Nem túlzás azt állítani, hogy a mai magyar közélet leghitelesebb szereplője jelenleg Sándor Mária, a fekete köpenyes nővér, aki a maga eltökélt szerénységével több eredményt tudott felmutatni néhány hét alatt, mint a szakszervezetek összesen az elmúlt öt év alatt. Az ő megjelenése világít rá a legélesebben arra a szomorú tényre, hogy az utóbbi öt évben Magyarországon olyan rohamosan kopott el a politika és a szakmai érdekképviselet hitelessége, amire nem volt példa a rendszerváltás óta. Sándor Mária, a szerény kórházi nővér tükröt tart az úgynevezett politikai elit szeme elé, melyből riasztóan közömbös tekintet néz vissza.
Fotó: 168ora.hu
Szinte teljesen elszoktunk az olyan finom, ám megrendítő megszólalásoktól, mint ahogy Sándor Mária nyilatkozott hétfőn este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az odaadás, az aggodalom, a jó szándék szinte sugárzott a személyiségéből, ami szinte teljesen kikopott a közügyekről nyilatkozók népes táborából. Sándor Máriát élvezett volt hallgatni, hiszen nem ravaszkodott, nem csűrte-csavarta a tényeket, nem ment neki egyetlen ellenfelének sem, hanem elmondta azt, amit őszintén gondol a szakmájáról, az esendő emberi lényekről, akikkel nap mint nap találkozik a munkája során.
A sok elcsépelt ünnepi beszéd, az üres frázisoktól kongó országértékelők, az emberek xenofób érzelmeire építő politikai üzenetek után végre egy olyan embert hallottunk beszélni a hétköznapjainkról, aki nem csak tisztán lát, hanem végtelenül őszinte, és tiszteletre méltóan bátor. És persze - hogy leromboljuk a pillanat emelkedettségét – gyorsan hozzá is kell tennünk, hogy ez a kedves ápolónő amilyen hiteles, olyan naiv is. Érezzük a zsigereinkben, hogy ő lesz a következő áldozat, akit palira vesznek a dörzsölt kormányzati emberek, ámítják egy darabig, aztán pedig, amikor elül a vihar, szépen elfelejtik. Persze, ha hívják, el kell mennie tárgyalni a szakállamtitkárral, de óvnunk kell attól, hogy az ott elhangzottakat készpénznek vegye.
Fotó: index.hu
Vannak ugyanis rossz tapasztalataink az Orbán-kormány tárgyalási taktikáiról. Ha a halk szavú Zombor Gábor tesz is ígéreteket, akkor sem szabad mindent elhinni neki. A szakpolitikus a végrehajtó hatalmat képviseli, és mint ilyen, ígérget majd, húzza az időt, és nem adja a nevét végül semmihez, ami a kormány hosszú távú terveiben nem szerepel. Márpedig az egészségügy megmentése túl sokba kerülne ahhoz, hogy a kormány ebbe a nem túl sok politikai tőkével kecsegtető vállalkozásba belevágjon. A politikában ugyanis a célszerűség, a szavazatoptimalizálás, a célzott üzenetek kommunikálása számít csak. A többi csak politikai melléktermék, amit le kell darálni, és ki kell hajítani a történelem szemétdombjára.
Sándor Máriát azonban jóindulata és visszafogottsága ellenére sem veheti félvállról a kormány. Tisztessége, emberszeretete, áldozatkészsége olyan alternatívát mutat fel a politika kíméletlen és hazug világával szemben, amely reménnyel tölt el mindenkit, akik fojtogatónak érzik a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, sőt talán még a kormánypárti szavazókat is megérinti ez az őszinteség. Sándor Mária nem magának kér pénzt, hanem a szakmájának, és azon keresztül nekünk, magyar polgároknak, akik vagy voltunk már betegek, vagy azok vagyunk, és valószínűleg később is lesz dolgunk az egészségüggyel. Szinte hihetetlen, hogy fenntartás nélkül hiszünk egy embernek, aki a közügyekről beszél.
Nem ilyen emberek kellenének a politikába? Nem ilyen asszonyokra kéne bízni olyan fontos ügyeket, mint a közgyógyellátás? Sándor Mária persze nem akar sem köztársasági elnök, sem miniszter, sem államtitkár, sem szakszervezeti vezető, de még csak főnővér sem lenni. És neki tényleg elhisszük, hogy mások sorsa jobban érdekli, mint a sajátja. Felveszi a harcot, mert mást nem tehet, mert a lelkiismerete azt diktálja, hogy harcoljon meg az igazáért, ami történetesen a mi igazunk is. Valamit felvillant előttünk, amiről már azt hittük, hogy teljesen kiveszett az életünkből, azt az emberi nagyságot, amivel már rég nem rendelkeznek a politikusaink, és ami hiányzott belőlünk, polgárokból, amikor hagytuk atomjaira szedje a társadalmunkat a hatalom, és egyesével verje szét a különböző érdekközösségeinket. Ez a valami, amit ismét felmutatott nekünk valaki: a szolidaritás.
