A hétvégi szegedi baloldali értelmiségi találkozó egyik legfontosabb témája a társadalmi igazságosság megvalósíthatósága volt. Már az önmagában meglehetősen fura helyzet, amikor egy ellenzéki pártnak arról kell lamentálnia, érdemes-e kampányolnia a társadalmi igazságosság elérése érdekében, de a hozzászólásokból kiderült, sokan már a baloldalon sem hisznek igazán abban, hogy a magyarok többsége elérhetőnek véli a törvény előtti egyenlőséget, illetve látnak arra esélyt, hogy felelősségre vonják a hatalmukkal visszaélő politikusokat. Hét évig keményen dolgozott a Fidesz azért, hogy a magyarok beletörődjenek a megmásíthatatlanba, vagyis amíg az oligarchák dinasztiákat alapítanak, addig a szegények kitörési esélyei a minimálisra csökkennek, így egy furcsa alakban éled ujjá a Horthy-korszak Magyarországon.
Fotó: Szegedi Kattintós
Magyarországon nem létezik a szó hagyományos értelmében vett munkásosztály, de a klasszikusnak nevezett burzsoázia sem létezik már hazánkban. Ez nem baj, nem erény, csak arra figyelmezteti a hazai baloldalt, hogy nem lehet már a régi szlogenekkel megszólítani a szavazókat. Ez megmarad Thürmer Gyula Munkáspártjának, amely olykor persze összekacsint a Fidesszel..Persze a jelenlegi kormánypárt sem a hagyományos jobboldali értékek megtestesítője a magyar politikai erőtérben. A Fidesz előnye a baloldallal szemben épp abból táplálkozik, hogy nem ideológiák, hanem ügyek mentén, eszmeiségtől független alkalmi kampányok segítségével gyűjtögeti politikai tőkéjét. Ez azonban hosszú távon visszaüthet, amit a hazai baloldal saját kárán tanult meg.
Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szegedi beszédében nem véletlenül emlegette ismét Gyurcsány Ferenc felelősségét abban, hogy a baloldal elvesztette hagyományos ideológiai hátterét. Az a harmadik utas baloldaliság irányzata - amely többek között Tony Blair brit és Gerhard Schröder német kormányfők nevéhez fűződik - épp olyan pragmatikus módon fogta fel a szavazatszerzést, ahogyan most a Fidesz teszi. Ha épp úgy ítélték meg ugyanis ezek a szociáldemokrata politikusok, hogy érdemes támogatni egy háborút, akkor megtették ezt, ha jó üzletnek tűnt privatizálni, nem késlekedtek, ha gesztust kellett tenni a jómódúak felé, nem haboztak. Nem csoda, hogy a Gyurcsány, Blair, Schröder utáni időktől nem igazán találja az identitását a baloldal szerte Európában.
A szocialisták kampánya most igyekszik ismét karakteres baloldali fazont adni a pártnak, ami például a „Fizessenek a gazdagok!” szlogenben ölt testet. Fontos azonban, hogy a mindkét oldalban csalódott szavazók elhiggyék, hogy az állam nem csupán követel, elvesz, illetve kioktat, hanem a társadalmi egyenlőséget is garantálja. Szinte már nem is emlékszünk azokra a daliás időkre, amikor a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmányának azt tartottuk, hogy megszűntek a pártállami elit kiváltságai, már nem kellett „piros telefon” ahhoz, hogy elintézzünk valamit, hogy a magyar bíróságok nem ítélkeztek elfogultan, amikor egy politikus pereskedett egy átlagpolgárral. Ma persze ezek már népmesei emlékek, senki sem gondolja komolyan, hogy egyenlők az esélyek, ha az egyik oldalon a miniszterelnök egyik barátja, a másikon egy magyar átlagpolgár áll. Mégsem tör fel az emberekből az elemi felháborodás, inkább működik az önkontroll, és az emberek kerülik azokat a szituációkat, melyekben szembe kerülhetnének a hatalom embereivel.
Mi ez, ha nem a társadalmi igazságosságba vetett hit elvesztése? A magyarok valóban úgy érzik, hogy bárkire szavaznak, számukra nem hoz felemelkedést, nem tudják megállítani Mészáros Lőrinc gazdagodását, és ha mégis megbukik, akkor legfeljebb egy másik csókos kezd fénysebességgel meggazdagodni. A Fidesz hivatalosan ugyan tagadja a korrupció meglétét, de ezt körülbelül olyan meggyőződéssel és hitelességgel teszi, mint ahogy az oroszok állítják, hogy Donald Trump győzelmét nem segítették az amerikai elnökválasztáson. Lényegében azt a hitet erősíti a magyarokban a jelenlegi kormányzat, hogy a politikai egy mocskos dolog, és aki oda beteszi a lábát az alapból korrupt. A politikát igyekeznek megfosztani a magasztos céloktól, a felelősségtől, a valóban fontos ideológiai célkitűzésektől. Mindezt azért teszik a kormánypárt kommunikációs háttéremberei, mert így tudják elérni, hogy az emberek feladjanak minden reményt, hogy csak legyintsenek akkor, amikor a szavazáson való részvételre buzdítanak az ellenzéki pártok.
Fotó: Szegedi Kattintós
A Fidesz egy ideológia nélküli párt, ezért számára azok az igazán veszélyes politikai erők, melyek képesek felmutatni egy koherens politikai eszmerendszert, illetve képesek elhitetni az emberekkel, hogy a politikusok vannak az emberekért, és nem fordítva. A Fidesz azért gyürkőzik neki minden egyes választás előtt ellenfelei legyalulásának, mert végzetes lenne számára, ha egy politikai erő képes lenne elhitetni a választókkal, hogy győzelme esetén a társadalmi igazságosság már nem pusztán egy frázis lenne, hanem egy megvalósítható cél. Lényegében a remény elvesztésében bízik a Fidesz, vagyis olyan kiábrándult, fásult és apolitikus polgárokat szeretne látni ebben az országban, akik semmi esélyt sem látnak arra, hogy a jelenlegi folyamatok visszafordíthatók. Már nem hisz az ellenzéki erőkben, az Európai Unióban, a hazai igazságszolgáltatási szervekben, nem hiszi, hogy a gyereke jobb világban fog élni, és azt sem bánja, ha elköltözik ebből az országból. Ám az a nép, amely feladja az igazságosságba vetett hitet, ne is számítson arra, hogy bárki is megvédi az önkénytől, az igazságtalan bánásmódtól. Ahogy egy Besenyő Pista bácsi által is idézett ősi dakota közmondás tartja: „Mindenki a saját szerencséjének pogácsa.”
