Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Nyolc stratégiai hiba, melyek a Fidesz népszavazási kudarcához vezettek

Nyolc stratégiai hiba, melyek a Fidesz népszavazási kudarcához vezettek

Orbán Viktor fogatlan oroszlánként küzdhet tovább Brüsszel ellen, ám ezt elsősorban önmagának köszönheti. A Fidesz csapata csúfos kudarcot vallott ugyanis hazai pályán az esélytelennek tartott ellenzékkel szemben, és a miniszterelnök hiába próbál úgy viselkedni, mint egy győztes csapat edzője, már alig tudja megtéveszteni saját szurkolóit. Abban biztosak lehetünk, hogy az öltözőben mindenki megkapja a magáét, ám hiába üvölt le játékost, gyúrót, játékvezetőt, a stratégiai hibákat ő követte el. A Szegedi Kattintós összeszedte ezek közül a legfontosabbakat.

hvg_hu_4.jpg

Fotó: hvg.hu

1. Most ütött vissza először az az önkényes törvényalkotási mechanizmus, melyet a kétharmad birtokában a Fidesz erőből tolt át a Parlamenten. Aktuális érdekeinek megfelelően módosította a népszavazásra vonatkozó jogszabályokat, így 50 százalékra emelte az érvényességi küszöböt. Ezzel nyilván minden ellenzéki népszavazási kezdeményezés ellehetetlenítése volt a célja, ám csapdát állított magának is. Orbánnak a Fidesz és Jobbik táborán kívül el kellett volna vinni a szavazófülkékbe még legalább egymillió embert, és ez azért nem sikerülhetett, mert a kormány szavahihetősége igen erős csorbát szenvedett az utóbbi hat évben. Orbán nem mérte fel megfelelően a társadalomban uralkodó hangulatot, mely egyfelől tényleg idegenellenes, ám sokaknál ezt az érzést felülírta az az óhaj, hogy betartsanak a kormánynak. A megváltoztatott választójogi szabályok is visszaüthetnek, hiszen ez a 2014-es választások előtt megalkotott konstrukció az akkori pártpreferenciákra lett kitalálva, ám ha a Fidesznek nem lesz már kétmillió hűséges szavazója, a szabályozás már az ellenzéknek kedvezhet.

2. Komoly stratégiai hibának bizonyult, hogy egyetlen ellenzéki népszavazási kezdeményezést nem engedett át a Fidesz szűrője, pedig ha például a vasárnapi boltzárral együtt tették volna fel a kérdést az állampolgároknak, akkor valószínűleg jobb esély lett volna az 50 százalék elérésére. Ez akkor is többet hozott volna a konyhára, ha közben a kormány ellen szavaznak a boltzár kérdésében. Orbán túlságosan hitt a mozgósításban, lebecsülte azokat az ügyeket, melyek a menekültválság mellett még foglalkoztatják az embereket, így sehogy sem tudta pótolni a hiányzó 10 százalék választót.

blogaszat.jpg

Fotó: blgaszat.hu

3. A kormány számára kényelmes állapot volt a népszavazásig az a társadalmi közönyösség, mely a politikát övezte. Ez tudatos volt, hiszen a kormány és a fideszes politikusok korrupciós ügyeit azzal ütötték el, hogy a szocialisták is loptak. Ez persze olyan apátiába süllyesztette a közéletet, melyből egy olyan brutális kampány (még Vona Gábor szerint is) sem tudta kimozdítani, ami mögöttünk áll. A közöny kifejezetten érzékelhető volt akkor is, amikor az olimpiai közvetítések közé csempészték a gyűlöletkampány hirdetéseit, és amikor turbó fokozatba kapcsoltak a Habony-művek, már kifejezetten irritáló volt a kormány nyomulása.

4. Az Orbán-adminisztrációra jellemző, hogy mélyen alábecsüli a polgárok szellemi képességeit, ám most olyan népmesei elemekkel operáltak, melyeket tényleg csak azok hittek el, akik bármikor beugranának Orbán Viktor után egy feneketlen kútba. Olyan társadalomszemlélet rajzolódott ki a kampányban, mely megelőlegezte a polgárok jelentős részének ellenállását. Az érvénytelen szavazatok kiugró száma azt jelezte, hogy sokan kikérik maguknak, hogy óvodásként kezeli őket a kormány.

5. Maga Orbán Viktor is bevallotta már szűk körben, hogy a politikai törvényszerűségei miatt elkopik egy párt, mely huzamosabb ideje kormányoz. Ő azonban nem mérte fel jól ennek mértékét, az időközi választások kudarcát mindenféle mondvacsinált indokokkal magyarázta meg, ám arra nem volt felkészülve, hogy egy országos megmérettetésen is kudarcot vall a pártja. A korrupció olyan mértékben erodálta a Fidesz hitelességét, hogy a brutális médiatúlsúly ellenére sem voltak képesek mozgósítani a választók 60 százalékát. Így legalább nem kell félnünk attól, hogy megkockáztatja az előrehozott választásokat a Fidesz.

6. Jó szokása szerint nem mondta meg világosan a miniszterelnök, hogy mit is szeretne elérni a népszavazással. Egy olyan politikustól, aki évek óta nem hajlandó ellenségesnek tartott médiának nyilatkozni, ellenzéki politikusokkal nyíltan vitázni ez egyáltalán nem meglepő, ám ennek kínos következményei vannak. Orbán valódi célját ironikus módon a voksolás éjszakáján vallotta be, amikor azzal kérkedett, hogy többen szavaztak a kvóta ellen, mint ahányan támogatták az uniós tagságunkat. Ez olyan ízléstelen, ugyanakkor elhibázott párhuzam volt, melyből az világlik ki, hogy az ellenzéknek igaza volt akkor, amikor az EU-ból való kilépésünk első politikai lépéseként értékelték a népszavazást. Orbán Viktor teljesen belebonyolódott a Brüsszel elleni hadakozásba, így joggal hányják a szemére ellenzéki- és kormányoldalon, hogy az ország valós problémái egyáltalán nem foglalkoztatják.

7. A kampány rendkívül sablonos és didaktikus volt, így a belé ölt milliárdok ellenére nem volt igazán mozgósító ereje. Tipikus esete ez annak a helyzetnek, amikor a kevesebb többet ért volna. A migráció általános elutasítása persze sok szavazatot hozott, ám arra nem kapott senki választ, hogy miként próbáljuk hazacsábítani a saját „migránsainkat” Nyugat-Európából, hogyan oldjuk meg az alacsony bérek és a munkaerőhiány gondjait, kik fognak nekünk nyugdíjat fizetni, ha már felélte az állam magánnyugdíj-pénztárak vagyonát, a nyugdíjkasszában pedig nincs elegendő tartalék a következő generációk ellátására. Ez a kampány csakis az elutasításról szólt, és semmilyen nyugtalanító kérdésre nem akart vagy nem tudott választ adni a polgároknak. Nem csoda, ha képtelenek beismerni a vereséget, hiszen akkor el kellene kezdeni kormányozni. Ahogy egy dakota törzsfőnök mondaná: "Még egy ilyen győzelem, és nem marad több katonám."

atv.jpg

Fotó: atv.hu

8. És, ha már szóba kerültek a külföldön dolgozó honfitársaink, lássunk egy rendkívül prózai okot az érvénytelenségre. Politikai okokból tőlük megvonták a jogot arra, hogy levélben szavazhassanak, úgy mint a határon túl élő magyarok, így lényegében keletkezett egy hatalmas lyuk, melyet a külhoni magyarokkal akart betömni Semjén Zsolt. Ám ezúttal egyik közösség sem volt aktív, az előző azért, mert másodrangú választópolgárokként kezelik őket, az utóbbiak, mert őket a magyar migránskérdés kevésbé ragadja meg, mint a parlamenti választások. Valószínűleg velük sem lett volna meg az érvényesség, ám a kormány kampányának agresszivitása érzékelhető volt a határokon túl is. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha minden követ megmozgatsz, és mégsem sikerül elhordanod a hegyet, ne magadat hibáztasd, hanem azt a sámánt, aki kitalálta ezt a hülyeséget."   

 

153 komment Orbán Viktor Közéleti ketrecharc Tovább
Nyolc stratégiai hiba, melyek a Fidesz népszavazási kudarcához vezettek Tovább
Facebook Tetszik
0
153 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr3311762633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szeretném látni az összes kommentet! (153)
Az utolsó 100 komment:

2016.10.04. 11:04:56

@pamut: kedves spammer kommenttárs! Felhívtam már a figyelmedet, hogy Goebbels a nevét nem ö-vel írta. Kérlek javítsd ki a spam üzenetedben.
göbbelszi... nincs sz a szó végén
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 11:12:50

@karandash:
"Felhívtam már a figyelmedet, hogy Goebbels a nevét nem ö-vel írta. "

Sok irasoddal egyetertek, ezert ne vedd kioktatasnak, de ebben nincs igazad. Holland szarmazasu volt, es a szuletesi anyakonyvi kivonataban is ö-vel szeretelt, csak aztan nemetesitve lett a neve, ahogy akkoriban megszokott volt. Szoval szerintem mindketto irasmod helyes.
Sot,nagyon hasonlo a helyzet a Boeinggel is. Ott is eredetileg övel volt irva, sot a csalad mind a mai napig Böingnek hivja magat,csak amerikaban jobban eladhato volt az oe nemetesitett valtozat, ezert neveztek el ugy a repulogyarukat.
Válasz erre 

pamut 2016.10.04. 11:19:25

@karandash: kedves szarrágó fidesztrtoll! göbbelsz nevének leírása Magyarországon igen elterjedt így, a magyar kiejtés formájában is, nincs ezzel semmi bár, bár megértem, hogy te mint göbblesz nagy híve és rajongója, fájlalod hogy példaképed nevét nem az eredetihez hű formában írom le. Telibeszarom a szánalmas kötözködésed, így jártál. Ja, legközelebb valszeg úgy fogom elírni a példaképe nevét hogy göbbelszgeci, vagy féreggöbelsz, választhatsz.
Válasz erre 

Vlad Tepes a jófiú 2016.10.04. 11:19:38

@Andras J Fazekas: Jól van J ügynök. Hozod a formádat. Sokat ugatsz, semmit nem mondasz. Brávó!
Válasz erre 

pamut 2016.10.04. 11:23:31

@karandash: Kifejezetten jó látni a vergődésed :)

Azt meg kifejezetten szánalmas látni ahogy a fideszmaffia RETTEG az "érvényesség" szótól, RETTEG attól ha szóbakeül hogy 60% több mint 40%.

Az orbánmaffia BOLSI médiájában konkrétan CENZÚRA van, nem lehet, nem merik, tiltott nekik leírni az "érvényesség" szót is, nem hogy erről beszélni. nagyon-nagyon-.nagyon fáj nektek hogy a magyarok nem sikerült lealjasítani magatokhoz.

Akárhogy vergődsz, akárhogy nyüszítesz te is meg a többi fideszes, TÉNY: a magyarok többsége beintett a hazug, aljas, antikeresztény kamu színjátéknak, a magyarok többsége NEM HAGYAT MAGÁT LEZÜLLESZTENI A FIDESZES SZINTRE.

Köszönöm, magyarok, szép volt! :)
Válasz erre 

Pan Modry 2016.10.04. 11:36:52

@karandash:
AMi rossz Orbannak, az jo az orszagnak. Ha nem lehet az olimpiarol es Paksrol szavazni, akkor en szemely szerint leszarom az ilyen lenyegtelen neposzavazasi bohockodast.
Ruhellem a baloldalt is, de en elkepzelhetetlennek tartom hogy Brusszellel szemben valaha is tamogassak egy olyan miniszterelnokot aki lenyulta a manyupot, nem transzparens modon ossze ki az EU penzeket, nem engedi a nepszavazast az olimpiarol.
Ha Orbannak fontos lenne a migranskerdes, akkor lehetne szavazni az olimpiarol, nem lenne Paks2 titkositva, atlathatoak lennenek a kozbeszerzesek...
Válasz erre 

Pan Modry 2016.10.04. 11:39:54

@pamut:
Igazad van, egy olyan miniszterelnoknek soha nem fogok tamogatast adni a brusszeli vitaihoz aki nem transzparens a kozbeszerzeseknel es az igazan lenyegi kerdesekben nem engedi a nepszavazast.
Válasz erre 

pamut 2016.10.04. 11:40:20

Szeka, ugye írni fogsz a helikopteres maffiózóról is?

Kurvára megérdemelné, illetve főleg életfogytigot érdemelne de addig is amíg nincs jogállam és a fideszbűnözők szabadon rabolhatnak, legalább a blogok írják meg a gecik pénzszórását.
Válasz erre 

pamut 2016.10.04. 11:49:20

@Pan Modry:
Igazad van, de Orbán magyarellenes bűneinek csak egész kicsi része az amit felsoroltál, sajnos hosszan lehetne még sorolni a gaztetteit...
Válasz erre 

qwertzu 2016.10.04. 11:51:40

Szépen össze van szedve.
De a legfontosabb az első pont, ha meghagyják az érvényességi küszöböt, akkor simán megvan a kívánt eredmény.

Az összes többi mellékes, ha minden mást jól csinálnak akkor se lett volna meg a küszöb szerintem, legfeljebb ha több terrortámadás is történik Nyugat-Európában a szavazást megelőző két héten.
Válasz erre 

qwertzu 2016.10.04. 11:53:09

Vagy basztak volna hozzá még két kérdést, mondjuk az olimpia + fű legalizáció, úgy hogy nem neveznek meg kívánt eredményt ... simán megvan a részvételi arány.
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 12:01:18

@Andras J Fazekas: "Lesz alkotmánymódosítás, el lesz akasztva a kvóta, tehát a népszavazás elérte a célját."

Alkotmánymódosításhoz nem kell népfelhatalmazás. Az egész csak egy belpolitikai színezetű színjáték volt, ezt tudtuk előre, nyugi.

Te viszont azt tudjad, hogy egyszer még az Alaptörvény kukában fogja végezni.
Válasz erre 

Pan Modry 2016.10.04. 12:03:11

@Andras J Fazekas:
akkor meg mi a fasznak kellett a nepszavazas???????
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 12:11:50

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Mi van? Nem bírsz leállni?

A korábbi alkotmányt, a 9 évi 20-as törvényt, sem annak módosított változatát nem szavazta meg senki.

A mostani alaptörvényt, a korábbi alkotmányból levezetve, megszavazta egy 2/3-os parlament.

A 49-es alkotmány lecseréléséhez kellett várni hat évtizedet.

Majd te is vársz annyit a mostaniéhoz.

Hogy nektek nem lesz kétharmadotok belátható időn belül az tuti biztos.

Viszont lassan lejár az idő amit erre témára szántam, úgyhogy záros határidőn belül berekesztem az ingyenes oktatási kurzust irányodba.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 12:13:12

@Pan Modry: "nem transzparens modon ossze ki az EU penzeket"

Milyen megengedően fogalmaztad meg azt, hogy a nagy részét ellopja! :))
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 12:13:25

@Pan Modry:

Hogy ne a 200 fős parlament véleménye alapján módosítsák az alkotmányt, hanem a hárommillió szavazóra hivatkozva.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 12:16:53

@Andras J Fazekas: "megszavazta egy 2/3-os parlament."

Maradjunk annyiban, hogy afideSS a saját hülyeségét lenyomta az ország torkán. :))

Az alkotmányt konszenzussal szokták hozni, nem diktatórikusan. a pufajkás horngyuszinak nagyobb önuralma volt, mint ennek a fideSS bagázsnak.

Ja, és 3 év alatt 5x módsították azt a gránitszilárdásgút. Nem emegy ez a fijjúgnak, csak a tolvajlás.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 12:20:10

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Minden alkotmányt módosítanak ha szükséges, az amerikait eddig már több tucatszor és a többiekét is akiknek van ilyen.

A briteknek pl. nincs annak nevezett írott alkotmányuk.

Nyugodjál már le !
Válasz erre 

Pan Modry 2016.10.04. 12:41:06

@Andras J Fazekas:

es ez meger ennyi penzt???

Akkor peldaul a Paks vagy az olimpia ugyeben, ami ezerszer fajsulyosabb a migranskvotaknal miert nincs nepszavazas????
Válasz erre 

2016.10.04. 12:48:23

@Pan Modry: ami rossz Orbánnak,azt én támogatom. A korrupció, manyup, olimpia, Paks II. ügyekben teljesen igazad van, én a migránsok betelepítése és a merkelita-brüsszelita diktátumok elleni fellépésen kívül nem nagyon tudok semmiben egyetérteni Orbánnal.

Orbánt le kellene váltani, de az, ahogy a ballibek most forgatják a témát, hogy az eredménytelen népszavazás az az ő marha nagy támogatottságukat mutatja és hogy emiatt a kormány mondjon le, az egy merő hülyeség. Önbecsapás, alaptalan hurráoptimizmus. Teljes képtelenség. Jönnek majd a következő hónapokban a közvéleménykutatások balró-jobbról és látni fogjuk, hogy mennyit gyengült a Fidesz, mennyit erősödtek a ballibek. Az biztosnak tűnik, hogy Orbán ezzel a népszavazással kihúztava Jobbik (a Fidesz után a második párt) alól a talajt, hiába érvénytelen, akkor is beterelte a jobbikos szavazókat a saját táborába egy kérdésben. Emiatt roppant ideges most Vona Gábor. Nincs saját témája a pártnak, nincs megkülönböztető jegye, ezért nekiment Orbánnak, hogy egy kis arcot mutasson.
A másik nagy nyertes szerintem a Kétfarkú Kutya Párt, egy viccpárt, jó lefedettséget hoztak a plakátjaikkal, bekerültek a köztudatba, már 1%-on állnak és ez kb. annyi, mint a PM, Együtt és hasonló több éves pártok támogatottsága.
A Fidesz marad a legerősebb párt, nem mert olyan fasza gyerekek, meg minden szuper Magyarországon, hanem mert nincs alternatíva.

Abba kellene hagyni azt a mantrát, hogy a Fideszt most megverték, meg hogy az összes távolmaradó ellenzéki szavazó, mert ez nem igaz. Ez idegesít a ballib kommentekben.

A Fidesz azért hozott össze egy érvénytelen népszavazást, mert korábban jogszabályt módosítottak és most beleszaladtak a saját pofonjukba. Nem az ellenzék hozta össze az érvénytelenséget, hanem a Fidesz a népszavazás szabályainak elcseszésével. 3.3 millióan azonosultak Orbán kérdésével. Ez brutális szám. Ezt az ellenzék homokba dugott fejjel igyekszik ignorálni, pedig ez egy vészjel számukra 2018-ra.
Válasz erre 

Pan Modry 2016.10.04. 12:52:52

@karandash:

igazad van, en nem is modnok olyanokat hogy most vege a fidesznek stb...
En konkretan magamrol nem tudom elkepzelni hogy valaha is koztorvenyes bunozoket tamogassak a szavazatommal, es amiatt azert egy picit eg a pofam hogy tobb mint 3 millio magyar ezt megtette. Es nem vagyok baloldali, sot az osszes baloldali partot+Jobbikot egy nagy luzer fasznak tartok, mert nem voltak meg ennel a fos fidesznel sem tuddtak jobb alternativat kinalni.
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 13:02:56

@Andras J Fazekas: "Mi van? Nem bírsz leállni?"

A te állításodra való iménti reagálásom volt az első hozzászólásom a poszt alatt.

"A korábbi alkotmányt, a 9 évi 20-as törvényt, sem annak módosított változatát nem szavazta meg senki."

A '89-es Alkotmány egy konszenzusos demokratikus alkotmány volt, amely a rövid demokratikus átmenet idején egy alkotmányozási folyamat eredményeként született, és ami szavatolta a Magyar Köztársaság alkotmányosságát, jogrendjét..

---

"A mostani alaptörvényt, a korábbi alkotmányból levezetve, megszavazta egy 2/3-os parlament."

2012-ben az Alaptörvény hatályba lépésével hivatalosan is sor került a törvényes jogrend erőszakos felszámolására, ezzel Orbánék legyilkolták a maradék jogállamiságot is Magyarországon.

A jogállamot egy több mint kormányváltással - tehát egy valódi rendszerváltással, az orbáni rendszer leépítésével párhuzamosan vissza kell állítani, s ennek kulcseleme az orbáni Alaptörvény hatályon kívül helyezése, amely szellemiségében a Horthy-időket hozta vissza, a gyakorlatban pedig az állami fehérgalléros köztörvényes bűnözést legitimálja. Annak ad egyfajta törvényi hátteret.

Nincs demokrácia és jogállam mindaddig, amíg Orbán illegitim Alaptörvénye hatályban van.

-----

"A 49-es alkotmány lecseréléséhez kellett várni hat évtizedet.

Majd te is vársz annyit a mostaniéhoz"

Ha nem is 6 évtizedet, könnyen lehet, hogy még hosszú éveket, egy pár évtizedet igen. Látva az ellenzék gyengeségét, széttagoltságát, ez könnyen elképzelhető - arról nem is beszélve, hogy ami van, az nem is igazi ellenzék. Orbán tartja el őket, no meg parlamenti képviselőik fel is esküdtek az Alaptörvényre - a kormányoldallal együtt az orbáni törvényellenes jogrend őreinek és védelmezőinek kellene lenniük akármit is írnak bele az Alaptörvénybe. Már csak ezért sem lehet számítani rájuk.

De a történelem mutatja, tehát belátható: előbb-utóbb minden önkénynek vége szakad, így ennek a mostani, némi demokratikus mázzal működtetett orbáni hatalmi gépezetnek is. X év, vagy évtized, majd meglátjuk. Több mindentől fog ez függeni. De vége lesz, és ha akkor lesz egy, a törvényes jogállamot visszaállítani kívánó értelmiség és egy hasznavehető politikai osztály, akkor onnantól Orbán illegitim Alaptörvényének napjai meg lesznek számlálva.

"Hogy nektek nem lesz kétharmadotok belátható időn belül az tuti biztos. "

Az olyanok, mint Orbán nem választások - pláne nem a rezsimek által rendezett választások - útján szoktak megbukni. Ezt sajnos még sok egyébként ellenzéki szavazó sem képes felfogni. Itt mindent elsöprő tömegtüntetések, népfelkelés, forradalom, vagy éhséglázadások lesznek, amikor elpattan az utolsó húr is. A rendszer logikája, hogy a hatalombirtokosai nem képesek fékezni magukat, nem tudnak leállni, tehát a végsőkig feszítik a húrokat. Itt még nem tartunk, de zakatolunk az egyre inkább elkerülhetetlen felé.
Válasz erre 

Bobby Newmark 2016.10.04. 13:05:15

@Pan Modry: Az a baj, hogy nem köztörvényes bűnözők. Mert a Fidesz már van eléggé gyakorlott abban (néhány idióta tagjuktól eltekintve), hogy szépen kialakítsák maguknak a jogi környezetet a kibaszottul durva és pofátlan közpénzlopásaik előtt.

Az egy dolog, hogy ép ésszel és nemzeti érzelemmel nézve hazaárulás, amit művelnek, de jogilag nem az, meg nem is bűnözés, túlságosan régóta kerülgetik a húsosfazekat ahhoz, hogy ilyeneket belehibázzanak.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 13:12:56

@Andras J Fazekas: "Minden alkotmányt módosítanak ha szükséges, az amerikait eddig már több tucatszor és a többiekét is akiknek van ilyen."

Na de nem percenként. :))

Elbaszták rendesen az alkotmányt. IS.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 13:19:48

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Egyszerűen hazudsz, és hülyeségeket beszélsz.

A korábbi alkotmányban benne volt, hogy "ideiglenes" és "kétharmaddal megváltoztatható" ugyanis a rendszerváltás előtti paktum is átmenetinek szánta.

A Fidesz teljesen legitim módon, jogszerűen és a korábbi alkotmány szerint járt e.

És akkor jöttök ti balf@sz lúzerek, és ezt egyszerűen elhazudjátok és letagadjátok.

Miért hiszi a hozzád hasonló balfék lúzer, ha valamit letagad az kiíródik a valóságból.

És még vagy annyira hülye, hogy ezzel kapcsolatban nekiállsz vitatkozni.

Nettó hazug állításokról nincs mit vitázni.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 13:20:38

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Vannak reszek az irasodban, amikkel egyetertek, de kerdesek is:

"2012-ben az Alaptörvény hatályba lépésével hivatalosan is sor került a törvényes jogrend erőszakos felszámolására, ezzel Orbánék legyilkolták a maradék jogállamiságot is Magyarországon."

Az hogy neked nem tetszik az egy dolog, de attol meg illene felfognod, vagy elfogadnod, hogy az alaptorvenyt egy demokratikusan megvalasztott legitim kormany csinalta/fogadta el! Raadasul meg azt se mondhatod, hogy annyira hirtelen lett volna, a valasztasok ELOTT tobbszor is kerdeztek oket, es sosem tagadtak. Hogy ez hozzad nem jutott el? Van ilyen. Tudod, van a mondas, hogy "a torveny nem ismerete nem mentesit...."

"Az olyanok, mint Orbán nem választások - pláne nem a rezsimek által rendezett választások - útján szoktak megbukni. Ezt sajnos még sok egyébként ellenzéki szavazó sem képes felfogni. "

Errol maximum almodozhatsz. Ez a balfasz baloldal semmire se kepes, nezd meg a dunaujvarosi valasztasokat. A leheto legidealisabb helyzetben voltak. Egy gyilkossagert lecsukott politikus helyere kellett valasztani, es addig marakodtak, mig megnyertek a fidesznek!

Azt nem tudjak felfogni, hogy kurvara nem eleg az, hogy Orban takarodj, meg mennyit lop,es hasonlo lozungok, hanem partot kene epiteni, tamogatokat talalni, koncepciot es viziot kidolgozni, es jarni az orszagot es terjeszteni a velemenyuket, azaz DOLGOZNI kell! Belvarosi szalonokban es kavezokban barki lehet okos...
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 13:23:44

@Bobby Newmark: "Az a baj, hogy nem köztörvényes bűnözők. Mert a Fidesz már van eléggé gyakorlott abban (néhány idióta tagjuktól eltekintve), hogy szépen kialakítsák maguknak a jogi környezetet a kibaszottul durva és pofátlan közpénzlopásaik előtt."

De azok: köztörvényes bűnözők. És nincs ebben ellentmondás. A normál jogi környezet szerint azok, köztörvényes bűnözők. De ezért kellett többek között az Alaptörvény, hogy törvényes hátteret adjanak az általuk elkövetett köztörvényes bűncselekményeknek.

Ezért illegitim az Alaptörvény - még ha egy Parlament 2/3-os többséggel meg is szavazta.

Ami 2010 óta folyik az országban, az törvényesített szabadrablás.
Válasz erre 

Tamás Paitz 2016.10.04. 13:38:04

@Andras J Fazekas: Erre 20 millióért egy nagyon alapos közvélemény kutatás is elég lett volna, és nem kellet volna elbaszni 20 milliárdot. A parlamentben ha megvan a szavazásnál a 2/3 lehet alapszart módosítani.
Válasz erre 

Mákosi Rátyás 2016.10.04. 13:38:20

karandash:"Gyurcsány se lopott saját magának sokat. Gyurcsány Orbánhoz hasonlóan elsősorban egy politikus, nem pedig elsősorban tolvaj."
Ó, gondolom, most ennek örülnöm kéne. A miniszterelnököm elsősorban politikus, és csak másodsorban tolvaj. Szuper. Megszerettem őt. Elkönyvelheted, hogy szereztél egy extra fidesz-szavazót. Nem is volt nehéz ügy... ;)
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 13:38:34

@Zsoltbacsi: "Az hogy neked nem tetszik az egy dolog, de attol meg illene felfognod, vagy elfogadnod, hogy az alaptorvenyt egy demokratikusan megvalasztott legitim kormany csinalta/fogadta el! "

Nem arról van szó, hogy nekem mi nem tetszik. Itt jogászi szemmel is - bár én magam nem vagyok jogász, de egyet értek vele mert könnyen belátható: hazánkban az Alaptörvény életbe lépésével merénylet történt a törvényes jogrend ellen.

"...de attol meg illene felfognod, vagy elfogadnod, hogy az alaptorvenyt egy demokratikusan megvalasztott legitim kormany csinalta/fogadta el!"

Mint ahogy az imént egy másik illetőnek is jeleztem: egy Alkotmány nem pusztán attól legitim, mert egy országgyűlés kétharmados többséggel megszavazta. Pontosabban a szóban forgó Alaptörvényt ennek ellenére lehet illegitimnek tekinteni a fentebbi ok miatt, meg amit az előző hosszabb írásomban is kifejtettem.

Még egyszer. Az Alaptörvénnyel felszámolták a törvényes jogrendet Magyarországon. Papíros a bűnözésnek. Kétharmaddal meg bármit el lehet fogadtatni jogilag, ez nem nagy kunszt. de attól még a törvényesített törvénytelenség törvénytelenség marad.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 13:43:30

@Tamás Paitz:

Ezt már egyszer leírtam valakinek, most neked még egyszer leírom.

Más politikai súlya van, ha a 200 fős parlament saját hatáskörben módosít alkotmányt, és más ha ezt hárommillió támogató szavazat hatására teszi.

De ezt magadtól is beláthatnád, minek kell neked, hogy más elmagyarázza?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 13:45:33

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Ezzel visszatertunk a masik pontomhoz, amit nem firtattal. El lehet menni brusszelbe illetve Strassbourgba, es megtamadni, ha valami konkretan nem felel meg. Ez meg is tortent peldaul a birok nyugdijazasaval.sajtotorvennyel kapcsolatban. De nem latom azt a tomeges igenyt, hogy szazaval tamadnak meg, mert ahhoz nem eleg hoborogni, es fikazni mindent, hanem dolgozni is kene...

Ertem en hogy szerintetek minden szar Magyarorszagon, csak sehol se latom a lelkesedest es a befektetett munkat, hogy valaki komolyan valtoztatni szeretne, anelkul pedig ez az egesz olcso frocsoges, illetve locsogas.
Ezt ne magadra vedd, hanem az egesz bal oldalra. Hidd el nekem, megelegedtek azzal a 20-40 hellyel, ami jut majd nekik, aztan az elkovetkezo masfel evben meg elmarakodnak a koncon, es nem fog semmi se valtozni
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 13:52:09

@Andras J Fazekas: "Egyszerűen hazudsz, és hülyeségeket beszélsz."

Nem, csak te vagy egy megátalkodott fideszes mocsok, aki mindent elnéz az övéinek, és akit ostoba és velejéig hazug nemzeti dumákkal kábítanak, vadítanak és mozgósítanak, amikor csak kell. Ilyen a fajtád, akit állandóan beetetnek, aki a két vh. közt Horthynak, aztán Rákosinak, majd Kádárnak, most meg a hasonszőrű Orbánnak tapsol.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 13:59:32

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Ó, nem, tévedésben vagy.

Nem vagyok Fideszes, de ez a kormány az egyetlen a rendszerváltás óta, aki aki Magyarország érdekei mentén cselekszik, aki végre befejezi a baloldal által korábban elakasztott rendszerváltást, betartja a saját választónak tett ígéreteket, azt teszi amit azok elvárnak tőle, amire Magyarországnak szüksége van, és amit én is gondolok, mondok évtizedek óta.

Ennyi…
Válasz erre 

Mákosi Rátyás 2016.10.04. 14:03:53

@Tamás Paitz: " Erre 20 millióért egy nagyon alapos közvélemény kutatás is elég lett volna,.."
Nyilván. De egyrészt a közvéleménykutatócég-tulajdonos haverok már ki lettek tömve, és most kellett egy kicsit juttatni a tévés-plakátos haveroknak is, másrészt pedig a TERV, nem ez volt, hanem az, hogy - az egyébként megrendelt, és alaposan kielemzett közvéleménykutatásokra alapozva - egészpályás marketingkampánnyal a szavazópolgárok legnagyobb részét az urnákhoz rendelik, és kihoznak egy MINIMUM érvényes népszavazást, ami egyébként tényleg tök jó legitimációs ütőkártya lett volna Orbán kezében. A TERV amúgy megalapozott volt, mert kb minden mellete szólt: a közvélemyénykutatások tényleg elsöprő "nem"-dominanciát mutattak, a kezükben van az majdnem az összes média, tévé, rádió, plakátok, zsebükben van az NVB, NVI, a fideszes és nem fideszes polgármesterek és azok dolgozói, stb, és náluk van a szükséges pénzmennyiség is ugyebár: a soha el nem apadó adófizetői forintok. Szóval ez kb. lejtő hátszéllel szituáció volt OV számára, csak nem jött be. Ebből hoztak ki egy átlagos népszavazási részvételt. Ez kudarc Orbán számára, amit persze hülye lenne elismerni, de attól még kudarc. Nem véletlen, hogy 2-3 hete még azt mondta, hogy neki szomorúság, ha nem 100%-os a részvétel (jó, ő abban a korban szocializálódott, amikor ez volt a megszokott). Aztán gondolom, ahogy kapta az információkat, hogy messze nem lesz ebből elsöprő, de még magas részvételi arány se, úgy tette lejjebb és lejjebb a mércét. És most már mindeki azt szajkózza, hogy milyen a nemek és igenek aránya, amit amúgy tényleg előre megmondtak a közvélemyénykutatók.
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 14:05:52

@Zsoltbacsi: "El lehet menni brusszelbe illetve Strassbourgba, es megtamadni, ha valami konkretan nem felel meg."

Tipikus reakció, aki nem ért mindezzel egyet. Brüsszel csak mazsoláz, néhány, az eu-s törvénykezéssel nem passzoló törvényi végzést, paragrafust kifogásol, de azt is sokszor hiába. Például felemelte a szavát a sajtószabadság biztosításáért anno, és történt valami? Valamit kényszeredetten maszatolt a kormány, ez az EU-nak elég volt, de különben? Mert csak a hülye nem látja mi megy sajtószabadság alatt ebben a országban Orbán regnálása alatt. Lásd pl. a közmédiát.

Sajnos Brüsszel belpolitikai magánügynek tekinti a törvényesített állami szabadrablást, amelyhez az Alaptörvény adja a jogi hátteret. Különben már rég ki kellett volna vágni az országot az EU-ból, de erre meg nincs meg a megfelelő jogkeret.
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 14:13:14

@Andras J Fazekas: "Nem vagyok Fideszes,"

Ki nem szarja le? Tapsolsz neki, és melléállsz, amikor csak kell. Elmész népszavazni, jóllaksz a rezsicsökkentéstől, védelembe veszed az illegitim Alaptörvényt, szidod az EU-t, Sorost, vagy éppen akit kell, ahogy a helyzet megkívánja és szajkózod az orbáni mantrákat. Ilyen a fajtád.

De nincs új a Nap alatt. Ez huszadik századi jelenség, ezt a mindig könnyen megvezethető embertípus már benne van a történelemkönyvekben.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 14:15:08

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

"Különben már rég ki kellett volna vágni az országot az EU-ból, de erre meg nincs meg a megfelelő jogkeret."

Te ezt beveszed? Igen, nagyon fajna (es akkor szepen fogalmaztam) ha kiraknanak az EUbol, de hidd el nekem, nekik meg jobban fajna!
De forditsuk meg a kerdest: szerinted miert vettek fel? Ok a faszagyerekek? A nemzetkozi voroskereszt? Jotekonysagi intezmeny? Nyilvan azert, mert erdekukben allt, es hatalmasat kaszaltak, amibol most nagy kegyesen visszacsopogtetnek valamennyit!
Válasz erre 

Neo07 2016.10.04. 14:19:03

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

" Az amerikaiak több, mint 200 év alatt mindössze 27 módosítást csatoltak az alkotmányukhoz, míg a magyarok 3 év alatt 5-öt. Ha az amerikaiak ugyanilyen hiperaktívan változtatganák, már valahol a 400. módosításnál járnának. :))"

Arra nem gondoltál, hogy ennek a görbe nemfeltétlenül egy nyílegyenes vonal, hanem egy parabola?
:-)

Az amerikaiak 1791 és 1795 között 11 alkotmánymódosítást csináltak.
Válasz erre 

Bobby Newmark 2016.10.04. 14:19:13

@Andras J Fazekas: Nem, kurvára tökugyanaz. Legfeljebb annak a 200 képviselőnek kis lelkének lesz kellemesebb, jogilag koppra kurvára ugyanaz.
Válasz erre 

Pan Modry 2016.10.04. 14:19:55

@Andras J Fazekas:

tehat Magyarorszag erdeke Meszaros es Garancsi felek kitomese, gratulalok...
Magyarorszag erdeke egy anyagi buktaval jaro olimpia es Paks 2

megint csak gratulalok Emese...
Válasz erre 

Neo07 2016.10.04. 14:20:56

Elnézést a helyesírási hibákért. Izélje meg, olvashatatlan világusszürke a szöveg, nem lehet egy kicsit sötétebbre állítani?
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 14:23:04

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Kis hülye !

Saját magadból, meg a balf@sz ellenékből indulsz ki.

A jobboldalon ez fordítva van.

Nálatok bal@szoknál van, baloldali alapvető tulajdonság az, hogy a "birkák" ész és kritika nélkül mennek a "vezérük" után.

A jelenlegi magyarországi helyzet ennek épp fordítottja, csak ti vagytok olyan együgyűek, akik nem képesek szétválogatni a szezont a fazontól.

Nem a jobboldali tömeg megy a kormányzat után, hanem kormányzat csinálja azt amit a választói elvárnak tőle.

Ti az egybites agyatokkal a saját politikai-eszmei mocskotokat akarjátok ráaggatni a jobboldali szavazókra és a kormányra.

Tegyük hozzá, nulla hatásfokkal.

De fordítsuk meg a dolgot, egy komoly érvet hozzál fel, miért is kéne itt bárkinek a posztkommunista-bolsevista ellenzékre szavaznia, vagy a jelenlegi politikai palettáról bárki másra?

Kire, és milyen indokok alapján?
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:25:29

@Neo07: "Az amerikaiak 1791 és 1795 között 11 alkotmánymódosítást csináltak. "

Úttörök voltak, kereskedők, földművesek. A fideSS csupa jogvégzettből áll, külön tatntágy volt nekik az alkotmányjog, illett volna elsőre jól csinélni. Vagy másodikra. Vagy legalább harmadikra... :))

Nah, nem jössz már ki ebből jól, ne erőltesd!
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 14:25:38

@Pan Modry:

Rém ostoba dolog néhány kiemelt részlet alapján, egy teljesen más irányba mutató rendszert konspiratív módon beállítani.

"Emese" !
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:27:02

@Andras J Fazekas: "Nem a jobboldali tömeg megy a kormányzat után, hanem kormányzat csinálja azt amit a választói elvárnak tőle."

:)) Köszi, jól megnevettettél.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 14:27:27

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Nem nekem kell kijönnöm ebből, te állsz háborúban a valósággal.

Ráadásul ezzel ezzel bolsevista szétmagyarázós retorikával durván vesztésre állsz.
Válasz erre 

VT Man 2016.10.04. 14:27:45

@Andras J Fazekas:
"Amire kellett ez a kormánynak, arra pont elég a három millió nem. "

Igy van, csak ezt keptelenek felfogni a ballibek.
Válasz erre 

Nigro notanda lapillo 2016.10.04. 14:30:19

én értem, hogy milyen jó azt mondogatni, hogy de 98%-os a nem szavazatok arànya...de mégis ha mondjuk a matt részeg Józsi bàcsi hazafelé ellötyögteti a literes tablettàs 60%-t majd legurít belôle 38%-ot, a maradék 2 pedig az üvegben marad, akkor Józsi bàcsinak sikeres estéje volt?
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:30:47

@Pan Modry: "anyagi buktaval jaro olimpia"

Párizs nagyon erős pályázatot adott be, szerencsére semmi esélyünk. Mág csak valami 15 milliárdot tapsoltak el rá, aprópénz a potenciális veszteséghez képest.

TwinPaks már húzósabb, Putyin fogja a vitya golyóit, valószínűleg valami kompromittáló bizonyítéka van a tolvajlásairól, meg kell építenünk.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:31:58

@Nigro notanda lapillo: Akárhogy csavarod, ez egy érvénytelen szavazás. Húszmilliárd forint, és sok hónap gyűlölködés a semmiért.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 14:33:47

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Világos, hogy a liberó-balf@sz szekértolónak ez felfoghatatlan dolog, mert a baloldali-liberális kormányok sose csinálnak ilyet.

Hajrá!
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 14:35:00

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Abba "semmibe" fogtok ti megint, és újra belebukni.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 14:37:50

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Az meg veletlenul se zavarjon, hogy Paks eredetileg a szocik bulija volt, meg szandeknyilatkozatot is irtak ala, csak aztan elkurodott a penz, es lekerult a napirendrol.
Most persze nem tetszik nekik, hogy orban alairta azt a csomagot, ami gyakorlatilag 99 szazalekban megegyezik az ovekkel, csak ok mar nem fernek hozza a husosfazekhoz, igy mar rogton nem akkora buli :)
Nezz utana, 2009ben a parlament 98 szazalekos tobbseggel szavazta meg, 2 evvel kesobb mar nagyon fajt ez nekik, hirtelen elkezdtek ellenezni...

Szokasos balos balfaszkodas, 2011ben, amikor alairtak akkor Putyin egy rohadt diktator volt, bezzeg 2009ben meg Nobel bekedijra is felterjesztettek volna :)
Válasz erre 

Neo07 2016.10.04. 14:38:32

Lopások:
Engem jelen pillanatban nem érdekel túlzottan mennyit "lopnak". Mondom, nem érdekel _túlzottan_. Vagyis nem hagy hidegen, de mit tudjak csinálni más lehetőség híján? A jelenlegi ellenzék is lopott eleget, egész gyárakat loptak maguknak privatizáció címszó alatt. Ellenben tudni lehet róluk, hogy az országot két fillérért eladnák. (Ha hozzávesszük azt is, hogy még Gyurcsány alatt megjelenhetett olyan óriásplakát kb olyan szöveggel, hogy "Eladó táj", az mindennek a teteje volt.)
Válasz erre 

Neo07 2016.10.04. 14:40:14

Engem jelen pillanatban nem érdekel túlzottan mennyit "lopnak". Mondom, nem érdekel _túlzottan_. Vagyis nem hagy hidegen, de mit tudjak csinálni más lehetőség híján? A jelenlegi ellenzék is lopott eleget, egész gyárakat loptak maguknak privatizáció címszó alatt. Ellenben tudni lehet róluk, hogy az országot két fillérért eladnák. (Ha hozzávesszük azt is, hogy még Gyurcsány alatt megjelenhetett olyan óriásplakát kb olyan szöveggel, hogy "Eladó táj", az mindennek a teteje volt.)
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:52:59

@Zsoltbacsi: "veletlenul se zavarjon, hogy Paks eredetileg a szocik bulija volt"

Véletlenül se zavar, mert szerencsére nem tudták megcsinálni. Az viszont kurvára zavar, hogy orbán megcsinálja négyszeres áron, hogy legyen mit ellopni.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:53:50

@Andras J Fazekas: Mibe fog belebukni az MKKP?
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 14:54:27

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Ja hogy te egyszerre vagy atomfizikus,jogasz,kozgazdasz es epiteszmernok? Akkor igazad van
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 14:54:48

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Ha te sz vagy, akkor drukkolok neked !
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 14:55:33

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Javítás: Ha te az vagy, akkor drukkolok neked!
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.04. 14:56:46

@Zsoltbacsi: IS!
Válasz erre 

KILENCVEN NYOLC SZÁZALÉK 2016.10.04. 15:10:19

"Ön szerint milyen következménye lesz a Fideszben a népszavazási kudarcnak?"

Nem rossz ez a 98, de a legfontosabb most az, hogy a maradek 2 %-ot is maguk melle allitsak. :)))

Szanalmas libbantak, megint belealltak egy IRTOZATOS pofonba.
Heteken keresztul azt gagogtak, hogy az egesz csak kamu mert kizarolag Orban Viktorrol szol, O fog megmeretetni.
Erre Orban Viktor az emberek 98 %-at maga melle allitotta. Ez totalis kiuteses gyozelem.
Válasz erre 

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.04. 15:11:38

@Zsoltbacsi:

Ez pontosan így van..
A 4-es metróra is elköltötték a pénz felét, mikor még egy kapavágás sem történt.

A szocik csak lopni tudnak.
Válasz erre 

Bobby Newmark 2016.10.04. 15:15:40

@KILENCVEN NYOLC SZÁZALÉK: Látom baszdmeg, te már az SZDSZes iskolarendszerben tanultad a matekot...

Egyébként konkrétan az összes ismerősöm, aki elment szavazni, az nemmel szavazott, DE rühelli Orbánt, mint a szart, úgyhogy ez a maga mellé állítás is roppant mód röhejes.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 15:19:03

@Bobby Newmark:

Es ha megforditod, a komplett baloldal mennyi embert is tudott tavol tartani? Messze vannak mint Mako Jeruzsalemtol
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 15:24:16

@Andras J Fazekas: "A jobboldalon ez fordítva van."

Te lenni jobboldali? Meg netalán az a másfél-kétmillió Orbán-szavazó? Netán még a jobbikosok is?

Ótvaros kommunisták vagytok mind Orbánnal és sleppjével együtt.

Ugyanazok a reakciók, ha más tartalmi köntösben is, de voltaképp' ugyanaz a retorika, a hanghordozás, a szöveg, a duma, a tömegekre való ráhatás, a felforgatás, a mindent és mindenkit megváltoztatni, átformálni akaró nyomulás, mint 1945, illetve immár hatalmon 1947 után.

És ha mindez még nem lenne elég, te nagyon jobboldali: Orbánod - mert igenis annak a ringyója vagy, bármit is mondasz - lop is, csal is. Keményen. Bűnözik, na. És te ehhez tapsolsz, mert vagy egy gonoszlelkű lény vagy, vagy egy olyan ostoba, aki azzal a szent meggyőződéssel él, hogy a fideszes lopás nem lopás.
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 15:27:07

@Andras J Fazekas: Engem meg csak ne kategorizálj, mert föntebb leírtam: semmi dolgom a mai "ellenzékkel".
Válasz erre 

petivagyok innen 2016.10.04. 15:30:23

Már a kérdés is hülyeség volt. Ha 1920-ban lett volna egy ilyen népszavazás trianonnal kapcsolatban, akkor se történt volna semmi másképp, mert az akkori nemzetgyűlés simán megszavazta a "diktátumot". Vagyis a parlament bármikor dönthet arról, hogy az elnéptelenedő falvakat, üres lakásokat afrikaiakkal tölti fel és az EU által meghatározott ellátásban létesíti a "menekülteket".
Válasz erre 

2016.10.04. 15:36:31

@Mákosi Rátyás: ahhoz képest, hogy a politika holdudvarában vannak csak és kizárólag közpénzek kiszivattyúzásával lenyúlásával foglalkozó vagy csak a biztos bársonyszékükhöz ragaszkodó káderek, az, hogy valakinek amellett, hogy engedi a beosztottainak lopást (mert a holdudvart mindig jól kell lakatni), vannak politikai elképzelései is, az egy szuper dolog. Persze ezek a politikai ideák lehetnek még ettől rosszak.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 15:40:03

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Értetlen és rém ostoba vagy.

Nem engem kell győzködni, hanem vedd rá a választókat, hogy a politikai haverjaidra szavazzanak.

Ilyen balfék sajtó által kiagyalt egybites bolsevista hazugságokkal nem lehet megvezetni, meggyőzni pláne, ezeket hiába ismételgeted.

Kimagyarázni se fogom a fejedből, mert ebben az állapotodban, a benyalt téveszmék miatt a hatalom hasznos hülyéje vagy.

A rendszerváltás befejezése, mint minden rendszerváltás, a korábbi politikai- gazdasági elit lecserélésével jár, és ezt próbálja az ellenzék lopásnak, meg korrupciónak beálltani.

Egy olyan ellenzék akinek a múltja, az átmentett vagyona, az eszmeisége, eleve intézményesített lopásra, rablásra épült, az úgynevezett "államosításra".

Ezért hiteltelen és ostoba dolog ezt a lopós mantrát csúcsra járatni.

Nem is mennek vele semmire 2010 óta, és te sem fogsz.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 15:43:41

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Akkor mi a f@sznak nyomatod az balfék ellenzék előre gyártott, évek óta ismételgetett hazugságait?

Ennyire hülye vagy, nem tudod, hogy kinek a szekerét tolod?
Válasz erre 

chrisred 2016.10.04. 15:51:59

9. Ha valaki 4 millió feletti szavazószámot akar kipréselni az országból, nem negligálhatja teljesen Budapestet. A vidékiek nyilvánvalóan hatékonyabban puhíthatóak és hajthatóak a szavazófülkékbe, de az nem elég.
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 15:56:26

@Andras J Fazekas: Te komcsi féreg, ahhoz nem kell ellenzéki párt szavazójának lenni, hogy lássam, mi történik az országban.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 16:02:25

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Nekem a felmenőim között arisztokraták és kulákok voltak, egy bolsevista proli tróger a saját múltjával hiába sérteget.

Csak nem képzeled, hogy beszólsz nekem, és nagy hirtelen azt hiszem majd, hogy helyet cseréltünk és helyetted seperc alatt én lettem a komcsi?

Azért tartotok ott ahol tartotok, mert az összes bolsevista trógernek csak annyi sütnivalója van, mint neked.
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 16:07:27

@Andras J Fazekas: "...évek óta ismételgetett hazugságait?"

Nem HAZUGSÁG. Ez a nagybetűs IGAZSÁG. Nem Gyurcsány vagy más szarta a számba. Ezeket én magam vallom, ellenzéktől függetlenül is. Mert látom, miről szól az orbáni rendszer.

Az Alaptörvény illegitim, a 2014-es választások nem voltak tiszták, nincs jogállam, csak fideszes BŰNÖZÉS van.

Ezt te tagadhatod, te nem fideszes hithű orbánista takonygerinc, de attól a tény még tény marad.

Ezzel befejeztem veled, semmi értelme a továbbiakban veled foglalkoznom. Unalmas paneleket puffogtatsz, és véded a tolvajokat, ahogy az egy hithű orbánista blog.hu-s kommentelőtől elvárható. Több szót nem érdemelsz.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 16:20:01

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Fgyu, tróger !

Ha jól emlékszem te akaszkodsz rám mint egy kullancs és az istennek nem akarsz tágítani.

Az egybites agyaddal képtelen vagy felfogni, hogy jogilag megalapozatlan rágalmakkal nettó hazugságokkal esélyed sincs politikai értelemben.

Minek rugózol itt?

Semmi értelme annak, amit csinálsz.
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 16:21:55

@Andras J Fazekas: Na még erre, mert időközben érkezett:

"Nekem a felmenőim között arisztokraták és kulákok voltak, egy bolsevista proli tróger a saját múltjával hiába sérteget."

Nekem nincs bolsevista múltam. Te viszont ótvaros kommunista pojáca vagy, és leszarom a felmenőidet. Az semmit nem jelent. Arisztokrata felmenőid is ma talán elborzadva szemlélnék, mit művel Orbán az országgal. Dehogy vagy te jobboldali, fényévekre állsz te attól, hogy ott lehess. Aki helyesli Orbán politikáját, az minden, csak nem jobboldali.

Komunista nem az, akire szitokszóként rámondják, hanem akire ez a jelző valóban ráillik.

Rád ráillik. De még ahhoz is hülye vagy, hogy ezt felismerd.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 16:23:41

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Most írjam le még egyszer az előző posztot?

Inkább olvasd el újra.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 16:29:17

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Az "azzal vádaskodunk amit mi csinálunk [amik mi vagyunk] típusú bolsevista tükörbeszéd az ősződi-beszéd óta kontraproduktív kommunikációs stratégia Magyarországon.

Bolsevista trükkökkel nyomulsz, közben másokat rágalmazol hogy komcsik?

Mégis, mit vársz ettől a balf@szságtól
Válasz erre 

fidesz jobbik mszp dk együtt pm lmp fodor egykutya 2016.10.04. 16:29:39

@Andras J Fazekas: "...hogy jogilag megalapozatlan rágalmakkal nettó hazugságokkal..."

Nem, te fasz, nem jogilag megalapozatlan, és nem rágalom. EZ a lényeg.

De védjed csak a szart, védjed, b+, ennyit érsz. De fogsz te még úgy falba vert arccal pislogni, mint a hülye párttitkárok és a volt munkásőrök 1989 után.
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 16:32:18

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Ertelek, attol lesz jogilag megalapozott mert Te azt mondod! Vilagos....
Válasz erre 

Mákosi Rátyás 2016.10.04. 16:32:33

@karandash: "... az, hogy valakinek amellett, hogy engedi a beosztottainak lopást (mert a holdudvart mindig jól kell lakatni), vannak politikai elképzelései is, az egy szuper dolog. Persze ezek a politikai ideák lehetnek még ettől rosszak."
Váá! Lassan kihozod, hogy Gyurcsány és Orbán egykutya! :Đ Merthogy Gyurcsány is engedte lopni a beosztottait, de voltak politikai elképzelései, amelykek persze lehettek rosszak. Hát jó, elfogadom. De sajnos igaz magyarként még mindig nem vagyok megvígasztalódva. Mert ugyebár Orbán és pincsijei sose fukarkodtak a jelzőkkel, ha Gyurcsányt (de tkp. bárki mást) és kormányát kellett jellemezni, oszt' most kiderült, hogy a trágyadombmenedzsernek csupán a neve változott, a jelleme többé-kevésbé ugyanaz.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 16:33:59

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Te csak tudod …

Pont úgy ugatsz, meg fenyegetőzöl, mint a munkásőrök anno …

Rém hiteles az előadásod …
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.04. 16:34:05

@fidesz jobbik maszop dk együtt pm lmp egykutya:

Ez pont olyan, mint hogy a kampany 30 milliardba kerult, mert az atlatszo megirta. Es ha a kurucinfo megirja, hogy dunaba kell loni a ciganyokat, az is ugy van? Nem latok lenyeges kulonbseget a 2 organum hitelessegeben
Válasz erre 

Ballib cenzúrázók réme 18 2016.10.04. 17:01:05

@Andras J Fazekas:

Kitartó vagy, de Gyurcsány fizetett majmait a helyén kell kezelni.

Persze szórakoztató nézni, ahogy a ballib migránsseggnyaló horda csak ismételgetni tudja a beléjük vert ballib mantrát, és hazugságokat, de már uncsi.
Válasz erre 

Bobby Newmark 2016.10.04. 17:22:01

@Ballib cenzúrázók réme 18: Muhaha, mondja ezt a fizetett fideszdroid.
Válasz erre 

Andras J Fazekas 2016.10.04. 17:55:37

@Ballib cenzúrázók réme 18:

Jahh …

Igazad van …

Egy darabig próbáltam udvarias lenni …
Válasz erre 

Lajos Csánó 2016.10.04. 18:00:04

@KUNTEz a szavazás érvénytelen volt!I: Meg se kellett volna számolni a nemeket és az igeneket,mikor kiderült érvénytelen,akkor összepakolni,és mehet a zúzdába!Érvényesség estén kellett volna csak számolni!
Válasz erre 

Caligula11 2016.10.04. 18:41:57

www.youtube.com/watch?v=iIbQv0jGXXw
Válasz erre 

1ghost 2016.10.04. 19:20:37

@Andras J Fazekas:

Hát bérhazudozókám látom, itt töltötted az egész napot!

No persze, nem csoda, jó nagy pofont kaptatok tegnap, szar meló ma orbánpribéknek lenni, mi?
Válasz erre 

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.10.04. 20:33:43

@Ballib cenzúrázók réme 18: A kurva anyád tartja a fejét Gyurcsány seggében. Rohadtul unom már ezt, ti vérfideszesek elmebetegek vagytok, ha tényleg azt hiszitek, hogy mindenki aki nem tapsol annak a kibaszott viktornak az gyurcsány rajongó. Bajban is lennétek, te köcsög. De találkozzunk csak egyszer, megtudod, hogy mennyire vagyok liberális demokrata, amikor kifordítom a búrádat. Komolyan, lassan megnézném magamnak egy ilyen kommentekben fideszkedős kis geci pofáját élőben.
Válasz erre 

2016.10.04. 20:51:06

Kérdés, ebből a 3 millió emberből mennyi volt a fideszes. Én utálom őket, mégis nemmel szavaztam abból az okból kifolyólag, hogy ezt Nyugat-Európában is így kellett volna, mielőtt döntenek arról, hogy importálnak több millió cigányt a nagyvárosaik közepébe. Nem is értem ezt, hogy mintha nem is venné figyelembe senki azt, hogy egy ilyen kérdésben szavazhat BÁRKI nemmel úgy is, hogy leszarja ezt az Európát is tönkretenni akaró seggfejet.
Válasz erre 

2016.10.05. 02:53:49

@Mákosi Rátyás: nem árulok el nsgy titkot, ha azt mondom, hogy Magyarországon sose lesz olyan politikai elit, akik nem lopnak. Mivel a magyarok és általában a kelet-európaiak olyanok, hogy a rájuk bízott vagyonból lecsípnek maguknak. Ez volt a helyzet mindig is, a Hunyadiak megvédték az országot, de összeharácsoltak maguknak egy hatalmas vagyont, Kossuth is egy vármegyei svindler, sikkasztó volt, mielőtt nagy államférfi lett, a kommunista pártelit is lopott, egyedül Kádár nem halmozott fel személyes vagyont, ő kifejezetten puritán volt.

A lopás benne van a kelet-európai politikában. Ezért se értem, hogy miért vetik egymás szemére a korrupciót, lenyúlást.
Válasz erre 

1ghost 2016.10.05. 06:46:38

@karandash:

Hahaha... ócska fideszpribék.... ilyen hülyén bérfideszest még nem láttam a mérhetetlen tolvajlást védeni.

Te gerinctelen orbán csicska!

Majd azt mondják a magyarok, hogy matolcsy havi kétmillás kurváit, a helikopteres rogánt, a milliárdos gázszerelőt, orbán vejét, meg az egész, magát gennyesre lopó sleppet, az adófizetők verejtékéből kell eltartani, ugyi?

Ti még a kommunistáknál is ócskább emberek vagytok.
Válasz erre 

HabonyArpad 2016.10.05. 12:31:17

Nincs ezen mit szepiteni a 98/2 szavazati arany ORULETES BUKAS a balodal szamara. MEGSEMMISITO VERESEG, SOSEM LATOTT KUDARC. Hiaba a Soros altal a kampanyra koltott tiz milliardok.
Es ezt csak tovabb sulyosbitja, hogy alakitanak egy ujabb libbant partot, tehat az amugy is csekely szavazotaboruk meg tobb fele fog oszlani.
Most majd kb 8 partnak kell osszefogni, ha egyaltalan be akarnak jutni a parlamentbe, 18-ban.
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.05. 13:51:45

@HabonyArpad: Nem tisztem a baloldalt védeni, de legtöbben nem az igen mellett kampányoltak, úgyhogy ez az arány érdektelen. Viszont hatalmas pofáraesés fideSS-nek, hogy messze nem lett érvényes a népszavazás. orbán húszmilliárdért és féléves gyűlöletkeltésért annyit ért el, hogy most már papírja van róla, hogy érvényes referendumon nem utasították el a magyarok a kötelező kvótát. :))
Válasz erre 

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2016.10.05. 13:53:51

@karandash: "Magyarországon sose lesz olyan politikai elit, akik nem lopnak."

Amíg a tolvaj maffiózó fideSS van hatalmon, addig biztos nem. Annyira tolvaj népség vagytok, hogy mást el se tudtok képzelni. :))
Válasz erre 

Zsoltbacsi 2016.10.05. 16:40:33

@a gyűlölködők bekaphattyák, érvénytelen a szavazás:

Azert medgyesy se torte ossze magat, amikor 2002ben hatlomra kerult, pedig meg elszamolasi biztost is nevezett ki allamtitkari rangban. Ahogy elotte 1998ban Orban se csinalt semmit, pedig ha valamikor, akkor elkaphatott volna legalabb mutatoba nehany szdszest. De 2010ben is csak a szavak szintjen lepett fel Gyurcsany ellen. Miert valtozna meg szerinted, ha egyszer valamikor bukik a fidesz? Reg le van zsirozva egymas kozott.
Válasz erre 

Szúrófény 2016.10.07. 03:30:45

@Ballib cenzúrázók réme 18: A költségek, melyek a hatalom fittogtatására pazarétoltatnak, e hatalom alapjait ássák alá. De a legrosszabb, legszemtelenebb kormány, ha azon kívül csapás nem éri, sokáig nem tartathatja fel magát!”Eötvös József Eszmék, gondolatok 1876. sorszámú gondolat.

"Már az is nagyon veszélyes, ha a kormányzat néha, mint Platón engedélyezte, hazudik. De mindinkább bizonyossá válik, nincs nagyobb veszély, mintha a kormányzat semmi egyebet nem tud, és nem tesz, csak hazudik, vagyis ha az egész államkormányzat a hazudozáson nyugszik." Hamvas Béla
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard