikor Orbán Viktor köztudottan a béke pártján áll. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Elég törékeny lesz a béke akkor, ha a megállapodás utáni díszvacsorán a békegalambot szolgálják fel a küldöttségeknek.”