Mostanában az újságírók és elemzők is inkább csak kérdéseket tesznek fel írásaik címeként, ugyanis van egy csomó jelenség Magyarországon, melyek ép ésszel (és nyugati gondolkodásmóddal) szinte megmagyarázhatatlanok. Ezért lett egy feltörekvő közép-kelet európai kis országból Abszurdisztán, ezért emlegetik kormányát és miniszterelnökét elrettentő példakánt a nagy hagyományokkal rendelkező országok vezetői. Az egész jelenséget tulajdonképpen az a Fidesz hívei körében megcsontosodott tévhit táplálja, hogy Orbán Viktor nem tud hibázni, és nem mellékesen mindig igazat mond. Nehéz erre a jelenségre logikus magyarázatot találni, de most megpróbáljuk.  

Fotó: 24.hu

A kormányfő - aki egyben a kormánypárt vezetője is - az utóbbi években azt a képet alakította ki magáról, hogy rendelkezik a jövőbe látás misztikus képességével. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a fideszes hívek szerint minden arannyá válik, amihez Orbán hozzáér. Főleg tavaly tűnt úgy, hogy a magyar miniszterelnök víziói beteljesülnek, mivel a hagyományos liberális demokráciákat igen kemény külső és belső támadások érték. Bekövetkezett a Brexit, a semmiből előlépő republikánus demagóg elnökjelölt Donald Trump személyében a világ legerősebb hatalmának élére állt, az Európai Unió képtelen volt kezelni a menekültproblémát, Orbán és orosz elvbarátai pedig keményen dolgoztak az EU egységének megbontásán. Tavaly év végén úgy tűnt, hogy globális vereséget szenvednek a hagyományos európai értékek, szélsőséges pártok vehetik át a kormányrudat akár Franciaországban vagy Németországban is. Persze, minden csoda három napig (vagy egy kicsit tovább) tart, így 2107 első félévében normalizálódott a helyzet a világban, noha az úgynevezett illiberális államok folytatták aknamunkájukat a hagyományos liberális demokráciák ellen.

Mindez a fordulat csak apró nyomokat hagyott a magyar politikán, hiszen úgy ölt milliárdokat az adófizetők pénzéből a Brüsszel elleni kampányra az Orbán-rezsim, hogy közben az EU forrásokból tartotta fenn a gazdasági növekedést, mellesleg pedig tovább hizlalta saját oligarchái vagyonát az elsíbolt támogatásokból. Az Orbán-kormány tulajdonképpen nem is tagadja már olyan vehemensen a korrupciót, mint azt korábban tette, ám megjelent egy új elem a kommunikációjukban, amit valahogy úgy lehetne lefordítani: Mindenki lop, miért pont mi ne lopjunk? Még mindig működik egy bizonyos hatásfokkal az elmúlt nyolc évre való visszamutogatás, holott lassan már elmúlt 16 évre kellene visszanézni, amikor a síbolások nagy tablóját próbálnánk összeállítani.

Nincs alternatíva ugyanis a Fideszen belül, nincs olyan személy, akit fel lehetne építeni, aki ugyanolyan ravasz lenne, mint a jelenlegi vezető. Erről maga Orbán tehet, hiszen mindenkitől fél, aki veszélyes lehet a hatalmára, jöjjön az kívülről, netán belülről.

Orbán egyben biztosan nagyon jó. Mesteri módon kerüli ki azokat a szituációkat, melyekben eltűnne a tévedhetetlenségébe vetett hite a mellette kitartó közel kétmillió embernek. A nyilvánvaló politikai kudarcokat is győzelemként tudja beállítani (például kvótanépszavazás, sikertelen alkotmánymódosítási kísérletek, olimpiai fiaskó stb.) Soha nem állt ki saját népe elé, amikor be kellett volna ismernie, hogy valamit nagyon elrontott, illetve nem ítélte meg kellő körültekintéssel az adott helyzetet. A kvótanépszavazást egy még a korábbinál is durvább menekültellenes kampány követte, az alkotmánymódosítási fiaskót áttolta a Jobbikra, a bukott budapesti olimpiát pedig Tarlós főpolgármesterrel vonatta vissza, holott, annak idején ő maga is aggályokat fogalmazott meg a pályázattal kapcsolatban.

Orbán ugyanakkor, ahová csak megy, mindent megígér, aztán pedig, ha nem jön össze a dolog, másokat hibáztat a kudarcért. Jó példa erre a Modern Városok Program, amivel végighaknizta az összes vidék nagyvárost, és szinte mindent megígért, amit a helyiek fantáziája elbírt, aztán azt még meg is toldotta egy-két stadionnal vagy ipari parkkal az ígéretek sorát. Úgy tűnt az egész menetelésből, hogy annyi pénz van ebben az országban, hogy nem győzi elkölteni a kormány. Pedig ezek csak lufik voltak, melyek gyorsan eltűntek a szemünk elől, ahogy elengedték őket az ég felé. A miniszterelnöki roadshow persze csak arra volt jó, hogy szebbnek lássuk országunk állapotát a valósnál, hogy a polgármesterek is merjenek nagyot álmodni, de az ígéretekből azóta se valósult meg szinte semmi.

A miniszterelnök saját személyében testesíti meg a Fidesz politikáját, ami hívei szemében felmagasztalja, ellenségei pedig őt okolják minden rossz dologért, ami ebben az országban történt az elmúlt hét esztendőben. Lényegében szakrális vezető, akit személyében csak olyanok mernek támadni, akik a bukásában látják Magyarország problémáinak megoldását. Ezért szól majd a 2018-as kampány is Orbán Viktorról, és ezért magabiztos a Fidesz annak ellenére, hogy a számok tükrében nem is áll olyan jól a szénájuk, mint ahogy azt szeretnék. Amíg Orbán sikamlós testű halként kicsúszik mindenki kezéből, aki ki akarja fogni, a pártját is nehéz lesz legyűrni. Ám ami egyfelől az erőssége a kormánypártnak, az másfelől a gyengéje is. Nincs alternatíva ugyanis a Fideszen belül, nincs olyan személy, akit fel lehetne építeni, aki ugyanolyan ravasz lenne, mint a jelenlegi vezető. Erről maga Orbán tehet, hiszen mindenkitől fél, aki veszélyes lehet a hatalmára, jöjjön az kívülről, netán belülről.

Fotó: hvg.hu

És akkor tegyük fel a kérdést: Miért él még mindig sok magyarban az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hit, ha már számtalanszor bebizonyosodott, hogy tévedett? Mert nem engedi, hogy szembesítsék a tényekkel, mert a sajtónak csak a lojális képviselői férkőzhetnek a közelébe. Ha pedig véletlenül mégis bárki szabadon kérdezhet, úgy kerüli meg a választ, mintha meg sem kerülte volna. Orbán magányos harcosként mégsem olyan meggyőző, mint amikor vazallusai veszik körbe, és csatáznak érte a politikai harcmezején. Ezért nem áll ki vitára ellenzéki pártok vezetőivel, ezért nem megy el interjúra ellenségesnek vélt szerkesztőségekbe. Mert ahogy egy dakota közmondás tartja: „A legendád csak addig él, amíg egyszer le nem döf egy gyerek egy törött lándzsával.”