Meghalt Fidel Castro, és sokan úgy emlékeznek rá, mintha az emberiség egy nagy jótevője távozott volna közülünk. Mi azonban nem azon kesergünk, hogy a vén karibi diktátor nincs többé, hanem, hogy öröksége itthon is alaposan beásta magát a gondolkodásunkba. Eltelt harminc év, és a létező szocializmusnál  is brutálisabb formában tér vissza hazánkba az a mentalitást, amit Fidel Castro képviselt. Magyarországon a posztkommunizmus és az eredeti tőkefelhalmozás időszakának elegye kezdi meghatározni a közéletet, és sajnos úgy tűnik, sokan egyáltalán nem esnek kétségbe ettől a folyamattól. Egy zseniális táblázat tanulságai következnek.

Forrás: Kötöttségek nélkül

1.Országos frekvencián csak állami rádiók szólnak. A nagy fideszes agymosás egyik legvisszataszítóbb eleme, hogy a 90-es évek elején sokszínűvé vált médiapiacot ismét ugyanarra a színre (narancssárga) igyekszik festeni. A közszolgálati média mélyrepülése a Magyar Rádió, Magyar Televízió, Duna Tévé, és a Magyar Távirati Iroda egy akolba terelésével (lásd: MTVA) kezdődött. Egységes kormányzati mantrát nyomatnak azóta ezek a fiókintézmények nem törődve azzal, hogy lényegében fogyaszthatatlan árucikkekké silányították e nagy múltú intézményeket. Mivel azonban nyomokban működnek még kereskedelmi csatornák, melyek nem álltak be a nagy közös hazugság szavalásába, most taktikát váltott Habony Árpád és csipetcsapata. Minden rádiót, tévét és napilapot el kell hallgattatni, melyek az állami hozsannától eltérő véleményeket és híreket közölnek, így nem lesz olyan ciki az a hazugságcunami, ami a lakájmédiából árad. Mindent bedobnak, hogy visszaállítsák a harminc évvel ezelőtti sajtóviszonyokat: megvesztegetnek, megfenyegetnek, ellehetetlenítenek, csak hogy a központi direktívák egyeduralmát biztosítsák a 2018-as választásokig. A kérdés csak az, hogy milyen hatalom fél attól, hogy mások is elmondhassák véleményüket? Szerintünk olyan rendszer tesz ilyet, amelyik nem hisz önmagában. Ilyen volt a Magyar Szocialista Munkáspárt, és ilyen most a Fidesz is.

2. Csak állami tankönyvből tanulhatsz. Hát persze, minek az a sok szempont, nézetkülönbség, más megítélés, vélemények ütköztetése? Állambácsi majd megmondja a buta kis lurkóknak, mit kell gondolni a világról, oszt jó napot. Az oktatás területén történt az egyik legdurvább visszalépés a rendszerváltás mámoros időszakához képest. Ne akarjunk mi kreatív fiatalokat, ítéljük el azokat, akiknek kétségeik támadnak, nyomjuk el mindazok véleményét, akik nem a többség álláspontján vannak. A legrosszabb szovjet típusú oktatási hagyományok felé igyekszik visszalökni az elemi,-közép és felsőoktatást a magyar kormány. Nem zavarja ebben az sem, hogy ez nem szolgálja sem a diákok, sem a tanárok, sem az ország érdekeit. Más kérdés, hogy az oktatás újraállamosításával nem lehet választ adni a modern kor kihívásaira. Az internet világában úgy korlátozni az információk áramlását, ahogy ezt Kínában próbálják megtenni, finoman szólva is megmosolyogtató kísérlet. Más kérdés, hogy a mosolyunk nem túl őszinte.           

3. Kerítés van a határon. A rendszerváltás egyik legfelemelőbb pillanata volt a vasfüggöny eltüntetése volt az osztrák határról. Most épült egy másik, elvileg más céllal, különböző ideológiával. Az viszont tény, hogy állami szintre emelkedett a bezárkózás, az érzéketlenség, a szolidaritás elutasításának ideológiája. Megspékelték ezt pártunk és államunk vezetői olyan ellenségkép felépítésével, mellyel utoljára a Rákosi-éra próbálkozott, amikor Tito elvtársat láncos kutyaként táncoltatták a déli határon. Most nem erődrendszer, hanem „okos kerítés” épül ugyanitt, de meg kell jegyeznünk, a kerítés soha nem lehet okos, csakis buta, mert az emberi ostobaságot szimbolizálja. Orbán kerítése itt marad velünk még évekig, ahogy a milliárdokból felhúzott stadionok is mementói lesznek egy olyan időszaknak, amelyben a józan megfontolást és a morális szempontokat mindig felülírták a központilag felkorbácsolt érzelmek.   

4.Ha az állampárthoz tartozol, nem vonatkoznak rád a törvények. Napestig sorolhatnánk a példákat arra, hogy a törvény előtti egyenlőség hogyan lett írott malaszt a magyar közéletben. Nem véletlen, hogy az ügyészség elfoglalásával, a bíróságok megfélemlítésével, az idősebb bírák kényszernyugdíjazásával, az Alkotmánybíróság hatáskörének csorbításával indította országlását a második Orbán-kormány 2010-ben. Az ellenséget a törvényszék elé citáljuk, a mieinket pedig minden áron megvédjük, így tesszük érdekeltté az embereket abban, hogy önként vagy kényszerből álljanak be a sorba – üzeni mindenkinek a hatalom. Amit szabad Matolcsynak, Rogánnak vagy Habonynak, azt véletlenül sem lehet olyannak megtenni, aki mögött nincs ott az államot vezető párt védelmező szelleme. A rablók egyre pofátlanabbak, az áldozatok egyre kiszolgáltatottabbak lesznek, így nem csoda, hogy már alig háborodunk fel a közpénzek magánzsebekbe vándorlásán. A rendszer úgy működik, hogy a nagy számok törvénye alapján belássa minden magyar polgár, hogy ha az állampárt szabályai szerint ténykedik, még akár jól is járhat, ám ha jogegyenlőségre, igazságosságra hivatkozik, megütheti a bokáját. Mindezek ellenére azt kell mondani, hogy a bíróságok jelentős része derekasan ellenáll a nyomásnak, és születnek még olyan ítéletek, melyek a jogállamhoz méltó módon bírálják el a politikailag kényes ügyeket.

Fotó: 24.hu

5. Moszkva diktál, de mindenki nyugatra emigrál. Orbán Viktor büszkén vallja, hogy olyannyira pragmatikus politikus, hogy ha az érdekei úgy kívánják, gond nélkül barátkozik diktátorokkal, seftel kétes hírű üzletemberekkel, és kiszolgálja olyanok érdekeit is, akiket korábban az ellenségeinek tekintett. A harcosan oroszellenes politikusból így lett Vlagyimir Putyin egyik legodaadóbb szövetségese, és így taszítja ismét energiafüggőségbe az országot csak azért, mert keleten megértőbbek a politikájával, mint nyugaton. Klasszikus pávatánca egyik alaplépése, hogy megcsapolja az uniós forrásokat, közben barátkozik az oroszokkal, akik egyre nyíltabban fenyegetik az EU stabilitását, olyan országokat provokálnak, melyekkel szövetségesek vagyunk a NATO-ban és az Európai Unióban egyaránt. A visszatérés az orosz medve halálos ölelésébe azért is fájdalmas fordulat, mert közvetve segítjük annak a világbirodalomnak az újraépítését, amely negyven évig a nyakunkon ült. Ahogy egy klasszikus dakota közmondás tartja: „Aki gyorsan megbocsát a gaz csábítónak, ne csodálkozzon azon, ha egy éjszaka újra megszöktetik a feleségét.”