Azoktól is elvette maradék illúzióit Orbán Viktor márciusban elmondott monológja, akikben élt még a remény, hogy a magyar politikában szerepet játszik az elvszerűség. A miniszterelnök egykori alma materében, a Bibó Szakkollégiumban beszélt saját utódlásáról, nem mindennapi pávatáncáról, és ami még ennél is durvább, saját hazugságairól. Dörzsölt politikus lévén nyilván számolt azzal, hogy valaki(k) felveszik a mondókáját, ezért is ért ellenzékit és kormánypártit egyaránt arculcsapásként az a cinizmus, ahogy eddigi ténykedéséről, és annak okairól beszélt.
Fotó: index.hu
Orbán Viktor beszéde akkor hangzott el, amikor pártja mélyrepülésben volt, ezért némi időutazás szükségeltetik ahhoz, hogy megértsük, miért ott, és miért akkor vette elő az utódlás kérdését. Bár magabiztosan állította beszédében, hogy a Fidesz struktúrája olyan, hogy a párt első emberét ne lehessen megpuccsolni, ennek ellenére felvetődik a gyanú, hogy az utód témájának bedobásával kissé enyhíteni próbált azon a szorításon, mely reá nehezedett akkoriban. A folyamatos népszerűségvesztést kiváltó folyamatok ugyanis megállíthatatlannak tűntek, Simicska Lajos éppen szabadságharcát vívta volt harcos- és szobatársa ellen, ezáltal a kormány kommunikációja gellert kapott az oligarcha érdekkörébe tartozó médiumokban (Magyar Nemzet, Lánchíd Rádió, Hír TV), nem csillapodtak a korrupciógyanús ügyek, nemzetközi színtéren harcban álltunk összes régi és új szövetségesünkkel.
Orbán érzékeltetni akarta párttársaival, hogy hatalmát ő is végesnek tekinti, egy-két éven belül akár eljöhet az a pillanat is, amikor átadja a marsallbotot egy fiatalabb társának. Abban a szorult helyzetben azonban senki sem várhatta el tőle, hogy lelépjen a színpadról, hiszen mindenki Orbántól várta a megoldást abban a kritikus helyzetben. Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy az akkori problémákra azóta sem találta meg a megoldást a Fidesz, ám a menekültválság kommunikációjának felpörgetésével hónapokra elterelte ezekről a kérdésekről a közbeszéd fókuszát.
A miniszterelnök ezzel a trükkel húzta ki az éppen szorulni készülő hurokból a fejét. A sorban álló fiatalok (Lázár, Szijjártó, Rogán) fellélegezhettek, mivel úgy érezték, nem kell várniuk Orbán politikájának összeomlásáig ahhoz, hogy a csúcsra törjenek, ugyanakkor átháríthatták a visszakapaszkodás nehéz munkáját a főnökükre. Azóta tudjuk, hogy egy 2.0-ás feljavított Orbán Viktornak kell majd átvennie a párt és (reményeik szerint) az ország vezetését, aki legalább három idegen nyelven beszél anyanyelvi szinten, bírja azt a gyűrődést, ami az ellenzéki támadásokkal jár, ugyanakkor megörökli jelenlegi főnökétől a pávatánc képességét. Az meg sem fordult a miniszterelnök fejében, hogy a külhoni és hazai közvélemény most sem igazán kedveli az olyan kiszámíthatatlan politikusokat, akik rendszeresen a szemükbe hazudnak, ugyanakkor azt állítják, hogy mindig igazat mondtak. Márpedig Orbán Viktor 2006 óta annak a csapdájában vergődik, hogy egyszer kijelentette magáról: soha nem mondott hamisságokat, ugyanakkor kiszivárgott beszédeiből (például ebből a mostaniból is) áradnak az önellentmondások.
Fotó: MTI
Vegyük csak a bibós beszédnek azt a részét, ahol azzal henceg a miniszterelnök, hogyan hazudták Matolcsyval közösen, hogy az IMF segítségére szorulunk. „Ott olyan nyomás volt, úgy összeszövetkeztek, hogy valakit ki kellett mozdítanom az ellenséges pozícióból. A Matolcsyval ketten tartottunk gyorsan egy megbeszélést, és bejelentettük, hogy a pénzügyi helyzetet értékelve az IMF-hez fordulunk segítségért. Akkor hirtelen a pénzügyi támadások nagy része elmaradt. Aztán persze amikor a bakancs már nem volt a nyakamon, nem állapodtunk meg... Bejelentettük, hogy a lengyeleknek akkor már megadott Flexible Credit Line nevű rugalmas hitelkeretre gondoltunk. Azt mondták, hogy na azt nem adják. Milyen kár, mondtam” – emlékezett vissza 2011 legforróbb napjaira Orbán Viktor. A beszámolók szerint beszédének ebben a szakaszában gúnyosan nevetett azokon, akik bevették ezt a trükköt. Nos, a magyar állampolgárok többsége is úgy gondolta akkor, hogy nagy a baj, ezért ők is az átvertek közé sorolhatók. Egyébként is tarthatatlan az az állítás egy politikus részéről, hogy mindig igazat mond, hiszen a politika lényege épp az, hogy épp úgy megtéveszti az ellenfeleket, mint saját választópolgárokat. Azt a habókos mesét, mely szerint léteznek tiszta erkölcsű, mindig tisztességes politikacsinálók, már nem igazán veszi be egyetlen magyar választópolgár sem.
Nem véletlenül háborognak a magyar szélsőjobb képviselői sem. Ők is megkapják a maguk cinikus leszólását Orbán Viktortól. Szerinte ugyanis a magyar lakosság 17 százaléka a szélsőjobbtól a szélsőbalig vándorol, rájuk nem lehet számítani a választásokon, lényegében veszteségként leírt morzsaléknak tekinti ezt a réteget. A jobbikosok nyilván nehezményezik a szélsőjobb és szélsőbal összemosását, ugyanakkor megint megkapták Orbán Viktortól azt a bélyeget, hogy felelős polgár nem adja rájuk a voksát. Ha ez ilyen magától értetődő lenne, nem kéne a Fidesznek állandóan a szélső jobbra húznia, nem kéne lekezelően beszélnie menekültekről, gyűlöletet keltenie kisebbségek ellen. A Fidesz a menekültkérdésben lényegében az európai szélsőjobb szólamait pufogtatta, ami önmagában cáfolata annak, amit a Jobbikról állított.
Fotó: index.hu
No, de evezzünk sportosabb témára, ahol szintén saját dugába dőlt a miniszterelnök. A labdarúgást, mint civilizációs kihívást említi, ami számunkra azért fontos, mert egyszer már jártunk a csúcson ezen a területen, így oda visszajutni az egyik legnemesebb kihívás egy magyar ember számára. „Szép, személyes, kulturális feladatnak is tekintem, hogy vissza kell helyezni magunkat arra a polcra, ahol mi egyszer már voltunk. A legjobbak közé. Szerintem ez lehetséges. Jelentős véleménybeli különbség van a fiam és én közöttem ebben, de ő ért is hozzá, én meg csak szurkoló vagyok.”- vallja a kérdésről a miniszterelnök. Ebben az idézetben három dologra érdemes felhívni a figyelmet: Egy, a foci a mai magyar miniszterelnök számára legalább olyan fontos téma, mint a külpolitika vagy az oktatás, kettő, komoly politikai hasznot remél attól, ha jó eredményt érünk el egy világversenyen (kerül, amibe kerül), három, hogy a fiával egyeztet erről a fontos nemzetpolitikai kérdésről. Ha valóban ilyen fontos kérdés lenne a magyar labdarúgás helyzete, akkor okkal feltételeznénk azt, hogy a foci kudarca egyben a miniszterelnök bukását is jelenti, de valószínűleg nem ez a helyzet. Ahogy ugyanis egy dakota közmondás tartja: „Soha ne gondold azt, hogy a sápadtarcúak bevesznek a csapatukba csak azért, mert tehetséges vagy. Labdába csak az rúghat náluk, aki csontot visz az edző kutyájának.”
