Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
A lengyelek most már értik, miért ostorozza Orbán Viktor a politikai korrektséget

A lengyelek most már értik, miért ostorozza Orbán Viktor a politikai korrektséget

Alaposan hátba szúrta szövetségesét Orbán Viktor azzal, hogy az Európai Tanácsban támogatta Donald Tusk, a tanács lengyel elnökének újraválasztását. A honfitársukat kritizáló lengyel vezetők ezzel elvesztették az egyetlen szövetségesüknek hitt uniós miniszterelnök támogatását, és meglehetősen nevetséges helyzetbe kerültek. Ráadásul Jaroslaw Kaczynski volt miniszterelnök egy korábbi interjújában azt mondta, Orbán megígérte neki, hogy Varsó beleegyezése nélkül nem támogatja Tuskot.

wyborcza.jpg

   Fotó:Gazeta Wyborcza

Orbán azonban fogta magát, és megszavazta a lengyelek szemében ősellenségnek számító egykori lengyel miniszterelnököt, majd meglehetősen homályos fejtegetéssel próbálta menteni a döntését. Nem csoda, ha Beata Sydło, regnáló lengyel kormányfő úgy érezte magát a döntés után, mint akinek épp az udvarlója tapossa meg a körömcipőjét a szalagavató nyitótánca alatt. Persze nem csak a legfelsőbb politikai vezetők érezték magukat leforrázva, hanem az Orbánért lelkesedő kormánypárti lengyel szavazók is. A magyar miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalát elég rendesen telefirkálták gyalázkodó megjegyzésekkel, ami biztos nem tett jót Orbán önérzetének.

Pedig nem tett mást a politikai inkorrektség felkent papjaként, mint felvállalta a saját elveit. Bizonyára kapott valamit cserébe azért, hogy elárulja politikai szövetségeseit, így ha nem is örömmel, de orrát befogva szavazott arra a Donald Tuskra, aki elég sok borsot tört korábban az orra alá. Nyilván rosszabbkor nem is jöhetett volna ez a politikai árulás (ami számára pragmatikus döntés), mint most, hiszen egy héttel a március 15-i ünnepség előtt tartott be a lengyel kormánynak, így a mindig lelkes északi szimpatizánsok nem igazán fognak most tapsolni Orbán ünnepi beszédének. Még az is elképzelhető, hogy beállnak az Együtt fütyülőkórusába, hogy kifejezzék véleményüket a magyar kormányfő politikai nézeteiről.

A magyar miniszterelnök persze nyomja a dumát arról, hogy a hagyományosan jó magyar-lengyel viszonyt nem árnyékolhatja be semmilyen esemény, ám a lengyelek csak az alkalomra várnak, mikor vághatnak vissza az árulónak.

Orbán megpróbáltatásait súlyosbítja az a tény is, hogy Jan Dziedziczak lengyel külügyminiszter-helyettes is lemondta március 14-15-re tervezett budapesti látogatását, amin a március 15-i állami megemlékezéseken is részt vett volna. A politikus egyéb elfoglaltságaira hivatkozott. El tudjuk képzelni, milyen elfoglaltságot találhat egy jóval korábban egyeztetett kétnapos hivatalos út helyett. Legjobb esetben is dartssal dobál majd Dziedziczak Orbán Viktor arcképére.

De nem pusztán Tusk miatt orrolnak a lengyelek Orbánra. Nem igazán tudják megemészteni azt sem, hogy Orbán kiemelten támogatja, gesztusokkal és szavakkal is bátorítja Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját. A lengyel jobboldal hagyományosan oroszellenes politikáját nem tudja felülírni semmilyen politikai szükségszerűség, mert ők nem felejtik el olyan könnyen a nagy orosz medvének azt a sok rosszat, amit a történelem során elkövetett velük szemben. Ők legalább következetesek, és nem is értik Orbán politikai pragmatizmusának indokait. Ráadásul az oroszok most olyan katonai fenyegetést jelentenek a balti térségre és Lengyelországra nézve, amilyen a II. világháború óta nem volt.

Orbán most megtapasztalhatja azt, milyen is, ha egy politikus következetesen ragaszkodik az elveihez, akár barátokról, akár ellenségekről van szó. A lengyel kormány most minimum bocsánatkérést vár el Orbán Viktortól, amit nyíltan, és nem a színfalak mögött kéne megtennie. A magyar miniszterelnök persze nyomja a dumát arról, hogy a hagyományosan jó magyar-lengyel viszonyt nem árnyékolhatja be semmilyen esemény, ám a lengyelek csak az alkalomra várnak, mikor vághatnak vissza az árulónak. Jaroslaw Kaczynski ugyanis nagyon nem méltányolja, hogy ha lóvá teszik.

origo_21.jpg

Fotó: origo.hu

A mostani eset is jól mutatja, hogy Orbán Viktornak nincsenek szövetségesei sem Európában sem a világban. Vlagyimir Putyin karjaiba is vagy a szükségszerűség vagy az érdek (vagy mindkettő) hajszolta, de pillanatok alatt hátat fordít neki, ha a politikai túlélése ezt követeli. Lehet szidni a politikai korrektséget, de ez a felfogás árulásokba és érdekszövetségekbe hajszolja azt, aki komolyan veszi. Az értékek, elvek, morális megfontolások épp úgy részei a politikai kultúrának, mint az érdekek és a szükségszerűségek. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha egyetlen szavadat se lehet elhinni, jobban teszed, ha beszéd helyett fütyürészel.”

 

112 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
A lengyelek most már értik, miért ostorozza Orbán Viktor a politikai korrektséget Tovább
Facebook Tetszik
0
112 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr6912329415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (112)
Az utolsó 100 komment:

Zsoltbacsi 2017.03.11. 21:04:03

@István Tamasi:
Belinkeled?
Válasz erre 

István Tamasi 2017.03.11. 21:06:23

@Zsoltbacsi:
Megtalálod azt magadtól is ha karod!
A csúti g.. pénzért hazaárulásáról meg ne feledkezz!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.11. 21:12:51

@István Tamasi:

Te allitottal valamit, neked kene bizonyitanod. Na mindegy, majd 18ban kiderul.
Bar mar tudom elore, hogy megint az lesz a mese, hogy az emberek direkt ellenseguk a sajat zsebuknek, es csak extrem sportbol szavaznak a fideszre....
Es amugy is el van csalva, mert nem a bronzermes kormanyozhat :)
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.11. 21:14:23

@István Tamasi: Ne csináld, a számok mindig megzavarják, és akkor különösen nagy hülyeségeket beszél.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.11. 21:48:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Mar vartalak, te 50 milliardos :)

Ezt kapd ki, mit talaltam neked, ha mar szamokrol van szo :)

b1.blog.hu/2017/03/11/8_6-szor_keruli_meg_taxival_a_foldet_az_orban-kormany_havonta
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 08:08:05

Orbán az elmúlt ötven év legtehetségesebb magyar politikusa.
A hibákkal és stadionokkal együtt is.
Orbán legalább megtermeli az ellopnivalót, utána lopják el.
A libbantak úgy loptak, hogy nem is volt mit, mégis loptak. Hitelre.
Válasz erre 

lajafix1 2017.03.12. 08:28:24

Addig jár a cigány a határban, míg nem helyezik áram alá a kerítést...
Válasz erre 

megamedve 2017.03.12. 08:34:06

@röf: szarrá vagyunk adóztatva, ez az egyik érdeme - ezt maradéktalanul el is lopják: lásd 2016 év vége (a szufficites büdzsét gyorsan szétosztogatták). Kevesebbb EU támogatás ragad benn, ez vitathatatlan - viszont nem jutunk vele előbbre, mert jelentős részéből kisvasutak, meg uradalmi vadászház-panziók épülnek. Ez volt a gazdasági rész.
Pökhendi, nyikhaj, beképzelt, nacionalista politikusok, mafiaállam.
Ez meg a politikai
Válasz erre 

SJobs 2017.03.12. 08:36:33

Lengyel forumokon nincs baja a lengyeleknek Orbannal. Ezt csak ti szeretnetek hinni... :)
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 08:41:17

@megamedve:
A fogyasztást adóztatják, nem a jövedelmet. Teljesen rendben van.
Az EU-s pénzek nagy része nem fordítható nyugati cégeknek konkurenciát jelentő beruházásokra.
Viszont fölösleges a leaszfaltozott főteret harmadik réteggel is ledíszkövezni.
Hogy ellenszenves figura?lehet.
Mert ki nem volt az?
Válasz erre 

déjá vu39 2017.03.12. 09:02:17

@röf: "Az EU-s pénzek nagy része nem fordítható nyugati cégeknek konkurenciát jelentő beruházásokra." Ezt ki mondta neked?
Válasz erre 

midnight coder 2017.03.12. 09:10:40

Ebből a cikkből csak a lényeg nem derült ki:
1. Miért is szavazta meg Orbán Donald Tuskot.
2. Mi bajuk a lengyeleknek Tuskkal.

Az, hogy a lengyelek utálják az oroszokat, valahol érthető. De ugyanezért a németeket is utálniuk kell, anno az oroszok a németekkel együtt támadták meg Lengyelországot (ja, és a szlovák barátaink is benne voltak), Putyinnak pedig pont annyi köze van Sztálinhoz, mint Merkelnek Hitlerhez.
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 09:12:20

@déjá vu39:
Tudsz példát az ellenkezőjére?
Válasz erre 

2017.03.12. 09:16:33

S vajon mi lehet az igazság ?
Válasz erre 

Netuddki. 2017.03.12. 09:19:58

Az elveit felvállaló orbán? Ez most valami oximoron akart lenni?
Válasz erre 

Netuddki. 2017.03.12. 09:21:36

@röf: "A fogyasztást adóztatják, nem a jövedelmet."

A jövedelmedből fogyasztasz, te barom tolvajfidesz cinkos, te!
Válasz erre 

chrisred 2017.03.12. 09:40:42

Azért Putyinnal kicseszni nem ugyanez a kategória, károsabb lehet az egészségre.
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 09:51:59

@Tibi !:
Tegnap sok volt a Durbincs Sógor, alukálj még...
Adják ide a zsetont, aztán majd eldöntöm, hogy elköltöm-e, és ha igen, mire.
A te elméleted szerint az a jó, ha meg se kapod...nincs vele gond.
Te még a szocializmusban tanultad a szakmát.
Válasz erre 

Bona Fides 2017.03.12. 10:08:22

@midnight coder: Pontosan így van.
Válasz erre 

megamedve 2017.03.12. 10:24:56

@röf: értem. a fogyasztás adóztatása is a jövedelmedhez kötődik, legalábbis nálam.. Amit legutóbb az üzemanyagok jövedéki adójának az emelése volt, az nettó szupergeciség. (az üzemanyag világpiaci ára túl olcsó? Nosza vágjunk rá még egy kis adót, a hülye magyar úgyis megszokta már, hogy drága. Most Ausztriában 30Ft-al olcsóbb a benzin, mint itthon, köszönjük). A minimálbér adóztatása, a cafetéria ellehetetlenítése, az adójóváírás eltörlése, min mind közvetlenül a jövedelmeket adóztatja, csökkentette.
Az pedig, hogy régen is szarul használták fel az EU-s pénzeket, nem mentség arra, hogy most is szarul használják (lopják) el.
Lézerjanik, Helikoptertónik, Pénztároslőrincek, kopaszok, IQmentesrezsiszilárdok, Taplókövérek
Köszönjük.
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.03.12. 10:27:13

@röf: Orbán feléli az a pénzt, amit az ország üzemeltetésére és fejlesztésére kellene költeni. A társadalomtól lopja el, amit a haverok közt oszt szét. A pénz forrása a fejlesztésre adott uniós támogatás (amiből semmiféle társadalmilag hasznos fejlesztés nem történt), az ellopott nyugdíjkassza, a kifosztott egészségügy, a lebutított oktatás, a közcélú szolgáltatások elmaradt szintentartása és fejlesztése (döglődő metró és társai). A jövőre nézve semmi jóval nem kecsegtet a helyzet, bár valószínűleg Orbán angolosan távozni szeretne még a katasztrófa előtt, ráhagyva a romokat utódjára. A távozást én is siettetném, a felelősségét viszont nem sikálhatja el. Bűnhődnie kell a strómanjaival, udvaroncaival, és azokkal az állami tisztviselőkkel egyetemben, akik lehetővé a nép kifosztását.
Válasz erre 

MACISAJT 2017.03.12. 10:27:22

Elképzelem az itthoni hazaárulóék mit hisztiznének most össze ha Orbán szembemet volna az Európai Néppárttal és mnegszavazta volna Kaczinszkyék jelöltjét:P

De azért a ballibák ne örömködjenek:ennek dacára a lengyel-magyar hagyományos és örök barátság cseppet sincs veszélyben.

Sorolom hogy miért: a józan lengyelek is pontosan tudják, hogy 27:1 az bizony 27:1.
Mert ennyit kapott a szavazáson Tusk illetve ellenfele. Ha Orbán nyíltan szembement volna frakciója, az Európai Néppárt szavazásával,akkor lett volna 26:2. Na zagson, mit értek volna el vele.

Másrészt, a józan magyarok is látták pl. ezt a minap:
index.hu/kulfold/2017/03/08/kelet-europai_diplomatak_washingtontol_kertek_segitseget_oroszorszag_ellen/

És csóválták a fejüket, hogy minek drága lengyel barátaink ez az eszetlen orosz-fóbia(mert a baltiakat még csak-csak értjük).

De ettől még az "internetet" nem árasztotta el "néhány" elmebeteg, mondván hogy Jarosław Kaczyński "monnyonle mostazonnal, mert így megpocsékolta a lengyel-magyar barátságot. "
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.03.12. 10:31:05

@MACISAJT: Két geci nem fér meg egy kotonban.
Válasz erre 

MACISAJT 2017.03.12. 10:33:51

Ha bármilyen esélye lett volna Kaczyński jelöltjének és Orbán szavazata akadályozta meg abban hogy megválasszák..azt mondtam volna talán megérte volna tengelyt akasztani Merkelékkel.
No de így hogy 27:1 lett a választás vége...világos hogy Jacek Saryusz-Wolskinak (akit még a csúcsra sem hívták meg, előzőleg pedig az Európai Néppártból (EPP) is kizárták) annyi esélye volt mint Szálasinak a főtárgyaláson.(És kiállni mellette szintén kb. ugyanolyan káros lett volna mint Szálasinak utolsó csatlósként kitartani...)
Jellemző hogy még Jarosław Kaczyński saját frakciója az EP-ben, az Európai Konzervatívok és Reformerek sem szavazott a jelöltükre.Még Theresa May sem, pedig annak már szinte mindegy..:)

No de az itteni hazaárulóéknak mindegy, ccsak megint egy jót lehessen Orbánozni...
Ha Orbán nem szavazza meg Tuskot: fúúúj, cserbenhagyta az EU-t és az Európai Néppártot...

Ha Orbán megszavazza Tuskot( 27 másik tagállammal együtt): fúúúj, Orbán cserben hagyta a "lengyeleket", akik az "interneten hisztiznek"...

Ha Orbán nem szavazza meg az Oroszország elleni gazdasági szankciók folytatását: fúúúj,Putyin pincsije/falova , mekkora baja lesz belőle mert szembefordult " Európával"...

Ha Orbán megszavazza az Oroszország elleni gazdasági szankciók folytatását: fúúúj,Putyin árulója, mekkora baja lesz belőle mert szembefordult vele...

Melyik manapság az agyonvert ballibák legvadabb rémálma?
Hosszú a lista (és unalmas) ezért aztán csak a legbanálisabbat említeném: a zsigeri, 1993 óta tartó Orbán gyűlöletükkel kapcsolatos .
Ami azóta veszi el a józan eszüket(ha egyáltalán valaha volt nekik ilyen), amióta Orbán szakított a sorosok által neki szánt, "szdsz ifjúsági tagozata" szereppel. Orbánnal kelnek és fekszenek, ő áll minden gondolatuk és cselekedetük középpontjában.Próbálkoztak itthon és külföldi cimboráikkal kinyírni, volt kendepéter és májeraranka meg debreczenijózsef és ferenczikrisztina, popperpéter és kohnbendit meg ronwerber..hadd ne soroljam.
És ennyi, idáig tart a tudomány.
Válasz erre 

alfacharlybravo 2017.03.12. 10:36:10

@Zsoltbacsi: Nem a saját népét árulta el a ballib, mert nem a magyar a népe. Ezt Eörsi Mátyás már elmagyarázta. "Én elsősorban zsidó vagyok és csak másodsorban magyar parlamenti képviselő". Amúgy óriási Orbán fikázás folyik az EU liberális médiájában. Elég reménytelen az egész a szlovákoknak és a cseheknek is a lengyelek mellé kellett volna állni. Van egy pici remény a holland és francia választásokon, nem sok az biztos.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 10:42:37

@alfacharlybravo:

Tudom, Horn Gabor is mondta, hogy az szadesz fontosabb, mint az orszag:

www.youtube.com/watch?v=eqLbE2S0Vew
Válasz erre 

alfacharlybravo 2017.03.12. 10:45:16

@Zsoltbacsi: Rákosi elvtárs kapacitálta a csehszlovák elvtársakat, hogy vigyék a kis alföldet is mert nekik csak Budapest kell, a többi rohadjon meg.
Válasz erre 

Szalay Miklós 2017.03.12. 10:51:48

Ebben itt le van írva, hogy miért nehéz kimondani az igazságot a különböző csoportokról (politikai korrektség), és hogyan lehet reálisan szemlélni őket.

egyvilag.hu/temak.shtml#temaid069

(A legfelső sor a kép tetején, "A csoportok problémáinak kezelése". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)
Válasz erre 

chrisred 2017.03.12. 10:53:42

@MACISAJT: Ez a szélkakasok sorsa.
Válasz erre 

Tomiko 2017.03.12. 10:55:24

@röf: +Orbán legalább megtermeli az ellopnivalót, utána lopják el.
A libbantak úgy loptak, hogy nem is volt mit, mégis loptak. Hitelre."
Amit a libbantakról írsz az igaz sajnos. De a megteremtette szót rosszul értelmezed. Megteremtette a nyugdíj megtakarítások inkasszójával, EU források lehívásával, különadókkal, melyek az ország jövőjének a konkrét eljátszását jelenti, hiszen láthatod a beruházási számokat ami soha rosszabb nem volt. Tehát elvette a jövőnket, főleg a gyermekeink jövőjét. És a jogi környezet megszilárdítása, kapkodó törvénykezés leállítása után kb. 15-20 évre érhetnek be az esetleges piaci (nem haveri életképtelen) beruházások gyümölcse.
Válasz erre 

midnight coder 2017.03.12. 10:56:28

@Szalay Miklós: Ha tényleg értenéd hogy hogyan működik a világ, akkor nem egy ilyen könyvvel házalnál minden elképzelhető fórumon, hanem a milliárdjaidat számolgatnád a Hawai szigeteken.
Válasz erre 

MACISAJT 2017.03.12. 10:57:00

@chrisred: Ez kérem, nagypolitika. De ki kéri számon hogy még Jarosław Kaczyński saját frakciója az EP-ben, az Európai Konzervatívok és Reformerek sem szavazott a jelöltükre? Vagy a V4 többi tagja, aAkik szintén megszavazhatták volna az ellenjelöltként bedobott Jacek Saryusz-Wolskit.
Ja nem.:)

Ami pedig nagypolitikában az adott szót illeti(leszámítva azt a tényt hogy Orbán sehol nem ígérte meg hogy a PiS jelöltjére szavaz ), eszembe jut az EU csatlakozás döntő fordulója, Koppenhágában(2002 december)...
Ahol éppen Lengyelország úgy hagyta faképnél a V4-ket némi plusz agrártámogatásokért,mint Szent Pál az oláhokat...
A D209 és a h.kovács lászló meg bámultak ki a fejükből...
Válasz erre 

Tomiko 2017.03.12. 10:59:39

@MACISAJT:
"Ha Orbán megszavazza az Oroszország elleni gazdasági szankciók folytatását: fúúúj,Putyin árulója, mekkora baja lesz belőle mert szembefordult vele..."
Konkréten egyedül vagy az ilyen fantáziálgatásoddal. Orbán bandáján kívül ki mondana ilyen hülyeséget! Ők is csak azért mert az oroszok sajnos zsarolják rendesen a korrupt kormányunkat. 1 nap alatt megbuktatják, ha akarják.
Válasz erre 

midnight coder 2017.03.12. 11:03:13

@Tomiko: Ez egy nettó faszság amit a baloldal sikeresen elhintett az emberek között. A manyup már az első perctől kezdve nem megtakarításból épült, hanem államadósságból. Eleve úgy indult, hogy a FK-ba amúgy befizetendő TB 8%-át áttették a Manyup-ba. A hiányzó összeget pedig állam bácsi kipótolta a költségvetésből - ami ugye e nélkül is mínuszos volt, ergó a manyup-os pénz eleve hitelből került a kasszába. Hogy a dolog még szebb legyen, ráadásul egy részét kötelező volt állampapírba tenni, így amikor Orbánék felszámolták, akkor kb. a fele eleve állampapír volt.
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 11:10:32

@nu pagagyí:
Én nem tudom, ti a vágyálmaitokat mantrázzátok, vagy a kötelező jajgatást közvetítitek...
Milyen egészségügy, meg metró, meg oktatás...?
Most rohadt le minden?
Ennyi pénz soha nem ment kórházépítésre és -felújításra.
A metró kifejezetten Demszky szégyene.
Az oktatás legnagyobb baja egyrészt folyamatos változtatás -értelmetlen-, másrészt a sok fölösleges gagyidiploma a munkanélküli frissdiplomásokkal, és az ostoba elmélet, hogy nem szabad külön kezelni az okosokat és a hülyéket, mert majd a hülye megokosodik, ha okos lesz a padszomszédja.
Válasz erre 

Larry Silverstein 2017.03.12. 11:29:12

Inkább a libsik nem értik. Mármint 10 éve fingjuk nincs mi van.
Válasz erre 

chrisred 2017.03.12. 11:30:02

@MACISAJT: Vagy a kötelező kvótánál, amit a lengyelek V4 meg előzetes egyeztetések ide vagy oda, szépen megszavaztak. Ilyenkor nem mindegy, hogy egy 10 milliós vagy egy 40 milliós ország próbál különutas lenni.
Válasz erre 

chrisred 2017.03.12. 11:32:15

@midnight coder: Valaki magyarázza el, mi a különbség a hitelből működőképessé tett nyugdíjrendszer, vagy a hitelből épített atomerőműre alapozott energiagazdálkodás között.
Válasz erre 

István Tamasi 2017.03.12. 11:44:32

@Zsoltbacsi:
Az elvakult fitymaszbirkáknak segítség: A legfrissebb szegénységi adatot megtalálhatják az EUROSTAT- nál.
Válasz erre 

feribácsi 2017.03.12. 11:45:54

@Zsoltbacsi: ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=de&pcode=tespm010&plugin=1
Ezt találtam a témában. Nem 1/3, de azért ez sem szép.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 11:59:43

@István Tamasi:

Na hol van az 1/3? Nem veletlen kerdeztem vissza

Csak nem megint belesultel a hazugsagba?
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 12:06:02

@Zsoltbacsi:
Hazudsz fidesses köcsög! Az Orbán-Nastase paktumról nem szavazott az Országgyűlés, és abban biztosított Orbán MINDEN román állampolgár részére kedvezményes munkavállalási lehetőséget!
A státusztörvényt meg az Európa Tanács Velencei Bizottsága kaszálta el!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 12:18:31

@illaim:

Nem ertem magamat, miert varom el, hogy egy dks gyurcsanycsicska, akinek csak a SSoroSS media letezik olvasni is tudjon....

"abban biztosított Orbán MINDEN román állampolgár részére kedvezményes munkavállalási lehetőséget!"

Nezz utana, hogy mi a paktum 3-as pontja. Mivel kotelessegem segiteni a gyengeelmejueket, megkimellek egy guglizastol, es bemasolom:

"3. A nem magyar identitású román állampolgárok nem kapnak igazolványt, és nem lesznek jogosultak olyan elõnyökre, amelyeket a Szomszédos Államokban Élõ Magyarokról Szóló Törvény biztosít"

Nagyjabol ugyanez volt a statusztorveny is: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100062.TV
Válasz erre 

nevetőharmadik 2017.03.12. 12:23:50

@röf: Látod, milyen hülye vagy? A pénznek kizárólag az elköltése ad értelmet, anélkül csak egy halom papír vagy fém. Legkésőbb akkor, amikor hasznát akarod venni, mindenképp ki leszel rabolva.
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.03.12. 12:31:26

@röf: A pénzzel nincs is gond, csak menet közben a 90%-át ellopják. Ezért rohad minden.
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 12:34:46

@Zsoltbacsi: te köcsög! Az Orban-Nastase paktumot másold ide ha mered!
Mert én arról írtam! Tudod, ami azután született, amikor a státusztörvényt a Velencei Bizottság elkaszálta!
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 12:40:41

@Zsoltbacsi: Orbán akkor is hazudott a határon túli magyaroknak, mert a Velencei Bizottságnak írt levelében meg az bizonygatta Martonyi, hogy nem szándékozik bevezetni Magyarország a kettős állampolgárság intézményét!
Válasz erre 

MACISAJT 2017.03.12. 12:43:37

@chrisred: "Vagy a kötelező kvótánál, amit a lengyelek V4 meg előzetes egyeztetések ide vagy oda, szépen megszavaztak. Ilyenkor nem mindegy, hogy egy 10 milliós vagy egy 40 milliós ország próbál különutas lenni. "

Azért jól láthatóan a lengyel kormány szembement az autópályával...Mert 27:1 az mégis csak 27:1....

A nagypolitikában pedig felelős politikusok mindig elsősorban az adott helyzetnek megfelelően, az országuk javára a legjobb döntést igyekeznek hozni.( Mint most Orbán).

De a múlt századból hozhatok négy példát, amikor Magyarország ezzel ellentétben cselekedett, ragaszkodva az "adott szavához".És meg is szívta annak rendje módja szerint rendesen.(miközben pl. a románok akik mindig mindenkor mindenkit elárultak, rendre győztesen kerültek ki).

a/ Az első világháborúba Magyarország belesétált, mint a Monarchia tagja, Ausztria (és Németország) oldalán.Úgy hogy ebből semmilyen remélt haszna, követelése nem volt.Csakis vesztenivalója. Rá is ment az ország.

b/ Utolsó csatlósként, Szálasival még rátettek egy lapátot a vesztes II. Világháborúra, még szét kellett bombáztatni Budapestet és az országot is, akkor is mikor már a vak is látta hogy vége ...

c/ 1968-ban a Varsói Szerződés tagjaként csapatokkal bemasírozott Csehszlovákiába.Eközben a szintén VSZ románok kimaradtak, öket ünnepelte a Nyugat. USA elnökök jártak Bukarestben ingajáratban, II. Erzsébet pedig kocsikáztatta Londonban Ceausescut, akinél nagyobb gazembert ritkán hordott hátán a föld.

d/Szerencsétlen Antall József a rendszerváltás után bevállalta a kommunista éra összes államadósságát, kamatos kamatostól, mondván hogy Magyarország megmutatja hogy megbízható adós. Megmutatta. Közben a lengyelek( éppen a lengyelek) és a bolgárok röhögve felezték a saját államadósságukat.

Ez a négy példa külön külön is felért egy összenemzeti tragédiával.
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 12:50:22

@nu pagagyí:
Mi az hogy ellopják...?
Ha minden projektet Orbán emberei nyernek, az lopás?
No de cserébe épül ez meg az. Nem?
A lopás az NOKIA-s dobozban szokott testet ölteni.
Fölösleges pénzkidobás a stadionépítés? Lehet.
Pont mint az alagútfúrás a síkságon.
MANYUP lenyúlás?
Először is azt kellene föllógatni, aki mindazt törvényileg elrendelte, bevezette.
Válasz erre 

MACISAJT 2017.03.12. 12:52:39

@illaim:

Gyurcsány Ferenc vall Debreczeni Józsefnek: Az Új miniszterelnök című könyvben a volt kormányfő elismerte, részese volt a 23 millió román munkavállalóval való szocialista riogatás kitalálásának, s ők csinálták a „köteles akciót” is Kövér László ellen.

„A mi stábunk az, amely szembefordítja az MSZP-t és Medgyessyt az Orbán-Nastase-paktummal. Amikor kiderül, mi van a paktumban, hogy korlátozásmentesen próbál valamennyi román állampolgárnak munkavállalási lehetőséget biztosítani, akkor ott egy hosszú vitában meggyőzzük önmagunkat arról, hogy ezt meg kell támadni. Meg kell támadni, függetlenül attól, hogy Kovács az előző este rábólintott. (...) Odahívtuk Medgyessyt, hogy forduljon szembe az eddig képviselt állásponttal. Nagy nehezen meggyőztük erről, s a végén - még nehezebben - Kovács is beadja a derekát.

Így Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással, majd beindul az MSZP propagadna gépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a "23 millió román munkavállaló" beözönlésétől való - valójában alaptalan - félelmek keltése.

Mi csináltuk meg a "köteles akciót is". Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés – mondja Gyurcsány Ferenc.

--------

Fentiek -és a mostani valamint számtalan más példából- le lehet vonni a konklúziót: Magyarországnak ballib hazaárulókból is csakis a legalja jutott.
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.03.12. 12:52:52

@csentecsa: " Olvastad a nemrég megjelent Öttinger interjút?"

Ha, ha. Nem derült ki más, minthogy a németek (és az EU gazdagabb országai) fizetik a magyarországi beruházások zömét. Ezt talán te is sejtetted. Ha egy EU-s fejlesztési támogatásból megvalósuló beruházás tenderét külföldi cég nyeri, csak a profit lesz az övé, a megépült objektum, a magyar munkások bére az itt vásárolt szolgáltatások viszont a miénk. Amennyiben az állam becsületes tendereket ír ki, az összeg nagy része ténylegesen beépül a beruházásba a profitot pedig a verseny árazza be és közömbös, hogy magyar, vagy külföldi cég a nyertes. A jelenlegi stróman rendszer beruházásai során az összeg (a német adófizetők pénze) 90%-át ellopják, a maradék a népé.
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 12:54:38

@nevetőharmadik:
Nem lehetsz ilyen ostoba....
Szerinted jobb ha a fizud nagy részét meg sem kapod, mert az tb meg az szja leharapja a felét....
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 12:59:40

@röf: "MANYUP lenyúlás?
Először is azt kellene föllógatni, aki mindazt törvényileg elrendelte, bevezette."
Azért mert egy sötét paraszt, aki mindig az állam csöcsét szívta képtelen értelmezni az öngondolkodás fogalmát, azért nem más hanem az olyan sötét paraszt mint te a hibás!
Válasz erre 

Indriq 2017.03.12. 13:00:14

Poén, MACISAJT egy hete ugyanazt az 5 kommentet másolja be mindenhová, már a copy-paste-ért is fizetnek? :)
Válasz erre 

$pi$ 2017.03.12. 13:04:36

@István Tamasi: "Az elvakult fitymaszbirkáknak segítség: A legfrissebb szegénységi adatot megtalálhatják az EUROSTAT- nál. "

A valóság, ami szembejön veled:

"Évről-évre egyre kevesebb a szegény Magyarországon és a háztartások helyzete is folyamatosan javul - derült ki az Eurostat legfrissebb adataiból."

"A 2015-ös adatok alapján - amely az összes uniós országra elérhető - Magyarország nem is áll nagyon rosszul ebben a tekintetben"

"Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt években közel 800 ezer ember lépett följebb a legalsó társadalmi osztályból a középrétegek köré"

"tavalyelőtt mintegy 4,7 százalékkal emelkedett a reáljövedelem és a legszegényebbek jövedelme nőtt leginkább, 5-6 százalékkal az előző évhez képest."
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.03.12. 13:08:10

@röf: Téged nem zavar, hogy a MANYUP-ban valódi pénz volt, az emberek (3 millió ember) saját pénze. Most hol is van? Na meg mi lesz a nyugdíjjal? Aki nem gyűjt vagyont az felfordulhat, hiába fizetett egy életen át járulékot? Barom!
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 13:08:32

@MACISAJT: A gátlástalanul hazudozó fideszes trollok a nemzet?
A státusztörvényt senki nem tagadta meg te hazug köcsög! Azt a Velencei Bizottság nyilvánította törvénytelennek az etnikumra vonatkozó diszkrimináció miatt!
Az Orbán- Nastase paktum volt az a torzszülemény mely minden románnak kedvezményes munkavállalási lehetőséget biztosított! Ezt miért tagadjátok ilyen szemérmetlenül te piciny bogárka? A hisztériát pedig a fideszesek csinálták, kiforgatva Kovács parlament felszólalását!
Válasz erre 

nevetőharmadik 2017.03.12. 13:19:46

@röf: Persze, jobb érzés többet kézhez kapni. És ha elég hülye vagy hozzá, akkor ezzel a kis jóérzéssel át is lehet téged verni.

Én azonban vállalkozó vagyok, a "munkáltatói" levonásokat is magam fizetem, így pontosan tudom, hogy a nap végén teljesen mindegy, mikor és milyen címen fizetem be azt a pénzt, ami miatt kevesebb jószágot és szolgáltatást tudok venni.

Igaz, van egy olyan megfontolás, ami miatt hasznát lehet venni az fogyasztásival szemben alacsonyabb jövedelemadónak, ez azonban csak magasabb jövedelemszint esetén játszik, a nagy többség számára nem jelent semmit.
Válasz erre 

Netuddki. 2017.03.12. 13:26:52

@röf: "Adják ide a zsetont, aztán majd eldöntöm, hogy elköltöm-e, és ha igen, mire."

Tolvajfideszfasszopótrollocska! Eldöntheted, ja.
Vehetsz belőle számítógépet 27% ÁFA-val terhelten, vagy vehetsz belőle étolajat vagy lisztet, szintén 27% ÁFA-val terhelten. Ilyen balfaszság az egész világon nincs.
Te ostoba tolvajcinkos barom, te!
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 13:29:07

@nevetőharmadik:
Ja, vállalkozó vagy?
Akkor te szoktál előttem a kasszánál áfás számlát kérni a Tibi csokiról....
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 13:32:38

@nu pagagyí:
Manyup? Ne röhögtess... 6 százalékos kezelési költséggel?
A költségvetésből kieső zsetont ki a fszom pótolta vissza, amíg te a manyupodba utalgattál?
Én az adómból.
Van önkéntes nyugdíjpénztár, ki akadályozza a sok ostobát, hogy odarakja a fölösleget?
Válasz erre 

röf 2017.03.12. 13:36:02

@Tibi !:
Mert ezelőtt mennyi volt az áfája a laptopnak?
Amit ugye hetente vettél kettőt-hármat....
Dolgozz vaze, akkor megélsz.
Ne a segélyt várd...
(Persze a munkához valamennyi intelligencia és szaktudás szükségeltetik...)
Válasz erre 

István Tamasi 2017.03.12. 13:36:28

@Zsoltbacsi:
Te fitymaszbirka! Egyszer már segítettem: EUROSTAT.
Ismétlés: a kedvenc csúti gecid pénzért árulja a hazát és erre nem reagálsz?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 13:39:11

@István Tamasi:

De, valaszoltam: 18ban elmondhatod a velemenyed, es szerencsere ugy nez ki, hogy megint kuss lesz a neved :)
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.03.12. 13:55:45

Orbánnak ilyen becstelen fajtája van. Kész hadsereget lehetne már kiállítani azokból, akiket karrierje során hátba szúrt. És pont ezért a szimpatizánsai jórésze is mára ugyanolyan becstelen emberekből áll. Aki nem az, már kiismerte és elpártolt mellőle még akkor is, ha nem lát más alternatívát. Pont ezért elég, hogy a becstelen és/vagy ostoba birkanyáj hatalmon tartsa. Ez van. Magunknak köszönhetjük.
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 13:55:54

@röf: "(Persze a munkához valamennyi intelligencia és szaktudás szükségeltetik...)"
Bizony, és te ezért vagy kénytelen bértrollkodni! LOL
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.03.12. 13:57:26

@röf: Pozitív reálhozama volt. Azt utalták vissza a tőke ellopása után. Szerinted egyébként az állam milyen "kezelési költséggel" dolgozik? Hát nem 6%-kal, abban biztos lehetsz. Egyébként próbaként megnéztem egy önkéntes nyugdíjpénztár (MKB Matolcsy és a kormány kedvence) kezelési költségeit: www.mkbnyp.hu/nyp_onkentes_tagoknak_tagdij.html

Láthatod, hogy 150 000 forintig legalább 6%-ot zsebretesznek a tagdíjból (10 000-ig 10%). 150 000 tagdíja a MANYUP-ban egy másfél milliót kereső embernek lett volna. Úgy tűnik, nem volt sok az amiért a magánpénztárak dolgoztak, a kancsal haverja is elkér ennyit, pedig benne nemzeti elhivatottság munkál állítólag.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.12. 14:12:42

@nu pagagyí: "Pozitív reálhozama volt."

Öt év alatt (2012-2016) összesen 50%. Átlagban. Volt amelyik pénztár jobban, volt amelyik rosszabbul teljesített.
Válasz erre 

5perc 2017.03.12. 14:13:24

Nem védeni akarom ez a g-t, de a lengyelek nem a franciákat támogatták meg előzőleg olimpiarendezés szempontjából?
Az is felfogható egy árulásnak, ő meg már csak ilyen kis szánalmas, kisstílűen visszavág.
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 14:17:27

@MACISAJT: te köcsög hazudozó! Az Orbán- Nastase paktumról soha semmilyen egyeztetés nem volt! Sőt a mai napig titkosan kezelik, legalább is a nyilvánosság előtt! Utólag, lehet hogy tájékoztatta Orbán a pártokat, de ezt sem önszántából tette! Egy ország munkaerőpiacát pedig politikai célból felborítani a legnagyobb gyalázat az állampolgárokkal szemben! Azt még te gyalázkodsz itt te köcsög!
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.03.12. 14:32:08

@röf: "Dolgozz vaze, akkor megélsz." Gondolom korábban, piaci viszonyok között, nem éltél meg, azért lettél a fityesz híve. Ma viszont nem számít hogy hülye vagy, amíg lojálisan tolod a maffia szekerét neked is jut a szajréból.
Válasz erre 

exterminador 2017.03.12. 14:55:41

Itt is beírom, hogy Kaczinsky megérdemelte. Enyhén szólva ritka unszimpatikus alak, az egész kormányával egyetemben. Remélem, mihamarabb megbukik.
Válasz erre 

histar007 2017.03.12. 15:03:11

Én még úgy tudtam, hogy egy hatalomnak nincsenek sem barátai sem ellenségei csak érdekei. Amúgy meg Varsó Még Párizs 2024-es pályázatát támogatta. Akkor most ezen is k i kellene borulni?
Válasz erre 

rovid 2017.03.12. 15:35:03

@Zsoltbacsi: így hívják nálatok a nyelvcsapást?
Válasz erre 

Pop40 2017.03.12. 15:51:04

@röf:
"Orbán legalább megtermeli az ellopnivalót, utána lopják el."

Ne röhögtesd már ki magad, elvtárs. Az ellopnivalót nagyobb részben az eu, kisebb részben meg az ország termeli meg. A tolvaj vezéred csak a lopáshoz ért, semmi máshoz.

Igaz, ahhoz viszont nagyon.
Válasz erre 

Pop40 2017.03.12. 15:56:33

@Tibi !:

Dehogy. Vityának 2 elve van: lopni kell, meg hazudni.

Most épp az utóbbi került képbe, fel is vállalta maradéktalanul. :-)
Mondjuk leszarom a lengyelek hőbörgését, aki olyan hülye, hogy megbízik Vityában, meg is érdemli, amit kap. Bár Tuskkal tényleg semmi baj nincs, csak az ottani kretén kormány köpködi.
Válasz erre 

nu pagagyí 2017.03.12. 16:16:27

@csentecsa: "A szoci - szadesz ámokfutás 8 éve alatt 10 ezer milliárd forinttal nőtt az államadósság, Orbánék 7 éve alatt 5-6 ezer milliárddal."

A az államadósságból 2 ezer milliárd az MNYP államkötvényeiben volt, amit a lopás után összetéptek. Tehát a korábbi kormányok által összehozott 10 (ezer milliárd)-ból vonjál le kettőt és add hozzá a Fidesz 6-jához. Láthatod, hogy a Fidesznek nem egészen 7 év alatt sikerült összehoznia ugyanannyi adósságot, mint elődeinek nyolc év alatt. A különbség talán annyi, hogy a Fidesz nem épített semmi hasznosat eddig, hacsak a vadászházakat, Farkas Flóri sikeres cigánysegítő programját ("út a munka világába", uramisten!), és a privát kastélyokhoz adott vissza nem térítendő 100 milliós zsetonokat nem számítjuk. Ja, és persze Orbán keleti kényurakat megszégyenítő rezidenciájának alakítgatása. Viszont se infrastruktúra, se új utak, se metró, se semmi ami a jövőt szolgálná. Csak plakátok dögivel. Edd meg!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 17:27:27

@csentecsa:

Hat igen. Akkoriban azt irta az ujsagok, hogy abbol a penzbol meg lehetett volna epiteni a 4es metrot egeszen Szolnokig...
Mondjuk igy utolag kiderult, hogy csak Tapioszecsoig, lasd olaf jelentes...
Válasz erre 

morph on deer 2017.03.12. 17:48:54

@MACISAJT:
"A nagypolitikában pedig felelős politikusok mindig elsősorban az adott helyzetnek megfelelően, az országuk javára a legjobb döntést igyekeznek hozni.( Mint most Orbán)."

Kivételesen ebben egyetértünk.
Rosszabb, még abban is Orbán helyesen tette, hogy Tuskra szavazott.
Ami az egészben teljesen felesleges volt az a Kaczinskynek tett igéret, aminek köszönhetően a rossz szájíz maradt meg a nap végére.
Válasz erre 

igazi hős 2017.03.12. 18:16:09

@röf: "Orbán az elmúlt ötven év legtehetségesebb magyar politikusa." Ez igaz, de részleteznéd, hogy mit termel meg Orbán? A 27%-os ÁFÁ-t, a minimálbér adóját, az államosított nyugdíjvagyont vagy épp az EU támogatásokat? Mert, hogy ezekből lett az, amit ellop a Fidesz.
Válasz erre 

igazi hős 2017.03.12. 18:21:23

@csentecsa: "Realpolitik" Szóval ha ígérek valamit és az ellenkezőjét csinálom, nálad az a reálpolitika, mindenki másnál az, hogy érdekeim szerinte cselekszem, de ettől még nem ígérem az ellenkezőjét. Nyilván mindenki más helikopter.
Válasz erre 

Jakab.gipsz 2017.03.12. 18:49:25

Nem úgy ismerjük Orbánt, hogy olcsón adta volna a szavazatát, ha nemmel szavaz az eredmény (a számok aránya a lényeges, ha jól emlékszem 21/24 igen 1 nem, ) ezen Orbán szavazata nem sokat változtatott volna,
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.12. 19:05:00

@csentecsa: "a sikeres politikusok időnként hazudnak"

Nem, azok a hazug politikusok.

A hazug, tolvaj fideSSt és a csuti gecit csak na állítsd be, mintha az lenne a norma.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 19:24:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Na megjott a SSoroSSista....
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 20:16:56

@csentecsa: Te ennyire tájékozatlan vagy, vagy aljas hazudozó?
A MANYUP pénztárak részére törvényben meghatározott mennyiségben volt kötelező az Állami kincstárjegy jegyzése! Így az azok hozamai a tagokat gazdagították és nem a külföldi befektetőket például a Templeton zsebét tömte mint ma! Az Orbán az IMF hitelből vette meg a MOL plakettet, és Matolcsy az ebből a hitelből felhalmozott tartalékot verte el az alapítványaira!
Aztán mégis miből fizette vissza a kormány az EU IMF hitelt? Egy lényegesen rosszabb kamatozású hosszú lejáratú Államkötvény kibocsájtásából származó pénzből, amit majd az unokáknak kell megfizetni! Csak azért, hogy Orbán megszabaduljon az IMF kontrollja alól, ami nem más mint aljas nemzetárulás! Azt még a bandád akar erkölcsöt tanítani az iskolákban!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 20:34:41

@illaim:

"Egy lényegesen rosszabb kamatozású hosszú lejáratú Államkötvény kibocsájtásából származó pénzből, amit majd az unokáknak kell megfizetni!"

Errol tudsz bovebben irni? Lehetoleg linkekkel az allamkincstar oldalara.

Gondolom az nem hazaarulas, hogy Orban tavaly es iden fizeti vissza a csotany altal kibocsajtott 10,5-11 szazalekos 10 eves papirokat....
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 20:42:39

@illaim:

Raadasul az is indokolja a "cseret", hogy sosem volt meg ennyi allampapir a lakossag kezeben. Gondolom te is szivesebben tartozol a csaladodnak, mint idegeneknek (uzsorasoknak)?

Persze ez nem szempont nektek berrettegoknek....
Válasz erre 

morph on deer 2017.03.12. 21:24:48

@csentecsa:
"Ez bizony nem az igazmondó juhászok világa."
:D
És ezt már a birkák is tudják?
Válasz erre 

Sebestyén Ilona 2017.03.12. 21:35:18

@röf: Ennél nagyobb butaság nem is jelenhetett volna meg hozzászólás gyanánt! Akkor nézzen már körül egy kicsit az országban, hány ember nélkülözik, hányan élnek mélyszegénységben, milyen az egészségügy és az oktatás állapota! És azután írjon ilyen buta hozzászólást!
Válasz erre 

Skankhunt42 2017.03.12. 21:40:04

888.hu/article-ader-janost-lengyelorszagban-fogadja-majd-andrzej-duda-lengyel-koztarsasagi-elnok hahaha
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 21:58:28

@csentecsa: Tehát a beírásom első fele téves feltételezés volt! te nem tájékozatlan vagy, hanem egy aljas hazudozó! A válaszod meg már minősíthetetlen! Amit te ténynek állítasz be, az a kormány ócska propagandája! te meg szervilis szolgaként szajkózod. most mennyit kapsz érte? Mert kormányváltás után úgy is a bíróság dönti majd el!
Válasz erre 

illaim 2017.03.12. 22:01:43

@Zsoltbacsi: te köcsög! Ha megnézed az Orbán vagyonbevallását, azon nem találsz ilyen tételt! Tehát Orbán nem fizetett vissza semmit, azt csak az eszetlen seggnyalói terjesztik!
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2017.03.12. 22:08:52

@illaim:
Te elmeroggyant, nem mint maganember. Szoval nem fizetett vissza semmit? Akkor meg mindig tartozunk az imfnek?

Meselj meg, hagy rohogjek. Miket hallottal meg a Dragaaranyosbolgarurnal?
Válasz erre 

arty1977 2017.03.12. 23:12:44

@csentecsa: "lehetove tette a visszalepest" :)))))

politikusnak kene menned, hazudni, ferditeni mar tudsz ill. plane a valsag kornyeki kamatkornyezet alapjan hazug kovetkezteteseket levonni...
Válasz erre 

morph on deer 2017.03.12. 23:20:30

@csentecsa:
Hmm...
Azért megmondom: a legutolsó jel ott a sor végén az az úgynevezett "kérdőjel".
Ha ilyesmivel találkozol, egy mondat végén, akkor az a mondat egy "kérdőmondat".
Ebből az aspektusból megint próbálkozhatsz, hátha jobban sikerül.
Válasz erre 

morph on deer 2017.03.12. 23:23:17

@Skankhunt42:
"hahaha"
- Úgy érted, hogy kész röhej?
Végül is te tudod...
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.13. 00:24:35

@röf: "Orbán legalább megtermeli az ellopnivalót, utána lopják el."

Sajnos előtte lopják el.

EU segélyek nélkül orbán alatt évi átlag 0,2%-kal nőt a GDP. Ez NULLA! Az EU segélyt kiviszik az országból, még az ellopott pénz se termel magyar GDP-t.
Válasz erre 

arty1977 2017.03.13. 11:51:31

@csentecsa: minket? mármint a gondolkodni képeseket? jogos, tény. birkák, győztetek, légy büszke :)

de ettől még ne ferdítsd, ne hazudd, hogy "lehetővé tette" a visszalépést az orbánmaffia... simán megzsarolták a magyarokat, váltságdíjként aljas hazugságokkal visszaszedték a tagok magánnyugdíjvagyonát, cserébe olyan ígérettel, amit azóta sem teljesítettek.

megvan a viktorkád, amint az ország előtt, pöcsétes oklevélben becsszóra megígéri, hogy secpec lesz egyéni számla és nem veszik el a "megtakarítás" ?

hol az egyéni számla, fideszbirka?
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.13. 12:27:28

@csentecsa: "Ha nem fingatja ki a manyupokat, ma kb. 100 %-on állna a GDP arányos államadósság."

Jelentősen kevesebb lenne.

5 év alatt (2012-2016) a magánnyugíjpénztárak összesen átlag 50%-os hasznot hoztak. A fele manyup pénzt orbán eltapsolta. Annak a 150%-ával lenne kevesebb az államadósság. A másik felét adósságcsökkentérsre fordította, de az 5 év alatt nem spórolt vele 50% kamatot.

Ennek ellenére én 2011-ben azt szerettem volna, ha orbán az egyész manyup pénzt az államadósság csökkentésére fordította volna, akkor is alacsonyabban állna az államadósság.
Válasz erre 

exterminador 2017.03.13. 15:10:45

@csentecsa: kit érdekel a baloldali ellenzék? Tusk pártja kiváló munkát végzett. Remélem, visszatérnek.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard