Szegedi Kattintós

  • Főoldal
  • Orbán Viktor
  • Simicska Lajos
  • Közéleti Ketrecharc
  • Pávatánc
  • Kaja, pia, csajok
  • Poéngyáros
  • Szeged
Mocsok macsók veséi

Mocsok macsók veséi

Ismét beigazolódott a Fidesz ősi törvénye: ha erősnek érzed magad, nyugodtan mondd ki, amit gondolsz, úgysem mer megtámadni senki.  Nos, Kövér László, majd röviddel utána Kovács Ákos úgy gondolták, hogy a kormány politikája olyannyira támogatott manapság a magyar polgárok között, hogy nyugodtan arcukba vághatják, mit gondolnak a nők társadalmi szerepéről. Csak a magyar polgárokon múlik, hogy elfogadják-e ezeket a modernitástól fényévekre eltávolodott gondolatokat, vagy egyértelműen visszautasítják azt a lekezelő hangnemet, melyet nem csupán a nőkkel kapcsolatban engednek meg maguknak manapság a közszereplők.

parkocka_hu_1.jpg

       Fotó: parkocka.hu

Néhány hete született bejegyzésünkben már felhívtuk a figyelmet arra, hogy a Fidesz egy olyan macsó párt, melyet finoman szólva sem zavar, hogy nézeteivel igyekszik a történelem kerekét visszaforgatni, politikájával, világszemléletével egy olyan skatulyába zárni a gyengébbik nemet, melyben körülbelül az 50-es évekig sínylődtek a magyar nők. Ebben az írásban elég részletesen leírtuk, milyen avitt a szemlélete a magyar kormányzópártnak, de arról a legfrissebb események fényében érdemes néhány szót ejteni, hogy a világ realitásaitól elszakadt úgynevezett politikai elit semmit sem érzékel abból, ami a saját országában zajlik. Nem az az igazán felháborító, hogy Ákos és László kimondták, ami a bögyükben van, de a felháborodást látva sem kapnak észbe, hiszen ez a vonat már elrobogott mellettük, és akkor sem szállhatnának fel rá, ha az lassítana.

Úgy próbál trendi lenni az Orbán-kormány és a hozzá ezernyi polipkarral tapadó gazdasági- és szellemi holdudvar, hogy fogalma sincs a modernségről, hogy az elzárkózásban, az önimádatban látja a megoldást minden aktuális kihívásra. Ne is csodálkozzunk azon, hogy a házelnök elővette Varga képviselő néhány éve belengetett „a nő szülni jó” bölcsességét, amikor ez a kormány bűnözőként állítja be a háború elől menekülő embereket, a kritikus hangon szóló civil szervezeteket vegzálja, az olyan hatalmas méretű állami beruházást, mint a paksi atomerőmű bővítése a saját haveri körének belügyeként kezeli. A nők elleni kiszólás nem kiugró jelenség, szépen belesimul abba a tendenciába, amely az Orbán-kormányt jellemzi a 2010-es fülkeforradalom óta.

hvg1.jpg

            Fotó: hvg.hu

Ami azonban a legriasztóbb ebben a mostani botrányban, hogy ismét megerősíteni véljük azt a tendenciát, mely szerint a Fidesz vezetőiből és a hozzájuk szorosan kötődő elitből mindig akkor tör fel valami bődületes hülyeség, amikor erősnek érzik magukat. 2015-öt Orbán Viktor bizonyára a visszakapaszkodás éveként értékeli saját köreiben, hiszen a menekültüggyel egy hosszan tartó mélyrepülésből szálltak vissza a fellegek fölé. Azt, hogy milyen eszközök bevetésével érték el, most ne firtassuk, legyen annyi elég ehhez a tendenciához, hogy a kormányon belül már a látszatra sem adnak olyankor, amikor a közvélemény-kutatások szerint toronymagasan a legnépszerűbb pártnak számítanak.

Ahogy nemrégiben írtuk, a Fidesz legnagyobb ellensége a Fidesz. Ha megtelik a keblük önhittséggel, ha magasból tesznek mindarra, amit az ellenzék vagy a civilek kritizálnak, akkor hirtelen olyan őszinték lesznek, hogy az már fáj mindenkinek. Igen, nekünk is fáj olyan hímsoviniszta kijelentés, amit a magyar parlament elnöke engedett meg magának, amire ráerősített a kormány egyik szellemi csatlósa, de ez igazán a Fidesz számára probléma, mert minden hívének azt üzeni, hogy ebben a pártban megállt az idő, aki velünk tart, az a nőket a menekültekkel együtt egy kaszttal lejjebb sorolja. Az a kioktató, fölényeskedő hangvétel, ami a menekültek esetében szavazatokat hozott, most a magyar nők esetében akár komoly népszerűségvesztéssel is járhat ugyanis.

hvg_1.jpg

           Fotó: hvg.hu

Szeretnénk belelátni Kövér László és Kovács Ákos veséjébe, vajon, mit gondolnak arról a magyar társadalomról, melynek érzékenységét most igencsak próbára tették. Az a macsós stílus szerintük a nyerő, amit most vetettek be, esetleg a miniszterelnök kézcsókolós, virágcsokros, negédes viselkedése, melyet eljátszott azzal a lengyel miniszterelnökkel és német kancellárral, akikkel egyébként jelenleg kíméletlen politikai ellenfelek. Mindkét magatartásból a megvetés, a nők iránti tisztelet olyan speciális formája árad, melyről a bukott olasz miniszterelnök, Silvio Berlusconi volt híres. Ebben a viselkedésben ott vannak a sikamlós szexista kiszólások épp úgy, mint a „nőnek a konyhában vagy a szülőszobán van a helye” típusú bölcsességek. Azonban egy dakota közmondás ragadja meg legmélyebben ezt a problémát: „Attól, hogy rettenthetetlen harcos vagy, az asszonyod még könnyedén legyőz a konyhában és az ágyban.”    

25 komment Közéleti ketrecharc Tovább
Mocsok macsók veséi Tovább
Facebook Tetszik
0
25 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából Lázár János igyekszik hasznot húzni a Fidesz zavarodottságából
  • Poloskák, kullancsok, zebrák Poloskák, kullancsok, zebrák
  • Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt Olyan zavaros lett az USA irányvonala, hogy még Orbán sem tudja lekövetni azt
  • Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége Így néz ki Trump és Orbán gazdasági semlegessége
  • Orbán a pácban Orbán a pácban

A bejegyzés trackback címe:

https://szeka.blog.hu/api/trackback/id/tr558179174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Köldök_szösz 2015.12.17. 14:29:45

A nők dolga a kuglófkészítés.
Válasz erre 

TBal 2015.12.17. 14:50:06

A szavazásnál hiányzik az az opció, hogy "szült neki egy unokát" :)
Válasz erre 

♔bаtyu♔ 2015.12.17. 15:07:42

Szerintem ebbe Orbánék belebuknak, már kedden.

Felháborodott valami fejes libsi nőimitátor? mert ez már vagy a huszadik poszt ebben a rendkívül fontos témában, miközben pld. bevándorlásról valahogy hetek óta (amióta már Merkel sem a libsi ostobaságokat vallja) egy sincs.
Válasz erre 

exterminador 2015.12.17. 15:41:55

@♔bаtyu♔: nézd az m1 híradót, ott annyi bevándorlót láthatsz, amennyit csak akarsz, óraszám.
Válasz erre 

Ballib Cenzúra · http://ballibcenzura.blog.hu/ 2015.12.17. 15:47:11

Képzelt riport egy feminsita öntudatos feleséggel !
-------------------------------------------------------------------
- Képzelt Katikám, most mondja a híradó, hogy fogy a nemzet !

- Várjál Lacikám, nem érek rá ilyen hülyeségekre.
Várj amíg befejezem az igazgatói beszédem, a holnapi megbeszélésre !

.... 3 óra múlva

- Na itt vagyok.. Valamit mondtál a "nemzet"-ről.. Tudod hogy már a szó is idegesít.
- Semmi, semmi, csak az ATV-ben mondták hogy fogy a magyar a kormány politikája miatt.

- Erről beszélek. Diktatúra van, de holnap majd megbuknak. Addig is kirugtam az Ákost a picsába, mert más volt a véleménye, mint az enyém.

- Jól tetted Katika. Mutasd meg a szemeteknek. Nem tűrjük a külön véleményt. Hát liberális demokrata nem megy el szó nélkül, nem mehet el ilyen mondatok mellett !

- Na igen ! Mit képzel az a Kövér gyerek is ! Hogy szüljek gyereket ?
Hát van nekem jobb dolgom is attól. Majd ha meglesz a lovarda, utána gondolkodunk ezen majd !

- De azt mondtad a Balatoni nyaraló után nekilátunk.

- Mondtam, mondtam.. Nem engedehtjük meg magunknak édesem. Értsd meg. És most nem mehetek szabadságra sem. Jön valami nyikhaj és kitúrnak a székemből.

- Oké, de majd egyszer ....

- Haggyál már ezzel a hülyeséggel ! Ejtsük a témát rendben !?

- Rendben Katikám.. Ha úgy gondolod.
Válasz erre 

Magyarulaszlo 2015.12.17. 16:24:41

@Ballib Cenzúra:
Próbálom megérteni bene a szellemet.
Lécci segíts.
Válasz erre 

sas70 2015.12.17. 16:44:33

@♔bаtyu♔: Ha Magyarországra jössz, itt szülni kell!
Válasz erre 

Afrika steht an der Elbe 2015.12.17. 16:48:25

@♔bаtyu♔:
Na, az szép is lenne. Az egyik libsi blogon anyázzák Kövért és Ákost, a szomszéd libsi blogon meg ajnározzák a nőket lepisáló, megerőszakoló, kecskének használó muszlim söpredéket.

Na jó, persze a libsiktől ez is kitelne simán.
Válasz erre 

kvadrillio 2015.12.17. 17:08:35

ÉS EZEK CSAK FELFÜGGESZTETTET KAPTAK ???! MIJAFASZ MEGY EBBEN AZ ORSZÁGBAN ???
Hamis érettségik százai miatt ítéltek el egy volt iskolaigazgatót

2015. december 17., csütörtök, 16:37 Utolsó frissítés: 20 perccel ezelőtt

Szerző: MTI

Címkék: csalás; érettségi; Hamis érettségi; okirathamisítás; Harruckern János Közoktatási Intézmény;
Kinyomtatom Elküldöm
Twitter

Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a közoktatási intézményvezetői foglalkozás gyakorlásától a hamis érettségik szervezése miatt megvádolt egykori gyulai iskolaigazgatót csütörtöki, elsőfokú ítéletében a Gyulai Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.

Az elsőrendű vádlottat, a gyulai székhelyű Harruckern János Közoktatási Intézmény egykori igazgatóját, Z. Andrást 211 rendbeli hivatali visszaélés, 71 rendbeli, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, valamint 166 rendbeli, bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében mondták ki bűnösnek. A börtönbüntetés végrehajtását öt évre felfüggesztették.

A vádirat szerint Z. András a Harruckern János Közoktatási Intézmény igazgatójaként 2007-ben és 2008-ban felnőttképzési szerződést kötött egy céggel, amely személyenként, félévenként negyvenezer forintot fizetett azért, hogy az intézmény az előírtnál rövidebb idő alatt, megjelenési kötelezettség nélkül biztosítsa az érettségi megszerzésének lehetőségét. A cég 213 tanulóval kötött felnőttképzési szerződést.

A képzés a közoktatási intézmény pedagógiai programjában nem szerepelt, az intézményben nem alkalmazták a jelentkezés rendjére vonatkozó szabályokat, a hallgatóknak nem kellett beiratkozniuk, és egyedi kérelem nélkül, egységesen engedélyezték az egyes évfolyamok előírtnál rövidebb idő alatt történő teljesítését.

A tényleges tanítási órák száma nem érte el az előírtat, a tanítási év végén a tanulóknak osztályozóvizsgát kellett volna tenniük, ehelyett azonban az óraadó pedagógusok által összeállított feladatlapot töltötték ki, amelyet minden esetben legalább elégséges osztályzattal értékeltek.

A Gyulai Törvényszék szerint a másodrendű vádlott, az általános igazgatóhelyettes 22 rendbeli, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, valamint 221 rendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt hat hónap - három évre felfüggesztett - börtönbüntetést kapott és három évre eltiltották a közoktatási intézményvezetői foglalkozás gyakorlásától.

A harmadrendű vádlottat, aki a felnőttképzést 2008 augusztusától vezette, 234 rendbeli, felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt hat hónap - három évre felfüggesztett - börtönbüntetéssel sújtották és egy évre eltiltották a felnőttoktatási vezetői foglalkozás gyakorlásától.

A többi húsz vádlottat, osztályfőnököket és szaktanárokat közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, rájuk 36 ezer és 198 ezer forint közötti összegű pénzbüntetéseket szabtak ki.

A törvényszék kitért rá, hogy azok a szaktanárok, akik az osztálynaplók hamis kitöltésében vettek részt, bűnsegédnek minősülnek, míg az osztályfőnökök - akik ennek alapján kiállították a törzslapokat és bizonyítványokat - társtettesként elkövetett közokirat-hamisítást valósítottak meg.

A pedagógusok 2009-ben a ténylegesen megtartott tanórákon túl továbbiak megtartását is igazolták, részben olyan tantárgyakat is igazoltak, amelyeket az adott évfolyamon nem oktattak, és évközi érdemjegyeket írtak be a naplókba. A naplókat az osztályfőnöki teendőket ellátó vádlottak részben újraírták, részben pedig szabálytalanul kijavították. Olyanoknak is állítottak ki bizonyítványt, akik ténylegesen nem vettek részt a képzésben.

Az érettségi vizsgára jelentkezés egyetlen feltétele a 9-11. évfolyamra fizetendő képzési díjak kiegyenlítése volt, miközben az előírások szerint négy évfolyamos képzés esetében a 9. és 10. évfolyamon a középiskolákban ingyenesen vehetők igénybe a tanórák.

Az oktatási intézmény 211 tanulót jelentett le így az érettségi vizsga adminisztrációs rendszerébe. A büntetés kiszabásakor a bíróság figyelembe vette, hogy időközben az elévülési időt meghaladó idő telt el, és azt is, hogy a vádlottak önhibájukon kívül hosszabb időn át álltak büntetőeljárás hatálya alatt - írták a közleményben.
Válasz erre 

kvadrillio 2015.12.17. 17:09:38

Ákoska Telecom-ja már régen kivonulóban van.....Azért adta el a 100 %-os Origó tulajdonát is ! :O)))
Válasz erre 

kvadrillio 2015.12.17. 17:15:01

hallgatom az atv-betelefonálókat....VIKTORKA BUKNI FOX ! HÖRÖGNEK A NYUGDÍJASOK....ÉS JOGGAL !!! :)))
Válasz erre 

kvadrillio 2015.12.17. 17:22:14

V IKTORKA MICSINÁÁÁSZ TE ????? AZ UNIÓS MILLIÁRDOKAT IS ELKÖLTÖD, LENYÚLOD ÉS AZ ADÓBEVÉTELEKET IS ELKÖLTÖD, LENYÚLOS ! MIKÖZBEN A NÉP EGYRE JOBBAN SZEGÉNYEDIK ????? ! MICSINÁÁÁSZ TE VIKTORKA ??? MEGBUX EZEN KISEMBERKE MEGLÁSD !!!!! :o)
Válasz erre 

Kampfer 2015.12.17. 17:23:50

Megnézem, meghallgattam a Kövér beszédét. Őszintén szólva a sajátos nyelvezetétől eltekintve SEMMI vállalhatatlant nem találtam benne. Egy hete családon belül is egyetértettünk abban, hogy az utódok és a teljes család teheti igazán teljessé a harmóniát és a boldogságot.
Nekem semmi bajom azzal, ha egy nőnek más a fontos. Azzal viszont már bajom van, hogy az undorító libbantak és az agyhalott és 'sötétzöld' feministák azt tartják aberráltnak, ha egy nő gyermeket vállal és a családot helyezi a karrierje elé! Kövér beszéde erről szólt.
Meghallgattam Ákos nyilatkozatát is. A szerencsétlen fogalmazás mellett SEMMI vállalhatatlant nem véltem felfedezni benne. Persze, ha akarok, akkor bármiben találok hibát, ugye...! Ha libbant vagyok, akkor mindenhol csak nácikat és diktátorokat látok!
Ez a telekom nevű szarság nagy arccal belecsapott a lecsóba. Rendben. Most aztán szophatják a fallosz rosszabbiik végét, mert a kiskosztümök és a nyakkendők két bólé között kitalálták a bulin, hogy ha már felrobbant a net, akkor ők is köpnek egyet a levesbe. De a Lázárék visszaütöttek. Ilyen az, amikor visszanyal a fagyi, a szerződések lejárnak vagy felbontják őket...
Volt szerencsém három évet dolgozni ennél a telekomnál. Csak azt mondhatom, hogy bölcsebbek maradtak volna, ha mélyen kussoltak volna és inkább a retek mobilnet hálózatukat próbálták volna foltozni! Most aztán mehetnek majd sírni a bundesmutti picsája mellé és húzhatnak majd Strassburgba is! Nyomorultak...
Kamp.
Válasz erre 

zdanee 2015.12.17. 17:39:50

"Mondja, kend, kuglóf az, vagy mi a lófasz?"
Válasz erre 

Kampfer 2015.12.17. 17:48:10

"Nem az az igazán felháborító, hogy Ákos és László kimondták, ami a bögyükben van, de a felháborodást látva sem kapnak észbe..."

Miért kellene 'észbe kapniuk'? Mert a libbant idióták és az unatkozó feminista ostibenkók elkezdtek hörögni? És akkor már szarják is össze magukat? Korrektebb, ha a hőzöngés ellenére is azt gondolják, amit korábban is és azt mondják amit gondolnak!

"amikor ez a kormány bűnözőként állítja be a háború elől menekülő embereket, a kritikus hangon szóló civil szervezeteket vegzálja..."

Illegálisan határt átlépni, műszaki határzárat rongálni Magyarországon bűncselekmény. Ergo ezek a migránsok (lófaszt menekülők) köznséges bűnözők, úgy is kell kezelni őket! A 'civil segítők' több esetben is erősen megkérdőjelezhető módon jártak el, kommunikáltak és segítették az illegális migrációt! A legkevesebb, hogy ezért előveszik őket. A 'vegzálás' a minimum kellett legyen! Apropó, ha már homár: ez a zsohárzsuzsanna nevű képződmény végülis sikeresen igazolta a vele kapcsolatos sztereotípiákat...! Ez a szemét élet megint igazolt valamit, igaz? A náci mindenit!

"Orbán Viktor bizonyára a visszakapaszkodás éveként értékeli saját köreiben, hiszen a menekültüggyel egy hosszan tartó mélyrepülésből szálltak vissza a fellegek fölé."

Miután szerintetek január óta hetente háromszor megbukott, eddig egészen jól elvan még a 'bukását' követően is...! Jah, ejtsünk már néhány szót a 'demokratikus' ellenzék (sic & phejjjjj) diadalmas előretöréséről és a sz*rváriviktorok rendjébe sorolt sok kis berkeczbalázs, szabótimike és szelényizsuzsanna fényességes okosságairól is! ;-)

"Azt, hogy milyen eszközök bevetésével érték el, most ne firtassuk..."

Pedig jó lenne, mert kiderülne azonnal, hogy ezt csak egy ilyen selejtes, demagóg és semmire sem való, ostoba 'demokratikus' ellenzék (lol) mellett volt lehetséges!

"Ebben a viselkedésben ott vannak a sikamlós szexista kiszólások épp úgy, mint a „nőnek a konyhában vagy a szülőszobán van a helye” típusú bölcsességek."

Ha mindenáron ezt akarod látni benne, akkor bármit is mondanak, tesznek, te ezt fogod látni! De ez nem a kormányról, vagy a fideszről szól, csakis rólad!
Tudod, az a feminista picsa jut eszembe rólatok, aki az "elnézést kisasszony! Megmondaná kérem, merre találom a postát?" mondatot is csak "hé, te qrva! Gagyogd, hol az a qrva posta, mert pofán verlek" szövegként hall! Rajtuk nincs segítség, csak a hidegacél!
Kamp.
Válasz erre 

hdnctrl 2015.12.17. 18:34:26

Ez van, ha hülyék nyilatkoznak. És egyre több ilyen lesz.
Válasz erre 

Netuddki. 2015.12.17. 19:11:39

@♔bаtyu♔: Anyád picsáját te balfasz orbánszoporonc! Ha a bevándorlást akarod hallgatni akkor hallgasd a közpénzből sikkasztott fideszmédiát! Abban más se megy mint a bevándorlás, mintha más téma nem is létezne...
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.12.17. 19:53:14

@Afrika steht an der Elbe: helyettük viszont ti csináltok hasonló mutatványokat :)
Válasz erre 

fidesz maszop dk egykutya 2015.12.17. 20:07:50

@♔bаtyu♔: "elvtárs" hetek óta bevándorlás sincs. De ha annyira hiányzik, nézd a 120 milliárdos pénznyelő tv-t ott akkor is azt mutogatják, ráadásul az ilyen húgyagyú pártszoponcoknak úgy is az való.
Válasz erre 

csak egy néző 2015.12.17. 21:05:52

Jó az irány elvtársak.

indavideo.hu/video/Hofi_Diszno_terv
Válasz erre 

2015.12.18. 04:52:46

Kövér felesége nem szólt semmit.Kapott egy jókora brillt és egy audit ajándékba, majd szépen csendben letérdelt kövér elé.
Válasz erre 

Kampfer 2015.12.18. 07:18:29

A Kövér beszédében vitatott rész így kezdődik: "Azt szeretnénk, ha..."

Az Ákos interjújában a vitatott rész így keződik: "nem biztos, hogy..."

És ezek után a balf*kek és a libbantak telekürtölték az országot és a világot, hogy itt aztán a nők másodrendűek és itt aztán mentse az isten szegíny nőket a gaz (és persze náci) pasiktól! Csak számomra furcsa ez? Na jó, nyilván nem furcsa, nagyösszegű fogadás mehetett volna rá, baromi alacsony ods mellett...
Ahogy a hírekben olvasható, a nagyszerű és 'szabad' (lol) nyugati médiában be is indult a gőzborotva, ahogy az a buckalakók esetén is történt még az ősszel!
Telekom pedig tényleg elkezdhet dolgozni a f*stalicska mobilnet hálózatán!
(Egy darabig most úgyis keményen csökken majd a leterheltségük...!)
Kamp.
Válasz erre 

tiller foch (törölt) 2015.12.18. 08:53:49

A nyugati középosztálybeli nő se dolgozik, ha szült, otthon marad, gyereket nevel, esetleg jótékonykodik, önkénteskedik, maximum részmunkaidőben dolgozgat valamit.
Ez van hollandoknál, németeknél, briteknél, amerikaiaknál, japánoknál is. Középosztályban és felette egykeresős családok vannak, mert apuci orvosként, mérnökként, jogászként annyit keres, hogy anyuci nem kell, hogy melózzon. A gyerekre au-pair vigyáz, a házat bejárónő, Putzfrau tartja rendben.
Ez nem a muzulmánokra igaz csak, minden nyugati erős középosztálybeli család ilyen.
A nők csak addig melóznak, míg szinglik vagy ha prolik, munkásosztálybeliek, akkor házasság után is, gyerek mellett is dolgozni kell nekik. Ezért is nézik le a nyugatiak a kelet-európaiakat, mert Kelet-Európában a középosztálybeli asszonyok is kénytelenek dolgozni, ugyanis egy magyar orvos keres mondjuk annyit, mint egy bécsi takarítónő fizetésének a fele... Ezért K-EU-ban bizony a proli mellett a középosztálybeli feleség is melózik.
Ez a túléléshez kell, semmi köze az önmegvalósításhoz.

Amelyik rokonom német orvoshoz ment férjhez, az nem is dolgozik ott, csak terelgeti a gyerekeiket. Nem hímsovinizmus ez, egyszerűen nincs szükség arra, hogy dolgozzon. Egykeresős család van.

Magyarországon meg már az is rohadt gazdagnak számít, aki egy német takarítónő fizetését megkeresi értelmiségiként, vállalkozóként, ezért a ballib pártok meg akarják sarcolni egy plusz SZJA-kulccsal... Ez a nevetséges.

Kelet-Európában a nők nem önmegvalósításból dolgoznak, hanem mert egy fizetés semmire se elég.
Ákos jólétet teremtett a családjának, a nyugati középosztály életét élhetik. Asszonypajtásnak nem kell dolgoznia. Ez akkora botrány? Ez nem muzulmán dolog, hanem pont hogy nyugati életmód. Rokonom ment hozzá echte német orvoshoz, ott az orvosfeleségek nem dolgoznak, senki nem köpködi őket ezért, ez a normális. A munkásosztálybeli nők dolgoznak gyerek mellett is, nem önmegvalósítás miatt, hanem mert egy 1500 euros fizetéssel még elég szar az élete egy családnak, ezért kettő kereső kell. Aki keres 5-8ezer eurót, annak a felesége se biztos, hogy dolgozni fog.
Ákos felesége meg nem munkásosztálybeli, hanem szerintem hozzák a nyugati középosztály életszínvonalát. Hát ennyi.

Én férfiként se dolgoznék, ha a feleségem azt, mondaná, hogy keres eleget, maradhatok otthon. Mondjuk szülni nem tudok...

Az külön vicces, hogy a migránssimogatók ajvékolnak, pedig a drága harmadikvilág-beli migránsaik igencsak durvább dolgokat gondolnak a nőkről, mint akármelyik magyar macsó. Mondjuk sorozatban erőszakolnak Svédországban, Norvégiában, Németországban, de ezt tolerálni kell, ez a multikulti, ezért hallgat erről a mainstream nyugati média is.
Csak az afgán családmodellt kell tolerálni, a (nyugaton is elterjedt) hagyományos európait nem?

Pont a feministák a legnagyobb muzulmán és illegális migráns nyalók.
Válasz erre 

tiller foch (törölt) 2015.12.18. 09:01:11

Még annyit, hogy én a Telekomot már nem tudom bojkottálni. Évekkel ezelőtt eljöttem tőlük, mert drágán szar minőségben szolgáltattak. Tegnap felbuzdulva fogadkoztam, hogy szerződést bontok velük, de rájöttem, hogy már rég kiírták magukat a választékból, egyszerűen kartelleznek ezek a mobilos cégek, hűségidő, nyugati áraknál durván magasabb díjak. Good riddance.
Válasz erre 

Huffnágel Pista · http://www.huffnagelpista.com 2015.12.18. 13:52:20

@tiller foch: @Kampfer: @Diorella Queen: @csak egy néző: @fidesz maszop dk egykutya: @bértrollbosszantó_kovi1970:

A kormány ingyenpénzt osztogatva a nőknek felpörgeti a hazai golddigger kultúrát

klou.tt/4wzqkrjb2743
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Hirdetés

Tipp-Adás a nyerő podcast!

bloghu_premium_selection_badge.png

 

szeka_logo_01-01.PNG

Ha támogatna...

Amennyiben nem tud leszokni a SZEKA Blogról, támogassa adományával!

 

Szegedi Kattintós

Szegedi és közéleti témájú blogbejegyzések gyűjteménye.

Ahol szeretnek bennünket

726e6b42-b0a7-4224-9b66-7b6bb0a61336.jpg

 

A hírek forrása

hirlogo.jpg

Top 5

  1. Itt van Simicska lopós plakátjainak 14 újabb változata
  2. Öt időzített bomba, melyek mindegyike szétvetheti a Fideszt
  3. A szakadék széléről rántotta vissza Orbánt saját frakciója
  4. Öt fideszes trükk, melyeket rendesen benyeltünk
  5. Hagyjuk, hogy Gajus Scheltema nevessen a végén!

Keresés

Reklám

Élő, online nyelvórák

Pánikkapcsoló
switch-on.png switch-on.png

süti beállítások módosítása
Dashboard