Úgy tűnik, összeszedte magát a pedagógustársadalom. Néhány hónapja még biztosak lehettünk abban, hogy szinte bármennyi fahasábot fel lehet hasogatni a nemzet napszámosainak hátán, de most egyik tiltakozót akció követi a másik. A tantestületeken belüli morgolódás átcsapott nyílt levelekbe, felhívásokba, és ha nem lenne ilyen cudar hideg, már biztos az utcán demonstrálnának a diákokkal együtt.
Fotó: friss.hu
A szegedi Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium tavaly tavasszal azzal lepte meg az országot, hogy kétezer embert tudott mozgósítani, amikor az emberminisztérium egy jobbikos kezdeményezést követően meg akarta változtatni az intézmény nevét. Hiába vonultak azonban a ságvárisok és szimpatizánsaik az alföldi nagyváros utcáira, hiába lavírozott a Szegedi Tudományegyetem vezetése, hogy gyakorló iskoláját ne nevezzék át, csak annyit sikerült elérniük az érintetteknek, hogy az összevont általános iskolát és gimnáziumot nem rendelték a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ alá, és nem kellett felvennie mondjuk Horthy Miklós nevét, ami bizony nagy váltás lett volna Ságvári után.
A ságvárisok ledarálása csak erődemonstráció volt, de már akkor is érzékelni lehetett, hogy a központ hajthatatlansága nem pusztán a névváltoztatások területén érvényesül. A pedagógusok belefáradtak a reformokba, elegük van az adminisztrációból, az újabb és újabb előírásokból. Tanítani szeretnének, diákokat felkészíteni a tanulmányi versenyekre, felvételikre és az érettségire. Most például egy 22 éve tanító szegedi pedagógus sokallt be, és tette közzé nyílt levelét, melyben többek között azt állítja, többféle módon vegzálják az iskolák dolgozóit, akik fontolgatják, hogy csatlakoznak a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének petíciójához.
A szegedi tanár Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárnak írt szombaton nyílt levelet a tanitanek.com oldalon. Levelében többek között azt állítja, hogy „felhívják telefonon az iskolák igazgatóit, rendkívüli igazgatói értekezleteket hívnak össze, és kötelezik az igazgatókat arra, hogy ha történik valami a Herman-levél kapcsán, akkor azt jelentsék”. A levélíró pedagógus szerint azzal is megzsarolják a tanárokat, persze csak szóban, hogy „ha csatlakoztok, akkor majd megnézhetitek magatokat és az iskolátokat." Olyan posztkommunista módszerekről számolnak be a pedagógusok, melyekre még az Orbán-kormányok vegzálása óta sem számíthatott senki.
Ha a rendőrökkel, tűzoltókkal, netán a taxisokkal tennék ezt, már jóval keményebb eszközökhöz folyamodtak volna, mint a névtelenül közreadott nyílt levél, vagy tiltakozó petíció beadása az illetékes államtitkárságra. A pedagógusok azonban nem olyan szakma képviselői, ahol azonnal radikális megoldásokhoz folyamodnak a sértettek. A tanárok nem égetnek majd autógumit az EMMI épülete előtt, nem dobnak molotov koktélt a KLIK székházára. Ha a pedagógusok nem lettek volna türelmesek és kompromisszumra hajlamosak eddig, akkor már rég összeomlott volna a közoktatás.
Ha már szóba került az Orbán-rendszer egyik szimbólumának számító KLIK, akkor meg kell jegyezni, hogy jó példa arra ez a tehetetlen mamutintézmény, hogy egy elsietett, átgondolatlan integrációból presztizsokok miatt kihátrálni képtelen politikai vezetés hogyan tud ellehetetleníteni egy teljes szakmát. Ha most arra panaszkodik éppen a kormány, hogy túl sokan kapnak fizetést az államtól, akkor miért bonyolította túl az adminisztrációt az oktatás területén? Politikai komisszárokat küldött az intézmények élre (tisztelet a kivételeknek), ugyanakkor belekényszerítette a pedagógusokat olyan adminisztrációs tevékenységekbe, melyek korábban nem tartoztak a feladataik közé.
Kép:nemzetnapszamosa.cafeblog.hu
Most már mindenről szó van, egyedül a gyerek sikkad el a sok reform és adminisztrációs kötelezettség között. Közben egyre gyengébbek a tanulmányi eredmények, nemzetközi összehasonlításban pedig kezdünk végképp leszakadni a világ élvonalától. A pedagógus megszakadhat, hiszen nem tudja magasabb szintre hozni a diákjait, ha kérvényeket kell körmölnie a KLIK-nek, melyben krétát és sötétítő függönyt kér. Tökéletesen bebizonyosodott, hogy a központosítás csak politikai célokat szolgált, a szakmai szempontok pedig immár hat éve hidegen hagyják a döntéshozókat.
A politika reakciója teljesen illik az Orbán-rezsim ars poétikájához: fenyegetés, zsarolás, elvtelen alkudozás. Az oktatás helyzete nagyban hasonlít az egészségügy nem túl fényes kilátásaihoz. A szaktárcák mindkét esetben a felszíni kezelésre törekednek, holott mélyreható változások nélkül a bajok csak sokasodnak. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Naponta ötször is elsöprögethetsz a sátrad előtt, ha mindenki tudja, bent olyan rendetlenség van, hogy vendégeket sem mersz hívni.”