Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Eddig bírta Borkai Zsolt

Eddig bírta Borkai Zsolt

Orbán Viktor ismét tévedett, és ezúttal elég nagyot. Ha engedte volna ugyanis, hogy Borkai Zsolt még az október 13-i önkormányzati voksolás előtt visszalépjen a polgármester-jelöltségtől, akkor pártja megúszta volna kisebb veszteséggel. Azzal azonban, hogy bevállalták az egykori olimpikont a keresztény-nemzeti ideológiától finoman szólva se harmonizáló tetteivel együtt, komolyan megkérdőjelezték a Fidesz többi jelöltjének szavahihetőségét és erkölcsi tartását. A szűken megnyert választás után ráadásul Borkai továbbra is csak bukdácsolt, és egyre nagyobb terhet jelentett pártja számára.

varosi_kurir.jpg

Fotó: varosikurir.hu

Egy dolgot mindenképpen kijelenthetünk Borkai Zsolt politikai karrierjének csúfos végét látva: Mégsem élünk következmények nélküli országban. A győri közgyűlés alakuló ülése után, péntek 16 órai határidővel ugyanis lemond polgármesteri tisztségéről Borkai Zsolt, Győr polgármestere, politikus ezt a győriekhez írt szerdai nyílt levelében jelentette be. Persze, egy ilyen súlyú hírt nem nyílt levelekben kéne közölni, hanem személyesen azokkal a választókkal, akik – ha kicsi többséggel is – de a polgármester szexbotrányát követően is bizalmat szavaztak neki.

A kormányfő rossz döntései pedig arra világítanak rá, hogy teljesen elszakadt a valóságtól, nem ismeri a választók lélektanát, és továbbra is hisz abban, hogy erővel, pénzzel és hazugságokkal szinte minden politikai hiba orvosolható.

Borkai azonban az önkormányzati választás óta lényegében belső emigrációba vonult. Persze, valószínűleg a mostani döntést is Orbán Viktor hozta meg helyette, hiszen a győri városvezető valószínűleg még a polgárok döntése előtt szabadult volna a pozíciójától, és azoktól a kötelességektől, melyeknek ilyen botrány után egyszerűen nem lehet megfelelni. Orbán azonban azt az utasítást adta, hogy Borkai tartson ki, mert nem adhatta oda a várost az ellenzéknek harc nélkül. Most azonban bebizonyosodott, hogy stratégiai értelemben komoly hiba volt Borkaihoz és Győr vezetéséhez ragaszkodni.

mfor_1.jpg

Fotó: mfor.hu

Ráadásul, azon kívül, hogy az ügy teljesen ráégett a Fideszre, most még abban sem lehetnek biztosak kormányoldalon, hogy egy új, időközi polgármester választáson le tudják győzni az ellenzéki jelöltet. Most azzal kampányolhatnak maximum, hogy a kormánypárti többségű közgyűlésnek egy fideszes vezetőre van szüksége, ha nagy állami támogatásokra lesz szüksége Győrnek. Azonban az, hogy első menetben azt hitték, hogy a Borkai-ügy menthető azzal, ha a polgármester visszaadja a párttagkönyvét, eléggé kaotikus állapotokról, sőt hozzá nem értésről árulkodik a kormánypártban.

Az ügy kezelése amúgy is egyértelműen rámutatott, hogy egy olyan súlyú kormánypárti politikus is, mint Borkai csak dróton rángatott bábu Orbán kezében, ha igazán komoly ügyekről van szó. A kormányfő rossz döntései pedig arra világítanak rá, hogy teljesen elszakadt a valóságtól, nem ismeri a választók lélektanát, és továbbra is hisz abban, hogy erővel, pénzzel és hazugságokkal szinte minden politikai hiba orvosolható. Borkai azonban hiába magyarázza most nyílt levelében a bizonyítványt, belőle azért lett visszavonhatatlanul bukott politikus, mert Orbán Viktor ismét elszámolta magát.

civilhetes_9.jpg

Fotó: civilhetes.hu

Azért érdemes Borkai győriekhez címzett közleményéből idézni: „Ma én vagyok a célpont, holnap más lesz, amíg a hazug hírterjesztésnek, tényként feltüntetett rosszindulatú feltételezéseknek senki nem szab határt. Ne gondolják, hogy ez egy ember bosszúja, nem létezik az ördög ügyvédje. Véleményem szerint ez egy gondosan kitalált, profin előkészített csapda volt, melytől vélhetően komoly politikai vagy anyagi előnyöket reméltek.” Mintha a Fidesz utóbbi 10 évének politikai krédóját foglalta volna össze. Aligha hihető egy olyan ember szájából, hogy mások manipulációjának áldozata lett, aki évtizedek óta szolgálja ezt a pártot. Mert, ahogy egy dakota bölcsesség tartja: „Aki másnak vermet ás, maga esik bele.”   

 

287 komment Orbán Viktor Pávatánc Közéleti ketrecharc Tovább
Eddig bírta Borkai Zsolt Tovább
Facebook Tetszik
0
287 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni! Online harcosokkal a valós problémák ellen? - Innen szép nyerni!
  • Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében? Mi lehet az ukrán-magyar kémjátszma hátterében?
  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr3515292366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csak a 100 legfrissebb kommentet szeretném látni!

Cycmen 2019.11.06. 11:29:41

"Egy dolgot mindenképpen kijelenthetünk Borkai Zsolt politikai karrierjének csúfos végét látva: Mégsem élünk következmények nélküli országban."

Ha Borkait nézzük akkor nem, ha a libsi disznókat, akik nem mondtak le, akkor messze járunk még a tökéletestől, ez így megint csak a jó öreg kettős mérce!
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 11:37:58

"Azért érdemes Borkai győriekhez címzett közleményéből idézni: „Ma én vagyok a célpont, holnap más lesz, amíg a hazug hírterjesztésnek, tényként feltüntetett rosszindulatú feltételezéseknek senki nem szab határt. Ne gondolják, hogy ez egy ember bosszúja, nem létezik az ördög ügyvédje. Véleményem szerint ez egy gondosan kitalált, profin előkészített csapda volt, melytől vélhetően komoly politikai vagy anyagi előnyöket reméltek.”

Pontosan Zsoltika,, csak az érdekelne, hogy erre miért most jöttél rá?
A csapda duma marha jó, ilyenbe csak egy idióta sétál bele, azért az egyértelmű, hogy bizonyos posztokon bizonyos dolgokat tilos megtenni, miközben ugyanaz a tett egy hétköznapi embernél bocsánatos bűn maximum! Félrekúrni polgármesterként gruppenszexben úgy, hogy engedi magát még levideózni is csak egy kretén szokott!
Válasz erre 

2019.11.06. 13:31:43

@Cycmen:
A sportnak minden időkben és főleg minden kormány részéről jó okból mindig a legnagyobb jelentőséget tulajdonították, szórakoztatja és kábítja és butítja a tömegeket, és főleg a diktatúrák tudják, miért támogatják mindig és minden esetben a sportot. Aki a sportot támogatja, az a maga oldalára állítja a tömegeket, aki a kultúrát támogatja, az maga ellen fordítja őket, mondta nagyapám, ezért áll ki mindig minden kormány a sport érdekében és a kultúra ellen. (Thomas Bernhard: Önéletrajzi írások
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.06. 15:33:45

Tomboinak a ballibek: ezt benézték.
Válasz erre 

György Csaba Nagy 2019.11.06. 15:59:36

Orbán nem számította el magát. Ha Borkai a választás előtt kevéssel visszalép, törvény szerint nem állítható új jelölt, Győr automatikusan az ellenzék ölébe hullik. Döntése kockázatos volt, de bejött: a győrieket nem riasztotta el a botrány (hogy miért, az farkasvakság, de közéletünkre jellemző), Borkait újraválasztották, a város a Fideszé maradt. A választás után a védhetetlenné vált figurát el kellett távolítani. Ez is biztosan Orbán döntése volt. A sunyi fojtogatás történetét egyszer talán megfejti valaki. Most találni kell egy versenyképes fideszest. Idő van a felépítésére, és az ellenzéki jelölt lejáratására is, a mód pedig bejáratott. Honfitársak figyeljetek, az előadás érdekes lesz.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 16:22:01

"Orbán Viktor ismét tévedett, és ezúttal elég nagyot. "-Orbán Viktor nem tévedett.ha Borkai akkor visszalép a győri emberek pont úgy jártak volna mint a mohácsiak.Azzal,hogy Borkai Zsolt most lép vissza a választás jogát adták a Győrieknek.
Amúgy kíváncsian várom a kispestiek és Wittinghof mikor is mond le?Bár elnézve ,hogy itt az indexen még most is Borkaival foglalkoznak ahelyett,hogy "Mikor is mondanak le kispesten is" című blogok jelennének meg,van egy olyan érzésem,hogy az ellenzékieknek ez a színvonal megfelel.
Válasz erre 

Gulyo 2019.11.06. 16:27:27

Ha Orbán nem vált irányt, tuti bukó a 22-es választás. Az embereknek elegük van a sok látvány beruházásból és a nyílt korrupcióból. Szerintem...
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 16:37:02

@Cycmen: Tényleg? Ki bukott meg szexvideókkal baloldalról?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 16:38:03

@Cycmen: Mi történt veled nyolc perc alatt? Soros lefizetett?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 16:39:14

@MAXVAL bircaman közíró: Tombolnak az orosz propagandisták, újabb fideszes bukott.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 16:45:05

Igy legalabb egyertelmuve teszik a Fidesz moralis folenyet.
Válasz erre 

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.11.06. 16:52:58

háhógyne...háppersze.
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 16:54:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Faszért velem foglalkozol zsidrák? Olvasd el a posztot, aztán add elő a buzi libsi szemszögből kialakított véleményedet!
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 16:56:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: : "Mi történt veled nyolc perc alatt? Soros lefizetett?"

Ugyanezt a véleményemet már régen leírtam.
Válasz erre 

magyarparaszt 2019.11.06. 17:06:54

@Cycmen: Akárhogy hazudozol, ez az igazság: a ruszkibérenc orbángeci és hulladék csapata, téged is beleértve, te patkányszar, elisszátok az adónkat! Ez az igazi pofátlanság, és ezért kell visszatakarodnotok mihamarabb moszkvába, ha nem akartok récsölkéstől a lámpavasra kerülni, a tolvaj, hazug kurva anyádat!
Válasz erre 

Netuddki. 2019.11.06. 17:11:37

Akkor, a jobbikos győri kis köcsögök is megszívták. Azért a júdáspénzüket megkapják a fidesztől? Vagy az is ugrott?
Válasz erre 

Netuddki. 2019.11.06. 17:13:27

@Cycmen: Hát, te kis narancsos faszkalap, csak így tovább! Járasd csak le a tolvaj fideszt!
Válasz erre 

s 2019.11.06. 17:14:24

S
Válasz erre 

s 2019.11.06. 17:15:59

Az a döbbenetes média túlsúly a fidesz részéről. A szinte teljes kiegyensúlyozatlanság. Már a pornó oldalakon is . . . felháborító! :-)
Válasz erre 

fda 2019.11.06. 17:16:08

A blogíró, bár igencsak tájékozottnak tűnik abban, hogy a kormányfő melyik ügyben, miért és hogyan dönt, azt se veszi észre, hogy a Fidesz micsoda erkölcsi fölényben van az ellenzéki kényszertársulással szemben. Az ellenzéki pártok közül melyik lökte ki ilyen egyértelműen a soraiból, ha valaki arra méltatlanná vált? Lehetne 1-2 nevet sorolni... egy Gyurcsányt, egy Wittinghofot, de sorolhatnánk még néhányat, mikor lökik ki maguk közül?
Válasz erre 

s 2019.11.06. 17:24:55

"a keresztény-nemzeti ideológiától finoman szólva se harmonizáló tetteivel"

Isten báránya, . . . vagy még inkább barma. Neki a megkerült juhok mindig fontosabbak a meglévőknél.

"Ha közületek valakinek van száz juha, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a pusztában a kilencvenkilencet, hogy keresse az egy elveszettet, amíg meg nem találja?"
Nos, meglett.
Válasz erre 

БУММЕР 2019.11.06. 17:25:12

A FASZ kivan ezzel az àllando okoskodàssal...ha a retkes fidesz hibàzik valamit mi megmondtuk, hogy ez meg az lesz...azt mindenki telibe szarja, hogy a Gyurcsàny féle ganénemzetség ujra tör fel mint a tràgyalé hoolvadàskor...

Buta primitiv nép buta primitiv vezetöi...megvàlasztjuk orbànt meg 2/3, mert a libiskböl elég, szétlopjàk az orszàgot...uhhh köcsög orbàn szétlopja az orszàgot...szép Gyurcsàny meg totemoszloparcu felesége màr megint itt vannak...egy ilyen féreg...aki mindenki elött leszerepelt...gratulàlok...

meg is érdemlitek, hogy szivjatok egy életen àt...hülye barmok...hogy a francba élt meg ez a népség 1000+ évet...komolyan nem értem...mérgezik a Dunàt vagy a franc?
Válasz erre 

БУММЕР 2019.11.06. 17:25:55

@s:
:D:D:D:D
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.06. 17:26:36

Miközben, drága Szegedi Fingós a VALÓBAN kokózó, az mszpt nevesítve is bemártó Lackner, a bűntársával "Krisszel" (tudjátok, aki 12 millát kért!) a harmadik bűntársuktól, gajdától (a polgármester, tudjátok, aki CSAK 3 millát kért) ZSÍROS állást/pozíviót kapott.
A Lackner pedig ki se lépett a pártból, csak felfüggesztette a tagságát.

Hát b. Az, szátokmeg, a kettősmérce a köbön ugrál amikor a "nem lehet következmények nélkül" dumát eregetitek.
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.06. 17:30:16

Ja és akkor itt van ez is nektek, meg az is:
index.hu/gazdasag/2019/11/05/a_gyurcsany-kormany_miniszterei_is_beultek_a_fovarosi_cegekbe/

444.hu/2019/11/05/zuglo-most-azoktol-vesz-egy-rakas-parkoloautomatat-akiket-korabban-tobb-tizezer-rendbeli-parkolasi-csalasert-eliteltek
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 17:33:02

@Cycmen: csitulj el cicimen. minél többet pofázol annál hülyébbnek tűnsz. ha ez egyaltelán lehetséges...
Válasz erre 

Péter 2 2019.11.06. 17:35:28

@Kuglóf. Az: A Lackner ugyan maga nem lépett ki, viszont kivágták onnan, tehát már nem párttag. Egyébként csak szólok, Lackner, aki nyugodtan megnyúvadhat, pár millióról lelkendezett. Borkai ügyében meg milliárdokról van szó. Ha már mindenáron össze akarjuk hasonlítani. Vagyis, menjen csak mindkettő a kóterba, teljesen rendjén van, de ha már egyszerre nem lehet, akkor nem lenne érdemes valami sorrendet betartani? Csak élvezzen már némi versenyelőnyt az, akinél milliárdokban mérjük a korrupciót, és nem milliókban...
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 17:40:37

@БУММЕР: milyen 1000 év bazz?! 1526 óta szopóágon, csicskáztatva. török, habsburg, ruszki...rendszerváltás, mi, egy f.sszopó kövérrel, gyurcsótánnyal.... muhahaha.... csak azt kapják az ostoba parasztok, amit érdemelnek. persze a mellény 3 számmal nagyobb, de csak a pofajáratás megy, azt meg mindenki ismeri és le is szarja. világröhej..merjünk nagyok lenni, aha. mézsáros lő...viktor, na aaaz nagyra nőtt... mint a kis gömböc.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 17:41:24

@Kuglóf. Az: Hat eddig sem volt 2010 ota sok municioja az ellenzeknek, de a korrupciora ezutan meg kevesse hivatkozhatnak, hogy visszahozzak a legkorruptabb kormany minisztereit.

Az egeszseegugyezes se lesz hitelesebb attol hogy elutasitjak a szuperkorhazat.

Szoval maradnak a beka segge alatt, ahova valok.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.11.06. 17:42:02

Kettős mérce. As usual...

Gyurcsány, Drazsé, Molnár Csaba....

soroljam még?!?! Ezek megint előkerültek.

Mit szólnátok hozzá ha Schmit Pál indulna főpolginak?!?!
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 17:44:04

@Péter 2: Borkai ugyeben szoba sem jon a korrupcio. Az ordogugyvedjen bizonyitek nem volt semmi ilyesmire, feljelentest tettek? Tudtommal nem.

Lacknert ugyan kivagtak a maszopbol, de csak azutan miutan a Fidesz mar kivagta Borkait. Nyilvan lemondani meg egyaltalan nem fog Lackner.
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 17:44:10

@Kuglóf. Az: az audit MILLIÁRDOKKAL VALÓBAN lehúzó keresztyén nagymadzsar hazafi honfitársadról beszélsz te féreg?! és nem ég le retkes pofádról a bőr? te tulok, te...
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 17:48:37

@Willkommenskultur: na már csak te hiányoztál agyatlan... a kurvanéni picsájáról szívott kokó mennyire egyezik a keresztény értékeitekkel te fasz?! idéznéd a biblia idevágó sorait? az audi lerántása pár milliárdal meg csak a nadzsmagyar rafkó, he?! gondolom büszke is vagy rá?! kretén.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:02:40

@Fülig José: erre van vamami bizonyitek?

nyilvan semmi, kulonben mar reg feljelentettek volna Borkait.
Válasz erre 

Péter 2 2019.11.06. 18:02:46

@Willkommenskultur: Szóba sem jön? Az Audi ügye mégis mi? A kaszinók ügye mégis mi?
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:09:58

@Péter 2: Feljelentes volt? Vagy egy nevtelen blog informacioja lenne a vad?
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:10:43

@nyokanyeke: Megszoritasok utoljara a dicso demokratikus kormany idejen voltak, igaz akkor rendszeresen.
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 18:11:29

@Willkommenskultur: te hülyébb vagy mint a rádió...monnyuk nektek az se tűnt fel, hogy az univerzum legsötétebb entitása dollármilliárdos lett röpke 10 év alatt....menthetetlenek vagytok, frankón. még szerencse, hogy ti finanszírozzátok, így nekem kb. mindegy, mennyit lopnak a keresztyén értékrendű, hű fideSSes hazaffyak...
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 18:11:56

Lackner Csaba bizonyítani akar
Maradhat a vagyonkezelő élén a MISTER 40 százaléknak nevezett Kránitz Krisztián, és a korrupciós ügyekről beszélő Lackner Csaba is beülhet bármilyen bizottságba
Ezt mondta Kispest polgármestere a Hír TV-nek. Az MSZP-ből kizárt képviselővel Gajda Péter vasárnap beszélt arról, hogy a jövőben hogyan tudják elképzelni a közös munkát. Kerpel Fronius Gábor frissen kinevezett korrupcióért és átláthatóságért felelős főpolgármester-helyettes híradónknak azt mondta: nem biztos abban, hogy neki kell kivizsgálnia a kispesti ügyet.

HÁT PERSZE, BEINDULT A SZOCLIB HAZUDOZÓ, MELLÉBESZÉLŐ TOLVAJ NAGYÜZEM!!!!
Válasz erre 

2019.11.06. 18:12:14

@nemecsekerno_007:

A másik oldalról:
Mengyi Roland, Simonka György, Boldog István, Farkas Flórián,
soroljam még?
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 18:14:20

Ja,l, Karácsony meg hivatali kocsival jár! Persze ez nem lenne baj, csak miért hazudja azt, hogy nem!
Válasz erre 

Péter 2 2019.11.06. 18:15:29

@Willkommenskultur: Az ügy részletei jóval a névtelen blog előtt is ismeretesek voltak. Volt feljelentés is. De amíg egy pártkatona van az ügyészség élén, addig azért sokat ne várj el.
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 18:16:34

@Willkommenskultur: feljelentés?! poltnál?!?!?! te tényleg a legalja vagy....
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 18:18:49

@Fülig José: Vegyél már vissza a hülye pofádból fülig biboldó! Menj és vigyél egy kavicsot heller , meg lukács sírjára!
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:22:28

@Fülig José: Es mi kozom nekem mas zsebehez?

Elvezem hogy az orszag mukodik, ev vegen alt. az a kormany baja hogy nem tudja mire szorja a penzt annyi van. Nem a korabban megszokott eves gazaremelesnek es megszoritasnak kell orulni, mint a lippsi zsenik idejen.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:23:29

@Fülig José: Tehat akkor bizonyitek nincs, feljelentes nincs, csak szerinted bunos.

....:))
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.06. 18:25:39

@fda:
“Az ellenzéki pártok közül melyik lökte ki ilyen egyértelműen a soraiból, ha valaki arra méltatlanná vált? Lehetne 1-2 nevet sorolni... egy Gyurcsányt..”

Úgy látom, kicsit eltévedtél az idővonalon.

Gyurcsány, mint tudjuk a DK elnöke, - amit egyébként ő is alapított, - szóval miért is kellett volna kizárni a DK-ból?
Mert ami meg az MSZP-t illeti, onnan ő maga lépett ki, (és joggal) tehát akkor ki, melyik pártból, és miért is lökhetné ki?
Válasz erre 

Indriq 2019.11.06. 18:30:49

tudjátok fütyeszes trollok.... ha a fütyeszben lett volna tartás, kivágja borkait azonnal és hagyja hogy a város ellenzéki legyen, tisztán erkölcsi győztes lehetett volna egy város elvesztésével. Ehelyett a látható hatalomszomj megmutatkozott ismét, inkább szopatták magukat, hogy új választás legyen, ahol még az égről a csillagot is le fogják hazudni.
Teljesen jól mutatja, hogy nem a város érdekli őket, hanem a hatalom.....
Válasz erre 

2019.11.06. 18:31:20

@Cycmen: Visíts csak horthysta gané, ahogy a torkodon kifér. Abban a pillanatban amikor elbukik a rabszolgatartó-rablókormányod, gondoskodni fogunk a győriek hűséges szavazóiról is. Nem lesz ám autógyártás, meg jólét. Mentek vissza a mocsárba ahonnan jöttetek. Emlékezz erre majd 3 év múlva náci féreg!
Válasz erre 

2019.11.06. 18:34:14

@Willkommenskultur: Már nem sokáig élvezed. Hamarosan azt is ide fogod adni nekünk ami soha nem volt a tietek. Kezdhetsz gyűjtögetni a szűkös időkre, ami esetedben jó sokáig - életed végéig - fog tartani. Szét lesz ám verve a klientúrátok csúfosan és nem lehet majd csak úgy átállni a nyerő oldalra mint eddig tettétek. Jönnek a baljós árnyak rátok sorozatban.
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 18:36:43

@LebensraumamOsten:
Szerintem ezt édesanyádnak, Hilda von Auschwitznak mondd!
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:38:02

@Indriq:
a Fidesznek nem szentnek kell lennie, hanem moralisan az ellenzeknel feljebbvalonak.

Amit eddig gond nelkul szallit.
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:38:32

@LebensraumamOsten: megbukott kedden?
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.06. 18:39:50

@Willkommenskultur:
“... ev vegen alt.“

Baxky tegyél már valamit, mert ez qrvára érthetetlen! Ennél még Schmitt elvtárs is érthetőbben írt, pedig az egy önálló kategória ebben a műfajban!
Olyan nincs, hogy ne lehetne megoldani 2019-ben egy ilyen pitiáner problémát!

Én egyetlen billentyűzeten írok rendszeresen három nyelven, abból kettő ékezetes, teljesen eltérő ékezeteket használ, és mégis kirakom mindet, ahogy kell!
Ha meg telefont vagy tabletet használsz, akkor mindez még sokkal könnyebb!
Lenne. }:z
Válasz erre 

2019.11.06. 18:39:51

@Willkommenskultur: Te most már szopóágon vagy végleg. Nemsokára a nemzetbiztonság meg a fakabátok az ártatlan pénzügyőrök vegzálása helyett a fidesztrollok felkutatásával és begyűjtésével fog foglalkozni.Persze az állomány 99%-a ki lesz addigra rúgva és hűséges emberekkel feltöltve. Bizony.Lehet, hogy némely módszer ismerős lesz nektek. Még az is lehet, hogy a kedvetekért - csakhogy a fasiszta lázadás méregfogát kihúzzák - ismét megnyílik az Andrássy úti kutatóállomás. Te lehetsz az egyik első ügyfelük. Na, hogy tetszik te gané hazaáruló?
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:43:24

@morph on deer: teljesen lefosom mirol irsz meg hogyan
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 18:44:51

@LebensraumamOsten: Igen karacsonyi is dupla vegkielegitessel kinozta meg Orban csahos Tarlost.

....:))

Polt meg 2030ig ugyesz, biztos tovabbra is komoly elszamoltatast fogtok csinalni.
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.06. 18:47:20

@Cycmen:
“ Menj és vigyél egy kavicsot”

Nagyon sóher lettél, Cica!
Vagy nem telik két kavicsra?
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.06. 18:53:06

@Willkommenskultur:
“teljesen lefosom..”

Kis széntabletta, esetleg?

Az a baj, hogy a jelek szerint azt is sikerült, hogy te magad hogyan írsz. Ez ugyanis így nem jópofa, hanem értelemhiányos.
Mert az, hogy jórészt érthetetlen is, gondolom tudod. :)
Válasz erre 

ursus artos 2019.11.06. 18:57:34

@Ekrü: Igen! Én is arra számítottam, hogy ha már mind a két polgi kurvákkal kúrt, akkor legalább mind a két ügy párhuzamosan fusson az indexen. De szemlátomást a Wittinghof-ügyet gyorsan le is zárták, persze azzal, hogy abban is a Fidesz keze van, mert lejáratás, csőbe húzás satöbbi... Másrészt nem is baj, mert annyira szánalmasan proli dugás volt, hogy azt már fájó volt nézni... Behúzták a csőbe, persze. Nem hiszem el, hogy a kurva néni kezdeményezésekor nem fordult meg a fejében, hogy vigyázat csapda... ha már annyira okos, mint minden ballib…
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 18:58:50

@Cycmen: mi van puncimen, hiányoztam? rág az ideg mi, hogy már csak zsidózásra telik... hehe....te fasz. azér' a saját érdekedben remélem, hogy nem a saját neveden vagy felvéve fideSS-gyalogmajomnak....mer amikor a basi bukik, öcsi, te talppal felefele fogsz égő benzinbe lógni. csak mondom.
Válasz erre 

ursus artos 2019.11.06. 19:00:37

@Willkommenskultur: egy jó tíz évvel ezelőtt általában ilyen tájt állt ki Győrffy Pál a kamerák elé és panaszkodta, hogy elfogyott a benzinpénz...
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 19:00:56

@Fülig José: Figyu, vagy mi végzünk veletek, vagy a migránsok!
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 19:02:23

@ursus artos:"...okos, mint minden ballib"
szemben veletek, akik bevették, hogy Bécs elesett.... muhahaha, köcsög.
monnyuk nálatok a legeslegeslegokosabb a mészáros, úgyhogy értek mindent...
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 19:04:48

@ursus artos: A jó öreg kettős mérce.Ráadásul,most ,hogy Borkai lemond és polgármester sem lesz,még most sem szorgalmazzák itt az indexen sem Wittinghof sem pedig Lackner lemondását.Nem veszik észre,hogy ezzel csak azt érik el,hogy az emberekben az tudatosul majd ,hogy az ellenzék messze a Fidesz alatt van erkölcsileg,hisz míg az egyik oldalon lett következménye a dolognak a másik oldalon bizony nem.
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 19:06:12

@Cycmen: muhahaha... migránsból van kb 3 db /hó, de még így is sokkkkkal veszélyesebbek, mint a mucsaparaszt féldebil fideSSretkek. öcsém, annyi ésszel ami neketek van, legfeljebb magatokkal tudtok végezni. szükség is lesz rá, hidd el, jobban jártok...
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 19:08:49

@Ekrü: ükürübüskü, a "kettős mérce" a déluáni parancsban volt benne...már lejárt, faszomöccse, lefagyott a leveleződ vagy mi?! baj lesz ebből elvtárs...
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 19:11:29

@Fülig José: Bocs,de ez nekem elég ovis színvonal.Keress magadnak hozzád hasonló értelmi szintű beszélgetőpartnert....Köszönöm.
Válasz erre 

Balambér Kovács 2019.11.06. 19:13:47

O1G is épp ezt akarta mondani - márminthogy Borkai monnyon le - de annyi focimeccsre kellett röpködnie , hogy nem volt rá ideje közölni. Ezért aztán Borkai mondta be. Az unalmast!
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2019.11.06. 19:19:49

Eközben Kispesten? Gajda Petyának, meg Lackner Csabinak nem kellene lemondania??
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.06. 19:26:38

@Ekrü: Fülig Józsi mongolidióta, attól van az amit látsz!
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2019.11.06. 19:27:24

Ózdon pedig ugye a ballerek támogatásával újrázhatott Janiczák "szárazon kúrlak seggbe" Dávidka..A becsület és az önzetlen lokálpatriotizmus élő megtestesülése ez a fiú..:))
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 19:27:41

@ursus artos: Es az ki?
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 19:29:20

@Cycmen: :)))) Az olyanokat mint ő általában lerázom.Nem fogok lemenni ovis szintre,sem pedig belemenni kölcsönös trágárkodásba...
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 19:29:42

@Ekrü: egynek itt vagy te, gyökér... tényleg ezen lovagolsz? van pofád idejönni és mentegetni a basi bukott katonáját?! 0-24-ben folyik a "keresztény értékrend", meg a "hazafiság" meg a kis faszom, azt amikor a dagadt vezír haverja pofánköpi a választóit, a PÁRT kirendel titeket mosdatni... és még nektek áll feljebb, hogy "de a lolkabolka meg a mikkamakka is" ... mifajta rohadt patkányhorda vagytok ti, he?!
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 19:30:36

@Cycmen: még mindig jobb mint fideSSes szarnak lenni.... :-) kis pöcs.
Válasz erre 

Sir Galahad 2019.11.06. 19:32:03

Nincs igaza a szerzőnek, a Fidesz legfeljebb akkor úszhatta volna meg az ügyet, ha Borkai már jelöltként sem indul és a párt színeiben más a polgármester-jelölt. Borkai valószínűleg tudta, hogy a videó létezik, de azt gondolta, hogy nem fog előkerülni. Szerintem azért gondolta így, mert megzsarolták és fizetett is, de mint utóbb kiderült, ez hiábavaló volt, remekül időzítve - amikor már nem lehet jelöltet váltani - bedobták. Ami ez után történt, az a veszteségek csökkentéséről szólt. Ha Borkai a videó után mond le, a sztori ugyanúgy ráég a Fideszre és még Győrt is elveszítik - így legalább az utóbbi megtartására maradt egy kis esély. Nem sok persze.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 19:32:12

@Fülig José: 19:11:29-nél ott a válaszom.Oszd be az elkövetkezendő évekre...
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 19:39:03

@Ekrü: jaj, megsértettelek, bugyibuci...? nehariiiii... látod, cumimen haverod legalább egy jó kis zsidózást bedob, ha mattot kap... ej, süsü, van még mit tanulnod. most már talán tudod: aki kurvák közé keveredik ne csodálkozon ha megbaxxxa a ...borkai. javaslom cizellált lelkednek a zorigót, azt írják neketek ( jó sok közpénzből), hát használjátok...
Válasz erre 

lobaszopiatej 2019.11.06. 19:40:25

Orbánfelszopó nemzetség győzni fog!
Válasz erre 

Kukubenko 2019.11.06. 19:44:18

Nyomorult libsi tetvek. A wittinghof kurvázása az nektek semmi. Rohadjatok meg, a elvtelen iskariótiak !
Válasz erre 

Kukubenko 2019.11.06. 19:45:32

@lobaszopiatej:

Gyurcsány ondós pofáddal erős szavak ezek.
Válasz erre 

Kukubenko 2019.11.06. 19:48:20

@Balambér Kovács:

Te amolyan fúj de buta, primitív ember vagy. Undorral tekint rád mindenki. Még anyád is.
Válasz erre 

Blogolo Blogi 2019.11.06. 19:48:30

@Cycmen: " ilyenbe csak egy idióta sétál bele"

Yeppp, ezeknek nyalogatod az anuszat kiskocsog. Igazi pancser vagy kisfiam.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 19:50:26

@Fülig José: 19:11:29
Válasz erre 

Blogolo Blogi 2019.11.06. 19:51:58

@nemecsekerno_007: "Mit szólnátok hozzá ha Schmit Pál indulna főpolginak?!?!"

Ernoke, korberohogne mindenki. Ez mar Borkaival egyutt megolte magat. Nem azert, mert a lipsik ugyesek, ez a ketto vallalhatatlanul hulye. Sajnos ennyi futja a fidesz ertelmisegiektol. Suttyok meg a varosiak is.
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 19:54:21

@Ekrü: igen, igen... pszt: origo!! ne feledd....
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 19:56:09

@Fülig José: 19:11:29
Válasz erre 

okleveles naiv 2019.11.06. 19:58:40

Az a baj ezekkel a tudatmódosító szerek hatása alatt hülyeségeket firkáló szerzőkkel, h nem a cuccost osztják meg velünk, hanem a hatása alatt kreált alkotásokat... :D
Most komolyan: "Orbán Viktor ismét elszámolta magát." Miva? Mirű beszész, nyuszómuszó? Hozta Győrt a stratégiával a dagiszotyipofa, v nem? Nem? De!
No pláne: "Mégsem élünk következmények nélküli országban" Kiccsávó, ideje lenne néha filmeket is nézned, és akkor tudnád, h sose szabad fullba nyomni a kretént... te meg full kretént nyomtál... Kokikuki továbbra is kapja az életjáradékát, továbbra is vígan bizniszel lölövel und tibóval, fullba leszarja a kis siránkozó erkölcsbajnokokat, akik a minimálbérükön még egy rendes netet sem tudnak fizetni, h gyalázatosan alázzák őt 7/24.
Mikor befejezte a röhögést a szánalmas.hu híreit olvasván, aztán ránézett az ismét kövérebb bankszámlájára, megállapította, h jövőre nagyobb yachton, nagyobb tengeren fog még nagyobbat partizni - és igen, tele lesz prominens fityiszes und nonfityiszes politik und egyéb vendégekkel.
Aha, tényleg faja, kegyetlenül tarolnak a következmények.
Apuskám, ha ennél is egysejtűbb leszel, Borat filmet forgat rólad.
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 19:59:26

@Kukubenko: "A wittinghof kurvázása az nektek semmi..."
nem semmi, de a borkai azé' jobban tolta... láttalak a felvételen geci, neked verte be hátulról, te meg tapsikoltál, még a nyálad is csurgott a zsíros testedre...
te valami új faszfej vagy az akolban? mocskos a pofád, csak mondom. nna húzz a faszba innen köcsög fitymás.
Válasz erre 

Bogyó 2 2019.11.06. 20:05:16

@ursus artos: Hát, ha ennyi eszetek van, hogy nem látjátok a különbséget aközött, hogy egy polgármester egy kokainparti közepén egy Yachton gruppenszexezik, állami támogatásokat felvevő kurvákkal meg olyanokkal akik lenyúlták a városnak járó többmilliárdos üzleti lehetőségeket, kiskirályként viselkedve és mindezt videóztatják, fotóztatják igazi élhajhász módjára egy nemzeti-keresztény párt színeiben lés aközött, hogy valaki egy átlagember módjára, de egyébként a keresztény erkölcsről nem papolóként elment egy kurvához, ezt titokban mások felvették, megzsarolták, majd közzétették, akkor komoly problémátok van. Valójában az üt levideózok súlyosabb bűncselekményt követtek el mint Wittinghof, aki még csak szabálysértést sem követett el. Ha szerintetek ez azonos fajsúlyú ügy, akkor ti nem vagytok normálisak, de tudjátok ti, csak képtelenek vagytok a tárgyilagosságra és az őszinteségre. magatoknak is hazudtok?
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 20:06:00

@okleveles naiv: jó amit dobtál, csak azt nem értem: ti ennek miért örültök?! nem ti toljátok sem a kokót, sem a kurvát, kokót sose fogtok látni se max sütőport, kurvából meg marad az egyfogú marcsa, yachtos üdülésből meg legeljebb józsibácsi ladikja jut kazincbarcikán a mocsáron, viszont ti fizettétek ki kompletten, de még a százszorosát is... de mindegyik fitymás itt óbégat, hogy szegíny bobo... akko most ki nyomja fullba a kretént?
Válasz erre 

Fülig José 2019.11.06. 20:09:00

@Ekrü: 12:23:34:45. hoppá...
Válasz erre 

Bogyó 2 2019.11.06. 20:12:32

@Kukubenko: Miért, milyen bűncselekmény, szabálysértés, pénzügyi visszaélés kapcsolódik Wittinghof kurvázásához? Kapott a kurva állami támogatást? Nem. Kokainoztak? Nem. Gruppenben csinálták? Nem.Voltak ott mások is akik anyagi érdekeltséggel kapcsolódtak hozzá? Nem. Videóztatták magukat? Nem. Luxusparti volt oligarchákkal? Nem. Vannak egyáltalán olyanok, akik milliárdokat happoltak el a város elől? Nincsenek. De szerinted ez ugyanaz. Az a bácsika, akinek kiteszed a képét, szégyelli magát helyetted is, hogy ez neked ugyanaz.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2019.11.06. 20:28:55

@Bogyó 2: Miért Borkaiéhoz milyen bizonyított szabálysértés, pénzügyi visszaélés kapcsolódik, és kokó sincs azokon a felvételeken. Tudod melyik felvételen van kokó? Amelyen Lackner Csabi szárítja az anyagot a ventillátor előtt, miközben nyomatja az öntelt szövegét..Apropó a kispesti brigád mikor mond le?
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 20:29:51

Orban jeloltje kapja az EU bovitesi portfoliot.

Ujabb hatalmas lipcsy gyozelem!
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2019.11.06. 20:31:50

@Ekrü: Tudod, a meetoo hiszti alól a ballibber férfiak fel vannak mentve. Ők nyugodtak kihasználhatnak egy szegény kis masszőrlányt..:)
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 20:37:35

@CSOKKI MÁLNA: Sőt egy kis kólázás is belefér,megspékelve némi korrupcióval...:)))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 20:42:49

@Cycmen: Mi baj cuncimókus? Frusztrált vagy? Még mindig ott a kérdés- Ki bukott meg szexvideókkal baloldalról? :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 20:47:05

@Cycmen: Látom érveid nincsenek, marad a zsidózás neked. :-))
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 20:49:45

@Willkommenskultur: Te faszfej! A lakossági gázár 2012-ben volt a legmagasabb! Ki is volt akkor kormányon?
Válasz erre 

Willkommenskultur 2019.11.06. 20:52:02

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: persze, cigany, persze
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 20:52:32

@Cycmen: "Figyu, vagy mi végzünk veletek, vagy a migránsok!" - Hű, de erősnek teccik lenni az internet mögül!
Válasz erre 

kewcheg 2019.11.06. 20:52:42

Eénszerintem Borókai most megmutata, hogy igazi úr, egy valóban olyan mint szegény nyugodjon...Mege tehette volna, hogy háromszázhúszmiljárdot rak el? Meg.És ő beérte tizenőt-hussz miliárdal. Meget ehete volna, hogy nem husszéves nőstényt laffant hanem tizévves kisfijut? Meg.És nem tete.Meg-e tehette -e volna hogy nem mond le, hanem marad?Meg.És mégis. Ő ment.Eggy igaz ember,hősijes.
Válasz erre 

Muhammad Balfas 2019.11.06. 20:53:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Vagyis 2012 után elkezdték csökkenteni?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 20:53:44

@Willkommenskultur: Mi van narancstálibkám? Szembejönnek a valós adatok? Nem jön be a hazudozásod?
Válasz erre 

luis5 2019.11.06. 20:56:56

A Győri ellenzéknek 0 esélye van győzni. Tokismeretlen nimandok.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.06. 20:57:39

@Ches Desmond: Igen. Nézz utána! Akkor csökkentették, amikor a nemzetközi olajárak lecsökkentek, mert annak éves átlagához volt kötve a gázár.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 21:01:26

@Bogyó 2:
"Hát, ha ennyi eszetek van, hogy nem látjátok a különbséget aközött, hogy egy polgármester egy kokainparti közepén egy Yachton gruppenszexezik, állami támogatásokat felvevő kurvákkal "-Áruld már el,hol láttál te kokaint azon felvételen?Csak nem kevered a kispesti szocik videójával?A szex meg szex ,akkor is ha szimpla meg akkor is ha gruppen.Az állami támogatást felvevő kurvákat meg hol álmodtad?Láttad,hogy bementek az önkormányzatba és miután megigényelték az állami támogatást megkapták?Mert ugye a korrupció is csak a kispesti szocik videójában volt,no meg Karácsony emlegette némi elásással kapcsolatban...
Válasz erre 

Muhammad Balfas 2019.11.06. 21:04:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Dehát 2008 elejétől is volt egy nagy olajár csökkenés..Akkor miért nem csökkentették a lakossági gázárat?
Válasz erre 

apro_marosan_petergabor 2019.11.06. 21:22:58

Én csak azt látom, hogy a nyert helyeken előkerül az összes ballib hulladék gyurcsány idejéből, és stílusával. Nem láttam még ilyen gyorsan lenyúlást előkészíteni, ahogy a ravatalozóról visszamászott kommunisták és ávós-ideológiai leszármazottak előkészítették az egyes önkormányzatokat gyors kiszivattyúzásra.
Egységes lépések mindenütt:
- fizetés emelések maguknak
- tisztogatás
- lenyúlós szabályok kialakítása
- gyors szerződéskötések a heveroknak

Wittinghof pedig - szexbotránya után - a helyén, a ballib média nevét sem említi
(sajnos a jobb sem)

Akkor mi a fenét akartok már megint a Borkaitól, s OV-ztek ismét?
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.11.06. 21:47:42

@Blogolo Blogi: Ügyesen játszod a hülyét.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.11.06. 21:50:05

@Látens Inszinuáció: És így akar megújulni a “ballib” oldal. Hihetö! Muhahahaha :)))))
Válasz erre 

Tilláromhajj 2019.11.06. 21:59:18

Üzenem Cycmen-nek és a vele -szellemi nyomorban- egy szinten tengődő csökkent-agyú, csekély-értelmű, agymosott balfaszoknak, hogy nem az a fő probléma ezzel a borkai csótánnyal, hogy a kis kukacát ribancokkal kényeztette az Adrián, miközben itthon az asszony éppen a zöldbabfőzeléket rántotta be...
A gond inkább azzal van, hogy az országos haverjával R.Z.-vel, furfangosan, bölcs előrelátással felvásárolták a Győr környéki buta népektől a kis földjeiket -gombokért-, azt a látszatot keltve, mintha ezt az önkormányzat nevében tennék, majd combos haszonnal továbbadták ezeket -a micsoda véletlen, hogy- az éppen ott építkezni kívánó Audi-nak. Aztán ebből a nem kevés léből valószínűleg csurrant-cseppent a narancslébe is...

A Wittinghoff Tamás liezonja meg azért különbözik ettől a győri balfaszétól, mert nem kötődik hozzá semmiféle korrupciós gyanú, hivatali visszaélés stb. Szimplán rácuppant valami muffra oszt annyi. Nem mondom, hogy szép dolog, de legalább nem a fidesz által oly' bőszen lengetett keresztényi zászló alatt művelgette a szomszéd kertjét.
Válasz erre 

agador 2019.11.06. 22:07:38

@fda: Igen, bárki láthatta az erkölcsi fölényt, lukas zokniban tevékenykedve.
Válasz erre 

Etniez 2019.11.06. 22:14:13

Sivalkodnak az illiberálok, helyes.
Válasz erre 

CSOKKI MÁLNA 2019.11.06. 22:21:47

@agador: Arra gondolsz, amikor tavaly Hadházy lukas zokniban pókemberezett a tévészékházban? Tényleg vicces volt..:))
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.06. 22:34:45

@apro_marosan_petergabor:
“ Akkor mi a fenét akartok már megint a Borkaitól”

Szerintem csak a zokniját akarják kölcsönkérni!
Mer’ az olyan szexi, hogy nem csak a ribancok ereszkednek négykézlábra ha meglátják, de a látványától még milliárdos ügyvédek is előkapják fejlődésben visszamaradt nemiszervüket, és szorgosan rángatni kezdik!
Bizony!

Az maga lehet a varázsfuszekli, semmi kétség!
Mer’ a varázsfuszekli hatása nélkül épeszű és felnőtt, ivarérett személy nem röhögtetné úgy ki magát, ahogy Borkai tette, például..!

Egyszer még igen komoly pénzért fog az a darab gazdát cserélni, meglátod!
Lehet, hogy még múzeumba is kerül, mint orbán kisiskolás hátizsákja!
Bizonyám!
A végén az összes fideszes érték egy helyen fog kikötni: Schmidt Mária keze alatt!
Ja, a Terror Házában, ahova valók.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.11.06. 22:45:26

"Ha engedte volna ugyanis, hogy Borkai Zsolt még az október 13-i önkormányzati voksolás előtt visszalépjen a polgármester-jelöltségtől, akkor pártja megúszta volna kisebb veszteséggel."

Szerintem a Borkai-ügy országosan nem sokat számított. Engem nemigen befolyásol a helyi önkormányzat megválasztásakor az, mit csinált Győrben Borkai.

"belőle azért lett visszavonhatatlanul bukott politikus, mert Orbán Viktor ismét elszámolta magát."

Nem inkább a milliárdos nagyságrendű korrupciós ügyei miatt? Engem őszintén szólva nem nagyon zavar a szexvideója, nem is néztem meg. Az ellopott milliárdok annál inkább zavarnak.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.06. 22:57:46

@Tilláromhajj: Aranyosak vagytok,mintha ellenzéki oldalon csak a Wittinghof sara létezne.De ügye ott van még a kispestiek ügye,no meg Karácsony elszólása a szoci maffiáról.Ha téged zavar Borkai nem bizonyított állítólagos korrupciója,akkor miért nem zavar a kispestiek vagy a zuglói szocik hangfelvétellel bizonyított korrupciója?Mert ügye egyikőtöktől sem pedig egyetlen blogírótól sem hallottam feltenni azt a kérdést,hogy ők ugyan mikor fognak lemondani....
Válasz erre 

Tilláromhajj 2019.11.06. 23:13:07

@Ekrü: Ok. Látom te is a Cycmen és a vele -szellemi nyomorban- egy szinten tengődő csökkent-agyú, csekély-értelmű, agymosott balfaszok táborába tartozol.

Nos... Sok sikert ehhez a létformához.
Válasz erre 

ember100 2019.11.06. 23:38:17

@Willkommenskultur:
Helló !

Melyik bizonyítékról beszélsz ?
Arról hogy a pasi AZT mondta , ha én AZT mondom hogy én vagyok a Kínai császár akkor mi lesz ?
Ja és a horvátoknál tilos a prostitúció és persze a prostikat igénybe venni is és még horvátok is volta .
Ezzel mi van ?

De tudod mit védd, védd , védd a borkai keresztény dolgait.
Válasz erre 

Kánikula 2019.11.07. 00:28:52

@Willkommenskultur: Viszont ha nincs "ügy" akkor miért mondott le, mikor Győr megválasztotta dugás ide vagy oda?
Független polgármester, pártnál már nem kell elszámolnia csak a választóknál, akik ugye őt választották.

Egyébként folyik nyomozás, persze nem amiatt, hogy miből lett a 300 millás birtok, hanem, hogy ki készítette/terjesztette a videót a bajnokról.
Válasz erre 

Kánikula 2019.11.07. 00:42:14

A főni nem számolta el magát, a lehető legtöbbet hozták ki a helyzetből.
Ha lemond az ellenzéké a város, így tudják, hogy 44% bármi van a fideszes jelöltre szavaz. Volt 1-2 hét így ha bármi kellemetlen nyitott ügy volt azt le lehetett zárni. most lemondott és van fél év, rendezik a soraikat és nyer a Fideszes jelölt Győrben, addigra mindenki elfelejti mi is történt.
Borkai meg szépen elbújhat a kínos kérdések elől és 1 év múlva kap valami pozíciót a háttérben bruttó 1 milláért.
Addig a gyerekek besegítenek a rezsiben,
Válasz erre 

kiskutyauto 2019.11.07. 02:18:04

Jó lesz elkezdeni festegetni, fényesítgetni a lámpavasakat MINDEN VÁROSBAN..!
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.11.07. 04:38:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Jaja.
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.11.07. 04:42:32

@Ekrü:
Seggfejkém, nézd meg, hogy a 444.hu-n pl. mennyire mentegetik a faszkalap Horváth Csabát, aki a 80 ezer (!!!) rendbeli csalással vádolt Kuppertől akarja beszerezni a parkolóautomatákat.
És utána nézd meg, hogy mennyien írtak hasonlókat a hozzád hasonló Fidesz-faszszopók közül mondjuk Borkairól, amikor kiderültek az ügyei, amelyek közül a kurvázás a legjelentéktelenebb, bár mondjuk egy magát templomba járó hithű kereszténynek beállító faszszopótól azért az is eléggé visszatetsző.

Na, ez a különbség a normális emberek meg a hozzád és Fidesz-seggnyaló társaidhoz hasonló agyatlan és gerinctelen faszkalapok között.
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.11.07. 04:44:26

@kiskutyauto:
Miért nem jó a rozsdás lámpavas?
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 05:41:01

@Sir Galahad: Nem vesztették volna el Győrt, mert a képviselőtestületi többségük amúgy is meglett volna, és azzal az erkölcsi fölénnyel buktathatták volna meg a dékás polgármestert, hogy ők megszabadultak a saját szemetüktől, míg bezzeg Fletó 2006-ban ugye... Így viszont erkölcsileg ugyanarra a szintre kerültek a ballibekkel, mindkét tábor bevédte a saját bukott emberét, később meg Gyurcsány is lemondott saját magátől, ahogy most Borkai.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.07. 07:42:50

@Ches Desmond: Átlagár? Az mond neked valamit?
hvg.hu/cegauto/20080506_olajar_rekord

"2008. május. 06. 00:02 2008. május. 06. 00:03 AUTÓ
Már 120 dollár környékén az olajár

szerző:
MTI

Hétfőn - az előzetes, nem hivatalos adatok szerint - újabb rekordon zárt az amerikai könnyűolaj (WTI) ára, alig néhány centtel maradva el a 120 dolláros - újabb - lélektani küszöbtől. A mostani erős emelkedést a gyenge dollár és az Iránnal kiéleződő feszültség váltotta ki."
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 08:05:11

@Kőműves Kellemetlen:
Jelenleg a szigorú tény az ,hogy Borkai lemondott,ellentétben Lackner,Horváth Csaba,Wittinghof bizony még mindig nem.Szóval majd akkor beszélhettek amikor ez megtörténik,addig viszont nem vagytok különbek náluk.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 08:11:04

@chrisred:
Jelenleg a helyzet az,hogy míg Borkai lemondott,addig a kispestiek,Horváth Csaba,Wittinghof még mindig ott ülnek a zsíros kis önkormányzati székekben és eszük ágában sincs lemondani.Majd ha ahelyett,hogy védenétek őket Borkaira mutogatva ,kikényszerítitek,hogy lemondjanak,majd akkor lesztek erkölcsileg egy szinten a Fidesszel...
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 08:24:32

A Fidesz számára nagyon fontos, hogy felkészüljön a választásra. A ballibek számára meg egyenesen katasztrófa lenne egy fideszes győzelem.

Kiemelt esemény lesz ez a választás.

Szerencsére a ballib táborban már érződnek a szétesés első jelei.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 08:28:14

@Ekrü: Én nem védem a ballibeket, te véded Borkait. Ha rajtam múlna, az egész politikai elit Orbántól az utolsó kis Wittinghofig lemondhatna, mindannyian érdemtelenek a pozícióra, amiben vannak, csak az egyik lebukott, a másik (még) nem. De itt arról volt szó, hogy Borkai, miután az egész világ előtt kiderült, hogy kicsoda-micsoda, nyugodt szívvel elindult a választáson, a fideszesek meg támogatták, így megnyerte. Nekem ez ugyanaz, mint amikor az elqró az "igazságbeszéd" után bizalmi szavazást kért, a ballib tábortól pedig megkapta a többséget.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 08:31:58

@ember100:

"a horvátoknál tilos a prostitúció"

Hivatalosan igen, a valóságban nem, nem üldözik, ha nem szervezett.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 08:33:18

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Szerintem számított. A választást mindig a semleges szavazók döntik el. S ez az ügy egyeseket biztos nemszavazásra késztetett, akik egyébként ballibellenesek.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 08:40:51

@morph on deer:

Senki se tökéletes. A hibázó katonát ki kell vonni a hadsorból, de nem kell felakasztani.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 08:45:55

@Tilláromhajj:

Wiitinghof teljesíti mindenben a háttérhatalom akaratát, ezért nincs körülötte "korrupció" gyanú.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 08:47:45

@MAXVAL bircaman közíró: Mert csak az az oldal üldözi a korrupciót?
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 08:54:33

@chrisred: Értem,te nem véded a ballibeket,de a "Borkai". :)))Az,hogy a Lacknerek,Horváth Csabák Wittinghofok lemondanak az bizony csakis ti tudjátok kikényszeríteni.Ráadásul képmutatók vagytok.Arra hivatkozni,hogy Borkai megnyerte a választást azok után,hogy a fent említett "urak" szintén nyertek,meglehetősen álszent dolog.Mi pontosan tudtuk,hogy Borkai a választások után bukni fog,de ahhoz ,hogy a Győrieknek legyen választási lehetőségük és ne járjanak úgy mint a Mohácsiak,ezt végig kellett vinni.Ti viszont úgy szavaztátok meg Lackneréket,hogy eszetekben sincs lemondatni őket,ha pedig valaki felveti jön a "de a Borkai".Nos,a tények makacs dolgok.Borkai bukott ember,a mi oldalunkon mi rendet tettünk.Kíváncsian várjuk mit tesztek ti ott a másik oldalon.De addig ,míg ezt nem teszitek meg ,nincs erkölcsi alapotok bárkit is kritizálni.
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 08:57:24

@Cycmen: Karácsony általában biciklivel jár, ez teljesen normális egy vezetőtől.
Képzeld, én is kocsival, motorral, gyalog vagy tömegközlekedéssel járok, attól függően, hogy melyik a célszerűbb és hasznosabb.
Mondjuk nem várható el, hogy esőben biciklire ülök, vagy amikor céges rendezvényre szmokinggal kell mennem, akkor felülök a szmokingomban a motoromra.

Az már látszik, hogy nagyon fáj nektek Budapest és a "megnyert" választás, azóta bekapcsoltátok a Karácsony karaktergyilkolása 2.0 szoftvert és nyomjátok a napi hülyeségeket róla.

Tényleg nem veszitek észre, hogy ez itt nem fog működni? Karácsony szavazói az értelmes emberek voltak, nem a krumpliföldes birkák, akik mindent megesznek, amit eléjük tárok..
Annyira szánalmasan ostobák vagytok, semmit nem tanultatok az októberi választásból.
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 08:59:11

@Kőműves Kellemetlen: Nem mentegetik seggfejkém, hanem írnak róla.

Nem úgy, mint ahogy az Origó négy napig nem is írt egyetlen sort sem a Borkai-ügyről, biztos nem tudtak róla :D

Aszondja "lakájmédia" egy fideszes :DDD
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.07. 09:08:01

Ismét gyönyörködhettünk a libsiproli érvelés szépségeiben! Wittinghoff kúrása teljesen más (persze, mert ronda cigányasszonyt kényeztetett), meg hát Borkai valami földeket vett! Mondom vett!
Kicsit más ugyan, mint amikor zuglói szocik ássák el egymást, meg kispesti libsiknél már százmillió a minimálbér,,! Nem? De?
Terelni kell ezekről az ügyekről sürgősen, mert hirtelen rengeteg minden derült ki!
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 09:11:35

...egyébként meg az igazi égés az, hogy a győriek még a lebukott - erkölcsileg nulla - polgármesterüket is jobb választásnak látták, mint a DK-s kihívóját.
...és ez az igazán ciki...
Válasz erre 

dsts 2019.11.07. 09:14:14

Nem tudom melyik országban él a kedves Blogger, de abban az országban, ahol Győr is van, egy kis kurvázás vagy kábítószerezés a keresztény konzervatív erkölcsbe simán belefér, ha egy igazi keresztény konzervatív hazafi követi el. A pénz, amit ráköltött, már úgyis rég elvesztette közpénz jellegét.

Egyébként pedig Borkai nem lépett vissza és nyert, tehát Győr nem lett ellenzéki város. A Fideszből kirakták, ergo a Fidesz erkölcsi győzelme a választói szemében megvan. Mármint azéban, aki tud a botrányáról, mert a megyei újságok, a köztévé és az MTI nyilván nem foglalkoznak az üggyel. Most lemond az úriember, cserébe nem indul ellene semmilyen vizsgálat, és lehet egy időközi, amin a Fideszes jelölt fog nyerni. És ha majd arról is kiderül, hogy log és hazudik, még mindig lehet mutogatni az ellenzékre, hogy ők sem biciklivel járnak.

Egy-két ezer Fidesz szimpatizánsnak talán kipotyogott egy kis csipa a szeméből, de a kétharmad nincs veszélyben.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 09:15:28

@Ekrü: Szerintem nekem van erkölcsi alapom kritizálni Borkait is, meg a mohácsi maszopost is. Az utóbbit annak nincs erkölcsi alapja kritizálni, aki készséggel elfogadta, hogy a 2016-os népszavazáson 98%-os arányban arányban győzött a kormány álláspontja. Pont ugyanezen az alapon érezheti magát győztesnek a jelenlegi mohácsi polgármester is. Ami persze pürrhoszi győzelem, mert egy ideig nem fog működni a városvezetés, aztán megbuktatják, ráadásul a helyi ellenzéki összefogást is szétverte, mert a Jobbik, a Momentum és az LMP már felszólította őt a lemondásra. Amit ugye a Fidesz Borkaival nem tett meg.
Válasz erre 

Balambér Kovács 2019.11.07. 09:19:53

@Kukubenko:
Tényleg olyan vagy mint a nick neved! Azt nem mondta a pszichiátered, hogy az nem végzetesen nagy baj, hogy kicsi a farkad, de ha gusztustalan vagy azzal nem ellensúlyozod? A diszlexiád miatt lehet, hogy problémás a szövegértelmezésed, de kérd meg a szomszédod, mesélje el neked miről is van szó!
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 09:28:10

@Cycmen: Te kis fogyi, nem megy át neked sem az üzenet?

Wittinghoff független. Meséld el, ki a fasznak kellene felszólítani, hogy lemondjon, honnan a picsából kellene kizárni egy függetlent? Semmilyen értékközösségnek nem tagja, azt csinál amit akar, ez a dolog rá, családjára és választóira tartozik. Választói pedig véleményt mondtak róla.
Úgy értékelték, hogy egy olcsó prosti igénybevétele megbocsájtható. A videó nyilvánosságra kerülése utána rekord eredménnyel nyert. Megérted, amit írnak neked?

Ellenben ott a Borkai fiú, aki elment luxuskurvázni az Adriára azokkal a csávókkal, akik mostanában szarrá nyerik magukat a városban. Ezekkel a fiúkkal kurváztak három napig, miközben ment a duma a keresztényi értékekről. De ez csak az egyik különbség.
A másik, sokkal nagyobb és a fontosabb az, hogy az évek alatt Borkai és kicsi családja szarrá lopta magát a közösből, különben nehezen megmagyarázható az, hogyan tudták összespórolni azt a 300 millió + Forintnyi ingatlanvagyont a polgármesteri és tanári fizetésükből, miközben két gyereket felneveltek, ezt azért nem sok magyar családnak sikerült.

Az is nehezen megmagyarázható, miért alkalmazza Borkai fiát egy nem működő cég havi egymillió Forintért. Vagyis nem nehezen megmagyarázható, mert a cégnek az a tulajdonosa, aki együtt kurvázott Borkaival és bennfentes információk birtokában milliárd Forintra húzta le az Audit.
Stb. Rengeteg cikk készült már ez ügyben, ezeket pontosan te is ismered, csak idejössz hazudozni és szerecsen mosdatni és tényleg nem veszed észre, hogy mennyire hülyét csinálsz magadból.
Borkai nem lemondott, mert az hogy politikai hulla kiderült egy órával a videók megjelenése előtt.
Azért most mondott le, mert egészen idáig azt hitte, hogy a Fidesz majd bevédi, de most megkapta a selyemzsinórt, illetve iratokat tüntetett el. Ez a lemondás nem őszinte. Ha három héttel ezelőtt megtette volna, akkor az lett volna. Azon is érdemes elgondolkozni, hogy ezt nem az ellenzék szervezte, látszódott hogy csak mennek a hírek után. Belsős árulás történt. Ciki.

Aztán, ott az MSZP-s hülyegyerek esete. A videó után az MSZP kilépésre és lemondásra szólította fel. Nem lépett ki, nem mondott le, erre az MSZP kidobta. Ezen kívül még mit csinálhattak volna? Semmit, ennyit tehettek.

Ezzel a kommenttel véget vetettem "a három dolog ugyanaz legendának"

A Karácsony - biciklis téma pedig mindennek a legalja, hallod? :D
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 09:29:59

@chrisred: Aranyos vagy, terelgetsz.:))) Gondolom kínosak Lackner,Horváth meg Wittinghof dolgai ezért próbálsz másról beszélni....A 2016-os népszavazást összemosni a mohácsi önkormányzati választással....ügyes próbálkozás,kár ,hogy nem jön be.jelen esetben a kérdés az az,hogy miután mi rendet tettünk a mi oldalunkon,ti mit is szándékoztok tenni?Mert amíg semmit,addig bizony jogotok kritizálni senkit.
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 09:30:55

@konrada: "...és ez az igazán ciki..."

Hát igen, sokat elmond a győriek erkölcsi tartásáról.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 09:34:30

@dsts:
"egy kis kurvázás vagy kábítószerezés a keresztény konzervatív erkölcsbe simán belefér, ha egy igazi keresztény konzervatív hazafi követi el. "-Nem tudom melyik országban is élsz,de el kell keserítselek,a jelen helyzet az bizony az,hogy nem a keresztény konzi erkölcsbe fér bele a kurvázás vagy kábítószerezés,hanem az ellenzéki oldalon.Legalábbis a tények ezt mutatják,hisz Borkai megbukott,miközben Lackner vagy Wittinghof még mindig a helyén csücsül. :)))))
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 09:35:52

@Ekrü: Lackner ki lett dobva az ellenzék közül, Wittinghof pedig nem is volt a része. Nem unjátok még?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 09:37:30

@chrisred:

Mindig a hatalom dönti el mi számít korupciónak, ennyi az egész.

Ha Sorosék lopnak, az "vállalkozás", ha a nép, akkor az "lopás".
Válasz erre 

Ballib vagyok mert rettegek 2019.11.07. 09:41:59

A Borókai ügyet meg lehetett volna magyarázni sebtiben úgy hogy a győri kisemberek egyenesen kétharmaddal válasszák meg Borókait, de Orbán Viktor éppen Rómában volt foci meccset nézni, Habony Árpád pedig Ibizán szippantott orvosságot a náthájára.

Így a szerény nagyságú és költségvetésű objektív fideszes tájékoztátási média a Soros bérenc globális háttérhatalmi túlsúlyos ballib média hazugság propaganda ellen nem vette fel a kesztyüt mert azt hitték, hogy a ballib médiát úgyse olvassa senki még a városokban sem. Ez végzetes hiba volt.

A kormány által kézben tartott utolsó független tájékoztatási médiumok (M1, origo, 888.hu, Riposzt) elfelejtették megértetni a városi kisemberekkel, hogy nem is Borkai puci segge volt a szex videón hanem Sorosé!

Azt se súlykolta eléggé a fideszes független tájékoztatás, hogy Borókai KERESZTÉNY nőket kúrt, tehát valójában kitüntetést érdemelne mert ilyen erőfeszitéseket tesz a keresztény fehér magyar faj fennmaradásáért. Ráadásul Borkai magyar munkahelyeket támogatott a kúrással mert magyar örömlányoknak adott munkát.

Így aztán az emberekben az maradt meg, hogy a fideszesek lopják a milliárdokat aztán külföldre viszik azt eldőzsölni mint a Strabag. Ezért váltották le Tarlóst és a többi fideszest, hogy legközelebb a profitot Pesten költse el a nemzeti magyar nagytőkés osztály, ott is vannak sétahajók és ott is lehet filmet forgatni.

És ezért itt már az sem segített, hogy Győrben szerencsére még Orbán Viktornak szófogadó igaz magyar kisemberek vannak, akik tudják hogy Orbán Viktornak és Borkainak köszönhetik hogy a migránsok nem rohanták le a várost és erőszakolták meg a magyar lányok tízezreit. Máshol viszont győzött a liberális háttérhatalmi globális ballib média agymosás és az emberek nem félnek többé a migriktől, nem szavaznak a nemzet és faj és kereszténység megmentő Fideszre, Borkaira és a többi fideszesre.

Így Orbán Viktornak legfőbb feladata lesz 2022-ig, hogy újra megtanítsa félni a magyar embereket!
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 09:49:45

@Etniez: Borkai sem volt már a Fidesz tagja,mégis követeltétek -nagyon is jogosan és helyesen-a lemondását.Az amit te most írsz -Borkai ne csak kilépjen a Fideszből,de mondjon is le,miközben természetesnek tartjátok ,hogy Lackner és Wittinghof a helyén marad-meglehetősen képmutató és álszent dolog.Pont ez különbözteti meg a Fideszt az ellenzéktől.
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 09:51:18

@Etniez:
Valóban. Őket nem lehet álerkölcscsőszök által megvezetni, és rávenni őket arra, hogy a tapasztalatuk ellen: egy másik erkölcstelenre szavazzanak.
...ez tényleg elég sokat elárul róluk, egyetértünk.
Válasz erre 

apro_marosan_petergabor 2019.11.07. 09:53:02

@morph on deer:
Wittinghof még a helyén van?
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.07. 09:54:39

@Ekrü:
“Borkai nem bizonyított állítólagos korrupciója”

Akkor ugye csak az lehet, hogy az egyik leghülyébb polgármester széles e hazában.
Mert ugye az természetes, hogy faszveregető ügyvéd haverja összevásárol egy adag szántóföldet, mert ugye talán marharépát akar termelni, mi a baj ezzel.

Természetes az is, hogy egy szép, derűs napon Borkai azzal az ötlettel ébred, hogy hej, francba a marharépával, és haverja szántóföldjét hipp-hopp átminősíti/átminősítteti ipari területté, az ilyesmi megtörténik, csak úgy.

És jön egy még derűsebb nap, amikor az Audi illetékesei épp eldöntik, hogy legjobban pont ez a marharépamentes terület felelne meg a céljaiknak, és milyen qrvajó, hogy most már végre többet is fizethetnek érte, mint szántóföld korában, és megállapodnak néhány rongyos milliárdnyi vételárban Borkai barátjával, a későbbi szorgos faszverővel...
Borkai meg persze meglepődik, sőt, csodálkozik a hír hallatán!
Mert ha például ő mindezt előre látta volna, akkor pl a győri önkormányzat lehetett volna gazdagabb pár milliárddal, és nem egy spekuláns, de hát ilyen az élet arrafelé...

Ja. Csakis így történhetett.
Ez sem bizonyított, csak “állítólagos” ugye.

Ha pedig mégsem ennyire hülye Borkai, akkor viszont erősen valószínű, sőt, megalapozottan feltételezhető, hogy szép rendesen lehúzták a várost, az Audit, és a korábbi földtulajdonosokat.

Ahogy az is, hogy ha egyedül mész be egy egyszemélyes vécébe, ahonnan némi zajok után kisvártatva kijössz, és amúgy bent minden rendben, csak némi szarszag terjeng, hogy bár nem bizonyított, azért erősen feltételezhető, hogy elvégezted a dolgodat, ugye? Kis fantáziával még az is, hogy téptél magadnak papírt, és -ad abszurdum - saját kezűleg törölted ki..

Látod, ezek egyike sem bizonyított éppen, de szerinted szükséges ez ahhoz, hogy meglehetősen világos képet kapjunk a tevékenységed lényeges elemeiről?

Jó, tudom, fideszes vagy, de ez annyira talán mégsem nehéz?
Vagy mégis?
Válasz erre 

s 2019.11.07. 09:54:59

@MAXVAL bircaman közíró: Mit néztek be, buzigyerek? A faszkirály borkai és orbánod nézték be a szituációt. Kurvázni sosem olcsó muri. Ez viszont a műfajon belül is egy meglehetősen drága baszásnak tűnik. Elment a polgármesterség, az olimpiai bizottsági tagság, vagy mi a faszom. Már csak az a kérdés, hogy asszonykája hogyan viszonyul mindehhez. Mert ugye gondolhatja úgy, hogy az ő embere egy tökös gyerek, megbasz az mindent, ami mozog (meg ami nem, azt is), tehát panaszra semmi oka a barátnői előtt. Mit kezdene egy momentumos, vagy dk-s tyúkmellű, kígyóvállú, spagettikarú nyikhajjal, aki csak tejfölöspohárba veri ki a faszát néhanapján. Na ugye.
Aztán van a másik megfontolás, hogy ezt a szifiiszbánya öreg szardarabot kikúrja a gecibe, mert nőt ilyen helyzetbe hozni nem az úriemberség mindenkori ismérve. Ez a kérdés, nem pedig az, hogy ki a beteg fasz lesz végül Győr polgármestere. Ez a borkai is mondhatja, hogy éppen most lett a lófaszlengés európai bajnoka. Fiatalabb korában lóval csinálta, de mostanra rájött, hogy nővel jobb. Jó pap holtig tanul, igaz -e zsóóóótttika? Ezt csak a keresztyénység miatt hoztam szóba, gondoltam éppen illik ide.
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.07. 09:57:02

@Etniez:
"Wittinghoff független."

Borkai is független, mert kizárták. A másik problémám, hogy egy erkölcsi kérdést miért is szemlész politikai oldalhoz kötve? Mert szar libsi vagy a szokványos kettős mércétekkel! Ne prédikálj itt, mert nevetséges!
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 09:58:26

@Ekrü: Nekem nem kínosak, semmi közöm nincs hozzájuk, még egyszer leirom, ha rajtam múlna, már egyiküknek sem lenne közmegbízatása, persze, a te kedvenceidnek sem.

Szerintem tökéletesen bejött, az analógia teljesen világos a migránsos népszavazás és a mohácsi polgármester választás között. Egyelőre neked nincsenek ellenérveid.

Nem tudom, milyen rendet tettetek, az oldalatok végigmismásolta az egész ügyet, élen a "hétfőn kiderül, mi a véleményem" Orbánnal. Többek között azért (is) szavaztam Tarlósra, mert neki volt gerince a választási kampány alatt kijelenteni, hogy Borkai méltatlan arra, hogy polgármester legyen, míg az egész narancsos elit sumákolt.
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 09:59:34

@Etniez:
Na ja. Budaörs az a város, ahol 0 darab dékás, mszpés, jobbikos, momentumos nincs, ezért nem fértek fel a választólapra sem.
Azaz a te értelmezésed alapján: a nyertes városi egyesület teljesen független, a fideszt a lakosság harmada támogatja, a többi pártot meg senki sem.
Hát te tudod...
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 10:00:21

@MAXVAL bircaman közíró: És ha Mészáros, akkor az nemzeti siker.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 10:04:15

@Ballib vagyok mert rettegek: Én támogatom a nemzeti burzsoázia dunai sétahajókázását, ha korábban indult volna be a projekt, talán pár ártatlan koreai turista megmenekül.
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 10:04:42

@chrisred:
Mármint mi a közös analógia?
Hogy a szavazáson részt vevők közül az egyik esetben 90% szavazott az egyik válaszra, a másik esetben meg - miközben egyedüli válasz volt a demokrácia legnagyobb dicsőségére - 70% ellene???

Biztos, hogy tudod mi az analógia szó jelentése???;))
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 10:17:55

@konrada: Az analógia, hogy a leadott érvényes szavazatokat vesszük figyelembe. Mert a kormány által propagált 98%-ban sem vették figyelembe a több mint 6%-nyi leadott érvénytelen szavazatot. Az érvényes szavazatok alapján meg Csorbai 100%-ot kapott.
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.07. 10:28:06

@apro_marosan_petergabor:
“ Wittinghof még a helyén van?”

Nem, most éppen tízóraizik és kávét fogyaszt a sarki péknél... Hívd fel, majd megmondja, ha akarja.
Én ugyanis sem nem vagyok a titkárja, sem pedig egy clairvoyant, tehát fingom sincs.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 10:48:32

@s:

Borkai hibázott. Ezentúl nem lesz politikus, probléma megoldva. Mi a gond?
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 10:49:28

@chrisred:

Így igaz. A nemzeti tőke izmosodása jó hír.
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.07. 11:02:33

@MAXVAL bircaman közíró:
Most, hogy a Nemzet Töke is izmosodott, valóban...
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 11:04:37

@chrisred:
Ne keverj össze XIV. Lajossal! Az állam nem én vagyok (legfeljebb az álam..;), ezért írtam a valós szavazati arányokat...
Válasz erre 

Ballib vagyok rettegek 2019.11.07. 11:08:36

Amit Borkai nem tehet meg, azt a Budaörsi polgármester megteheti. Szokásos kettősmérce.
Másrészt meg Wittinghoff Úr számláján is van a puncihoz való vonzódásán túl is, jó sok szenny.
k-monitor.hu/adatbazis/cimkek/wittinghoff-tamas

Egész egyszerűen csak arról van szó, hogy a ballibek a saját emberüknék mindent elnéznek, azt is, aminek a másik oldalon álló esetén nyílvános akasztást követelnek.

Azt hiszed bárki is leírta egyszer is Wittinghoff Úr nevét a Borkai ügy kapcsán ?
Nem.. A ballib média a felejtésre hajt. Sikerrel.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 11:13:39

@konrada: Akkor inkább te nem vagy tisztában azzal, miről is szólt a korábbi analógia. A mohácsi választást nem az általad később beírt, tehát általam akkor ismeretlen levezetéssel hoztam összefüggésbe, hanem a hivatalos ner kommunikációval, ami egyöntetűen 98%-os győzelemként értékelte a népszavazást. (Egyébként a hivatalos számítások szerint jogosan, mert a leadott érvénytelen szavazatokat soha, semmilyen szavazásnál nem veszik figyelembe.)
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 11:16:09

@chrisred:
Ja, hogy annyi eszed van, hogy már nerül gondolkodsz. Elnézést, nem néztem ezt ki belőled!;))
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 11:21:07

@MAXVAL bircaman közíró: A nemzeti tökésnek igen.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 11:22:31

@konrada: Nem, Csorbai gondolkodott nerül, én csak tudomásul vettem.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 11:29:03

@chrisred:

A népnek jó hít. Ha a tőke nagy része idegen, felkopik a kisember álla.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 11:37:54

@chrisred:
"Nekem nem kínosak, semmi közöm nincs hozzájuk"-Érdekes,ezt mostanában túl sokszor hallom olyan ellenzéki hozzászólóktól,akik rendszeresen írogatnak blogokba.legtöbbjük még azt is hozzáteszi,hogy ő nem is volt szavazni. :)))
"az analógia teljesen világos a migránsos népszavazás és a mohácsi polgármester választás között."-Nem éppen.Népszavazáskor megvolt a választás lehetősége,hisz lehetett szavazni pro és kontra mindenkinek a saját döntése volt melyiket választja.Mohácson kizárólag csak egyetlen jelöltre lehetett szavazni,tehát a választás lehetősége hiányzott.Népszavazáskor a végeredmény több esélyes lehetett,alakulhatott volna úgy,hogy az a 98% másképp dönt,vagy lehetett volna döntetlen is az eredmény.Mohácson csak egyetlen egy végeredmény lehetett ,a "választás" eldőlt még azelőtt ,mielőtt elkezdődött volna.
"Nem tudom, milyen rendet tettetek, "-Az tény ,hogy Borkai már nem Fidesz tag és holnaptól nem is polgármester.Az aki szerint meg még a választások előtt le kellett volna mondania ,az pont a választás jogát vette volna el a Győriektől.Értem én ,hogy jobban örültetek volna annak,ha megmérettetés nélkül beleülhet az emberetek a polgármesteri székbe,de az akinek egy kicsit is fontos a demokrácia ezt igazságtalannak érzi.Az tudott dolog volt ,hogy Borkai így sem lesz polgármester, ,viszont a Győriek lehetőséget kaptak,hogy maguk dönthessenek a sorsukról,ami pld. a mohácsiaknak nem adatott meg.
Válasz erre 

Ballib vagyok mert rettegek 2019.11.07. 11:59:39

@Ekrü:

Ezek a Soros béren ballippsikk nem fogják a következő 20 évben abbhagyni a röhögést hogy a fideszes Lólengő világbajnok átesett a ló túloldalára.

Hát csak röhögjetek ballippsikk, én meg azon fogk röhögmi amikor Viktor Borókait hamarosan kinevezi nagykövetnek vagy a Vagyonkezelő élére.
Mert szerencsére a Fidssz senkit nem hagy az út szélén, aki a saját embere.

Kérdeztem már hogy a két sváb migri, a Wittinghof meg a Deucs lemondtak már? Meg a harmadik sváb a Wintermantel? Remélem Bajer jól leszámol ezekkel az idegen sváb lényekkel!
Válasz erre 

s 2019.11.07. 12:08:47

@nemecsekerno_007:
"Mit szólnátok hozzá ha Schmit Pál indulna főpolginak?!?!"
Tőle azért többet várunk. Köztársasági elnök volt, ha jól tudom. A minimum ezek után, hogy lefejezi orbánt és cár lesz.
Válasz erre 

s 2019.11.07. 12:11:39

@Willkommenskultur: Hol? a coltpetinél? Az csak arra lő, akire megadják a kilövési engedélyt.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 12:16:39

@Ekrü: "Népszavazáskor megvolt a választás lehetősége,hisz lehetett szavazni pro és kontra mindenkinek a saját döntése volt melyiket választja."

Nem igaz, két értelmetlen lehetőség közül lehetett csak választani, ezért annak, aki értelmesen gondolkodott, egyik sem lehetett megfelelő. Az egyetlen különbség az vokt, hogy az értelmetlen népszavazást távolmaradással és érvénytelen szavazat leadásával érvénytelenné lehetett tenni. Míg a polgármester választás szabályai szerint az egyetlen megmaradt jelölt akár egy, saját magára leadott szavazattal győztes lehet.

Nem látom a különbséget a győri és a mohácsi helyzet között, mindkét helyen új polgármester lesz hamarosan, csak Mohácson a vissza nem lépéssel az MSZP járatta le magát, míg Győrben a Fidesz.
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 12:34:29

@konrada: "...egyébként meg az igazi égés az, hogy a győriek még a lebukott - erkölcsileg nulla - polgármesterüket is jobb választásnak látták, mint a DK-s kihívóját.
...és ez az igazán ciki..."

Szerintem meg a Fidesz szavazók akár Gyurcsányt is megválasztották volna, ha a Fidesz színeiben indult volna...
... és ez az ami még cikibb...
Válasz erre 

Ballib vagyok rettegek 2019.11.07. 12:35:11

@Ballib vagyok mert rettegek:

Már megint jöttél tábaszni az agyatlan ballibeket, a hamisítot nickeddel ?
Nem uncsi, hogy saját erőből érvekkel esélyed sincs, hanem másokat hamisítassz ? Sok a szabadidő az Indexnél köcsög ? :D
Válasz erre 

s 2019.11.07. 12:37:58

@Etniez: Megbasztam a kurva rohadt anyádat szájba, nekifutásból.
Válasz erre 

s 2019.11.07. 12:39:36

@Etniez: Bocs, mellé ment.
Válasz erre 

Szakértő? az nem volt 2019.11.07. 12:42:24

@MAXVAL bircaman közíró: Te menthetetlenül hülye vagy, és ráadásul vak is.
Mondjuk a fényképed alapján, nem csodálkozom.
Válasz erre 

Szakértő? az nem volt 2019.11.07. 12:47:19

@Ekrü: Wittinghof nem közpénzből kurvázott, és nem is a „nőzésen" van a hangsúly, hanem, hogy Borkai az én, te és még millió ember pénzéből költötte a pénzt, kurvákra, kokóra, hajóbérlésre. Ez az amit mindenki elfelejt, csakhogy, ha a korrupt anyagot hozzák le, nem veri ki a biztosítékot, csak a meztelen segg látványát jobban megnézik az emberek, az már veri az ingerküszöböt. Wittinghof magánélete nem tartozik senkire, Borkai közpénzes "mutatványa" viszont igen. Itt a különbség.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 12:47:31

@chrisred:
"Nem igaz, két értelmetlen lehetőség közül lehetett csak választani,"-Tehát, mint a hogy te is megerősíted ,bizony KÉT lehetőség között lehetett választani.Az ,hogy szerinted ezek "értelmetlenek" az csak a te véleményed ,más meg másképp gondolja,a lényeg az,hogy bizony volt választási lehetőség.Viszont ahogy szintén te is megerősíted a mohácsi esetben NEM volt választás,hisz csak egyetlen jelölt volt.
"Nem látom a különbséget a győri és a mohácsi helyzet között, "-Pedig van.Mohácson miután az új polgi nem mond le ezért csak fél év múlva lehet megpróbálkozni egy új választással,míg Győrben így ,hogy Borkai lemond,rögtön ki lehet írni egy új választást.Márpedig egy város életében bizony fontos a stabilitás,egy olyan vezető pedig aki pontosan tudja,hogy őt fél év után nagy valószínűséggel menesztik,bizony bosszúból óriási károkat tud okozni a városnak.
Válasz erre 

s 2019.11.07. 12:48:11

@MAXVAL bircaman közíró: Anyád mesélte? Azt gondoltam, hogy bolgár.
Válasz erre 

s 2019.11.07. 12:54:27

@konrada: Ez a győrieknek ciki. Ha egy faszát verő orangután a jelölt, de fideszes, arra is leszavaznak. Akkor is, ha a kurva ribanc szifiliszes anyjukat öt perccel azelőtt baszta szájba.
Válasz erre 

Andy73 2019.11.07. 12:54:48

Örvendetes, hogy a baloldalnak és bloggerinek is hirtelen fontossá vált az erkölcs, a házastársi hűség, sőt talán maga a család is, még ha pártpolitikai okokból is, nyilván az önkoris választások miatt.
Az is örvendetes, hogy nyilván ennek kapcsán az indexről is eltúnt a szokásos napi pornó - különben elég röhejes lett volna a bősz erénycsőszködés a kampányban.
Borkait egyébként már rég kizárták a Fideszből, így a blogger szokásos orbánozása már nem több a veszett fejsze után való kapkodásnál. Orbán különben még két és fél évig biztosan miniszterelnök marad, így addig nyilván marad a blogger számalmas orbánozása is.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 12:55:04

@Szakértő? az nem volt:
" Wittinghof nem közpénzből kurvázott, "_Honnan tudod ,hogy nem?Vagy honnan veszed,hogy Borkai igen?Ott voltál?Van bizonyítékod?Mert ha nincs akkor csak rágalmazol.
"és nem is a „nőzésen" van a hangsúly,"-Akkor áruld el mi a véleményed Lackner és Horváth dolgairól?Mikor fogjátok lemondatni őket?Mert ugye az ő esetükben viszont tényleg van bizonyíték...
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 12:58:41

@külföldrekényszerültem:
De nem őt választották meg, de még csak azt sem, akit Gyurcsány személyesen támogatott.
...szóval a feltételes cikivel szemben ott a valós ciki...
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 13:03:17

@s:
...lehet hogy igazad van, és tényleg az is nyer, ha elqrósék jelöltje indul ellene...;))
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 13:06:30

@s:

Menj el a horvát tengerpartra, mekfox lepődni.

Anyám magyar.
Válasz erre 

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.11.07. 13:07:15

@Szakértő? az nem volt:

Így igaz, nem vagyok ballib.
Válasz erre 

tsimike 2019.11.07. 13:09:01

Amúgy meg: Aki másnak vermet ás, az sírásó, vagy bérmunkás...
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 13:12:49

@Ekrü: "Tehát, mint a hogy te is megerősíted ,bizony KÉT lehetőség között lehetett választani."

Csak azok számára, akik értelmetlen lehetőséget is lehetőségnek tekintik. A valóságban meg végképp nem volt különbség, mert a ner ugyanúgy megcsinálta az alkotmánymódosítást az érvénytelen népszavazás után, mint ahogy Csorbai is beült a polgármesteri székbe úgy, hogy egyetlen jelöltként is csak a leadott szavazatok 30%-át tudta elvinni. Csak hogy végre felfogd, az analógia a ner és a mohácsi polgármester viselkedésére vonatkozott.
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.07. 13:13:40

@s:
"2019.11.07. 12:37:58
@Etniez: Megbasztam a kurva rohadt anyádat szájba, nekifutásból.
s 2019.11.07. 12:39:36
@Etniez: Bocs, mellé ment."

Te minek élsz?
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 13:16:30

@konrada:
Ez csak szellemi f@szverés, amit írsz. Ha kiadják az utasítást, akkor a fideszes tábor oda szavaz ahová mondják. Nincs semmilyen mérlegelés. Se erkölcsi, sem morális, se következetesség, semmi... Egyfajta a mérlegelés: Viktor mondta? Igen/Nem
Ezt próbáltam érzékeltetni. Ez viszont tény.
...Ez pediglen vérciki...
Válasz erre 

Pillangószelep 2019.11.07. 13:17:25

A következő kérdéseim vannak:
Mikor készültek pontosan a felvételek?
Ki illetve kik voltak a felvétel készítők? Saját ötlet volt, vagy voltak megbízók?
Miért a választás utolsó hetében kellett közölni a felvételeket?
Ki ismerte Borkai seggét, mivel hátulról fényképezték és jé, nahát ez a Borkai?
Okulva kispesti ügyből, lehet, hogy nem is Borkai szerepel a felvételeken, hiszen a kispesti szereplő még ma is azt állítja, hogy nem ő van a videókon, és a többi mákvirág is ezt állítja.
Borkai ha előbb felébred és végig tagadja, hogy Ő szerepel a felvételeken, nyert volna mint a kispestiek.
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 13:26:42

@Ekrü: Te bazdmeg tényleg fogyatékos vagy. Lacknert FELSZÓLÍTOTTÁK, HOGY MONDJON LE!
Érted? Érted?
Idióta.
Ha nem mond le, akkor mi legyen vele? Lőjék le? VAGY MI?

Wittinghof meg 20 éve független, mi közöm hozzá?
Borkai meg 20 éve Fideszes, 3 hete kidobták. Érzed ugye a különbségeket?
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 13:28:16

@Ekrü: "Mikor fogjátok lemondatni őket?Mert ugye az ő esetükben viszont tényleg van bizonyíték..."

Borkai lőcsét bámulva éppen azon filózom, hogy milyen bizonyítékot hiányolsz?
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.07. 13:30:16

Lehet örülni fiatalok, a jövő elkezdődött!
Mondtam én, hogy a Borkai féle varázsfuszekli is baromi nagy érték lesz egyszer, és lám, a használt-zokni biznisz hogy beindult:

index.hu/mindekozben/poszt/2019/11/07/michael_jackson_moonwalk_zoknija_ami_most_akar_600_millio_forintot_is_erhet/
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 13:30:20

@külföldrekényszerültem:
Szerintem túlságosan magadból indulsz ki, ezért hiszed azt, hogy a szavazás csak zsigerből, meg parancsból megy, és mert nem ismered a mérlegelés fogalmát...;)
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 13:30:20

@Cycmen: Egyelőre mész ignore-ba, mert nem fogom negyedjére is leírni, hogy mi a különbség, te játszod a csökkentett üzemmódot, te bajod.

Az meg különösen vicces, hogy fideszesként leírod az "erkölcs" szót. Nah, barátom :)
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 13:31:25

@konrada: Vannak olyan települések, ahol szintén nincs ellenzéki induló, mert teljesen esélytelen. Budaörs is ilyen.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 13:31:44

@chrisred:
"Csak azok számára, akik értelmetlen lehetőséget is lehetőségnek tekintik."-Mint írtam,az,hogy te mit tartasz értelmetlennek az a te problémád,attól még a választás lehetősége megvolt.
"mert a ner ugyanúgy megcsinálta az alkotmánymódosítást az "-Nem a NER,hanem az a kormány,akit 3 millió ember hatalmazott fel erre no meg egy 2/3,amit pont ezért kaptak a választóktól. Ha az emberek nem értettek volna ezzel egyet ,akkor nem nyer a Fidesz újabb 2/3-al 2018-ban ,úgy hogy nekik a mohácsi polgármesterrel ellentétben volt ellenfelük.
"az analógia a ner és a mohácsi polgármester viselkedésére vonatkozott. "-Miért a 2016-os népszavazáson csak a Fidesz verziójára lehetett szavazni?Vagy a 2018-as 2/3-nál csak a Fidesz indult egyedül ellenzék nélkül?Mert ha nem a válasz akkor értelmetlen a hasonlatod.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 13:33:02

@külföldrekényszerültem: "Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 13:34:18

@Etniez:
...egyáltalán, már az is vicces, ha valaki a magyar belpolitikával kapcsolatban leírja az "erkölcs" szót, miközben megszállottan véd, relatívizál erkölcstelen embereket...;))
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 13:35:14

@Etniez:
Na ja, az ilyen kis falvakban ez sokszor előfordul...;))
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 13:36:55

@konrada: "Szerintem túlságosan magadból indulsz ki, ezért hiszed azt, hogy a szavazás csak zsigerből, meg parancsból megy, és mert nem ismered a mérlegelés fogalmát..."

Szerintem meg te nem ismerhetsz engem, így gáz, hogy erre a nulla feltételezésre beskatulyázol. Aztán még kovetkeztetsz is belőle.
A választás eredménye az a tény, ami alátámasztja az igazamat. Mert ha lett volna mérlegelés, akkor bukik a Zsóti. De nem bukott, mert Orbán megmondta... Vagyis ők nem mérlegeltek.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 13:37:52

@külföldrekényszerültem: No,most akkor megcáfoltad @szakértő az nem volt kollégádat.Ő ugyanis váltig azt bizonygatta,hogy számotokra nem a szex része a lényeg a dolognak.De ugye ha ti ennyi nap elteltével is Borkai himbilimbijét bámuljátok,akkor pedig dehogy nem...:)))))
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 13:38:28

@Andy73:

"Örvendetes, hogy a baloldalnak és bloggerinek is hirtelen fontossá vált az erkölcs, a házastársi hűség, sőt talán maga a család is,"

Valakinek viselkednie is kell, ha már a fideszesek nem tudnak.

"Az is örvendetes, hogy nyilván ennek kapcsán az indexről is eltúnt a szokásos napi pornó - különben elég röhejes lett volna a bősz erénycsőszködés a kampányban."

Nincs már rá szükség, Fidesz-KDNP gondoskodik erről is.

Borkait egyébként már rég kizárták a Fideszből, így a blogger szokásos orbánozása már nem több a veszett fejsze után való kapkodásnál.
"Nem zárták ki, kivárták hogyan alakulnak a fejlemények, aztán megkérték, hogy távozzon. Orbán "hétfőre kitalálta" Szánalmas.

"Orbán különben még két és fél évig biztosan miniszterelnök marad, így addig nyilván marad a blogger számalmas orbánozása is."
Én azért bízom a koleszterinben.
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 13:39:48

@külföldrekényszerültem:
Oks, szóval te besértődsz, ha ugyanazt nézik ki belőled, amit te másokból.
Na ez az igazi ciki...
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 13:41:28

@chrisred: "A tények makacs dolgok..."
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 13:42:09

@konrada: Én nyugaton élek, itt ilyen arcoknak, akiket kitermelt az mszp meg a fidesz, már a nevére sem emlékeznénk.
Odahaza meg...
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 13:43:35

@konrada: Hahahaha
Bakker, erre a következtetésre meg hogy jutottál? A logikád lekövetni nem lehet... Trükkös. Oldd fel a rejtélyt, lecci...
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 13:44:12

@Ekrü: "Miért a 2016-os népszavazáson csak a Fidesz verziójára lehetett szavazni?"

Nem, lehetett érvénytelenül szavazni, vagy el sem menni, ahogy a magyar választók többsége tette a népszavazásnál, vagy a mohácsiak többsége most. Csak ugye ezt a többséget a ner és Csorbai is levegőnek tekintette.
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 13:45:46

@Ekrü: Ennek a sok sallangnak melyik része válasz a kérdésemre?
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 13:47:20

@Etniez:
Erről van szó.
Aki kint él, az nyugodtan lehet erkölcsbajnok, mert nem neki kell másnap buszra szállnia, kifizetni a számláit, megélnie a magyar belpiacon.

Aki meg marad, az vagy zsigerből elutasít -nem nézve, mi van a másik kosárban - vagy mérlegel...
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 13:53:58

@külföldrekényszerültem:
Jaj de bonyi, na jó segítek:
te tudod, hogy másokat mi mozgat, de ha hasonlóan "értelmes" hozzáállással más látja beléd ugyanazokat, akkor az zavar, és tagadod, mert elég hülyeségnek tartod azt, hogy olyan mond rólad véleményt, aki nem ismer.

...szóval: ha véletlenül sikerülne kitörni önmagad varázsából, és végig gondolnád azt, hogy az ilyesfajta másokat lenéző degradálás veled szemben se jön be, akkor talán közelebb kerülnél a megértéshez.

(De ha még így is túl bonyi, szólj, tudom ezt még egyszerűbben is!;)
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 13:56:43

@Etniez:
"Ha nem mond le, akkor mi legyen vele? "-Ez,gondolom a ti problémátok,nektek kell megoldani.Mi is megoldottuk a miénket.
"Wittinghof meg 20 éve független, mi közöm hozzá?"-Miért tán nem az összefogás támogatásával indult.Támogatta mindenki a DK-tól az MSZP-n keresztül egészen a Momentumig.Ha akkor jó volt vállaljátok fel szépen most is.
"Borkai meg 20 éve Fideszes, 3 hete kidobták."
Lackner 17 éve MSZP-s ,1 hete dobták ki.
Horváth Csaba 20 éve az MSZP-s,a mai napig az MSZP tagja
Érzed ugye a különbségeket?
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 14:03:25

@chrisred:
"Nem, lehetett érvénytelenül szavazni, vagy el sem menni, "-Most már szándékosan csúsztatsz.Két dologra lehetett szavazni:
1.Nem kell migráns
2.Kell migráns
Tehát a választás lehetősége megvolt.
Mohácson kizárólag az MSZP-s polgármesterjelöltre lehetett szavazni.Tehát nem volt meg a választás lehetősége.
Ha valaki úgy döntött ne megy el ,az értelemszerűen nem élt a választási lehetőségével,de ugye ez a saját döntése volt.
Válasz erre 

nu pagagyí 2019.11.07. 14:23:58

@Ekrü: Wittinghoff esete különbözik Borkaiétól. Előbbi ugyanis nem korrupt haverja luxusjachtján kurvázott ingyen, hanem saját pénzéből egy elvileg masszőrnőnél,. Az ő ügye csak rá és családjára tartozik és mivel nem hirdeti úton-útfélen saját "magasabb rendű" erkölcseit, amit másoknak kötelezőként ajánlgat, így nem került ellentétbe a saját magáról kialakított képpel. Wittinghoff esetében az is felmerül, hogy szándékosan húzták csőbe, míg Borkai pontosan tudta hová megy és mi lesz a program.
Válasz erre 

Ballib vagyok mert rettegek 2019.11.07. 14:27:08

Mit nem értetek ti csökött agyú baLlippsikk??? Borkai KERESZTÉNY nőket dugott, tehát teljesen összhangban volt Orbán Viktor és a Biblia parancsolataival! Mit nem értetek ti ezen?

Ezenkívül Borókai nem kínai nőket fizetett meg mint ez a migri nevü Wittenhof, hanem magyarokat, így a nők a profitot nem vitték ki az országból. Ráadásul utána elintézték a magyar örömlányoknak hogy sok millió forintos Eu-s segélyt kapjanak az örömszerző start up vállalkozásaikra hogy fejlesszék azokat és az államnak még több adóbevétele legyen. Mi tehát a probléma ti Brüsszel seggnyaló migri simagató hazaáruló lippsiik??

MÉG TÖBB BORÓKAI KELLENE HOGY A KERESZTÉNY MAGYARORSZÁG MÉG JOBBAN SZAPORODJON, MÉG JOBBAN FELVIRÁGOZZÉK!
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 14:29:08

@Ekrü: Most már szándékosan csúsztatsz. Két lehetőségre lehetett szavazni:
1. Az Unió a parlament beleegyezése nélkül telepíthet be Magyarországra nem magyar állampolgárokat.
2. Az Unió a parlament beleegyezésével telepíthet be Magyarországra nem magyar állampolgárokat.

Az emberek többségének egyik verzió sem felelt meg, mégsem tehettek semmit az ellen, hogy valamelyik a kettő közül többséghez jusson.
Válasz erre 

Ekrü 2019.11.07. 14:37:37

@chrisred:
Köszönöm,hogy pontosítottad,tehát mint látszik,volt KÉT választási lehetőség.
"Az emberek többségének egyik verzió sem felelt meg"-A Budapestiek többségének Karácsony Gergely sem felelt meg,mégsem tehettek semmit az ellen,hogy ne ő legyen a főpolgármester.:)))
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.07. 14:40:53

@nu pagagyí: Hát persze. Wittinghof elvtárs kúrása jó kúrás volt.
Borkai elvtárs kúrása meg nem.

Ha valaki magánemberként magánjachton magánkurvákat töcsköl, az neked
elviselhetetlen, valószínűleg kezeltetned kell a mikropéniszed, azért.

Mindamellett az MSZP maffiát NEVESÍTŐ (b+ nevesítő) Lackner (12 milliót kérő) Krisz bűntársával a (csak 3 milliót kérő) Gajda maffiózótól zsíros állást és pozíciót kapott, és ez NEKED rendben lévőnek tűnik. Hát persze.
Hogy Szanyi és az EU-sok STRÓMANNOK fizetésének 60%-át nyúlják le, Dobrevnek körözés (vagymi) alatt álló segítője van, satöbbi, satöbbi, az is mind rendben van.

#jukenbekap
Válasz erre 

nu pagagyí 2019.11.07. 14:42:08

@Pillangószelep: Borkai nem is tagadta, hogy ő volt a főszereplő. Nehéz is lett volna, mert príma videó felvételek voltak, egyáltalán nem lógtak ki a pornó szerver választékából, a szopási jelenet egyenesen profi volt. A többi kérdéseddel fordulj magához az illetékeshez, vagy a korrupciós pénzek elszámolási vitája miatt sértődött kiszivárogtatóhoz.
Válasz erre 

nemecsekerno_007 2019.11.07. 14:42:11

@s: Te is jól adod a hülyét. Az igazság bajnokai Drazséval, meg Demszkyvel akar erkölcsi irányt mutatni. Muhahaha!!! :)))))))
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.07. 14:42:42

@Etniez:
Aha, mert KIRÚGNI már nem is lehet, mi?
Te se leszel már hülyébb, az biztos.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 14:43:20

@Ekrü: Hogyne tehettek volna semmit? Ott volt Tarlós, Puzsér és Berki. Az utóbbi kettő pont olyan értelmes választási lehetőség lett volna, mint bármelyik válasz a 2016-os népszavazáson.
Válasz erre 

laci_52 2019.11.07. 14:44:25

A Fidesz jól jöhet ki a Borkai-balhéból: következik a propaganda, hogy "mi kivetjük magunk közül azt, aki erkölcsileg nem feddhetetlen, de Gajda és Lackner még mindig a helyükön vannak".

És ebben van is némi igazság...
Válasz erre 

s 2019.11.07. 14:47:15

@Andy73:
"Az is örvendetes, hogy nyilván ennek kapcsán az indexről is eltúnt a szokásos napi pornó"
Ha a borkai szaros valagát akarod nézni, arra ott vannak a pornóoldalak. Az origó mutatja a fideszes seggfejeket, itt nem reklámozzák őket.
Válasz erre 

nu pagagyí 2019.11.07. 14:51:00

@Kuglóf. Az: Érved abban summázható, de bezzeg a másik. Totálisan érdektelen. Ha a "másik" is korrupt, akkor legalább cserélődjenek, ne lakja be egy maroknyi szarláda az országot évtizedekre. Legalább egymástól fossanak, úgy talán a maradék 9 millió ember is lehetőséghez jut saját hazájában. A "másik" korrupciójára egyébként csekély valódi jel mutat, én például nem ismerek ellenzéki pártvezetőket, akiknek szülei, közeli roknai hatalmuk alatt váltak dúsgazdaggá, mint Orbán apja, Lázár, vagy Kósa anyja, Orbán veje és a többi. A korrupció a vagyonosodásban érhető tetten, mindegy mit hablatyolnak össze-vissza. Ha nincs vagyon, nem volt korrupció.
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.07. 14:51:49

@Fülig José: Teuer Patkányovicsevics Hosé!
Dokumentumok? Bizonyíték? Nem azért mondom, de BEMONDÁSRA és kiröhöglek téged, Földigiliszta!
A sejtés meg a mondják, meg a többi olyan mint amit Hadházy szorosan markolt a parlamentben, azaz a lónakaf.
Asza.
És igen az egész ballib maffia UGYANEZEN okból nincs börtönben ILYEN világban élünk.
Duratte. :-)
Válasz erre 

s 2019.11.07. 14:53:02

@Cycmen: Neked címeztem, te faszökör. Csak véletlenül elbasztam. Viszont legalább kijavítottam a hibát, nem úgy, mint anyád, aki nem fojtott bele a pöcegödörbe, miután a világra szart.
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 14:54:23

@konrada:
Jesszus, jó messzire jutottál. Jelszavam az egyszerűség, és hogy nem hagyom az eredeti témáról terelni a figyelmet. Ha a zagyvalékot elkezdjük kielemezni, akkor arra nem elég az idei év...

Visszatérve az állítás, mint tény: Fidesz szavazó nem mérlegel, megválaszt bárkit, akire azt mondják válassza meg. Lásd Győrben.
...ez a vérciki...
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.07. 14:59:03

@LebensraumamOsten: Ja, és Orbán Viktor a múlthéten megbukik, de tavaly mindenképpen.

B+ kb. 15 éve nyomjátok az "összeomlik", "mexorítások jönnek", "nem bírják tovább", "most tettek be a fidesznek", "vége a jó időknek", "krízis jön, hamar", "elzárják a...", "aggasztó hírek érkeztek", "megvonhatják a" , "mostmár nincs menekvés", "aggasztó hírek érkeztek", "mexorítások jönnek", "elkezdődött a visszaszámlálás", "krízis jön hamar", nem bírják tovább", "összeomlik", "most tettek be", "bevetik az atombombát", "elkezdődött a visszaszámlálás", "nem bírják tovább", "aggasztó hírek érkeztek", "most tettek be...", "megvonhatják a...", "elzárják a ..."

ÉS TI KURVÁRA NEM VESZITEK ÉSZRE magatokat.
Válasz erre 

nu pagagyí 2019.11.07. 15:03:22

@Kuglóf. Az: Hadházy ugyebár fideszes volt. A trafikmutyi idején hagyta ott a korrupt csapatot. Akkor hangfelvételt nyújtott át poltpetinek az önkormányzat Fidesz alapszervezeténél folyó trafikosztogatásról, amit a főügyész úr szokásos módon szarba sem vett. Azóta is elég meggyőző bizonyítékokkal szokott előállni, amit a rendszerszintű korrupciót üzemeltető állampárt mocskolódással honorál. A performansz ennek szólt, mindenki pontosan érti, akinek fontos ez az ország, azt is miért a maffia fejének címezte.
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 15:03:37

@laci_52: Amíg Polt Péteren múlik, hogy ki kerül vád alá, addig a Fidesz nem nagyon jöhet ki jól az ilyen ügyekből a "kivetjük magunk közül és kész" megoldásokkal.
Válasz erre 

VT Man 2019.11.07. 15:05:29

A szegedi kattintos kereshetne uj temat. Peldaul azt, hogy hogyan keszul mar most a lopasra az MSZP es a DK. Szepen benyomta mindenhova az oskovulet embereit.

"Meghatározó lett az MSZP és a DK a fővárosi cégekben"
Igazgatósági helyek:

BVH Zrt.: elnök: Budaházy Gábor (MSZP), tagok: Gál J. Zoltán (K), Béres András (Párbeszéd), Lakos Imre (DK), Szkaliczki Tünde (M), Dudás Norbert (M), Fidesz
BKK Zrt.: elnök: Draskovics Tibor (DK), tagok: Kéri András (K), Agócs Ádám (MSZP), Simkó János (DK), Körömi Attila (M), Veréb László (M), Fidesz
BKV Zrt.: elnök: Kamarás Miklós (MSZP), tagok: Pongrácz Gergely (K), Nemes Gábor (DK), Farnadi Péter (MSZP), Bíró Endre (DK), Erhardt Attila (M), Müller Péter (M)
BFVK Zrt.: Tordai Csaba (K), tagok: Kardos Péter (MSZP), Bajáky Tamás (MSZP), Hernádi Gyula (DK), Kolber István (DK), Bajor Dávid (M), Barlabás András (M)
FCSM Zrt.: Atkári János (K), tagok: Balog Róbert (MSZP), Dávid Ferenc (DK), +4 befektető által delegált tag
Vízművek Zrt.: elnök: Hollai Gábor (M), tagok: Siklós Sirin (M), Józsa István (MSZP), Magyar György (MSZP), Szabados Péter (Párbeszéd), Boruzs András (DK), Kun András (DK)
Felügyelő bizottságok:

BVH Zrt: elnök: Élő Norbert (DK), tagok: Hintsch György (MSZP), Lukoczki Károly (MSZP), Pleszel András (M), Buzinkay György (M), Fidesz
BKK Zrt.: elnök: Édes Balázs (M), tagok: Czeglédy Gergő (MSZP), Berényi Erzsébet (DK), Fidesz, plusz két szakszervezet által jelölt tag
BKV Zrt.: elnök: Katona Tamás (MSZP), tagok: Bollók Istvánné (DK), Kiss Tibor (M), Fidesz, plusz két szakszervezet által jelölt tag,
BFVK Zrt.: elnök: Bodnár Zoltán (MSZP), tagok: Oros Dániel (K), Csizmazia Ferenc (MSZP), Lénárd László (DK), Kiss Edit Margit (DK), Fidesz
FCSM Zrt.: elnök: a külső befektető jelöli, tagok: Kádár Gábor (Párbeszéd), Keller Zsolt (MSZP), Boda Margit (DK), Szabó Zoltán (DK), Molnár Csaba (M), Fidesz, 1 befektető által jelölt, plusz két szakszervezet által jelölt tag
Vízművek Zrt.: elnök: Bónus Éva (K), tagok: Szűcs Attila (MSZP), Molnár Dániel (M), Fidesz, plusz két szakszervezet által jelölt tag"
index.hu/belfold/2019/11/07/budapest_fovaros_cegek_igazgatosag_felugyelobizottsag_partok/
Válasz erre 

VT Man 2019.11.07. 15:07:59

@Ekrü:
"Horváth Csaba 20 éve az MSZP-s,a mai napig az MSZP tagja"

Szerintem a Fidesz intezte el, hogy Horvath Csaba (MSZP) nyerjen, tudjak, hogy nagyon hamar bele fog nyulni a mezesbodonbe, gondolom most 2022-ig gyujtogetik az ugyeket, hogy legyen municio a valasztasokra.

Csak az a baj, hogy ez sokba fog az adofizetoknek kerulni.
Válasz erre 

Andy73 2019.11.07. 15:11:11

@Etniez: Nem hinném, hogy a Borkai-féle pornóvideót a Fidesz-KDNP készítette volna, vagy hogy ők tették volna fel az index-címlapra a választások előtt. Az igaz, hogy ez feleslegessé tette az index szokásos napi pornórovatát, de nyilván nem a Fidesz csinálta, és ők egy héten belül kitették a pártból Borkait.
Az ügy járulékos hozadéka, hogy azóta nem csak a szokásos pornó került volna le az indexről, hanem mintha a meleg-kampányuk is alább hagyott hagyott volna.
Tényleg szép is lenne, ha a végén még az index és általában a baloldal is a hagyományos erkölcsi és szexuális normákkal és irányultsággal azonosulna majd.
Azért annyira nem vagyok optimista, az önkoris választás lecsengésével valószínűleg ennek is vége lesz.
Válasz erre 

nu pagagyí 2019.11.07. 15:12:03

@Kuglóf. Az: Hát az önkormányzati választás eredménye is hatalmas fideszes siker volt a propagandamédia szerint, és hasonló sikerek várnak még a megfáradt, szétkorrumpálódott csapatra. Az utolsó sikerjelentést valószínűleg a felcsúti bunkerban szerkesztik majd, beígérve a csodafegyver mielőbbi elkészültét.
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.07. 15:14:44

@külföldrekényszerültem:
Aha, a bűnöző Czeglédi, a Lackner, a Gajda, a Krizsa és kismillió más, az NEM zavar, hogy őket is megválasztották.Mert akik EZEKET megválasztották, azok okos plebsz. A fideszeseket megválasztók meg a hülyeplebsz. Hát persze.
Válasz erre 

nu pagagyí 2019.11.07. 15:15:32

@Andy73: A liberálisok nem akarnak téged megnevelni, hiszen minden ember saját maga felel magáért. Lehetsz buzi is, ha te attól vagy boldog, csak ne árts másnak..
Válasz erre 

konrada 2019.11.07. 15:21:21

@külföldrekényszerültem:
Ha ilyen egyszerű vagy: az a vérciki.
Válasz erre 

nu pagagyí 2019.11.07. 15:21:44

@Kuglóf. Az: Czeglédi esete valószínűleg koncepciós per, a többiről egyelőre nem sokat tudni. De egy rezsimhívő, olyan mint te, inkább ne kritizáld azt, amit ti szakmányban csináltok. Ne kérdezd majd, honnan van a lóvé, ha neked is Mészáros Lőrinc fogja majd állni a halaszthatatlan agyműtéted költségeit.
Válasz erre 

Balambér Kovács 2019.11.07. 15:25:24

@MAXVAL bircaman közíró:
" Ha Sorosék lopnak, az "vállalkozás", ha a nép, akkor az "lopás". "
Ha a birka beszél az meg: bégetés.
Válasz erre 

Balambér Kovács 2019.11.07. 15:28:14

@MAXVAL bircaman közíró:
" Anyám magyar. "
Akkor az apád birka?
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.07. 15:37:23

@nu pagagyí: A Czeglédi rokonaimtól többezer Ft-ot lopott, KI NEM FIZETETT munkabér képében. Az volt a (bevált) gondolkodás, kisebb (max 4ezer Ft ment veszendőbe) pénzért senki sem pampog.
ERRE koncepciós pert emlegetni orbitális fasság.
Az, hogy Czeglédy még a TB és egyéb járulékokat IS lenyúlta (hiszen nem is volt kifizetés, minek), csak hab a tortán.

Aki szerint Czeglédy áldozat, az a többezer meglopott diákra köp és a többmilliós lenyúlást üdvözli.

És a többiről is kábé MINDENT tudni, NÉVVEL, címmel, párttal felcímkézett ÖNVALLOMÁS van róla.
Neked az agyműtétet persze nem tudom ajánlani, a semmi helyére ugyanis egyelőre még egy majom agyát se tudják betenni.
Válasz erre 

Halibuli 2019.11.07. 15:56:43

Kovinál még jó lehet egy statiszta szerepre. Legfeljebb meggyónja.
Válasz erre 

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.11.07. 15:57:06

Rossz a a cím. Nem Borkai olimpiai lólengő fedezőmén bírta eddig, hanem a führere, a csuti csótány. Borkai azt csinálta gondolkodás nélkül, amit a führere a pofájába ugatott. Ha azt csaholta volna neki, hogy ugorjon egy kútba, azt is megtette volna. Először azt a csaholást kapta, hogy ne mondjon le. Utána meg azt hogy mondjon le. Az egész fidesznek nevezett görénybanda marionett birkabábigurák gyülekezete, önálló gondolatok, agy és vélemény nélkül.
Válasz erre 

Etniez 2019.11.07. 16:31:56

@Kuglóf. Az: Te buta, hogyan rúgsz ki egy megválasztott képviselőt?
Istenem, krumpliföldes okoskodik...
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.11.07. 16:42:51

@Willkommenskultur: mit szór a kormány? Az eu segíjt? Vond már le az eu pénzeket a gdp-ből. 2010 óta nem volt növekedés....ciki.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.07. 17:26:32

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az éves EU-s pénz csak egyszer adódott a GDP növekedéshez, utána már nem emelte tovább. Amikor nem adják, akkor annyival csökkenni fog a GDP növekedés abban az évben. Egyszer.
Válasz erre 

bobbafet 2019.11.07. 17:43:41

@Cycmen: Jó (fizetett) hülyének lenni?
Válasz erre 

chrisred 2019.11.07. 18:09:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ennél azért az uniós pénzek hatása a magyar gazdaságra jóval bonyolultabb.
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 18:27:18

@konrada: Valami bonyolultból egyszerűt csinálni az zseniális, az egyszerűt szándékosan elbonyolitani az f@szság...
Így mindketten tudjuk mik is vagyunk... ;)
Válasz erre 

külföldrekényszerültem 2019.11.07. 18:30:04

@Kuglóf. Az: Idezzél már tőlem, hogy én ezt hol is írtam le... Mindenki belevízionál itt jó meredeken egy csomó baromságot a hót egyszerű mondataimba...
Válasz erre 

morph on deer 2019.11.07. 19:55:25

Hát ha valaki, akkor ő valóban tudja, hogy miről beszél!

“ A tüntetők az ajtót ütötték, Borkai kuplerájt és drogtesztet emlegetett”

Lám, mire jó, ha az ember gyakorlati ismeretekkel is gazdagítja tudását!
Borkai, az empirikus.:)

index.hu/belfold/2019/11/07/gyor_kozgyules_alakulo_ules_borkai_zsolt/
Válasz erre 

Karoly Temesi 2019.11.07. 20:28:04

@külföldrekényszerültem: a győri cigányok hozták a plusz többszáz szavazatot borkainak....
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.11.07. 20:43:02

@Karoly Temesi:

Ezt te honnan veszed? Te vagy a győri cigányok?
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.11.07. 20:47:55

@Ballib vagyok mert rettegek:

A Wintermantel nem sváb. Svábnak nincs ilyen idióta neve.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.11.07. 20:53:05

@Ekrü:

Szerintem az a kimondottan antidemokratikus, hogy Borkai lemondott, ezzel semmibe véve az őt megválasztók akaratát. Hiszen őt az viselt dolgai ismeretében választotta meg a - meglehet, szűk - többség.
Válasz erre 

Tzp 2019.11.08. 05:12:24

Borkai nem kivétel a Fideszben, hanem az általános. Erkölcsileg züllött, tolvaj emberek gyülekezete a párt. Akárkit is fog jelölni az állampárt Borkai helyére, az is ugyanezt fogja képviselni.
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.08. 06:21:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Akkor Gyurcsány is antidemokratikus módon mondott le?
Válasz erre 

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2019.11.08. 06:22:40

@chrisred: Viszont az algebra rendkívül egyszerű.
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.08. 07:45:24

@s: "Neked címeztem, te faszökör. Csak véletlenül elbasztam. Viszont legalább kijavítottam a hibát, "

Tudjuk, idegbeteg lumpenproli kapkod, csapkod, azt sem tudja kinek mit ír! :D Még jó, hogy "kijavítottad a hibát" ! :D Akkor számodra már kerek a világ! :P
Válasz erre 

Cycmen 2019.11.08. 07:48:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Viszont az algebra rendkívül egyszerű."

Mi van kipa, megint tudálékoskodsz? :D Ne használj külföldi szavakat, mert a debilebb sorstársaid nem értik, hogy miről regélsz!
Válasz erre 

chrisred 2019.11.08. 07:59:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ja, elméleti szinten. De az elég karcsú, ha egy ország gazdasága csak elméletben funkcionál.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.11.08. 08:04:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Tudod, trollocska, csak a te szemedben mindegy, hogy valaki a botránya ismeretében és annak ellenére történt megválasztása után 1 héttel vagy néhány szemkilövetés és egy "hazudtunk reggel, éjjel és este"-vallomás után, a megválasztása után 3 évvel mond le.

Borkait a botránya közismertté válása után és annak ellenére választották meg. A választópolgároktól mindezek ismeretében kapott bizalmat. A lemondása a választópolgárok akaratának leszarásával volt egyenlő. Gyurcsány ezzel szemben a lemondása idején már túl volt a szemkilövetésen és az őszödi beszéd ismertté válásán, a választók bizalmát addigra rég elvesztette. A lemondása épp ezért kimondottan demokratikus volt.

De csak kötözködj? Amúgy mi történt veled, hogy most nem náciztál/fasisztáztál/rasszistáztál/antiszemitáztál le engem? :DD Talán beköszöntött nálad a dementia praecox?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.11.08. 08:23:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: azért a matek nem az erősséged(-:
Nem vagy te fideszes?
Válasz erre 

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.11.08. 08:32:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: a Wintermantel gyakori Németországban, USA,,-ban, Alaszkában is.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.11.08. 08:50:19

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Te érted, amit olvasol?

Nem azt írtam, hogy nem gyakori, hanem azt, hogy nem sváb.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.11.08. 08:59:25

Azért az én családnevem több mint 100-szor gyakoribb Németországban, mint a Wintermantel. :D Pedig nem Schmidt és nem is Müller.
Válasz erre 

Andy73 2019.11.08. 10:20:23

Ha a két fényképet megnézzük, akkor látszik, hogy elrepült az idő: nemcsak Orbán, de Borkai is megöregedett a szöüli olimpia és a rendszerváltás óta. Az viszont pozitívum, hogy a vörös csillag eltűnt a címerből, amit nyilván azóta is krokodilkönnyekkel sirat az egész baloldali, internacionálét éneklő bagázs, a bloggerrel és a kommentelőikkel együtt.
Válasz erre 

Andy73 2019.11.08. 10:25:41

@nu pagagyí: "csak ne árts másnak". Ja, de amikor a meleglobbi és a propagandájuk már az iskolába, sőt az óvodákba is eljutnak, mint az EU egyre több országában, akkor nyilván ártanak a gyerekek szexuális és lelki fejlődésének.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2019.11.08. 22:11:31

@Andy73:

Dehogy ártanak! A homoszexualitás kívánatos szexuális irányultság. Hatására ui. csökken a népszaporulat, főleg a fehér emberek körében, így be lehet telepíteni a néger és arab/iszlám népességet Európába.
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.11.15. 03:55:15

@Etniez:
Ezt biztosan nekem szántad?

@Ballib vagyok rettegek:
Wittinghoff melyik ellenzéki pártnak is a tagja, faszkalapkám?

@Ekrü:
"Mohácson kizárólag csak egyetlen jelöltre lehetett szavazni"
De legalább nem azért, mint 2014-ben Felcsúton, ahol Mészáros Lőrinc ellenfelét megölte a Fidesz. Konkrétan. Halálra gázolták az úton, aztán elkenték az ügyet. Ehhez mit szólsz, faszkalap?

@chrisred:
Miért kellett volna visszalépni? Azért, mert balesetben meghalt a fideszes jelölt? Mit tehetett erről az MSZP? Az MSZP legalább nem megölte a másik jelöltet, mint Mészáros Lőrinc 2014-ben.
A Fidesz szerinted visszaléptette volna a jelöltjét? Ahogy eddig mindig tette?

@konrada:
Egy agyatlan fideszes faszkalap beszél mérlegelésről? Vagy csak meg akartál nevettetni mindenkit?
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.11.15. 04:22:48

@Etniez:
Nyugodj meg, ezek a fidesztrollok nem játsszák az agyatlan faszkalapot. Ezek azok.

"Én azért bízom a koleszterinben."
Én azért szívesen adakoznék, ha valaki egy mesterlövészre gyűjtene, hogy besegítsen a koleszterinnek.

@Ekrü:
Faszfejkém, a 3 millió a 10 milliónak mióta a 2/3-a?
És az megvan, faszkalap, hogy a 2016-os népszavazás ÉRVÉNYTELEN lett? Azaz nem mentek el annyian, amennyi ahhoz kellett volna, hogy az eredményét figyelembe lehessen venni?
Ehhez mit szólsz, faszfej?

@Kuglóf. Az:
Faszfejkém, akit megválasztottak saját jogon, azt bizony nem lehet kirúgni (visszahívásnak mondják egyébként). Tanulmányozd a törvényt.
Azt lehet, aki listáról került be. De az sem köteles visszalépni (lemondani, hogy te is értsd).

@VT Man:

Miért, fideszes faszkalapokat kellett volna odatenni? A Fidesz hány ellenzékinek is adott helyet BÁRHOL, amikor ők vannak hatalmon, faszfejkém?

@bobbafet:
Ez nem fizetett hülye. Saját jogon egy agyatlan seggfej. Annyira még a Fidesz sem hülye, hogy egy ekkora baromnak fizessen.

@morph on deer:
Borkai már csak tudja, milyen egy kupleráj, hiszen törzsvendég.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Igazad van, Gyurcsánynak korábban le kellett volna mondania, mert nem élessel lövetett a gyújtogató fideszes csürhére 2016-ban. Pedig azzal kellett volna.

@Andy73:
Majd nézz utána a krokodilkönnyek szó jelentésének. Nem az, amit most ismersz.
Nem árt ám, ha egy fideszes magyarkodó fasz is ismeri az anyanyelvét.
Válasz erre 

Kőműves Kellemetlen 2019.11.15. 04:23:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Te vagy a Schneider Fáni?
Válasz erre 

Kuglóf. Az 2019.11.18. 14:40:04

@Kőműves Kellemetlen: Már akkor röhelyes vagy, mikor az agyhalott balliberális matekot próbálod magyarázni.
A 3 millió a VÁLASZTÁSI RENDSZERBEN 2/3-ad, egyébiránt a Fidesznek a demokratikus brit rendszerben ennyivel 85%-a lenne, csak a magyar rendszer igazságosabb. De amilyen fa. Szokvagytok, át kéne Orbánnak állni a BRIT rendszerre, bekaphatnátok a nagyf.
azt és sz.
Opnátok.

A Lackner ügye meg akkor is a ballibnyilas koalíció szégyene, na meg persze a szociké, ha te adott esetben jobban bemagoltad a törvényt, mint én.
Hogy a Momentumos 3,145csát ne is említsem, aki egy napig hallgatja a vitát, hogy Lackner NE LEGYEN bizottsági tag Kispesten, majd MÁSNAP azt találja mondani, nem vette észre a PAPÍRON, hogy ott a neve, azért szavazta meg.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard