A magyar polgári demokrácia egyik legsötétebb évét zárja, és ki tudja, hogy hol a vége? Nemzetközi megítélésünk lényegében Tadzsikisztán és Mianmar között határozható meg, jogerősen elítélt korrupt politikusokat szöktet meg és védelmez a magyar állam, ugyanakkor nemzetközi hírű egyetemet üldöz el itthonról. Volt azért némi gyógyír is a magyar demokraták sebeire: olyankor és ott verték el a Fideszt, amikor és ahol senki sem számított rá. Következzen az elmúló esztendő hét legfontosabb politikai eseményének rövid bemutatása:

    Fotó: Hetek

1. Hódmezővásárhelyi pofon a Fidesznek. Amikor meghalt Almási István, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere, sokan csak legyintettek, mondván, hogy teljesen mindegy, melyik kormánypárti politikust választják meg az időközi voksoláson, úgyis Lázár János fogja továbbra is irányítani a lassan harminc éve jobboldali vezetés alatt álló alföldi várost. Kétségtelen, hogy két, országosan is ismert, erős karakterű vásárhelyi politikus határozta meg Vásárhely életét a rendszerváltás óta. Előbb Rapcsák András, majd az egykori polgármester és parlamenti képviselő táskahordozójából az Orbán-kormány meghatározó miniszterévé váló Lázár János adott különös arculatot az alföldi település közéletének. Az Almási halálát követő választási kampányt az országgyűlési voksolás főpróbájának tartották ellenzéki és kormányoldalon egyaránt. A február 25-én lezajlott választáson hatalmas meglepetésre a széles ellenzéki összefogást maga mögött tudó független jelöltként induló Márki-Zay Péter 57-42 százalékos arányban felülmúlta a Fidesz és Lázár személyes támogatását élvező Hegedűs Zoltánt. Olyan jobboldali fellegvárat vett be ezzel az ellenzék, mely korábban az országos politikai folyamatoktól függetlenül mindig a Fidesz magabiztos győzelmét hozta. Szinte mindent újra kellett volna értékelni ezzel értékelni ellenzéki oldalon, hiszen a Jobbiktól a DK-ig terjedő teljes összefogás megmutatta, hogy a Fidesz legyőzhető egy széles egységfront kialakításával, közös jelöltek indításával. Nem tették, sőt… 

             Fotó: JogÁsz.blog.hu

2. Végleg kettészakadt Magyarország. Az április 8-án megtartott országgyűlési választások megmutatták, hogy a vásárhelyi kudarcból okult a kormánypárt, és mivel különböző machinációk segítségével ( a részletekbe nem mennénk bele) sikerült megakadályozniuk a teljes ellenzéki összefogást, újabb kétharmados parlamenti többséget sikerült szereznie. Az ellenzék megosztottsága azt eredményezte, hogy a biztosan nyerhető nagyvárosi (főleg budapesti) körzetekben is elhullajtottak egyéni képviselői mandátumokat, így lényegében ismét statiszta szerepre készülhettek a hivatalos eredményhirdetés után. Az ellenzéki szavazók csalódottságát az is fokozta, hogy a választások éjszakáján nehezen megmagyarázható informatikai anomáliák miatt furcsaságok sokasága került napvilágra a választási eredmények kapcsán. Sokan csalást sejtettek, mások egyértelműen az eredmények meghamisításával vádolták a kormányt, néhány jelentősebb ellenzéki demonstráción kívül mégsem alakult ki különösebben erős civil és politikai ellenállás Orbán Viktor kormányával szemben. Kezdett úgy tűnni, hogy a Fidesz végképp bedarálja a politikai, civil és közéleti ellenállás utolsó bástyáit, megszünteti vagy lehetetlenné teszi a független sajtóorgánumokat. Volt egy ennél is súlyosabb üzenete az áprilisi választásnak: a nagyvárosok és a vidék teljesen másként szavazott, és főként az elmaradott kisebb településeken kialakult hatalmas fölényének köszönhetően győzött a Fidesz.     

Fotó: blikk.hu 

3. A jelentés, amely felkavarta az állóvizet. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy tulajdonképpen az Európai Unió belenyugodott Magyarország eltávolodásába a liberális demokráciák táborától, egy szakbizottsági jelentés mindent megváltoztatott az EU és Magyarország viszonyában. A Judith Sargentini, holland zöldpárti politikus által jegyzett jelentés sebészi pontossággal tárta fel a magyar jogállamiság gyenge pontjait. Orbán Viktor a dokumentumról szóló szeptemberi végszavazás előtt jelezte saját frakciójának, hogy valószínűleg meg tudják szerezni a kétharmados többséget azok a politikai erők, melyek számára fontos, hogy végre szülessen egy határozott elítélő nyilatkozat a magyar kormány tevékenységével kapcsolatban. Miután azonban a néppártiak többségének támogatásával meglehetősen egyértelmű szavazati arányban elfogadták a Sargentini-jelentést az Európai Parlament plenáris ülésén, hisztérikus támadást indítottak a magyar kormánypárti politikusok mindazok ellen, akik igennel szavaztak. Orbán Viktor odáig ment, hogy lényegében megfenyegette a néppárti frakció azon tagjait, akik szavazatukat adták a jelentés elfogadásához. A magyar ellenzék számára győzelemmel felérő végszavazás ugyanakkor újra felcsillantotta a reményt, hogy az ország mégsem sodródik teljesen az orosz befolyási övezet felé, illetve, hogy uniós támogatással megállíthatók az orbáni illiberális állam autokrata törekvései.  

Fotó: hvg.hu

4. Fut Gruevszki, a gyáva. Szinte példátlan az a történet, amely novemberben rázta meg a magyar közéletet. A hazáját több cikluson keresztül illiberális irányba navigáló Nikola Gruevszkit magyar diplomáciai segédlettel hazákba menekítették, majd sietve menekültstátuszt kapott az egykori macedón kormányfő. Orbán balkáni szövetségesét nem sokkal korábban jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték korrupciós bűncselekmények miatt, ám a büntetés letöltése helyett Magyarországra menekült. Gruevszki a soroszást az európai országok kormányfői közül elsőként használta politikai fegyverként, tőle vette át Orbán Viktor is, ezért a menedék indokául is a Soros György ügynökei elől való menekülés szolgált. Gruevszki ugyanakkor Vlagyimir Putyin szoros szövetségese volt, így felvetődött a gyanú, hogy Orbán tulajdonképpen az orosz elnök utasítását hajtotta végre Gruevszki kimenekítésével.  

Fotó: 24.hu

5. Csapás a magyar oktatásra. Az év utolsó hónapjában egyértelművé vált, hogy a Soros György által alapított Közép-európai Egyetemnek el kell költöznie Budapestről. Az amerikai-magyar oktatási intézményt korábban egy olyan törvénnyel kezdték csicskáztatni a magyar pártkomisszárok, melyet kifejezetten a CEU-ra találtak ki. Az ügy kezdetétől fogva jól érzékelhető volt, hogy a magyar kormány végső célja a nemzetközi egyetem kiszorítása Magyarországról. Az amerikaiak ugyan tettek néhány tétova diplomáciai lépést az egyetem megmentése érdekében, ám Orbán Viktor inkább beáldozta saját washingtoni látogatását annak érdekében, hogy megszabaduljon a CEU-tól. Az amerikai-magyar kapcsolatok amúgy is mélypontra jutottak 2018-ban, ugyanis a magyar diplomácia sokkal inkább szolgálta az orosz érdekeket, mint nyugati szövetségeseiét. A CEU kiszorítása is orosz érdeket szolgált, ugyanis Putyin nem nézte jó szemmel, hogy orosz diákok nyugati egyetemeken, többek között a budapesti intézményben szívták magukba a liberális demokrácia eszményeit.    

Fotó: azonnali.hu

6. Rabszolgák legyünk, vagy szabadok! Nem maradt el a csattanó az év végén, ugyanis szokásához híven a legdurvább törvényeket az idén is az utolsó parlamenti ülésnapokon verte át a kormány. Ezek közül a szakszervezetek által csak rabszolgatörvényként emlegetett, a túlóraszámot radikálisan megemelő jogszabály verte ki a biztosítékot az ellenzéki politikusoknál, majd később az utcán demonstráló polgároknál. A rabszolgatörvény csak az utolsó csepp volt a pohárban, hiszen a Fidesz arrogáns és cinikus politizálása folyamatosan hergelte az ellenzéki érzelmű választókat. Elegünk van! – skandálták december utolsó napjaiban is Budapest és néhány város utcáin a tüntetők, ám a kormány nem volt hajlandó sem tárgyalni, sem gesztusokat gyakorolni az ellenzék felé. Most úgy megyünk át egy új esztendőbe, hogy fogalmunk sincs, merre tart a magyar politikai közélet. Az is elképzelhető, hogy folytatódnak a tüntetések, sőt az általános sztrájk sem kizárt, ugyanakkor arra is van esély, hogy a Fidesz halogató és kifárasztó taktikájának köszönhetően továbbra is az történik az országban, amit Orbán Viktor eltervezett. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Nem az a fontos, hogy hosszú dárdád legyen, hanem, hogy minél messzebb hajítsd.”