Donald Trump első elnöki hete jelzi, hogy mindazt, amit a kampányban előadott, nagyon komolyan veszi. Akikben eddig volt egy szemernyi remény arra nézve, hogy Trump csak linkelt a beiktatása előtti hetekben, most már elhiheti, az új amerikai elnök jó eséllyel káoszba vezeti az országát és a világot egyaránt. Orbán Viktor már reagált is az első elnöki megnyilvánulásokra, és ő úgy látja, hogy a hagyományos szerepek átalakulása jól jön a személyes ambícióinak. Putyin pedig a háttérben dörzsöli a tenyerét, mert a magyar és amerikai vezető úgy táncol eddig, ahogy ő fütyül. A mézesheteknek azonban lassan vége, és szembe kell nézniük azzal, hogy a világ rendjének felforgatása nem feltétlen jár együtt az ő örök barátságukkal. 

Fotó: mno.hu

A világ két legbefolyásosabb vezetője telefonon már egyeztetett egymással, de közhelyek puffogtatásán kívül csak annyiban állapodtak meg egymással, hogy rövidesen személyesen találkoznak. Fontosnak tartják a terrorizmus elleni harcot, és az izraeli-palesztin konfliktus rendezését, ám nem került szóba az oroszok elleni gazdasági szankciók feloldása. Az amerikai elnökkel már nagy európai szurkolója, Orbán Viktor is telefonozott egyet, igaz, akkor még nem volt hivatalban Trump. Ők állítólag abban egyeztek meg, hogy elég sok ellenségük van a világban és saját hazájukban egyaránt. Ezek a tények egyelőre elég soványak ahhoz, hogy valami konkrét világmegváltó terv kirajzolódjon a három illiberális vezető részéről.

Folyik tehát a tapogatózás, és persze idő kell ahhoz, hogy egyeztessék elképzeléseiket, ám van néhány alapvető gond a nagy közös világpolitikai fellépésekkel. A két szuperhatolom részéről például, hogy alapvető doktrínáik is a másik hatalmának korlátozására épülnek, saját befolyási övezetük növelése az egyik legfontosabb céljuk, ami többnyire a másik fél rovására történik. Ha az Egyesült Államok kivonul a Közel-Keletről, akkor az oroszok azonnal ott teremnek, ahogy ezt Szíriában is tették. Ha az amerikaiak viszonya romlik Törökországgal, akkor Erdogan azonnal Putyinnal köt szövetséget. Ha az USA térségeket ad fel, az egyenlő lesz az orosz érdekek terjeszkedésével, ami sem az amerikai politikai elit, sem a választópolgárok nem fognak honorálni.

Az eddigi információk arra engednek következtetni, hogy Trump úgy tervezi, Putyinnal felosztja a világot különböző érdekszférákra - ahogy ez a második világháború után megtörtént -, és ő csak azokra a területekre koncentrál, melyek megmaradnak számára. Igen ám, csak a világpolitikai helyzet sokkal bonyolultabb, mint a huszadik század közepén. Nem legyőzők és legyőzöttek vannak, hanem feltörekvők és lesüllyedők, stagnálók és kivárók. Trump nem veszi figyelembe Kína megnövekedett szerepét, illetve a gazdasági egyenlőtlenségek miatti hatalmas feszültségeket szinte minden kontinensen. Mi sem bizonyítja jobban Trump rövidlátását, mint a mexikói határra tervezett kerítés, melyet a szegény szomszéddal akar megfizettetni.  

Orbán eddig jól konspirált, ám tisztában van azzal, hogy számára egyelőre csak Putyin kiszámítható partner (akitől sokat is tanult), hiszen Trump még mindig úgy viselkedik, mintha egy valóságshowban szerepelne.

Az már most jól látszik, hogy komoly ellentmondás van az új elnök arroganciája és a vetélytársainak tett gesztusok között. Ha Trump a nagyhatalmi státusz feladására tesz kísérletet, akkor a republikánusok héjáival kerül összeütközésbe, és könnyen úgy járhat, mint Gorbacsov, amikor véget vetett a szovjet világbirodalmi álmoknak, vagyis a történelem szemétdombjára kerülhet. Az oroszokkal csakolyan kisebb súlyú politikai kérdésekben egyezkedhet presztizsveszteség nélkül, melyekre nem igazán fog odafigyelni a világ. Ha azonban szabad kezet ad Putyinnak Ukrajnában vagy a Baltikumban, annak beláthatatlan következményei lesznek mind Európában, mind az Egyesült Államokban. Az ördög tehát a részletekben búvik meg, és egyelőre fogalmunk sincs arról, Trump hogyan kívánja pacifikálni egyszerre az oroszokat és saját környezetét.

Orbán részéről pedig az a nagy dilemma, hogy miként szálljon be a világpolitikába, ha mégsem lesz annyira harmonikus a viszony a két nagyhatalom között, illetve, ha mégis megtalálják a közös pontokat, az mennyire lesz az ínyére? Orbánnak most minden eddiginél nagyobb szüksége lesz a pávatáncos képességeire, mert egyszerre harcol Brüsszel ellen, ugyanakkor az elvileg baráti lengyel kormánnyal is konfliktusba kerülhet, ha tovább barátkozik Putyinnal. Ha a lengyelek bizalmát elveszíti, akkor a visegrádi országok egysége is megbomlik, melynek érdekérvényesítő képességét a magyar miniszterelnök az Európai Unió jelenlegi vezetői elleni szabadságharcban szeretné használni.

Orbán eddig jól konspirált, ám tisztában van azzal, hogy számára egyelőre csak Putyin kiszámítható partner (akitől sokat is tanult), hiszen Trump még mindig úgy viselkedik, mintha egy valóságshowban szerepelne. Ugyanakkor az amerikaiak viselkedése Magyarországon sem elsősorban az elnöktől függ, hiszen ha gazdasági vagy katonai érdekeik sérülnek, nyomást fognak gyakorolni a magyar kormányra, akárki is irányítja az adminisztrációjukat. Orbán igazi célja az, hogy felszálljon arra a vonatra, melyet reményei szerint rövidesen közösen vezet majd Trump és Putyin, hogy ezzel a világpolitikai súlya érzékelhetővé váljon. Ha készülhetne egy kép róla a Fehér Házban, ahogy Trump kezét rázza, akkor oda tehetné a korábbi Putyin-fotók mellé, és elhitethetné választóival, hogy a két nagyhatalom számára is tényezővé vált. Azért ez még odébb van, egyelőre Putyin éves vizitjei jelentik a legnagyobb elismerést Orbán számára.

Fotó: civilhetes.hu

Régóta sejtjük, hogy az EU átalakítása számára azért létfontosságú, mert vezető szerepre vágyik az unió adminisztrációjában. Ez a személyes ambíciója vezérli a Brüsszel elleni szabadságharcát, mellyel komolyan veszélyezteti országa nyugati orientációját, vagyis az integráció helyett inkább az önállósodás útjára terelné a tagországokat. Nem akar közös ügyészséget, adópolitikát, nem akarja, hogy uniós szervek vizsgálják a hazai korrupciót, nem akarja, hogy kötelezettségszegési eljárások sora induljon az ország ellen a kormányzása idején. Akarja ugyanakkor a közös haderőt és azt az őrült mennyiségű támogatást, melyet Magyarország kap a közös büdzséből. És persze örül neki, hogy nem jön haza félmillió magyar nyugatról, mert nem tudna munkát adni nekik, és a hazaküldött pénzük jól jön az itthon maradt családtagoknak. Orbán tehát még nem vázolta fel pontosan, milyen Európai Uniót szeretne a jelenlegi helyett, csak abban biztos, hogy a tagállamok integrációját önállósulásba szeretné átfordítani. Ahogy a vak dakota mondaná: „Majd meglátjuk!”