A fenti kérdés elég meghökkentőnek tűnik, de mindenképpen meg kell válaszolnunk, mielőtt végleg maga alá temetne bennünket a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Persze, a miniszterelnök segít feloldani a dilemmát azzal, hogy már nem is nagyon tagadja, mi a valódi szándéka ezzel az országgal. Ma már mindegy, ki szavazott rá, illetve ellene az utóbbi választásokon, lényegében minden magyar polgár őérte és szűk baráti köréért dolgozik. Ha valakinek kétségei támadnának, vizsgálja meg, kik kezében vannak azok a cégek, amelyeknél elköltjük a pénzünk legnagyobb részét.
Fotó: hvg.hu
Az április 8-i választás óta annyi hangsúlyeltolódás tapasztalható a kormányzati kommunikációban, hogy már nem kívánják lapos hazugságokkal, csúsztatásokkal leplezni a kormányzópárt valódi szándékait. Egyértelmű, hogy a miniszterelnök szeretné illiberális eszméit kiterjeszteni az egész Európai Unióra, és ha ez netán nem sikerül neki a jövő évi uniós választások után, akkor irány kelet, Magyarország pedig elhagyja azt a közösséget, melybe annyira igyekezett, és amelytől rengeteg pénzt, politikai támogatást, és az Orbán-kormányok előtt elismerést kapott. Ez azonban csak az egyik szelete annak a rendszernek, melynek végső célja, hogy a jelenlegi politikai vezetést lehetőleg soha ne tudják elmozdítani kiváltságos helyzetéből se belső ellenségei, sem külső kritikusai.
Már teljesen egyértelmű, hogy nem Orbán Viktor dolgozik az ország polgáraiért, hanem fordítva történik minden. Orbán azért küld nemzeti konzultáció fedőnév alatt ostoba kérdésekkel teletűzdelt levelet nekünk, hogy aztán azokra hivatkozva hirdesse Brüsszelben illiberális nézeteit. Családja és baráti köre nem csupán a közintézményeket, eredetileg ellenőrző funkcióval rendelkező állami szervezeteket szállta meg, de szinte a teljes vállalkozói szférát is. Ha bojkottálni szeretnénk a Fideszhez közel álló oligarchák cégeit, valószínűleg minden nap meg kéne szegnünk saját szabályainkat, mert bárhol vásárolunk, bármit veszünk, bármilyen szolgáltatásért fizetünk, egészen biztos, hogy olyan cégeknek is juttatunk pénzt, melyek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kiváltságosai.
Ma már csak szavak szintjén állhatunk ellen (ki tudja meddig?) annak a rendszernek, mely polipként tekeredik rá az életünk minden szegmensére. Az illiberális rendszer lényege ugyanis pont az, hogy nincsenek kivételek, senki sem maradhat semleges, mindenkinek igába kell hajtania a fejét, akár tetszik neki az, amit az Orbán-rendszer művel, akár nem. Azért kellett mindennél jobban április 8-án a kétharmados többség a miniszterelnöknek, mert ezzel azt a halvány esélyt is elvehette az ellenzéki pártoktól és szavazóiktól, hogy akár csak lassítsák az illiberális állam térnyerését. Valójában már olyan erősnek érzi magát a Fidesz, hogy már a kommunikáció szintjén sem akar finomkodni az ellenségeivel. Nyíltan fenyeget, zsarol, ellehetetlenít, és már a külföldi bírálatok sem igazán izgatják.
A kérdés, tehát, hogy mi vagyunk Orbán Viktorért, vagy ő értünk, csak költői. Folyamatosan a nevünkben beszél az az ember, akit csak addig érdekli a polgárok véleménye, amíg patikamérlegen ki akarja számolni, mit szeretne hallani a többség, és ezáltal rá adják a voksukat azok, akik még hisznek neki. Tulajdonképpen a módszerek között sem válogat, hiszen az ősi bölcsesség szerint a győzteseket senki sem kérheti számon, hiszen az illiberális állam lényege, hogy a demokratikus működésért felelős intézmények teljesen kiüresedtek, vagy a hatalom kiszolgálóivá váltak. Joggal érzik úgy Orbán Viktor ellenlábasai, hogy a kör bezárult, elfutni már nincs mód, az ellenállás pedig értelmetlen. A kormányfő pedig abban bízik, hogy mindezt belátva mindenki megadja magát neki.
Fotó: 24.hu
Mielőtt azonban minden ellenzéki szavazó lehúzná magát a vécén, meg kell jegyeznünk, hogy aki nagyot álmodik, annak keserű lesz az ébredése. Vagyis, ha Orbán saját szövetségesei élén győztesként belovagol jövő tavasszal Brüsszelbe, akkor nincs irgalom az illiberalizmus ellenségei számára Európában sem, ám ez kevéssé valószínű. Ha azonban nem tud jelentős áttörést elérni az uniós választáson, akkor itthon is megrogyhat a hatalma, ugyanis a hívei azt látják majd, hogy az illiberalizmus lendületet veszített. Az lehet, hogy Orbán Viktor ismeri a magyarok lelkét, ám más európai országok polgárai nem valószínű, hogy szeretnének a magyar miniszerelnökért és barátaiért dolgozni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A dögevők sok energiát spórolnak azzal, hogy rohangálnak a prédaállatok után, de az is biztos, hogy mindenki utálja őket.”
