A miniszterelnök szokásos péntek reggeli zsolozsmájában ismét odasózott egyet a gazdasági bevándorlóknak, illetve egyértelművé tette, hogy fellógatna mindenkit, aki veszélyt jelenthet a magyar társadalom keményen rettegő kisembereire. Orbán Viktor következetesen kelt félelmet a magyarokban, ami politikai manővernek gyenge, erkölcsileg pedig elfogadhatatlan tett. Kormányozni kéne szépen, ahogy a csillag megy az égen!
Fotó: mno.hu
Vágó István jobb, ha nem ad tanácsokat a Fidesznek, mert a végén meg is fogadják azokat! Ez a tanulsága egy minapi estnek. Történt, hogy az ATV Esti kommentár című műsorában a politikussá vált kvízmester elárulta, hogyan menekülne ki a kormányzópárt helyében abból a csapdából, melybe önmagát navigálta azáltal, hogy a halálbüntetés témáját igyekszik „napirenden tartani”. Mivel tudjuk, hogy nyomós érvek szólnak amellett, hogy a halálbüntetést ne állítsák vissza hazánkban (például EU-s tagságunk), azt gondolnánk, hogy nincs az a nemzeti konzultáció, amely segítségével ki lehetne méltósággal farolni ebből a témából. Vágó István azonban megadta a megoldás kulcsát, és lám, Orbán Viktor pénteken reggel ugyanazzal állt elő, amiről a DK-s politikus beszélt hétfőn este.
A miniszterelnök persze nem okozott meglepetést azzal, hogy eljátszotta a népéért aggódó politikus szerepét, aki csak a brüsszeli bürokraták okvetetlenkedése miatt nem tudja megvédeni országa polgárait a csőstül áramló bevándorlóktól, és a kegyetlen trafikgyilkosoktól. Olcsó trükk, ám eddig mindig bevált, hiszen Orbán a felelősség elhárításának nagymestere. Igyekszik elhitetni velünk, hogy ö az egyszerű, ugyanakkor ésszerű megoldások híve, ám ez a túlbonyolított, liberális államalakulat, amelyet általában EU-nak hívunk, nem érti a mi rögvalóságunkat. Ha tehetnénk, bunkósbottal várnánk minden erre tévedt bevándorlót, és fellógatnánk azokat, akik ártatlan boltosokra támadnak, de most a Moszkva helyét átvevő Brüsszel foszt meg bennünket az önrendelkezés lehetőségétől.
Sokszor leírtuk már, hogy Orbán Viktor mindig azt szereti mondani, amit szerinte a nép hallani szeretne, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a nagy államférfiak nem az ilyen sekélyes kommunikációs talajból nőttek ki. Winston Churchill például ígérhetett volna tejjel, mézzel folyó Kánaánt a brit polgároknak a hitleri Németország ellen vívott háború alatt, de inkább szembesítette népét azzal a kegyetlen ténnyel, hogy vér, erőfeszítés, verejték és könnyek várnak rájuk. Most persze nincs háború, csak fülkeforradalom és szabadságharc Brüsszel ellen, ezért nyugodtan lehet játszani a szavakkal és az érzelmekkel.
Orbán eljátssza, hogy konzultál az emberekkel, ugyanakkor megakadályozza, hogy érdemi ügyekről tartsanak népszavazást, belengeti, hogy visszatérne a gyilkosságok halállal való büntethetőségére, közben tisztában van azzal, hogy ezzel műbalhét idéz elő saját szövetségeseivel, ugyanakkor jó pontokat szerez saját táborán belül.
Fotó: 168ora.hu
Az egész persze a Jobbikról szól, amely elkerekedett szemmel figyeli, amint a Fidesz lázas igyekezetében otthagyja neki a politikai centrumot, melybe minden gond nélkül betörhet. Ha a Jobbik konszolidálja politikáját (melyre a Fidesz láthatóan képtelen), akkor szélsőséges elveit maga után húzva kényelmesen beülhet a kormánypárt helyére, és akár egy sikeres néppárt is válhat belőle.
A mostani kétségbeesett népszerűséghajhászás nagy veszélye a kormány számára, hogy a saját csapdájába esik, hiszen eddig azt a látszatot sikerült keltenie minden szabadságharcos rohama után, hogy megnyerte a csatáit, ám ezúttal maga kezd mutogatni Brüsszelre, hogy nem engednek a 48-ból. Orbán most a legjobb esetben is csak annyit tehet, hogy széttárja a karjait: emberek, megpróbáltam, de ez a csúnya Unió erősebb nálam.
A Fidesz vesszőfutását látva sokan érvelnek azzal, hogy a miniszterelnök jót akar, csak a tanácsadói rosszak. Ez félig-meddig igaz is. Az első állítás azért vitatható, mert Orbán Viktor pragmatikus politikus, így nem akar sem jót, sem rosszat, csakis az érdekli, hogy újra népszerű legyen. A másik állítás viszont azért igaz, mert nagyon káros azt tanácsolni, hogy kizárólag a választók érzelmeire érdemes játszani. A választóknak ugyanis nem csak érzelmi lények, de van eszük is, és ezt jó, ha eszükbe vésik a kormányzati kommunikációs tanácsadók, akár van, kis tarajuk a fejük búbján, akár nincs.
