Csak most kezd igazán értelmet nyerni a Fidesz vezérkarának savanyú ábrázata a párt által fölényesen nyert uniós választás estéjén. Az ötven százaléknál jobb teljesítményt nyújtó állampárt ugyanis itthon csatát nyert, Európában viszont háborút vesztett. Kérdés, hogy érdemes volt-e ragaszkodni a hazai pályán bevált stratégiájához, hogy még plusz 2-3 mandátumot szerezzen a Fidesz, vagy taktikusabb lett volna visszavenni a migránsozásból, hogy a párt ne sodródjon a szélsőséges politikai erők felé, és ezzel lényegében kizárja magát a valós hatalommal rendelkező politikai szövetségekből.  

Fotó: pestisracok.hu

Orbán Viktor hetek óta csak a kármentéssel foglalkozik. Ezt az időt és energiát fordíthatta volna hatalma további kiterjesztésére, illetve a Nemzeti Együttműködés Rendszerének tökéletesítésére, úgyhogy valami haszna már most is van ebből a magyar jogállamiságért aggódó magyar honpolgároknak. A kormányfő magának köszönheti, hogy most a legrosszabb elkerüléséért kell ügyködnie Brüsszelben, hiszen mind saját pártcsaládjában, mind az Európai Parlamentben elveszítette korábbi befolyását, így nem igazán bízhat abban, hogy az új összetételű uniós vezetés a kedvére fog tenni.

A kormányfő persze igyekszik úgy tenni, mintha továbbra is kezében tartaná a gyeplőt, hiszen tanácsokat ad, levelet ír a néppártiak egyik legbefolyásosabb vezetőjének, egyúttal óv mindenkit attól, hogy olyan bizottsági elnök kerüljön az uniós bürokrácia élére, akivel korábban összerúgta a port. Orbán összeférhetetlen magatartása miatt persze nem igazán találni olyan jelöltet, aki megfelelne számára, hiszen az uniós választási kampányban nekiment a kereszténydemokratáknak épp úgy, mint a zöldeknek, liberálisoknak és a szociáldemokratáknak.

Valahogy az az ember érzése, hogy nem korábbi hibáit próbálja kijavítani a kormányfő, hanem arroganciával, tudálékoskodással próbálja elfedni, hogy korábban hozott egy nagyon rossz döntést.

Közben persze egy percig sem gondol arra, hogy az a felelőtlen és rövidlátó politika vezetett odáig, hogy kormányát és pártját egy percig se vegyék komolyan a posztokról zajló egyeztetésekben. Orbán olyan nyíltan dörgölőzött a populista, szélsőséges nézeteket valló pártokhoz a választási kampányban, hogy kénytelen osztozni azok sorsában, vagyis nem osztanak lapot neki azok, akik végül jobban szerepeltek, mint azt a magyar miniszterelnök remélte. Ők a három meghatározó frakció tagjai, és mivel a Fidesz sem a liberálisok, sem a szociáldemokraták sorait nem erősítik, és már a kereszténydemokraták is inkább csak nehezéknek érzik a magyarokat, joggal érzi úgy Orbán, hogy két szék között a földre zuhant.  

A francia Joseph Daulnak írt levelében még arról is megfeledkezik, hogy saját híveinek azt hazudta, nem függesztették fel pártját a néppártiak, hanem a Fidesz maga döntött a felfüggesztés mellett. Kétségbeesetten próbál visszakapaszkodni arra a szintre, ahol komolyan veszik még azok, akiket korábban vérig sértett. Valahogy az az ember érzése, hogy nem korábbi hibáit próbálja kijavítani a kormányfő, hanem arroganciával, tudálékoskodással próbálja elfedni, hogy korábban hozott egy nagyon rossz döntést.

Fotó: borsonline.hu

Elég egyértelműnek tűnik, hogy Orbán számára most nincs igazán jó alternatíva, bár utólag bárkire mondhatja, hogy támogatta az illetőt, vagy elutasítja a személyét. Aki jól ismeri a magyar állampárt irányítóját, tudja, hogy Orbán csak akkor lenne elégedett, ha vagy ő, vagy valamelyik közvetlen beosztottja, esetleg egy szoros (nem Soros!) szövetségese kaparintaná meg a vezető posztok valamelyikét, de erre szinte semmi esély. De Orbánt nem úgy ismerjük, hogy a gödör mélyéről ne kezdjen ösztönösen felfelé mászni. Ahogy egy dakota közmondás tartja: „Ha nem a rokonodat választják meg a törzs főnökének, akkor ne ess kétségbe, hanem vedd el a törzsfőnök lányát.”