„A hazugság mögötti igazságot éppen az a mód tárja fel, ahogy a hazugság megszilárdítja magát.” – írja Claude Lévi-Strauss, francia szociológus. Talán soha nem volt olyan aktuális ez a mondat, mint napjainkban. Ma már nem csupán a világ periférián találhatók olyan rezsimek, melyek komplett hazugsággépezettel tartják fenn a hatalmukat, hanem a világ meghatározó gazdasági, katonai és politikai szövetségeiben is léteznek ilyen kormányok. Figyelnünk kell tehát arra, hogyan szilárdítja meg saját hazugságait az a magyar kormány, amely kezd az Európai Unió perifériájára szorulni.

Fotó: hvg.hu

Az EU országaiban működő populista pártok egyszerű találmánya az, hogy míg maximálisan kihasználják a szövetségben rejlő politikai, gazdasági és diplomáciai előnyöket, addig az unión kívüli autokráciákhoz dörgölőznek és cserébe, gazdasági, politikai és természetesen diplomáciai támogatást remélnek tőlük. A hibrid rezsimek ezért kívülről kompatibilisek a nyugati értelemben vett demokrácia-felfogással, ugyanakkor vezetői nyíltan paroláznak azokkal a hatalmasságokkal, akik a keleti despotikus berendezkedés képviselői. Az igazi baj akkor van, amikor magát az államot is próbálják a keleti felfogás szerint átalakítani azok a vezetők, akik eddig is csak díszletnek tekintették a liberális demokrácia alapelveit.

Magyarország klasszikus esete ennek a durva eltolódásnak, és közel áll ahhoz, hogy már ne is hibrid rezsimként tekintsünk Orbán Viktor kormányára. A Fidesz kilenc éve tartó regnálása ugyanis tulajdonképpen arról szól, hogyan lehet átalakítani az ország belső viszonyait ahhoz, hogy a kormánypárt hosszú távon demokratikus úton leválthatatlan legyen. Orbán nem szereti a versenyt, nem hajlandó vitázni az ellenfeleivel, az ellenzéki pártokat állami szervek hatékony közreműködésével igyekszik ellehetetleníteni, a sajtót pedig igyekszik teljesen a saját befolyási övezetévé tenni. A nyugati értékrenddel való konfliktusa ma már odáig ment, hogy már csak egy vékony kötelék fűzi az európai kereszténydemokrata pártok nagy családjához.

Saját szavazót arról kell meggyőznie, hogy legalább két opció közül választhat.

Sokan ezért nem is értik, Orbánnak miért olyan fontos ez a vékony kötelék, hiszen sem politikai stílusa, sem ideológiája nem vonzza az Európai Néppárthoz. A magyar kormányfő és szűk csapata ugyan megint összevissza handabandázott a felfüggesztés mikéntjéről, ám az nyilvánvaló lett mindenki számára, hogy neki igenis fontos a közvetlen kapcsolat Európa legerősebb pártszövetségével. Nem teheti meg ugyanis, hogy teljesen feladja politikája hibrid jellegét, ugyanis kormányzó pártként nem engedheti meg magának azt, amit a brit UKIP (Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja), Matteo Salvini Északi Ligája, vagy a francia Marie Le Pen Nemzeti Frontja. Neki közvetlenül kell tárgyalnia az EU vezetőivel, és el kell hitetnie, hogy szalonképes ebben a közegben.

Mégis úgy tűnik, hogy a néppárti felfüggesztés óta a magyar kormánypárt tovább halad az orbáni úton, és az EU-s választások kampánya továbbra is a mániákus migránsozásról és sorosozásról fog szólni idehaza. Orbán ugyanis kényszerpályán mozog. Egyrészt meg kell nyugtatnia a sajátjait, hogy a látszat ellenére nem győzték le őt sem a Sargentini-jelentés elfogadásával, sem a néppárti felfüggesztéssel. Ennél fontosabb üzenet azonban az, hogy úgy kell tennie, mintha lenne még mozgástere. Saját szavazót arról kell meggyőznie, hogy legalább két opció közül választhat: Vagy visszatér a néppártiakhoz, ha az érdekei úgy diktálják, vagy egy populisták számára kedvező választási eredmény után saját politikai szövetséget hozhat létre, melyen keresztül megleckéztetheti azokat, akik most kivetették maguk közül.

Orbánban tombol a bosszúvágy, és ez nem jelent semmi jót sem a hazai ellenzék, sem európai ellenfelei és kritikusai számára. Az uniós választásokig hátralévő két hónapban mindenkibe bele fog szállni, aki akadályozhatja saját politikai ambíciói elérésében, a korábbinál is szélsőségesebb hangvételt fog megütni, és minden erejével arra fog törekedni, hogy fanatizálja saját szavazótáborát. Ha ugyanis sikerül a szavazófülkékhez szólítania legalább másfél millió kormánypárti magyar polgárt, azzal demonstrálhatja itthon és külföldön, hogy a gyűlöletkeltő retorikával igenis komoly eredményeket lehet elérni.

Fotó: MTI

Ám itt jön az a kérdés, melyet bejegyzésünk címében tettünk fel. Mindent alá kell-e rendelni egy olyan cél elérésének, amely kizárólag a hatalmon lévő politikai elit érdekeit szolgálja? És amennyiben e módszerekkel meg is lehet nyerni egy választást, nincsenek-e olyan hosszú távú érdekei az országnak, melyeket teljesen figyelmen kívül hagy ez a szemlélet? Ha ugyanis 12-13 mandátum kedvéért, illetve egy populista pártszövetség létrehozása érdekében Orbán Viktor az Európai Unió peremvidékére kormányozza Magyarországot, az nem csak nekünk, de neki is fájni fog. Ezért úgy gondoljuk, hogy az EU-n belül egy Orbán-féle hibrid rezsim csak addig maradhat, amíg mások is elhiszik, hogy ez a rendszer még hibrid. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Az még nem probléma, ha a látszat csal, de ha a kártyapartnered is, azon már nagyot bukhatsz.”