Szinte az összes regisztrált munkanélküli férfi kapott értesítést arról Szegeden, hogy köteles megjelenni a honvédelmi minisztérium által elrendelt „regisztráción”, ami lényegében azt jelentette, hogy vagy elmegy kerítést építeni a határra, vagy elveszíti minimális álláskeresési támogatását. Névtelenséget kérő vendégszerzőnk a saját bőrén tapasztalta meg, milyen az, amikor a Nemzeti Együttműködés Rendszere lasszóval fogja a közmunkásokat egy olyan beruházáshoz, melyről már rég tudni lehet, hogy pazarló, értelmetlen és ideiglenes.
Kép: NÉGYmadár
Az értesítést hétfőn postázták az érintetteknek, így aki nem vette át azonnal, nem is tudhatott arról, hogy másnap reggel a megyeháza aulájában kell megjelennie. A levél hivatalos körmondataiból kihámozható volt a lényeg: azok, akik eddig bármiféle támogatásban részesültek, és nincs állásuk, azok életkortól, végzettségtől és egészségi állapottól függetlenül kiesnek a rendszerből, ha visszautasítják a kerítésépítés ürügyén felajánlott segédmunkát.
Ennek megfelelően alakult a megjelentek összetétele: rengeteg diplomás, konszolidált középkorúak és sok idős ember tolongott az aulában reggel nyolckor. Több nyomtatvány kitöltése után (szemszám, pirburg, párkáp stb.) egy tájékoztatót kellett meghallgatni a honvédelmi minisztérium egy munkatársának előadásában. A középkorú hölgy úgy indított, mintha Kossuth Lajos egyik toborzó beszédéből idézett volna: „Veszélyben a haza! Migránsok tömegei fenyegetik déli határainkat.” A hangulat ekkor már elég felfokozott volt, hiszen előtte a kormányhivatal munkatársnője kissé lesajnálva a hallgatóságot azzal indította mondandóját, hogy bizonyára értesültek már a televíziókból, rádiókból, hogy migránsok tömegei érkeznek Magyarországra. Valaki a hallgatóságból csöndesen megjegyezte erre, hogy munkanélküliek vagyunk, nem hülyék.
A cirkalmas bevezetőket követően mindenki fejében letisztult a kép: itt kerítést építened, vagy sunnyognod kell. Sokan rutinosan elhozták az orvosi papírjaikat, melyekkel bizonyítani igyekeztek, hogy egy söröskorsót sem tudnának felemelni, nemhogy egy pengés kerítést. Persze látható nyomai is voltak annak, hogy itt az állomány fele egészségileg teljesen alkalmatlan fizikai munka végzésére. Voltak ott dongalábúak, erősen túlsúlyosak, sőt még egy kerekes székes fiatalember is feltűnt. Olyan volt az aula hangulata, mint hajdanán a sorozáskor, amikor létezett még Magyarországon a sorkatonai szolgálat. Egy fiatalember a barátnőjével érkezett, de néhány perc múlva már tudta, hogy ez nem volt túl jó ötlet, mert körülbelül száz férfi szempár vizslatta a lány fenekét addig, amíg be nem látták, hogy ez nem a megfelelő hely arra, hogy közszemlére tegyük a csajunkat. 
Kép: NÉGYmadár
Hosszú sor kígyózott az orvosi vizsgálatra sebtében létrehozott kutrica előtt, ami csak nem akart rövidülni. Többen hazarohantak az orvosi látleleteikért, mások azzal csapták el az időt a sorban, hogy szidták a rendszert. Ha akkor véletlenül arra sétált volna Rogán Antal vagy Hende Csaba, bizonyára nem úszták volna verbális erőszak nélkül a meggondolatlanságukat. Valaki azt fejtegette, hogy szerinte igazságtalan megint a férfiakat csesztetni, hiszen az egri nők milyen hatékonyan védték a várat a gaz törökök ellen. Aki nagy nehezen végzett az orvosi részlegen szívesen megosztotta a tapasztalatait a többiekkel: Nincs az a magas vérnyomás, ami alkalmatlanná tesz a kerítésépítésre. Egyikük például elmondta a doktornőnek, hogy napi két pirulát szed vérnyomáscsökkentés céljából, mire a válasz az volt, hogy a gyógyszert a határon is be lehet szedni.
Amikor a legnaivabbak számára is világossá vált, hogy két cél lebegett a döntéshozók szeme előtt, akkor vált igazán paprikássá a hangulat a mozdulatlannak tűnő sorban. Egymásnak magyarázták az emberek, hogy ezzel a módszerrel mesterségesen lehet kiszorítani munkanélkülieket az ellátórendszerből, ugyanakkor bizonyára nagyon kell a kétkezi munkás a határon, mert különben nem rendeltek volna ide szinte mindenkit Szegedről és a környékéről. Valaki tudni vélte, hogy az első transzport száz behívott munkanélkülijéből csak 15 maradt, mert a többiek vagy alkalmatlanok voltak erre a munkára, vagy nem vállalták a küldetést. Azt is sokan tudni vélik, hogy finoman szólva sem nevezhetők ideálisnak a körülmények az építkezésnél, és hogy nem véletlenül fogyott el az élő erő a kerítésnél.
Aztán egy fiatal doktornő megunta a totojázást, és kiadta az utasítást: jobbra álljanak az invalidusok, balra pedig azok, akik makkegészségesnek érzik magukat. Az invalidusok sora legalább háromszor olyan hosszú lett, mint az egészségeseké. Ez utóbbiaknál röpke szemvizsgálat után meghallgatták, hogyan teljesít a tüdő, majd egy rövid vérnyomásmérés után ráütötték a papírjaira, hogy egészséges, várja a szerb határ. A rokkantak részlege eközben sorban állt a fénymásolónál, mert amennyiben valaki hitelt érdemlően tudta bizonyítani, hogy valamikor megroppant a gerince, vagy fél órát sem képes állni egyfolytában, az megúszhatta a dolgot úgy, hogy még a havi járandóságát sem vették el tőle. A pollenallergiáról szóló igazolásokat viszont harsányan kinevették az illetékesek.Miközben izzott a fénymásoló a sok orvosi igazolástól, sokan már a kijáratból intgettek vissza széles vigyorral. Ők megúszták, de ki tudja, meddig.
Aki átverekedte magát az orvosi szobán, és nem ütötték a papírjára, hogy egészségügyileg tropa, az némi papírmennyiséggel a kezében visszajutott a honvédelmi minisztérium szigorú tekintetű képviselőjéhez. A hölgy minden ilyen delikvensre úgy tekintett, mintha már most szívesen a mellére akasztaná a munka érdemrendjének arany fokozatát a nagy kereszttel, de egyelőre csak egy papírcsíkot nyomott a kezükbe, hogy ezzel kell jelentkezniük néhány nap múlva, és akkor megkapják a munkaruhát, és a szerződést is megköti velük a minisztérium. Valószínűleg nem lesznek sokan, de ki tudja, talán mégsem igaz az a dakota közmondás, mely szerint: „Ha lasszóval kell fogni a harcosokat a csatához, akkor inkább köss békét az ellenséggel.”
