A futurisztikus politikai környezet ellenére lehetnek még normális gondolatok is a közbeszédben. A kerítésbontással megvádolt ellenzékiek például emlékeztethetnék Orbán Viktort arra az időszakra, amikor kordont bontott a Kossuth téren. Míg a kormányzati propaganda azt harsogja, hogy Soros György bevándorlókkal akarja elárasztani Európát, addig a magyar kormány több menekültet fogadott be, mint amennyire a sokat köpködött uniós kvóta kötelezte. Amikor pedig szembesítik a kormánypártot ezekkel az ellentmondásokkal, hisztizik, kivonul, távol marad, és persze hazugságokkal próbálja elütni a tényeket. Épp itt az ideje, hogy az ellenzék benyújtson egy Stop Orbán törvénycsomagot, amely véget vethetne ennek a kommunikációs ámokfutásnak. Íme néhány javaslatunk:
Fotó: Bumm.sk
1. Le kell mondania az összes kormányzati funkciójáról, a képviselői mandátumáról vagy önkormányzati tisztségéről minden olyan politikusnak, aki nem hajt végre jogerős bírósági ítéletet, illetve ha bizonyíthatóan megpróbálta aláásni az igazságszolgáltatás függetlenségét, vagy tett olyan lépéseket, melyekkel befolyásolhatta az ítéletet.
2. Le kell mondania minden kormánynak, amely eltitkolja az állampolgárok elől azokat a döntéseket, melyek közvetlenül érintik az életüket. Különösen érvényes ez akkor, ha a kormány közpénzből épp az ellenkezőjét propagálja annak, mint amit tesz. Ha például a kormány azt sugallja, hogy egyetlen menekültet sem fogad be, de közben ezt titokban megteszi, bizalmi szavazást kell kérnie a Parlamentben önmaga ellen, mert nem mondott igazat a választóinak.
3. Szintén fel kell ajánlania a lemondását minden olyan kormánynak, amely közpénzből olyan civil szervezetet támogat, amely bizonyíthatóan politikai segítséget nyújt a kormánynak. Különösen fontos ez, ha a civil szervezet vezetői rendszeresen a kormány politikájának támogatására szólítják fel a választópolgárokat, illetve felvonulásokkal demonstrálnak az őket pénzzel támogató kormánypárt mellett. Ha nem kapnak állami tulajdonú cégektől támogatást annyit demonstrálnak és menetelnek, amennyit csak akarnak, de közpénzből ezt ne segítse senki!
4. Fel kell állnia a miniszteri bársonyszékből minden olyan kormánytagnak, akik az alaptörvénnyel ellentétes módon vallási és etnikai közösségek ellen folytatnak közpénzen gyűlöletkampányt. Szintén sérti az alkotmányosság szellemét, hogy a vallási felekezeteket saját kampánycéljaira használja, megkülönböztet ellenséges és baráti egyházakat, illetve ez utóbbiaknak kirívóan nagy támogatást ad, előbbieket pedig ellehetetleníti.
5. Fel kell ajánlania a lemondását olyan politikusnak, aki más politikai nézeteket vallókról, különböző szakmák képviselőiről vagy szociális helyzetük alapján hátrányt szenvedő (lásd közmunkás) embercsoportokról becsmérlően beszél. Megengedhetetlen, hogy származás vagy vagyoni helyzet alapján bárkit is hátrányos megkülönböztetésben részesítsen egy politikus. Súlyosbító körülmény, ha mindezt nyilvánosan teszi.
6. Le kell mondania egy olyan miniszterelnöknek, aki nem hajlandó nyilvánosan vitába szállni a választási kampány ideje alatt más pártok miniszterelnök-jelöltjeivel. A demokrácia megcsúfolása, ha egy kormányfő négy év kormányzás után nem hajlandó érvekkel alátámasztani saját döntéseit, illetve nem hajlandó felvázolni az elképzeléseit a jövőt illetően. Választási programot is kötelező lenne írnia minden pártnak, és a kormányprogram sem maradhatna el, mert ebben az esetben semmit sem lehet számon kérni a kormányzati ciklus végén az ország addigi vezetőin.
Fotó: Budapest Beacon
7. Ne lehessen titkosítani irracionálisan hosszú ideig kormányzati döntéseket, illetve szűkíteni kell azoknak a területeknek a számát, ahol ez megtehető. A népszavazás intézményét a kormány ne csak a saját propaganda céljaira használja, hanem tegye lehetővé olyan esetekben is a vélemények szabadságát, amikor az számára nem biztos, hogy előnyös. Ha ragaszkodnak a nemzeti konzultációkhoz, akkor kérjék ki az emberek véleményét olyan fontos kérdésekben is, mint a korrupció, egészségügy, oktatás. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: "Nem csak a gyors paripa legel a réten, hanem a vén gebe is, mert a fű nem válogat a lovak között.”