Megszokhattuk már, hogy az idők folyamán mindinkább a Fidesz kihelyezett kongresszusává váló tusnádfürdői szabadegyetemet a miniszterelnök saját politikai vízióinak felvázolására használja. Olykor hajmeresztő bejelentéseket, máskor váteszi jóslatokat kapunk a rendezvény fénypontjaként megvillanó kormányfői monológoktól. Ezúttal azonban mintha utólag kívánna ideológiát teremteni ahhoz az ámokfutáshoz, melyet a tavaly tavaszi választási győzelem óta művelt Orbán Viktor. Az az ember érzése, hogy szavakban igyekszik konszolidálni a rendszerét, ha már a tettek szintjén ez már elképzelhetetlen.
Fotó: index.hu
Van mit megmagyaráznia hívei számára Orbán Viktornak. A jobboldali táborban ugyanis erősen megoszlanak a vélemények a kormányfő egyes intézkedései, politikai irányvonala, az uniós tagállamokkal, illetve az EU-n kívüli világgal való kapcsolatról. Orbán sajátos logika alapján támadja ugyanis a papíron szövetséges uniós országok egy részét, de nem tántorítja el a közös NATO tagság sem például attól, hogy Norvégia ellen áskálódjon az Egyesült Államok elnökénél.
Sokan azt a logikát sem, miért kellett fúrni a testvérpárt német jelöltjét, aki végül el is bukott az Európai Bizottság elnökségéért folytatott vetélkedésben, és miért értékeli győzelemként, hogy egy jóval liberálisabb szemléletű, szintén német politikus lett a befutó. A CEU elüldözése, és a Magyar Tudományos Akadémia elleni hajtóvadászat sem igazán fér bele egy magát konzervatívnak és haladónak tartó magyar polgár értékrendjébe, így valószínűleg Orbán is érezte, hogy egy nagyobb elméleti rendszerbe helyezze tetteit tusványosi beszédében, mellyel rendbe teheti azt a káoszt, amely néhány hívének elméjében kavaroghat, ha végiggondolja kedvenc miniszterelnöke utóbbi egyéves tevékenységét.
Csak jóban és rosszban hajlandó gondolkodni olyankor is, amikor a jó lehetne jobb, a rossz pedig kevésbé rossz, ha nem ugrasztaná össze a magyar polgárok csoportjait kreált ügyek mentén.
Mivel lassan tíz éve van hatalmon, azt is megteheti, hogy messziről vezeti le a folyamatokat, ezzel is egy mélyebb értelmet kínál fel azoknak, akik egy-egy kiragadott momentum alapján fogalmazzák meg kételyeiket. Folyamatként igyekszik mutatni a nemzeti oligarchák felemelkedését, amiben persze igaza is van, csak a végkövetkeztetés nem stimmel sokak szemében. A nemzet ugyanis nem attól emelkedik fel, ha Felcsút lesz a világ közepe, illetve, ha Mészáros Lőrincnek hívják az ország leggazdagabb emberét, hanem, ha vannak közös értékeink, melyek összetartják, nem eltaszítják egymástól a nemzet tagjait.
Márpedig Orbán következetesen kirekeszti a nemzetből azokat, akik nem hajlandók beállni a sorba, illetve, akik nem férnek bele az ő általa szabott ideológiai keretekbe. Így válnak üldözötté azok a civilek, értelmiségiek, újságírók, akik olykor hangot adnak annak a véleményüknek, hogy ez az ország azoké is, akik nem szavaztak, és valószínűleg soha nem is fognak szavazni a Nemzeti Együttműködés Rendszerére. Orbán lényegében megideologizálta azt, miért akar következetesen leszámolni azokkal, akik a három egymást követő kétharmad ellenére is látnak kivetnivalót abban, amit az országgal tesz.
Nem riad vissza a hazugságoktól, féligazságoktól, ferdítésektől sem, hogy az ellenségei elleni küzdelmet minimum a kereszténység védelme érdekében vívott háborúként tüntesse fel. Ordas hazugság például, a Nyugat mindenféle értékek nevében át akarja alakítani Európa népességét, holott ezt soha senki sem mondta, és az általa támadott Nyugat 2015 óta sikeresen és folyamatosan csökkentette a bevándorlást Európába. Nyilván érzik, hogy a bevándorlás elleni harc jelszavai már nem csengenek olyan ércesen az emberek fülében, de a küzdőszellemet ébren kell tartania legalább az őszi önkormányzati választásokig.
Úgy állítja be a nyugati kultúrát, amely önként feladja az értékeit, mintha már nem is nevezhetnénk kereszténynek azt az értékrendet, melyet a Lajtán túl vallanak azok a politikusok, akiket országukban demokratikus választásokon emeltek a hatalomba a polgárok. Orbán, aki rendszeresen azzal vádol nyugati kormányokat, hogy nem tisztelik a magyarokat, ezzel lényegében leidiótázza az EU legtöbb tagországának választópolgárait. Sértettsége nyilván abból táplálkozik, hogy a májusi uniós voksoláson a vele szövetséges populista pártok nem érték el azt az áttörést, ami a magyar kormányfő számára komoly befolyást biztosított volna az EU ügyeibe.
Orbán - aki magát pragmatikus politikusnak tartja -, most azt üzente a világnak, hogy ő egy régimódi harcos, aki nem változtat az elvein akkor sem, amikor a világtörténelem folyamatai ezt indokolttá tennék. A népesedéspolitikát például kirakatként kezeli, holott jól tudja, hogy látszateredményeken kívül semmit nem fog elérni azzal a felfogással, hogy állami pénz ellenében a családokat több gyerek vállalására ösztönözze. Ennél sokkal mélyebbek a problémák, sokkal összetettebb, ugyanakkor hatékonyabb beavatkozást igényelne az a demográfiai helyzet, amely komolyan veszélyezteti Magyarország jövőjét.
Ő azonban csakis barátban és ellenségben hajlandó gondolkodni, vagyis, aki kritizálja a családvédelmi akciótervét, az bevándorláspárti, aki szóvá teszi, hogy az emberi szolidaritásnak üzen hadat a hajléktalanok üldözésével és a menekültek elleni hangulatkeltéssel, az a hanyatló Nyugat szekértolója. Orbán rendszerében nincsenek árnyalatok, ezért nem is engedi a párbeszédet, nem hagy lehetőséget a kulturált vitára, az érvek ütköztetésére. Csak jóban és rosszban hajlandó gondolkodni olyankor is, amikor a jó lehetne jobb, a rossz pedig kevésbé rossz, ha nem ugrasztaná össze a magyar polgárok csoportjait kreált ügyek mentén.
Fotó: 24.hu
Ismét egyértelművé tette, hogy nem hisz az intézményekben, melyek garantálják az állam demokratikus működését attól függetlenül, hogy kik állnak azok élén, hanem csakis az egyénben hisz, aki politikai vízióinak, megérzéseinek, sőt látnoki képességeinek köszönhetően el tudja dönteni, hogy mi jó egy ország számára, és mi rossz. Semmi mást nem tett ezúttal Tusnádfürdőn, mint igazolta ezzel a tétellel mindazt, amit tett az utóbbi hónapokban. Azt üzente a híveinek, hogy ne gondolkozzanak azon, hogy mi volt az értelme a tetteinek, hanem higgyék el neki, mindennek így kellett történnie. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Aki a csontokból ki tudja olvasni a jövőt, az minek foglalkozna a múlttal?”
