Visszanyalt a libatepertős fagyi. Így összegezhetnénk röviden és tömören, ami vasárnap Veszprémben történt. Orbán Viktor még a Gyurcsány-éra alatt nevezte hazánkat következmények nélküli országnak, ám mára bebizonyosodott, hogy nem volt igaza: igenis mindennek van következménye Magyarországon, még a politikai vakságnak is. Gyurcsány is elbukott, Orbán is el fog, a kérdés csak az a magyar politika két nagy túlélője közül most éppen melyik leckézteti a másikat.

                Fotó:168ora.hu

Nagyon ért már egy kiadós verés a Fidesznek, és lám, épp a legrosszabbkor, a legrosszabb helyen be is következett. Igaz, hogy az októberi önkormányzati választások óta nem nyert időközi választást a Fidesz, de ha Veszprémet behúzták volna, akkor mindennek nem lett volna jelentősége, ám úgy, hogy a szimbolikusnak tartott kétharmados többség elvérzett a királynők városában, a kormányzópárt három hónapos vesszőfutása csúcspontjára ért. Mindez úgy következett be, hogy az ellenzék gyakorlatilag még mindig a sebeit nyalogatja a 2014-es esztendő három választási veresége után, a civilek tüntetései éppen kifulladóban vannak, az ellenzéki pártok közül pedig gyakorlatilag csak a Jobbik tudott profitálni a Fidesz látványos gyengüléséből. Logikusan következik hát mindebből, hogy a kormányzópárt önmagát végezte ki a sorsdöntő voksolás előtt, de nem is akárhogyan. Komoly stratégiai hibák egész sora kellett ahhoz, hogy a baloldal független jelöltje gyakorlatilag lemossa a pályáról fideszes ellenfelét. A gondok nem most, és nem is három hónapja kezdődtek, hanem legalább egy évvel ezelőtt, amikor a Fidesz úgymond felpörgette az országgyűlési kampányát.

1. Folytatjuk. Jó ötletnek tűnt, hogy a rezsiharcra építve azt sugallják a lakosságnak, hogy sajtból van a Hold, vagyis, hogy az adakozó kormány gyakorlatilag az idők végezetéig osztogatni fogja az adományokat a szegény (bocsánat, rászorult) népnek. Pedig jól tudható, hogy az osztogató politika csak nagyon rövid ideig folytatható, az meg végképp nem fog menni, hogy fű alatt háromszor annyit vesznek el az emberektől, mint amennyit visszaadnak a rezsicsökkentéssel. A „folytatjuk” szlogen akkor pukkadt ki véglegesen, amikor már a rezsicsökkentés sem vigasztalta az embereket, de továbbra is maradtak a sarcok, sőt ezek egyre nagyobb terheket róttak a választókra. Ma már a „nem folytatjuk” a nyerő jelszó, hiszen azért szavazott az emberek nagy része a Fideszre tavaly, mert az eredeti üzenet alatt azt értették, hogy talán vége a megszorításoknak, volt értelme összehúzni a nadrágszíjat, és most végre a bőség korszaka köszönt ránk. A nagy kommunikációs mutatvány azonban szertefoszlott, hiszen jól látható már, hogy a győzelmi jelentések ellenére komoly bajban a költségvetés, a kormány pedig kénytelen felvállalni komoly konfliktusokat néhány milliárdos bevételek kedvéért. A Fidesz önmagát lavírozta abba a helyzetbe, hogy az emberek túl sokat várjanak tőlük, így nem is igazán tudtak megfelelni az elvárásoknak. A kör bezárult, aki az adakozó Fideszben hitt, már nem ment el választani, vagy támogatta az ellenzék jelöltjét.

2. Hitelességi válság. A Fidesz mindig büszkén hirdette magáról, hogy egy nagyon egységes politikai családot testesít meg, melyben helye van minden keresztény nemzeti értékeket valló magyar polgárnak. Nos, e a varázs látszott tovatűnni közvetlenül a veszprémi megmérettetés előtt. Azok az urizáló, korrupció gyanújába keveredett politikusok, tanácsadók, kormányközeli vállalkozók, akik finoman szólva sem testesítették meg a szerénység, erkölcsösség, mértékletesség eszményét, melyet sok keresztény-konzervatív választó elvárt volna a pártjától. Egyre egyértelműbbé vált, hogy a Fidesz kommunikációs agytrösztje csakis azokra a jelenségekre gyártott stratégiát, amelyeket el kellett hazudni, illetve őrültebbnél is őrültebb ügyekkel akarták elterelni a figyelmet a kínos kérdésekről. Emlékezzünk csak Kocsis Máté drogos, pisilős ötletére, vagy a kormány hecckampányára az úgynevezett gazdasági menekültekkel szemben. Az újabb és újabb ellenségek felkutatása mára pótcselekvéssé vált, egyértelmű lett a többség számára, hogy nemzeti konzultációkkal és országvédelmi akciótervekkel nem lehet eladni az egyre romló gazdasági helyzetet, az kormány nemzetközi elszigetelődését, a jogvédő civil szervezetek pedig nem ellenségek, hanem a kormány arroganciájának fékezői. Ami egy éve még működött, mára kiismerhetővé, elcsépeltté, sőt nevetségessé vált.

        Fotó: hvg.hu

 3. Megtört a varázs. Az Orbán-rezsim olyan benyomást tett az emberekre az utóbbi öt évben, mintha legyőzhetetlen lenne, csápjai elérnek mindenhová, az embereit olyan előnyökhöz juttathatja, amilyenről nem is álmodhatnak azok, akik nem ülnek közel a hatalom tüzéhez. A mindenhatóságát nyíltan vállaló miniszterelnök nem szállt vitába politikai ellenfeleivel, nem nyilatkozott ellenzékinek tartott sajtóorgánumoknak, kiforgatta azok szavait, akik tekintélyüknél fogva megkockáztatták a kritikus megjegyzéseket. Saját pártján belül olyan fegyelmet tartott, hogy néhány elszigetelt lázadó csoporton kívül senki sem próbált érdemben változtatni a hivatalos irányon. Orbán Viktor foglyul ejtette a magyar demokrácia intézményeit, és vagy ellehetetlenítette vezetőit, vagy a vazallusaivá tette őket. Ezt az egyeduralmat törte meg néhány olyan látványos meghátrálás, mint a netadó visszavonása, az útdíjak rendszerének puhítása, vagy a vasárnapi zárva tartás enyhítése. Mára elhitték az emberek, hogy lehet változtatni, van értelme a demonstrációknak, a kritikus vélemények nyílt felvállalásának. Mivel a Fidesz legfelsőbb köreiben is megfogalmazódtak kritikus vélemények (Pokorni Zoltán, Illés Zoltán, Bencsik János), már a legendás egység sem tűnt olyan megingathatatlannak. Egyszóval, szertefoszlott a Fidesz legyőzhetetlenségének mítosza.

4. Léhűtők serege. Ha a miniszterelnök szembesült volna azzal, hogy pártja legfőbb erénye kezd köddé válni, akkor némi kozmetikázással helyrehozhatta volna a renoméját legalább annyira, hogy megőrizze a veszprémi mandátumot. A korrupciógyanús ügyekbe keveredő Rogán Antallal, a teljes szereptévesztésben működő Szijjártó Péterrel, a cinizmusáról fácánvadászatairól és intrikáiról elhíresült Lázár Jánossal nekivágni a következő négyéves parlamenti ciklusnak finoman szólva sem vall bölcs előrelátásra. Olyan „macskajancsikkal” vette magát körbe a miniszterelnök, akik rá tényleg nem veszélyesek (kivéve talán Lázárt), de olyan népszerűtlenné teszi ezzel saját politikáját, hogy tényleg csak a Békemenet kemény magjára számíthat, ha igazán nehéz megmérettetés vár rá. Meggyőződésünk, hogy tavaly év végén néhány kormányzati személycsere megalapozhatta volna azt az imázst, hogy a miniszterelnök rendet vág a saját soraiban, eltávolítja azokat, akik csak a botrányaikkal vívják ki a polgárok figyelmét. Állítólag már inog a széke Szijjártó Péternek, és Rogán sincs már olyan védelem alatt, mint korábban, de ha be is következnek a fejcserék, ezek már későn jönnek. Orbán meg van győződve arról, hogy a változtatás a gyengeség jele, ám ebben téved. Néhány népszerűtlen minisztere és államtitkára eltávolításával visszaszerezhetne valamit egykori tekintélyéből, ám ő már nem biztos, hogy világosan tudja, mi tesz jót az ő megítélésének és mi rosszat.

5. Elég volt a háborúkból. A magyar választók jelentős hányada azért szerette Orbán Viktort és pártját, mert tetszett neki az a harciasság, ahogy a miniszerelnök intézte az ügyeit. Nemzeti érdekekre hivatkozva nekiment az Európai Uniónak, hadakozott az Egyesült Államokkal, és volt olyan vakmerő, hogy egy agresszor szerepében tetszelgő Oroszországgal kezdett barátkozni. A magyar virtus azonban egy olyan bevállalós külpolitikát eredményezett, mely mára zsákutcába jutott. Orbán itthon is bátran hadakozott a multikkal, a bankokkal, a civilekkel, a rendvédelmi dolgozókkal, uralma alá hajtotta az oktatást az alapfokú iskoláktól kezdve az egyetemekig, nem kímélte azokat a médiumokat, melyek rossz színben tüntették fel a politikáját. Az íre a pontot azzal tette föl, hogy hadat üzent legfőbb szövetségesének, pénzügyi támogatójának, minden magyarok legerősebb oligarchájának, Simicska Lajosnak. Ez utóbbi konfliktus mutatta meg a leglátványosabban, hogy a háborúban minden fél veszít katonákat attól függetlenül, hogy végül kit hirdetnek ki győztesnek. A Simicska-birodalom ellen indított hadjárata olyan rossz üzenetet küldött saját hívei számára, melyet már nem lehetett kompenzálni semmilyen betarthatatlan ígérettel. Ráadásul a Simicska érdekeltségébe tartozó Magyar Nemzet és Hír TV épp akkor ütött meg kritikus hangot a kormány működésével szemben, amikor nagyon kellett volna a támogatás a Fidesz veszprémi jelöltjének. A konfliktusos politikának akkor van értelme, ha olykor békét kötnek a felek, hiszen ilyenkor lehet építkezni, erőt gyűjteni. Orbán nem ad lehetőséget saját táborának erre a töltekezésre, pedig seregei kimerültek, legszívesebben élveznék a győzelem ízét a sikeres tavalyi esztendő után. Ha vezérük újra csatába küldi őket és vesztesen térnek vissza, elkerülhetetlen lesz a rendcsinálás házon belül. Abban az esetben, ha Tapolcán is elverik a Fideszt, akkor Orbán hasonlatos lesz a Bourbonokhoz, hiszen: „Semmit sem tanult és semmit sem felejtett.”

Frédi és Béni

A szegedi Ságvári gimnáziumnak nem az elnevezése a legnagyobb és legsürgetőbb problémája. Azonban ez sem a minisztériumból, sem a Jobbik irodájából nem látszik. Vendégszerzőnk most viszont megírja.

kép: Ne nevezzék át a Ságvárit Facebook csoport:  >5000 kedvelés

A napokban sokadszorra merül föl, hogy a Szegedi Tudományegyetem „gondozásában lévő” elit gimnázium, a Ságvári nevet váltson. Az egyébként jogosnak is tekinthető igény azonban a legritkább esetben valamelyik érintett (fenntartó egyetem, tanár, volt, vagy jelenlegi diák) részéről merült föl, hanem évek óta a Jobbik maroknyi helyi képviselője forszírozza a témát, mindeddig sikertelenül.

Most sem történt ez másként, azonban a szegedi Jobbik már nem érezte elegendőnek a 4-6 fős, ám transzparensekkel és sajtójelenléttel jól megtámogatott demonstrációt az iskola előtt, hanem a párt országgyűlési képviselőjéhez, Szávay Istvánhoz fordult a (szerintük) tarthatatlan állapot megszüntetése érdekében.

Szávay - akinek életrajzában nem sikerült sem Szegedhez, sem a gimnáziumhoz köthető momentumot felfedezni - rácsapott a népszerű témára. Valószínűleg, hogy ezzel szépítsen nevének még a HÖK-ös időkből származó internetes találati arányán. Szávay tehát Balog Zoltánnak és lánynevű (EMMI) minisztériumának írt, hogy hatalmi szóval töröljék végre Ságvári nevét az oktatási intézmény pecsétjéről. A miniszter úr a feladatot a kereszténydemokrata Rétvári Bencéhez delegálta, aki rekord gyorsasággal helyezkedett azonos platformra a kérdésben a Jobbik kezdeményezésével, bár az MTA sem tiltja (??), hanem csupán „nem javasolja” Ságvári Endre nevének szájunkra, valamint iskolára vételét. És manapság ennyi bőven elég.

Szomorú a történetben a megcsorbított autonómiájú és költségvetésű, lefokozott egyetemi tanáccsal, rektorkinevezéssel, és legújabban a zalaegerszegi foci, valamint a MÁV világából érkezett doktor - nem doktor kancellárral megnyomorított Szegedi Tudományegyetem reakciója. E szerint  „az átnevezést illetően a szegedi intézményre vonatkozó esetleges feladatokban együttműködik az államtitkársággal.” Na ja, ezek után pont a doktori címmel valóban rendelkező Ságvári mellett állnának ki harcosan.

A SzeKa (Szegedi Kattintós) nem reprezentatív felmérése szerint, amit alátámaszt a Facebook aktivitás is, az érintettek döntő többsége az éppen aktuális történelmi megítéléstől függetlenül megtartaná az intézmény nevét, hiszen az elmúlt bő 50 évben a „Ságvárizmus” az itt végzetteknek, és tanulóknak az iskola által képviselt értékek mellett az összetartozást is jelenti. Arról nem is beszélve, hogy például a Központi Egyetemi Gimnázium –izmus nehezebben kiejthető.

A poszt viszont nem a fenti "öregdiák nosztalgiázás és kamasz nyavalygás" miatt született, hanem hogy végre valaki írja le: az intézményben nem az elnevezés a legnagyobb és legsürgetőbb probléma! Ez persze nem látszik sem a pesti minisztériumból, sem az Országházból, a helyi Jobbik meg valószínűleg kapun belül még sosem került. Mert ha bármelyikük vette volna a fáradságot, hogy bemenjen Szeged és az ország egyik, oktatását tekintve legsikeresebb gimnáziumába, látná, hogy a diákok télen gyakran kabátban ülnek az órákon, mert fáznak. A WC-k egy részén nincsen ülőke, így ha valaki nem akar a hideg fajansszal érintkezni, pottyantósként kénytelen azt használni. Már ha vitt magával budipapírt és szappant, hogy a kötelező tisztálkodási rutint el tudja végezni.

Az épület olyan rossz állapotban van, hogy a közelmúltban kiesett egy komplett üveg ablaktábla a legfölső emeletről a forgalmas utcára, és csak a vak szerencsének volt köszönhető, hogy Aba-Novák ismét láthatóvá tett freskóján Horthy nem lett tanúja további emberhalálnak. Amikor igazolni próbáltuk a hallottakat, másik informátorunk csak annyit mondott, hogy ez nem az első eset volt, de nem kell a továbbiakban aggódni, a problémás ablakok már be vannak szögelve.

Ilyen feltételek mellett próbálnak a tanárok és a diákok a Ságváriban az elitgimnáziumi elvárásoknak, de még inkább a felvételi követelményeknek megfelelni.

Hát ez itt a probléma elsősorban, nem az intézmény neve.

Siposvölgyi Ármin

Megint ízelítőt kaptunk a titkosított magyar kormány sajátos kommunikációs stratégiájából. Miután az Emberi Erőforrás Minisztériumában kiadták az ukázt: nem szabad használni a stadion és a szegény szavakat, az egész Orbán-rendszer szimbólumává vált az a görcsös igyekezet, hogy átlátszó trükkökkel fedjék el a borús magyar valóságot. Lehet persze a vasmacskát vascicának hívni, de nem biztos, hogy mindenki érteni fogja, hogy miként kapcsolódik ez a szó a hajózáshoz.

Fotó: indafotó.hu

Biztos sokan ismerik azt a viccet, amikor egy tévéstáb portréfilmet forgat Jóska bácsiról, a híres juhászról. Amikor a riporter megkéri, mesélje el egy napját, Jóska bácsi elkezdi a mondandóját: Hajnalban kelek, indulásként bedobok egy felest, utána megreggelizek, majd legurul egy újabb feles. Kihajtom a nyájat, és miközben őrzöm az állatokat, megiszok néhány pohár bort... Jóska bácsi!- szakítja félbe a riporter – ezt a műsort gyerekek is nézni fogják, nem beszélhet benne alkoholról. Amikor azt akarja mondani, hogy iszik, mindig mondja, hogy olvas. Rendben! - mondja a juhász – Reggel, amikor felkelek elkezdek olvasni, aztán reggeli után is átfutok néhány oldalt, majd kihajtom a jószágot, és a réten is kiolvasok néhány könyvet, miközben őrzöm a juhokat. Munka után elmegyek a könyvtárba, ott a barátaimmal még olvasgatunk egy kicsit, aztán átmegyünk egy haverhoz, akinek otthon nyomdája is van...

Körülbelül így fest a kormány próbálkozása, hogy átírja a valóságot. Természetesen a leleményes magyarok azonnal ironizálni kezdtek azon, hogy mostantól a Szegény Dzsoni és Árnika című Lázár Ervin mesét is Rászorult Dzsoni és Árnikának kell hívni ezután, ami persze szíven üthette a miniszterelnököt, mert a könyvből készült filmben ő maga is szerepelt statisztaként. Lehet a szavakkal játszadozni, de attól, hogy valakit repedt sarkúnak hívunk, az attól még az még kurva, ha valakit mezőgazdasági kisvállalkozónak nevezünk attól az még paraszt, ha valaki befolyással üzérkedik, az attól még korrupt. Olykor maguk az érintettek sem szeretik, ha új neveket aggatnak rájuk, a tanyasiak például nem is értik, ha izolált környezetben élőnek nevezzük őket. De ha a kormány ki akar alakítani egy alternatív nyelvezetet, csak rajta, adunk mi is néhány tippet, hogyan szabaduljanak meg a kellemetlen emlékeket keltő kifejezésektől. Ha azonban a kormány átvenne tőlünk néhány ötletet, szerzői jogdíjat kérünk, nem is keveset. Íme a mi ötleteink:

Korrupció. Mivel az utóbbi hónapokban jó pár politikus és kormányhoz közel álló gazdasági szereplő térdig gázolt a korrupciógyanús ügyekben, felmerülhet az igény arra, hogy kiirtsuk a szóhasználatunkból ezt az igen rossz mellékzöngével rendelkező kifejezést. Javaslatunk szerint a komor korrupció szót felválthatnák a jóval üdítőbb „gazdasági csínytevés” vagy a „pénzügyi ejnye-bejnye” esetleg a „közpénzekkel huncutkodás” szóösszetételek.

Közgép.  A nem is olyan rég még kormányközelinek számító cég a tulajdonos Simicska Lajos lázadását követően nemkívánatos lett a fideszes szóhasználatban. Most, hogy már nem pumpálják az építőiparban meghatározó szerepet betöltő vállalkozásba az állami milliárdokat, valahogy ki kéne kerülni a cég nevének emlegetését, hiszen arról lépten-nyomon Simicska Lajos Lőricze-díjas oligarcha jut az eszünkbe. Javaslatunk, hogy Közgép helyett mostantól nevezzék „Magángépnek”, ami jelezné, hogy innentől már nem a közpénzeket öntik belé, hanem a magánpénzeket. Ha valaki a légi közlekedésre asszociálna, annak jusson eszébe Simicska Lajos sorsa: Ha nem szolgálod elég alázattal a főnöködet, akkor repülni fogsz!

Államadósság. Miután a kormány látványosan elbukta az államadósság elleni harcot, ez a szó már nemkívánatos a fideszes szótárakban. A sok trükközés ellenére sem akar csökkenni ez a fránya mutató, így jobb, ha nem is beszélünk róla. Ha azonban mégis elkerülhetetlenné válik az állam tartozásáról beszélni, akkor használjuk a „Magyarországra kihelyezett külföldi tőke” szóösszetételt, ami azt sugallja, hogy érdemes befektetni hazánkban. Persze van belső államadósság is, hiszen mi is vásárolhatunk államkötvényeket, amit egyszerűen hívjunk „békekölcsönnek”, ami az 50-es évek elején már jól bejáratott szóhasználat volt.

vereb-dudas.blogspot.com 

Vagyongyarapodás. Egyre több kormánypárti politikus és tanácsadó keveredik abba a gyanúba, hogy a legális jövedelmükön felül is csurran-cseppen valami a kasszájukba. Ennek látványos jele, hogy festményeket vásárolnak egymásnak, több tízmilliós házakat és szőlőbirtokokat vesznek a feleségeiknek és a gyerekeiknek, milliós órákat és táskákat hordanak, és napról napra nő az ingatlanjaik alapterülete. Az ellenzék persze rákapott a vagyongyarapodás szóra, mint éhes kecske a radioaktív káposztára, ezért egyre kínosabb ennek a szónak a megléte a magyar nyelvben. Mivel túlzás lenne, hogy a rezsicsökkentés mintájára vagyoncsökkentésről beszéljünk, ezért inkább a „vagyonrealizálás” kifejezést használnánk. Elég semmitmondó ahhoz, hogy nem lehessen belekötni, másrészt viszont jelzi, hogy Magyarországon mindenki realizálhatja a hasznát, ha van hozzá egy kis tehetsége, és elég közel áll a kormányhoz.

Holland-magyar 8-1. Egy stadionépítési lázban égő ország számára ez a másfél évvel ezelőtt elszenvedett fiaskó egyszerűen elfogadhatatlan és feldolgozhatatlan. Erre az amszterdami éjszakára egyszerűen nem szabad emlékeznie egy igaz magyar hazafinak. Ha mégis elkerülhetetlennek tűnik, hogy megemlítsük a mondandónkban ezt a szégyenletes eseményt, akkor javasoljuk a „fapapucs” kódot használni. Ez emlékeztet bennünket a hollandok papucsára, ugyanakkor el is bagatellizáljuk az esemény jelentőségét. Ilyen alapon egyébként a mohácsi csatát hívhatnánk egyszerűen „busójárásnak”, a muhi csatát pedig „tatárbifszteknek”.

Frédi és Béni

„Szőke, kékszemű, árja faj” – hirdeti egy szegedi épületen egy felirat valakinek vagy valakiknek a vágyát. A neonáci hirdetmény nem vitte át a közvélemény ingerküszöbét, hiszen hónapok óta ott díszeleg a falon. Vendégszerzőnk, Tóth Andrea azonban ennél mélyebbre ás: szerinte a Jobbikra és más szélsőséges erőkre nagyon oda kell figyelni a közeljövőben.

Fotó: nol.hu

A napokban több hírportál arról számolt be, hogy a Jobbik frissen megválasztott mezőtúri képviselője a cigányok kivégzéséről, politikusok felakasztásáról posztol. Például golyót adna segély helyett a romáknak. Vona Gábor pártelnök ezután arra kötelezte a véleményét leplezetlenül közlő párttársát, hogy költözzön pár napra a Jobbik roma származású hajdúszoboszlói elnökéhez. Egy jobbikos roma elnök is megérne egy külön misét, de sokkal fontosabb, hogy elsöprő győzelmet aratott Kötél János a mezőtúri időközi választáson A cigányozó jobbikos 55 százalékkal (246 szavazat) akadály nélkül nyerte a választást, míg fideszes ellenfele, Pete Lajos csupán 37 százalékot  (166 szavazat) kapott. Úgy tűnik tehát, hogy a gyilkosságoktól sem visszariadó képviselő vállalhatatlan üzenete a mezőtúriak esetében is az ingerküszöb alatt maradt, ami nagyon árulkodó az ország közállapotait és a Jobbikhoz való viszonyulását tekintve. A párt eleve kettős kommunikációt folytat: az országgyűlésben ülő frakció mára már sokkal konszolidálódott kommunikációt folytat, mint korábban, de egyes tagjainál lépten-nyomon kilóg a lóláb, ráadásul a neonáci megnyilatkozásaik rendre következmények nélkül maradnak. Azt ugyanis naivitás hinni, hogy Hajdúszoboszlón, az évek óta gyűlöletbeszédet folytató Kötél János majd megtér, és keblére öleli a romákat, amelyekre csupán passzív, segélyekre váró, fölösleges, homogén csoportként tud tekinteni.

Sokkal nagyobb gond, hogy a saját belső viszályaival foglalatoskodó Fidesz prominensei a Jobbik kirohanásainál rendre hallgatnak, és szótlanul tűrik, amikor képviselőjelöltjeiket sorra kiüti a radikális párt. Fidesz magára hagyta ebben a kérdésben a választókat, így nem csoda a jobb kommunikációs stratégiával rendelkező Jobbik előretörése.

Három évvel ezelőtt a Raoul Wallenberg emlékév tiszteletére számos programot szerveztek országszerte. Középiskolások számára Budapesten és négy vidéki helyszínen, köztük például Szegeden vetélkedőt is rendeztek, melynek az volt a célja, hogy a diákok feldolgozzák a magyarországi holokauszt témáját, az embermentők tevékenységét. Emellett egy vándorkiállítást is útnak indítottak elsősorban az egyetemi városokba, köztük Szegedre is. A program során kiderült: manapság a fiatalok – főleg vidéken - szinte semmit sem tudnak Wallenbergről és a holokausztról is kevés ismerettel rendelkeznek. A tankönyvekben is mindössze egy-két mondat erejéig esik szó a svéd diplomatáról. A szervezők azt is tapasztalták, hogy a Jobbikkal „minőségi változást” történt a közbeszédben, amelyben szerintük legitimitást nyert az antiszemita, rasszista nyelvhasználat.

                     Fotó: Tóth Andrea

Nagyjából ezt támasztja alá Kovács András szociológus,  Magyar Tudományos Akadémia és a Közép-Európai Egyetem munkatársának legfrissebb reprezentatív felmérése is. A tudós  tizennyolc éve kutatja, hogyan alakul az antiszemita, rasszista beállítódás a magyar társadalomban. A kutató szerint a számszerű kiugrások hátterében a „Jobbik-hatás”áll: azaz nem feltétlen a zsidókat elutasítók aránya nőtt meg hirtelen, hanem azoké, akik bevallották zsidóellenes érzéseiket, köszönhetően többek közt annak, hogy szerinte az antiszemita, rasszista retorikát is nyíltan használó Jobbik bátorította azokat, akikben korábban is volt ellenszenv, de nem mondták ki eddig.

Ráadásul Kovács kutatásai szerint nőtt azok száma, akik túlzottnak tartják a  vészkorszak áldozatainak számáról általánosan elfogadott becsléseket, és a korábbi évekhez képest sokkal többen vannak azok, akik szerint a zsidók előnyöket próbálnak kovácsolni a szenvedéseikből. Kovács András kutatása szerint manapság a magyar társadalom kétharmada meg van győződve arról, hogy a világháború alatt a magyarok is szenvedtek annyit, mint amennyit a zsidóság.

Azt nem tudni, hogy pontosan mi vezérli a Jobbikot, de azt már látszik, hogy egyes tagjai a rasszista, antiszemita nyelvhasználaton kívül metakommunikatív eszközökkel is operálnak. Ez mutatja a XIII. kerületi közgyűlés Schweitzer rabbi halálának megemlékezéskor történések is. A polgármester arra kérte a képviselőket, hogy egyperces, néma felállással adózzanak Schweitzer József emlékének. Mindenki felállt, kivéve Benke Lászlót, aki ülve maradt. Hiába szólította fel a teljes képviselő-testület a jobbikos képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról, ezt nem tette meg. Pártja is csak annyit fűzött hozzá, hogy mindez képviselőjük magánvéleménye volt, és nem terveznek semmi retorziót ellene. A következmények tehát, megint elmaradtak. A nagy kérdés, hogy a csökkenő népszerűséget mutató kormányzó párt a jövőben is némán tűri-e a népszerűségi listán jelenleg második helyen álló Jobbik hasonló megnyilvánulásait. Ha igen, akkor sötét jövő elé nézünk. 

Tóth Andrea

Vlagyimir Putyin magyarországi látogatása alkalmával a Szegedi Kattintós szeretné megajándékozni olvasóit egy különleges csemegével. Minden politikai felhangot hátrahagyva nézzük, melyek azok az orosz (szovjet) kötődésű dolgok, melyek hétköznapjaink szerves részeivé váltak politikai kötődésünktől függetlenül.

fotó: radiohistoria.hu

Junoszty televízió: Legegyszerűbben úgy jellemezhetnénk, hogy jelenleg a Vatera sztárja. Olykor 3 ezer forintot is elkérnek érte. Ma már többnyire csak garázsműhelyekben, halászkunyhókban és nyaralókban lelhető fel, de akadnak olyan háztartások is főleg vidéken, ahol még mindig ezen nézi Marika néni és Jóska bácsi a köztelevízió Észak-Koreát idéző híradóját. Ebben még az sem zavarja az időseket, hogy az analóg adásoknak gyakorlatilag befellegzett hazánkban. A gyártó a Moszkvai Rádiótechnikai Művek volt, és a ma használatos darabokat a 80-as évek közepén rakták össze. Négy gomb volt rajta, ami azt jelentette, hogy négy csatornát lehetett vele beállítani manuálisan. A fekete-fehér készülék nagy előnye volt, hogy kézben, motorbiciklivel, vagy akár kerékpáron is lehetett szállítani, és ha valahol rá tudtunk csatlakozni egy 220-as hálózatra, már nézhettük is a Szomszédokat vagy az Onedin családot bárhol, ahol ránk esteledett. 

Szovjet pezsgő: Már rég nincs Szovjetunió, de a róla elnevezett pezsgő még mindig kaszál nálunk, főleg, ha szilveszteri koccintásról van szó. Az orosz pezsgő 1969-től ilyen néven fut külföldön, ezt a márkát ismerik mindenhol a világon. Eredetileg szovjet pezsgőbor a neve (Советское игристое) Ez a pezsgő tényleg orosz, a gyártási technológiát még az 1800-as évek végén dolgozták ki Golicin gróf gyárában. A bolsevikok aztán hanyagolták ezt a burzsoá terméket, de később Sztálin is rákapott, és elkezdődhetett a tömeggyártás. Nálunk elég komoly balhék kerekedtek a rendszerváltás után ismét a piacra dobott termékkel, hiszen nem tisztázott, hogy ilyen névvel ki hozhatja forgalomba. Mindenesetre az édesszájúak kedvence, mert a klasszikus francia pezsgőknél édesebb.

Orosz hússaláta: Finomra szeletelt vöröshagyma, párizsi, főtt burgonya, némi csemege uborka vastagon leöntve majonézzel, vagy tartármártással.  Nagyjából így írható le az az étel, mely jól illeszkedik abba a nemzetközi hidegtálas csapatba, melynek erősségei a svéd gombasaláta, franciasaláta és a magyar kaszinótojás. A magyar konyha megtűrte az elnyomás 40 éve alatt is, hiszen eszünkbe sem jutott, szovjet salátának hívni. Valójában tényleg a cári korszakból származik, de eredetileg egy belga szakács után Oliver salátának hívták. Lucien Olivier az Ermitage séfje volt az 1860-as években. Az eredeti salátában  fekete kaviár, kapribogyó, fajd vagy fácánhúsrétegek voltak lerakva apróra vágott aszpikkal, amit párolt rákfarkak és nyelv körítettek. A fogáshoz tálalt öntet a séf titkos összetételű, majonéznél pikánsabb és könnyebb provanszi mártása volt és az egészet vékony, főtt burgonya-, és savanyú uborkaszeletek díszítették. 

Oroszkrém torta: A torták királynőjeként is szokták emlegetni. Állítólag ennek a receptnek semmi köze Oroszországhoz. Egy, a két világháború között létezett cukrászda névadója, egy Oroszi nevű mester találmánya, az utolsó hang elkopása a szájhagyomány műve csupán. Lehetséges, hogy ez a cukrász volt az első, aki piskótát krémmel rétegzett, a jelenség azonban ekkor már több mint 200 éves volt. Aki nem tudná, hogyan kell elkészíteni, az tanulmányozza az alábbi leírást:

Oroszkrém torta

Hozzávalók a piskótához:

• 30 dkg liszt

• 30 dkg cukor

• 12 kanál forró víz

• 6 tojás

• 1 csomag sütőpor

Hozzávalók a krémhez:

• 20 dkg cukor

• 9 dl habtejszín

• 5 tojássárgája

• 4,5 dl tej

• 2 csomag vaníliás cukor

• 1 csomag mazsola

• 1 csomag zselatin

• rumaroma

Elkészítési idő:

Másfél óra, plusz négy-öt óra, mire megdermed.

         Fotó: divany.hu

Túró Rudi. Sokan nem tudják, de ezt az igazi hungarikumot tényleg az oroszoknak, pontosabban a Szovjetuniónak köszönhetjük. Történt, hogy 1954-ben Takó Imre iparigazgató, dr. Ketting Ferenc a Magyar Tejipari Kutató Intézet /MTKI/ élelmiszeripari mérnöke és Borka Zsolt tanulmányútra utazott a Szovjetunióba, a szocialista tejipar tanulmányozására. Ők ott látták meg a Túró Rudi ősét, a „glazirovannij szirok elnevezésű, túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott és csokoládéval bevont, lágy állagú, kerek formájú édességet, amit akkor túró mignon-nak kereszteltek el. A szabvány módosítása után 1968-ban kezdték el gyártani nálunk a terméket. A túrós édesség termékfejlesztésének lebonyolításával az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetőjét bízták meg. Klein Sándor Budapesti Műszaki Egyetem oktatója kapta a megbízatást, hogy az új csemegét népszerűsítse a hazai és külföldi piacokon. Klein a formatervezést továbbadta két hallgatójának az Iparművészeti Főiskolán, ők találták ki és tervezték meg többek között a pöttyös csomagolást. Klein a névadás ügyében több szakemberrel – így például Radnai Béla reklámpszichológussal – tanácskozott, de végül egyikük tanácsát sem fogadta el. A Túró Rudi név végül saját ötletéből született. Állítólag Klein fiáról kapta a nevét a termék. Volt némi pornográf kicsengése, de mára teljesen megbarátkozott mindenki ezzel a névvel.

Rakéta porszívó: A Rakéta a Szovjetunió űrtechnológiáját hozta el otthonainkba. A tömeggyártása állítólag 1957-ben kezdődött, az utolsók pedig 1985-ben gördültek le a gyártósorokról. Ennek ellenére túlélte a Szovjetuniót, a magyar rendszerváltást, sőt a második Orbán-kormányt is. Hihetetlen hangos de valószínűtlenül hosszú életű ipari termék. Gyakorlatilag elronthatatlan, a Kalasnyikov géppuska óta nem volt ilyen egyszerű és tökéletes terméke a szovjet iparnak. Tényleg rakéta alakú, és a hangja is hasonlatos a világűrbe induló Szojuz űrhajókéhoz. Változatos színskála állt a vásárlók rendelkezésére, hogy a lakás berendezéséhez passzoló színben válasszanak maguknak porszívót. Kapható volt hupikék, türkiz, szürke, narancs, barna, és zöld kiszerelésben is. Sok magyar háztartásban még mindig a rakéták szívják fel a porcicákat, az eldobált rajszegeket, morzsákat és más ételmaradékokat.     

Fotó: canadahun.com

Szervusz, Szergej: A mai fiataloknak már lövésük nincs arról, ki volt Szergej Kurepov, ám aki a 80-as években volt gyerek, jól emlékszik a műsorára. Szergej a szomorú megalázott bohóc archetípusát jelenítette meg, mégis nagyon népszerű volt műsora a Magyar Televízióban. Érdekes akcentusát csak ritkán hallhattuk, mert keveset beszélt. A Szovjetunióban született művész kalandos körülmények között került a baráti Magyarországra, ahol gyors karriert futott be. A Szervusz, Szergej című műsor zenéjét Bergendy István, szövegét Romhányi József írta. Magyarországról 1985-ben emigrált, és Kanadában halt meg 2006-ban. Emigrálását követően nagy sikerű gyerekműsora nem került adásba többé Magyarországon.     

Frédi és Béni

Úgy hiányzott a Fidesznek Simicska Lajos hadüzenete, mint üveges tótnak a hanyattesés. A kormánypárt éppen azon igyekezett november óta, hogy kikászálódjon a pofonok völgyéből, ám a dezertáló nagyvállalkozó most még lejjebb lökte Orbán Viktort és csapatát. Eddig nem panaszkodhatott a Fidesz a szerencséjére, de ezúttal nem csak a szerencse pártolt el tőle, de fő gazdasági hátterét jelentő oligarchája is. Vendégszerzőnk, Szénavári Kristóf politikai elemző szerint ugyanis egy médiabirodalmat nem lehet lecserélni egyik napról a másikra.

Fotó: Hír24.hu

Nem csoda, hogy a kormánypárt kommunikációjának fő elemeivé vált Simicska Lajos éles kijelentéseinek tompítása, fontosságának relativizálása, illetve emlékének lassú, szisztematikus kitörlése a párt történetéből. A nagy hatalmú oligarcha nevét ki sem szabad kimondani a Fidesz nevében nyilatkozóknak, sőt, fontosabb cégeit, sajtóorgánumait sem ildomos megneveznie senkinek, aki remél valamit Orbán Viktortól. Legszívesebben Simicska Lajost is titkosítanák legalább 30 évre, de ez nem Paks II, a magyar atom nyilvánosan hasad tovább, ha tetszik, ha nem. Odáig jutottunk, hogy a defenzívába vonult miniszterelnök helyett fő ideológusai mondják ki Orbán Viktor véleményét a kialakult helyzetről. G. Fodor Gábor kormányközeli politikai elemző lényegében Orbán Viktor magyar hangjaként magyarázza, hogy a dühöngő bika lassan megbékél sorsával, aztán minden szépen megy tovább, ahogy egy kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt esetében lenni szokott.

A dolog viszont nem ilyen egyszerű. Hogy a Fidesz leginkább beavatott vezérei zavart éreznek a levegőben, mi sem bizonyítja jobban, hogy néhányan nem voltak hajlandók egyértelműen elhatárolódni a félnapos ámokfutása után már politikai hullának kikiáltott Simicskától. Szerető Szabolcs például első felindultságában felmondott a Magyar Hírlapnál, aztán arra hivatkozva, hogy félrevezették, mégis visszaült a napilap főszerkesztő-helyettesi székébe. Borókai Gábor, az első Orbán kormány szóvivője sem állt ki olyan egyértelműen Orbán mellett, ahogy azt a kormányfő valószínűleg várta volna tőle. A jobboldali sajtó kritikusabb fele megérezte a lehetőséget, hogy lekaparja magáról a lakájmédia billogját, ugyanakkor lehetőséget adhatnak azoknak a kormánypárti politikusoknak is kritikájuk kifejtésére, akik eddig csak magukban dünnyögtek a frakcióüléseken.

Hogy nem olyan könnyű leszámolni Simicska Lajossal, azt az is jelzi, hogy a Fidesz erejét eddig biztosító megbonthatatlannak tűnő egység most jól láthatóan az alapjainál rendült meg. A gazdasági hátországot biztosító Simicska és a politikai hatalmat gyakorló Orbán olyan szimbiózisban tevékenykedett az utóbbi huszonöt évben, amely nem számolható fel egyik napról a másikra. Ki lehet törölni az oligarchát az egyetemi évkönyvekből, el lehet tüntetni a közös fotókról, le lehet tagadni, hogy nélküle nem tudott volna visszakapaszkodni a Fidesz a 2002-es vereség és a 2006-os újabb fiaskó után, de attól még abba a mindent átszövő politikai, gazdasági hálóba gabalyodnak Orbán hívei, amely eddig alattuk feszült, hogy ne eshessenek túl mélyre, ha újra föléjük kerekedik a baloldal.

Nagyon úgy tűnik, hogy ennek a bonyolult a szövetnek a szálait maga Simicska Lajos fogja kibogozni mindannyiunk számára. Jól tudja a Fidesz vezérkara, hogy az oligarcha egy két lábon járó atombomba, ezért nem mernek majd hozzányúlni. Egy atombombába ugyanis nem ildomos belerúgni, kővel dobálni vagy egyszerűen arrébb vinni. Úgy próbálnak viselkedni, mintha nem lenne beélesítve ez a veszélyes fegyver, pedig tudják, hogy bármikor működésbe léphet.

   Fotó: Index.hu

Ezt a fegyvert úgy hívják, hogy jobboldali médiabirodalom, melynek működését jól ismerik a Fidesz vezetői, és lényegét a következőképpen lehet leírni: Ha a Magyar Hírlap megírt valami zaftos dolgot az ellenzékről vagy ellenségesnek titulált civil szervezetről (melyet nagy valószínűséggel Polt Péter ügyészsége szivárogtatott ki a szerkesztőségnek), akkor a napilapra hivatkozva ezt az ügyet erősítette fel a Hír TV és a Lánchíd Rádió is. Ebbe a hisztériába csatlakozott be a közszolgálatinak csúfolt állami média is, így abból is sikerült világraszóló szenzációt csinálni, ha mondjuk egy szocialista politikus csúnyán nézett a szomszéd gyerekére. A Simicska-birodalom médiacégei ügyesen összejátszva egymással és a közmédiával olyan hihetetlen kommunikációs fölényt tudtak kialakítani a 2010-es választások után, melyet képtelen volt ellensúlyozni a forráshiánnyal küszködő és a jobboldalhoz képest parányi médiafelülettel rendelkező ellenzék.

Ez a rendszer bomlik most meg azzal, hogy Simicska az ágyúit most saját tábora ellen fordította. Még nem lőnek ezek a fegyverek, kivárnak, de a Fidesz tudja, hogy nagyon hatékony arzenál szegeződik rájuk. A közszolgálati televízió hiába indítja el a hírcsatornáját, hiába próbálja pótolni a kieső Simicska-cégeket, ha megjelenik egy mérsékeltebb, kritikusabb hang a jobboldalon, az nagyon aláássa az állami tévé kormánybarát papagájkommandójának hitelességét. Valószínűleg a sértett oligarcha még csak belengette ezt a lehetőséget, de a kormányzati kommunikációs agytröszt már azon dolgozik, hogyan váltsák ki gyorsan és hatékonyan a Simicska kezében lévő sajtótermékeket. A Magyar Televízió szánalmas nézettségi mutatói nem ígérnek túl sok jót számukra, a Széles Gábor által birtokolt Echo TV és Magyar Hírlap pedig inkább csak a szélsőségeseket szólítja meg a jobboldalon. Nincs az a Habony Árpád, aki képes összekovácsolni egy olyan jól működő és hatékony médiabirodalmat néhány hét alatt, mint amilyet Simicskának is évekig tartott a 2000-es évek elején.

Szóval, versenyfutás zajlik a jobboldalon, ki tud rövidebb idő alatt ütőképesebb csapatot mozgósítani, és ez a versengés ami akár Simicska bukásával is végződhet, de az tény, hogy amikor egy párt ilyen látványosan a belső ügyeivel van elfoglalva, kevés energiája jut a külső veszélyek elhárítására. Erről sokat tudna mesélni a most lesajnált baloldal, de ne hagyjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy a kormánypárt belső harcaiból eddig a Jobbik profitált leginkább. Nekik azonban még nincs igazán meghatározó médiafelületük, és valószínűleg azon ügyködnek, hogy ez ne maradjon így. Izgalmas napoknak nézünk elébe, hiszen a magyar médiaviszonyok alakulásából sok mindent megtudunk majd a Fidesz táborát eddig összetartó érdekviszonyokról, és arról, miként tudják kihasználni az ellenzéki erők a kormányzópárt egyre látványosabb belső válságát.

Szénavári Kristóf

Egy héttel azután, hogy Simicska Lajos olyan stílusban küldte el a Fidesz prominenseit a nagy büdös francba, mint egy betépett rapper, most sokan azt találgatják, sikerült-e lehiggadnia a sértett főoligarchának az ausztriai szánkózás alatt. A legfontosabb viszont nem ez, hanem, hogy Orbán Viktor és köre felkészült-e egykori barátja visszatérésére.

Fotó: Szincsok György

Már nem az a kérdés, hogy a fülkeforradalom felfalja-e saját gyermekeit, mert azt látjuk, hogy a legnagyobb falatokat is igyekszik legyömöszölni a torkán, hanem, hogy a fülkeforradalom elpusztítja-e önmagát is ebben az igyekezetében. Az elemzők többsége biztos abban, hogy Orbán vagy karanténba zárja a lázadó oligarchát vagy ledarálja, mintha a csabai kolbászfesztiválon lenne. Kialakulhat azonban olyan állóháború is, amely maradandó károsodásokat okoz a Fidesz amúgy is romló állagú építményén. Az első repedések már most jól láthatók. Miután Simicska testnedvekhez hasonlította az eddig sérthetetlennek tűnő miniszterelnököt, nehéz lesz ezt a szentségtörést meg nem történtté tenni. Simicska karakterlegyilkolása ugyanis nem lesz olyan egyszerű, mint Gyurcsány vagy Bajnai esetében. Ő egy kollégiumi szobatárs, egy régi harcostárs, igazi ősfideszes, még ha nem is az első vonalban teljesített szolgálatot. Az ő káromkodása hitelesebb bármilyen más politikai vagy gazdasági ellenlábas szitkozódásánál. Ha ő kiborul, akkor tényleg nagy a baj, ha ő bírálja a kormány politikáját, akkor még a fideszes kemény mag is elgondolkodik azon, hogy vajon jó irányba mennek-e a dolgok. Olyan párbaj ez, amelyben annak is fáj a szúrás, aki kapja, és annak is, aki adja. Más kérdés, hogy Orbánnak több a veszítenivalója, mint Simicskának, illetve több embert ránt magával a mélybe, mint egykori szövetségese.

Ezért fontos kérdés, hogy az oligarcha utolsó nagy fegyverét, a médiabirodalmát milyen állapotban tudja harcba küldeni. Egyáltalán nem igaz ugyanis, hogy semmi sem változott a Magyar Nemzet és a Hír TV hangneme a patkók látványos összerúgása óta. Az első áldozat az a Veress Áron lett, akit hamis euró beváltása közben csíptek nyakon a rendőrök a Keleti Pályaudvaron. A Fidesz hiába igyekszik lerúgni magáról a kínossá vált figurát, tény, hogy a párt ifjúsági tagozatának prominenseként grasszált még tavaly is Azerbajdzsánban. A Hír TV alaposan kivesézte az esetet, nem asszisztált ahhoz, hogy a Fidesz kimeneküljön a kínos ügyből. Közben az RTL Híradó feltűnően puhán kezelte az ügyet, ami a közelgő paradigmaváltás jele lehet az eddig külföldi érdekek szolgálójának tartott csatornánál.

Persze nem megy olyan gyorsan a kormány közeliből kormánykritikussá válás, illetve fordítva. A szerkesztők, az újságírók nem tudják olyan gyorsan átirányítani a fegyvereiket, mint az oroszok az ukrán határon, mégis van esélye egy olyan média kibontakozásának, ami eddig nagyon hiányzott a magyar piacról. Már szinte el is felejtettük, hogy létezhetne akár olyan sajtóorgánum is Magyarországon, amely alapvetően jobboldali hangvételű, de nem követi a kormány iránymutatásait, sőt, olykor kifejezetten kritikus a hatalommal. Ha azt feltételezzük, hogy a jobboldali szavazók szenzorai érzékelik ezt a hangnemváltást, és ezzel együtt is megmaradnak a Magyar Nemzet előfizetői, a Lánchíd Rádió hallgatói és a Hír TV nézői, akkor van esély arra, hogy Simicska úgymond elszeresse Orbántól a választóit. A szkeptikusok persze azt mondják, hogy a látványos mélyrepülés után a Fidesznél kitartó szavazók csoportja annyira elvakult Orbán-rajongókból áll, hogy ők nem tolerálják a finom kritikai észrevételeket sem. Számukra ott lesz a közszolgálati csatorna új hírcsatornája, és Simicska médiavállalkozásai kénytelenek lesznek versenybe szállni a kormány kegyeiért, ha nem akarják lehúzni a rolót.

Igen ám, de nem tudjuk pontosan, mi jár az úgynevezett átlag fideszes fejében mostanság. Azt látja, hogy az eddig istenített vezérek elhízott pankrátorokként feszülnek egymásnak, hogy képtelenek kimagyarázni magukat a hazugságaikból, hogy néhány kisebb hatalmú vezetőt már a lojális rendőrség és a bíróság is célkeresztjébe vett. Kezd rádöbbenni, hogy egy nagy átverés részese, és ha nem akar meghasonulni önmagával, akkor vagy elpártol a politikától, vagy keres magának egy másik, tisztábbnak hitt pártot. Ezt bizonyítja, hogy egyre több embernek nincs pártja a közvélemény-kutatások szerint, és hogy a Fidesz vergődéséből a Jobbik profitál leginkább.

Simicska akkor nyerheti meg (illetve akadályozhatja meg, hogy elveszítse) a háborút Orbán ellen, ha a kezében lévő médiabirodalom olyan szavazókat tud megszólítani, akiknek elege lett a nyílt hazudozásokból, nem kíváncsi a szervilis közmédia emészthetetlen propagandájára, illetve szeretne végre tisztán látni azokban az ügyekben, melyekben eddig félrevezették.

Ha azt feltételezzük, hogy nincs ilyen jobboldali szavazóbázis, ha minden, a Fidesz mellett az utolsó pillanatig kitartó szimpatizánst elvakultnak tartunk, akkor nincs okunk feltételezni, hogy Simicska lázadása akár valami pozitív fejleményt is hozhat az életünkbe. A magyar értelmiség legendás pesszimizmusát félretéve azért engedjünk meg magunknak egy félmosolyt, amikor maguk az érintettek leplezik le önmagukat, hogy ujjal mutogatnak egymásra, mint az árulkodós óvodások. Beigazolják azt a feltételezésünket, hogy az ideológia és a gazdasági érdek náluk két külön szálon futott, hogy a kormányt elsősorban a kommunikációja tartotta hatalomban 2014-ben, és hogy komoly ellenállásba ütközik a Fideszen belül is az az irány, amit Orbán Viktor jelölt ki számunkra. A Simicska-Orbán háború tétje elsősorban az, hogy milyen mélyre látunk bele a Fidesz eddigi machinációiba, észrevesszük-e végre, hogy a Fidesz bort iszik és vizet prédikál, illetve mennyire sikerül eltántorítani a kormánypárt választóinak maradékát attól, hogy az időközi választásokon életben tartsák a többség kétharmadát. Ha ugyanis elbukja Veszprémet és Tapolcát a Fidesz, az jelentős mértékben Simicska Lajosnak lesz köszönhető. Ha lófejet küldenek a Fidesz vezetői az egykori szövetségesnek, az nem előre, hanem visszafelé néz majd, aminek nem örülnek majd azok, akik együtt bontották le a demokratikus jogállam megannyi fontos pillérét Simicska Lajossal. 

A Fidesz mindig jó volt abban, hogy új értelmet adjon a kommunikációjában fontos kifejezéseknek, de az idegen szavakkal különösen kreatívan bánik. A Szegedi Kattintós összegyűjtötte azokat az ókori görögöktől és rómaiaktól átvett kifejezéseket, melyeket a kormányzópárt megtanított Mari néninek is, aki jól elvolt ezek nélkül is. Más kérdés, hogy tényleg úgy kell-e érteni ezeket a szavakat, ahogy Orbán Viktor sajtóbirodalma a szájunkba próbálja adagolni.

      viralscape.com

Protekcionizmus: A közvélekedéssel ellentétben nem a cionizmus szóból származik. Ezt a kifejezést ismertük még az iskolából, amikor a párttitkár vagy a zsíros vállalkozó gyerekét nem merték megbuktatni év végén. A Nemzeti Együttműködés Rendszerében már nem a hülye gyerekkel kivételeznek, hanem a dörzsölt Fidesz-közeli vállalkozóval. A belföldi piac védelmére, illetve a magyar emberek érdekeire hivatkozva olyan cégeket hoz helyzetbe a kormány, melyek tulajdonosai finoman szólva elkötelezettek az Orbán-rezsim irányában. Jó példa erre a felcsúti gázszerelő, Mészáros Lőrinc „munkássága”, aki kihasználva a miniszterelnökhöz fűződő baráti viszonyát, már lassan olyan állami pályázatokon is nyer, melyeken el sem indult. A protekcionizmus egyébként sokba kerül az állampolgároknak, mert a piaci verseny korlátozásával jár, ezáltal növeli a beruházások költségeit. A magyar emberek érdekében tehát növelik a magyar emberek terheit.

Nepotizmus: A latin nepos (unoka) szóból származik, jelentése pedig, igazságtalan pártfogás, melyben a befolyással bíró emberek közhivatalok, állások, méltóságok elnyerésénél az érdem és képesség mellőzésével rokonaikat s családbelieket - a közérdeknek természetesen nem csekély kárával - részesítik. Kötelező olvasmány ezzel kapcsolatban: Móricz Zsigmond Rokonok című regénye. De ne menjünk messzire, a Tiborcz család eklatáns példa erre napjainkban. Mióta a miniszterelnök legidősebb lánya hozzáment Tiborcz Istvánhoz, gyakorlatilag országrészeket vásárol meg bagóért a vállalkozó. De ne személyeskedjünk! A trafikmutyi a nepotizmus csúcsa volt Magyarországon. Se szeri, se száma azoknak a rokonoknak, akik protekcióval (lásd protekcionizmus) szereztek trafikos koncessziót.

Oligarcha: A görög eredetű szó eredetileg tartományurat jelentett. Egészen a 2010-es évek kezdetéig úgy gondoltuk, hogy Magyarországon az oligarchák fénykora a tatárjárás és Csák Máté halála közötti időszakban volt. Ezt a korszakot néha "feudális anarchiának" is nevezik, utalva a központi (királyi) hatalom meggyengülésére. Nos, ezen már túl vagyunk. Csák Máté kismiska (bocsi, kismáté) Simicska Lajoshoz, Nyerges Zsolthoz vagy Garancsi Istvánhoz képest. Az oligarchák világának új fejezetét nyitotta meg a napokban Simicska Lajos, aki fellázadt főnöke, Orbán Viktor ellen. Ha úgy végzi, mint Csák Máté, akkor ismét megerősödik a központi uralom Magyarországon, és túlzás nélkül állíthatjuk, a feudális viszonyok ismét kiteljesednek hazánkban. Az oligarchák természetrajzához tartozik, hogy feltűnnek, felemelkednek, majd elbuknak. Kérdés, hogy a központi hatalom képes-e fennmaradni különböző oligarcha csoportok támogatása nélkül.

           erdekesvilag.hu

Illiberalizmus: Szó, ami nincs. De mégis van, ha Orbán Viktor azt akarja. A szabadság szó fosztóképzővel azt jelenti, hogy szabadságnélküliség, ám a demokráciával kiegészítve annyit jelent, hogy jogegyenlőség nélküli állami berendezkedés. Mégsem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a szónak, mert csak kommunikációs mankó a szélsőségekre, idegenellenességre hajlamos magyar választópolgárok számára. Annyit tesz, hogy utálni kell mindenkit, aki nyitott a világra, aki befogadó, aki elismeri más népek, más kultúrák értékeit, aki elutasítja a diktatúrák módszereit.

Retardált: Latin eredetű szó, mely értelmileg lassan fejlődő egyént jelent. A részletekbe azért nem megyünk bele, mert nem akarunk személyiségi jogi vitába keveredni a kormány egyetlen tagjával sem.

Unortodox: A görög ortodox szóból képezte személyesen Matocsy György még nemzetgazdasági miniszterként. Bizonyára tetszett neki, hogy a fosztóképző nélküli szó azt jelenti, hogy a régi szokásokhoz csökönyösen ragaszkodó, maradi. Így az ő logikája szerint az unortodox újító, nyitott, szellemes. Nos, az unortodox gazdaságpolitika minden, csak nem újító, nyitott és szellemes. Sőt! Az unortodox politika komoly károkat okozott a magyar gazdaságnak, új adók egész sorát termelte ki, és hozzájárult a szegény rétegek még mélyebbre süllyedéséhez.      

Migráns: A latin eredetű szó jelentése menekült. Olyan embereket jelöl, akik vagy a nyomor elől, vagy olyan üldöztetés elől menekülnek, melyet származásuk, társadalmi helyzetük vagy vallásuk miatt szenvednek el. A migráns nem bűnöző, ahogy azt a közszolgálatinak csúfolt magyar média újabban sugallni igyekszik, hanem olyan ember, aki kénytelen volt elhagyni a szülőföldjét. Nem élősködő, nem terrorista, nem hódító. Azok persze, akik súlyos milliókért megveszik a letelepedési kötvényeket, jöhetnek, nem számít a származás, a vallási hovatartozás, a politikai szándék. A migráns szó félrefordítása az egyik legnagyobb bűne az Orbán-kormánynak, mert félelmet kelt a magyar lakosság nagy részében, egyben kiöli a szolidaritás és részvét maradékát is azokból, akik kritika nélkül átveszik a kormány értelmezését.

Frédi és Béni

A magyar hatóságok lázas gyorsasággal gyártottak bizonyítékot arra, hogy a hazát gazdasági menekültek ezrei ostromolják naponta. Pechesek voltak azok a koszovóiak, akik éppen akkor próbálták elhagyni országunkat, amikor az illetékesek kiadták rájuk a kilövési engedélyt. Vendégszerzőnk, Teofil felteszi a kérdést, mi lesz, ha a véres kardként felmutatott menekültek ezreit nem engedjük eljutni az áhított Nyugatra? Legfeljebb tényleg lesznek gazdasági menekültjeink, és megtelnek a hazai menekülttáborok.

          Fotó: hir-ujsag.hu

Jó érzés, hogy egy megbízható, szavahihető ember áll egy ország élén. Igen, igen, Orbán Viktorra gondolok. A miniszterelnök a párizsi mészárlást követően beszélt először arról, hogy Magyarország nem kér a gazdasági menekültekből, főleg akkor nem, ha azok egy másik kulturális háttérrel rendelkező országból érkeznek. Akkor sokan - jómagam is - úgy gondoltuk: Orbán belföldi fogyasztásra, szavazatszerzésre használt fel egy tragikus, nemzetközi eseményt. A legtöbben csak az időzítés otrombaságán szisszentek fel. Többen gyorsan fel is világosították a miniszterelnököt, hogy ez a veszély minket momentán nem fenyeget: “csak” tranzitország vagyunk, átmeneti szállásaink szinte konganak az ürességtől, leszámítva azokat a balfékeket, akiket elkaptak a zöldhatáron vagy voltak annyira balgák, hogy a magyar hatóságoktól kértek segítséget, mert azt hitték, már Európában vannak.

Orbánt és stábját azonban nem lehet meggyőzni a tényekkel. Hetek múltak el az első kijelentés óta és kommunikációs agytröszt megkezdte az új ellenségkép felépítését. Először persze csak verbálisan a közszolgálati tv, és rádió (mikor a "közt" leírom, mindig röhögnöm kell, nem tehetek róla!) azóta megállás nélkül szállítja a megélhetési bevándorlók szaporodásáról szóló híreket, szerencsétlen koszovóiakat mutogatnak, amint leszállítják őket a Bécsbe tartó vonatról. Halkan jegyzem meg, hogy ez bizonyítja a legékesebben azt, hogy eddig is tudtak a hatóságok a hazánkon átmenő tranzitforgalomról, de hagyták, hadd álljanak tovább az afgánok, szírek, albánok, bangladesiek, és ki tudja, még milyen nyomorból menekülő nációk. Munkájuk gyümölcse már be is ért:  Egy hetven éves hajdú-bihari bácsi hívta a rendősöket, néhány gyanúsan viselkedő idegen miatt, igaz, azt elfelejtette mondani, hova is menjenek, így kicsit nehézkes volt megtalálni. Mire a bácsi mobilját  bemérték a rendőrök, a gaz gazdasági menekültek már kereket is oldottak. De mint látjuk, a magok termékeny talajra hullottak kis hazánkban!

Valamiért azonban a kampánystáb most nem érte be a szóbeli bizonygatással, bár más esetekben beérik egy becsszóval is, (Lásd, képviselői vagyongyarapodás.) Ez azért mégis nemzetközi probléma, ugye! A múlt héten még csak azt a bizonyos hidat láthattuk a királyi tévében, amelyről a tudósító azt állította, hogy ezen a helyen naponta több százan kelnek át a déli zöldhatáron, hogy Nyugat-Európába szökjenek. Mondjuk, ez nem nagy ügy, aki a déli határszakasz közelében él, évtizedek óta tanúja lehet a folyamatnak. Embercsempészek voltak, vannak és lesznek. Úgy látszik azonban, ez nem elégítette ki a kormány PR-csapatát és az elmúlt napokban se szeri se száma a naponta lekapcsolt bevándorlóknak. Olyan, mintha varázsütésre elkezdenének szaporodni a gazdasági bevándorlók, akárcsak a felszabadulás után a partizánok.

Abban akár egyet is érthetnék a vezérrel, hogy legyünk újra a Nyugat védelmezője de egy kissé kilóg a lóláb! A menekültek tömege és az, hogy gyerekek és nők is nagy számban voltak a csoportokban arra enged következtetni, hogy ezek az utak nem a napokban szerveződtek. Ezek jól bejáratott, a menekülők számára biztonságosnak számító embercsempész útvonalak  voltak. Ezekről a csoportokról tudniuk kellett a magyar hatóságoknak és az a gyanúm, hogy tudtak is, csak valamiért, eddig nem kapcsolták le őket. Talán, mert hagyták, hadd fussanak tovább Nyugatra. Nem kell telezsúfolnunk a menekülttáborokat, nem kell etetnünk ezeket a potenciális terroristákat. Menjenek csak szépen  Nyugatra, majd ott kínlódnak velük tovább! Közben azonban megváltozott a direktíva!  Most már el kell kapni őket, bizonyítandó, hogy Orbán nem beszél összevissza, ha úgy tetszik, bizonyítékot gyárt a magyar hatóság egy korábbi állításhoz. Az utólagos magyarázat olyan jól sikerült, hogy már nyugodtan elkezdhetünk az ország bereteszeléséről is beszélni… Itt azért került egy kis homok a gépezetbe, mivel eredetileg arról szólt a fáma, hogy ezek az emberek azért jönnek, mert Magyarország szociális rendszerére akarnak tapadni, mint légy a ragacsos papírra. Nos, rövidesen megtelnek a nem túl tágas idegenrendészeti szállások, és akkor ezt a kérdést is kipipálhatjuk.

 Teofil

Az Álmoskönyv szerint ez a két dolog együtt nem sok jóval kecsegtet. A Szegedi Kattintós nemrégiben azt írta, hogy a kormány tüzérei rosszul mérték be az irányt, ezért hullottak a lövedékek a barátinak nevezett Simicska-birodalomra. Akkor jeleztük, hogy ez a következménye annak, hogy minden jel szerint lebecsülte a kormány az RTL-csoport erejét.

Fotó: Facebook

Nem véletlen, hogy akkor vált nyílt háborúvá a Simicska Lajos és Orbán Viktor közti konfliktus, amikor kiszivárgott: A kormány kénytelen meghátrálni az RTL Klubbal vívott csatájában. Hogy mi az összefüggés? Hát a pénz. Nem is sok pénz (az ő mércéjükkel nézve), rongyos 8-10 milliárd forint. És nem is a költségvetésben tátongó lyukat kell betömni ennyivel, hanem adni kell a látszatra. Ha ugyanis azt mondja a kormány, hogy levisszük az RTL reklámadóját 50 százalékról 5 százalékra, akkor nem állja meg a helyét az a tétel, hogy azok a médiapiaci szereplők, akik eddig jól éltek a magyar emberek pénzéből, most már nem is olyan nagy baj, ha nem járulnak hozzá a közterhekhez olyan nagy mértékben. Ha az RTL kevesebbet fizet, akkor a különbözetet valakinek állnia kell. Paradox módon a leghatalmasabb médiabirodalom a német csoport után a Simicska Lajoshoz köthető vállalkozás, mely magába foglalja a kormánypárti Lánchíd Rádiót, Hír TV-t, Magyar Nemzetet, és persze egyéb sajtótermékeket, melyek nem az első vonalban küzdöttek, de nagyban támogatták eddig a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Ezek főszerkesztőinek lemondása csak jelzése annak, hogy komoly irányváltás következhet a jobboldali sajtóbirodalom hangnemében. Talán keményebben fog kritikát gyakorolni, mint az RTL Klub. Érdekes lenne!

És, hogy miért lőtte hasba magát Orbán Viktor? Mert ez már nem lábon lövés, hanem annál sokkal veszélyesebb. Ott már létfontosságú szervek roncsolódnak, a legrosszabb változat is bekövetkezhet. Erre a következő napokban sokféle válasz születik. Mi úgy gondoljuk, hogy a legegyszerűbb változatnak van a legnagyobb valószínűsége. A miniszterelnök egyszerűen eltaktikázta magát. Nem mérte fel, hogy nem vethet ki internetadót, nem tehet fizetőssé elkerülő utakat, és nem támadhat rá büntetlenül az ország legnézettebb televíziós csatornájára. A jobboldali médiabirodalmat pedig nem tekintheti a saját hitbizományának, még akkor sem, ha azt egykori szövetségese, hű társa irányítja. Mert Simicska Lajos is bekattanhat egyszer (jól hallhatóan gecinek nevezte a miniszterelnököt és Bayer Zsoltot). A kiakadás konkrét okait még nem tudjuk, de az biztos, hogy Orbán a közszolgálati hírcsatorna belengetésével kiásta a csatabárdot, az állami hirdetések megvonásával pedig kesztyűt dobott Simicska elé. Lajos azonban dühös, és nincs kétség, oda fog csapni. Sokat tud, és ezt Orbán is tudja. De vajon ezúttal jól méri fel a miniszterelnök a helyzetét? Meglátjuk!

Putyinon innen, Merkelen túl már csak az a kérdés, mikor ébered rá Orbán Viktor, hogy két nagy hal között nem lehet sokáig fickándozni. A magyar miniszterelnök szeretné elhitetni a világgal, hogy nem fél a cápáktól, pedig hétfőn kiderült, igenis tartott Angela Merkel látogatásától. Nem ok nélkül.

Mottó:

„Hódították ez országot
Derék, lelkes, úri szittyák,
Jóttevői szegény népnek:
Iskolában így tanítják.”

Ady Endre

Fotó: 444.hu

Angela Merkel hétfőn megmutatta, hogyan tudja egy politikus jól képviselni egyszerre a pártját, az országát és azt a szövetségi rendszert, melynek meghatározó vezetője. Orbán Viktor viszont megmutatta, hogy nem érti a történelmet, és nem képes felfogni saját pártja és az általa vezetett ország érdekeit sem. Nem érti Rákóczit, Ady Endrét, nem tanult semmit elődeitől, és a saját hibáiból. Ha azt hiszi, hogy a kuruckodás annyit tesz, hogy mindig azzal a hatalommal kvaterkázunk, amelyik többet ígér, akkor azt sem tudja, miért írták Rákóczi zászlaira a„Cum Deo pro patria et libertate!” jelmondatot.

A fideszes politikusok gyakran érvelnek azzal, hogy érdekek mentén kifizetődő a politizálás. Van egy rossz hírünk, melyet Angela Merkel többször is elismételt rövid budapesti tartózkodása alatt. A politika alapvetően értékek és elvek mentén szerveződik, aki ezt figyelmen kívül hagyja, az a történelem szemétdombjára kerül. Persze, mondhatjuk erre, hogy Orbán épp azért futott bele egy kiadós pofonba a találkozó utáni sajtótájékoztatón, mert következetesen kiállt az illiberális demokrácia nevű agyréme mellett. Csakhogy ez a mondata már Putyinnak és a hazai szélsőségeseknek szólt, nem a német újságoknak és a kancellárnak. A Merkel fintora az illiberális szólamok megerősítése után annak szólt, hogy értelmét veszítette mindaz, amit korábban a magyar kormányfőnek ajánlott. Ő ugyanis a tárgyalások során megtette a tétjeit.: jöhetnek német autógyárak, a paksi projektbe is beszállnak, helikoptereket is szállítanak jutányos áron, cserébe tartsák tiszteletben a liberális demokrácia alapvető értékeit, és persze Orbán engedje el Putyin kezét. Meglehetősen gáláns ajánlatot tett az Európai Unió legerősebb államának vezetője, de a magyar miniszterelnök szükségét érezte annak, hogy még melegében, nagy nyilvánosság előtt egyértelművé tegye, ő hajlik arra, hogy az oroszokkal folytassa a megkezdett utat, a baráti figyelmeztetések pedig leperegnek róla, mint békáról az esővíz.

Ha Orbán úgy dönt, hogy a putyini úton halad tovább, akkor Magyarország elveszíti a németek jóindulatát, és nem fogja megvédeni őket a kereszténydemokraták uniós frakciója sem. Ne higgyük el Orbán álságos megjegyzését, miszerint a politikában az erősebb nem kívánja érvényesíteni az akaratát a gyengébbeken. Ez a politika lényege, ha ezt valaki nem ismeri be, akkor vagy hazudik, vagy nem érti a világot. Merkel igenis érvényesíteni akarja a német álláspontot, de biztosak lehetünk abban, hogy erre tesz kísérletet Putyin is. Ő is kínálni fog valamit, de a magyar pávatáncosnak tudnia kell, hogy nincs sem ingyen leves, sem ingyen gáz, sem ingyen autógyár, sem ingyen atomerőmű. Két urat nem szolgálhatunk. Már nem kell sokat várnunk arra, hogy megtudjuk, Orbán politikai vaksága végleg elszakít-e bennünket uniós szövetségeseinktől. Az orosz elnök látogatása sem világít meg minden részletet ebben a nagyon bonyolult és sötét játszmában, de annyit már biztosan tudni fogunk, hogy lesz-e még remény arra, hogy Orbán visszaforduljon erről az útról. Magyarán, eljött az igazság pillanata, a hónap végére kiderül, hogy ha Orbán Viktor akarja, lehet-e értelme olyan mondatnak, hogy Cum Deo pro patria et illibertate! Vagyis: Istennel a hazáért és a szabadság nélkül!