Annál riasztóbb, egyben tanulságosabb kongresszust aligha tartott a rendszerváltás óta magyar párt, mint amilyet a hétvégén rendezett a Fidesz. A felszólalók dagályossága és szűklátókörűsége riasztó volt, de aki odafigyelt a részletekre, az megtalálhatta a humoros epizódokat is ebben a jó előre megkoreografált mutatványban. Sunnyogó csinovnyikok és törtető karrieristák feszültek egymásnak a színfalak mögött, amiből még a szolgalelkű közszolgálati televízión keresztül is sok minden átjött a kívülállók számára.
Fotó: vs.hu
A Szegedi Kattintós a Fidesz 26. kongresszusát azzal köszöntötte, hogy összeállítást közölt a párt utóbbi huszonhat esztendejének legzűrösebb ügyeiről. Nem mehetünk el azonban szó nélkül napjaink történelemformáló eseményei mellett sem, így megér egy bejegyzést (vagy akár egy misét is) a Fidesz legutóbbi kongresszusa. Annál is indokoltabb elemezni a hétvégi rendezvény történéseit, mert a tapasztalat az mutatja, hogy e párt esetében igencsak érvényesek József Attila örökbecsű szavai, melyek szerint „fecseg a felszín, hallgat a mély”. Aki ugyanis csak a nagy felhajtást, a tapsviharba oltott önigazolást látta az eseményből, az úgy érezhette magát, mintha az észak-koreai kommunista párt (egészen pontosan Koreai Munkáspárt) sokadik kongresszusán lenne, és a katonai tányérsapkák erdejétől alig látná Kim Dzsongun pártvezért, és nem hallja bölcs szavait, melyekkel kioktatja az egész világot.
Azt a nagy egységet és önfényezést elnézve, ami a Fidesz kongresszusát jellemezte, egyáltalán nem ütköztünk volna meg néhány csasztuskákat szavaló úttörő, és olyan mozgalmi dalokat éneklő kisdobos látványától sem, akikhez hasonlók avatták nemrégiben a mórahalmi kormányablakot.
Ha Orbán Viktor nem fogja vissza magát, rövidesen nem csak a kezét csókolgatják nyugdíjas békemenetesek, de azon kaphatja magát, hogy virágcsokorral és a pártot éltető énekkel köszöntik egy-egy ilyen örömteli esemény alkalmából a kisiskolások. Szóval, nem ártana a visszafogottság egy hatalma csúcsán lévő miniszterelnöknek sem, mert ha elveszíti a selfcontrolt, könnyen egy Nazarbajev-paródia válhat belőle. Elnézve Semjén Zsolt a vasárnapi boltbezárásból táplálkozó átszellemült tekintetét és a plágiumbotrányából reinkarnálódott Schmitt Pál önelégült vigyorgását, nehéz lesz elhinnie Orbán Viktornak, hogy azért még nincs itt a Kánaán, mindenki egyként lophat a közösből, és a következményekkel sem kell igazán törődnie. A Fidesznek ugyanis meg vannak a korlátai, ami meglepő módon épp ezen a kongresszuson rajzolódott ki a legkarakteresebben.
Fotó: hiradó.hu
A 26. pártkongresszus győzelmi jelentései és öntömjénező beszédei épp arra világítottak rá ugyanis, hogy a kormánypárt fő ellensége éppen maga a Fidesz. A külső ellenségeit eltiporhatja, belül azonban tele van meghasonlással és sértett emberekkel. Ha ebben a politikai közösségben valakit ejtenek, az csak nagyon indokolt esetben élvezheti a hátravont, nyugodt életet (lásd: Pokorni Zoltán), az esetek többségében ugyanis úgy szabadulnak meg a kínossá vált ballaszttól, mintha egy száguldó autóból löknék ki az illetőt (lásd: Ángyán József, Hende Csaba).
A kritikus, sőt odamondogatós beszédre készülő Lázár János is kénytelen volt szembesülni ezzel a realitással, hiszen az alelnöki pozícióból két év után leköszönő miniszter csak karcolgatta a felszínt a beszédében. Homályos célzásokat tett Habony Árpád főtanácsadó irritálóan nagyvilági életmódjára, és nehezményezte, hogy a hozzá hasonló vidéki fiatalokat nem engedik a húsos fazék közelébe. Persze bagoly mondja verébnek, hogy nagy a feje, ezért Lázár nem számíthatott osztatlan sikerre e finom kritika megfogalmazásával sem. Lázár ugyanis maga sem tud elszámolni néhány luxusutazással, drága autókkal jár, és hódmezővásárhelyi létére egészen Orbán Viktor derekáig küzdötte fel magát, ahol persze már megálljt parancsolt neki a főnöke.
Lázár mégis megpróbált kiszólni az önfeledten éljenző, tapsoló tömegből, figyelmeztetni a pártja tagjait, hogy a tendenciák rosszak, hiszen igencsak csalóka az a kép, melyet az önelégült káderek felszólalásai festettek Magyarország és a Fidesz állapotáról. Azok, akik az átplasztikázott statisztikák mögötti valóságot a legjobban ismerik, ott ülnek Lázár minisztériumában, és azon törik a fejüket, hogyan csiholjanak valódi gazdasági élénkülést, miként modernizálják az államigazgatást úgy, hogy a főnökeik nem is értik a modern világ tendenciáit, sokkal jobban szeretik köpködni Európát, mint elfogadni az értékeit.
Fotó: index.hu
Apropó Európa! Azt azért az MSZMP (fiatalok kedvéért: Magyar Szocialista Munkáspárt) sem engedte meg magának, hogy a Varsói Szerződés, a KGST, esetleg a Szovjetunió ellen hergeljen egy pártkongresszuson. A Fidesz rendezvényén viszont minden hozzászóló kötelességének érezte, hogy rúgjon egy nagyot az EU-ba, ostorozza a brüsszeli bürokratákat, vagy beszóljon az Egyesült Államoknak. Ezek a beszédek (beleértve a miniszterelnökét is) akár a koreai kommunista párt kongresszusán is elhangozhattak volna, és nem csak a hangnemük, de a közös ellenségképük ürügyén is. Úgy ront neki a kormánypárt az ország szövetségeseinek, mintha azok nem tömnék ki a magyar költségvetést irdatlan mennyiségű támogatással, mintha nem biztosítanák Magyarország biztonságát a katonai szövetség elrettentő erejével. A frissen megválasztott alelnökök (élükön a munkásosztályt képviselő Németh Szilárddal) mintha annyi nyálat gyűjtenének minden egyes hozzászólásuk előtt, hogy bármekkorát és bármilyen irányba köphessenek, ha erre a párt irányvonala kötelezi őket. Lényegében ezért a képességükért váltak Orbán Viktor közvetlen hátországává.
A Fidesz ma olyan, mint az MSZMP volt a 80-as évek végén: nem akar tudomást venni arról, hogy a gazdaság lassul, komplett társadalmi rétegek süllyednek le, olyan fontos területek lehetetlenülnek el, mint az egészségügy vagy az oktatás, és természetesen egyetlen mondatocska sem utalt arra az égető problémáról, hogy legalább félmillió ember gazdasági menekültként elhagyta az országot. Egy ősi dakota közmondás tartja: „Az indián nem azért festi ki az arcát, mert szégyelli, hogy rézbőrű, hanem azért, hogy megriassza a sápadtarcúakat.” Nos, a Fidesz sem szégyelli, amit csinál, de meg is akar ijeszteni mindenkit, aki nem rézbőrű.