Persze, van, aki az erdélyi sörbe öli a bánatát, de azért előremutatóbb lenne azzal foglalkoznunk, hogy egyre élhetetlenebb országban kényszerülünk eltűrni a hatalom cinizmusát. Nem véletlen, hogy maga Lázár János miniszter tartja legmagasabbra a zászlót a Csíki Sörért folytatott harcban, mert jól tudja, amíg az emberek ilyen műbalhékkal foglalkoznak, addig a kormányzati stiklik el sem jutnak a szavazópolgárok tudatáig. Jó lenne, ha figyelő szemünket Bukarestre vetnénk - nem a Csíki Sör leminősítése miatt -, mert ott igen komolyan veszik az emberek a korrupció elleni küzdelmet, nálunk pedig lassan egy vállrándítással elintézik ugyanezt a kérdést.

Fotó: Foter.ro

Egyre nyomasztóbb dilemma Magyarországon, miért viseljük el ilyen könnyedén, ha az állam cinikusan viselkedik velünk szemben, hogy a szolidaritásnak az írmagját is kiirtották belőlünk, és örömmel, sőt hálával vetjük magunkat minden morzsa után, ami a hatalom asztaláról lehullott? Szociológusok, történészek, pszichológusok, politológusok keresik a választ arra, miért nem vonul ki egy kétmilliós városban legalább százezer ember tüntetni, amikor nyíltan hadat üzen a kormány azoknak a civil szervezeteknek, melyek folyamatosan figyelmeztetik a társadalmat arra, hogy nagyon rossz irányba haladnak a dolgaink, és ha így megy tovább, teljes generációk jövőjét teszi tönkre egy önző, kicsinyes hatalom, melyet mi juttattunk kormányra, és mi is tartjuk ott.

Csak a szemünket nem böki ki az a kormányzati törekvés, hogy a magyar polgár egyre "immunisabb" legyen a közéleti témák iránt, a nyugdíjasok elégedjenek meg a kedvenc mexikói szappanoperájukkal, a középkorúak örüljenek, ha kapnak egy kis minimálbér-emelést, és nem rúgják ki őket a munkahelyükről, a fiatalok meg vagy menjenek Angliába dolgozni, de ha itthon maradnak, akkor is inkább az okostelefonjaikkal babráljanak, minthogy az iskoláikban uralkodó káosz kösse le a figyelmüket. Ha nem tudnak összegyűjteni 140 ezer aláírást a Momentum aktivistái ahhoz, hogy legalább esély legyen a fővárosi polgárok véleményének megkérdezésére a városukba tervezett olimpiával kapcsolatban, akkor tényleg teljes apátiáról beszélhetünk Magyarországon.

Nekünk Mohács, meg Orbán Viktor kell, hogy ráébredjünk a hibáinkra. Ha a Csíki Sör jövője fontosabb számunkra a sajátunknál, akkor tényleg nem sok jót ígér a következő néhány év.

Bő egy évvel a választások előtt úgy tűnik, a Csíki Sör márkanév használatának betiltása jobban érdekli az embereket, minthogy Mészáros Lőrinc focicsapatot vett magának Horvátországban, vagy a kormányfő vejével mutyizott a szekszárdi önkormányzat még a pályázat kiírása előtt. Sokkal jobban lehet mozgósítani a székely zászlók kitűzésére, mint az uniós lobogók tiszteletére, ugyanakkor el lehet hitetni a magyar polgárok jelentős hányadával, hogy Vlagyimir Putyin barátsága jót tesz Magyarország megítélésének, de az már nehézkes lenne elmagyarázni nekik, hogy Oroszország megszállta egy vele szomszédos ország jelentős területit. Az ilyen barátok támogatása pedig nem igazán tesz jót a renoménknak.

Fotó: index.hu

Nem a magyar polgárok viselkedésének minősítése a célunk, ám az ős dakotai mondás szerint minden törzs olyan vezetőt kap, amilyet megérdemel. Ha hajbókolunk a középszerűség előtt, ha csak morgolódunk az igazságtalanságok láttán, de nem teszünk ellene semmit, ha ügyes trükkökkel el tudják hitetni velünk azt, hogy a valóság nem az, amit látunk, hanem amit ők szeretnének láttatni, akkor valóban a dakotáknak van igazuk. Nekünk Mohács, meg Orbán Viktor kell, hogy ráébredjünk a tévedéseinkre. Ha a Csíki Sör jövője fontosabb számunkra a sajátunknál, akkor tényleg nem sok jót ígér a következő néhány év. Egyetlen reményünk az, hogy a mélyben hallgatnak azok, akiknek elegük van már a képmutatásból, az arroganciából, de félnek a véleményüket nyíltan felvállalni. Bíznak benne, hogy szabad és tisztességes választáson jelezhetik majd a véleményüket, ám talán ez is már tovatűnő illúzió. Ahogy egy másik dakota bölcsesség tartja: „Amit ma megtehetsz, ne halaszd a választásokra!”