Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Orbán Viktor őszinte levele a nyugdíjasokhoz

Orbán Viktor őszinte levele a nyugdíjasokhoz

Ha már annyira szereti a valóságot a miniszterelnök, most itt az alkalma, hogy minden nyugdíjasnak megírja, mi is történt ebben az országban az utóbbi hat évben. Orbán Viktor politikai értelemben suttyó módon köti össze a jótékonykodást az önreklámozással, ami leginkább ahhoz hasonlítható, mintha Schmuck Andor énekelne a Fásy Mulató karácsonyi különkiadásában. A gagyi tehát a politika szerves része lett, amivel nem csak idősebb honfitársainkat sértik, de minden magyar polgárt mélyen leértékelnek. Lássuk, milyen lenne az a miniszterelnöki levél, amely őszintén szólna Magyarország legidősebb generációjához:

24_hu_34.jpg

Fotó: 24.hu

Tisztelt Magyar Nyugdíjas!

Mint Magyarország első számú vezetője nehéz szívvel számolok be arról, amit az utóbbi hat esztendőben hajtott végre irányításom alatt a kormány. Először is elnézést kell kérnem többségüktől, mert az unokáik és sokuknak a gyerekei is a hanyatló nyugati demokráciákban kénytelenek dolgozni háromszor több pénzért, mint amennyit itthon keresnének ugyanazzal a munkával. Ezért nem tudják együtt ünnepelni a karácsonyi ünnepeket nagyszüleikkel, de bízzunk benne, hogy a britek uniós kilépése után sokakat hazaküldenek majd, mint nemkívánatos gazdasági migránsokat.

Sajnos itthon nem tudtunk megfelelő életkörülményeket biztosítani számukra, így kormányázásunk alatt nemhogy csökkent volna, de jelentősen nőtt is azok száma, akik külföldön keresik a boldogulásukat. Jó hír viszont, hogy a hazaküldött euromilliókból önök vásárolni tudnak, így amellett, hogy nem halnak éhen, még a belső fogyasztást is növelik. Köszönet illet mindenkit, akinek nem tűnt fel, hogy az egykulcsos jövedelemadó csakis a leggazdagabb magyar polgároknak kedvez. 

Hiába mentettük meg háromszor is a devizahiteleseket, továbbra is nyakig el van adósodva a magyar lakosság, de higgyék el, erről még mindig Gyurcsány tehet. Kormányzásunk elején ugyan elvettük a magánnyugdíj-pénztári megtakarításaikat, de magunk sem tudjuk igazán, hová illantak ezek a százmilliárdok. Az állam átláthatóságát az önök érdekében szüntettük meg, mert nekünk fontos az önök egészsége, és ha mindig kiderülne, hová tettük az önök adóforintjait, a gyengébb idegzetűek bizonyára már nem lennének közöttünk.  

Bizonyára örülnek annak, hogy az önök kortársai, akik szakértelmükkel segítik a munkánkat (például Pintér Sándor és Andy Vajna) igen jól vannak, keményen dolgoznak a nyugdíjuk mellett, és az sem zavarja őket, hogy mások számára szigorúan tilos egyszerre élvezni a nyugdíjas létet, és mellette dolgozni és pénzt keresni. Külön köszönöm a harcos hozzáállását azoknak a nyugdíjasoknak, akik október 23-án a Kossuth téren esernyővel verték azokat a fiatalokat, akik síppal, dobbal és nádi hegedűvel akartak koncertet adni a beszédem alatt.

Köszönöm a nyugdíjasoknak, hogy türelemmel viselték a brókerbotrányok megpróbáltatásait, és külön köszönet azoknak, akik elveszítették teljes megtakarításukat, és ahelyett, hogy tüntettek volna a kormányunk ellen, inkább a Békementben masírozva tiltakoztak Brüsszel diktátumai ellen. Külön köszönet azért, hogy szó nélkül tűrték, hogy Matolcsy György jegybankelnök segítségével eltüntethettük a közvagyon közpénz jellegét. A magyar kormány mindig elkötelezett lesz a sajtó megregulázása ügyében, így nagy öröm számunkra, hogy a nyugdíjasok zokszó nélkül tűrték, hogy megszűnt az egyik legrégibb napilap, a Népszabadság.

Méltányoljuk azt az önmérsékletet, amit nyugdíjas honfitársaink tanúsítottak, amikor százmilliárdokat vontunk el az egészségügytől és oktatástól, hogy ebből a pénzből stadionokat építhessünk. Méltósággal viselték eddig idős honfitársaink a várólisták meghosszabbodását, a közoktatás ellehetetlenítését, a munkáltatók jogainak megcsorbítását is. Mindeközben csak néhány posztkommunista nyugdíjas szervezet hangoztatta, hogy keveslik az éves nyugdíjemelések mértékét, így minden este nyugodtan hajthatták álomra a fejüket kormányom tagjai.

Ha véletlenül valaki önök közül mégis méltatlanul alacsonynak érzi a nyugdíja összegét, gondoljon Rogán Antalra, aki a helikopteren ülve is mindig a magyar emberek jólétének biztosításán gondolkodik, éjjel nappal dolgozik olyan kiadványok elkészítésén, amelyek elhitetik önökkel, hogy ennél jobb már nem is lehetne az életük. Habony Árpád barátom is nagyon kedveli a nyugdíjasokat, ezért a kisbuszával mindig elengedi maga előtt a zebrán átkelő idős embereket. Engedjék meg, hogy tolmácsoljam ugyanakkor Mészáros Lőrinc, Tiborcz István és Garancsi István jókívánságait is, akik nem lehetnének ma olyan gazdagok, ha önök nem nyelték volna el a keserűségüket a t00 leggazdagabb magyarról szóló kiadványok lapozgatása közben.

Kedves Nyugdíjasok! (vagy, ahogy Kubatov Gábor pártigazgatóm szokta volt mondani: Kedves Nyuggerek!) Köszönjük, hogy áldozatkészségükkel, türelmükkel, sőt szolidaritásukkal segítettek kiépíteni az illiberális államot Magyarországon, hogy ma már az állam jóindulatától függ, ki gazdagodhat meg, és kizárólag tőlünk függ, ki marad szegény. Köszönjük, hogy asszisztáltak ahhoz a folyamathoz, melynek eredményeként a kelet-európai térség gazdasági vezető országából tökutolsók lettünk.

egrisztorik_hu.jpg

            Fotó: egrisztorik.hu

Köszönjük, hogy elmentek értelmetlen kvótanépszavazásra (persze csak annak, aki elment), hogy benyalták a közmédia gyűlöletpropagandáját, hogy jól összevesztek az unokáikkal, amikor ők több demokráciáért, szabadabb közoktatásért, a társadalmi szolidaritásért tüntettek. Köszönjük, hogy minden következmény nélkül meggazdagodhattak azok a politikusok, akik hozzánk tartoznak, és a barátink, ismerőseink is hálásak azért, hogy fénysebességgel nőhetett a vagyonuk, miközben önök sokszor a parizerre valót sem tudták összekaparni. Végül engedjék meg, hogy egy Erzsébet-utalvánnyal és egy dakota igazsággal mondjak köszönetet önöknek: „Ha egy dakota éhes, a fehér ember tudja, hogy tüzes vízzel kell kedveskedni neki, mert a legjobb indián a részeg indián.”  

100 komment Orbán Viktor Közéleti ketrecharc Tovább
Orbán Viktor őszinte levele a nyugdíjasokhoz Tovább
Facebook Tetszik
0
100 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr8512030075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Peter Götz 2016.12.07. 15:42:51

fidesz=Bünözők
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.07. 19:51:09

Te Alfred,

miert nem tudsz beallni a tobbi ballib blogger soraba? Igazan megtanulhatnad mar, hogy Orban kedden szokott megbukni, Te meg hetfon, es ma buktatod. De semmi gond, a csutortoki allamcsodrol meg nem maradtal le!
Válasz erre 

schlumbergerna 2016.12.07. 21:17:24

Nem csak politikai értelemben suttyó a geci!
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.07. 23:03:31

Igaz a levél, de nem vicces. Ez van azokon a ritka napokon, mikor éppen nincs fideSS botrány. Remélem a fijjjúg holnap hozzák a formájukat!
Válasz erre 

Ebruda 2016.12.08. 00:56:25

@Zsoltbacsi: Ti orbánista agymosottak komolyan nem vagytok képesek a ballibezésen kívül semmi többre? Minden egyes poszt alatt annyi az össz mondandótok, hogy "hö, ballib, hö, ballib". Esetleg kiegészítve némi Soros Györgyözéssel, migránsozással.

Mi lenne, ha vennéd a fáradtságot, néhány megmaradt kevéske agysejtedet megpróbálnád megmozgatni és esetleg tényekkel, érvekkel próbálnál vitába szállni azokkal az állításokkal, amikkel nem értesz egyet? Vagy erre nem képeztek ki a gazdáid?

Persze végülis értelek, amiket a blogger felsorolt, azok bizony szomorú tények, tényekkel meg nem igazán lehet vitatkozni. De ha annyira imádod az istenként tisztelt viktorodat, hogy a kedvéért rendszeresen elmerülsz itt a "ballib" fertőbe akkor legalább megpróbálhatnád érdemben is megvédeni a Kedves Vezetőt, mert ez a sztenderd ballibezés, elég kevés lesz már ehhez.

Ha már ballibezés: Tudnál idézni a posztból akárcsak egyetlen mondatot is, ami konkrétan a balliberális politikai eszmékhez sorolható? Csak egyet?! Vagy a ballib definícióija számotokra annyi, hogy aki nem szopja be kritikátlanul, szórol szóra a Fidesz propagandát, az mind ballib?!

Annyira szívesen olvasnék már egy értelmes Fideszes kommentelőt, de úgy látszik, már kizárólag csak ti, agymosottak mardtatok.
Válasz erre 

István Tamasi 2016.12.08. 02:01:22

@Zsoltbacsi: Látjuk neked nagyon ízlik a csúti g...i illiberális szara amit a az áhítattól tátott szádba tojik.
Válasz erre 

BéLóg 2016.12.08. 02:11:40

@Ebruda: Már megbocsáss kedves Ebruda, de mégis milyen értelmes választ lehet adni egy elmebeteg poszternek vagy éppen neked, aki azzal "köszön" be, hogy "orbánista agymosottak".
Hát, ha belegondolnál, miután ti KÉPTELENEK vagytok mást leíyrni mint orbánistaagymosás és ezen felül kábé kétezer geciző kifejezéstek van Orbánra a Csutikrisztustól az Orsóscigányig, mégis MIT VÁRTOK?
TI kezditek a beszédet de olyan szinten, hogy az embernek ideiglenes lobotómiát kell végeznie, hogy egyáltalán lesüllyedjen a szintetekre.
Nálatok Orbán folyamatosan HOLNAP megbukott rég és még mindig nem kaptok észbe.
Látod, az ember képes arra, hogy "nballib" szó nélkül elküldje a magadfajtát a búsba, de komolyan, most három napig Bilobilt kell szednem, hogy helyreálljon a gondolkodási képességem.

Ja, a blogger LÓFASZ tényeket sorolt fel, ADATOKAT rakott NEKI TETSZŐ csomagba. Azon túlmenően szinte leokádja a "mexólított" nyugdíjasokat. Természetesen ő is agyhalottnak tart mindenkit, akinek Orbán és a Fidesz kormányzás tetszik.
Görények vagytok ti, szar jön a szátokból és igazából a balliberális a legenyhébb szitokszó amit nektek mondani lehet.
Válasz erre 

Ebruda. 2016.12.08. 02:50:29

@BéLóg: Nem bocsátok meg, hiszen az elvtársadhoz hasonlóan te is csak terlesz.

Pontosan ugyanazt írtad le mint a kis barátod, csak kicsit hosszabban, miközben TOVÁBBRA SE CÁFOLTÁL MEG, EGYETLEN MONDATOT SE A POSZTBÓL!!!

Szóval fel vagytok háborodva, hogy kritizálják a hőn imádott Vezéreteket, de azt az istennek se írnátok le, hogy konkrétan melyik állítással nem értetek egyet és pontosan miért.

Az, hogy "lófasz tény" az nem ellenérv, kedves BéLóg!

Tény, hogy a Fidesz a legkorruptadb kormányzást produkálja a rendszárváltás óta és hiába adod itt az álnaívat, mint aki semmit nem vesz észre, pontosan tudom, hogy te is tudod ezt. Rogán Antal, Mészáros Lőrinc, Szíjjártó, Lázár, Tiborc, Ráhel és persze Orbán maga. Tudom, hogy te is tudod mi a baj velük, felesleges tagadnod.

Tény, hogy Orbán Viktor eszetlenül lop, amit pedig nem lop el, azt eszetlen beruházásokra költi mint a számtalan stadion, olimpia és kisvasút, közben pedig az egészségügy romokban, az oktatás romokban, az ország versenyképessége romokban, a közigazgatás romokban, soroljam még? Ez megint olyan dolog amit te is tudsz, hisz te is jársz orvoshoz, kórházba (legalább látogatni), tudod te is nagyon jól, hogy szar minden és tudod azt is, hogy Orbán miatt szar.

Hiába tagadod, tudom, hogy tudod, mint ahogy tudja az összes többi Orbánista is, hogy szar van a palacsintában, csak nem akarjátok észrevenni. Magadat átbaszhatod, engem nem tudsz.

Hogy akkor miért véditek mégis ezt a rendszert az általatok is érzékelt problémák ellenére?

Mert nektek VALLÁSOTOK A FIDESZ. Pontosan olyanok vagytok mint bármilyen szekta fanatikus hívei. Hiába van az orrotok előtt a szar, ti inkább becsukjátok a szemeteket mintha nem lenne ott. Ez a kognitív disszonancia, és amikor találkozol egy ténnyel amit nem tudsz megcáfolni, elfogadni viszont nem akarsz, akkor jön a jó öreg ballibezés, mint védelmi reakció.

Csakhogy ez nem segít!

Mert bármennyire is kapálózól a valóság ellen, az bizony jön és előbb-utóbb pofán ver. Eljön a perc, amikor nem tudjátok tovább átbaszni magatokat. Ez látszik abból is, hogy meg se próbáltok érdemben kiállni a rendszer mellett, hisz belül tudjátok ti is, hogy felesleges lenne. Minden kritika igaz, minden cselekedet védhetetlen, így aztán nem marad más, mint a kétségbeesett ballibezés. Ezzel kicsit megnyugtatjátok magatokat, hisz "odacsaptatok", de valójában csak magatoknak.

Mondhatsz rám amit akarsz, kevés vagy te ahhoz, hogy engem megsérts, főleg, hogy mindketten tudjuk: az igazság az én oldalamon van - ami nem a ballib oldal, hanem a józan ész oldala. Minden egyes szitkozódással csak ezt igazolod, szóval hajrá, ne fogd vissza magad, hátha ma jobban alszol tőle.

Csak ne felejtsd el, hogy holnap is lesz nap és minden nappal egyre nehezebb lesz harcolnod a valóság ellen. A valóság pedig végül mindig győz. Minél később látod be ezt, annál jobban fog fájni, amikor végül eltapos.
Válasz erre 

Trackers 2016.12.08. 07:02:21

Istenem...
De fárasztó ezt olvasni nap mint nap.

A tök utolsók lettünk az igaz egyébként, csak ez az állapot 2010-ben következett be.
Válasz erre 

Trackers 2016.12.08. 07:06:56

@Ebruda.:

Tény hogy az MSZP-SZDSZ kormány alatt 54%-ről 82% fölé nőtt az államadósság, most 75%-ra csökkent.
Hogy GYurcsányék alatt megduplázódott a munkanélküliségi ráta, most meg 15 éves csúcsra csökkent.
Hogy a baloldal a segélyezést, és fedezet néélküli gyrekszülést támogatta, most meg családi adókedvezmény van, és közmunka.
Hogy 2006.10.23-án megesett az a szégyen, ami csak diktatúrák sajátja, miszerint beazonosíthatatlan rendőrök verték ellenzéki tüntetők tízezreit.
A Hagyó, Simor, Gyurcsány, Molnár GYula, Hunvald féle lopások pedig ugyanazon a nemzetstratégián alapulnak, mint amit Rogánék művelnek, nevezetesen olcsón juttatnak haveroknak ingatlanokat, ingóságokat.

Nem látok racionális okot arra, hogy változtassunk, hisz nincs jobb választás.
Válasz erre 

Netuddki. 2016.12.08. 07:52:00

@BéLóg: Dikk mán! Egy mocsok tolvajfidesz troll kikéri magának!
Nézzél bele szépen a tükörbe te pondró, aztán gondolj arra, hogy ki vagy, milyen tolvaj bűnözőket mentegetsz. Aztán szépen köpjél fel és álljál alá! Mélyen megvetem a fideszes tolvaj fajtádat!
Nem tetszik? Nagyon is remélem, hogy zavarok, és nem tudsz nyugodt "lelkiismerettel" lopni, tolvaj bűnözőket mentegetni!
Válasz erre 

Netuddki. 2016.12.08. 07:57:18

@Trackers: A jó qrva anyád picsáját neked is bazmeg! Már qrvára fárasztóak vagytok az unalomig ismételt tolvajfideszes agitpropotokkal!
6 éve el lett 2-szer zavarva a maszop baszod! Az orbán azt ígérte, hogy jobban fogja csinálni. Ja, bocs lófaszt se ígért!
Jobb lett? Francokat, csak az adók nőttek, meg még többet lopnak.
Milyen választás he? A gazdádnak nincs választásuk, börtönbe fognak kerülni mind, ezt nem fogják megúszni. Azokkal együtt, akik falaztak nekik.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 07:57:21

@Ebruda:

"Persze végülis értelek, amiket a blogger felsorolt, azok bizony szomorú tények, tényekkel meg nem igazán lehet vitatkozni. "

Lofaszt tenyek, konkret hazugsagok, egy resze meg legjobb esetben is csak feligazsag. De ha mar konkretumot kersz, ime 2.
Eloszor jojjon egy feligazsag:

"így kormányázásunk alatt nemhogy csökkent volna, de jelentősen nőtt is azok száma, akik külföldön keresik a boldogulásukat."

Ez a mondat, onmagaban igaz, csak azt felejti el a blogger, hogy ennek az az oka, hogy 2011ben megnyitotta a nyugat a munkaeropiacait, es nem Orban elol menekulnek az emberek (ezt bizonyitja, hogy Becsben,Londonban,Berlinben meg a belfoldinel is megalazobb vereseget kapott 2014ben az ellenzek). Es az is hozzatartozik az igazsaghoz, hogy a regioban tolunk ment el a legkevesebb ember (11 orszagrol van szo, es szlovakia kivetelevel mindenhol tobben mentek el nepessegaranyosan!). Persze ezt nem teszitek hozza, mert akkor nem lehetne berrettegni.

Es akkor jojjon egy konkret hazugsag:

"Köszönet illet mindenkit, akinek nem tűnt fel, hogy az egykulcsos jövedelemadó csakis a leggazdagabb magyar polgároknak kedvez. "

Itt sajat peldaval tudok jonni, 2005ben vegeztem az egyetemen, es az elso munkahelyemen "hivatalosan" brutto 220ert vettek fel. Es kepzeld, ezzel a hatalmas osszeggel mar a legfelso savba kerultem. En meg emlekszem, hogy a kocsog Gyurcsany ram mutogatott ujjal, hogy en vagyok a gazdag! Szoval nem csak a gazdagok, hanem az atlagkeresetuek is jobban jartak

Szoval tessek, bemutattam 2 hazugsagot, es kepzeld el, a cikk 9 bekezdesebol meg csak a masodikig jutottam el....
Válasz erre 

1ghost 2016.12.08. 08:38:49

@Zsoltbacsi: @Trackers: @BéLóg:

Na mi van, orbán bérhazudozója? Látástól vakulásig a korrupt gazdád seggét kell nyalnod? A gerincedet feloldotta az evolúció,mi? Így járnak látod a hazug fideszesek.

De inkább hordanád ki az Erzsébet utalványokat, és magyaráznád a nyugdíjasoknak, hogy kibaszott nagy a jólét, mert jövőre 0,9% emelést kapnak, de lehet, hogy a végén majd 1,6% is lesz.
Válasz erre 

Katemi 2016.12.08. 09:00:55

@Zsoltbacsi: Lehet hogy papíron vagy Budapesten 200 bruttó felett van az átlagkereset (amivel már a kedvezőbb adózású sávba kerül valaki), de a valóságban és vidéken a legtöbb embernek minimálbér körüli, vagy nem sokkal felette, mindenesetre jóval 200 alatt van a bruttója, amiből a legtöbbet ebben a sávban vonnak le. Konkrétan a legtöbb ismerősömnek 120 körüli a bruttója, középvezetőként az én bruttóm 160, ebből viszünk haza 90-130 ezret havonta. Ennyit a tényekről...
Válasz erre 

jágör68 2016.12.08. 09:37:20

A szögedi pottyantós még most sem érti:

Vagy Orbánék
vagy III. Világháború a cion-liberálisokkal Oroszország ellen- és eközben még egy többtízmilliós migránshullám- iszlámistákkal, terroristákkal, nőket erőszakoló muzulmán hordával és bűnözéssel.

Én Orbánra szavazok, akármennyit lopnak is.
De ti csak szarakodjatok, szaros 10.000 Ft- on
Válasz erre 

Netuddki. 2016.12.08. 09:46:02

@jágör68: Szerencsétlen agyhalott...
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 09:54:16

@Katemi:

Meg mindig nem erted, es terelsz. Egy szoval se irtam, hogy hol ki mennyit keres! A blogger kijelentette, hogy csak a sokar keresok jartak jol, erre fel mondtam en, hogy nem igaz, hanem az atlagosok is.
De gondolom te nem koveted a hireket, naponta jelennek meg cikkek, hogy peldaul tobb varosban is meg brutto 300ert se tolonganak a penztarosok a lidlbe, vagy hogy Jaszfenyszarun annyira nincs ember a Samsung gyarban, hogy mar ukrajnabol hoznak munkasokat,

De mindegy, tegyuk fel, hogy nem igy van, videken nincsenek pedagogusok, kozalkalmazottak,stb. Akkor se jelentheti ki a blogger, hogy mindenki szarul jar, mert ez nem igaz.

De tudod mit? Igazad van, tenyleg a szocikra fogok legkozelebb szavazni, annyira szeretnek megint 35szazalekos szja-t....!!!
Válasz erre 

n3spr3ss0 2016.12.08. 10:10:41

A törvényt kellene csak betartani. Az MNB a jövő évre 2.3%-os inflációt jelez,a törvény szerint előre ennyivel kell emelni a nyugdíjakat,nem pedig játszani a jótevőt.
Válasz erre 

n3spr3ss0 2016.12.08. 10:11:54

@jágör68: Hülye vagy,mint mindig.
Válasz erre 

konrada 2016.12.08. 10:15:24

@Ebruda.:
...a fene tudja, hogy tényleg a legkorruptabb-e (illetve te).
A tények viszont azt mutatják, hogy hasonló gazdasági körülmények között az előző kormányzatnál 2006-2007-re csökkent a foglakoztatottság, nőtt a munkanélküliség, a hiányt nem tudták az előírt 3 % alá leszorítani, az eladósodottság meredeken nőtt, miközben privatizáltak ezerrel, s közben az új belépők között a legkisebb növekesűek közé kerültünk, azok növekedési átlagának a felét se értük el.

...ha ezt a "csodálatos" eredményt úgy értük el, hogy jóval kevésbé volt korrupt az ország vezetése, akkor az azt mutatja, hogy ezek úgy általánosságban is mindenre alkalmatlanok voltak...

...de én ezt nem hiszem, mert az tudható, hogy jókis korrupcióért nekik sem kellett a szomszédba menni:
..mert valami oka mégis csak volt annak, hogy a pénz eltűnt:
1. Lehet hogy azért tűnnek személyre lebontva kevésbé korruptnak, mert sokkal több felé oszlott a pénz a 40+4+8 év alatt kiépült hálózatnak köszönhetően?
2. Kevésbé volt kritikus a sajtó, meg kevesebb is volt, meg a nyilt internet is kevésbé meghatározó benne?
3. Esetleg azért, mert olyan partnerekkel dolgoztak, akik nem voltak a magyar közvélemény szeme előtt? (Ti. azt látjuk, hogy Mészáros szállodát, borászatot vesz, hogy Csányi vágóhídat épít, de hogy a Strabag, Alstrom mire költi a pénzt, már nem látjuk, legfeljebb mikor a francia állam Becsületrendet oszt, vagy mikor Simon lebukik egy bőrönd pénzzel a határon...)
...vagy a 3 kombója...

...de tényleg, eldönteni nem lehet, legfeljebb akkor tudhatjuk azt, amit te leírsz, ha elfogadjuk, hogy azok tényleg ennyire tehetségtelenek voltak.

...de ez esetben meg ki kell várnunk, míg jelentkezik egy olyan nyerésre esélyes erő, melyhez ezeknek nincs közük.
Mert engem nem boldogítana egy növekvő munkanélküliségű, egyre jobban eladosodó, magasan inflálodó, csőd felé rohanó országban az, hogy olyanok vezetik, akik legalább kevésbé korruptak....
Válasz erre 

ati27 2016.12.08. 10:18:12

@Trackers:
No jó. 2002-ben jöttek megyóék, meg a 100napos program. Én màn akkor tudtam, hogy ennek a zorszàgnak meszeltek. És igen akkor volt a vilàggazdasàg pénzbösége. Persze màr a fityusz elkezdte az zagyatlan pénzszóràst a mindenféle kedvezményes hitellel.(ugyi ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni) aztàn jöttek ferkóék. Gondoltam ennél lejjeb màr nem lehet. Korrupcijó ezerrel, vastagbör mandiner blogon ugyanezek a tàborok estek egymàsnak. No jött 2010 ben a fityusz meglett a 2/3. Örültem, mert gondoltam akko meg lehet mutatni. Nem lehet arra se hivatkozni, hogy azért nem csinàltunk lofaszt se mert nem lett meg. Na megmutattàk: vàlasztottak egy öskomcsi k elnököt. Lenyultàk a manyup pénzt (nekem 2,5milla) maajd lesz àllami nyugdijszàmla oszt jóvàirjuk. Tudod az a pénz ami szerintetek nem is vót az zenyém. Igaz a cégem a fizumbol minden egyes hónapba elutalt. Meg a szöveg "eltözsdézik' na bazz akkor miböl volt osztalékom 400e forint amit kifizettek? Erre fityuszkàd mit csinàlt? Lenyulta a lovét, oszt tözsdézte a molt. Csúcsàron, 1 hónapra rà a felét se érte. Nice! De lehetne folytatni, hogy màr lassan a fingàson is adó van...
Válasz erre 

konrada 2016.12.08. 10:24:04

@n3spr3ss0:
A törvény nem "független";) jegybanki jóslatokról szól, hanemaz elfogadott költségvetésről, melyben 0,9% szerepel, illetve a módosításban 1,6%-ról...
(Teszem hozzá, a jegybank minden évben eddig magasabbat jósolt - önös érdekekből is -, és a törvény is a magasabbat tartalmazta, így eddig azzal a nyugdíjasok jól jártak. Ha most teszem azt bejön a jegybanki jóslat, akkor jön be az szőrnyűség, hogy jövő novemberben - karácsony előtt - kifizetik a nyugdíjasoknak azt a 7%-ot egyben, és ráemelnek pár hónappal a választások előtt....)
Válasz erre 

Kivlov 2016.12.08. 10:25:23

tetszettek volna jobban csinálni és nem elqrni...
Válasz erre 

Katemi 2016.12.08. 10:51:40

@Zsoltbacsi: Te nem érted: pont azt írtam, hogy a nagy átlag rohadtul nem keres 200 felett, vagyis az átlag nem jár jól. Ezt mindenféle pártszimpátia vagy elfogultság nélkül mondom. Követem a híreket, de azért annak van némi akadálya, hogy a fél ország Jászfényszarura költözzön, hogy gyárban dolgozhasson, mint ahogy mindenki nem mehet pénztárosnak a Lidlbe sem. (Már ha van egyáltalán ilyesmi a lakóhelyén vagy a közelében.) Amúgy én például próbáltam jelentkezni több áruházlánchoz is részmunkaidős pénztárosnak, (kiegészítendő a csodás álomfizetésemet, amiből három gyereket nevelek egyedül) de még válaszra se méltattak, nemhogy elhalmoztak volna az általad említett álomfizetések ígéretével. Igaz, kicsit túlképzett vagyok a pénztáros pozícióhoz, talán futószalag mellé még elmehetnék, azt tényleg nem próbáltam... :)
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.08. 11:24:25

@Katemi:
" pont azt írtam, hogy a nagy átlag rohadtul nem keres 200 felett, vagyis az átlag nem jár jól"
Sajnos, nem mindenki van tisztaban a valosaggal. Van aki penzert, es van, aki szimpla boldogsagbol szajkozza, hogy "Magyarorszag jobban teljesit!".
En nem tudom, ezek az emberek hol elnek, vagy mit kepzelnek. Nem latjak, mi zajlik korulottuk? Dehat mindig a fejetol buzlik a hal, ...
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 11:33:17

@Attilajukkaja:

"En nem tudom, ezek az emberek hol elnek, vagy mit kepzelnek. Nem latjak, mi zajlik korulottuk? "

Ertelek, tehat azt mondod, hogy magyarorszagon bo 3 millio nem latja a helyzetet, bezzeg a 7-800 ezer az latja...?
Jol ertettelek?
Válasz erre 

morpho 2016.12.08. 11:40:39

@Zsoltbacsi:
"tehat azt mondod, hogy magyarorszagon bo 3 millio nem latja a helyzetet, bezzeg a 7-800 ezer az latja...?"

Azért ez erős csúsztatás.

1, Honnan veszed, hogy 3 millió látja? A kamunépszavazásra beetetett szerencsétlenekből raktad össze?
2, A valóságot mindig csak a társadalom marginális része látja. 7-800 ezer sok is. Inkább 1-200 ezer lesz az.
3, Tehát igen, jól értetted.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 11:43:52

@Katemi:

Meg mindig elbeszelunk egymas mellett.

Ha azt irja a blogger, hogy "csak a budapestiek jartak jol" vagy "igaz hogy megvaltoztatta az adorendszert, de csak X ezer embert erintett" akkor esetleg lehet valami benne, de o altalanossagban kijelentette, hogy szarabb lett es kesz. Mentegetheted, de attol meg nem lesz igaz

Egyebkent 6 eve kulfoldon elek, de 2-3 hetente hazalatogatok, es a foutcan gyakorlatilag nem latok olyan uzletet-ettermet-irodat, ahol nem lenne kinnt a cetli a kirakatban hogy embereket keresnek (videki kozepes varos)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 11:49:12

@morpho:

Bocs, tevedtem a 3 millioval. a valosag 6 millio.
A Fidesznek van jelenleg stabil 2,5 millio szavazoja alsohangon, gondolom ebben nincs vita. Tehat ha az osszesbol kivonjuk ezt a szamot, akkor kiderul, hogy mekkora az az embertomeg aki szerint nem rosszabb a helyzet, mint korabban, ellenkezo esetben hasitana az ellenzek.
Kicsit osszevissza volt, remelem erted mire akartam kilyukadni.
Válasz erre 

morpho 2016.12.08. 11:56:58

@Zsoltbacsi:
Azt, hogy mire akarsz kilyukadni azt értem :)
Az "indoklás" viszont ezer sebből vérzik! Viszont ezeken a "tudományos" magyarázatokon mindig jókat röhögök! :)) Ez a hülyeség egyébként most különösen jól sikerült! :)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 12:02:10

@morpho:

Tudom, ismerem az elmeletedet en is. Szerintetek:

-minden jobboldali szavazo lecsuszott/alkoholista/proli/nyugger/falusi suttyo (lasd Trump.Hofer,Brexit,AfD)
-mindenki ellensege a sajat penztarcajanak, es csak extrem sportbol szavaznak a fideszre az emberek
-az emberek meg vannak felemlitve, buszoztatjak a kozmunkasokat, bar en meg nem hallottam olyanrol, hogy valakit a fulkebe is bekisertek volna
-Az emberek Orban elol menekultek kulfoldre, de veletlen meg a belfoldinel is jobban tarolt a fidesz. Orban keze Londonig eler? :)

Jol osszefoglaltam?
Válasz erre 

jobbdemokrata · www.jobbdemokrata.blog.hu 2016.12.08. 12:23:21

"Először is elnézést kell kérnem többségüktől, mert az unokáik és sokuknak a gyerekei is a hanyatló nyugati demokráciákban kénytelenek dolgozni háromszor több pénzért, mint amennyit itthon keresnének ugyanazzal a munkával."

2015-ben vándorolt ki a legtöbb ember (bár nem végleg), konkrétan 35ezer. Egy kis matematikai tudással kiszámolható, hogy akkor 2010-2015 között maximálisan 210ezer ember mehetett ki (de csak akkor, ha mindig megvolt a majdnem 35ezer évente), azaz az ellenzék által álmodott félmillió magyar nagy része még 2010 előtt ment ki, amikor még menő volt Bécsben cukrászdát nyitni, míg nyilván a 2010-es választások után már csak az Orbán-kormány miatt vándoroltak ki oly sokan... :) Miután a bérek reálértéke 2012 óta meglehetősen jól nő, és az átlagbérek is jól emelkednek, nyilvánvalóan jó ötlet számon kérni a kormányon, hogy ugyan miért nincs még nyugati bérszínvonal. De rettegni a minimálbér megemelése miatt két hónapja az még jó volt, mi? :D

"Az állam átláthatóságát az önök érdekében szüntettük meg, mert nekünk fontos az önök egészsége, és ha mindig kiderülne, hová tettük az önök adóforintjait, a gyengébb idegzetűek bizonyára már nem lennének közöttünk."

Ez az ellenzéki "urban legend" a közpnzek eltűnéséről jópofa, de mégis mely pénzekről nem lehet tudni, hogy hova mentek?

"...az sem zavarja őket, hogy mások számára szigorúan tilos egyszerre élvezni a nyugdíjas létet, és mellette dolgozni és pénzt keresni. Külön köszönöm a harcos hozzáállását azoknak a nyugdíjasoknak, akik október 23-án a Kossuth téren esernyővel verték azokat a fiatalokat, akik síppal, dobbal és nádi hegedűvel akartak koncertet adni a beszédem alatt."

Szigorúan tilos? Ez gondolom valami ballibdemós belső poén, mert ha komolynak szánta a posztíró, akkor írja már meg a forrást, amiből ezt kihozta.. :) Marha jó, hogy a sípolós mókánál az egyik oldalon csupa nyugdíjast, a másik oldalon csupa fiatalt vizionál a posztoló, de ez egy oltári nagy hazugság :) Amúgy meg nem hiszem, hogy bármelyik oldalt is félteni kellene, ha ilyen kisstílű (rendezvényeken egymásnak esés) agresszióról van szó...

"Külön köszönet azért, hogy szó nélkül tűrték, hogy Matolcsy György jegybankelnök segítségével eltüntethettük a közvagyon közpénz jellegét."

Igen? :) Melyik hatályos jogszabályra gondol a kedves poszt-toló? :)

"A magyar kormány mindig elkötelezett lesz a sajtó megregulázása ügyében, így nagy öröm számunkra, hogy a nyugdíjasok zokszó nélkül tűrték, hogy megszűnt az egyik legrégibb napilap, a Népszabadság."

Aha...A kormány bedöntötte? Mert az, hogy esetleg egy jobboldali üzletember megvette és azt csinál vele amit akar, még elképzelhető, de amit ellenben a poszter nyom az szimpla hazugság. Nem emlékszem, hogy régen a különböző lapok tulajdonosváltásainál, eltűnésénél ekkora rinya lett volna. Ez is olyan ballibdemós sajátosság... :)

"Méltányoljuk azt az önmérsékletet, amit nyugdíjas honfitársaink tanúsítottak, amikor százmilliárdokat vontunk el az egészségügytől és oktatástól, hogy ebből a pénzből stadionokat építhessünk. Méltósággal viselték eddig idős honfitársaink a várólisták meghosszabbodását, a közoktatás ellehetetlenítését, a munkáltatók jogainak megcsorbítását is."

A staidonépítésekbe 7 év alatt 135 milliárdot tolnak (kivéve a Puskás remake-je). Az egészségügy, oktatás nem kapott kevesebbet, sőt, most már jóval többet. Nem lettek hosszabbak a várólisták (bár nem is eléggé csökkentek), a közoktatás nem lehetetlenült el, a munkáltatói jogok miért is csorbultak? Hol? Mi van?

A poszt vége már csak az unalomig ismert Rogán-Habony-Mészáros-stb. karaktergyilkosság található (amúgy teljesen érthető, kell a ballibdemó közönségnek a "vér" :) ). Ahhoz sok sikert, eddig is jól ment :)
Válasz erre 

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.12.08. 12:23:34

@Katemi: lehet hogy a te mikrokornyezed ennyit keres, de a median fizetes kb 20%-kal van az atlag alatt. azaz ha atlag kb 260 brutto, akkor minden masodik ember 200 brutto felett keres. bizony videken is, mivel az emberek 80%-a el a fovaroson kivul, nem a fele.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 12:58:12

@Zsoltbacsi: @BéLóg: @Trackers: @jágör68: "elvtárs" script van a nick listából random nicknevek végigpörgetésére? Vagy csak úgy manuálisan copy pastelgetsz egy txt-ből amiben van pár előre megírt propaganda szöveg?
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 13:01:03

@droid_: elnyomtad a nicknevet :D
Válasz erre 

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 13:30:04

@Zsoltbacsi:

Kár hogy nenek a ballib bullshitnek, éppen a kettősmérce blog mond ellent.
Azaz éppen a képzetlenek hisznek a ballib bérpropagandának és a képzettek azok akik átlátnak a ballib hazugságokon:

kettosmerce.blog.hu/2016/12/02/nem_a_mucsai_prolik_hanem_a_budapesti_kavezok_ertelmisege_tartja_fenn_orban_rendszeret
Az alapállítás az, és ezt régóta tudjuk, az ország majdnem kétharmada (időpontól függően 60-65 százaléka) elégedetlen a Fidesz és a kormány tevékenységével, illetve borúlátó az ország jövője szempontjából.

Az eredmény pedig az, hogy ezek az emberek inkább alacsony végzettségűek, inkább képzetlenek, kevéssé tájékozódnak az internetről. A budapesti, magasan végzett internetolvasók pedig inkább elégedettek a kormány teljesítményével.
Válasz erre 

Ballib cenzúrázók réme 19 2016.12.08. 13:32:39

@fidesz maszop dk egykutya:

Egyenlőre csak Tibi meg te buktatok le hogy több nickel dolgoztok.

Megjegyzem a statisztika is azt mutatja, hogy a magadfajta Gyurcsnyista barmok vannak jóval kevesebben...

Csak hinni kéne a szemednek, és a valsóágnak.
Persze tőlem áltathatod magad, és leszarom ha csak 2018-ban veszed majd észre mennyire átbasztad magad.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 13:37:25

@Ballib cenzúrázók réme 19: hiszek a valóságnak "elvtárs", magyarország a kormány még mindig egyre rosszabbul teljesít, és többet lop. Egyébként még mindig utálom viktorod haverját is, a fletót :D

Hogy is buktunk le "elvtárs"? Kíváncsi vagyok erre :)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 13:39:32

Itt van egy diagram az elmult 6 ev kozvelemenykutatasi adatairol:
i.imgur.com/Wlv19WI.png

Vilagosan latszik, hogy a Fidesz 2x is megreccsent (20% a kitiltasi ugy miatt, 15% a netado idejen), es latszik, hogy a fidesztol elpartolo embereket senki se tudta megszolitani az ellenzek kozul. En csak arra tudok gondolni, hogy lehet hogy csalodnak az emberek a fideszben, es elpartolnak tole, de a DK/MSZP stb-t meg jobban utaljak...
Válasz erre 

élhetetlen 2016.12.08. 13:45:05

@Zsoltbacsi: „2005ben vegeztem az egyetemen, es az elso munkahelyemen "hivatalosan" brutto 220ert vettek fel. Es kepzeld, ezzel a hatalmas osszeggel mar a legfelso savba kerultem.”. Egyetemet végeztél, és ezt képes voltál leírni? Nem kerültél semmilyen legfelső sávba, csak a fizetésed egy nagyon kicsi része került oda. Vagy az egyetemen nem kaptál olyan képzést, hogy felfogd a „sáv” értelmét? Mielőtt nyugdíjba mentem, 630 volt bruttóm, hazahoztam kb. 330-at, megéltem belőle. Aki 100 nettó helyett az egy kulcsossal ötezerrel kevesebbet visz haza, az már lehet, hogy megérzi. De szerinted így igazságos. Pedig egy ápoló munkája is van olyan értékes, mint a tiéd, akkor is, ha másképp díjazzák.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 13:46:27

@Zsoltbacsi: pontosan, ezért tartja a fidesz a maszopot, meg a dk-t, hogy ők legyenek az "ellenzék", és minden mást elnyomjanak, így nem kell félniük attól, hogy az mszmp-sektől független szervezet kormányra kerülhet ;)
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 13:48:55

@élhetetlen: simán lehet hogy egyetemet végzett, mert elképesztően szar a felsőoktatás is, gyak csak az orvosi képzések értékelhetőek, a többinek csak és kizárólag a PR-ja jó, ide értve a mérnöki szakok nagyrészét is.
Válasz erre 

Katemi 2016.12.08. 13:57:31

@Zsoltbacsi: @droid_ : Jó, akkor pontosítanám azzal a véleményemet, hogy az engem és a mikrokörnyezetemet érintő többszázak számára a jelenlegi adósáv rendszer szar, mert arányaiban kevesebb marad a megélhetésre, mint a 200 bruttó felettieknek. Mindig felhúzzuk magunkat azon, hogy ugyan hogy jött ki az átlag 260, (nyilván ebben benne vannak a többszázezer-milliós fizetések, a jóval kevesebb 200 körüliek, meg a sok létminimum körüli is) de nagyjából úgy vagyunk vele, hogy hallottuk hogy vannak ilyen fizetések, csak senkit nem ismerünk, aki ennyit keresne. :) Azzal kapcsolatban meg, amit arról írtál, hogy mindenhol keresnek eladót, felszolgálót, stb. csak annyit, hogy nem azt írtam, hogy nem lehet munkát találni, hanem hogy az átlagnak nem fizetnek érte 200 felett. A legtöbb helyen minimálbért adnak, vagy a magasabb fizetésekért magasabb óraszámban, pihenőnap nélkül kell dolgozni (jellemzően a vendéglátásban), ami órabérre lebontva sokszor 2-400 Ft-ra jön ki, az meg nem mondható soknak még nálunk sem, ha külföldön dolgozol, akkor meg pláne van összehasonlítási alapod. Attól hogy te nem érzed a bőrödön a különbséget, mert jobban keresel nem lesz kevésbé igaz a cikkben leírt megállapítás. Ettől függetlenül még persze támogathatod a kormány intézkedéseit, meg szeretheted is őket, ezt a tényektől függetlenül is meg lehet tenni, nem probléma.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 13:57:41

@élhetetlen:

Irtam barhol is olyat, hogy az egesz fizetesem a legfelso savban volt? En csak arra akartam ravilagitani, hogy az atlagot keresok is szivtak. Meg arra, hogy ram volt mutogatva, hogy "gazdag" vagyok.

De ha mar ennyire szeretnel matekozni, akkor szamoljunk.

Nem pontos a szam, de kb brutto 180 ezernel kezdodott az szja felso kulcsa, tehat en ahhoz kepest 50 ezerrel kerestem tobbet. A felso kulcs volt 35, ami most 16, tehat az 50ezer 19 szazalekaval maradt tobb a zsebemben azaz 9500 forint. Es meg egyszer: a 220 nem olyan hatalmas osszeg, hogy ne szamitson egy tizes...
Válasz erre 

morpho 2016.12.08. 13:58:12

@Zsoltbacsi:

Te nagyon ráérsz.
Válasz erre 

élhetetlen 2016.12.08. 14:09:18

@Zsoltbacsi: Most bevágom mégegyszer. „Es kepzeld, ezzel a hatalmas osszeggel mar a legfelso savba kerultem.”. Nem ezt írtad? Én meg még azt is írtam, hogy legyen a te kétszázhuszad, hogy kétszázhúsznál a plusz tízezer nem azt jelenti, mint 100-nál az 5 mínusz. De ezt te nem érted. Bár, gondolom, azt azért tudod, hogy, ha laksz valahol, a rezsi nem függ attól alapvetően, hogy 100, vagy 600 a jövedelmed. Na mindegy.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 14:10:51

@Katemi:

Te mit szivsz, adsz nekem is belole?

"többszázak számára a jelenlegi adósáv rendszer szar, mert arányaiban kevesebb marad a megélhetésre, mint a 200 bruttó felettieknek."

Epp azt jelenti az egykulcsos ado, hogy ARANYAIBAN mindenki ugyanannyit fizet!!!

Figyelj, nekem semmi bajom nem lett volna a tobbkulcsos adoval, ha nem mi lettunk volna halalra szopatva, akik az egesz rendszert eltartjak. Ha az lett volna a rendszer, mint mondjuk a szlovakoknal, hogy a legfelso kulcs csak kb 3300 Euronal lep be, akkor rendben van.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 14:17:52

@élhetetlen:

Csak megsugom, hogy az also kulcs is csokkent.

Csak a konnyu szamolas kedveert vegyunk egy Atlag Pistat brutto 100 ezres fizetessel.

2005ben fizetett belole 18 ezer szja-t
2016ban fizet 16 ezer szjat.

Tenyleg sokkal rosszabbul jart! Ja nem....
Válasz erre 

Katemi 2016.12.08. 14:25:24

@Zsoltbacsi: Ja, csak ahogy már előttem is írták, jobban fáj ha a 120-ból vonnak le 30-at és 90-ből kell kifizetned a rezsit meg minden mást, (jó tudom, csökkentették, hurrá :)) vagy a 250-ból marad meg 200 és abból kell éldegélned a következő hónapig. Aki kevesebbet keres, annak relatíve kisebb összeg is jobban hiányzik, mint akinek még levonás után is több marad a zsebében. Az arányokat erre értettem, így már érthető? Sajnos nem szívok semmit, bár lehet hogy kéne ahhoz, hogy olyan szép rózsaszínben lássam a világot mint te, gratulálok hozzá, további szép napot! :)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 14:36:31

@Katemi:

Ok, akkor mondd azt, hogy nem szeretnel adozni semennyit, es megertelek. De epp az elobb vezettem le, hogy egy 100 ezer forintos fizetesbol 2, jovore 3 ezer forinttal TOBB marad az ember zsebeben! Mondhatod, hogy keves, semmire se eleg, csak azt ne porbald meg legyszi bebizonyitani, hogy jobb volt korabban!

Utoljara: tegyuk fel hogy jon a tunderke, es valaszthatsz tole:

-84bol szeretnel rezsit fizetni (2016)
vagy
-82bol (2005)

Mindketto szam egy elmeleti 100ezres fizetesbol jott ki
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 14:48:22

Azt meg csak tenyleg zarojelben teszem hozza, hogy a regio osszes orszagaban ugyanez van, vagy epp tervezgetik:

en.wikipedia.org/wiki/File:Flat_tax_in_Europe.svg
Válasz erre 

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2016.12.08. 15:22:09

@Katemi:
a median 200 brutto azt jelenti, hogy annyian keresnel 200 brutto felett, mint 200 brutto alatt.

amugy meg:
"középvezetőként az én bruttóm 160, ebből viszünk haza 90-130 ezret havonta. Ennyit a tényekről..."
", amiből három gyereket nevelek egyedül"

brutto 160.000 fizetes, az netto 157.600 plusz 51.000 csp, ossz 208.600 ami kozel sem 130.
nettober.com/index.php?p=berkalk20160101
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.08. 15:28:26

@Zsoltbacsi:
"azt mondod, hogy magyarorszagon bo 3 millio nem latja a helyzetet, bezzeg a 7-800 ez er az latja...? "
Honnan veszed ezeket a szamokat? Egyaltalan nem EZT mondtam, ezt csak te talaltad ki magadnak!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 15:36:44

@Attilajukkaja:

Erre a mondatodra valaszoltam:

"En nem tudom, ezek az emberek hol elnek, vagy mit kepzelnek. Nem latjak, mi zajlik korulottuk? "
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 15:48:21

@Katemi: @élhetetlen:

Jo ez az elobb emlitett oldal: egy 220.000-es bruttó bért írjál már be a 2008-as kalkulátorba :
nettober.com/index.php?p=berkalk20080101 meg a 2016-ba. Elárulom az eredményt azért, 2008-ban 129 ezer forintot kapott meg ebből. 2016-ban 146 ezer.

Lehet mas osszegeket is probalni, nem szegyen bevallani, hogy az ido megszepitette az emlekeket... :)))
Válasz erre 

gyurmicsek 2016.12.08. 16:04:25

És mi a helyzet 120 000-nél?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 16:13:44

@gyurmicsek:

79800 vs 99600

Szegeny Katemi nevu forumtars, geci Orban alatt havi 20 ezerrel TOBB marad a zsebeben 120 ezres fizetessel, mint a szent Gyurcsany alatt...
Mindjart elsirom magam
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.12.08. 16:19:34

@Attilajukkaja: Ne törődj vele, automatikusan belezavarodik, ha meglát egy számot.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 16:22:20

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:

MAr csak te hianyoztal, de ha mar szamok: hol is van az 50 milliardos kampany amit hangoztattal? :)
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.08. 17:40:08

@Zsoltbacsi:
"Erre a mondatodra valaszoltam"
Ezt ertem. De hogy jonnek ide azok a szamok, amiket felsoroltal? Szerintem sokkal tobben vannak, akik latjak, hogy a helyzetuk inkabb romlik, mint javul. Meg akkor is, ha a propaganda hivatal nem ezt probalja belenk tunkolni. Meg akkor is, ha sokan meg mindig a Fideszre szavaznanak.

@a gyűlölködő uszítás eredménye, egy rendőr meghalt:
Koszi a tamogatast, de Zoltbacsi mindenkepp megerdemli, hogy valaszoljak neki.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 17:50:05

@Attilajukkaja:

En ertelek, illetve megsem :)

Ugy jonnek ide a szamok, hogy volt egy allitas, miszerint szar az egykulcsos ado, mert az illeto mennyire rosszul jart. En ezt tenszeruen adatokkal cafoltam! De ott a forras, ird be a sajat fizetesedet a 2016osba es aztan ugyanazt a 2008asba, es meglatod a sajat szemeddel.

Egyebkent meg felolem nyugodtan altathatjatok magatokat, hogy mennyire kormanyvalto hangulat van/kozeledik az allamcsod es ehseglazadas lesz meg hasonlok, sot en meg orulok is neki, mert annal nagyobb lesz a pofaraeses :)

Egyebkent meg en is ehezek Ausztriaban, ha azt a felmerest vesszuk alapul, amibol a szocik azt hoztak ki hogy 4 millioan eheznek :)
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.08. 18:08:53

@Zsoltbacsi:
" volt egy allitas, miszerint szar az egykulcsos ado, mert az illeto mennyire rosszul jart."
Lehet. En viszont nem erre reagaltam es nem is olvastam vissza a kommenteket. Tovabbra is ugy gondolom, hogy a nekem leirt szamok nem alljak meg a helyuket. Mar csak azert sem, mert nagyon szubjektivek.

"felolem nyugodtan altathatjatok magatokat, hogy mennyire kormanyvalto hangulat van"
Nem tudom kivel keversz ossze, de en nem gondolom, hogy kormanyvalto hangulat lenne. Azt viszont igen, hogy kormany ruhello hangulat ven.
Az allamcsodrol sem gondolom, hogy tul kozeli lenne, de ha igy follyatodnak a dolgok, akkor ujra elkerulhetetlen lesz. A gyerekeinkel es unokainkal szurnak ki Orbanek.

"orulok is neki, mert annal nagyobb lesz a pofaraeses :)"
Furcsa, hogy annak orulsz, hogy magyar emberek millioi Magyarorszagon majd pofara esnek. Tenyleg boldogsagot jelent ez neked? Vagy barki szamara?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 18:44:09

@Attilajukkaja:

"Furcsa, hogy annak orulsz, hogy magyar emberek millioi Magyarorszagon majd pofara esnek. "

Ezzel a mondattal mar megint magadnak mondtal ellent! :) Epp ezt mondom, hogy nincsenek emberek millioi akiket egy 2018as fidesz gyozelem erzekenyen erintene, mert ellenkezo esetben erosodne valamelyik ellenzeki part...

"Tenyleg boldogsagot jelent ez neked? Vagy barki szamara?"

Igen, kepzeld el, en ilyen gonosz vagyok, hogy szeretnem latni az ilyen pamut meg 1ghost meg gyulolkodo uszitas szeru fergek pofajat, amikor 18ban megint nem jon be a karogasuk.
Mar csak azert is, mert ezt egyszer mar vegigjatszottuk. 14ben is ugyanez volt, hogy aaaa az emberek ugyse mondjak meg a telefonban, hogy kire szavaznak, meg az is volt a mondas, hogy felnek a kirugastol, majd a fulke maganyaban helyukon lesz a szivuk, es nagy lesz a fidesz meglepetese. Biztos emlekszel meg ezekre a mondatokra Te is, az oszodi boszme meg 1 hettel a valasztasok elott is ezeket harsogta.
Bevallom, orom volt neznem, ahogy az eredmenyvaroban allnak a szimpadon mint a fasz a lakodalmoban, es ki van irva az arcukra, hogy nem ertik..... Pirceless...
Válasz erre 

BéLóg 2016.12.08. 18:54:52

@Ebruda.: Már akkor hülye voltam amikor válaszoltam neked. B+ neked a ballibsizés nem tetszett és én ERRE válaszoltam HOSSZAN. Nem tudom érted-e.
NEM a lófaszposztra, hanem neked.

Négy mondatot vesztegettem a posztra, kínomban, ebből kettő személynek szólt. Vagyis te nagyjából két mondatból egyetlen szóra, a "lófasztényekre" írtál regényt.
Gratulálok!
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.08. 18:55:44

@Zsoltbacsi:
"nincsenek emberek millioi akiket egy 2018as fidesz gyozelem erzekenyen erintene, mert ellenkezo esetben erosodne valamelyik ellenzeki part"
Szerintem nagyon is vannak olyanok, akik mar ruhellik a Fideszt, ... de meg bizonytalanok. Meg kivarnak.
Te viszont ne probald meg letagadni, ami elozoleg irtal. nem tul elegans dolog!!!

"szeretnem latni az ilyen pamut meg 1ghost meg gyulolkodo uszitas szeru fergek pofajat, amikor 18ban megint nem jon be a karogasuk"
Koszonom, hogy ilyen oszinte voltal velem. En ebbol mindent megertettem!
Válasz erre 

BéLóg 2016.12.08. 18:57:01

@Tibi !: Buzernyák! Megmondanád mit KÉRTEM ki magamnak? Válaszoltam egy vákuumagyú orbánfóbiás beírására.
Azt hiszem veled csináltatták a mostani PISA tesztet, igaz? Muris volt hogy mindenki tollal a kezében ment a vizsgahelységbe, nálad meg volt egy pohár büdös sárga folyadékkal.
Válasz erre 

BéLóg 2016.12.08. 19:02:16

@1ghost:
Kedves Fingszellem!
Tisztáztuk már régebben, akkor tudunk egymással beszélgetni, ha végre megválaszolod, mi lett az áruházi lopás ügyében a bíróságon. Volt már tárgyalás? Le kell majd ülni a korábbi felfüggesztettet?

De azért mégis mondok neked valamit, vákuum-2-agyúelyüh! Ha egyszer NULLA az infláció, akkor a 0,9/1% nyugdíjemelés pontosan 0,9/1%-kal MAGASABB mint ami a nyugdíjasoknak járna. Az hogy kapnak, már az fantasztikus.
Könnyű volt 10-15% emelést adni, mikor 20-25-30% volt az infláció, te agyalágyult!
Azt hiszed ezt a nyugdíjasok nem tudják?
Javaslom inkább az ügyvédedet faggassad, hogyha bíróság elé kell állnod, okosakat HALLGASS. Mert amikor beszélsz akkor q-vára ráfázol.
Válasz erre 

BéLóg 2016.12.08. 19:04:13

@fidesz maszop dk egykutya: Erre még válaszolni se érdemes. Nem is teszem meg, Röhögök görcsödön hörgő ökör!
Válasz erre 

Nehet · http://tarskeresesbelsoseg.blog.hu 2016.12.08. 22:12:14

@BéLóg: hát persze mert nem tudsz, nincs meg a direktíva a vezetődtől "elvtárs"
Válasz erre 

Nehet · http://tarskeresesbelsoseg.blog.hu 2016.12.08. 22:17:22

@Zsoltbacsi: miért erősödne egy olyan párt ami koalícióban áll a fidesszel? A ún bizonytalanok erősödnek, akik nem bizonytalanok, hanem rohadtul elegük van a nagy állampárt utódpártjaiból
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 22:20:01

@Nehet: dehogy erosodnek, egyik kozvelemenykutatas se mutat szignifikansan tobb bizonytalant mint korabban.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.08. 22:26:12

@BéLóg: akkor miért válaszolsz még is ilyen izzadtságszagú szöveggel te nagyonszerencsétlen? :D
@Zsoltbacsi: és az emelt adókat beleszámoltad? (Áfa, bankolás adó, telefonadó, cafeteria adó, autósokra kivetett adók, és a többi?) Jaa nem az nyilván kimaradt ahogy szokott.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.08. 22:45:51

@fidesz maszop dk egykutya:

Kepzeld el, igen!
Bankolas: most is talalni olyan dijcsomagokat, amikben nincs tranzakcios ado
Telefon: azt probalod bemeselni nekem, hogy most dragabb telefonalni, mint 10 eve?
Cafeteria: nehez osszehasonlitani a rendszert, de ki lehet jonni jobban mint akkor

Autora nem tudok valaszolni, mert 6 eve kulfoldon elek
Válasz erre 

atomic power 1986DucaDuca 2016.12.08. 23:39:53

@fidesz maszop dk egykutya:
Válasz erre 

2016.12.09. 06:18:56

@Ebruda:
ANTALFFY Tibor Van-e jövőnk? MEK. Könyvtárban teljes szöveg!

A mindenkori kormány és a mindenkori ellenzéke szemforgató módon beszél a költségvetési hiányról, a gazdaság visszaeséséről vagy éppen fellendüléséről, árbefagyasztásról, privatizálásról és persze csűrik-csavarják a mondatokat ide meg oda. Csak a pimasz valóságról nem esik egyetlen szó sem, arról, hogy sok esetben a költségvetés 90 százalékát egyszerűen ellopják. Megismétlem, 90 százalékát. Az ország népéről lerabolt adó kilencven százaléka magán zsebekbe vándorol és csak tíz százaléka fordítódik országépítésre. Nem csoda, hogy a száz éve épített Budapest ránk rohad. Nem csoda, hogy a falvak fejlődése nem egy helyben topog, hanem egyenesen visszafelé halad.
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.09. 08:47:54

@Zsoltbacsi: nem nem számoltad bele. Nem csak a tranzakciós adó jött be, hanem a számlavezetési díj. Előtte nemnagyon volt az sem.
Kb ugyanannyi telefonálni, köszönhetően a telefonadónak, és a szar hatóságoknak amik hagyják a kartellt.
Nem nehéz ősszehasonlítani a két cafeteria rendszert, hanem rohadt egyszerű. Adómentes volt, és a bonsai duce azt is megadóztatta. Van pofád úgy nyalni ezt az elkúró tolvaj kormányt hogy nem is ott élsz ahol elkúr?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 08:57:20

@fidesz maszop dk egykutya:

Igazad van, mennyivel jobb volt az elqro alatt, amikor evente 2x menetrendszeruen jott mindenbol az aremeles.... Tenyleg visszasirom azt az idoszakot, amikor karacsonykor az volt csak a kerdes, hogy januar 1tol 8 vagy 10 szazalekkal nonek-e az arak....

"Lassan mondom, hogy mindenki megerse N E M L E S Z G A Z A R E M E L E S ! ! ! ! !"
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 09:29:32

@fidesz maszop dk egykutya:

A kartell meg sajnos mindig is volt, es most egy titkot arulok el neked: meg nyugaton is van. Ausztriaban elek, nehogy azt hidd hogy itt mas:
az egyik heten az egyik multinal akcios a tej meg a mosopor, a masiknal meg a liszt es a hus, kovetkezo heten meg pont forditva....
Ha az unnepi idoszakokat es a specialis termekeket (pl husvetkor a sonka, szilveszterkor a pezsgo) leszamitjuk, akkor nem nagyon fogsz olyan termeket talalni, ami egyszerre tobb helyen is akcios, hanem felvaltva egyszer itt egyszer ott
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.09. 10:12:07

@Zsoltbacsi: nem mindenhol, a mindenhol inkább orbánéknál jellemző az adóemelések/új adóknak köszönhetően. Gáz/áram árcsökkentés meg tudjuk hogy nem lesz, max a választások előtt, mert bár a piaci energiaárak csökkennek, kell garancsinak a zsebpénz amit megoszt viktorral.

Nem igazán van kartell, ausztriában pl nem kicsit olcsóbb a telefon, az EU netsemlegességi szabály is jó irányba ütötte a szolgáltatókat (adatforgalmi korlát felemelése), ami nálunk nem fog megtörténni mivel kartell van, a korrupt hatóság meg hagyja őket amíg tejelnek...
Miért is kéne több helyen akciósnak lennie egy terméknek?
Az lenne a kartell, hiszen ott látható hogy megbeszélik mikor merre menjen az ár...
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 10:28:19

@fidesz maszop dk egykutya:

" Gáz/áram árcsökkentés meg tudjuk hogy nem lesz, max a választások előtt, mert bár a piaci energiaárak csökkennek, kell garancsinak a zsebpénz amit megoszt viktorral.
"
Igazad van, azt szarjuk le, hogy legalabb nem csokkennek az arak, tenyleg az volt a fasza, amikor evente 2x emeltek, akkor is, amikor csokkentek a nemzetkozi arak! Lehet hogy kibasznal a Garancsival, de az egesz lakossaggal is!

"Nem igazán van kartell, ausztriában pl nem kicsit olcsóbb a telefon, "
Ez igaz, de nem a verseny miatt olcsobbak az arak, hanem azert, mert a fejlesztesek koltsegeit mashol is be tudjak szedni. Peldaul hatalmasat kaszalnak a keszulekeladasokon is, gyakorlatilag alig latsz az emberek kezeben kinai telefonokat, inkabb az a jellemzo, hogy az emberek evente cserelik az iphonet.

"Miért is kéne több helyen akciósnak lennie egy terméknek?
Az lenne a kartell, hiszen ott látható hogy megbeszélik mikor merre menjen az ár..."

Mondjuk azert, mert ha egyszerre tobb helyen is lenne ugyanaz akcioban, akkor torvenyszeruen jonne az arverseny. Eppen igy nincsenek kenyszeritve arra, hogy versenyezzenek
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.09. 12:27:03

"amikor evente 2x emeltek, akkor is, amikor csokkentek a nemzetkozi arak!"

A válságig nőttek az energiaárak, csak utána kezdtek csökkenni, ezt használta ki viktorod, aki adott egy kis alamizsnát, de csak annyit, hogy garancsi azért még mindig jól járjon.

Látod már megint csak ész nélkül nyomod a pártpropagandát, pedig egy öt másodperces keresés a gáz piaci árgrafikonja... www.nasdaq.com/markets/natural-gas.aspx?timeframe=10y

"Ez igaz, de nem a verseny miatt olcsobbak az arak"
de, a kapitalizmus bizony így működik. Szívjóságból nem csökkentik az árakat, csak verseny miatt.

"Peldaul hatalmasat kaszalnak a keszulekeladasokon is," igen, a készülékgyártók, csak nem a szolgáltató.

"Mondjuk azert, mert ha egyszerre tobb helyen is lenne ugyanaz akcioban, akkor torvenyszeruen jonne az arverseny. "

Nem, akkor a kartell jönne, mert egyszerre több helyen akció csak úgy működik, ha az egyik tudja mit csinál a másik, mert kémkedik, vagy inkább kartelleznek. Ha nincs kartell akkor egymásra reagálnak, időrendben...
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 13:44:31

@fidesz maszop dk egykutya:

Kepzeld el, megneztem en is az arakat.
A mai napon 3755 az ar. Pontosan ugyanennyibe kerult a kovetkezo napokon:
2000.04.03
2001.05.01
2009.02.02
Es a 2009es ar ota pontosan 10 alkalommal kerult ennyibe a gaz.
www.tozsdearnyek.hu/foldgaz-5-eves-arfolyamdiagram

Raadasul a gaz arat hosszutavu nemzetkozi szerzodes szabalyozza. Most peldaul 2019ig barmi tortenik a tozsden, kb ugyanannyit fizetunk.
Brent olaj detto

"igen, a készülékgyártók, csak nem a szolgáltató."
Nem mondtam, hogy a keszulekgyartok nem kaszalnak, de a szolgaltatok is. Most nem keresem elo, de olvastam elemzest, hogy az osztrak Telekomnak 3x annyi haszna van egy elofizeton, mint a magyarnak. Tehat hiaba olcsobbak a szolgaltatasok, ha az emberek tobb penzt koltenek el ott. Es pontosan ebbol van penz a fejlesztesekre. Amit meg elfelejtettem a gyakori keszulekvaltasok (90+ szazalekban szolgaltaton kereszul) mellett, hogy itt gyakorlatilag ismeretlen a VOIP
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2016.12.09. 14:47:25

@Zsoltbacsi: és ez kit érdekel? Főleg napos ár. A grafikon meg ugyan az. A válságig emelkedett, azóta meg csökken az ár.

A gáz árát pedig a gáz ára szabályozza, csak úgy simán, kivéve pár év óta amikor a viktor szabályozza és tartja indokolatlanul magason, hogy jöjjön a pénz neki és elvtársainak.

"de a szolgaltatok is." ja filléreket simán, annyit mint bármilyen kisker

"az osztrak Telekomnak 3x annyi haszna van egy elofizeton" ja lehetséges, mert többet beszélnek hiszen van miből költeni, meg az állam se húzza le annyira a szolgáltatókat mint itt.

A voip az magyarországon is ismeretlen, mert azt már be is kell állítani.
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.09. 15:33:48

@Zsoltbacsi:
" ezt egyszer mar vegigjatszottuk. 14ben is ugyanez volt, hogy aaaa az emberek ugyse mondjak meg a telefonban, hogy kire szavaznak, meg az is volt a mondas, hogy felnek a kirugastol, majd a fulke maganyaban helyukon lesz a szivuk, es nagy lesz a fidesz meglepetese. Biztos emlekszel meg ezekre a mondatokra Te is, az oszodi boszme meg 1 hettel a valasztasok elott is ezeket harsogta."
En emlekszem, de te sajnos nem. Szemelyeskedsz, pedig nem kellene, mert nem "harsogtam" ilyesmit. Nem mondom, hogy nem erint meg, amikor a szemelyemet becsmerled, ... de ez mar akkor sem volt szamomra mervado, amikor meg mas nick alatt kardoskodtal a Jobbik mellett.
Zsoltibacsi! Tenyleg azt hiszed, a szived melyen, hogy az lenne jo ennek az orszagnak, ha visszaternenk a Nyilas kozeli rezsimhez?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 16:05:29

@Attilajukkaja:

1:
Az oszodi boszme harsogta, nem Te. A Te az az emlekezetre vonatkozott.
2: nem volt soha mas nickem, mielott regisztraltam read only uzemmodban voltam.
3: nem tudsz szerintem tolem olyat idezni, hogy kardoskodnek a jobbik mellett.
4: Milyen nyilas kozeli rezsim? A jobbik? Ha nem tunt volna fel, mar hetek ota a teljes dk sajto fenyesre nyalja a valagat Vonanak. Annak, akivel hazaarulo volt, aki korabban leult egy asztalhoz. Emlekezz vissza, mekkora okadast kapott Schiffer, amikor egy kozgaz vitara leult vele.

Es vegul, hogy valaszoljak a konkret kerdesedre is: Igen, az elkuroknal kb barki jobb, meg a Thurmer fele Munkaspartra is elobb szavaznek, mint az mszp/dkra. Egyebkent meg szerintem le lehet szokni a nacizos/nyilasos/fasiszta mantrarol, mar nem clintonne es soros osztja a lapokat :)))

(mielott megint felreerted, az utolso mondat nem elsosorban neked szol)
Válasz erre 

Katemi 2016.12.09. 16:21:27

@Zsoltbacsi: Már említettem, egyik politikust vagy pártot sem istenítem vagy fogadom el a viselt dolgaikat kritika nélkül. Nem értem, miért csak fekete-fehérben lehet gondolkodni erről, ha nem tapsol valaki Orbánnak, az nem egyenlő azzal, hogy Gyurcsányért rajong. Ha nem fideszfan valaki, akkor mindjárt ballibsi meg hasonló jelzőkkel illetik a begőzöltebb agyú hívek. Egyik politikust se szeretem, csak van amelyiket a közpénzek lenyúlásában pofátlanabbnak tartok, ennyi Amúgy nem állítottam hogy bezzeg Gyurcsány idejében mennyivel jobban kerestem (mellesleg akkor nem is volt ennyi a bruttóm, hanem jóval kevesebb). Nem is hasonlítgattam össze - egyszerű felfogású vagyok én - csak azt érzékelem, hogy egyre kevesebb dologra elég a pénzem. Bocs, ha nem osztozom a jelenlegi helyzet iránti lelkesedésedben, nem tudok.
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.09. 16:28:21

@Zsoltbacsi:
"nem volt soha mas nickem, mielott regisztraltam read only uzemmodban voltam. "
Ezt sajnos nem tudom megcafolni. De belathatod, hogy nem tul hiheto, amit mondasz.

"nem tudsz szerintem tolem olyat idezni, hogy kardoskodnek a jobbik mellett."
Szerintem pedig nem vagy Fidesz hivo. :o) Inkabb jobbikos, ... csak mar okosabban nyomod.

"Milyen nyilas kozeli rezsim?"
Sok jel utal arra, hogy akar a Fidesz, akar a Jobbik valami hasonlot vizional. Es nem erdekel, a DK is benne van-e vagy sem. En sem voltam soha MSzP, DK vagy Fidesz szavazo.

"az elkuroknal kb barki jobb"
Ebben igazat adok neked, csak hogy Orban (vagy irjam kis betuvel, ahogy te szoktad?) ezerszer jobban elkurta, mint GyF. Magyarorszagbol Europa szegyene lett! Boduletes!!!!

"szerintem le lehet szokni a nacizos/nyilasos/fasiszta mantrarol, mar nem clintonne es soros osztja a lapokat"
Szerintem most jon meg az igazi nacizos "mantra"!
Amugy igazad van, le lehetne szokni a mocskolodasrol. De ebbe nem csak az altalad leirtak tartoznak. Gondolom, nem kell reszleteznem, mire gondolok. Orbanek inkabb olajat ontenek a tuzre, mert nem akarnak beket az emberek kozott. Nekik az felel meg, ha az emberek egymassal harcolnak. Oszd meg es uralkodj! Orban folyamatos haboruban all a vilaggal es a sajat nepevel is. Ha nem igy tenne, meg kiderulne, mekkora egy szemet, korrupt rezsimet alakitott ki maganak, csaladjanak es a haverjainak. Meg kiderulne, mekkora alszent cezaromanias egy suttyo. Ezt nem engedheti meg! Es ez minden penzt meger neki!!!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 16:44:15

@Katemi:

Elbeszelunk egymas mellett.

A temat a blogger hozta fel, szerinte most ugyanannak a bruttonak kevesebb a nettoja, mint a progressziv idoben. Erre irtam en, hogy ez baromsag. Erre Te megvedted a bloggert.

Meg egyszer a lenyeg: hozhatsz barmilyen adokalkulatort, nem fogod tudni bebizonyitani, hogy barki most kevesebbet kap kezhez ugyanabbol a fizetesbol mint regen! (nehany specialis esetet kiveve)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 16:56:27

@Attilajukkaja:

"De belathatod, hogy nem tul hiheto, amit mondasz."

Mar miert ne lenne hiheto? Te nem kezdted valahol-valamikor? Vagy Te mar 8000 hozzaszolassal jottel a vilagra es regisztraltal ide?

"Szerintem pedig nem vagy Fidesz hivo. :o) Inkabb jobbikos, ... csak mar okosabban nyomod."

Voltam jobbikos, jelenleg a bizonytalanok taborat erositem. Vona szerint "lenyesegetett vadhajtas" vagyok.

"Sok jel utal arra, hogy akar a Fidesz, akar a Jobbik valami hasonlot vizional. "
Ezt csak a berrettegok szeretnek elhitetni. Nezd meg, Orban 2x 2/3al se csinalt olyanokat, mint amiket most foleg az egyuttes es dks megmondoemberek harsognak. Szinte naponta hallani olyan nyilatkozatokat, hogy ha ok nyernek, akkor elzavarjak a komplett birosagot, szelnek eresztik az ab-t. Szigetvari nyiltan megmondta, hogy ot nem erdekli, hogy vannak 2/3os torvenyek, ha o nyer akkor szarni fog ra.
Meg mindig nem veszitek eszre, hogy az egesz nyugati terfelen megbukott ez a PC velemenydiktatura. Clintonnenak,Faymannak,Renzinek es Hollandenak is bejott, hogy lenaciztak a fel orszagot. Ja nem... :)

A tobbire nem reagalok, mert izles kerdese

Egyebkent az oszd meg es uralkodj mindig is letezett, Horn Gyula es Medgyessy is megprobalta letrehozni konkretan pont ugyanezt a rendszert, amit most NERnek hivnak, csak nekik nem jott ossze. Es megsugom, hogy peldaul Merkel is valami hasonlora torekszik a belpolitikaban (tehat hogy tole jobbra es balra is legyen egy tomb, es mindig o legyen a neveto harmadik)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 17:13:37

@Attilajukkaja:

1994 és 1998 között Horn Gyula is hasonló rendszert próbált kiépíteni, mint most Orbán:
- MSZP mint vezető kormánypárt (most Fidesz)
- SZDSZ mint liberális segéderő (most KDNP)
- MDF mint megélhetési ellenzék (most MSZP)
- Torgyán féle Kisgazdák, mint radikális ellenzék (most DK)
- Fidesz, KDNP mint lényegtelen törpepártok (most LMP, Együtt)
- Miép mint mumus (most Jobbik)
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.09. 17:28:59

@Zsoltbacsi:
"Te mar 8000 hozzaszolassal jottel a vilagra es regisztraltal ide?"
Ha kekeckedni akarnek, akkor azt mondanam, hogy igen. De nem akarok. A lenyeg, hogy te sem egy evvel ezelott jottel ide. En felismerem a stilusodat.

"Voltam jobbikos, jelenleg a bizonytalanok taborat erositem. Vona szerint "lenyesegetett vadhajtas" vagyok"
Ez erdekes! Es mit jelent?

"Ezt csak a berrettegok szeretnek elhitetni. Nezd meg,"
Ezt nehezen fogadom el. Mert nem sorolom magam a berrettegok koze.

"Orban 2x 2/3al se csinalt olyanokat, mint amiket most foleg az egyuttes es dks megmondoemberek harsognak."
Orban SOKKAL ROSSZABBAKAT csinalt, mint pl. Horn Gy a maga 2/3-aval. Orban egy igazi megaloman autokrata, akarmit is mondasz.

"Szinte naponta hallani olyan nyilatkozatokat, hogy ha ok nyernek, akkor elzavarjak a komplett birosagot, szelnek eresztik az ab-t. "
Es??? Orban ennel durvabbakat is mondott.

"Szigetvari nyiltan megmondta, hogy ot nem erdekli, hogy vannak 2/3os torvenyek, ha o nyer akkor szarni fog ra."
Es az nem zavar, hogy a mostani kormany teleszarja a SAJAT 2-3-os torvenyeit? Hogy sajat magukat sem veszik komolyan?

"mindig nem veszitek eszre, hogy az egesz nyugati terfelen megbukott ez a PC velemenydiktatura."
Remelem, hogy nincs igazad, mert ha mindenkit lehet bantani es becsmerelni, az hova vezet? Szerinted?
A PC nem arrol szol, hogy elhallgatjuk az igazsagot, hanem arrol, hogy ugy talaljuk azt, hogy nem bantsunk meg masokat.

" Horn Gyula es Medgyessy is megprobalta letrehozni konkretan pont ugyanezt a rendszert, amit most NERnek hivnak, csak nekik nem jott ossze"
Ajaj!
Konkretumokat kernek,.... :o))))

Clintonnenak,Faymannak,Renzinek es Hollandenak is bejott, hogy lenaciztak a fel orszagot. Ja nem... :)

A tobbire nem reagalok, mert izles kerdese

Egyebkent az oszd meg es uralkodj mindig is letezett, Horn Gyula es Medgyessy is megprobalta letrehozni konkretan pont ugyanezt a rendszert, amit most NERnek hivnak, csak nekik nem jott ossze. Es megsugom, hogy peldaul Merkel is valami hasonlora torekszik a belpolitikaban (tehat hogy tole jobbra es balra is legyen egy tomb, es mindig o legyen a neveto harmadik)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 17:31:02

@Attilajukkaja:

Kozben elotted megirtam a konkretumot
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.09. 17:33:53

@Zsoltbacsi:
"1994 és 1998 között Horn Gyula is hasonló rendszert próbált kiépíteni, mint most Orbán:"
Ezt te sem gondolod komolyan! :o))))
(Bocsi, hogy az elozo hozzaszolasomban bennmaradt a te szoveged egy resze. Elkurtam!)
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 17:35:09

@Attilajukkaja:

"Elkurtam!"

Nem kicsit, nagyon is! :))))

Konkretan egyebkent meg tudod mondani, hogy mi santit a felsorolasban?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 17:36:21

@Attilajukkaja:

Azert kerdem, mert szerintem ordit a parhuzam. Eleg kicserelni a partneveket, es ugyanaz a szisztema
Válasz erre 

Attilajukkaja 2016.12.09. 17:44:13

@Zsoltbacsi:
"Nem kicsit, nagyon is! :))))"
Igazad van! :o)))

"- MSZP mint vezető kormánypárt (most Fidesz)"
OK.

"- SZDSZ mint liberális segéderő (most KDNP)"
Nem OK. Az SzdSznek volt sajat elkepzelese, mig a KDNP-nek nincs.

"- MDF mint megélhetési ellenzék (most MSZP)"
Ezt nem tudom hova tenni.

"- Torgyán féle Kisgazdák, mint radikális ellenzék (most DK)"
Nem. Torgyan egy bargyu kis operettszinesz volt Gyurcsanyhoz kepest. El is tunt a sullyesztoben. Gyurcsny viszont ma is ott van a porondon.

"- Fidesz, KDNP mint lényegtelen törpepártok (most LMP, Együtt)"
Ezt nem ertem. Fidesz, mint torpepart?

"- Miép mint mumus (most Jobbik)"
A MIEP nem osztott, nem szorzott. A Jobbiknak viszont szeles szavazobazisa van. Nem hasonlitanam ossze a kettot.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 17:57:07

@Attilajukkaja:

"Nem OK. Az SzdSznek volt sajat elkepzelese, mig a KDNP-nek nincs. "
Nem vetted eszre, hogy akkor is ugyanaz volt mint most, hogy a nepszerutlen intezkedeseket probaltak lepasszolni a kis partnak? (akkoriban egeszsegugy, most oktatas-boltzar)

"Nem. Torgyan egy bargyu kis operettszinesz volt Gyurcsanyhoz kepest. El is tunt a sullyesztoben. Gyurcsny viszont ma is ott van a porondon."
NEm azt mondtam, hogy mi volt, hanem hogy a hatalomnak mi volt a szandeka vele. NE keverd ossze. Torgyan akkoriban ugyanugy "lepras" volt, azaz erintessel fertozott. (Most Gyurcsany ugyanez, probaljak beallitani hogy ez a fidesz karaktergyilkossag resze, arrol termeszetesen diszkreten hallgatnak, hogy az mszpsek es az egyuttesek is gyulolik)

"Ezt nem ertem. Fidesz, mint torpepart?"
1994ben epphogycsak bejutottak a parlamentbe (ha jol emlekszem 7-8%)

"A MIEP nem osztott, nem szorzott. A Jobbiknak viszont szeles szavazobazisa van. "
Mindenesetre van valaki, akire mutogatni lehet, es meg epp "kezelheto" meretu. Tehat ilyesztgetesnek pont jo, de azert egyenlore felni meg nem kell tole. Horn is azert tett neha gesztusokat Csurkanak, hogy utana nacizhasson
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.12.09. 18:04:09

Persze lehet hogy en latom rosszul, de nem erzek nagy kulonbseget
Válasz erre 

2016.12.12. 06:39:37

@Zsoltbacsi:
A költségek, melyek a hatalom fittogtatására pazarétoltatnak, e hatalom alapjait ássák alá. De a legrosszabb, legszemtelenebb kormány, ha azon kívül csapás nem éri, sokáig nem tartathatja fel magát!”Eötvös József Eszmék, gondolatok 1876. sorszámú gondolat.

"Már az is nagyon veszélyes, ha a kormányzat néha, mint Platón engedélyezte, hazudik. De mindinkább bizonyossá válik, nincs nagyobb veszély, mintha a kormányzat semmi egyebet nem tud, és nem tesz, csak hazudik, vagyis ha az egész államkormányzat a hazudozáson nyugszik." Hamvas Béla
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard