A kormánypártiak el nem tudják képzelni, hogyan szavazhat valaki az ellenzékre, az ellenzékiek viszont fel nem foghatják, mi visz rá valakit arra, hogy a Fideszre adja a szavazatát. Az élesedő kampányhajrában markánsan kirajzolódik, hogy kibékíthetetlen ellentétek osztják ketté a magyar társadalmat, ezért bármi lesz az április 8-i voksolás végeredménye, a felfokozott érzelmek várhatóan nem csillapodnak le még hetekig, de elképzelhető, hogy hónapokig tart a hadiállapot. Hogyan juthattunk idáig, és miként lehetne megbékíteni egymással a feleket? Egyelőre esélyünk sincs arra, hogy ezeket a kérdéseket megválaszoljuk.
Fotó: hvg.hu
Egy parlamenti választás a normálisan működő többpárti rendszerekben a demokrácia ünnepe szokott lenni. A pártok kihirdetik programjaikat, vitáznak egymással, érvelnek, ellentmondanak a másiknak, ha másként látják a dolgokat. Akik kormányoztak, dicsekednek az elért eredményekkel, és persze magyarázzák a bizonyítványt, ha nem sikerült mindent teljesíteniük, amit a kormányprogramban megígértek. Akik pedig ellenzékben voltak, alaposan leszedik a keresztvizet a kormányról, és igyekeznek meggyőzni a választókat arról, hogy ők jobban csinálták volna a dolgokat. Mindezt persze a politikai kultúra írott és íratlan szabályainak betartásával történik.
Mint megszokhattuk, Magyarország teljesen más ebben is, mint azok az országok, ahol a vita nem durvul el, nem személyeskedő, és nem fenyegetik meg egymást a felek sem börtönnel, sem leszámolással. Nálunk egymásnak feszülő szekértáborok vannak, és már azt is megszoktuk, ha a kormányon lévők nem is tartják a nemzet részének azokat, akik nem rájuk szavaznak. A Fidesz olyan politikai kultúrát honosított meg hazánkban, melynek egyenes következménye, hogy a választások után tovább fognak forrni az indulatok a politikusokban és a választókban egyaránt.
Biztosak lehetünk majd abban, hogy a vesztesek vitatni fogják az eredményt, bárki bukik majd április 8-án. Mivel szinte semmi átmenet nincs az ellenzék és a kormány között, mindkét oldal a másik fél elszámoltatását, ledarálását, ellehetetlenítését ígéri saját választóinak. Mert csak ezzel lehet mozgósítani, harci lázban tartani a saját tábort, így lehet maximalizálni a szavazatokat. Ma már fel sem kapjuk a fejünket olyan brutális hangvételű nyilatkozatokra, melyek az évszázad elején még kiverték a biztosítékot a választóknál. A tét kétségtelenül hatalmas, hiszen ha a Fidesz bukik, akkor szinte mindent elveszít, ha az ellenzék nem tud felülkerekedni, akkor újabb négy évet kap Orbán Viktor arra, hogy tovább építse putyini mintájú áldemokráciáját.
Fotó: pecsistop.hu
Még le sem zajlott a választás, de már mindannyian veszítettünk. Nem csak azok, akik a csorbuló demokrácia és kormányzati uszítás ellenére itt maradtak, és még bíznak abban, hogy az ipari méretű korrupció egy megnyert választással megfékezhető, de azok sem érezhetik nyertesnek magukat, akik a kormány kétes ügyletei, arrogáns politikája ellenére még mindig hisznek Orbán Viktor karizmájában. Nekik ugyanis semmiféle alternatívájuk nem maradt, kénytelenek minduntalan kompromisszumokat kötni önmagukkal, hogy továbbra is egy olyan párt támogatói maradhassanak, melyben olyan politikusok játszanak meghatározó szerepet, mint Kósa Lajos, Rogán Antal, Semjén Zsolt, vagy Németh Szilárd. Olyanok számára nyújt védelmet vak hűségük, mint Andy Vajna, Mészáros Lőrincz, Habony Árpád, vagy Tiborcz István. A kormánypárt hívei szemérmesen lesütik a szemüket, és már azt sem veszik észre, hogy nekik nem pártjuk, hanem Orbán Viktoruk van, és ez azt jelenti, hogy szügyig gázolnak a személyi kultuszban.
Az egyik oldalt a soha nem múló remény, a másikat a vak hit táplálja, ami az Álmoskönyv szerint nem jelent túl jót egy parlamenti választás előtt álló országban. Szinte semmi esély arra, hogy a Fidesz bármelyik ellenzéki párttal koalícióra lépjen, vagyis ha marad kormányon a jelenlegi politikai garnitúra, nem lesz semmilyen erő, amely fékezheti kapzsiságát és bosszúvágyát. Az ellenzék esélyeit ugyanakkor főként az gyengíti, hogy nem képesek a pártok egy nagy történelmi tett érdekében félretenni az ellentéteiket, így bizonyára lesznek szavazók, akik ugyan nem kedvelik a Fidesz nyers stílusát, de az egységre és erőre adják majd voksukat. Hódmezővásárhely tanulsága pedig az volt, hogy fel lehet lépni egységben a Fidesz ellen, és akkor a szavazót már nem érdekli különösebben, hogy kikkel kellett összefognia a győzelem érdekében.
Ha nem is lesz elhúzódó belpolitikai válság április 8-a után, de szélsőséges háborús retorika biztosan uralni fogja még a közbeszédet a választásokat követő hetekben is. Orbán Viktor a saját habitusának megfelelő politikai közeget alakított ki Magyarországon, és amíg ő meghatározó szerepet játszik a hazai közéletben, addig az antagonisztikus ellentétek fogják uralni a mindennapjainkat. Minden a megosztásról szól, a jó mindig hozzánk köthető, a rossz pedig a túloldalon áll. Ilyenné formálták a sajtót, az oktatást, de még az egészségügyet és a szociálpolitikát is. Milliók kapják meg naponta Orbán Viktor pártjától, hogy Soros György támogatói, hogy migránssimogatók, a nemzeti érdekek elárulói, mert nem hódolnak be a gyűlölködés és kirekesztés politikájának. Már az egyházakat is igyekeznek szétfeszíteni egy ilyen abszurd logika mentén, ami korábban teljesen elképzelhetetlen lett volna Magyarországon.
Fotó: mno.hu
Nálunk ezért nem a demokrácia ünnepe lesz a választás, mert nem engedik, hogy megvitassuk közös ügyeinket, és azt is szeretnék megmondani, hogy hazafiak maradunk-e, ha nem dőlünk be a kormány propagandagépezetének. Megszüntették a nyílt vitákat, a munkahelyeken suttogva beszélnek azok, akik kritikát fogalmaznak meg, megfenyegetik azokat, akiktől már alig lehet elvenni valamit. Ha mégis buknak, az a meggyötört magyar demokrácia diadala lesz, ha pedig győznek, tovább roboghat a gyűlölet kisvonata. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egyetlen lóval állsz a sínekre, nem tudod megállítani a tűzparipát, de ha egy egész törzs áll elé a lovaival, a masinisztának be kell húznia a féket.”
