Egészen speciális helyszínen zajlott le az áprilisi országgyűlési választások főpróbája, ezért a tanulságokat is nagy körültekintéssel kell levonni. Az viszont vitathatatlan, hogy a felszín alatt repedező kormányzati kommunikációs gépezet most először mutatta meg, milyen sebezhető, és mennyire nem vette komolyan a Fidesz a választópolgárok valódi igényeit. A fő kérdés most az, hogy az ellenzék vagy a kormány reagál helyesebben a kialakult helyzetre. Vendégszerzőnk, Kuczog Balázs elemez.

Fotó: 24.hu

A hódmezővásárhelyieket a Nemzeti Együttműködés Rendszere nem nyolc, hanem huszonnyolc esztendeje nyomasztja. Nem véletlen, hogy a választás éjszakáján Lázár János elődjéről, Rapcsák Andrásról is ejtett néhány szót annak kapcsán, hogy az új polgármester kiket és hogyan akar elszámoltatni. Rapcsák vasmarokkal irányította a várost 1990-től haláláig, majd ugyanezt az autoriter magatartást fejlesztette tovább egykori táskahordozója, Lázár János. Vásárhelyen már a 90-es években sem járt könyörület azoknak, akik bírálták Rapcsákot, majd Lázárt, és a korrupciógyanús ügyekről is hamarabb pusmogtak a városban, mint ahogy azt országosan tettük a Fidesz 2010-es kétharmados győzelme után.

Tehát lényegében kicsiben már működött a NER Hódmezővásárhelyen akkor, amikor Orbán Viktor elkezdte megvalósítani nagyszabású terveit a 2010-es évek legelején. A helyi sajtó már évtizedek óta a fideszes városvezetők kottájából játszott, akik pedig fellázadtak az öntörvényű és meglehetősen kíméletlen politikai ellenfélnek bizonyuló Rapcsák, majd Lázár ellen, számolhattak azzal, hogy tönkreteszik a vállalkozásukat, ellehetetlenítik a családtagjaikat. Akinek új volt az a lejárató kampány, melyet Márki-Zay Péter ellen indítottak, az nem ismeri a „vásárhelyi hagyományokat”. Itt ugyanis nem szolgált nagy újdonsággal az, hogy bekamerázták az ellenzéki jelölt utcáját, kirúgták a munkahelyéről, lejárató röplapokon próbálták hitelességét csorbítani. Ezek már régről ismert, sőt, mondhatni bevált módszerek voltak a hatalmi elit részéről korábban is az alföldi városban.

Épp ezért speciális az a helyzet, ami kialakult a mostani kampányban. Egyrészről szinte senki nem hitte el, hogy ez a rendszer leváltható, Lázár János és köre eltávolítható a helyi hatalomból, ugyanakkor a 28 éves megaláztatás, megfélemlítés és kiszolgáltatottság sokkal elszántabbá tette a helyieket, mint olyan városokban, ahol a demokrácia még most is a mindennapok része, esetleg nyomokban még nyíltan fel lehet vállalni az ellenzékiséget. Nemrégiben Fekete-Győr András, a Momentum elnöke Szegeden tartott fórumot, ahol egy hódmezővásárhelyi férfi felállt, és elmondta, hogy számukra létkérdés Lázár János leváltása, és felméréseik alapján a népszerűségi mutatókban Márki-Zay már vezet Hegedűs Zoltán előtt. Ezt a bejelentést sem Fekete-Győr, sem a hallgatóság többsége nem vette komolyan. Pedig akkor már a Fidesz felmérései is azt mutatták, hogy az ellenzék nagy valószínűséggel megveri a kormánypártot.

Épp onnan érkezett a szikra egy nagy ellenzéki fellángoláshoz, ahonnan szinte senki sem várta.

Ezen előzmények után bizton kijelenthető, hogy Lázár János és kommunikációs csapata a lehető legrosszabb kampánystratégiát választotta. Folytatta a gátlástalan nyomulást, oda sem figyelt arra, hogy a helyiek miről szeretnének beszélni, elhárítottak minden érdemi vitát az ellenzéki jelölttel, lehazugozták, az iszlám és Soros György ügynökének nevezték. Azt az országos kommunikációs sormintát követték, amivel szeretnék letarolni az országot április 8-án. Ezt kérték ki maguknak a vásárhelyiek, akiknek amúgy is nagyon tele volt már a hócipőjük a város igazi urával, Lázár Jánossal. A kancelláriaminiszter ugyanis élet-halál ura volt a városban azok után is, hogy Orbán Viktor 2012-ben nagy csinnadrattával úgymond „kikérte” a városlakóktól a polgármesterüket, és elvitte miniszternek Budapestre. A helyére megválasztott Almási István papíron polgármester volt, gyakorlatilag a helytartója, és a népek azzal is tisztában voltak, hogy Hegedűs Zoltán sem lett volna más, mint Lázár helyi bábja.

Ez a választás tehát nem Hegedűs Zoltánról, hanem Lázár Jánosról, rajta keresztül pedig arról a kormányzati politikáról szólt, amely nem tiszteli az emberek önrendelkezési jogait, nem kíváncsi a problémáikra, nem enged teret a politikai ellenfeleinek. Lázár ezúttal belesétált abba a csapdába, melyet lényegében ő maga állított magának. A személyét övező ellenszenv miatt ugyanis Vásárhelyen neki minél távolabb kellett volna maradnia a kampánytól, és el kellett volna hitetnie a város lakóival, hogy Hegedűs nem a bábja lesz, hanem végre egy önálló akarattal rendelkező polgármestert választhatnak. Ehelyett úgy vitte végig a kampányt, mintha ő maga kandidálna a városvezetői posztra. Még a vereség utáni sajtótájékoztatón is olyan hevesen mentegetőzött, hogy azzal lényegében beismerte, ezt az ütést neki szánták a helyiek, és nem a valódi indulónak.

A vásárhelyi összefogás sikere után már nem lehet érvelni azzal, hogy a listás szavazatokra jobban lehet számítani, mint az egyéni körzetek megnyerésére.

A vasárnapi voksolás után lényegében kijelenthetjük, hogy a vásárhelyiek végre legyőzték a félelmüket, ezzel kivívták egy ország (nagyobbik felének) megbecsülését. Épp onnan érkezett a szikra egy nagy ellenzéki fellángoláshoz, ahonnan szinte senki sem várta. Pedig az ok egyszerű: annyi keserűség és elfojtás gyülemlett össze az utóbbi évtizedekben az itteniek lelkében, hogy egy karakteres jelölt segítségével most megszabadultak saját démonjaiktól. Nem túlzás kijelenteni, hogy Vásárhely most újra a vásárhelyieké, Lázár Jánosnak pedig komoly fejtörést okozhat az is, hogy miként tud visszakapaszkodni április 8-ig. Most ugyanis őt győzték le nagy fölénnyel szülővárosában, így olyan településekről (többek között Makóról) kell kompenzálnia az itt összeszedett hátrányát, melyek nem jelentik közvetlenül a hátországát. Ha nem hozza a körzetét áprilisban, a politikai pályája kerékbe törik, és gondolkodhat rajta, hová vonul vissza a következő választásokig.

                   Fotó: facebook.hu

Mindezek tudatában a kormánynak most az az érdeke, hogy tanuljon a vásárhelyi hibákból. Ha nem ismernénk azt a kommunikációs úthengert, amely ellentmondást nem tűrve tapos bele a földbe mindent, ami számára nem hasznos, azt mondhatnánk, hogy kissé visszafogják majd a sorosozást, a migránsozást, az EU szapulását, ám valószínűleg nincs más terv, csak a Stop Sorosra kiélezett hisztériakeltés. A stratégián tehát valószínűleg nem fog változtatni a Fidesz, legfeljebb annyit, hogy rádobnak még egy-két lapáttal a gyűlölet izzó parazsára. Az ellenzéknek is észnél kell lennie, hiszen a lélektani előny addig tart, amíg nem kezdik egymást szapulni a pártok. A vásárhelyi összefogás sikere után már nem lehet érvelni azzal, hogy a listás szavazatokra jobban lehet számítani, mint az egyéni körzetek megnyerésére. A kis pártoknak számolniuk kell azzal, hogy úgy járnak, mint az MSZP-ből kirúgott Hernádi Gyula, aki némi fideszes ráhatásra elindult a vásárhelyi időközin, de az egy százalékot sem érte el. Mert, ahogy egy dakota mondás tartja: „Nincs az a cobolyprém, amiért érdemes egy tomahawkkal nekirontani a sápadtarcúak hadseregére.”