Talán a Kádár-korszakban sem volt olyan befolyása a szovjet hatalomnak Magyarországon, mint most az orosz kormánynak. Nem Gyurcsány Ferenc talányos bejelentése miatt állítjuk ezt, hanem mert az elmúlt négy év történései félelmetesen egy irányba mutatnak. Vannak persze a gyurcsányi zsarolós elméletnél enyhébb magyarázatai is Orbán orosz-barátságára, ám tény, hogy folyamatosan vonjuk ki magunkat a nyugati politikai- és kultúrkörből, és integrálódunk a keleti diktatúrák abszurd világába. Úgy is mondhatjuk persze, hogy az oroszok egyre beljebb jutottak a házunkba, és már nem a spájzban kucorognak, hanem a hálószobában várják, hogy valaki összefeküdjön velük.
Fotó: index.hu
Ahogy az egymást követő választásokon Nyugat-Európában, úgy várhatóan jövőre Magyarországon is az EU-barát és az unióval ellenséges erők összecsapását hozza majd a parlamenti voksolás. Maga Orbán Viktor célzott erre tavaly év végén, amikor a nagy lázadás évének nevezte 2017-et. Ő persze ez alatt azt értette, hogy az EU-ellenes erők a soron következő választásokon sorra legyűrik a Brüsszel uszályában szerencsétlenkedő demokratikus pártokat, ám egyelőre nem következett be a nagy áttörés. Úgy tűnik, ugyanis, hogy sem a hollandok, sem a franciák nem szeretnének maguknak olyan kormányt, amely kivezeti országukat az Európai Unióból, netán visszatér a korábbi nemzeti valutához, és elveti az eurót.
Bár a francia választás második fordulója még hátravan, és versenyben maradt a Front National, amely az EU-ból is kivezetné az országot, és a közös fizetőeszközt is száműzné Frankhonból, ám nagy valószínűséggel Emmanuel Macron lesz a befutó, aki inkább az unió megújításában látja a megoldást, mint a teljes kivonulásban. Az oroszok nem is tapsolnak az általuk nyíltan támogatott (és pénzelt) Le Pen-párt várható vereségének, és nem is palástolták csalódottságukat, hogy Hollandia után Franciaország polgárai is hitet tettek az európai értékek mellett. Nem marad más hátra számukra, mint tovább folytatni az aknamunkát olyan billegő országokban, mint Magyarország.
Fotó: civilhetes.hu
Nem véletlen hát, hogy az ellenzéki pártok és az utcán mozgolódó civilek egyre inkább abba az irányba tolják a kommunikációjukat, hogy Orbán-rendszere teljesen megfoszt bennünket a nyugati értékektől, lebontja a demokratikus államrendszert, alávetettekre és kiváltságosokra osztja a társadalmat, intézményesíti a korrupciót, és miután így már nem igazán hasonlítunk egy EU-s államhoz, a kényszer Vlagyimir Putyin karjaiba hajtotta a magyar miniszterelnököt. És a szép (egyben szomorú) ebben az, hogy az első szótól az utolsóig igaz is mindez.
A kormány kommunikációs stratégái nyilván sejtik, hogy a kormánynak nagyon nem tesz jót, ha a választási kampány fő iránya az orosz-barátság kontra EU-tagság körül rajzolódik majd ki, hiszen a magyar társadalom döntő hányada ragaszkodik az uniós tagsághoz.
Így azok, akik az orosz nagykövetségnél tüntetnek, nagyon aktuális problémára hívják fel a figyelmet. Ha ugyanis európai kontextusba helyezzük mindazt, ami Magyarországon zajlik (CEU-ügy, civilek megbélyegzése, sorosozás, olimpiai pályázat, Paks II, stb), minden abba az irányba mutat, hogy nem Soros György képvisel idegen érdekeket, hanem Orbán Viktor. Ha minden fontosabb belpolitikai ügy az oroszok szája íze szerint alakul ugyanis, nem lehet más következtetésünk, minthogy egy idegen hatalom befolyásolja Magyarország kormányát. Gyurcsány Ferenc lényegében ezt állítja, amikor hazaárulással vádolja Orbán Viktor, bár egyelőre nem tudjuk, milyen bizonyítékai vannak arra, hogy Vlagyimir Putyin valamilyen kompromittáló információval zsarolja a magyar miniszterelnököt.
Az, hogy Orbán Viktor már elég régóta kényszerpályát jár be elég nyilvánvaló, hiszen Brüsszelben eljátszotta a hitelét, ezért meghatározó uniós kormányfő közvetlen, négyszemközti találkozón nem igazán akarja fogadni, Moszkvában viszont mindig meleg szavakkal fogadják a magyar kormányfőt. Neki pedig fontos, hogy saját fontosságát a partnerei által erősítse a közvéleményben, és miután Donald Trump egyelőre nem sok figyelmet fordít rá, az oroszok továbbra is kiemelt jelentőséggel bírnak a magyar diplomácia számára. Igen, ám de ez egyirányú utca, aki betéved ide, már nem lesz ideje megfordulni, vagy tovább megy a putyini úton, vagy letérdel, a tarkója mögött összekulcsolja a kezeit, és várja, milyen sorsot szánnak neki.
A kormány kommunikációs stratégái nyilván sejtik, hogy a Fidesznek nagyon nem tesz jót, ha a választási kampány fő iránya az orosz-barátság kontra EU-tagság körül rajzolódik majd ki, hiszen a magyar társadalom döntő hányada ragaszkodik az uniós tagsághoz. Valahogy ki kéne húzniuk ezt az egy évet úgy, hogy ne mérgesedjen el teljesen a viszony Brüsszellel, és ne legyen olyan látványos a függésünk Moszkvától, mint amilyen most. Ha úgy vág neki a választásoknak a Fidesz, hogy a magyar polgárok számára a kormánypárt jelenti az oroszoktól való függés garanciáját, ugyanakkor könnyen kizuhanhatunk az EU-ból, ha még négy évet kap Orbán kormánya, akkor az ellenzék könnyen behúzhatja a 2018-as voksolást.
Fotó: index.hu
A Fidesz azonban mindig nagy mestere volt az igazi törésvonalak elmaszatolásának (lásd pávatánc), így most az várható a kormánytól, hogy kissé hátrébb lép az oroszoktól, és esetleg enged néhány kérdésben Brüsszelnek. Ez csak akkor nem lehetséges, ha Gyurcsány Ferencnek tényleg igaza van, és az oroszoknak valóban van egy olyan adujuk, amellyel tökéletesen a kezükben tartják Orbánt. Ez néhány napon belül kiderül, hiszen a DK elnökének ultimátuma csütörtökön lejár. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ne keltsd a halálhírét senkinek addig, amíg el nem égett a teste az egész törzs előtt.”