Utólag nagyon fogjuk sajnálni azt, ami az utóbbi nyolc, de különösen az utolsó négy esztendőben történt Magyarországon. Nem pusztán azért, mert egy olyan hatalmi struktúra kiépítésének időszaka volt ez, amely már a kormánypárti szavazók többsége szerint sem biztosít egyenlő feltéteket a politikai versengésben, illetve annyira torzítja a piac viszonyait, hogy már szinte csak a hatalom jóindulatától függ, ki maradhat talpon, illetve kit enged meggazdagodni. Az utóbbi négy esztendő nemzetközi politikai és gazdasági klímája ugyanis annyira kedvező volt, hogy demokratikus eszközökkel, valós társadalmi párbeszéd támogatása mellett is megtarthatta volna hatalmát Orbán Viktor kormánya.
Fotó: 24.hu
Újra és újra visszatérő kérdés volt a 2000-es évek eleje óta, hogy képes lehet-e konszolidálni hatalmát egy olyan bizonytalan hatalmi mezsgyén működő, kormány, mint amilyen Orbán Viktoré. A kormányfő ugyanis nem igazán válogat az eszközökben, ha a hatalom megszerzése vagy annak megtartása a cél, ugyanakkor egyre inkább kiteljesedő autoriter rendszerétől lassan már a jobboldali szavazók is kezdenek tartani. A Fidesz támogatói közül sokan még most is abban bíznak, hogy egy szerényebb választási győzelem miatt, esetleg a teljes nemzetközi elszigetelődés megakadályozása érdekében az EU felé tett gesztusokkal vissza lehet még rántani Orbán Viktort a szakadék széléről.
Ez bő két hónappal a választások előtt már tökéletes naivitásnak tűnik, hiszen a Fidesz kampánystratégiája a menekültellenességre, a Soros Györggyel való riogatásra és némi szociális demagógiára épít. Nem lesz nyitás Nyugat felé, nem kegyelmeznek a kritikus civileknek, el akarják tüntetni az ellenzéki sajtó maradékát, és természetesen fenn akarják tartani azt a menekültellenes hisztériát, melyet több éven keresztül kormányzati kampánnyal táplált a társadalomba. Olyannyira rabja lett saját hazugságainak Orbán kormánya, hogy azt követően sem korrigált saját kommunikációja irányán, miután kiderült, Magyarország a harcos menekültellenesség ellenére mégis befogadott 1300 védelemre szoruló embert. Meg sem fordult a fejükben, hogy a magyarok többsége számára a migrációs kérdés nem is olyan fontos, mint ahogy azt ők gondolják.
Ahelyett, hogy folyamatosan Soros György nem létező tervével foglalkoznának a magyar választópolgárok - mert a kormányhoz kötődő médiumok ezt sulykolják beléjük-, sokkal égetőbb és kézzelfoghatóbb problémák megoldására is koncentrálhatott volna akár csak az utóbbi fél évben a kormányzati agytröszt. Ha nem az uniós források és állami pénzek megcsapolása lett volna a legfontosabb kormányzati stratégia, akkor lehetne most villogni egy megreformált közigazgatással, korszerű iskolarendszerrel, hatékony egészségüggyel. Mert pénz lett volna ezekre a területekre dögivel, sőt talán soha többé nem áll rendelkezésre olyan bőséges anyagi forrás az ország számára létfontosságú reformok végrehajtására, a mostani ciklusban.
Fotó: 14.hu
Bár a populizmus teret nyert Európában az utóbbi években, a magyar kormány úgy gondolta, hogy ezzel alá tudja támasztani unióellenes propagandáját, így a Fidesz hívei kezdték elhinni, hogy az EU az összeomlás szélére sodródott. Ezzel szemben a gazdaságilag és politikailag meghatározó tagországok a lehető legjobb választ adták a kihívásokra, és az integráció felgyorsítása mellett döntöttek. Hatalmas előnybe kerülhetnek ezáltal az euroövezet tagjai, hiszen számukra a többsebességes Európa kiváltságokat biztosít majd, míg a kimaradó tagországok a peremvidékre szorulnak. Ha nem jelenti be a magyar kormány az euro bevezetésének lehető legközelebbi dátumát, illetve továbbra is harcosan integrációellenes politikát folytat, akkor ez utóbbi csoportban landolunk majd.
Az uniós támogatások a következő hétéves költségvetési ciklusban jelentősen csökkenhetnek, így a felzárkózásunk a fejlett államokhoz tovább lassul, sőt egyre inkább az uniós tagjelöltek szintjére süllyedhetünk. A rendkívül kedvező nemzetközi gazdasági klíma nyújtotta előnyöket sem tudtuk apró pénzre váltani, hiszen a nyomott bérek ellenére nem vált vonzóvá a külföldi befektetők számára az ország, ugyanakkor nem jönnek ide az unión kívülről munkavállalók, de elmennek EU-s tagországokba a hazai fiatalok. Az igen jó körülmények ellenére a hozzánk hasonló adottságokkal rendelkező közép-kelet-európai országokhoz képest szerény gazdasági növekedést produkáltunk, a hazai cégek megerősödése helyett pedig a kirívóan protekcionista kormányzati politika miatt az úgynevezett „nemzeti oligarchák” gazdagodtak meg.
Ugyanakkor látványosan elszakadtak egymástól a társadalom legszegényebb és leggazdagabb csoportjai, mivel a kormány csak olyankor dob néhány csontot a legkiszolgáltatottabb rétegeknek, amikor éppen veszélybe kerül a népszerűsége. Nincs előrelépés a romák integrációja ügyében sem, sőt Farkas Flórián közreműködésével az erre szánt pénzek jelentős része is köddé vált. A közmunkaprogramról kiderült, hogy inkább konzerválja a problémákat, mint megoldja, és emberek százezreinek sorsát teszi függővé a kormány, illetve helyi kiskirályok jóindulatától. Ez a program a legfőbb akadálya az egyre kínzóbb munkaerőhiánynak is, hiszen nincsenek átképzések, a korszerűtlen oktatás miatt pedig egyre lassul a társadalmi mobilitás.
Naphosszat lehetne még sorolni azokat rosszul kezelt problémákat, melyek megoldhatók lettek volna, ha a kormány nem egy alternatív világ felépítésén ügyködött volna az utóbbi négy esztendőben. Azt igyekeztek bebizonyítani a magyarok számára, hogy életük minősége leginkább a migráció megállításától függ, amire egy egész kormányzati ciklus kommunikációját építették fel. Ezzel szemben Magyarország bizonyítottan nem célország, hiszen a nálunk védett státuszt kapott menekültek az első adandó alkalommal továbbállnak, ugyanakkor látványosan csökkent az Európába nehezedő migrációs nyomás az utóbbi két évben. A kormány nem teremtette meg a stabil gazdasági fejlődés alapjait sem, gyengítették, sőt bizonyos területeken teljesen lerombolták a demokratikus intézményrendszereket, ami nem csak a kormányváltást teszi rendkívül nehézzé, de egy esetleges új politikai vezetőerőtől is időt és energiát von el ezek újjáépítése.
Fotó: nepszava.hu
Erre a négy évre ezért akkor is az elszalasztott lehetőségek időszakaként fogunk gondolni, ha a rendkívül egyenlőtlenné tett feltételek ellenére a Fidesz elbukja az április 8-i választásokat. Valószínűleg nagyon sokáig nem lesznek olyan kedvező feltételei a Nyugathoz közeledésnek, mint az elmúlt nyolc évben, hiszen orosz vagy kínai hitel nem ingyen pénz, a letelepedési kötvényekből beszedett hatalmas összegeket is vissza kell fizetni az egyelőre ismeretlen kilétű unión kívülről érkező polgároknak. A Fidesz politikája nem csak önző, de rövidlátó is volt ebben az időszakban, hiszen például rátenyerel a magánnyugdíj-pénztárak vagyonára, majd el is kótyavetyélte azt. Egyedül a hatalom megtartása volt fontos számára, ezért a polgárok megtévesztése és szellemi leépítése sem volt drága a Fidesz számára. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja:„Ha fázol, két lehetőséged van: Vagy elveszed a társad medvebőrét, és kicsinyes önző emberként élsz tovább, vagy halálra fagysz, és nagylelkű harcosként emlékszik rád az utókor.”